Vilagirodalmi lexikon. Im-Kamb. 5. kötet [5] 9789630513456, 9630513455

309 124 164MB

Hungarian Pages 895 [924] Year 1977

Report DMCA / Copyright

DOWNLOAD FILE

Polecaj historie

Vilagirodalmi lexikon. Im-Kamb. 5. kötet [5]
 9789630513456, 9630513455

Citation preview

VILÁGIRODALMI LEXIKON Főszerkesztő: Király

István

Szerkesztő: Szerdahelyi István V. kötet:

lm—Kamb

E kézikönyv időben és térben egyaránt tekint közelre és távolra: nemcsak a klasszikus múlt irodalmának kiemelkedő alakjait, hanem korunk szárnyat bontó fiatal íróit is bemutatja, s nemcsak az úgynevezett nagy irodalmakkal foglalkozik, hanem beszámol olyan irodalmakról is, amelyekről keveset vagy éppen semmit sem tudtunk, sőt az irodalomelmélet kérdéseiben is eligazít. Összeállításában mintegy 450 bel- ós külföldi munkatárs működött közre. Az egyes cikkek nemcsak meghatározást vagy életrajzot adnak, hanem ismertetik és értékelik a műveket és az életmű egészét, s gazdag bibliográfiát nyújtanak, amely a külföldi írók munkáinak magyar fordítását és a róluk szóló műveket is tartalmazza. A szöveget érdekes képanyag egészíti ki. I. kötet: A—Cal Ára: 245,— Ft II. kötet: Cam—E Ára: 270,— Ft III. kötet: F—Groc Ára: 167,— Ft IV. kötet: Grog—Ilv Ára: 167— Ft

AKADÉMIAI KIADÓ BUDAPEST ISBN 963 05 0871 0 sorozat ISBN 963 05 1345 5 V. kötet

VILÁGIRODALMI LEXIKON

A K A D É M I A I K I A D Ó , B U D A P E S T 1977

VILÁGIRODALMI ÖTÖDIK

LEXIKON

KÖTET

VILÁGI RODALMI LEXIKON ÖTÖDIK KÖTET

l m — K a m b

A K A D É M I A I K I A D Ó , B U D A P E S T 1977

FŐSZERKESZTŐ

K I R Á L Y ISTVÁN FELELŐS SZERKESZTŐ

S Z E R D A H E L Y I ISTVÁN

SZERKESZTŐK

ÁHI JOLÁN, E R D E I N É RÉVY KATALIN, FRIGYESNÉ VÉGH KATALIN, H A R A S Z T I SÁNDOR, K O C H LÁSZLÓ, K U K L I S IVÁN, K U K L I S N É SZŐGYI ZSUZSANNA, L Á Z Á R GYÖRGY, | LONTAY LÁSZLÓ j, MUZSLAY LÁSZLÓ, N I R S C H Y O T T A U R É L , S Z E L E C Z K Y J Ó Z S E F N É , TÁTRAXNÉ S Z E P E S E R I K A KÉPSZERKESZTŐ

K O R O K N A Y ISTVÁN A K É P S Z E R K E S Z T Ő MUNKATÁRSA

SZÉKELY JÁNOSNÉ MŰSZAKI S Z E R K E S Z T Ő

MÁTÉ K Á R O L Y SEGÉDSZERKESZTŐK

HORVÁTH ANIKÓ, ILLÉS LAJOSNÉ, JUHÁSZ ILDIKÓ, K E R E S K É N Y I BARNÁNÉ, VERES LÁSZLÓNÉ

ISBN 963 05 0871 0 sorozat ISBN 963 05 1345 5 V. kötet

© Akadémiai

Kiadó,

Budapest

Printed in H u n g a r y

1977

FŐMUNKATÁRSAK

BELIA GYÖRGY (román) BERNÁTH ISTVÁN (skandinávok, németalföldiek, francia-belgák) BÖGÖS LÁSZLÓ (Burma, Kambodzsa, Laosz, Thaiföld, Vietnam) BOJTÁR E N D R E | (lengyel, lett, litván) BORZSÁK ISTVÁN (ókori latin) BUDA BÉLA (irodalompszichológia) CSONGOR BARNABÁS^klasszikus kínai) DOMOKOS PÉTER (finnugor nyelvek) ERNYEY GYULA (Indonézia, Malaysia) FALUS RÓBERT (ógörög) FODOR ISTVÁN (Fekete-Afrika) FÓNAGY IVÁN (stilisztika, verstan) GALLA ENDRE (modern kínai) GOMBÁR ENDRE (finnugor nyelvek) HAHN ISTVÁN (föníciai, szír) HAZAI GYÖRGY (török nyelvek) HERCZEG GYULA (olasz, rétoromán) HERMANN ISTVÁN (irodalomelmélet, esztétika) HORÁNYI MÁTYÁS (spanyol nyelvű irodalmak) HUTTERER MIKLÓS (jiddis)

ISTVÁNOVITS MÁRTON (kaukázusi nyelvek) IVÁNYI TAMÁS (arab) JEREMIÁS ÉVA (iráni nyelvek) JUHÁSZ PÉTER (bolgár) 1 KAHÁNA MÓZES [ (szovjet-moldáviai román) (egyiptomi, KÁKOSY LÁSZLÓ kopt) KAPITÁNFFY ISTVÁN (középkori és bizánci görög) KARA GYÖRGY (mongol) KEMÉNY ISTVÁN (irodalomszociológia) KESZTHELYI TIBOR (FeketeAfrika) KOMORÓCZY GÉZA (akkád, arameus, hettita, ókori héber, sumer) KOZOCSA SÁNDOR (bibliográfia) KURCZ ÁGNES latin)

