Minden végben kezdet rejtezik 9639226491

170 19 24MB

Hungarian Pages [304]

Report DMCA / Copyright

DOWNLOAD FILE

Polecaj historie

Minden végben kezdet rejtezik
 9639226491

Citation preview

Jürgen Moltmam

Minden végben kezdet rejtezik Kis reménytan

Bencés Kiadó Pamonhaha, 2005

A fordítás alapjául szolgáló kiadás:

]ürgen Mo\t"ann::. Im Ende - der Anf ang

Em bhim Hof f nungsbhre © Chr. Kaiser/Gütersloher Verhgshaus GribH, Gütersloh 2003 ISBN 3-579Ű5206-3

Fordította Gromon András Lektorflta

Sulyok Ehér

A kötet megjelenését támogatta:

Reri5Üabis

Solidaritátsaktion der deutschen Katholiken mit den Menschen in Mittel-und Osteuropa

ISSN: 1787-5048

ISBN: 963 9226 49 1

Hungarian trarislation © Bencés Kiadó, Pannonhalma, 2005

Bevezetés

„Minden végben kezdet rejtezik." T. S. Ehot egyik verséből vettem a cím ötletét: ,,In my end is my beginning."] A keresztény remény erejét szeretném a címmel kifejezri, hiszen ez a remény az élet csődjeiből és vereségeiből való feltámadás ereje; az az erő, amely lehetővé teszi, hogy az élet újraszülessék a ha1ál árnyékából; az újrakezdés ereje ott, ahol a bűn lehetetlenné tette az életet. A keresztény reménykedés ugyaris az elárult, meggyötört és emagyott Krisztus lekéből 1ekedzett lelkiség. Azáltal, hogy lsten feltámasztotta őt a holtak közül, Krisztusnak a golgotai kereszten bekövetkezett kiúttalan vége az ő igazi 1 T. S. ELIOT, Fot# QtJ4ríGís. Eist Cbkei., V.

5

kezdetévé vált. Azáltal, hogy megemlékezünk erről, nem mondunk le magunkról, hanem az a várakozás él bemünk, hogy minden végben új kezdet rejtezik. Újrakezdésre azonban csak akkor leszünk képesek, ha készek vagyunk elengedni azt, ami kínoz minket, vagy hiányzik nekünk. Ha keressük az új kezdetet, az megtalál majd bennünket. Sokan úgy vélik, hogy a Bibha az apokahpszis rettenetével foglakozik, az apokahpszis pedig ,,a világ vége'', s befejezésül az egyes emberi életek, a világtörténelem és a kozmosz összes megoldatlan problémáinak isteri ,,végső megoldása" ÍEridJÓ.§t4ng)

következik el. Az apokahptikus fantázia mindig izzó szenvedéuyel festette meg lstennek az Utolsó Napon végrehajtandó nagy vflágítéletét: A jók a mennyországba jutnak, a rosszak a pokolba, s a Földet tűzözön semmisíti meg. Ismerjük az lsten és a Sátán, Krisztus és az Antikrisztus, a jók és a rosszak Harmagedónvölgyi végső harcának képeit is, amelyeket olyan jól ki lehet használni a politikai barátiuenség gondolkodásmód céljaira. Ezek a képek kétségtelenül apokahptikusak, de vajon keresztényiek-e? E kérdésre nemmel ken fe1ehünk; a keresztény jövővárás ugyaris nem a végre irányul - ennek az életnek a végére, a történelem vagy a vflág végére -, hanem a kezdetre: az igazi élet kezdetére, Isten országa kezdetére és rnhdenek újjáteremtésének kezdetére, ami majd megadja a dolgok 6

maradandó alakját. A remény régi bölcsessége: ,,Az utolsó dolgok olyanok, mint az elsők." Isten nagy bölcsessége ezért így hangzik a Bibha utolsó könyvében, János Jelenéseiben: ,,Íme, újra teremtek mindent." (21,5) E végső horizont fényében úgy olvassuk a Bibhát, rnint lsten ígéreteinek, s az ember, sőt rnin-

den teremtmény reményeinek könyvét, és a jövő em1ékezetéből energiát nyerünk az újrakezdéshez. Iste'n jöuetele. Keresztérry eszkaiológia árn:Íí könyvemben (1995) a személyes, a politikai és a koz-

mikus jövővárás különböző területeire aHcalmaztam a végben a kezdet" vezérmotívumot. Ebben a Kis Heméiqyfűnban azokra a személyes élettapasztalatokra összpontosítok, amelyekben új kezdetet kereshetünk és találhatunk. Ha a vég nem az utolsó mozzanat, hanem új kezdet, akkor nem muszáj csupán az élet végére merednünk, hanem az élet kezdetéről kezdhetünk gondokodni. Az élet születése megelőzi halálát. Egy gyermek megszületésének csodájában olyan ,,varázslat" rejtezik, ahogyan Hermann Hesse fogalmazott, amely túlmutat az élet végességének tapasztalatain, az élet csődjein, csalódásain és vereségein. Ez nem vágyaink és fantáziánk, hanem az eredetiség varázslata. Valahányszor életünk során az eredet közelébe kerülünk, és magunk is ismét eredetivé válunk, új kezdetet tapasztalunk meg. Az élő lsten mindig az életre hív minket, akár megszületünk, akár meghalunk, akár képesek vagyunk elkezdeni 7

valamit, akár végünket járjuk. Isten közelsége mindig és rrindenütt élővé tesz. E kis reménytan három része életünk három kezdetének. felel meg: a születésnek, az újjászületésnek és a feltámadásnak. Az ebó' részz7c» a gyermekkort és az ifjúságot, s ezzel az élet időbeh kezdetét tárgyalom. Minden gyermekkel valami új születik a vflágra. A ,,gyermekkor" ezért a nyitott jövő képzetét kelti bennünk, azét a jövőét, amely az összes lehetőségek teljessége, így aztán szívesen akalmazzuk a ,,gyermekkor''-t az élet teljességére - a remény példázataként. Hasonlóképpen vagyunk az ,,ifjúság"-gal. Az ifjúságé a jövő, mondják. Ezért akarnak a modern fehőftek elmenekülni az öregségtől, és ,,örök fiatalok" maradni. De vajon nem lehetséges, hogy valójában fordított a helyzet, és a jövő kilátásai tesznek fiataná minket, akárhány évesek vagyunk is? A másodók részbm azzal az életkedwel fog1akozom, amelyet a remény ébreszt fel bennünk, ha újból fekelünk csődjeinkből, csalódásainkból és vereségeinkből, és újra kezdjük az életet. Senki sem töké1etes, csak keveseknek sikerül töretlen folytonosságot megvalósítaniuk életükben, újból és újból határokba ütközünk, és megtapasztaljuk az élettel összefüggő terveink meghiúsulását, jó szándékú nekifutásaink töredékességét, s nem utolsósorban a bűnt, amely lehetetlenné teszi számunkra az életet. Az effajta élet8

tapasztalatokban az új kezdet a lényeges. Ha egy gyerek elesik, nem olyan nagy baj, megtanul feláHni. A keresztény hit a szó szoros értelmében „a feltámadás hite", és megadja nekünk az erőt a feláuáshoz és a teremtő újrakezdéshez, ahhoz, hogy a zajló történelemben ismét elkezdjünk valamit, és újra kezdjünk. ,,Incipit vita nova" t,új élet kezdődik''): ez a remény valóban forradalrni, mivel ereje innovatív. Ezzel ez erővel megtörjük a siker kényszerét, s elvetjük a sikertelenség fatahzmusát. ,,A keresztények az örök újrakezdők", írta egyszer Franz Rosenzweig. Ez a lestobb, amit el 1ehet mondari azokról, akik hisznek, reméhek és szeretnek. AL harmadik részben aztán azokra az Ún. végső dolgok"-ra térek rá, amelyeket személyes életünk vonatkozásában „halálnak - ítéletnek - örök életnek" neveznek. Van-e ,,élet a halál után''? Létezik-e az élők és a holtak közössége? Mit jelent a gyász, és milm áll a vigasztalás? Várnak bennünket. De mi vár minket? Hogyan képzeljük el lsten ítéletét és ,,az eljövendő vflágbeh élet''-et? E könyv különböző fejezetei a tübingeni egyetem általános tanulmányi rendjének keretében, evangélikus akadémiákon, a Német Evangélikus Nagygyűlésen és vflági konferenciákon elhangzott előadásokból álltak össze, s a széles olvasóközönséget tartják szem előft. Ezért kerülöm a teológiai szakkifejezéseket és a sok idézetet, s megpróbálom azt ki9

mondani, ami leginkább fedi személyes meggyőződésemet. A tárgy iránti érdeklődésen kí\riil mást nem feltételezek. Teológiai fogalmak használata helyett szívesen idézem egyházi énekek egyes versszakait, amelyek költőien és hatásosabban fejezik ki ugyanazt. Új útra küld az lsten, bízva induljatokl Ö maga jön elébünk: jövőt így adottl S aki elindul bátran, reménye el nem fogy. A kapuk nyitva, tárva - az Ország már ragyogl

Tübingen, 2002 adventje

Jürgen Mohmam

10

1. Minden kezdetben varázslat rejtezik...

1. FEJEZET

A gyermek ígérete

Amak érdekében, hogy jobban megragadhassuk az ember életének kezdetében azt a ,,varázslat''-ot, amely Hermann Hesse szerint ,,rninden kezdet''-ben benne rejtezik, elevenítsük fel az ígéret bibhai fogalmát. Isten egyik ígérete annak a jövőnek az ígérete, amelyet ő akar megteremteni. Amit lsten megígér, azt meg is keu tartania, önmaga és saját dicsősége kedvéért. Isten egész lénye hűség, ezért bízhat benne az ember, és hihet ígéreteinek. Ennek a bizalomnak az ősképe Ábrahám és Sára, akik a Teremtés könyve 12. fejezete szerint mindent elhagytak, hogy köves13

sék lsten ígéretét, amely nagy néppé és az emberiség minden nemzedékének áldásává akarta tenni őket. Ábrahám és Sára kivonulása és vándorlásai azt mutatják, hogy lsten ígéretei nem csupán a távoh jövőre utalnak, amelyet az embernek ki ken várnia, hanem a megígért jövő már az ígéretben is jelen van, és a felébresztett remény révén mozgósítja az érintetteket. Az ilyen bibhai történetekből ismerjük lsten ígéreteinek száz7eJé alakját, de ezek az ígéretek megjelennek olyan Gseméiqyek alakjában is, amelyek túlmutatnak önmagukon. Ilyen például a Vörös-tengeri csoda, amely megmentette üldözőitől lzraelt. A próféták személyében fehsmerhetjük lsten testté lett ígéreteit. A zsoltárok segítségével azt is megláthatjuk, hogy

míndaz, amit lsten teremtett, túlmutat önmagán - a Teremtőre, s az ő dicsőségének jövőjére, amelyért mindent teremtett. Minden, ami létezik és él, magában hordja az ígéret ,,varázslatát'', s egy nagyobb va1óság kezdeteként túlmutat önmagán. A bibhai történetekben korai időktől fogva megtaláljuk ,,az ígéret gyermekét''. Először megnézzük, mit mond ez a jövőre irányultság az ősök kultusza, a patriarchátus és a matriarchátus vflágában, azután általánosítjuk a vflág megváltására szánt messiási

gyermek ígéretét, és megkíséreljük rnindnyájunk számára felfedezni ,,a gyermek ígéretét''. Gyermek született nekünk", hirdeti ,,sötétségben vándorló" népének lzajás próféta Oz 9,5). Az 14

ország pusztulása, elüzetés a hazából, kényszermunka Babflonban: Isten mély sötétsége ereszkedett lsten né-

pére. A messiási gyermek születésének s az ő ,,vég néHcüli" békeuralmának meghirdetésével a próféta ismét reményt ad súlyosan megtört népének. ,,Terhes igája, s az elnyomók pálcája eltűnik majd." A Jeruzsá1em elfoglalását és a számüzetést hozó 587-es év után új kezdet következik, s ez a kezdet oly gazdag lehetőségekben, mint egy ma született gyermek. ,,Az ígéret gyermeke" így az élet jövőjének jeképévé válik, szemben a jelen szenvedéseivel - s ezáltal lsten hűségének zálogává is: ő megtalflja, és hazavezeti népét. Bármelyik gyermekben megszülethetik a Messiás'', tartja egy zsidó közmondás. Ezért minden gyermeket becsülni ken, hiszen a messiási remény varázslata övezi őket. A betlehemi ,,jászolban fekvő gyermekben" a Megváltó születésének ünnepét ülik karácsonykor a keresztények. Mit is teszünk ilyen-

kor voltaképpen? Azt ümepeljük, hogy a rrindenható lstennel találkozunk a tehetetlen és gyenge ,,Kisjézusban''. Ez azonban hatalmas folyamatot feltételez: Az ég és a föld teremtője, akit az egek sem képesek befogadni, oly kicsivé és csekéllyé válik, hogy ebben a Jézuskában" köztünk van, és köztünk lakozik. Az ókori egyház teológiája ,,Isten emberré válásá"-nak nevezte ezt a folyamatot. A titok azonban tulajdonképpen JsíGn g)/GrmGkkG' t;á!ását/ci! kezdődik. Isten nagy; mindent átfogó uralma Gg)/ gyermGk be'kGwrtzJ15

7»áz;ŰJ kezdődik. Krisztus evangéliumát a gyermekÉ Gz;Ű7qgéJé«mói határozza meg: ,,aki befogad egy gyer-

meket, engem fogad be", és: ,,ha nem váltok olyanokká, rnint a gyemekek...'', mert ,,a gyermekeké lsten országa".

Az ígéret és a béke gyermeke szerinti tájékozódás nem csupán zsidó és keresztény jelenség: az antik próféciában és fflozófiában is ismerős volt.] Vergihus híres, később a keresztények által átvett 4. eklogája meg).övendöh a megváltó gyermek születését: Már megtérhet a Szűz, meg az ősi satumusi korszak, már új sarjat küld le a földre az ég a magaslból.

Gsak te a most születő gyemekre, ki hozza a vaskor végét, és akivel beköszönt az aranykor a földre, Szűz Lucína, vigyázz: bátyád országol, ApoUo. És te leszel consul, te, midőn eljő e dicső kor, PoHio, és a vflágév nagy hónap-sora indul, és te vezér, amidőn, ha maradt még bűn nyoma rajtunk, eltűnik, s az örök remegés elhagyja a földet.2

Már az állítólag ,,homályos" filozófusnál, Hérakleitosznál ezt olvassuk: Idő gyermek, aki játszik, ostáblát: gyermekkirályé az Uralom.3

\ E. NOR:DEN, Die Geburt des Kindes. Geschjchie ei:ner rehgiö-

sen ldee ( 1924), Damstadt, D69. 2 TRENCSÉNYI-WALDAPFEL lrnre fordítása. 3 HÉRAKLEITOSZ, 52. töredék, ford. KERÉNYI Károly, in G+

rög gondolkodóh, \.. Thalésztól Anaxagoraszig, Budapest, 1992, 35.

16

Ezen azt értette, hogy a természet és a történelem létrejötte és elmúlása mögött egy bölcs király irányító keze mutatkozik meg - egy gondtalanul játszadozó gyermek alakjában. Egy gyermek királyi uralma'': Az ,,isteni" nem csupán azt jelenti, hogy ,,ősrégi", hanem azt is, hogy ,,eredetien gyermeki''. A vflág egy gyermek játszadozásához hasonlít, s a gyermekben isteni valóság jelenik meg. Ha az ígéret gyermekének különleges születését rávetítjük a gyermekek általános ígéretére, ak-

kor a romantikus költővel, aemens Brentanóval így kiálthatunk fel: Mflyen titok egy gyermekl lsten is gyermekké lett. S gyermekként váltja meg Gyermekét, az embert. Milyen titok egy gyermekl S ki már érezte ezt, A kis Jézus fűzi rninden gyermekhez.4

4 VARGA Mátyás fordítása. 17

1. A gyermek titkának nézőpontjai A gyerekek a felnőttek vflágában nőnek fel, és olyannak éhk meg magukat, amilyennek azt a felnőttek a gyerekekhez iuőnek tartják.5 Milyen nézőpontból is-

merhetjük fel azt a titkot, amelyet minden gyermek magában rejt? Más dolog, ha szülők és nevelők beszélnek a gyermekről, és más, ha egy gyerek beszél önmagáról, vagy ha felnőttek emlékeznek vissza saját gyerekkorukra. Attól függően, milyen nézőpontot vá1asztunk, a pedagógiai gyermekkort, a gyermeki gyermekkort, vagy a jövőt hordozó gyermekkort fogjuk észrevenni. Hangsúlyozom, hogy itt a nálunk messzemenően szokásos, polgári gyermekkorról beszélünk, nem pedig a bukaresti utcagyerekek, a bangkoki gyermekprostituáltak, az indiai gyermekmunkások vagy az afrikai gyermekkatonák összetört gyerekkoráról. Mit jelent a gyermekkor az említett három nézőpontból? a. A szülők és a tanárok szemszögéből a gyermekkor egyrészt önmagában véve jó és értelmes életkor ugyan, de másrészt, s ez a fontosabb, mégis olyan állapot, amelyet egészében véve a társadalom elvárásainak megfelelően le kell küzdeni: a gyerekeknek fejlődésükkel, a fehőtteknek pedig a nevelés

5 Philippe ARIÉS, GGschéchfG czer Kéícdh&t, München, 1978. Fi-

gyelemre méltó Hartmut von HENrlG előszava. 18

révén. Végül is a szülőknek ,,fel keu nevelniük" gyermekeiket, ahogy mondjuk, hogy egykor ,,1egyen belőlük valami", és rátermettek legyenek a felnőft, önrendekező életre. Mindkét oldalt figye1embe kefl venni, és egyensúlyba kell hozni őket egymással. Jó lenne, ha a szülők azért játszanának gyerekeikkel, mert örömüket lelik bennük, hogy olyanok, amilyének. Ne csak pedagógiai játékokat kezdeményezzenek, mint például a ,,Scrabble" vagy a ,,Monopoly'', hanem bújócskázzanak vagy focizzanak is velük. A szülőknek azonban „kicsinyeik" mindenkori gyermeki jelenén túlmenően arra a lehetséges jövőre is figyelniük ken, amelyet a felnőttek vflágában fognak élni, hogy ily módon irányítani és vezetni tudják őket. Ennek érdekében meg keu hogy legyen bennük az a bátorság is, hogy ők maguk fehőttek legyenek, s ne úgy öltözködjenek, rnint a tinédzserek, vagy ne úgy beszéljenek, mint a gyerekek. A polgári kor kezdete óta a haladásba vetett hit a gyereknevelésen is úrrá lett, így hát a gyermekkort már csak a felnőttek teljes emberségének előzetes lépcsőfokaként fogták fel. Jellemző erre a gyakran hallható kérdés: ,,Na, kisember, mi leszel, ha nagy leszel?" A fiúkat önuralomra és testük el1enőrzésére nevelték, 1eginkább olyan játékokkal, amelyekkel harcolni, ütni és lőni lehet. A lányokkal babák segítségével gyakoroltatták be a későbbi 19

anyaszerepet. Ezzel a felnőttek vflágának eleve adott típusaiba szorították bele a gyerekek jövőjét. Gyermeknek lenni ebből a szemszögből csak azt jelentette, hogy ki keu fejleszteni az emberi létet, a teljes emberi lét modelljének pedig a 25 és 60 év

közötti felnőtt ember számított, kiváltképpen úgymond - ,,a leüobb éveiben járó'', folyton rendekezésre áuó férfi. Ha az ember valamilyen áuásra pályázik, ,,önéletrajzot" keu írnia, mintha (amint a német LebensJúit// szó mondja) az egész élet a bölcsőtől a koporsóig csak futás lenne eg)rik áuomástól a következőig. ,,Élethosszig tartóan keu tanulnunk" mondják manapság. De tulajdonképpen milyen cél érdekében? A polgári családban minden a nemzedékről nemzedékre haladó társadalmi felemelkedésen múlott, ezért az emberek ,,rangjuknak megfelelően" öltözködtek, de ,,rangjuk fölött" 1aktak, és oly módon takarékoskodtak, hogy otthon ,,rangjuk alatt" étkeztek. De vajon a gyermekkor valóban csupán az ember alulfejlett, legyőzendő állapota? E11entétben azzal, hogy a haladáshit a jövő előfokává értékelte le a múltat, már a nagy történész, Leopold von Ranke észrevette: ,,Minden korszak közvetlen kapcsolatban áll Istennel, mert az isteri valóság, amely egyetlen emberben sem tud teljesen megmu-

20

tatkozni, minden korszakban meg akar valósulni." Ez a személyes életkorokra is érvényes: a gyerekek és a fiatalok, a felnőttek és az öregek mindenkori

jelenükben találják meg életük értelmét. Minden megélt piuanatnak örökké való jelentése van, és a teljes életet szemlélteti. A ,,teljes élet" mércéje ugyanis nem az átélt, és valamiképpen eltöltött évek hosszúsága, hanem az élettapasztalat mélysége. Egy korán meghalt gyermeknek is lehetett teljes élete. Minden gyermeknek joga van a jelenéhez. A szülőknek és a nevelőknek tiszteletben keu tartaniuk a mindenkori jelenben teljessé vált életet, s nem szabad feláldozniuk a haladás oltárán. Janusz Korczak, a varsói zsidó árvaház vezetője, aki elment gyermekeivel a haláltáborba, a gyerekek három alapjogát nevezte meg, s ezeket mindenkinek tekintetbe keu vennie, aki szereti a gyerekeket: 1. a gyerekek jogát a halálukhoz, 2. a gyerekek jogát a mai naphoz és 3. a gyerekek jogát ahhoz, hogy olyanok legyenek, amilyenek.6 Ezekkel az alapjo-

gokkal egyúttal a gyermekek emberi jogaira is igényt tartunk, úgyhogy a gyermekek emberi jogainak megsértése miatt vádat lehet emelni.

6 ]anusz KORCZAK, Wie man ein Kind lúben soll, Göftíngen, 8i983, 40.

21

A gyermekkor önmagában véve értelmes életének és minden teljes piflanatnak ez az eszméje is természetesen a fehőttek vágyeképzelése a gyermekekre vonatkozóan. Azok a felnőttek, akik megtervezett idejük rabszolgáivá váltak, szívesen álmodoznak a csodálatos gyermekkorról, amelyben semmit nem akartunk ,,elérni", és amely oly gondtalan volt. Ám a gyors haladásra törő nevelés helyesbítéseként jó ez az utópia. Gyerekként és fiataként, felnőttként és öregként mindenkor arra van szükségünk, hogy egyemúlyban legyen a jelen tapasztalata és a jövőre irányuló várakozás, az értelemmel teljes pinanat és egy új nap kezdete. b. Számunkra, felnőttek számára alighanem mindig is nehezen megközelíthető titok marad, hogy mit jelent a gyerekkor a gyerekek számára. Amikor egy gyerek még gyerek, nemigen tudja, hogy gyerek O}eter Handke). Csak a fehőttekkel való találkozás tudatosítja a gyerekben, hogy gyerek. Ezzel azonban a fehőttek nézőpontja is behatol az öntudatába. Magukban a felnőttekben csak akkor tudatosul saját átélt gyerekkoruk, amikor már nem gyerekek. Minden megismeréshez hozzátartozik a távolság, és minden önismerethez bizonyos fokú ehdegenedés. Úgy gondolom, a gyerekkort azt teszi korlátozottá, és határozza meg, hogy a gyerekek már nincsenek benne az anyaméh ,,elrejtettségében", de még önáuóak sem tudnak lenni. Egy22

felől érzik a függőséget, az éjszakai félelmeket, mindenhatóságról álmodoznak, miközben átélik tehetetlenségüket, és ismerik az üres napokat, amikor így panaszkodnak: „Nem tudok mihez kezdeni." Emlékszünk, milyen kicsik voltunk, és mflyen nagy volt az apánk, mennyire mindentudó volt az anyánk, és milyen tudatlanok voltunk mi magunk, mi mindenhez értettek már a nagyobb gyerekek, ami nekünk nem sikerült. Másfelől rnindent első akalommal éltünk át és tettünk meg, kíváncsisággal és a felfedezés örömével: Végtelen csodálkozással követtük egy légy röptét, és megválaszolhatatlan miértekkel hoztuk zavarba szüleinket.

Önfeledten tudtunk játszani, és spontán tudtunk reagálni nevetéssel vagy sírással. A megélt pinanat homálya gyakran még nagyon homályos volt, és sem előtte, sem utána nem lett világosabb. Bizonyára játszadozó gyerekek voltunk, mielőtt még is-

kolás gyerekek lettünk, de ilyennek a felnőttek láttak minket, és mi magunkévá tettük az ő nézeteiket. Azt, hogy milyennek látja magát belülről egy gyermek a gyermekkorában, ahghanem titokként kell tisztelnünk. Minden elemzésünk csak azt eredményezi, hogy elképzeléseinket kivetítjük a gyerekekre, s ezzel 1eromboljuk szabadságukat. c. Hogyan látják gyermekkorukat a felnőttek, és hogyan fedezik fel magukban a gyermeket? ,,Esküszöm, örökké fiatal 1eszek", írta akkoriban híres 23

könyve mottójaként Johannes Kessler, 11. Vilmos császár udvari prédikátora. Ma valamivel rövidebben mondják ezt: ,,Forever youngl" Az effajta regresszív álmok sok felnőttet megakadályoznak abban, hogy azonosuljanak előrehaladó életkorukkal. Persze úgy látszik, olykor mégiscsak szükségük van az embereknek effajta regresszióra, mint például a német karneválokon. Az 1999-es kölni karneváh sláger ezt hirdette: Ha a farsang közeleg,

ébred bemem a gyermekl

Az ilyen kivételes időszakok ,,őrült napjaiban" jelentkező regresszió nem csupán gyerekes, hanem egészséges is, amíg annak a fegyelmezett munkás életnek a felgyülemlett gőzét ereszti ki, amelyre a fehőttek rákényszerülnek. Sok felnőtt szemében megdicsőül a gyermekkor és az ifjúság, amikor utoléri őket „az életközép válsága", és hirtelen észreveszik, hogy már nincs sok lehetőségük, mivel visszafordíthatatlanul meghozták életük fontos döntéseit. Amikor elfogja őket az az érzés, hogy elment a vonat, megdicsőül a kezdeti időszak, amikor még minden lehetséges volt. A gyermekkor most a korlátlan lehetőségek időszakaként és a kezdés energiájaként jelerik meg. ,,Ne vesd meg ifjúságod álmait", mondja Schiller Don C4rzosában 24

Posa márki. A gyermekkor és az ifjúság ekkor az élet hajnalpírjává nemesedik, hiszen kezdeteinkben természetesen mindig több rejlik, mint amennyit az élet gyakran kedvezőtlen körülményei között meg tudunk valósítani. Ha korai éveinkre gondo1unk, és arra, mi minden lehetett volna belőlünk, akkor olyasmi jön létre, amit ,,jövőbeli gyermekkornak" nevezhetnénk. Ekkor az eredetiség áuapotában látjuk magunkat: Átérezzük a gyermeki védettséget és gondtalanságot, ismét titoknak, csodálatosnak és rejtélyekkel telinek éljük meg az éle-

tet, és megragad rinket az élet tiszta kezdetének ártatlansága. Ezért számunkra a gyerekek mindig ártatlan gyerekek'', jóllehet ezt egyáltalán nem tudjuk megítélni, s ezért nem látunk szemükben gonoszságot, csak álmodozó tisztaságot. Ez az elképzelt gyermeki ártatlanság, s a tiszta kezdet e képe, a korlátlan lehetőségek e világa teszi a remény jelképévé a gyermekkort. Ebben a ,,jövőbeh gyermekkorban" a kezdetekben az élet eredetét látjuk. Amikor a ,,bennünk lévő gyermeket" keressük, ezt a forrást szeretnénk ismét megnyitni magunkban.

2. A messiási gyermek Az a gyermek, akinek születését és jövendő békeuralmát lzajás próféta meghirdeti könyve 11. fejezetében, Dávid fia. Dávid törzséből származik, és az ls25

ten által kiválasztott király méltóságát hordozza. Ahogyan Dávid egykor meghódította Jeruzsálemet, és áuandó helyet teremtett a Szövetség Ládájának, úgy kefl majd az eljövendő Dávid-sarjnak megváltania lzraelt a fogságból, és elvezetrie az új Jeruzsálembe. Benne keu beteljesednie annak az ősi ígéretnek, ame1yet Nátán próféta tett Dávidnak: „Utánad utódot támasztok majd neked, aki a te véredből származik, és megerősítem királyi trónját örök7t?" (2Sám 7,12-13).

Dávid megígért fiának az a rendeltetése, hogy lzrael várva várt mGssóáské7.áJyc7 1egyen. A hozzá füzött

várakozások minden emberi határon túllépnek: talpra állítja majd az ország szegényeit, igazságosságot visz a

népeknek, s nem utolsósorban békét teremt az ember és az állatok között: ,,Akkor majd a farkas a bárámyal 1akik ..., az oroszlán szalmát eszik ..., kisgyerekek kígyókkal játszanak" Oz 11,1-11).

Bár a béke messiási gyermekébe vetett remény lzrael ,,nuflpontján'', a babiloni fogságban ke1etkezett, mégis kezdettől fogva beletartozik lzrael reményének hagyományába. Az Ábrahámnak és Sárának adott isteni ígéret révén lzrael számára a jövőhöz igazodó történelmi tájékozódás lépett a leszármazás erői helyébe. Már nem az ősök kultuszának segítségével integrálták a gyermekeket a leszármazás erőibe, hanem az egyes nemzedékek a gyermekekhez igazodtak, bennük látták annak zálogát, hogy lsten hüséges marad ígéreteihez. A megváltó Messiás26

nak a gyerekek közül keu jönnie. A Bibha lstene „a remény lstene" (Róm 15,13), de egyúttal mindig a

gyermekek lstene is. Kiélezetten azt mondhatnánk: Ezzel elvben a gyermek messianizmusa lép mind a patriarchátus, mind a matriarchátus helyébe, az apák és az anyák uralma helyébe. Szándékosan mondom, hogy ,,elvben", mert történelnrileg ez nem így volt. A történelmi tény: ,,Gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk" qz 9,6), azaz lzajás /é#óágon zajló öröklési rendre gondol. Ha azonban csak fiú lehet a hagyomány, és ebben az esetben a remény hordozója, akkor a családokban fiúknak keu születniük, s a lányokat kerülni keu. Tudjuk, hogy Konfuciusz és az ősök ősrégi kultusza milyen mértékben változtatta a halott lányok" országaivá Ázsia országait. Van azonban a zsidók és a keresztények szentírási hagyományában egy másik messiási hagyomány is, amely nem ,,fiúként'', hanem „1eányként" azonosítja az ígéret gyermekét. Salamon példabeszédei könyvének 8. fejezete ,,Isten leányának" nevezi lsten bölcsességét, a Hokh7mát, amely a teremtés előtt lstemél volt: Ott voltam, amikor megszflárdította az eget... amikor megerősítette odafönt a feuegeket... amikor határt szabott a tengernek... én már menette voltam mint mestere, és gyönyörűsége voltam mindennap, 27

színe előtt játszadozva mindenkor. Játsz adoztam földje kerekségén, és gyönyörködtem az emberekben.

A bölGesség isteni leánya Hérakleitosz Aiónjához hasonlít: ő az okos, a vflággal játszadozó gyermek. A későbbi izraeh hagyományok egybeolvasztották a remény két alakját, s a Messiásból és a Bölcsességből Zrizcsesse'g{ mGsisíást csináltak.7 Ha a bölcsessé-

get nem csupán emberi erényként fogjuk fel, hanem elsődlegesen lstennek a teremtésben való jelenléteként, akkor megértjük, hogy az Újszövetség lzrael Messiásaként és a teremtés Bölcsességeként egyaránt ábrázolja Jézust, a Krisztus-titok tehát éppúgy férfi, rnint női jeflegű. Amikor a János-evangéhum Jogosznak, Isten Szavának nevezi Jézus isteni titkát, akkor egyúttal a szophóára, Isten Bölcsességére is gondol: Jézus a testté lett Szophó4, Jézus a testté lett Logosz.8 A mai körülmények között ezért ugyanolyan örömmel mondhatjuk karácsonykor, mint eddig: „ Gyermek született nekünk, 1eány adatott nekünk. "

7 G. Sa'IIMANOWSKI, Wéisheóf ttffld Messíczs, Tübingen, 1989. 8 F. Cm:B:1SrT, Jesus Sopha. Die Sopha-Christologie bei den

%Pfék", Zürich, 1970. 28

3. Jézus és a gyermekek: Az értékek átértékelése Noha a keresztény kultúrából ismerős számunkra a gyermekét egyedül nevelő - Madonna képe a Kisjézussal a karján, s ez megható is, sokkal fontosabb Jézus forradalmi bánásmódja a gyerekekkel, ahogyan ezt az evangéhumok leírják. Itt Jézus nem a gyerekek gyengéd barátja, akinek a 19. század szentimentális polgársága lefestette őt. Általánosan ismert, hogy az ókori Róma vflágában a gyerekek nem sokat számítottak. Ez nem azt jelenti, hogy a szülők nem szerették gyermekeiket, de jogi státusuk alacsony volt. A nőkhöz és a rabszolgákhoz hasonlóan a gyerekek is a családapa tulajdonát képezték, el 1ehetett adni vagy ki lehetett tenni őket, s ez különösen a lányokat érintette. A ,,gyermek" és a ,,rabszolga" görög szavának ugyanaz a gyöke, s a felnőttek az Újszövetségben is becsmérlően használják a ,,gyermeki" vagy a ,,gyerekek" szót Ok 7,32; 1Kor 14,20). Amál figyelemreméltóbb, hogy Jézus nagyra becsüli a gyerekeket.9 Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az lsten országa" 04k 10,14; Mttartják 19,14;a Ik 18,1®. A férfi tanít•ványok éretleneknek gyermekeket, és távol

akarják tartani őket Mesterüktől. Jézus azonban visszautasítja tanítványait, átöleli a gyermekeket, 9 Marcia ]. B;UNGE Oközi.), The Chiu i;n Christian Thought, Gand Rapids, 2001.

29

megáldja és boldognak mondja őket, mert lsten országa, amelyet hirdet és megtestesít, már az övék. Ebben bízni vigasztalásul szolgálhat, amikor meghal egy gyerek. Ahogyan a hegyi beszédben a ,,szegények'', a ,,gyerekek" is társai Jézusnak az Országban. Miért? Mivel érdemelték ki ezt? Az Ország és ezzel lsten közelsége éppen azért illeti meg őket, mert semmit sem tudnak tenni érte; úgy fogadják, rnint a születésüket. Fordítva ez azt jelenti: Isten országa nem az emberi társadalom és a haladás csúcsán, az ügyesek és hatalmasok révén jön a vflágba, hanem a kicsik és jelentéktelenek révén. Ez feje tetejére állítja a normáhs emberi értékrendet: Az utolsók lesznek az elsők. Ha azonban lsten országa ,,alulról" jön a vi1ágba, akkor ez megfosztja vauási igazolásuktól azokat, akik ,,fönn" vannak. Amint a szegények dicséretéhez hozzátartozik a gazdagoknak mondott ,,jaj'', a

gyerekek dicséretéhez is hozzátartozik a gyerekek megbecstelenítőire kjmondott átok: ,,Aki pedig megbotránkoztat egyet e kicsinyek közül, akik hisznek bennem, annak jobb lenne, ha malomkövet kötnének a nyakába, és a tengerbe dobnák" Q4t 18,6). Ha lsten országa a szegények és a gyermekek által jön e világba, akkor lsten ítélete is. „Aki befogad egy gyermeket az én nevemben, az engem fogad be, aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki küldött engem" OAk 9,37) - az pedig maga lsten. Ezekkel az azonosításokkal Jézus 30

a maga képviselőivé teszi a gyermekeket a társada1omban. Ahogyan messiási küldetése révén Jézusban jelen van lsten, ugyanúgy van jelen Krisztus minden gyermekben. Aki „befogad" egy gyermeket, Istent fogadja be. Ez úgy hangzik, rnint a gyermekek isteni méltóságának kihirdetése. Különbség van Krisztus aktív küldetése és Krisztus passzív várása között:

Aki titeket haugat, engem haugat'', mondja a fehőtt tanítványoknak; ,,aki befogadja őket, engem fogad be'', haujuk a gyermekekre vonatkozóan. Mindkét oldalon Krisztus van jelen. Ha nem váltok olyanokká, mint a gyermekek, nem mentek be lsten országába" QAt 18,3). Ez Jézus válasza a tanítványok jenegzetesen férfias kérdésére: ,,Ki a legnagyobb lsten országában?" ,,Aki a legnagyobb akar lenni, 1egyen mindenkinek a szolgája, alázza meg magát, és legyen olyan, nrint egy gyermek" (Mt 18,4). E mondat értelme ahghanem az, hogy nem erősségünkben, hanem lsten előfti gyengeségünkben keu elfogadnunk magunkat, nem büszkén arra, hogy felnőttek vagyunk, hanem azzal az alázattal, hogy gyermekek vagyunk. Akkor jutunk lsten országába, ha úgy fogadjuk, mint egy gyerek: üres kézzel. Nem ken ismét gyermekké válnunk, ez gyerekes dolog lenne, hanem ,,olyanná kell válnunk'', mint egy gyermek. Ez persze hasonlat. A gyermekek nem azért állnak közel lsten országához, mivel fel tudnak mutatni olyan tulajdonságokat, amelyeket a 31

fehőttek már elveszítettek, például az ártatlamágot, a tisztaságot vagy a naivitást. Isten országa inkább azért van közel hozzájuk, mivel lsten szereti, átöleh és megáldja őket. Aki Jézus közösségében megtapasztalja az élő lsten közelségét, az olyanná válik, rnint egy gyermek: élete újraszületik, és elölről kezdődik. Ennek későbbi kifejezése az istengyermekség. Milyen új értékek fakadnak Jézusnak a gyermekekről szóló evangéhumából? A kereszténységben abból indulunk ki, hogy Jézus személyében Krisztus, Izrael Messiása és a népek Üdvözítője, tehát ,,az ígéret gyermeke" jött el a vflágba. Ebből az alábbiak következnek: a. Nem szűke'gszGrú' már, hogy ,,fiú adassék" nekünk.

Nem várakozunk többé arra, hogy férfi utódaink közül 1épjen elő a Messiás - tehát megszűnnek az apák és fiak vauási, s ezzel jogi kiváltságai is. A lá-

nyok éppúgy Lélek-hordozók, és ugyanabban a keresztségben részesülnek (Gal 3,28), Isten országa jövőjének öröklési joga egyformán érvényes a fiúkra és a lányokra, tehát a lányok és a fiúk egyaránt hordozói az emberiség reményének. b. Alapjában véve egyáltalán nt.Í'!cs már sz#kG'g arra, hogy olyan gyermek szülessék, aki az eljövendő békebirodalom hordozója lesz, hiszen Krisztus személyében már eljött a vflágba ez az Ország. A szerelmeseknek tehát már nem ken a ,,gyermekszülés céljával" igazolniuk házasságukat és szerelmi kap32

csolatukat. Nem létezik gyermekváflalásra irányuló vauási kötelesség. De jog sincs a gyermekekre. A gyermekek lsten ajándékai s a szülők örömei, s a szülők saját jogukon tisztelik gyermekeiket lsten gyermekeiként. c. Ha egyszer megszűnt az lsten népe és az emberiség szaporodása miatti házassági kényszer, akkor a férfiaknak és nőknek nem mt/száj többé megházasodniuk. Az önkéntes cölibátus és az önkéntes szüzesség kezdettől fogva a keresztény egzisztencia egyik lehetősége volt, és egyáltalán nem csupán valanriféle hiányosság. d. Másfelől azonban a remény fénye vetődik minden újszülött gyermekre. Minden gyermek az élet új kezdetét hozza a vflágba, s az élet eljövendő teljességének hajnalpírjába nő bele. Ha a gyermekek lsten teremtményei, akkor arra is lettek teremtve, hogy részesei legyenek ennek a jövőnek. A gyermekeket ebben a transzcendens dimenzióban keu látni és elfogadni; abban a dimenzióban, amelyben önmaguk lehetnek, és kibontakoztathatják magukat. Az a társadalom, amelyik a fehőttek vflágának adott rnintáiba préseh bele a gyerekeket, saját jövőjétől fosztja meg magát. Minden gyermekkel valami újdonság lép a vflágba, s az élet ezen újdonságaitól várhatunk valamit a béke és a beteljesedett élet remélt országa szempontjából. ,,A gyerekek mások", mondta joggal Maria Montessori, és Emersonra hi33

vatkozott: ,,A gyermek az örök Messiás, aki újból és újból visszatér az elesett emberek közé, hogy a mennyek országába vezesse őket.'']°

4. A minden ember gyermekkorát besugárzó remény Minden gyermekszületés az élet új kezdete. Minden gyermekkel valami újdonság lép a vflágba. Mire utal egy-egy ilyen kezdet? Mi ad hírt magáról ezekben az újdonságokban? A rGmG'ny /óJozó/óá7.c7 című nagy

művét Ernst Bloch ezzel a mondattal zárta: ...ily módon az jön létre a vflágban, ami minden ember gyermekkorát besugározza, de ahol még senki Sem járt: a haza.11

„Az ember hazájá''-t a fflozófia nyelvén „az identitás hazájá''-nak nevezte, amelyben az emberek olyannyira magukra találnak, hogy megszűnik minden elidegenedés. ,,Az egzisztencia magva'', amely most még csak a homályban csírázik és tör a felszín felé, akkor majd egészen napfényre lép. Az élet tökéletessé válik. Ez az élet teljességének körülírása, 10 Maria MONrESSORI, Kó.ctzer s€icd c#cders, Stuttgart, 1980, 303.