(közép- és új-

MÁDL ANTAL (német nyelvű irodalmak) MARÓTH MIKLÓS (Etiópia) MÁRTONFI FERENC (koreai, japán) MILISAVAC, 2IVAN (jugoszláv) ORSZÁGH LÁSZLÓ (angol nyelvű irodalmak) PAPP ÁRPÁD (újgörög)

PÓTH ISTVÁN (jugoszláv) RÓNAI MIHÁLY ANDRÁS (világsajtó, irodalomelmélet) RÓNAI PÁL (brazil, portugál) SCHEIBER SÁNDOR (középkori és újkori héber, ivrit) SCHÜTZ ISTVÁN (albán) SCHÜTZ ÖDÖN (örmény) SIMÓ JENŐ (olasz) STAUD GÉZA (színháztudomány, drámaelmélet) SZALMÁSI PÁL (örmény) SZÁVAI NÁNDOR (francia nyelvű irodalmak) SZERDAHELYI ISTVÁN (eszperantó)

SZIKLAY LÁSZLÓ (szlovák) SZTÉPANOV PREDRAG (jugoszláv TARNAI ANDOR (közép- és újlatin) TASNÁDI EDIT (csuvas) TEMESI ALFRÉD (malgas) TÓTH ENDRÉNÉ (bibliográfia) TÖRÖK ENDRE (belorusz, orosz/ ukrán) ÚJHELYI SZILÁRD (film) URAY GÉZA (tibeti) VARGYAS LAJOS (verstan) VEKERDI JÓZSEF (ind nyelvek) VOIGT VILMOS (folklór) ZÁDOR ANDRÁS (cseh)

Az ú j a b b lektorok, konzultánsok, szerzők és egyéb m u n k a t á r s a k jegyzékét az utolsó k ö t e t b e n közöljük

I FOLYTATÁS lm (koreai családi név): —-Him

a himnuszt, m i n t ahogy a kérések hoszszabb-rövidebb sorához is rendszerint magasztalások kapcsolódnak, amelyek aztán az i m á t közelítik a himnuszhoz. A kérés maga is nemegyszer csak f o r m á j a a magasztalásnak (mint pl, a keresztény Miatyánkban: „Szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod"), de a magasztalás is kifejezhet nyilvánvaló kérést, m i n t pl. az Ószövetség 18. zsoltárában, amelynek magasztalásai — „Az Úr én kősziklám és én várom, és én szabadítóm" (3. vers) — a következő, 4. versben m e g m u t a t j á k , hogy az ilyen magasztalás a kérés, a segítségül hívás célját szolgálja: ,,A dicsérendő U r a t midőn segítségül h í v t a m , az én ellenségimtől m e g o l t a l m a z t a t t a m . " (ford. Károli G.) a kultikus szertartásokban, amelyeknek fontos funkciójuk az azonos istenben hívőknek egyetlen közösséggé kovácsolása vagy erős közösségként való megtartása is, az ilyen liimnikus imák és a kérésekkel kiegészített, imaszerű himnuszok állandó, úgyszólván elmaradhatatlan elemek, m e r t magasz talásaikkal is és kollektív érdekeket kifejező kéréseikkel is erősítik az együvé tartozás előnyeinek t u d a t á t , t e h á t a közösség kohézióját. Minél személyesebb jellegűek viszont az imába foglalt kérések, annál inkább csökken az i m á b a n a himnikus hangvétel. Az áldozatbemutatással egybekapcsolt, kultikus i m á t rendszerint az egész közösséget képviselő pap, katonai vezető vagy fejedelem m o n d j a el (közösségének nevében is), és kérései ezért is nagyrészt „közérdekűek". Az imát ekkor még olyan szoros ós elválaszthatatlan kapcsolatban érzik az áldozatbemutatással, hogy a kor viszonyaira jellemző sumer, a k k á d és h e t t i t a nyelvi fordulatok szerint az imát nemcsak „ m o n d j á k " v a g y „sírják", h a n e m „viszik" is, és az istenség ezt vagy „meghallgatja", v a g y pedig „elveszi". Q A kérés teljesítéséért járó hála kifejezése is többnyire himnusz jellegű magasztalás, a korábbi kérésre mégis olyan elkerülhetetlenül utal, s azt; annyira előtérbe állítja, hogy ezért inkább hálaadó imá-