11 Erm5t BLOCH, Dczs Prinzép Ho//7i%ng, Frankfurt, 1959, 1628.

34

arnit örök életnek is nevezünk. Bloch számára a ,,haza" a totális remény ideális célja: az ember otthonossága a természetben, a vflág átszeuemülése, újjászületés egy új, mindent átfogó életre. A hczzcz jelképével a maga totalitásában írja le a reményt, a ,,1étező demokráciától" a végső ,,Isten országáig". Hogyan lehet ez a ,,haza" olyasmi, ami mindenki gyermekkorát besugározza, de ahol még sosem járt senki? Ez megha1ad rninden ismert haza-képet és haza-érzést. Bloch számára a ,,haza" fogalma hozzátartozik lzrael reményének történetéhez: a haza lsten ígéretének beteljesedése, az Ígéret Földje. A haza azt jelenti, hogy lsten az emberekkel 1akik, és az emberek lstennel 1aknak. Isten lzraelhez intézett szövetségi ígérete így hangzik: „Velük fogok lakni, ők pedig az én népem lesznek." Ha majd lsten az emberekkel ,,1akjk'', s az emberek az ő lakótársaivá válnak, akkor érjük el azt a

hazát, amelyben még senki nem járt, de amely rindenkinek a gyermekkorát besugározza. Az Újszövetség szerint ez lsten végső ígérete: ,,Íme, az lsten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek" (Jel 21,3). Akkor újjáteremtődik a föld, hogy lsten otthonává váljék. Akkor az emberek is újj.ászúletnek, hogy lstenben megtalálják hazájukat. Lakhatóvá válnak majd egymás számára. Isten és az emberek e kölcsönös egymásban lakása nem spekuláció, hanem a szeretet mindennapos tapasztalata: Aki a szeretetben marad, Jsfe7iben marad, és lsten 35

ó'bGw!e" (Un 4,16). Ez a ,,megélt pillanat homálya'',

ahogyan Bloch nevezi ezt a rnisztikus mozzanatot, és valóban rnisztikusan érti, anrint korai írásai bizonyítják, amelyekben ,,a megélt piuanat homályá"-t még a megélt lsten homályá''-nak tudta nevezni.B A gyerekek még a megélt lsten homályában élnek, spontánul és öntudatlanul. Az lstent hordozó szeretet ragyogja be gyermekkorukat, és ébreszti fel bennük az identitás hazája utáni vágyakozást. Vajon túlságosan sok reményt kapcsolunk ezzel az új életek megszületéséhez? Nem terheljük-e meg túlságosan is nagy elvárásokkal a gyerekeket, amikor így járunk el? Számomra a gyermekek három okból is je1entik a beteljesedett élet emberré vált reményét és lsten reáhs ígéreteit: a. Minden elfogadott és megszületett gyermek az élet új kezdete, amelyet nem értünk meg rögtön, mivel eredeti, egyszeri és összehasonlíthatatlan kezdetekről van szó. Mindig azt kérdezzük, kire hasonlít ez vagy az a gyerek - ,,egészen az anyja'', vagy ,,egészen az apja" -, mivel az újdonságot és a sajátosságot csak a már ismerttel összehasonlítva próbáljuk megérteni, s nem vagyunk felkészülve arra, ami egyszeri és új. Ám éppen akkor bukka-

12 BLOCH, Geisf czér Ufopée, Berh, 21923, 246.

36

nunk rá arra, ami egy gyerekben eredeti, összehasonlíthatatlan és sajátos, anrikor ily módon hasonlítgatunk, és azt idézzük fel, amit már ismerünk. Fel keu ismernünk, s aztán tisztehünk keu az eredeti, összehasonlíthatatlan és sajátos mozzanatokat, de erre csak akkor leszünk képesek, ha szeretjük az adott gyermek életét, és nyitva tartjuk jövőjét, hogy a gyermek ne csupán hozzánk juthasson el, hanem önmagához is. Ügyehünk kefl az új kezdetben rejtező ,,varázslatra", és nem szabad tönkretennünk saját terveinkkel. Ckak annyira vagyunk képesek fehsmerri egy gyermek sajátosságát, amenynyire szeretjük. b. Az élet minden új kezdetével új esélyhez és új bizonyossághoz jut az élet teljességének reménye, annak reménye, amit örök életnek nevezünk. Minden gyermek újabb indíték arra is, hogy e megváltatlan világ körülményei között az élet hazájában reméljünk, ktflönben semmi újat nem lehetne várni az új kezdetektől. ,,Az Úr kegyelme minden reggel újjáéled'', olvassuk az Írásban (Siral 3,23). Az idő

naponkénti apró megújulásai túlmutatnak önmagukon - mindenek újjáteremtésének reggelére utalnak. „És este lett, és reggel: egy új nap." Így van ez a gyermekszületéssel is: megerősíti és igazolja az

élet győzelmének nagy reményét. c. A végső indíték, hogy minden gyermeki életkezdetben az újdonság kezdetét lássam, abban áll, 37

hogy a gyermekekben nem csupán az élethez fűződő reményeink emberré válását látom, hanem azt is észreveszem, hogy lsten velünk kapcsolatos reménye is megtestesül bennük. Akkor járok el így ha érzem: Isten akar minket, kíván minket, vár minket. Az emberek lsten nagy szeretetének tanújelei. Az emberek lsten álmai, amelyeket az ő földi vflága számára álmodott meg. Az emberek lsten képmásai az ő szeretett Földje számára. Isten minden mást készen akotott meg, az embert azonban reményre teremtette. Istennek a teremtményébe vetett reménye csalódásba és kudarcba fufladhat, vagy nevetségessé válhat, de az emberek nem tehetik tönkre. Csak maga lsten ,,bánhatja meg", hogy megteremtette ezeket a kétszínű, enentmondásos embereket; a vízözön története számol be lsten effajta ,,bánatáról" és mélységes ,,bánkódásáról" CTer 6,6), ainit aztán csak az győz le, hogy lsten hűséges a maga teremtői akaratához. Istennek az emberhez

fűződő reménye megmarad minden embertelenség ellenére is, amit az emberek egymással, teremtménytársaikkal és a Földdel szemben eHcövetnek. Isten minden gyermekben a humánus emberre vár. Isten e várakozása lehet az alapja annak, miért rincs még végünk" (Siral 3,22), miért születik az előző nemzedék után mindig újabb. Isten nem hallgat, Isten nem ,,halott" - Isten a humánus emberre vár. „Minden prófétában téged vártalak, és 38

most eljöttél'', mondja Martin Buber egyik művében az Örökkévaló a Messiásnak. Isten e várakozásából élünk, s a gyermekek ezen isteni várakozás nyitott idejébe születnek bele.

39

11. FEJEZET

Az ifjúságé a jövő?

Ha időrendben nézzük a dolgokat, akkor azt mondhatjuk: amikor fiatal az ember, még előfte van az élet, öregségében viszont már nincs sok veszítenivalója. Idővel az ember megöregszik, kevesebb lesz a jövője, s több a múltja. De azt jelenti-e ez, hogy a jövő az if-

júság kiváltsága? Az öreg embernek nincs már jövője? Ha az egyes életkorokból tekintünk a jövőre, akkor valóban így fest a dolog. Gakhogy „jövő''-n nem csupán a még eljövendő éveket értjük, hanem azoknak a lehetőségeknek a teljességét is, amelyek kihívást je-

1entenek kreativitásunk számára - különben semmi izgalmas nem leme az ,,ifjúság" szóban. Miféle kép rajzolódik ki hát, ha e jövő felől tekintünk az emberi 41

életkorokra? Vajon nem arról van-e szó, hogy bármi1yen fiatalok vagy öregek vagyunk is, a rnindenkori jelenben élve e jövő arcvonalában áuunk? Nem a jövő várakozással és reménységgel érzékelt és megvalósított lehetőségei tesznek-e minket minőségi értelemben „fiatallá'', függetlenül attól, hány évesek vagyunk? Igaz, idővel megöregszünk, de a jövő megfiatalíthat minket, ha elfogadjuk kihívásait. Mielőtt azonban belebocsátkoznánk ebbe az irányváltásba, és tekintetünket a jövő felé fordítanánk, kérdezzük meg, milyen esélyeket kínál a jövő az ifjúság számára. Megadja-e a modern társadalom a fiataloknak saját esélyeiket, vagy csak uralkodni igyekszik az ifjúságon? A múlt századi Németország három nemzedékén, a ,,Vándormadár"-mozgalmon, a Hitlerjugend''-en és „a fogyasztás gyermekein" fogjuk bemutatni, hogyan bánt a társadalom és az ánam egy nép ifjúságával. Arikor ezt tesszük, nem pusztán a múltra emlékezünk, hanem a múlttá vált jövőre is.

1. Az ifjúság modern kori felfedezése A hagyományos társadalmakban - amelyek itt-ott még ma is léteznek Afrikában és Ázsiában - az egyén életét a bölcsőtől a koporsóig előre meghatározzák az áthagyományozott törvények és szokások. Az ősök kultusza révén a múlt uralja a jövőt. Ily módon minden új nemzedék beiueszkedik az öregek ha42

gyományába. Az egyes ember pályafutását a családhoz, a kaszthoz, a fajhoz és a néphez tartozás határozza meg. A személyes döntéseknek csekély játékterük van, ezért a személyes ,,keresztnév" vagy ,,utónév" nem sokat számít, a családi név viszont mindent jelent. Az egyéni tudat beágyazódik a koflektív tudatba. Mivel minden egyes egyén részt vesz a közösség ősrégi hagyományaiban, s azokban éh életét, az egyén halálát nem is végnek élik meg, hanem átmenetnek az ősök örökké jelen való és urakodó birodalmába. A hagyományos társadalmakban teljesen elképzelhetetlen, hogy az ifjúságot nagyobbra értékeljék az öregségnél.

A társadalmak azáltal válnak „modernné", hogy megtörik az ősök uralmát a jelenleg élőkön, és az ifjúság felé fordulnak. Már nem a múlt, hanem a jövő uralja a jelen szenemét, és szolgál tájékozódási pontul az élők számára. A társadalmak attól is válnak ,,modernné'', hogy a személyes szabadság értékeit fölébe helyezik a hagyományokhoz ragaszkodás értékeinek. Miközben az ember egyre inkább individuahzálódik a modern vflágban, a hagyományok elveszítik az egyén életét és a jövővel való bánásmódját formáló erejüket. Az egyének szabaddá tett önmeghatározása folytán válik egy társadalom kreatíwá. Akkor nevezünk egy társadalmat ,,modernnek'', ha a lehetőségek játéktereként felfogott jövő ekezdi megbűvölni a je1enleg élőket. Ahol ez a jelenség föuép, ott az élők el43

kezdík kiszorítani a holtakat, s az ősöket halottnak, és ezzel hatástalannak tartani. A hagyományos társadalmakban az ifjúkor az éretleméggel és tapasztalatlansággal azonos, az elsőség az idős kort iueti meg. A ,,szeniorok" ülnek a vének tanácsában, s ők döntenek a társadalom minden fontos ügyében. A modern társadalmakban a ,,fiatal" azt jelenti, ,,új''. Fiatalnak lenni annyit tesz, rnint dinamikusnak és jövőképesnek lenni. A „szeniorokat" egyúttal szeniliseknek is tekintik. A kulturális újítások a fiataloktól származnak, akiknek van bátorságuk az újhoz. A modern kor kezdete óta azt látjuk, hogy a társadalomban egyre növekszik a gyermekkor és az ifjúság megbecsülése, de azt is, hogy egyik ifjúsági kultúrforradalom követi a másikat, s mindegyik a társadalom enen irányul. 1900-ban Eflen Kay meghirdette ,,a gyermekek évszázadá''-t. A valamivé válás ma többet számít, mínt a létezés, s a gyermekek természetközelsége eredetibbnek számít, rnint az öregek kulturális érettsége. Előbbre való a gyermekek játékos szabadsága, rnint a fehőttek ,,életkomolysága''. A haladásba és az emberiség jobb jövőjébe vetett hitet a jövőre nyitott fiatalság álma kíséri. Ennek az ifjúsági kultúrának az útja Németországban a szabad ifjúsági mozgalomtól az ifjúságnak a diktatúra idején bekövetkezett áuamosításán át e kultúra mai elüzletesítéséhez vezetett: apám 1914 előft lekes ,,vándormadár" volt, én 1939-ben a ,,Hitlerjugend" unatkozó 44

tag].a lettem, unokáim ma a számítógép megszáuottjai. Nehéz korok ifjú nemzedékei ezek.

2. A „Vándormadár" ifjúsági mozgalom A 20. század kezdetének német „ifjúsági mozgalma" tiltakozás volt a késő polgári kultúra és az ún. ,,Vilmos-korszak" euen. B

A német ifjúság történelmi fordulóponton áll. Az ifjúság, amelyet eddig kikapcsoltak a nemzet életéből, amelyre a tanulás passzív szerepét osztották, amelyet játékos, jelentéktelen társasági életre korlátoztak, s amely csak az idősebb nemzedék kolonca volt, ekezd magára eszmélni...

- áll a ,,Freideutsche Jugend''-nek a híres Hohen MeiBner-i találkozóra szóló öntudatos felhívásában, amelyet 1913. október 11-12-én tartottak. Berlin-Steglitzben 1900-ban alapították azt az ifjúsági szövetséget, amely ,,Vándormadár"-nak hívta magát. Tanárok, orvosok és írók vonultak ki a fiatalokkal ,,a szürke városfalak közül a tágas mezőre...'', ahogyan egyik daluk szövege hirdeti. Az érintetlen természetet keresték, hogy elkóboroljanak a messzeségbe, és megtalálják ,,a kék virágot''. A keménygalT3 H. BüjHER, Wanden]ogel - Geschchte einer Jugendbeweg%7tg,1-111, Berh, 1912.

45

1ért a nyitott Schiller-gauér váltotta fel, a hosszú nadrágot a térdnadrág, a fűzőt a vászonruha, a törzsasztalt a tábortüz, ahol gitárszó menett csendültek fel azok a romantikus dalok, amelyeket aztán a Vándormadár-mozgalom Z%p/gGógenhczmz című daloskönyvében publikáltak. A polgári társadalom szabá1yozott élete helyébe a természetben megélt, vad, szabad, önrendelkező életet állították. A Vándormadár-mozgalom gyorsan terjedt, és 1914-ben már mintegy 40 000 tagot számlált. Mindenütt az ,,életreform" új kezdeményezéseit hívta létre, a természetes táplálkozástól az újfajta öltözködésen át a szabad testkultúráig, a Jugendstfl művészetétől az őskeresztény mintájú testvérközösségekig, ainint ezt Gottfried Arnold aihön) és a különböző autonóm kommunák példázzák. A mozgalom az említett találkozóval érte el csúcspontját, amelyet egy Kassel menetti hegyen, a Hohen MeiBneren tartottak. Tudatos politikai euendemonstráció volt ez azzal a katonai felvonulással szemben, amelyet az 1813-as „népek csatájá''-nak századik évfordulójára rendeztek Lipcsében, a monumentális Népek Csatája-emlékmű előtt. A ,,szabad német ifjúság" eme „ekő nagygyűlése" mögött azonban nem áut politikai koncepció; inkább idealista, apolitikus menekülés volt ez a felnőttek megvetett társadalmából. Egészen különböző csoportok színes keveréke gyűlt össze, s csupán az ún. meiBneri formulában tudtak megegyezni: 46

A szabad német ifjúság önrendelkező módon, saját felelőssége alapján, belső őszinteséggel akarja alakítani életét. E belső szabadság meuett minden körülmények között síkra szán.

Utólag megegyeztek aztán abban, hogy öszszejöveteleiken nem dohányoznak és nem fogyasztanak alkoholt. A Vándormadár-mozgalom az ifjúság lázadása volt: ők voltak a császárkor hippijei, vagy az egységes német birodalom megszületését (1871) követő évek „virággyermekei'', s azt kívánták, hogy bekőleg szabadok lehessenek" a felnőttek nyomasztó vflágának konvencióitól. Álmaik és utópiáik ködös eképzelések voltak egy egészséges vflágról, a természetes életről, a szociálisan hideg ,,társadalommal" szembeni meleg szí\7ű ,,közösségről" és ,,szabad egyének szabad társulásáról, amelyben az egyes tagok fejlődése képezi mindenki szabad fejlődésének előfeltételét'', amint az az 1847-es Kommunista Kiáltványban ánt. A Vándormadár-mozgalmat ,,szövetség''-nek nevezték, amelyben azonos nézetűek esküdtek fel a közös célokra. Gustav Wynecken által 1913-ban kiadott folyóiratuk a DGr A7i/t77ig [A Kezdet] címet viselte. Ez az ifjúsági mozgalom sajnos nem volt képes mentes maradni az 1. vflágháború előtti újnémet nacionalizmustól, hanem további „népi" érzelmekkel töltötte fel azt, és fogékonnyá vált az antiszemitizmusra. Éppúgy férfias meghatározottságú volt, mint a Vfl47

mos császár-féle birodalom, és hosszas vitákat folytattak arról, részt vehetnek-e a mozgalomban lányok is.

A szabad önrendekezésre irányuló akaratot jó szándékú ifjúsági vezetők és segítőik hamarosan felhígították, amikor ifjúsági száuásokat és menedékházakat építettek. Egyházak és szakszervezetek, po1itikai pártok és szövetségek foglakoztak az ifjúság szükségleteivel'', vagy azzal, amit annak tartottak, és megteremtették saját ifjúsági szervezeteiket, többek között például a ,,Deutsche Kolonialjugend"-et. Lerombolták az ifjúsági mozgalom eredetfleg fontosnak tartott pártpolitikai és felekezeti semlegességét, s az ifjúság tiltakozó mozgalmából régi hagyományaik és aktuáhs hatalmi pozíciójuk utánpótlási szervezeteit hozták létre. A mai ifjúliberáhsokon, ifjúszociahstákon vagy a „Junge Union''-on éppoly kevéssé lehet észrevenni, hogy ebből a tiltakozó mozgalomból származnak, mint az evangélikus vagy katolikus ifjúsá-

gon, a szakszervezeti ifjúságon vagy az ifjúakadérristákon. Az ,,ifjúságot" a szabad önrendekezés vágyott alanyából tárggyá tették annak érdekében, hogy biztosítsák a hatalmasok jövőjét a társadalomban. A legsúlyosabb csapást azonban az a viharos hazafias lekesedés mérte a német ifjúsági mozga1omra, amellyel az európai népek 1914ben belevetették magukat az 1. vflágháborúba. A németalföldi Langemark meuetti tragédia, amikor önkéntes német diákezredek - állítólag a német himusszal aj48

kukon - tömegesen rohantak a halálba az angolok géppuskatüzében, a német ifjúsági mozgalom népi rnítoszává lett, valójában pedig a mozgalom végét, fl1etve annak az 1933-as német diktatúra révén bekövetkezett áuamosítását jelentette.

3. A „Hitlerjugend" A modern diktatúrák - Oroszországban, 01aszországban, Németországban és Spanyolországban - azzal kezdték, hogy áuampártot hoztak létre annak érdekében, hogy a nép életének minden területét ellenőrzésük alá vonják. Megteremtették a maguk egységes, ánami irányítású ifjúsági szervezetét, hiszen ,,akié az ifjúság, azé a jövő'', gondolták. Kisajátították a családoktól a gyerekeket és a fiatalokat, és államosították nevelé-

süket. Aki egy totalitárius államban fel akar emelkedni, annak az áuami ifjúsághoz kefl tartoznia. Ezek az áuamok e fiatalok révén próbálták meg kiterjeszteni jelenbeh hatalmukat a jövőre is. Az imovatív jövő minden lehetőségét lerombolták, mivel minden alternatív jövőt ki akartak zárni. Németország hitleri diktatúrája 1933 után elkezdett bekebelezri minden létező ifjúsági szervezetet, a keresztényeket is, s a 10-14 évesekből megszervezte a ,,Jungvok''-ot és a „Jungmádel''-t, a 14-18 évesekből pedig a ,,Hitlerjugend''-et és a ,,Bund deutscher Mádchen"-t.]4 Ezután jöttek az NSDAP O\Jém49

zetiszociahsta Német Munkáspárt), az SA Ísf%mabletiung) és az SS (Schutzstaf fel) p*rtszervez€tei. Létezett a ,,Reichsjugendführung" C,a birodalmi ifjúság vezetősége''), amelyben fehőtt fiatalok, mint például Baldur von Schirach, kijelentették: ,,A fiatalokat fiataloknak kell vezetniük." A fiúkat és a lányokat elszigetelték családjuktól, hogy a nagy ,,népközösség''-et

szolgálják. Az elitet a NAPOIA-ban (nemzeti pohtikai nevelőintézet) és az Adolf Hitler-iskolákban képezték ki az eljövendő nagynémet birodalom vezetésére. Az államideológia szolgáltatta a fiataloknak azokat a példaképeket és hősöket, akiket buzgón kenett követniük. A „Dicsőségem a hűségl" SS-jelszóval kiűzték a fiatalokból a polgári önbecsülést és a keresztény lelkiismeretet. ,,A hűség a becsület veleje": flyen és hasonló, számtalan dalban és zászlórituá1éban fehdézett mondásokkal tették akarat nékülivé és feltétlen engedelmességre késszé az ifjúságot: ,,Parancsolj, Führer - mi követünk tégedl" A korai ifjúsági mozgalom romantikája, az országjárás, a sátorozások, az éjszakai tábortüzek még mindig sokakat elbűvöltek. Nem vették észre, hogy eközben megkezdődött a katonai előképzés.