ima; imádság: emberfölöttinek és antropomorfnak feltételezett erőhöz (istenséghez) forduló kérés. É p p ú g y kívánságot foglal magába, m i n t a -+•varázsige (varázsmondás, varázsszöveg, ráolvasás, bájoló imádság), ezt a kívánságot azonban az istenséghez forduló kérés f o r m á j á b a n a d j a elő (míg a varázsige nyílt vagy burkolt fenyegetésekkel igyekszik az istenséget a kívánság teljesítésére kényszeríteni). S éppúgy magasztalással fordul az istenséghez, m i n t a himnusz, a magasztaláshoz és az isten erényeinek, jótéteményeinek, - ajándékainak, nagyszerű tetteinek, csodatételeinek, hatalm á n a k , a neki hódoló erőknek elősorolásához és jellemzéséhez azonban i t t még kérés is járul. Himnusz, ima és varázsige közt éppen ezért nincsenek éles választóvonalak. Az imához sokszor istennek szánt a j á n d é k (égőáldozat, italáldozat, véres áldozat vagy fogadalmi tárgy) is tartozik, s az áldozat felajánlása az ima szövegéhez; az imádkozó korábbi ajándékaira való hivatkozás az istenségnek címzett burkolt vagy akár nyíltan k i f e j t e t t fenyegetés lehet, hogy ti. nem k a p további ilyen a j á n dékot, ha az imába foglalt kérést n e m teljesíti; ez pedig az áldozattal egybekapcsolt, tehát kultikus, szertartásba illeszkedő imát varázsige jellegűvé teszi. A kérés teljesítésére a magasztalás is ösztönözheti az istenséget: h a t a l m á n a k jellemzése, erényeinek, ajándékainak, jótéteményeinek, tetteinek felsorolása, vagy a neki engedelmeskedő, az ő erejének behódolt hatalmak előszámlálása. A magasztalás változatos formái elsősorban a himnusz jellemzői ugyan, de az istenhez forduló kérés sem igen lehet el nélkülük: ahol az ember istenének kényszeríthetőségében és fenyegethetőségében már n e m hisz, o t t még mindig reménykedik abban, hogy magasztaló szóval istenének szívét kéréséhez h a j l í t h a t j a . A kérés megfogalmazása éppúgy kiegészítheti a magasztaló dicséretek hosszabb-rövidebb sorát, s ezzel éppúgy ima jellegűvé alakíthatja 7

IMAD ról beszélünk, m i n t s e m h á l a a d ó h i m n u s z ról. A b ű n b á n a t kifejezése v i s z o n t burkolt (vagy n y í l t a n kimondott) kórós az istenség és a z e m b e r közötti jó k a p c s o l a t helyreállítására, kifejezése t e h á t imán a k minősül. A z imában, a h i m n u s z b a n s az imaszerű h i m n u s z b a n v a g y h i m n i k u s i m á b a n a z o n b a n jól megférnek a kérés teljesítését kikényszeríteni h i v a t o t t nyílt v a g y b u r k o l t fenyegetések is ( m i n t amilyen az, h o g y a hivők el f o g n a k f o r d u l n i istenüktől, s a j á n d é k a i k el f o g n a k a p a d n i a b b a n az e s e t b e n , h a kéréseiket a z isten n e m h a l l g a t n á m e g ; vagy m i n t a m i l y e n a szóban forgó istenben hivők n y o m o r á n a k és veszélyeztetettségének ecsetelése és h e l y z e t ü k várható k ö v e t k e z m é nyeinek r a j z a ) . E z é r t nincs éles h a t á r vonal a f e n y e g e t v e kérő varázsige s a m a g a s z t a l v a k é r ő himnusz v a g y a kérve kérő ima k ö z ö t t sem. O Az i m á d k o z ó n y o m o r á n a k v a g y veszélyeztetettségének r a j z á v a l f e l e r ő s í t e t t kérés a könyörgés, m í g a veszteséget gyászoló, de m a g a s z t a l ó jelzőitől h i m n i k u s jellegűvé váló i m a f a j t a a sirató (-*gyászdal) és a siralom. E g y r é t ű , bonyolultság n é l k ü l való (de v a l a m i l y e n istenhez forduló) kérés rövid megfogalm a z á s a a -*-fohász. Az i m á d k o z ó törekvéseit p á r t o l ó e r ő k és személyek s z á m á r a kér istentől e l ő n y ö k e t az áldás, a szembeszegülő e r ő k meghiúsítását ós az ilyen személyek kárvallását kéri viszont az átok varázsigeszerű i m a v á l f a j a . Az eredetileg m i n d i g á l d o z a t b e m u t a t á s b ó l és imák, h i m n u s z o k vagy egyéb szövegek (pl. mitologikus hősénekek és -+-hősköltemények) recitálásából álló k u l t i k u s szertartás (istentisztelet) az á l d o z a t b e m u t a t á s e l m a r a d á s á v a l (amint ez a zsidó istentiszteletben t ö r t é n t a jeruzsálemi szentélynek 70-ben b e k ö v e t k e z e t t pusztulása u t á n ) v a g y jelképessé f i n o m o d á s á val (amint ez a keresztény miseben, ill. istentiszteleti úrvacsorában f i g y e l h e t ő meg) imák v a g y imaszerű h i m n u s z o k elm o n d á s á n a k v a g y elóneklésének megh a t á r o z o t t s o r o z a t á v á válik. A k u l t i k u s imához hasonló közössógerősítő f u n k c i ó j a teszi i m a s z e r ű v é a hitvallást is, amely a tömören m e g f o g a l m a z o t t h i t t ó t e l e k legfontosabbjait himnikus m a g a s z t a l á s k é n t sorolja elő. Az imaszerű m ű f a j o k — a varázsigék, a himnuszok és a t u l a j donképpeni i m á k (az istenséghez forduló kérések) — v o l t a k a líra igazi iskolái; r a j t u k t a n u l t a m e g az ember, m i k é p p e n fejezheti k i legszemélyesebb v á g y a i t , kívánságait, érzelmeit és i n d u l a t a i t úgy, h o g y a z o k a t m á s o k is h a s o n l ó k é p p e n éljék á t és e z é r t m é l t á n y o l j á k is. A szerelem és a termékenység isteneihez forduló i m á k , varázsigék és h i m n u s z o k