\4 H. GLESECKE, Vom Wanden}ogel bis zur Hitlerjugend. Ju-

gendarbeti zwischen Pohiih und Pádagogik, Min!chen, "8\.

50

Annak érdekében, hogy megvalósítsák a nép zárt egységét, áuandó hadiánapotot hirdettek, hol a bolsevizmus'', hol a „vflágméretű zsidó összeesküvés'', hol a ,,plutokrácia'', vagy más enenség ellen. Az egész életet a barát+euenség gondokodási séma határozta meg: ,,aki nincs velünk, ellenünk van" - és ki keu irtani. A politikai messianizmus jelszavaival - ,,mi vagyunk a jövő'', ,,velünk jön el az új kor" stb. - nevelték odaadásra az ifjúságot, és készítették elő az áldozathozatalra. Kihasználták a fiatalok lekesedését a jövőért, hiszen e remény által sokan úgy érezték, hogy nagyra becsülik őket. A náci ideológiából politikai ifjúsági vauás lett. A 11. vflágháborúban a német ifjúságnak ezeket a nemzedékeit áldozták fel, ezek haltak meg Sztáhngrádban és Kurszkban. S nem csupán egy kezdettől fogva kilátástalan háborúban vesztek oda, hanem vezetőiknek és hatalmasaiknak az emberiség eflen ekövetett rettenetes bűneiért is. Az ifjúság áuamosítása, ahogyan azt a 20. század diktatúráiban megéltük, csupán a gyerekek gyermekkorának kisajátítása és fiatalságuk tönkretétele volt. A modern diktátorok ifjúságkultusza nem megnyitja a jövőt az ifjúság számára, hanem megsemmisíti azt. Mivel a diktátorok semmilyen innovatív jövőt nem engedélyeznek, az egész társadalmat megfosztják megújulásának lehetőségeitől.

51

4. A fogyasztás gyermekei A gyerekeket és a fiatalokat korántsem tekintik csupán a modern társadalom hordozóinak. Ök egyúttal a leggyengébbek is, s ezért védtelenül ki vannak szolgáltatva annak, hogy a felnőttek kihasználják őket, és erőszakot akalmazzanak velük szemben. A gyerekekért senki sem lobbizik, mondják, jóuehet országainkban politikaflag ratifikálták a gyermekek jogainak ENSZ-chartáját. A szabad piacgazdaság országaiban megfigyelhetjük, hogy egyre agresszívebben teszik üzlet tárgyává a gyermek- és ifjúkort.B Felfedezték, hogy a gyerekek olyan gazdasági erőforrást jelentenek, amely tízmi]]iárdokban mérhető potenciális vásárlást eredményez évente. A gyerekek vevőkké válnak. A gyerekekhez igazított reklámok behatohak a gyerekszobába, iskolákba, sportcsarnokokba és futbauarénákba, mígnem a gyerekek körében menőnek, „frankó''-nak és ,,cool"-nak számít, ha a legújabb divatkölteményekben lépnek fel. Amint a farmerreklámok mutatják, az ifjúsági reklám nemcsak eladható termékeket szállít, hanem rögtön a hozzájuk iuő ifjúsági kultúrát is adagolja. Egy idő óta a német állami iskolákban is tevékenykednek reklámszakemberek, ott, ahol áuami iskolalátogatási kényszer van. Ennek T5 D. WA1:SH, Sethng out America's Chldren. How America Puts Prof tis Bef ore Values -and Wlm;i Parems Ca;n Do, Mi:ir+ neapolis, 1994.

52

ára, hogy olyan cégek támogatják az iskolákat, ame1yek számítógépeket és laptopokat szállítanak új tanszerként. Ifjúsági magazinok, márkás termékek és Coca Cola-reklámok csábítják a gyerekeket, hogy megismerkedjenek a való élettel. Az iskolai marketinggel foglalkozó cégek a tankönyvekbe is bevonulnak. Akár ,,fogyasztási terrorként" peuengérezzük ki ezt, akár a modern élet aHcotórészeként magasztaljuk, amíg az iskolalátogatási kényszer fennáll, az iskolai reklám azt eredményezi, hogy a tanulókat megfosztják szabadságuktól. Ezt oly módon ken emárítani, hogy az ánam megtiltja reklámok akalmazását az áuarni iskolákban. Nyilvánvaló, hogy az USA-ban általánosan elterjedt a reklámok jelenléte az osztálytermekben. A cégektől kapott pénzek nékül számos iskola nem maradhatna életben, tehát szerződést kötnek a szponzorokkal, és beengedik a reklámot. ,,Amerika osztálytermeinek elüzletesítése járványos méreteket öltött'', panaszkodik a Center for Commercial-free Public Education. Ám a gyorsétkeztetőláncok, az üdítőital-gyártók és a sportszerkészítők mind-mind versengenek a tinédzserek figyelméért és a tanárok kegyeiért. A Coca Cola és a Pepsi Cola vakÉágos rek1ámcsatákat vÍv az iskolaudvarokon. Időközben Kahfornia áuam megtfltotta, hogy cégek logóit megjelentessék a tankönyvekben, de ,,Amerika gyermekeinek kiárusítása" folytatódik. 53

A siker kétértelmü: Egyfelől már korán fogyasztókká és bizonyos termékektől függőkké neve1Ík a fiatalokat, másfelől azonban már korán euenál1óvá teszik őket a reklámokkal szemben. Ha az ember túl sok reklámszöveggel találkozik, akkor egy idő után már egyáltalán nem fogja fel őket, és vásárláskor semmjre sem emlékszik. A német ifjúsági mozgalom eszménye az volt, hogy a fiatalok szabad önrendekezéssel alakíthassák életüket. Minden embernek ez a rendeltetése, de nem mindenkinek van meg hozzá az ereje, és sokaknak külső esélyeik sincsenek. Fontos tehát, hogy a szülők, a tanárok és a közéleti tényezők növeljék a gyerekek és a fiatalok belső erejét, és biztosítsák számukra az életesélyeket. Ennek első előfeltétele, hogy tiszteljék a fiatalok jövőjét, és kíváncsiak legyenek az ő döntéseikre. Háttérbe vonulni és előreengedni a gyerekeket - ez az útja annak, hogy megnyissuk számukra a szükséges életteret. 5. A jövő fiatallá tesz Végezetül visszatérünk a bevezető kérdéshez: Az ifjúságé-e a jövő, vagy a jövő teszi fiataná az embert? Minden gyermekkel új élet kezdődik, s ifjúkorunkban úgy látjuk, sok-sok életév áu még előttünk. Ám azt jelenti-e ez, hogy az évek múlásával 1assan, de biztosan veszendőbe megy a jövőnk? Semmiképpen sem. Léteznek olyan gyermek- és ifjúkorok, ame54

1yekben - arnint megmutattuk - a társadalom és az á]1am semmi esélyt nem ad a gyerekeknek és a fiata1oknak. 01yasmi is létezik, hogy a gyerekek megta-

gadják az életet, és féhek a kudarctól. Fiatalok körében is találkozunk vflágmegvetéssel és rezignációval, s áuandó számukra a kísértés, hogy „kiszáujanak''. Az sem áuja meg a helyét, hogy a fiatalok természetüknél fogva progresszívek, s az ember idős korában konzervatíwá válik. Az életlehetőségek foglalataként és az újrakezdésre indító kihívásként felfogott jövő nem kötődik sem a gyermekkorhoz, sem az ifjúság idejéhez. Senki nem túl öreg ahhoz, hogy valami újba kezdjen, még ha %gycw!t7zf mégsem kezdheti is el újra. Ifjú évei miatt vajon természeténél fogva különlegesen teremtő jellegű-e az ifjúság? A teremtő erőt minden életkorban az új lehetőségek felbukkanása és fehsmerése ébreszti fel. Ebben az értelemben mindig

új kezdet előtt áuunk. 2002. augusztus 18-án Krakkóban nagy tömeg üdvözölte kitörő örömmel a 82 éves, súlyos beteg 11. János Pál pápát: „Fiatal vagyl Fiatal vagyl" -kiál-

tozták ritmikusan az esendő öregember felé. Ö ehsmerően mosolygott ugyan, de megtört hangon így felelt: ,,Nem, ez nem igaz." Ami az életkilátásait fllette, természetesen igaza volt, szeuemét és működését iuetően azonban azoknak volt igazuk, akiknek a szemében „fiatalnak" tűnt. Így látta ezt már lzajás próféta is (40,30-31): 55

Még a fiatalok is elfáradhatnak, enankadhatnak, az ifjak is összeeshetnek erődenül, de akík az Úrban bíznak, új erőre kapnak, szárnyra kehek, rnint a sasok. Futnak, de nem fáradnak ki, járnak-kelnek, de nem lankadnak el.

56

11. Végemben a kezdetem

„Minden kezdet nehéz'', mondjuk. Különösen nehéz, ha az embernek mindent elölről kefl kezdenie, vagy valami egészen újba kell belefognia valamflyen fájdalmas vagy megterhelő vég után. Például olyan katasztrófák után, amelyekben az ember mindent elveszített, ami kedves volt számára. 01yan bajok után, amelyeket a rossz okozott: egyfelől szenvedések és megaláztatások, másfelől az életet romboló bűn. Hogyan kezdhet újra az ember, ha az egyik vagy a másik értelemben eljutott a véghez? Honnan meríthet erőt ahhoz, hogy megszabaduljon a múlt terhétől, és újból bátorságra kapjon a jövőt illetően? Hol nyílnak meg új életkilátások? Senki nem tökéletes. Gak keveseknek sikerül törések nékül élni. Ritkaság a korán beteljesedett, vagy a megelégedett emberi élet. Legtöbbünk életéhez hozzátartoznak a határok, szakadékok; euentmondásokba és euenáuásba ütközünk. De hogyan bánunk ezekkel? Hogyan állunk fel, ha el59

estünk, vagy olyan katasztrófák törtek ránk, ame1yekről nem tehettünk? Kis reménytanunk második fejezetében először a katasztrófák és újrakezdések történetével fog1akozom, mert a bébJóűt. fGozógti - a vízözön történe-

tétől egészen a Jelenések könyve által meghirdetett végidő apokahptikus rettenetéig - kciíczszf7iéítwGoZó-

gia. A második Tész:ben lsten igazságosságái és az élet úJ7.ászűbG'sG'f mutatom be, tekintettel a rosszra, amely szenvedést okoz vagy bűnössé tesz. Kritikusan folytatom a bűnös megigazulásáról szóló, hagyományos

lutheri és katolikus tanításokat, és kibővítem őket az áldozatoknak szolgáltatott igazsággal. A megigazu1ást adó hit nyqjt bátorságot az újrakezdéshez, és szül újjá az eleven reményre. Az utokó részben c[ /t.gyelmes élet spiriualtiásái kut&Aom. A reményből fakaózó ézGfG7ió'7iőJ és a kétségbeesés halálos hatalmáról

szóló meditációval zárom a könyv középső részét.

60

1. FEJEZET

Újrakezdés katasztrófák után. Bibhai katasztrófa-teológia

1. Saját tapasztalataim Saját emlékeiminel kezdem. Bár ez szokatlan egy német egyetem rendes professzorától, de témánk szempontjából fontos. Nem csupán teológus vagyok, aki tudományosan foglalkozik az emberiség reményével és félelmeivel, hanem ,,Szodoma és Gomorra" túlélője is. Ez a megjegyzés nem vauásos költészetként értendő, hanem fájdalmas valóságra utal. Valahányszor leszállok e katasztrófa emlékének aknáiba, félelem és reszketés fog el. Szülővárosom, Hamburg lerombolásáról beszélek, ami 1943 jú]iusának utokó 61

hetében következett be. A brit Királyi Légierő éjszakáról éjszakára mjntegy ezer bombázóval repült a város fölé, s repesz- és gyújtóbombáival olyan tűzözönt lobbantott lángra, amely minden élőt elégetett, és minden házat romba döntött Hamburg keleti részén. Ezeken az éjszakákon 40 000 ember égett el. A Királyi Légierő e pusztításának fedőneve az ironikus ,,Gomorra-hadművelet" volt. Iskolai osztályommal együtt segédkeztem a belváros egyik légvéde]mi ütegénél. A repülőgépekről jól 1ehetett látni ezt az üteget, így aztán teljesen el is pusztult a bombaesőben. Az a bomba azonban, amely közvetlenül mellettem ánó diáktársamat széttépte, engem megfoghatatlan módon megkímélt. Egyszer csak valarri vízben, egy deszkapauón találtam magam, s megmenekültem. Azzal kezdődött, hogy a radarok hatalmas bombázórajok közeledését jelentették az Északi-tenger felől, s amikor fölénk értek, sztaniolcsíkokkal megvakították" müszereinket. Nem létezett többé euenánás és védelem. Aztán azzal végződött, hogy mi, túlélők, elégett holttesteken lépdeltünk a romba dőlt utcákon, és meg voltunk győződve róla, hogy ez itt ,,a vég'', s néhány nap múlva befejeződik a háború. De e ,,rettenetes vég" után még két évig folytatódott

a ,,vég néküli rettenet'', és rilliók életét pusztította el. Nem kell tovább ecsetelnem. Hamburg ,,Szodomaként és Gomorraként" való jellemzéséhez csak 62

azt szeretném hozzáfűzni, hogy a náci diktatúra idején a Hamburg meuetti Neuengamme koncentrációs táborában 40 000 embert gyilkoltak meg, FehérOroszországban pedig további 50 000 hamburgi zsidót. Ez is része a katasztrófának, amelyből megmenekültem. Hogyan hatott ez a katasztrófa az akkor tizenhét éves fiatalemberre? H amburgi világi tanítócsaládból származom. Nagyapám az egyik hamburgi szabadkőműves páholy nagymestere volt, és kilépett az egyházból. A val1ás és a teológia teljesen távol állt tőlem. Matematikát

és fizikát akartam tanulni. Ifjúságom titkos hőse Max Planck és Albert Einstein volt. Érzelmeimet és ébredező szeuemem törekvéseit Goethe költészete és Nietzsche Zarathusztrája határozta meg. A katasztrófának azon az éjjelén azonban életemben először lstenhez kiáltottam: Isten, hol vagy? Ezt kérdeztem a halálos veszedelemben. Ez nem a teodícea ismert kérdése volt: Hogyan engedheti meg ezt lsten? Ez a kérdés rnjndig úgy jelenik meg számomra, mintha kívüláuó nézőként tenné fel valaki. Aki a katasztrófa keuős közepén, vagy a tömeghalál torkában áu, másképpen kérdezősködik lstenről. Aztán jött a másik kérdés, amely azóta egész életemen át üldöz: Miért maradtam életben én, és miért nem vagyok halott, mint a többiek? 1945-től 1948-ig tartó, hároméves hadifogságom során elég időm volt ahhoz, hogy választ keres63

sek e két kérdésre. Különösen az első évben birkóztam az istenkérdéssel. Ahogy Jákob birkózott a Jabbok folyó gázlójánál a sötét angyaual CTer 32-33), úgy gyötört engem is lsten sötét oldala, az ő ,,rejtett arca'', és az általa kimondott halálos ,,nem'', amely nyomorúságba döntött engem a szögesdrót mögött. 1945 végén egy jóindulatú tábori lekésztől Bibhát kaptam ajándékba. Alighanem értetlenül néztem rá: Pont egy Bibhátl Olvastam, de nemigen értettem, amíg el nem jutottam lzrael panaszzsoltáraihoz. A 39. zsoltár lebilincselt: ,,Csendes lettem, néma, és haugattam, szerencséje miatt sajgott bennem a szív .... Színed előtt életem a semmihez hasonlít... Előtted csak jövevény vagyok, zarándok, rnint az őseim mind..." Ez a lelkemből szólt, s ezután már semmit sem mondott nekem Goethe és Nietzsche. Később a Márk-evangéhumot olvastam. Jézus halálkiáltása - ,,Istenem, miért hagytál el engem?" - mély benyomást tett rám: Ez olyan valaki, aki megért téged - gondoltam. Kezdtem megérteni az lsten által megszomorított, Istentől szenvedő Krisztust, mivel úgy éreztem, ő megért engem. Ez megint életkedwel töltött el. Ismét láttam színeket, ismét hauottam dauamokat, ismét éreztem magamban életerőt. Az a barátságosság, amelyet a skót bányászok és az angol szomszédok tanúsítottak a német hadifoglyok, akkori ellenségeik iránt, mélységesen megszégyenített bennünket. Embernek tekintettek 64

rinket, noha csak számok voltunk, és a foglyok szégyenfoltját viseltünk a hátunkon. Ez azonban lehetővé tette számunkra, hogy együtt éljünk saját népünk bűnével, az általunk okozott katasztrófákkal és Auschwitz hosszú árnyékával - anékül, hogy elfojtottuk voha mindezt, iuetve megkeményedtünk volna. Ebben a skóciai táborban jutottam el a keresztény hitre, és ehatároztam, hogy teológiát fogok tanulni. A matematikai problémák elvesztették vonzerejüket. Ámbár sejtelmem sem volt arról, mi az egyház, de kerestem az egzisztenciámat hordozni képes bizonyosságot, és érdeklődni kezdtem a keresztény hit iránt. 1948-ban - ,,sántító csípővel'', rnrit Jákob, de „megáldottan" - hazatértem Hamburgba. Ez volt az én újrakezdésem, amelyre Hamburg vége juttatott el: „In the end was my beginning." Két tapasztalat határozott meg tartósan: EJó'ször.. Minden végben új kezdet rejtezik s az megtalál majd téged, ha keresed. Ne veszítsd el

bizahadatl Másodszo7... Ha érintettként az ember ismét összeszedi bátorságát, és nekivág az életnek, akkor fájni kezdenek a láncok, de a fájdalom jobb, rnint a közönyös fásultság, amelyben minden mindegy az embernek, s az ember inkább holt, mint élő.

65

2. A w'zözön és a szövetség Noéval: a világ végének ősképe A „vflágvégét" jelentő német szó, a WGJf-,, U7ií#gű[7ig"

(,,világ-elsüllyedés") arra a katasztrófára utal, ame1yet a Bibha „vízözön''-nek vagy nagy árvíznek nevez.

Sok nép eredetmondájában megtalálhatók annak emlékei, hogy vízáradat pusztította el a földet. Az árvizek mindig a vflág teremtése előtti káosz jelképei voltak a szárazföld lakói számára: ,,A föld puszta volt és üres... és lsten leke lebegett a vizek fölött'', olvassuk a bibhai teremtéstörténet elején. A rendezett, életet létrehozó és életet megtartó teremtés olyan világ tehát, ameuyel óvatosan és igazságosan keu bánni. A vízözön, iuetve Noé története a mondák műfajába tartozik. A mondák a történelem előtti korról mesélnek el olyasmit, aminek valószínűleg senki nem lehetett szemtanúja. Ezeknek az eseményeknek az igazságát tartalmazzák burkoltan a mondák. Az érintettek azonban fehsmerik ezt az igazságot, és némi detektívszimattal mi is feltárhatjuk. A szóban forgó monda a Teremtés könyve 6-9. fejezetében található. Néhány vonással fehdézem, és kiemelem be1őle azt, amit később - egy még eljövendő, végleges vflágvégéről szólva - az apokahptika is átvett.

66

a. Miért a mindent elpusztító nagy árvíz?

A föld rnjnden élőlényét elpusztító nagy árvíz okaként a Bibha az emberi ,,gonoszságot" és minden földi élőlény ebből fakadó megromlását nevezi meg. ,,Isten így szólt Noéhoz : Elhatároztam, hogy elpusztítok rinden lényt a földön, mivel a föld az emberek rniatt megtelt gonoszsággal" (6,13). A szóban forgó ,,gonoszság" nem az egyes ,,bűnökre" vonatkozik, hanem arra a ,,romlásra'', amely a föld teljes életszférájára kiterjedt. A Bibha itt az egész bioszféra összefüggésében látja az embert, nem pedig azzal szembeállítva, ahogyan a modern világ emberközpontúságára jellemző. Nem csupán a bioszféra érintett, hanem maga a ,,föld" is rnint rindannak élettere, ami rajta és belőle él: ,,Isten látta a földet, és íme, romlott volt" (6,11). Az átfogó romlásra akalmazott héber szavakat a Bibha sosem használja a bűn megnevezésére, ezért a vízözönnek semmi köze nincs a bűnözönhöz. E szavak valami különlegeset és egyszerit jelölnek, a gonoszság csúcsát. Miben áfl ez a gonoszság, amely

ehagadta a föld minden élőlényét? Az emberek erőszakossága olyan méreteket öltött, hogy romlásba döntötte az emberek vflágát és az egész földi vflágot, s elpusztította az emberekben azt, aminek lenniük keuett volna, s amíre lsten megteremtette őket. Ez a „gonoszság" nem a bűn és a

67

jogtalanság általános értelmét tükrözi, hanem olyan erőszakosságot és gaztettet jelent, amely vérontásban, erőszakban és ehyomásban nyilvánul meg. ]

Ezzel van ,,tele" a föld, vagyis már tönkrementek életet létrehozó funkciói CTer 1,24). Ez az az ember által okozott életkatasztrófa, amely megelőzi a vízözön természeti katasztrófáját.

b. Hogyan következett be ez a halálos gonoszság?