nélkül, a szerelem elrévülten vallásivá á t a l a k í t o t t élményének kifejezése nélkül a szerelem m i n d e n n a p o s emberi élményén e k kifejezését sem t a n u l h a t t a volna m e g az ember. A vallásos szerelmi költészet művelése során t a n u l t a meg ismerni a szerelem érzelmi ós i n d u l a t i jelenségeinek sajátságait, s t a n u l t a meg visszaa d n i a z t az eszményivó t o r z í t o t t képet, a m e l y e t szerelmi v á g y á n a k tárgyáról a l k o t m a g á b a n . E z e k n e k az érzelmi és i n d u l a t i jelenségeknek i n d í t é k á t az ember eredetileg az illetékes isten titokzatos inspirációjában l á t t a , s később ezeket az i n d í t é k o k a t csak a szerelmi helyzetben rejlő valóságos i n d í t é k o k k a l kellett helyettesítenie ahhoz, h o g y a szerelem különböző viszonyainak és viszontagság a i n a k reális és tanulságos lírai k é p é t a d h a s s a . A nász és a gyász, az öröm és a b á n a t , a fiatalság és az öregség, a gazdagság ós a n y o m o r , az erő és a gyengeség, az oltalmazás ós a védettség, a h a t a l o m és az a l á v e t e t t s é g , a szabadság ós a r a b s á g t é m á i v a l és az összes egyéb t é m á k k a l is így volt ez: eredetileg vallásos é l m é n y e k k é n t jelentkeztek az irodalomb a n ós a költészetben, főleg pedig a lírában, s az e m b e r m i n d i g isteneinek t i t o k z a t o s h a t á s á t l á t t a az emberi helyz e t e k e t kísérő érzelmi, i n d u l a t i és a k a r a ti jelenségekben v a g y a velük kapcsolatos s a j á t o s cselekvésekben; csak később és fokozatosan t a n u l t a m e g mindezeket valóságos, környezetbeli (és részben t á r sadalmi) indítókaikra visszavezetni. E z é r t az imaszerű m ű f a j o k n a k : a varázsigónek, a h i m n u s z n a k és főleg a t u l a j d o n k é p p e n i i m á n a k elsőrendű f o n t o s s á g a kellett hogy legyen a líra s á l t a l á b a n a költészet kia l a k í t á s á b a n . E r r e vall az is, hogy a korai epikus és didaktikai költészet m ű v e i is tele v a n n a k imaszerű betétekkel: olyan varázsigékkel, h i m n u s z o k k a l és t u l a j d o n k é p p e n i imákkal, a m e l y e k az epik u s k ö l t e m é n y cselekményéből v a g y a d i d a k t i k u s m ű t á r g y á b ó l indulnak ki, a m e l y e k szorosan a cselekményhez v a g y az e l ő a d o t t tárgyhoz kapcsolódnak s a m e l y e k e t ezért f i k t í v i m á k n a k , h i m n u s z o k n a k és varázsigéknek kell tekinten ü n k . O A legrégibb t u l a j d o n k é p p e n i i m á k (istenséghez forduló kérések), n e m tekintve a varázsigeszerű és a h i m n u s z jellegű v á l t o z a t o k a t , sumer és a k k á d könyörgések és siralmak (-+suillák, -^ersemmák) az i. e. 3. évezred végéről. Velük k b . egyidejűleg az e g y i p t o m i a k főleg istenés k i r á l y h i m n u s z o k a t ismernek, amelyek közül főleg egyes istenhimuszok imaszerűek. M i n t e g y 1000 évvel későbbiek, az i. e. 2. évezred végéről s z á r m a z n a k a fennm a r a d t h e t t i t a imák, a m e l y e k e t az is8

IMAD tenséggel f o l y t a t o t t polémia és meggyőző retorikus érvelés jellemez. E k k o r i b a n , t e h á t az i. e. 2. évezred második felében a s u m e r és a k k á d n y e l v ű k u l t i k u s e r s e m m á k is személyes kéréseket megfogalmazó i m á k k á , ->-ersahungákká, alak u l n a k á t . Az i. e. 1. évezred első felében és középső századaiban keletkeztek a héber -"zsoltárok, a m e l y e k a legtöbbször imaszerű himnuszok, s amelyeket a feltételezett isteni a k a r a t t a l való teljes azonosulás törekvése és az isteni kiválaszt o t t s á g t u d a t a jellemez; e b b ő l adódik szertelenségük is a siker feletti u j jongásban és a veszteség m i a t t i gyászban v a g y a bűnbán a t b ó l f a k a d ó f á j d a l o m b a n és szégyenérzetben. O Az indiai i r o d a l m a k csak himn u s z o k a t ismernek, amelyek közül a legrégebbiek az i. e. 1000 körüli századokban keletkezett Rig-Véda himnuszai. O A görögök legkorábbi f e n n m a r a d t imaszövegei a n a g y eposzok i m a b e t é t e i (fiktív imái) és -^invokációi; az ugyanebből a korból s z á r m a z ó epikus homéroszi himnuszok n a g y o b b r é s z t n e m imaszerűek. Alkaiosz és Szapphó m e l i k u s lírája igen sok i m a f o r d u l a t o t t a r t a l m a z , f e n n m a r a d t költeményeik n a g y része istenségekhez forduló személyes kérések megfogalmazásainak t e k i n t h e t ő . A legteljesebben az i. e. 7 — 5. sz.-ban bontakozik ki a görög kardalköltészet, melynek alkotásai különböző istenekhez i n t é z e t t lírai himnuszok (-»dithürambosz, paián, gümnopaidia, hüporkhéma, partheneion, daphnéphorikon, hümenaiosz, epithálamion ós a katakoimétikon), k ö z ö t t ü k azonban viszonylag r i t k a az imaszerű, amely az istenséghez kéréssel f o r d u l . A görög —thrénoszok (gyászénekek, siratók) közül csak f i k t í v e k e t ismerünk (tragédiákból) . Komoróczy Géza —Lázár György

költészet imaszerű h i m n u s z a i és siralmai, ill. gyászénekei (-+jócér, szölihá, kinot.) A kabbalisztikus irodalom i m a f o r m á i a karanák és a -+jihudok. O A moham e d á n o k elsősorban Korán-idézetek és i m a f u n k c i ó j ú iláhik (himnuszok) recitálásával i m á d k o z n a k . O A latin n y e l v ű középkori keresztény ima az A t y a i s t e n hez, az ő fiához, J é z u s Krisztushoz, ennek a n y j á h o z , Máriához és a különböző szentekhez intézett könyörgés. Az i m á k a t a z o n b a n a kereszténység a középkorban m i n d e n e k e l ő t t az istenség és az ember k ö z ö t t i folyamatos és közvetlen kapcsolat eszközévé a l a k í t o t t a á t , mégpedig előbb a papok és a szerzetesek számára [a latin — breviárumok, m a j d a 11. sz. végén a hivatalos jellegű Breviárium Romanum, ill. a görög hórologionok (->-hórák) összeállításával és használatával], később pedig a 13. ez.tól kezdve f o k o z a t o s a n szélesedő körökben a laikus hivők számára is (az -*-épületes irodalom kialakításával, amelyben az ima m á r olvasásra szánt á j t a t o s s á g i m ű f a j j á a l a k u l t á t ) . A keresztény vallásosság rétegközi terjedésének, m é l y e b b és szélesebb néprétegekhez való eljutásán a k ez a f o l y a m a t a tükröződik a misékbe beépülő, a p a p o k és a gyülekezet által felváltva énekelt -+litániák létrejöttében és a középkori szerzetes költők himnuszköltészetében is, amelynek alkotásai k ö z t sok az imaszerű, s amely a középk o r egyszerű embereinek úgyszólván valamennyi v á g y á t és r e m é n y é t megszól a l t a t j a a k e r e s z t é n y vallásosságnak megfelelően á t a l a k í t o t t f o r m á b a n (így az a n y a i érzést, az istennel való azonosulás m i s z t i k u m á v á e m e l t szerelmet, a h a t a lom és a bőség örömét, a védettség nyugalm á t , a szenvedésekért n y ú j t o t t k á r p ó t lást, a szenvedés megszűnésének rem é n y é t stb.). A -*•devotio moderna (14. sz.) különösen k e d v e z e t t az i m a fejlődésének, t e m a t i k a i és stilisztikai gazdagodásának. Petrarca „Hét bűnbánati zsoltár"-ában (Septem psalmi poenitentiales) a középkori á h í t a t o t h u m a n i s t a ind i v i d u u m s z ó l a l t a t j a meg ( m a g y a r ford í t á s a a Festetich-kódexben). A vallásosság fokozódó terebélyesedésének t u d h a t ó be az is, hogy m á r a 12. sz.-ban egyre t ö b b nemzet szólal meg az i m a m ű f a j á b a n s egyre többször nemzeti nyelven. E b b e n a században jön létre az első összef ü g g ő m a g y a r nyelvemlék is, a H a l o t t i Beszéd, amelynek második része egy eredetileg valószínűleg latin n y e l v ű ima m a g y a r fordítása. Ugyanebben a századb a n keletkezett az első n é m e t n y e V ű i m a g y ű j t e m é n y iq, a Muri i m a k ö n y v . F r a n c i a költők (Guyot de Dijon, Charles

O A -*•.Holt-tengeri tekercsek h á l a a d ó zsoltárait t é m á j u k , az istenhez forduló h á l a a d á s teszi imaszerűvé. O Az első keresztény gyülekezetek a -*•Szeptuaginta görög n y e l v ű zsoltárait v a g y az -*-U jszövetség görög n y e l v ű i m á i t (pl. a Miatyánkot) i m á d k o z t á k (a r ó m a i birodalom n y u g a t i részében, latin nyelvterületen is). Az ókeresztény mise elsősorban imaszerű zsoltárparafrázisok m e g h a t á r o z o t t és alk a l o m f a j t á n k é n t is változó sorából állott. O A zsidó liturgia a jeruzsálemi szentély pusztulása (i. sz. 70) u t á n ugyancsak imák sorából állt; a legfontosabb liturgikus i m a f a j t a a börákhá ('áldás'), a 18 vagy 19 börákhából felépülő főima, a töfillá, s a bakasá volt. Ezekhez és még n é h á n y , h a g y o m á n y o s a n i m a k é n t felhasznált t a l m u d i és ószövetségi szöveghez j á r u l t a k a középkori ~*pijjut9