A vizsgált bibhai szöveg több részből áu, amelyeket egyetlen történetté fűztek össze. A 6,5 szerint ,,az Úr látta, hogy nagy az emberek gonoszsága földön, és szívük áuandóan a rosszra irányul''. Ez úgy hangzik, mint Ágoston tanítása az áteredő bűnről. A 4. vers azonban különleges okot nevez meg: Óriások éltek akkor a földön, amikor az lsten fiai az emberek lányaival összeházasodtak, és ezek gyermekeket szültek nekik; belőlük lettek a világ erőszakosai, és híres férfiak.

Ennek a mondának elsődlegesen nincs köze a vízözön történetéhez. Vajon kik az ősidők ,,isten1 a. WESTERMANN, Crisís, Neukirchen, 1974, 559.

68

fiai'', akik egybekelnek az emberek lányaival, és héroszokat nemzenek? Hénoch könyvének létrejötte óta angyalházasságok"-nak nevezik az ilyen metafizikai határátlépéseket. Mások alacsonyabb rangú isteneket feltételeznek, akik rárontottak az emberek asszonyaira: ők lennének a történelem előfti kor titánjai, gigászai, óriásai. Ha azonban visszafelé olvassuk ezt a történetet, akkor más kép keletkezik. Mert kik is nevezték magukat az ókor politikai vflágában ,,Isten fiának'', ,,az Ég fiának"? Kik voltak azok, akik nem emberekre vezették vissza származásukat, hanem istenekre? Egyiptom istenszerű fáraói, az asszír urakodók, a kínai császárok, a perzsa nagykirályok, akik istenként tiszteltették magukat, és „tirannusokként" visekedtek. Tőlük ered az az erőszak, amely az egész földet romlásba dönti. Öket nem a ,,1élek" tölti el, hanem csupán ,,testek", arnint 6,3-ban áu, vagyis nem az életet akarják óvni, hanem a haláual kötöttek szövetséget. Erőszakos uralmuk a haláflal való fenyegetésen és a föld termékeny régióinak könyörtelen kizsákmányolásán alapul, s arra irányul, hogy elnyomják a népeket, iuetve biztosítsák fővárosuk és hadseregük euátását. Tőlük ered az élet elleni, szervezett erőszak. Az a gonoszság, amely a földi élet katasztrófájához vezet, a despotizmusok és zsarnokságok szervezett bűnözésében áu: ezek kényszerítik ki halá1os fenyegetéssel az engedelmességet, ezek igázzák le népirtással a népeket, ezek gazdagodnak meg a ter69

mészet kárára, és hagyják végül maguk mögött a tönkretett Földet. Az ilyen uralmi rendszerekben nem az élet kormányoz, hanem a halál. Mindezek modern neve a ,,strukturális erőszak"; e kifejezés a politika és a gazdaság igazságtalan struktúráit jelöh, amelyek tönkreteszik az életet, és a halált terjesztik. A vízözön történetének ez az értelmezése nem új. A római kor keresztény mártírjai azért tagadták meg a császárkultuszt, mivel hitték, hogy az urakodók isteneikkel együtt abból a fajtalanságból származnak, amelynek során angyalok erőszakolták meg az emberek leányait, és a ,,zsarnokok, erőszakosok és híres emberek" ama démonfajzatai közé tartoznak, akikről Ter 6,4 beszé|.2

c. Milyen hatást vált ki a Teremtőből földi teremtményeinek elfajulása? Ez a hatás fontos a későbbi apokahptikus katasztrófateológia szempontjából. Amikor az Úr látta, hogy nagy az emberek gonoszsága ..., megbánta, hogy embert teremtett a földön... Ezt mondta az Úr: Eltörlöm a föld színéről az embert, akit a földön teremtettem: az embert az ána2 Elaine PAGELS, Adízm, ELŰ tmd dáe Schzci%gG, Hamburg, 1991, 107.

70

tokkal, a csúszómászókkal és az ég madaraival együtt,

mivel megbántam, hogy teremtettem őket. (Ter 6,5-7)

Az ember megteremtése, majd az ember fenyegető megsemmisítése: történetünk nem különböző istenek harcával, s nem is az egy lstennek a Gonosz el1eni harcával magyarázza ezt az enentmondást, hanem magába lstenbe viszi bele. ,,Isten megbánta" a terem-

tést, ,,és bánkódott szívében" (6,6b). Ahogyan most látja lsten, teremtett vflága egyáltalán nem ,,nagyon jó'', ahogyan az első teremtéstörténet végén olvassuk CTer 1,31), euenkezőleg: nagyon rossz. Ez úgyszólván

a Teremtő kudarca. Isten szenved teremtményei megromlásától. Joggal nevezte valaki ezt a bánatot ,,Isten fájdalmá''-nak.3 E bánatot leküzdendő, a Teremtő visszavonja teremtői elhatározását, és „elsüllyeszti" földi teremtését. Ez ,,Isten megbánása''. Mivel teremtése félresikerült, a Teremtő magára veszi a felelősséget annak romlásáért. ,,Megbánja" és elpusztítja azt, amit nyilvánvalóan rosszul csinált. Egy zsidó magyarázat szerint ez azt jelenti: Minek teremtett egyálta1án embert, hiszen tudnia keuett róla, hogy meg fogja szomorítani őt? A vízözön történetének válasza: Isten tévedett, és most visszavonja az ember megteremtését. Véleményem szerint a teremtés visszavo3 Fr. DEIJTZsffl, idézi WESTERMANN, é. m., 549.

71

násához nem lstennek ama büntető ítélet miatti fájdalma vezet, amelyet ki kell szabnia a megromlott vflágra, hiszen egyáltalán nem muszáj kiszabnia azt, hanem az a bánata, hogy nem sikerült a teremtés. Amíg lsten megbünteti az emberek gonoszságát, addig érdeklődik az ember iránt, és hisz annak megjavíthatóságában. Itt azonban leszámol az ember megteremtésével, és elfordul tőlük. Minden zsidó és keresztény apokahpszis végső félelme rindig is az volt, hogy lsten végérvényesen elveti „hiábavaló és megromlott" teremtését, hogy elfordul a földtől, és káoszba süllyeszti. Ez ugyaris nem csupán vflágkatasztrófa lenne, hanem lsten-katasztrófa is, Isten totáhs sötétsége, e világ teremtőjének önpusztítása: ,,És

megbánta, hogy embert teremtett." E rövid mondatban az eképzelhető legiszonyatosabb teológia rejlik.

d. A végben rejlő új kezdet Így lehetne leírni Noé, családja és a bárka sok áuatának megmentését. A félresikerült emberiség megsemmisítése és az egyetlen alkalmas személy megmentése összetartozik. Ez az egy azonban nem egyedül menekül meg, hanem az élet új vflágának szánt állatfajokkal együtt. Az emberek és a föld összes élőlénye még mindig összetartoznak a bioszférában. A félresikerült emberiségről azt olvassuk, hogy erő72

szakossága miatt megromlott, és minden földi életet tönkretett. Arról az egy személyről pedig azt mondja a Bibha: ,,Gak téged találtalak igaznak színem előtt az egész nemzedékben" CTer 7,1). Noé az egyetlen

igaz ember egy erőszakos nemzedékbenl Gak ő kap hírt a közelgő katasztrófáról, hogy meg tudja építeni a megmentő bárkát. Isten közh vele az időpontot, hogy családjával és rninden áuatfajjal együtt bemehessen a bárkába, mielőtt még elkezdődik a nagy esőzés. Az emberiség maradékára irgalmatlan sorsként tör majd rá a katasztrófa. Nem is hauunk az érintettek reakcióiról. ,,Jajszó, kiáltás, halálos rettegés - rnindez abszolút hiányzik, a nagy áradat hatása az abszolút ehémulás.''4 Még csak ki sem hirdették nekik az ítéletet. A történet folytatása ismerős: Miután a hul1ámok mindent megsemrisítettek, ami a szárazföldön volt (7,23), szél támad, a vízszint süllyed, Noé kiköt bárkájával - állítólag az Ararát hegyén -, amely később minden apokahpszis számára ,,a vflágvégétől való megmenekülés helye" 1esz. Isten aztán új szövetséget köt Noéval, utódaival és minden élőlénnyel (9,9-10). Megisméth a teremtői parancsot: ,,Legyetek termékenyek, szaporodjatok és töltsétek be a földet" (9,1). A paradicsomi vegetarizmust kiegészíti 4 WESTERMANN', é. m., 530.

73

a (vér fogyasztását kizáró) húsos táplálék (9,114). A testvérgyilkosságért halálbüntetés jár (9,®. Más szóval, isteni parancs korlátozza az emberek és az áuatok eneni, emberfleg mindig lehetséges erőszakot. A Te-

remtő azonban a maga részéről megígéri, hogy ,,többé nem átkozza meg a földet", és „többé nem bocsát vízözönt a földre" (9,11). Hűségének jeléül megjelenik a szivárvány a sötét esőfemők között (9,13-14). Mit jelent azonban ez az ,,Istenen belüli el1entmondás" szempontjából? Nyflvánvaló: Isten szívében győzedelmeskedik teremtői elhatározásához való hűsége annak megbánásával szemben, hogy megteremtette ezeket a gonosz és erőszakos embereket. Isten hű marad teremtéséhez, még ha teremtményei mindent megtesznek is annak érdekében, hogy tönkretegyék önmagukat és vflágukat. Ezzel a türelem ideje kezdődik el lsten számára. Isten elviseh az emberek vflágát anékúl, hogy elpusztítaná. Meghagyja életük idejét, életteret ad nekik, és ily módon megőrzi a teremtett vflágot, öneflentmondásai ellenére is. Az őskatasztrófa véget ért. Mindaz, ami utána még létezik, kegyelem. Vagy hogy pontosabbak legyünk: rnindaz, ami az őskatasztrófa után jön, és megmarad, és nem semrisíttetik meg ismét, abból a fájdalomból származik, amelyet lsten romboló teremtményei miatt érez. Isten elviseh az ellentmondásos vflágot, és ehézően eltűri ahelyett, hogy megsemmisítené. Magára veszi a vflág megteremtése és megromlása kö74

zötti „enentmondást'', hogy romlása euenére is élhessen a vflág.

3. Izrael katasztrófája és a zsidóság kezdete Jeruzsálem és a templom asszírok áltah lerombolása - Nebukadnezár urakodása idején, Kr. e. 587-ben Júda birodalma áuami önáuóságának végét, s a nép nagy része számára a hetvenéves babfloni fogság kezdetét jelentette. Izrael lstenének az ,,ígéret földjével" és a ,,nagy néppel" kapcsolatos, beteljesedett ígéretei romokban hevertek. A száműzetésben megszületett a zsidóság. Az ellenség megsemmisítette Salamon templomát. Megkezdődött az Írások, a Tóra és a próféták műveinek összegyűjtése. A politikai temp1omvauás helyébe az Írás vauása lépett. Egy kis közelkeleti népvauásból egyetemes száműzetési vauás lett. A politikai lzrael katasztrófájából megszületett a zsidó messianizmus. Úgy tünik, ez az átalakulási folyamat egyedülálló vallástörténeti esemény. Vegyük szemügyre a politikai katasztrófát és annak teológiai feldolgozását. ,,Kurbán"-nak, pusztulásnak nevezik lzraelnek ezt az első katasztrófáját, majd Jeruzsá1emnek a rómaiak áltah megsemmisítését Kr. u. 70ben, s végül Auschwitzot is. Jeruzsálem elpusztítását a Királyok második könyvének 24-25. fejezetében írják le örök emléke-

zetül az izraelita történetírók. Cidkija, Júda utolsó 75

királya a nagyhatalmak konfliktusában Egyiptomra tett, nem pedig Asszíriára. ,,De Egyiptom királya nem vonult ki többet országából" (24,7). A nagyhatalmak közti földnyelven elhelyezkedő kis ország így ki volt szolgáltatva Asszíriának. Nebukadnezár ,,minden hatalmával" fölvonult, körülzárta Jeruzsálemet, és „töltést hányt köré''. Amikor a városban éhínség tört ki, megostromolta. Cidkija király elmenekült, de elfogták, és Bábel királya elé vitték, aki a szeme láttára lemészároltatta gyermekeit, aztán megvakíttatta, hogy láncra verve fogságba hurcolja. A jeruzsálemi palotákat és Salamon templomát felégették. A város falait lerombolták, minden kincset elraboltak, a lakosságot fogságba vitték Babflonba, csak egy maroknyi parasztot és szőlőművelőt hagytak hátra. Júda asszír provincia lett. Ez volt lzrael vége, hiszen az északi birodalmat már korábban elpusztították.5 Ez lzrael számára nem csupán a pohtikai, hanem a vanási véget is jelentette, mert rrindaz, amit lzrael Kánaán földjén birtokba vett, Istene ígéretei beteljesedésének számított korábban; annak az lstennek az ígéretei voltak ezek, akinek kedvéért kivonult az egyiptomi fogságból. Izrael istenhitét, s egyúttal egész egzisztenciáját is a szolgaságból való kivonu1ás, a megszabadítottak lstennel kötött, Sínai-hegyi 5 H. DONNER, Geschtihe des Vo[hes lsr6u3l und sámr NcnhZ]«m ón Gz«cc7zűge72, 11, Göttingen, 21995, 402 skk.

76

szövetsége és az ,,ígéret földjére", a szabadság földjé-

re történt bevonulás akotta. A templom lerombolása összetörte a bizalmat, amelyet annak az lstennek az oltalmába vetettek, akinek a háza ott állt Jeruzsá1em közepén. Asszíria hatalmas istenségeivel szem-

ben lzrael lstene tehetetlen bálványnak bizonyult, s azzal, hogy cserbenhagyta népét és templomát, népével kötött szövetségét is megszegte. Igazán logikus lett volna, ha a legyőzöttek csatlakoztak volna a győztes hatalmasabb isteneihez, amint ez kúlönben a politikai vallástörténetben szokásos volt. Igazán következetes eljárás lett volna, ha e katasztrófa túlélői leszámoltak volna lsten népeként értelmezett egzisztenciájukkal. Hogyan akarhat valaki még izraelita lenni egy flyen katasztrófa után? Hogyan lehet még zsidó módra

gyermekeket nevelni Auschwitz után? Nyflvánvaló, hogy Babflonban sok zsidó asszinrilálódott az új környezethez, annak kultúrájához és vallásához. De va-

jon mi tartotta életben lzraelt e katasztrófa után, és mi őrizte meg a zsidó identitást? A különféle folyamatok közül csak kettőt említek meg: a. Prófétái révén a nép úgy értelmezte a katasztrófát, mint lstenének ítéletét a nép jogtalankodásai, törvényszegése és bálványimádása miatt. Izrael lstene nem volt tehetetlen, amikor az asszírok lerombolták a jeruzsálemi templomot, hanem ,,ehejtette arcát" ÍhGszíGr Pcz7tómJ, és kiszolgáltatta népét saját istentelensége következményeinek. Bár az 77

Ítélet következtében lerombolták Jeruzsálemet, az ítélő lsten mégis megőrizte választott népével kötött szövetségét, és nem hagyta el azt. Ezért lehetett a fogságban is segítségéért és ismételt megmentéséért kiáltani. De hol volt lsten? Hogyan képzelték el lsten jelenlétét az idegen országban? Istennek e néppel kötött szövetségében - ,,Istenetek leszek, ti pedig legyetek az én népem" - még egy másik ígéret is rejlik: „Az izraeliták között fogok lakni."6 Istennek ezt a ,,népével lakását" a szövetség ládája (a ,,frigyláda'') tette láthatóvá, amelyet lsten vándorló népe hordozható

oltárként vitt magával. Dávid meghódította Jeruzsálemet, s bevitte a városba a szövetség ládáját. Salamon felépítette a templomot, s ettől fogva lsten a Szentek Szentjében ,,1akott". De rri történt lsten - arámul sGkhó7cának nevezett - ott-1akásával, amikor a templom a lángok martaléka lett? Visz-

szatért lstenhez az égbe? Akkor lzraehek mjnt lsten népének vége lett voha. Avagy megmaradt „az izraeliták között lakónak'', s a néppel együtt vándorolt a babiloni fogságba? Ez esetben a nép a száműzetésben és az idegen népek között is lsten népe lehet, és a szenvedésben is megtapasztalhatja lsten jelerilétét. SGkhé73ája révén az örök, végtelen 6 8. JANOWSKI, Go#Gs Gegg7"czrí ón Jsrú#J, Neukirchen, 1993.

78

Isten az ő szétszóft népe útitársává és bajtársává, népével együtt üldözött és népével együtt szenvedő lstenné vált. ,,Ahol ketten vagy hárman a Tóra fölé hajolnak, ott vagyok közöttük", tartja egy rabbinikus mondás lsten sGkhéicájáról. Istennek ezt a megalázkodását és azt, hogy átadta magát népe sorsának, az lzrael katasztrófája utáni új teológiai istenismeretnek lehet nevezni. Vauási szempontból ez tartotta életben a száműzötteket és kényszermunkásokat. b. Az ehzenvedett katasztrófára adott második nagyszerű választ azok az lzrael jövőjével kapcsolatos víziók jelentik, amelyekben a fogság prófétái részesültek. E próféták nem jövendölnek totálisan új jövőt, hanem felelevenítik azoknak a nagy tetteknek az emlékét, amelyeket lsten a katasztrófa előtt vitt végbe lzrael történelmében, és az eljövendő lsten jövőjébe vetítik ki ezeket az emlékeket. A régi, a katasztrófában semmibe foszlott emlékekből születik meg az új messiási remény.7 A próféták új exodust hirdetnek meg, az eljövendő kivonulást a babiloni fogságból. Ez nem olyan lesz, rnint az első exodus az egyiptomi fogságból, éjjel és ködben, hanem olyan, niint egy ünnepélyes felvonulás, fényes nappal és nyflvánosan, 7 Ckrshom SCHOLEM, Zum Verstándnis der messianischen ldee im Judentum, in UŐ, Jt/cZc7écc7, 1, Frankfurt, 1963, 7-74.

79

a sivatagon keresztül a régi Ígéret Földjére Oz 40), és maga lsten, az Úr halad majd az élen Oz 52,12). Új szövetség jön létre lsten és népe között, prófétálja Jeremiás. Akkor már nem kőtáblák tárják eléjük a Törvényt, hanem ,,a szívükbe lesz írva''. Természetes módon fogják gyakorolni az igazságosságot. Senki nem tanítja majd a másikat, mert valamennyien olyannak ismerik meg lstent, amilyen (Jer 31,33).