IMAD d'Orléans) m á r a 13. sz.-ban í r t a k f r a n c i a n y e l v ű verses i m á k a t és imaszerű költ e m é n y e k e t , d e pl. a r o m á n i a i T u r n u Severinben is találtak egy Gheorghe Bratul n e v ű r o m á n s z á m á r a készített és a 13. sz.-ban másolt ószláv ( t e h á t még egyházi) n y e l v ű ördögűző (ráolvasás szerű) i m á t , amelyet Szent Sisin i m á j a c. t a r t a n a k számon; keletkezését a bogumilok eszmei h a t á s á n a k t u l a j d o nítják. Belia György—Kapitánffy István— Kurcz Ágnes —Lázár György O A k e r e s z t é n y vallásosságnak és a keresztény i m á n a k ez a rétegközi fejlődése k a p különösen n a g y lendületet a k ö n y v n y o m t a t á s feltalálásával és a prot e s t a n t i z m u s létrejöttével is. Nevezetesek a k a t o l i k u s gallego-portugál költészet Mária-himnuszai, s a 15. sz.-tól kezdve elterjedő k a t o l i k u s francia hóráskönyvek (~~hórák) imái, v a l a m i n t C. Marót és Th. de Béze u g y a n c s a k katolikus szellemű verses zsoltárparafrázisai. A késő középkori és a reneszánsz kori épületes irodalomnak ezek az imái és imaszerű költeményei az erkölcsi rigorozitás és a komor világmegvetés szellemét sugározzák, a világot siralomvölgynek l á t j á k , és örömeit elutasítják. L a t i n nyelvű g y ű j t e m é n y e i k szokásos címe hortulus animae ('lelki kertecske'), s ezt a 16 — 17. sz.-ban számos n e m z e t i n y e l v ű i m a g y ű j t e m é n y is átveszi (latinul v a g y n e m z e t i n y e l v r e fordítva). U g y a n e z a rideg szigorúság úgyszólván töretlenül f o l y t a t ó d i k a militáns szellemben f o g a n t és m i n d i g nemzeti n y e l v ű p r o t e s t á n s i m á k b a n ós imaszerű vallásos énekekben, amelyeknek szövegei e g y é b k é n t nagyrészt verses zsolt á r p a r a f r á z i s o k . A p r o t e s t á n s istentisztelet ilyen énekekből és a prédikációból épül fel, s z i m b o l i k á j á t ós teológiai m o n d a n i v a l ó j á t is ezek a gyülekezet énekelte énekek h o r d o z z á k és fejezik ki. H a s o n l ó szellemben fejlesztik t o v á b b az i m á k és a vallásos é n e k e k m ű f a j á t a 17. sz.-ban a jezsuiták is (Loyolai Szent Ignác, Szalózi Szent Ferenc). A 17 — 18. sz. f o r d u l ó j á t ó l kezdve a z o n b a n ezt a p u r i t á n rigorozitást egy színesebb és érzelmekben gazdagabb vallásosság v á l t j a fel, a p r o t e s t á n soknál a -+pietizmus i r á n y z a t a , a katolikusoknál a janzenizmusé. O Magyar protestáns énekeskönyvről m á r 1538-ból t u d u n k s e n n e k a 16. sz.-nak n a g y m a gyar terméséből a Váradi énekeskönyv, Huszár Gál, Szegedi Gergely és Bornemisza P é t e r vallásos énekei különösen szépek. A későbbi p r o t e s t á n s i m a k ö l t ő k közül a 17. sz.-ban* Medgyesi P á l és Diószegi Kiss I s t v á n , a 18. sz.-ban pedig 10

Ráday P á l és Szikszai György emelkedik ki. A katolikus m a g y a r imaköltészet neves költője a 16 — 17. sz. fordulóján Hajnal M á t y á s , ós a katolikus m a g y a r vallásos énekek f o n t o s g y ű j t e m é n y e az 1751-ben először k i a d o t t Cantus Gatholici ('katolikus énekek'). Elsőrendű irodalmi érték a m a g y a r ellenreformáció vezérének, Pázmány P é t e r n e k imakönyve a 17. sz.-ból s a m a g y a r szabadságharcos fejedelemnek, I I . Rákóczi Ferencnek a k u r u c k a t o n a s á g s z á m á r a írt, „ h i v a t a l o s " prózai imái. O A 15. sz.-tól kezdve (nálunk Balassi Bálint r é v é n a 16. sz. végétől) az ima E u r ó p a egyre t ö b b nemzeti n y e l v ű költészetében hoz létre olyan imaszerű p r o f á n m ű f a j t , az istenes éneket, a m e l y a vallásos h i t ós a vallás követelm é n y e i n e k megfelelő életmód kérdéseivel vívódik ugyan, célkitűzései azonban az épületes irodaiméitól eltérőleg n e m vallásosak, h a n e m tisztán líraiak. Első világirodalmi r a n g ú képviselője a f r a n c i a F . Villon. E b b e a m ű f a j b a később — m á r a 16. sz.-tól kezdődőleg — a p r o f á n élet m i n d e n t é m á j a b e n y o m u l (a görögr ó m a i mitológia sémáitól az ateizmusig), s a m o d e r n líra jelentős részét teszi ki. N a g y képviselői k ö z ö t t o t t találjuk a 19. sz.-i francia Ch. Baudelaire-1, az osztrák R . M. Rilkét és a m a g y a r Ady E . - t is. Kovács Endre—Lázár György — Martinkó András O A török népek legrégibb (ótörök és u j g u r nyelvű) imái b u d d h i s t a v a g y m a n i c h e u s gyónási i m á k (Aranyfénys z u t r a gyónási imái, ill. C h u a s t u a n i f t b ű n b á n a t i i m á j a Manihoz). A m o h a m e d á n törökség számára az i m á t elsősorban Korán-idézetek ós ima f u n k c i ó j ú iláhik. (himnuszok) jelentik — m i n t ahogy az a r a b o k és minden m á s m o h a m e d á n n é p s z á m á r a is —, és ezek mellett még a kaside n e v ű ó d a f a j t a istenhez forduló, vallási v á l f a j a is, a -*münacat, amelynek c s a g a t á j megfelelője a munadzsat. A nagyobb terjedelmű művek gyakran tartalm a z n a k i m á t : pl. a legolvasottabb török vallási m ű , Süleyman Qelebi Vesiletu'nNecát ('A szabadulás ú t j a ' , 1409) c. mevlid]ónek egyik fejezete a dua ('ima'); Seyhi (1371? —1431?) szatirikus Harname ('Szamárének') c. -*mesnevi]e pedig duával végződik. O A k u n o k megtérítésének elősegítésére összeállított -+öodex Cumanicus prózai szövege keresztény i m á k a t t a r t a l m a z . Nevezetes k u n nyelvemlék a h a z á n k területén f ö n n m a r a d t ún. K u n M i a t y á n k is. — A görögkeleti keresztény törökök, a k a r a m a n o k imaszövegei görögből f o r d í t o t t a k . O A dél-szibériai török