Isten új Jeruzsálemet épít, s az csodálatosabb lesz, rnint a régi valaha is volt. Isten messiáskirályt támaszt Dávid törzséből: ő nem csupán lzraelnek hozza el a jogot és az igazságosságot, hanem a szegényeknek és minden népnek is. Uralmának nem lesz vége qz 9;11;12). Isten elküldi Mózeshez hasonló, új szolgáját, aki nem hatalommal és csodákkal hat majd, hanem szenvedésével váltja meg a világot. ,,Sebei által gyógyultunk meg." Oz 53)

4. A Golgota katasztrófája és a kereszténység kezdete A kereszténység is katasztrófából született: abból, hogy a római megszáuó hatalom a Golgotán megfeszítette Jézust, a Messiást. E katasztrófa helyes megértéséhez vissza ken pillantanunk Jézus galfleai működésének kezdeteire. Jézus éppen akkor lépett a 80

nyilvánosság elé, és hirdette a Keresztelőhöz hason1óan: ,,Isten országa közel van, tartsatok bűnbánatotl",

amikor Heródes előbb bebörtönözte, majd lefejeztette Keresztelő Jánost, a vezeklést hirdető prédikátort. Csakhogy Jézus nem az ítéletben látta megnyflvánulni lsten országának közelségét, rnint János, hanem a kegyelemben, vagyis az evangéhumban Q4k 1,15). Isten nem vár tovább, Isten elébe jön az embernek. Jézus nemcsak szavakkal hirdeti ezt, hanem meg is mutatja a betegek gyógyításával és a ,,démonok''-nak nevezett emberkínzó szellemek kiűzésével. Jézus bűnöket bocsátott meg'', s ezzel olyan jogot gyakorolt, amely egyedül az isteni Bírót inette meg. János aszkéta volt, a pusztában élt, sáskát és vadmézet evett, s csak teveszőrből készült ruhát viselt (Mk 1,6). Jézus viszont elment a falvakba, és együtt élt a néppel. ,,Falánk és iszákos ember''-nek kiáltották ki. Mit tett? Nem kerülte el a tisztátalan ,,vámosokat és bűnösöket'', hanem elfogadta őket, és egy asztamoz ült velük. Elhagyta családját, s az egyszerű nép körében élt, az evangéhumra tanította őket a ,,heg)ri beszéd''-ben, és követésére hívta őket: ,,Megesett a szíve a népen." Többé nem szólította engedelmesen „Úr''nak lzrael lstenét, hanem a bizalmas, intim ,,Abba'', édesapa megszólítást használta. Nem szükséges ezt tovább fejtegetnem: Jézus lsten elérkezőben levő országának jelenlétében élt, és hallatlanul bensőséges istenkapcsolata alapján cselekedett. Nem tudjuk, mi81

nek tartotta önmagát Jézus, de tanítványai, továbbá a betegek és a megvetett bűnösök, a szegény nép számára nem kevesebb volt, rnint a megígért messiáskirály. Jeruzsálemi bevonulásakor ezért kiáltja a nép: Áldott, aki az Úr nevében jönl Áldott atyánknak, Dávidnak közelgő országa" Q4k 11,9-10). A nép ,,Is-

ten megszemélyesült országa"-ként fogta fel Jézust, illetve a megígért Messiásként, aki nem csupán betegségeiből fogja meggyógyítani és bűneitől megtisztítani lzraelt, hanem a megszáuó rómaiak uralmától is megszabadítja. ,,Azt reméltük, hogy ő fogja megváltani lzraelt", vanották meg az emmauszi tanítványok qk 24,21). a. S ekkor jön a katasztrófa: Az egyik tanítvány, Júdás elárulja őt a rómaiaknak, feltehetően hogy kiprovokálja tőle a felkelést. Ö azonban ellenánás nékül hagyja, hogy letartóztassák. A Pflátus előtti kihaugatáson megvanja ugyan, hogy ő ,,a zsidók királya": Te mondod" Q4k 15,2), de semmi olyat nem tesz, arnit az ember lzrael királyi szabadítójától elvárna. Ez nyilvánvalóan elbizonytalanítja Pétert, a hű tanítványt. „Távolról követi őt'', de amikor fehsmerik, ,,háromszor megtagadja": ,,Nem ismerem ezt az embert", mondja, hogy mentse a bőrét (Lk 22,54-62). A többi tanítvány nem csupán azért „menekül el", mert félnek a rómaiaktól, hanem azért is, mert ekeseredtek Mesterük tehetetlensége miatt. Ezután következik a csalódás mélypont82

ja, Jézus magában lstenben csalódik: Getszemáni-kertbeh imádságát - ,,Távozzék el tőlem ez a kehely" - Isten, az ő Atyja nem hallgatja meg. Istentől való mély emagyatottságban hal a meg a rómaiak keresztjén. ,,Istenem, miért hagytál el engem?" - állítólag ezek voltak utokó szavai. Ez volt Jézus, a Messiás vége, Isten közeh országáról szóló tanításának vége, annak az lstennek a vége, akit oly bemőségesen ,,Abbá''-nak nevezett, istenfiúsá-

gának vége, és az emberek beléje vetett bizalmának vége. b. De vége lett az ő igazi kezdete. Nyflvános halála után először a sírjához kiment hűséges asszonyok,

majd Galfleában az elmenekült tanítványok részesültek azokban a húsvéti jelenésekben, amelyekkel az új kezdet elindult.8 Tanúskodtak róla, hogy a halott Krisztus az örökké Élőként, az eljövendő lsten dicsőségének sugaraiban ,,jelent meg" nekik. Az erre a ,,megjelenés''-re használt görög szó je1entheti azt is, hogy ,,megjelent nekik'', de azt is, hogy ,,megmutatta magát'', vagy ,,Isten kinyilatkoztatta nekik''. De nem ismerték fel. Előbb igazolnia kellett személyazonosságát sebhelyeivel, hangjával, a kenyér megtörésével. Amikor fehs8 Jürgen MOLTMANN, Auferstehung - Grund, Kraft und Ziel unserer Hoffnung, GoncéJót/m [német kiadás] 35, 1999. de-

cember, 599-607.

83

merték, rögtön eltünt a szemük elől 0k 24,31). A Megfeszített e szertelen ,,megjelenései" hitetlen csodálkozást váltottak ki a tanítványokból, a ,,hitre" csak a nekik megjelenő Krisztus szólította fel őket. Krisztus e megjelenéseiből nyflvánvalóan erős szeuemi hatások és új életerők áradtak, s ezek alakították át őket. Annak érdekében, hogy közös nevezőre hozzák a két tapasztalatot - Jézus tehetetlen, Istentől emagyott haldoklásának rettenetes tapasztalatát, iuetve lsten dicsőségében való jelenlétének felébresztő tapasztalatát -, és megértsék, mi történt vele, ,,a halottak feltámasztásának" régi izraelita reményjeképét elevenítették fel, és arról beszéltek, hogy lsten ,,feltámasztotta" Krisztust ,,a halottak közül'': ő az első, aki mindenkit megelőz, az emunytak zsengéje", ,,az élet vezére'', amint Pál mondta. Számukra ez nem egy elhunyt újraélesztése volt, és nem is egy halott szeuemszerű ,,visszatérése''. Krisztus nem tetszhalott volt, hanem valóban meghalt és eltemették. Nem is a szelleme jelent meg nekik, hanem ő maga a feltámadás vflágának megdicsőült alakjában. Ezért ez az esemény nem is elmúlt, történeti esemény volt a tanítványok számára, hanem a múlt olyan eseménye, amely előtt még jövő áll, tehát - ahogyan a teológiai szaknyelv mondja - eszkatologikus esemény, amelyben lsten jövője meghódította a múltat.

84

Az elmenekült tanítványok erre visszatértek Jeruzsálembe, és nyflvánosan hirdették Krisztus feltámadását a holtak közül, inetve jövőbe mutató uralmát. Megtérésük a csalódottságból a bizonyosságra, a halálfélelemből a hitre - tulajdonképpen ez a bizonyítéka Krisztus valóságos feltámadásának. Hiszen Jeruzsálemben arra keflett számítaniuk, hogy a kivégzett ,,terrorista", a názáreti Jézus követői lévén a rómaiak üldözni fogják és halálra adják őket is, másrészt amiatt, hogy Jézusnak a holtak közül való feltámadását hirdették, egy napig sem maradhattak voha meg a zsidók között, ha Krisztus holtteste még a sírban lett volna. Maga az „üres sír" nem bizonyítéka feltámadásának, hiszen azt más módon, mások is kiüríthették voha. Azáltal, hogy felélesztette a tanítványok megfeszített reményét, a feltámadáshit az emberek szívében és értelmében bekövetkezett robbanásként hatott az ókori vflágban. Elemi erejű támadást intézett e vflág urakodó hatalmasságai euen: a gonosz hatalma, a halál eHcerülhetetlensége, az lstentől emagyatottság pokla eflen. Ha az lstentől elhagyott Krisztus feltámadt, akkor a pokol vereséget szenvedett. Ha az eltemetett Krisztus feltámadt a holtak közül, akkor már látható, hogy halálos sorsunk lezárult: ,,Az élet győzelme elnyelte a halált." Ha a rómaiak által megfeszített Jézus az eljövendő lsten-ország Urává magasztaltatott, akkor eljött a 85

rómaiak erőszakos uralmának vége. A gyilkosok nem ülhetnek végérvényes diadalt áldozataik fölött.

A feltámadás egyetemes üzenete minden határon átlépett: Isten nem egyedi létezőként támasztotta fel Krisztust, hanem lzrael Messiásaként, az Emberfiaként, az emberiség ,,új Ádámja"-ként és az összes teremtmények elsőszülöttje"-ként. Az ortodoxok húsvéti ikonja jól mutatja Krisztus feltámadásának kollektív jellegét: Krisztus feltámadása a holtak világában kezdődik; a Feltámadott jobb kezével Ádámot, baljával Évát, s velük az egész emberiséget húzza a halál vflágából az örök élet megdicsőült világába. Krisztus új kezdete, amely halálából nőtt ki, Isten új vflágának kezdete, amely e vflág elmúlásából fakad. Ha véget ér is ez a vflág, és bármilyen véget érjen is, a keresztény remény azt mondja: Isten jövője már megkezdődött. Azáltal, hogy Krisztus feltámadt a Golgota katasztrófájából, már megtörtént az új kezdet, az a kezdet, amely soha többé nem múlik el, mert a mulandóság legyőzéséből született.

5. A modern vflág katasztrófái: Vég - kezdet nélkül? A bemutatott katasztrófák emlékei alapján a zsidó és keresztény apokalipszisek megteremtették a félelmet egy eljövendő világvégétől. Hénoch apokrif 86

könyve (1,7) szerint ,,ez a föld teljesen szétesik, minden, ami rajta található, elpusztul, és mindenki ítéletben részesül''. De az említett katasztrófák utáni újrakezdések emlékeiből megakották a vflágot fenyegető

veszélyek közepette megmutatkozó remény képeit is: „Akkor láthatóvá válik lsten trónusa, eljön a (megmentő) Emberfia, és lsten újjáteremti az eget és a földet" (45,4). Nagyon hasonlókat olvasunk János keresztény apokalipszisének 20. és 21. fejezetében. A ,,vi1ágvégé''-től való félelem mögött azonban mindig az

lstentől való félelem áll, az a félelem, hogy az emberek új gonoszsága miatt lsten majd végérvényesen megbánja'', hogy megalkotta ezeket a balul sikerült teremtményeket. Ezért keresik a világvégében is lsten arcát. Eltérően a remény eme apokaliptikus hagyományaitól, manapság az emberek által okozott katasztrófákat hívják úgy hogy ,,apokalipszis most'' : a hirtelen feuépő esetleges atomkatasztrófát, vagy a lopakodó ökológiai katasztrófát, vagyis az emberiség és a természet euen elkövetett bűncselekményeket. Az apokahptikus hagyományban az emberek okozták a katasztrófát, de az ítélő lsten vitte végbe; itt azonban magának a végnek az előidézésében vétkes az ember. Akkoriban lstentől várták a véget, és lstentől remélték az új kezdetet is; ma azonban magunk által okozott apokahpszisekkel van dolgunk, olyanokkal, amelyekért az embernek keu vánalnia a 87

felelősséget, nem lstennek. Ezért ezek az apokalipszisek olyan végidő megnyilvánulásai, amelyből hiányzik a remény. Nem lesz ,,nukleáris Harmagedón a mi nemzedékünkben'', arnint Ronald Reagen elnök vélte, aki ezzel lstenre akarta terhelni azt, amit kétes esetben ő maga váltott volna ki a döntő gombnyomással. A tömegpusztító fegyverekkel euátott modern exterminizmus ezért nem érdemli meg az ,,apokahpszis" nevet. A science fiction horrorfilmjeiben szereplő ,,exterrninátor"-nak semmi köze nincs a bibhai apokahpszisekben az ítéletet végrehajtó „Emberfiá"-hoz. Az előbbi azért jön, hogy kivégezzen, az utóbbi azért, hogy talpra állítson. Ma azzal a rettenetes terrorizmussal állunk szemben, amely a passzív vflágvég-várásból a világ aktív befejezésébe csap át. Ez a terrorizmus ölthet vauási, de anarchista vonásokat is. Már az orosz Mihafl Bakunyin kiadta a jelszót: ,,A pusztítás élvezete egyúttal teremtő élvezet is'', s ezzel igazolta a cárok meggyilkolását és a merénylők öngyikosságát. ,,Rombolás nélkül nincs újjáépítés'', adta ki a parancsot Mao Ce-tung a kínai kultúrforradalom fiataljainak. Ez a forradalom milliók életébe került, és romba döntötte Kína legértékesebb kulturális emlékeit „újjáépítés" pedig nem követte. Pol Pot és vörös khmerjei az idősebb nemzedék kétmillió tagját gyflkolták meg Kambodzsa csataterein, hogy az ifjú nemzedékkel ,,új vflágot" hozzanak létre. Az ered88

mény rrindössze egy elpusztított ország lett. Ha ez a terrorizmus apokahptikus eképzelésekkel kapcsolódjk össze, gyakran végződik a szektatagok tömeges öngyilkosságával: 1978-ban a guayanai Jonestownban a Nép Temploma szekta 912 tagja lelte így halá1át, 1995-ben Kanadában és Svájcban a Naptemplom szekta ötvenhárom követője, 1997-ben San Diegóban

egy UFO-halákultusz szekta harminckilenc hívője, 2000-ben Ugandában a katolikus lstenanya szekta több rnint ezer tagja. De ,,hitetlenek" és ,,istentelenek" ellen elkövetett tömeggyilkossági kísérletek is bekövetkezhetnek, amint Shoko Asahara mérges gázzal elkövetett tokiói merénylete vagy az amerikai Oklahomában végrehajtott bombamerénylet mutatj a. 2001. szeptember 11-én a New York-i World Trade Center és a washingtoni Pentagon enen ekövetett bűncselekmény azért tett sokakat oly zavarodottá, mert az egész nem valamilyen értelmes, hanem apokahptikus forgatókönyv szerint zajlott le. Vegyük csak még egyszer szemügyre: Amott a World Trade Genter, a modern vflág globalizált ha1adásának szimbóluma, és a Pentagon, az amerikai szuperhatalom szimbóluma - emitt kalózgépeken azok a névtelen tömeggyilkosok, akik úgy hitték, hogy egy földöntúli hatalom ítéletének végrehajtói. A merényletek racioná]is célját nem lehet felismerni. Bin Laden és Omár moua arról beszél, hogy most megfizettek az iszlám elszenvedett sérelmeiért, hogy 89

Isten bosszút állt a hitetleneken, és hogy Amerikára pusztulás vár. Vallási energiák váltak itt bűnözői energiákká? 2001. szeptember 11-e óta ennek az aktív apokaliptikus terrorizmusnak az új minőségével ál1unk szemben. Merénylővé pénzért vagy meggyőződésből válik az ember, de öngyilkos merénylővé csak meggyőződésből. Az iszlám terroristák nyilvánvalóan hitük vértanúinak érzik magukat, és övéik nagyra be-

csülik őket. Milyen meggyőződésért gyílkolnak? A Közel-Kelet fanatizált tömegei utcai megmozdulásaikon évek óta ,,a Nagy Sátán''-ként vádolják az Egyesült Á11amokat, a Nyugatot pedig „a hitetlenek rom1ott vflága''-ként kárhoztatják: a materiahzmus, a pornográfia, a család megszüntetése, a nők felszabadítása - csak néhány a vádpontok közül. Nyugaton nem vették ezt komolyan, és megmosolyogták mint prirnitív felfogást. ,,A Nagy Sátán" azonban nem más, mint lsten apokahptikus „euensége". Aki őt gyengíti vagy megalázza, Isten oldalán áu, és megérdemli a Paradicsomot. Az a rögeszme, hogy valaki a végső harcban lsten oldalán küzd az istentelenek ellen, nyilvánvalóan teljesen megszünteti az ember normáhs ölési gátlását, fokozza a hatalmi eksztázist, és istentiszteletté változtatja az öngyilkosságot. New York és Washington öngyilkos tömeggyilkosai ahghanem annak az lstennek érezték magukat, aki a végén megsemmisíti az istenteleneket. Ha pedig isteni hó90

héroknak érezték magukat, akkor nem is volt szükségük a tömeggyilkosság értelmes igazolására. A terrorizmus értelme - a terror. A gyilkolás értelme a halál. Utána semmi se jöjjön. Egyetlen zsidó vagy keresztény apokalipti-

kus sem hitte soha, hogy mások vagy öninagunk effajta elpusztítását új kezdet, valamiféle újjáépítés, vagy akár csak megváltás is követné. A bibhai apokahpszisek nem a vflágkatasztrófa pesszimista forgatókönyvei, amelyek csak félelmet és rettegést keltenek, hogy a megfelelő végzethittel megbénítsák az embereket, hanem a remény üzenetei veszély idején, hogy éberen szembenézzünk a veszéuyel, és euenálljunk neki. Elevenen tartják az lsten hűségére irányuló reményt: ,,Amikor ez teljesedésbe kezd menni, nézzetek fel, és emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltástok ideje" qk 21'28). A bibliai apokalipszisek lelkünkre kötik, hogy reáhsan tekintsünk a fenyegető veszélyre: Féljetekl Aki nem tud félni, vakká válik: nem képes meg1átni a katasztrófát. De azt is megmutatják, mit lát az ember, ha „átnéz a látóhatáron'', ahogyan a remény indonéz szava mondja. „Aki mindvégig kitart, az üdvözül" QAt 24,13).

A bibhai apokahpsziseknek és katasztrófateológiáknak semmi közük nincs a modern vészpróféták és terroristák vflágpusztító fantáziáihoz. Euen91

kezőleg: a remény tanításaként mondják a tübingeri költővel, Friedrich Hölderlinnel: Közeh s megfoghatatlan az lsten. De ahol veszély fenyeget, föhagashk a menedék is.

(Kdmb Lászh5 ford.)

92

11. FEJEZET

Szabadíts meg a gonosztóll lsten igazságossága és az élet újü.ászületése

Hogy megszabaduljunk a rossztól, amit magunk okoztunk, és ami nyomaszt minket, mentséget keresünk, és bűnünk bocsánatát, hogy ismét élhessünk, és szabadon lélegezhessünk. Ez nem helytelen dolog, de a rossz problémájának csak egyik oldala. Hogyan szabadulhatunk meg a rossztól, amit elszenvedtünk, és nem tudunk feledni, mivel ott hagyta nyomát testünkön és lekünkön egyaránt? Ez a rossz problémájának másik oldala. Emitt vannak a tettesek, amott az áldozatok, és épp elég gyakran lesznek az áldozatokból tettesek. Mindkét oldalon érvényesülnie keu 93

az igazságosságnak: Az áldozatoknak igazságot kell szolgáltatni - a tetteseket jó útra kefl téríteni. Hogyan történik meg ez lsten cselekvése révén - ez a tárgya a teológiai megigazulás-tannak. Az egyházi hagyomány sajnos mindig csak aziránt érdeklődött, hogyan lehet a vétkes tetteseket megjavítani, és kevéssé vette tekintetbe, hogy egyidejűleg az áldozatok jogait is helyre keu állítani. Ebben a fejezetben azt szeretném bemutatni, miképpen hat lsten igazságossága mindkét oldalon, hogyan szolgáltat igazságot az áldozatoknak, és hogyan téríti jó útra a tetteseket. Ezért nem az a fejezet címe, hogy ,,Bocsásd meg vétkeinket", hanem az, hogy ,,Szabadíts meg a gonosztól". A gonosztól való megszabadulásról szerzett tapasztalatokban ismerjük fel lsten teremtői jóságát. Az ő igazságot szolgáltató igazságossága indít bennünket arra, hogy igazat adjunk neki, és ez szabadít fel az újrakezdésre. Az első szakasz teológiai magyarázatot tartalmaz, s a későbbiek megértéséhez nem keu szükségképpen elolvasni. A tulajdonképpeni gondolatmenet a második szakasszal kezdődik.

94

1. Kritikus megfontolások a megigazulás-tan teológiai hagyományával szemben a. Tekintettel a különvált egyházak múltjának feldolgozására, dicséretes az a kísérlet, hogy a római katolikus és az evangélikus egyház ,,Közös nyflatkozat''-ával és ,,Közös hivatalos jelentés''-ével a 20. század végén megpróbálják megoldani a 16. századi megigazulás-tan vitás teológiai problémáit, ez azonban még nem vezet el a közös jövőhöz.9 Annak feldolgozása, ami négyszáz évre elválasztotta

ezeket az egyházakat, csak előfeltétele a jövőbeh közösségnek, de nem maga e közösség. Annak érdekében, hogy új, közös megigazulás-tant dolgozhassunk ki az lsten igazolásáról és az emberek megigazulásáról szóló tan keretében, alaposabban és átfogóbban keu eljárnunk. b. A 16. század lutheri (Ágostai Hitvauás, 4. cikkely) és trentói (6. ülés) megigazulás-tana a bűnbánat szentségének gyakorlatából alakult ki, és mindkettő foglya maradt e keretfeltételnek. A gyóntatószékben bűnvauomásról Íco7i/gsiséo orisJ, szívbéh bánatról Ícomírifb coffdásJ és cselekvő jóvátételről Ísc7tisrúzcfb oPG"mJ van szó, valamint a pap felol9 Vö. a Zetischrif t f ür Theologie und Kirche UO. m:eHé:lKI€te, 1998. december, s ebben különösen is D. WENDEBOURG,

Zur Entstehungsgeschichte der ,,Gemeinsamen Erklárung'', 140-206.