IMA h a r m a d i k összetevő ezektől elválaszthatatlanul a néphit néhány jellemző m ű f a j a , amelyeket olykor az egyház is m e g t ű r vagy támogat (pl. ördögűzés, általában az —ördögirodalom műfajai), máskor kifejezetten üldöz (pl. ráolvasás). A népi vagy laikus imaszövegek t a r t a l m u k a t tekintve a következő csoportokra oszth a t ó k : a) szentimák, amelyek az imádkozó lelki erősbödését szolgálják, b) áldozati imák, amelyek az istennek t e t t ígéretekből állnak, c) t á v o z t a t ó szövegek, amelyek gonosz lelkek vagy más á r t ó erők ellen irányulnak, d) mágikus kényszerítés, amely az imádkozó a k a r a t á t egy másik személyre kívánja átvinni. A közvetlen t é m á k a t illetően is több csoportot különböztethetünk meg: a) varázsszövegek mágikus jellegű használattal, ezekben a keresztény vonatkozás külsődleges, b) átértelmezett szövegek (pl. egyházi ének, himnusz, de folklór jellegű -+kolindák is), c) a keresztény vallástörténet eseményeit feldolgozó szövegek (legnépszerűbb témák Krisztus és Mária élete), d) különös alkalmakra rendelt szövegek (háború, utazás, betegség, tűzvész, halál stb.), e) jeles egyházi személyektől származó szövegek (szentek, egyházatyák, pápák imái). Szerkezetüket tekintve hármas tagolás figyelhető meg: megszólítás jellegű fohász — valamely történet elmondása — áldáskérés, illetve ígéret (,,aki ezt az imát elmondja, kegyelmi a j á n d é k o t nyer"). Műfajilag a lírai jelleg h a t á r o z o t t epikus részletezésen keresztül nyilvánul meg, különösen a szövegek középső része elbeszélő. Történetileg a -*liroepikus műfajokhoz sorolható. A szövegek nyelve archaikus, vallási szimbólumokra utaló. R i t k a az egész szövegen végig vonuló metrika, azonban erőteljes prózaritmus, párhuzamosságok, alliteráció jellemzik. O Területileg a vallásosság fokával egyezően széles körben ismert. E u r ó p á b a n gazdag az ibériai, olasz, ír, délnémet, lengyel katolikusok, a bizánci rítusú görögök és szlávok, románok, néhány protestáns terület (dánok, németalföldiek) körében. Természetesen jól ismert az amerikai telepesek körében is. Rendszeres kutatásuk területenként igen különböző színvonalú. A magyar néphagyományból a legújabban megindult n a g y a r á n y ú g y ű j t ő m u n k a következtében most v á l t közismertté. Ú g y látszik, ez a h a g y o m á n y a középkorig visszavezethető, kapcsolatban áll az osztrák —cseh és az olasz vallásos népköltészettel. O Éppen összetett jellege m i a t t más m ű fajokkal való kapcsolata igen sokrétű. Az áldás és különösen az -+eskü, a középkori m ű f a j o k egész sora (-*•charm, ha-

népek (altaji törökök vagy ojrátok, sorok, bakaszok és karagaszok) a legutóbbi időkig a sámánhit követői m a r a d t a k . Imáik, varázsszövegeik a népköltészet formai jegyeit viselik magukon: formáik szabadok, a rímelés kötetlen, a sorhoszszúság változó, gyakori az alliteráció. Az imák a jó- és óvószellemekhez (a lovaknak pl. színük szerint más és más védőszellemük van), vagy éppen az alvilág gonosz hercegéhez szólnak. Tasnádi Edit O A kínaiaknál a -*-Su kingben találhatók imák rituális játékok részeként, amelyekben az őst megszemélyesítő uralkodó ú j r a elmondja az ég jóakaratából a harci győzelmet vagy a jó termést biztosító mágikus igéket. A —Si kingben az ősökhöz intézett himnuszok fordulnak elő. Később a konjuciánizmus tanítása szer i n t csak a közösség valamely szintű feje f o r d u l h a t o t t a megfelelő szintű túlvilági hatalomhoz (a császár az éghez, a mandarinok a helyi istenekhez, a családfők a család őséhez) imával, és csak közösségi érdekekért. Ezeket az utóbbi szövegeket nem t a r t o t t á k számon irodalmi alkotásokként. A taoizmus gyakorlatában szerepeltek felsőbb h a t a l m a k a t bizonyos fela d a t o k elvégzésére rábíró mágikus szövegek, ezek egynémelyike fiktív formában az elbeszélő irodalomban is megtalálható. A buddhizmus is elterjesztett Kínában indiai eredetű varázserejű formulákat, a m a n t r á k a t és dharanikat. Egyes szekták, így a csen- jen iskola ilyen varázserőt tulajdonított valamennyi szutraszövegnek. Ezeken kívül Csü J ü a n költészetében találhatók dél-kínai istenigéző sámán imák költői feldolgozásai, amelyek e t a sámán papnő recitált. Csongor Barnabás O Az ima előzményeként t a r t h a t j u k számon az -+ősköltészet és a -»•primitív irodalom sok termékét, a mágikus irodalom és a -*-szertartás-irodalom szövegeit. A — népköltészet keretében három forrásból származik. Egyrészt a folklór ismert hagyományossága következtében régi vallásos irodalmi alkotások töredékei szerepelnek ilyen módon, köztük ->-apokrif szövegek, -+-legendák, és —példázatok, ritk á b b a n —^himnuszok részei. Másik forrásk é n t a mindenkori egyházi irodalom (-+•vallásos irodalom) termékei j u t n a k el a nép közé. Néha maga az egyház propagálja ezeket (—•devotio moderna, janzenizmus, szekták irodalma), különösen a barokk korszakban (ennek terméke pl. a Rózsafüzér), gyakrabban azonban az ehhez kapcsolódó üzleti tevékenység termékei (búcsúk, vásárok, ponyva). A ll

IMAD giográfia, legenda, litánia, mirákulum) kölcsönös k a p c s o l a t b a n áll, egyes részei m á s m ű f a j o k b a n is m e g t a l á l h a t ó k . Az imádkozáshoz szorosan h o z z á t a r t o z i k a ->-Biblia, t ö b b f é l e egyházi -—ritus, gyakr a n ereklyék, talizmánok is. M e g h a t á r o z o t t gesztusok, -—énekek f o r d u l n a k elő, a kiszabott penitencia a vezeklés f o r m á j á t is öltheti. Az istentisztelet, f ő k é n t a -»-prédikáció és a kommunió szerves része, búcsúk a l k a l m á v a l kisebb vallásos közösségek (pl. szerzetesek, k o n f r a t e r n i t á sok) különleges f o r m á i t m u t a t j á k be. N é h á n y v á l t o z a t á t természetfeletti eredetűnek v a g y közvetlenül ü d v ö t hozó t a r t a l m ú n a k nevezik (pl. búcsúlevél, égi levél, zsolozsrnák). F e l t ű n ő , milyen sok —paródiája ismeretes, m é g p e d i g a legtiszteltebb szövegeknek ( M i a t y á n k , hitvallásszövegek stb.) is. E z e k e t n e m t a r t h a t j u k az a t e i z m u s t e r m é k e i n e k , i n k á b b a m i n d e n n a p i használathoz s z o k o t t n é p folklór jellegű a l k o t á s á n a k , legfeljebb a --diákirodalom származékának. Néhány v á l t o z a t o t (pl. zsoltáros szövegek) a későbbi -—munkásfolklór is á t v e t t , különösen kezdeti szakaszában, az a g r á r p r o l e t á r o k által. A katonafolklór viszont i n k á b b csak a p a r ó d i á k a t kedveli. O (-"vallásos irodalom, mágikus irodalom) Voigt Vilmos

u n d das C h r i s t e n t u m (1948); F . M. Will a m : Die Geschichte und Gebetsschule des R o s e n k r a n z e s (1948); R . G u a r d i n i : Das G e b e t (1949); W . Kirfel: Der R o s e n k r a n z (1949); F . X . H a i m e r l : Mittelalterliehe F r ö m m i g k e i t i m Spiegel der Gebetbuchl i t e r a t u r S ü d d e u t s c h l a n d s . (1952); E . Ebeling: Die Akkadische Gebetsserie , , H a n d e r h e b u n g " (1953); A . F a l k e n s t e i n — W. v. Soden: Sumerische und a k k a d i s c h e H y m n e n u n d G e b e t e (1953); R . F . Merkel: Gebete der Völker (1954); K . M. Nielsen: Middelalderens d a n s k e bonneboger (1967— 1963); A. S p a m e r : R o m a n u s b ü c h l e i n (1958); Szövérffy J . : Volkskundliches in mittelalterlichen Gebetbüchern (1958); G. A c h t e n — H . K n a u s : D e u t s c h e u n d niederlándische G e b e t b u c h h a n d s c h r i f t e n (1959); P . L e b l a n c : Les p a r a p h r a s e s f r a n