95

dozó, megbocsátást közvetítő szavairól: ,,Feloldoz1ak téged" ÍEgo cibsoJtm íGJ. Könnyű felismerni, hogy a teológiai kérdés, vajon elég-e a hit, vagy pe-

dig tettekre is szükség van, voltaképpen azoknak a feltételeknek a gyakorlati kérdése, amelyek megléte esetén emangozhatnak a feloldozás szavai. A bünbánat szentsége azonban csak korlátozott, a középkor nyugati egyházára jenemző hagyomány. Az ortodox egyháztól idegen, és ahg van fogódzópontja az ókor egyházi hagyományaiban, amelyek ebben a formában nem ismerik. Összevetve lsten igazságosságának bibhai eképzeléseivel, ahogyan azok lzrael Tórájában és a kereszténység evangéhumában találhatók, mind a bűnbánat középkori szentsége, mind az ennek keretében kialakult megigazulás-tanok megalapozadanok és tarthatatlanok. Miért? cz. A bűnbánat szentsége a ,,bűn"-nek nevezett emberi vétekre korlátozza a rossz hatalmát. b. A bűnbánat szentségében csak a tettesekről esik szó, a rossz áldozatairól nem. A bűnbánat szentsége a tettesekre irányul, és megfeledkezik az áldozatokról, akárcsak a római jog. c. A megigazulás csak a bűn megbocsátására, és ezzel a bűnösre korlátozódik. d. A bűnbocsánatot csak a kereszt teológiájával alapozzák meg, megfeledkezve Krisztus feltámadásáról, s magát a kereszt teológiáját is az elégtétel 96

teológiájára korlátozzák: Krisztus az engesztelő áldozat, aki elveszi a vflág bűneit. G. A bűnbánat szentségének keretében a megigazulást egyoldalúan a bűnös emberre vonatkoztatják, akinek az őt vádoló ,,Isten előft" ken igazzá válnia, de nem vonatkoztatják lstenre, akit az őt vádoló ,,emberek előft" keu igazolni. / Azzal, hogy lsten kegyelmét egyoldalúan jelenítik meg a feloldozás szavaiban, passzív befogadásra korlátozzák a hitet, iuetve megfosztják attól, hogy aktívan megszentelje lsten nevét, és aktívan igazolja lstent. g. Tekintettel a bűnbánat latin, középkori szentségére és a 16. század megigazulás-tanaira, összefoglalóan azt kell mondanunk: A római büntetőjog fogalmaival nem lehet megfelelően megragadni lsten megmentő igazságosságának és lsten hívő igazolásának bibhai eképzeléseit.

c. A megigazulás-tan bibhai megalapozását iuetően a következőkből indulunk ki: cz. A páli megigazulás-tan idegenül áll szemben a 16. század lutheri és trentói megigazulás-tanával, mivel nem ismeri a bűnbánat szentségét, és megigazulásunkat nem Krisztus keresztjével, hanem feltámadásával alapozza meg. b. Tekintetbe véve a teljes Újszövetség tanúságát, azt keu mondanunk, hogy egyoldalúan fogadjuk 97

be a páh megigazulás-teológiát, ha nem egészítjük ki a szinoptikus evangéhumok gyógyítási teo1ógiáj.ával. Ha az eg]rik jogi megfogalmazású, ak-

kor a másikat terapeutikusnak kefl nevezni. c. A teljes Bibha tanúságának tükrében lsten megigazulttá tevő és gyógyító igazságosságának keresztény tanát ki kell egészíteni az igazságot szolgáltató és felszabadító igazságosság ószövetségi elképzelésével. Csak az képes jó útra terelni az erőszakosokat, aki ,,igazságot szolgáltat azoknak, akik erőszakot szenvednek''. d. Isten igazságot szolgáltató, -ffletve igazzá tevő igazságosságának célja egyrészt lsten országa,

ahol lsten igazságossága minden teremtményében érvényre jut, másrészt az új föld, ,,ahol igazságosság lakik" (2Pét 3,13).

G. Ezért az igazak élete több, rnint csupán áuandóan önmaguk körül forgó bünbánattartás. Életüket betölti lsten nevének megszentelése, Isten akaratának megcselekvése, Isten országának reménye és lsten örök létének dicsőítése.

2. Kiáltás igazságosságért Hol tör fel manapság az igazságosság kérdése, és hol lehet fehsmerni élettörténetünkben az igazságosság nyilvánvaló hiányát? Személyes kérdésekkel és az egyén nézőpontjaival kezdjük, s azután térünk rá a 98

strukturális kérdésekre és az egyént meghaladó szempontokra. a. Az ekő kiáltás az igazságtalam5ág, az erőszak és a hazugság áldozatainak kiáltása. Felkiáltásuk lstenhez: kiáltás igazságosságért és igazságért. Számukra az istenkérdés azonos azzal a kérdéssel, 1étezike igazságosság ebben a vflágban, vagy sem. A 20. század tömeggyilkosságainak áldozatai igazságosságot kívánó, brutálisan elfojtott kiáltásukkal szo-

rongatnak bemünket. Az elnyomott népek elnémuló sóhajaiból azt haujuk ki, hogy emberek halnak éhen és szomjan, mert számukra nem létezik igazságosság. Az lstentől való elhagyatottság és a

gonosz fölényének való tehetetlen kiszolgáltatottság mélységéből femangzó kiáltás ez. Az emberek azonban nemcsak azoknak a szenvedéseknek a megtapasztalása miatt kiáltanak igazságosságért, iuetve kiáltanak lstenhez, amelye-

ket korunknak az emberiség euen ekövetett nagy bűncselekményei okoznak, hanem abból a hétköznapi tapasztalatból fakadóan is, hogy személyesen ki vannak szolgáltatva a véletlennek vagy a sorsnak, a betegségeknek és a baleseteknek. Igazságos€ a véletlen, amely az egyik embert élni hagyja, a másikat meg halálba viszi? Tisztességes-e az élet, ha az egyik ember egészségesen nőhet fel, a másikat viszont fogyatékosság terheh? Igazságos-e a ha1ál, amely reményteh fiatalok kínokkal teh távozá99

sát okozza, miközben végtelen továbbélésre ítél öreg, az élettől megfáradt embereket? Hogyan létezhetne egy igazságos lsten, ha az emberek életében és halálában csak önkényt tapasztalunk, és semmi igazságosságot? A véletlen szeszélyes, a sors vak. Az igazságtalanság, az erőszak, a betegségek, a szenvedés és a halál áldozatait ez a kérdés gyötri: Igazságos-e lsten?

Európában és Amerikában újabban szívesen beszéhek ,,ártatlan áldozatokról''. Ez nagyon kétértelmű beszéd: egyfelől az áldozatokkal való együttérzést akarja erősíteni, másfelől azonban az erőszak törvényszerű ,, áldozatai''-nak nyilvánítja a felelősök''-et. Az igazságtalanság és az erőszak áldozatainak szempontjából a ,,bűnös-ártatlan" kategória semmiféle szerepet nem játszik. Aki ezt akalmazza, akarva-akaratlanul az erőszakot igazolja.

b. A második kiáltás a tettesek kiáltása, ha rémisztően tudatosul bennük, hogy a rossz készséges segítőivé váltak, és a zsarnokok akaratlan szolgáivá tették őket, amikor megtámadták az áldozatokat, és elnyomták, megalázták vagy meggyilkolták őket. Ezek a tettesek is a rossz áldozatai, csak a szenvedő áldozatoktól eltérően a rossz tevőleges szolgáivá, s ezzel bűnösökké váltak. Ök nem a kilátástalan szenvedés miatt veszítik el emberiességüket, hanem téveszmeszerű elvakultság és kényszeres 100

cselekvés folytán. Nem tudják, mit cselekszenek, és egyáltalán nem is akarják tudni. 01yanok, rnint azok a vakok, akik elvesztették szemük vflágát, és már nem látják áldozataik szenvedését; olyanok, mint azok a süketek, akik nem képesek többé meghauani áldozataik kiáltásait, mivel már nincs fülük. Elveszítették önmagukat, és eladták magukat a rossz rabszolgáinak. Ezért nem érzik már, hogy bármiféle lelkiismeret szólna bennük. Már nem azonosak önmagukkal: élethazugságuk második természetükké vált. Identitás és név nélkül végzik a rájuk bízott ,,piszkos munkát". Amint az embermegvető diktatúrák tetteseinek és kiszolgá1óinak, a verőlegényeknek, a hóhéroknak és a titkos ügynököknek a pszichoanaEzise mutatja, már nem képesek szomorúságot érezni, és ezért a szeretet képességét is elveszítették. Élő huuákká váltak. A tettesek és azok, akik nem szándékosan, de lehetővé teszik tetteiket, nem éheznek és nem szomjaznak lstenre és az ő igazságosságára, enenkezőleg. ,,Remélem, Isten nem létezik, és nincs semriféle isteni igazságosság" - mondta apámnak egy német tiszt 1944ben Oroszországban -,,, mert ha létezik isteni igazságosság, akkor a német népnek borzalmas sorsa lesz a zsidók tömeges leg)rilkolása miatt''. Amínt az áldozatok lstentől való elhagyatottságukból kiáltanak lstenhez, a tettesek istentelenségük miatt kiáltanak lsten euen: ,,Nem 101

szabad léteznie lstennek, nem szabad léteznie semrniféle igazságosságnak, amely elítéh, arnit tettünk.,, A tettesek istentelensége nem csupán az emberiesség ellen vétő nagy bűnözők esetében nyflvánvaló, hanem mindannyiunk hétköznapi életében is. Tudatos akarásunk és cselekvésünk rrindig is függvénye azoknak az erőknek, amelyek nem tudatosak számunkra, s ezek között is ktflönösen azoknak a dolgoknak, amelyeket elfojtunk, mivel nem akarunk tudni róluk. Csakhogy arnit elfojtunk, még megmarad, és épp elég gyakran vezet olyan hibás visekedéshez, amit nem akartunk. Csak „korlátolt felelősséggel" és erősen „csökkent beszámíthatósággal" vagyunk ,,saját házunk urai''. Másrészről mridaz, amit tenni akarunk és teszünk, társadalmi feltételekhez kötött, és történelmi konfliktusokba ágyazott. Többnyire másként alakuhak a dolgok, mínt gondoltuk. Létezik ,,a tárgyak boszszúja", külső euenáuásba, más emberek, sőt olykor rosszindulatú ellenség ellenállásába ütközünk. Mindez megakadályozza, hogy azt tegyük, arnit akarunk. Milyen gyakran ken ehézést kérnünk, s azt mondanunk: „Nem akarattal tettem." Vagyis tettesekként is kiszolgáltatottjai vagyunk a vélet1ennek vagy a sorsnak, ,,a pinanat kegyének" vagy a siralmas helyzetnek''. Ilyenkor ,,a körülmények szerencsétlen láncolatá"-ról beszélünk. Nem nehéz 102

megérteni azt a konfliktust, amelyet Pál így ír le qlóm7,15.19-20):

Azt sem tudom, mit teszek, hiszen nem azt teszem, amit szeretnék, hanem amit gyűlölök... Nem a jót teszem, amit akarok, hanem a rosszat, amit nem akarok. Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, akkor nem is én cselekszem, hanem a bennem lakó bűn.

Az önhatalmú ember a maga szabad, rendelkezésre álló akaratával, amely mindent ural, de amelyet semmi nem ural - olyan iuúzió ez, amely büszke és szerencsétlen istenekké" teszi -az embereket (Luther). A valóságnak megfelelőbben járunk el, ha fehsmerjük, hogy a tettesekben és tetteikben belső hatalmaktól és külső körülményektől való függőségük nyilvánul meg, s ez teszi őket a rossz szolgáivá - anékül, hogy ezzel felmentenénk őket, vagy saját maguhkat. c. ,,Mi jók lennénk, s nem ilyen faragatlanok, csak hát a körülmények, sajnos, nem olyanok'', írja Bert Brecht a Kozdt#oPG7iában. Valóban, a rosszat és a

hazugságot nem csupán egyénileg tapasztaljuk meg annak áldozataiként vagy tetteseiként, hanem a társadalmi viszonyokban, a politikai struktúrákban és a történelmi véletlenekben vagy a sors megnyilvánulásaiban is: ezeket a helyzeteket nem mi hoztuk létre, mégis részesei vagyunk. Strukturális 103

vagy szisztematikus szempontból olyan erőknek vagyunk kiszolgáltatva, amelyeket növekvő mértékben emberek idéznek ugyan elő, de amelyekre nincs személyes befolyásunk. Léteznek olyan politikai rendszerek, amelyekben az egyénileg nagy erőbevetéssel végbevitt jó csak a nagyobb rosszat szolgálja, mivel stabflizálja a

jogtalanság és a szervezett erőszak rendszerét. Gondoljunk csak a fasiszta és a kommunista diktátorok önkényuralmára: sokak jó szándékával viszszaélve az általuk végrehajtani kívánt rossz szolgá1atába állították azt. 0lyan társadalmi rendszerek is léteznek, amelyekben az eg)rik oldalon meg].elenő jó a másik oldalon a rosszat szolgálja. És léteznek olyan kulturális rendszerek, amelyekben bizonyos rituálék, amelyek évezredeken át létfontosságúnak számítottak, a rossz intézményeinek bizonyulnak, amikor a rendszert másik váltja fel. Ma például a vallás szörnyű elfajulásának tekintjük az isteneknek be-

mutatott emberáldozatokat, jóuehet évezredeken át fontos és jó tényezőnek tartották őket azoknak az életrendszereknek a stabilitása szempontjából, amelyekben félénk emberek éltek együtt félelmetes istenekkel. Az ilyen pohtikai, társadalmi és kulturális rendszerekben a rossz azokban az általánosan ,,magától értetődő''-nek ehsmert értékekben rejlik, amelyekről - a rendszer foglyaiként - az 104

emberek azt mondják: Nem is lehet másképpl Manapság a hazugság így hangzik: „Nincs más alternatíval", noha rnindig legalább ,,két lehetőség" van. Az intézményesült rossz és a nyilvánosságot uraló hazugság csak a rendszer mélyreható átalakulásai nyomán válik nyflvánvalóvá, anékül persze, hogy ezen átalakulások következtében mindig a jó és az igazság lépne a rossz és a hazugság helyébe. Az ilyen átalakulások nyomán igazságtalanságként lepleződik le, ami korábban ,,igazságos" volt, s ez a

leleplezés megrettenti a tetteseket, akik nem tudták, mit cselekszenek. S aztán vagy letagadják tetteiket, vagy önmagukat tagadják meg. Természetesen fel 1ehet tenni az ironikus kérdést: Megtérhetnek-e a struktúrák? A válasz egyL szerű: Önmaguktól bizonyosan nem, hiszen a struktúrák nem személyek, de mivel emberi akotások, az emberek megváltoztathatják őket. Ebből az következik, hogy a közösségbe tömörült szemé1yek intézményesült gonoszsága megváltoztatható. Annak azonban még sincs értelme, hogy intézményeket ültessünk a vádlottak padjára, és akaratosan, de hatástalanul kitartsunk a vádban. A tettesek oldalán ugyanaz a legnehezebb kérdés, mint az áldozatok oldalán és a rendszer síkján, nevezetesen az adott történelem igazságosságának kérdése. Ha életünkben, szenvedésünkben és cselekvésünkben oly sok rninden függ a véletlentől és a sorstól, ak105

kor nyflvánvalóan nem igazságos az a vflág, amelyben élünk: nem nyújtja mindenkinek ugyanazt az esélyt, és nem biztosítja mindenkinek ugyanazon

jogokat. A minden ember életét másképp meghatározó véletlenből és sorsból nem olvasható ki semmiféle isteni igazságosság. Az áldozatok vigasztalanul ki vannak szolgáltatva szenvedéseiknek, a tettesek pedig magukra maradnak bűnükkel. Ennek enenére ismételten emangzik az igazságosságot követelő kiáltás, s a történelem azon tapasztalatai el1en irányul, amelyeknek az élet ki van szolgáltatva, ffletve összekapcsolódik az lstentől elhagyottak lsten utáni kiáltásával, s az istentelenek lsten euen tfltakozó kiáltásával. Isten igazságosságának kérdéséről lemondari azt jelentené, hogy belenyugszunk az áldozatok igazságtalan szenvedésébe, a tettesek igazságtalan cselekvésébe és az intézményesült rosszba, s már nem neveznénk rossznak a rosszat, igazságtalanságnak az igazságtalanságot, hazugságnak a hazugságot és szenvedésnek a szenvedést. Ha nincs lsten, hol marad akkor az igazságosság éhezése és szomjazása ebben a vflágban? Ha nincs lsten, ki tiltakozik akkor az embertelenségek eflen - Buber kifejezésével - e világ „istensötétségében''? Ily módon a rossz rnint ,,a bűn hatalma" transz-

morálisan fölötte áll a rossz szolgáivá vált tettesek 106

bűnének, és fölötte áu azok szenvedéseinek, akik a rossz áldozataivá váltak. A rossz élettörténeti összefüggésben án a lélek betegségeivel és a test fogyatékosságaival, amelyektől az emberek bekő1eg függenek, iuetve összefüggésben áll a történe1emben megnyilatkozó véletlennel és sorssal, amelynek külsőleg ki vannak téve. A bűn közös halált okozó betegségünk''. Az embert rabszolgává tevő hatalomként a rossz és a hazugság azokban a politikai, társadalmi és kulturális rendszerekben uralkodik, amelyek tettesekké és áldozatokká teszik az embereket, sőt elég gyakran feláldozott tettesekké és készséges áldozatokká. Ebből a rövid élettörténeti áttekintésből vflágossá válik, hogy teljességgel elégtelen dolog a bűn hatalmát a tettesek felelősségére, az isteri igazságosság erejét a tettesek bűnének megbocsátására, a megigazulást pedig a bűnösök lsten előfti helyzetére korlátozni.

3. Isten azáltal igazságos, hogy igazságot szolgáltat Ezt a tételt azzal a vezérelvvel vflágítjuk meg, amelyet a következőkben fejtünk ki. Izrael lstene nem azért áflapítja meg, mi igazságos, és mi nem, hogy a jóért jóval, a rosszért rosszal 107

fizessen, hanem igazságot szolgáltat ott, ahol igazság-

talanság urakodik. Isten nem vak bíró, aki - mint Justitia - szeme elé kötött kendővel a személyre való tekintet nékül ítél. Az ítélő lsten egyaránt ügyvédje a jogfosztottaknak és a jogtalankodóknak (82. zsoltár). Isten igazságossága az áldozatok oldalán igazságot szolgáltató igazságosságként jelerik meg, a tettesek ol-

dalán pedig jó útra térítő igazságosságként. Istennek a teremtményeihez fűződő jogai azáltal érvényesülnek, hogy igazságot szolgáltat nekik, inetve jó útra téríti őket (ezzel ugyaris megfosztja jogaiktól a rossz hatalmait). Ily módon kezdődik el ebben az igazságtalan és istentelen világban lsten országa és annak igazságossága, kezdődik el egy igazságos, Istennek tetsző vflág. Az Ószövetség szerint lsten igazságossága abban áll, hogy a népével és teremtett vflágával kötött szövetség révén megőrzi népe és a teremtett világ iránti teremtői hűségét. Az 1. parancs szerint lzrael lstene az az lsten, aki a foglyokat kiszabadította a szolgaságból. Ezért joggal várják tőle, hogy „igazságot szolgáltasson azoknak, akik erőszakot szenvednek" CZsolt 146,7; 103,6). Ö igazságot szolgáltat az özvegyeknek és árváknak OVITörv 10,18; Zsolt 82,3; Iz 1,17), jelen van az emagyottak és elveszettek körében, és gondoskodik az „idegenek" jogairól. Ezért

mondhatja az lstenért kiáltó ember a 31. zsoltár 2. versével: ,,Szabadíts meg igazságosságod általl" Isten108

nek ezt az igazságot szolgáltató, megmentő és megváltó igazságosságát lzrael lstenről szerzett tapaszta1atai alapján lsten irgalmasságaként is értelmezik. Ez az irgalmasság azonban nem jelenti azt, hogy lsten ,,a kegyelmet érvényesíti a joggal szemben'', vagy hogy szuverén módon fenntartja magának ,,a megkegyelmezés jogát'', és megkönyörül a jogszerűen elítélteken. Inkább arról van szó, hogy éppen teremtő és megmentő igazságosságában áu az ő irgalmassága. Így aztán a nyomorultaknak is bírói úton érvényesíthető joguk van az ő irgalmához, és nem kell kegyelemért koldulniuk és rimánkodniuk. n° Mivel lzrael istentapasztalata a megszabadító, megmentő és igazságot szolgáltató igazságosság megtapasztalása, ez az igazságosság lzraelnek a vi1ágra irány`uló egyetemes reményét is meghatározza: A megígért Messiás ,,igazságosan ítéh majd a szegényeket, és igaz ítéletet hoz az ország nyomorultjai számára" Oz 11,4). Isten éltető Leke ,,igazságot visz a 10 JANOWSKI, Der barmherzige Richter. Zur Einheit von Gerechtigkeit und Barmherzigkeit im Gottesbfld des Alten Orient und des Altes Testaments, in D" Drtzmcz dGr Bc#mherzigkeii. Studien zur bíbhschen Gottesrede ünd ihrer Wirkungsgeschichte in Judentum und Christentum, kpzT._ R. SCORAljlcK, Stuttgart, 2000, 33-91. Lásd még Gerechfgkcéf. R;riher. und Rette`it. i;n der abendhndriche'n Tradtiion und ihre`itt ahoriemaljsche'n Ursprüngen, közr. ]an A:SSMANN és mások, München, 1988.

109

nemzeteknek" Oz 42,1), és igazságosságot visz a természetbe: ,,... Jog lakik majd a pusztaságban, és igazságosság tanyázik a gyümölcsöskertben, s az igazságosság békét terem" Oz 32,15-16). Azzal, hogy fly módon igazságot szolgáltat,

Isten igazként nyflatkoztatja ki magát. Léte azonban mégsem csupán cselekvésében váljk nyflvánvalóvá; Isten már .ott is jelen van, ahol valakík jogtalanságot szenvednek. Ha lsten azoknak szolgáltat igazságot, akik erőszakot szenvednek, akkor ez azt jelenti, hogy az erőszak áldozataival is szohdáris, és azonosul ve.lük. Amit a szegények és hatalom nékü]iek enen elkövetnek, azt közvetve euene is ekövetik. Először a szövetség népével 1akó isteni jelenlétre, a sGkhórira vonatkozó eképzelésekben találkozunk ezzel a gondolattal, vag)ris hogy lstennek az áldozatok körében való tényleges jelenléte megszflárdítja igazságot szolgáltató igazságosságát. Ezen túlmenően azonban bárhol várják is el, hogy lsten beavatkozzék az igazságtalanság és az erőszak áldozatai javára, azt is elvárják, hogy lsten különleges jelenléte is velük legyen, arnjnt az Emberfia vflágítéletének története mondja Mt 25). Ha a jogfosztottaknak igazságot szolgáltatnak, akkor körükben ekezd megnyflvánu]ri lsten e vflágbeh igazságossága. Ha az igazságos lsten már je-

1en van körükben, akkor velük ekezdődik lsten e vi1ágbeh ítélete.

110

4. Jézus Krisztus - Isten igazságossága az áldozatok és a tettesek vflágában Azok számára, akik Krisztus miatt hisznek lstenben, Isten igazságossága nem a kozmosz törvényeiből vagy a történelem menetéből válik fehsmerhetővé, hanem Krisztus életéből, odaadásából és feltámadásából, jelenéből és jövőjéből. Ahogyan Jézus cselekszik, úgy cselekszik lsten; ahogyan Jézus szenved, úgy szenved lsten; ahogyan Jézus él, úgy él lsten amint ezt a János-evangéhum Jézus önmagáról tett kijelentésébe sűríti: ,,Aki engem lát, az Atyát is látja", mert ,,én az Atyában vagyok, s az Atya énbennem" (Jn 14,9.11). Az a hit, amely igazzá teszi az embert, és az élet újrakezdésére jogosít, Krisztus konkrét, személyes ismeretét jelenti. "

a. Jézus földi életének gyógyító ereje és a gyógyító hit

A szinoptikus evangéhumok szerint az emberek elsőként azt a gyógyító erőt élték meg Jézusban, ame1yet jelenlétében a betegek megtapasztaltak. Az Emberfia" közelében - aki azért jön, hogy keresse, 11 Nagyon vflágosan képviselte ezt H. J. IWAND, Glaubensgerechtigkeit nach Luthers ljehre, "Gobgb wícd EXGgGse hG%íG, 75, München, 1941. 111

ami elveszett - elsősorban az válik nyilvánvalóvá, hogy az emberek nem ,,bűnösök'', mint Pál felfogásában, hanem betegek.n Előjönnek a homályból, ahová azért taszították őket, hogy ne kelljen látni őket, és kílépnek Jézus vflágosságára, testi alakjának gyógyító erejét keresve. Njrilvános fellépésekor Jézus ekő tekintete a betegekre esett: betegségükben és megszál1ottságukban ragadta meg őket, függetlenül attól,

nri voltak egyébként: Napnyugta után, amikor beesteledett, odahordták hozzá a betegeket és a gonosz lélektől megszál1ottakat. Az egész város ott tolongott az ajtó előtt. Sok beteget meggyógyított különféle betegségekből, és sok ördögöt kiüzött. 0úk 1,32-34)

Bizonyára saját életerejéből származott ez a gyógyító erő, amint erről számol be annak a vérfolyásos asszonynak a története, aki ,,csak hátulról érintette meg a ruháját" 0úk 5,32-34). Általánosságban is azt olvassuk: Amerre csak járt, a falukon, városokon és tanyákon, kitették a betegeket a terekre, és kérték, hogy 12 Az alábbiakkal kapcsolatban részletesebben MOLTMANN, Der Weg Jesu Christi. Christobgie i;n messia;rischen Di;mensio•'!en, München, 1989, különösen a 111. fejezet: Die messiani-

sche Sendung üristi, 92-172. 112

legalább a ruhája szegélyét érinthessék. Aki csak megérintette, meggyógyult. QAk 6, 5®

A ruha vagy a ruha szegélye itt a test körülírásaként áu. Az evangéliumok mindig összekapcsolják ezekkel a beteggyógyításokkal a „tisztátalan lekek'', a démonok kiűzését, s ezzel azt fejezik ki, hogy Jézus életereje egészen rendkí\riili mértékben ,,vonzó" élet volt: tÁÍcz tÁri/écű". Bárhová megy Jézus, élet támad egy beteg és szorongó vflágban. Az evangéliumok Jézus Lélek-keresztségével indokolják megele-

venítő életét. A Jordán vizében történt keresztekedése óta Jézust betölti lsten megelevenítő Lelke, amely rajta ,,nyugszik''. Isten Leke vezeti őt, és hat általa. Bárhol lép működésbe lsten e megelevenítő energiája, a ,,tisztátalan lekeknek" QAk 1,23), a rom1ás e démoni szeflemeinek távozniuk ken. Az emberek egészségessé és értelmessé válnak, ha ezek a hatalmak kénytelenek békén hagyni őket. A ,,démonok" a bomlasztás és a pusztítás személyként eképzelt hatalmai. Sajátosságuk a kínzás élvezete. Ha majd eljön a Messiás, és elhozza messiási vflágát, akkor eltűnnek a földről ezek az emberkínzó szeuemek, s az élet ismét olyan egészséges és szeretetre méltó lesz, amilyennek lsten megteremtette. Az ókorban gyakran előfordultak csodás beteggyógyulások. Ezért az ,,isteri férfiakkal" kapcso113

1atos ókori elképzelések szeuemében és a modern csodadoktorok mércéje szerint szokás értelmezni Jézus beteggyógyításait. Az Újszövetség felfogásában viszont Jézusnál más távlatuk vah: Isten Órszága és annak igazságossága elérkezésének részei. Amikor az örökké élő lsten eljön teremtményeihez, a pusztulás hatalmainak távozniuk kell. Az élő lsten országa elűzi a halál bacflusait, és kibontogatja az élet csíráit. Isten Jézus személyében jélen lévő országa nem csupán vauási üdvösséget hoz, hanem átfogó értelemben vett gyógyulást is: testi és lelki gyógyulásokban lehet megtapasztalni. A beteggyógyítások által az emberek testükben tapasztalják meg lsten jó útra térítő igazságosságát.

Ha lsten eljön, és helyrehozza ezt az istentelen hata]mak által szétzü]1esztett világot, akkor ebben rincs semmi csodálatos és rendkí\7üli, hanem teljesen magától értetődő. Ezt várják el az emberek. A bibhai értelmezések összefüggésében Jézus gyógyításai ,,az Ország csodái''. Mindenek újjáteremtésének hajnali ragyogásában nézve voltaképpen egyáltalán nem csodák,.hanem az, aminek ilyenkor el keu jönnie. Ezek a gyógyítási történetek csak akkor tűnnek egy változatlan vflág „mirákulumai''-nak qátványos •csodáinak), ha veszendőbe megy mindenek közelgő

újjáteremtésének nagy reménye - Isten és az ő országa eljövetelének reménye fényében azonban Jézus gyógyításai e jövő kitörölhetetlen emlékeivé válnak. 114

Amint a súlyos betegségek a halál előhírnökei, Jézus beteggyógyításait is előhírnökökként, a feltámadás és az örök élet előhírnökeiként foghatjuk fel. Gak e tökéletlen, halandó életnek az el nem múló, örök életre való újjászületésével válik majd teljessé az, arnit Jézus tett korának betegeivel és megszál1ottjaival. A feltámadás vflágában teljesedik majd be lsten országa, amelynek magvait szavaival a fülünkbe, gyógyító erejével testünkbe ültette Jézus. Isten országa a betegségek szempontjából gyógyulást, a ha1ál szempontjából feltámadást jelent. Minden keresztény missziós és ébredési mozgalom gyógyító mozgalom volt, és ma is az. A hitet ébresztő evangéliumot rnindig gyógyító ,,jelek és csodák" kísérték. Jézus nevében, a ljélek által végbevitt gyógyítások, és Jézus keresztjére hivatkozva gyakorolt ördögüzések kísérik a kereszténység misszióját és terjedését. Igazi lényegét tekintve ezért a kereszténységet ,,a Lélek missziójá"-nak, üzenetét pedig ,,az élet evangéhumá"-nak keu nevezni, ahogyan 11. János Pál pápa tette. Az a gyógyító erő azonban, amely Jézus életéből sugárzott, csak eg)rik oka az evangéliumok által leírt gyógyulásoknak. Nyflvánvaló, hogy ez a gyógyító erő nem állt szabadon Jézus rendekezésére. Bizonyos összefüggésekben történtek ilyen gyógyulások, más összefüggésekben nem. Szülővárosában, Názáretben egyetlen tettet sem tudott végbevinni'', áu Mk 6,5115

ben. Meg keu hát kérdeznünk, milyen feltételek meg1éte esetén hatott Jézus gyógyító ereje. Amikor egy beteg fiút visznek hozzá, Jézus az apa lekére köti: ,,Bárcsak tudnál hinnil Minden lehetséges annak, aki hiszl" Az apa könnyek között fe1eli: ,,Hiszek, Uram, segíts hitetlenségemen" (Mk 9,23-24). Ez a kissé hitetlen hit elég: Jézus felsegíti a fiút, s ő ,,felán''. A ,,vérfolyásos asszony"-nak, aki hozzájárulása nékül szerezte meg tőle gyógyulását, azt mondta: ,,Leányom, a hited gyógyított meg téged. Menj békével" OAk 5,34). Jézus gyógyító erejéhez tehát a beteg gyógyító hitének ken társulnia, hogy gyógyulás történhessen. Miféle hit ez? Nyilvánvalóan olyan hit, amely nem kapcsolódik hittételekhez, és amelynek nincs tárgya, tehát afféle abszolút hit. Nem kifejezetten lzrael hite, és nem is a Jézusba vetett keresztény hit. A szövegösszefüggésből az vfláglik ki, hogy valami sajátos ,,1ehetőség-hitről" van szó: ,,Minden lehetséges annak, aki hisz" Q4k 9,23), mert „Istennek minden lehetséges" OAk 10,27). Emberi biza-

lom ez, amely az isteni lehetőségek teljességének jelenében minden földi, emberi és betegség által húzott határt meghalad, és a valamelyest mindig korlátozott valóságot belehelyezi a korlátlan isteni lehetőségek teljességébe. Jézus gyógyító ereje azáltal képes kifejteni hatását az ily módon hívő és lstenben bízó emberekben, hogy azok lsten lehetőségeinek teljességébe helyezik személyes valóságuk határait. Ha a hívő em116

ber számára lehetségesek rnindazok a dolgok, ame1yek lsten számára lehetségesek, akkor az ily módon hívő ember maga is részesedik lsten korlátlan lehetőségeiben. Ha nem akarjuk ezt önistenítésnek tartani, akkor azt keu gondolnunk, hogy az effajta abszolút lehetőség-hitben lsten Lekének ereje bontakozik ki, az az erő, amely rejtetten ott lakik az emberben. A betegek gyógyulása és a megszállottak szabadulása tehát akkor következik be, ha lsten Lelkének Jézus életében jelen lévő gyógyító ereje rátalál a beteg ember hitének erejére, azaz ha Jézus gyógyító erejének hatékonysága és az embereknek a gyógyulás lehetőségébe vetett bizalma találkozik. Hitük által a betegek teszik lehetővé Jézus számára, hogy meggyógyítsa őket.

b. Jézus igazságot szolgáltató szohdaritása az áldozatokkal

Ahogyan Jézus elvitte a Lélek gyógyító erejét a betegeknek, ugyanúgy vitte el az isteni jogot a jogfosztottaknak és a tévúton járóknak is. Ez a ,,vámosokkal és bűnösökkel" váualt közösségéből válik nyflvánvalóvá. Jézus olyannyira nyilvánosan demonstrálta ezt a közösséget, hogy kritikusai azt mondták: „Ez bűnösökkel áu szóba, sőt eszik is velük" qk 15,2). Ez nem azt jelenti, hogy Jézus ,,rossz társaságba keveredett'', el117

lenkezőleg: azt jelenti, hogy társaságának e kitaszított és megvetett tagjaival azt a messiási lakomát elővételezi, amelyet lsten tart majd a népekkel. Igehirdetésének összefüggésében - ,,Isten országa elérkezett hozzátok" - nem értelmezhető másképp szimbo]jkus cselekvése, hogy ,,vámosokkal és bűnösökkel" eszik e8yütt. „A bűnösök igazzá tevésé''-nek bemutatását nem Pálnak a Rómaiakhoz írt levelével kezdjük, hanem azzal a realista ábrázolással, amellyel a szinoptikus evangéliumok mutatják be a ,,vámosokat és bűnösöket". Ezekben az evangéhumokban nem mindenki

egyformán bünös, és nem rinden bűnös egyforma, ahogy a Róm 3,23 ámtja. A „vámosok és bűnösök" csoportja olyan embereket jelöl, akik szegénységük vagy tisztátalan foglakozásuk miatt nem tudták megtartani lsten törvényét, s akiket ezért az ,,igazak" elvetettek és kizártak. Akit megvetnek és kiközösítenek, annak súlyosan megsértik az önbecsúlését. Aki aztán magáévá teszi ezt az ítéletet - amint ez a társada]mi nyomás hatására gyakran megtörténik -, ekezdi meg-

vetni és gyűlölni önmagát, és már semrire sem tartja képesnek magát, ahogyan ezt manapság meg lehet figyelni azokon, akik a társadalmi konkurenciaharcban peremre szoruhak és „vesztesekké" válnak. Aki ebben a helyzetben talál olyan embert, aki ,,elfogadja" őt, és igent mond rá, mivel megbecsüli, és remél abban, hogy képes újrakezdeni - az úgy érzi, talpra 118

állították, és rintegy megváltották. Ismét képesnek tartja magát olyan dolgokra, amelyekről rég lemondott. Azzal, hogy Jézus elfogadta a ,,vámosokat és bűnösöket'', társadalmilag meggyógyította őket, továbbá érvényre juttatta lsten igazságot szolgáltató igazságosságát egy öntelt társadalom áldozatai javára. Így viszi el Jézus lsten országát és annak igazságossá-

gát a megalázottak és megszomorítottak alvflágába, és nyitja meg önmegvetésük belső, 1elki börtönét. De ahol az eg)rik oldalon olyan kiközösítettek és megvetettek vannak, niint ezek a ,,vámosok és bűnösök", ott a másik oldalon az igazak és jók állnak; ők határozzák meg, mi számít a társadalomban he1yesnek és jónak, következésképpen kit keu tévúton járónak és rossznak tekinteni. Ahogy a gazdagság birtoklása teszi ,,szegényekké" a szegényeket, a jó birtoklása teszi ,,rosszá" a rosszakat. Ha Jézus elfogadja a bűnösöket, és velük eszik, akkor kora igazainak szemében ő maga is szükségszerűen bűnösnek látszik, avagy forradalmárnak, aki érvényteleníteni akarja értékrendjüket. De azzal, hogy Jézus elfogadja a bűnösöket, az igazakat és a jókat is megmenti: megmenti őket önteltségüktől. Aki még a „bünösöket" is elfogadja, az arra is kész, hogy elfogadja az igazakat", de nem önteltségükben, hanem mint bűnösöket a vámosokkal és bűnösökkel akotott, általuk megszüntetett közösségben. Az igazságot szolgáltató igazságosság az egyiket megmenti, a másikat 119

megítéh, hogy együttesen vezessen el mindenkit az lstennel akotott közösségbe. c. A szenvedő Jézus útja a gonoszság áldozataihoz

A szohdaritás krisztológiája ez: Krisztus velünk van velünk, az lstentől elhagyottakkal. Az evangéhumok úgy beszélik el Jézus szenvedéstörténetét, rnint Jézus útját az egyre nagyobb kiüresedésbe. Ez az út azzal végződik, hogy kivégzik a rómaiak keresztjén. Jézus életében fel 1ehet ismerni egy határozottan lefelé ívelő vonalat. Az ókori erósz a szép és a ragyogó iránti szeretet volt. Jézus szeretete azonban a betegekre, az erőszak áldozataira és a jelentéktelenekre irányult. Njrilvánvaló, hogy Jézus a tehetetleneket látta jelentőseknek, s a vflágból kizártakat lsten által meghívottaknak, arnjnt hegyi beszédének boldogmondásai mutatják. A mennyek országának jövőjét hirdette meg azoknak, akiknek a társadalom nem biztosított jövőt. Az utolsók nem járnak pórul, hanem ,,az utolsókból 1esznek az elsők''. Világos, hogy az ,,elsők", azaz e vflág hatal-

masainak válasza értékeik e radikálís átértékelésére üldözés, megalázás és kivégzés kellett hogy legyen. A kereszt a vflág válasza a keresztény szeretetre'', áuapítja meg joggal Ernst Bloch.B Jézus keresztútjá13 BLOCH, DCH Phnzép HOJ:/mJng, Frankfurt, 1959, 1490, 1495.

120

ban azonban saját döntése is benne rejlik: a szenvedők iránti aktív szeretetéből a szenvedőkkel együtt szenvedő szeretet lesz. ,,Isten szenvedő engedelmességé"-t nem a vflág bűneiért váualt önfeláldozásként

foüuk fel, hanem az lstentől emagyottak iránti maradéktalan, a végsőkig elmenő odaadásaként. Ha így szemléljük Jézust, akkor lstennek olyan szeretete válik nyilvánvalóvá, ,,amilyet még egyetlen isterme vonatkozóan sem gondoltak el" q31och). Isten istensége, amely Jézus kereszthalálra adásában szemmel 1átható, olyan szeretet, amely nem csupán szenvedésre képes, hanem a halálos sors elviselésére is. Így hát „Isten e szeretetétől, amely Krisztus Jézusban van" 0`óm 8,39), ,,nyomor vagy szükség, üldöztetés vagy éhínség, életveszély vagy kard'' qlóm 8,35) sem választhat el többé minket. Isten legyőzhetetlen szeretetének páh dicshímnusza qlóm 8,31-39) annak az odaadó szeretetnek a magasztalása, amelyben Jézus és lsten teljesen egy. Ha lsten is megy oda, ahová Jézus megy ha maga lsten volt jelen Jézusban, akkor passiójával Jézus elviszi lsten szeretetét azoknak, akiket éppúgy megaláznak és kiüresítenek, mint őt. Keresztje ott áu ama számtalan kereszt között, amelyek az emberi történelem uralkodóinak és erőszakosainak véres útját szegélyezik, Spartacustól a hitleri diktatúra koncentrációs és haláltáboraüg, a latin-amerikai katonai diktatúrák „eltüntjeiig'', és azokig, akiket a L21

szovjet birodalom Gulág-szigetcsoportján semrisítettek meg. Jézus odaadásának szenvedései tehát nem kizárólag az ő szenvedései, hanem magukban foglalják e világ minden lstentől elhagyott emberének szenvedéseit is; olyan szenvedések ezek, amelyekben e vflág szenvedőivel osztozik. Keresztje testvéri módon áfl ott e vflág keresztjei között, jeléül, sőt kinyi1atkoztatásául annak, hogy maga lsten vesz részt szenvedéseinkben, és velünk van elhagyatottságainkban. Megható módon fejezte ki ezt egyik énekszövegében Paul Gerhard: Elmennem ha keu imen Tőled ne kenjen ottl Halált ha keu szenvednem, Te nem leszel halott. Nagy félelem ha rám tör, Akor is ott leszel. S kit kínhalál meg nem tört, Magadhoz fölveszel.

(A /é}q/Gs ást"7icoí, 9. versszak)

Szohdaritása révén a megszomorított, haldokló Krisztus a megszomorított, haldokló emberek vigasza lesz. Halálfélelmükben az ő ,,félelme és kínja" 1esz vigasztalásuk, mert ahol Krisztus van, ott van lsten. Azzal, hogy odaadta magát az lstentől elhagyott haláha, Krisztus elvitte lstent az lstentől elha122

gyottaknak. Jézus azért bocsátkozott bele megaláztatásába, Istentől és az emberektől való elhagyatottságába, hogy az elhagyottak testvérévé váljék, és szorultságukban barátjukként áujon meuettük. Végül nem természetfeletti csodákkal segít nekik, hanem odaadása révén - fájdalmaival: ,,Sebei által gyógyultunk meg" Oz 53,5; Mt 8,17) -ti. a halál, az lstentől emagyatottság betegségéből, amit ,,bűn''-nek is nevez-

hetünk, amennyiben a ,,bűn" ekülönültséget jelent. „Csak a szenvedő lsten tud segíteni'', írta a Gestapo börtönceuájában Dietrich Bonhoeffer. " Az az lsten, aki lényegéből fakadóan nem tud szenvedni, együtt szenvedni, sőt részvétet érezni sem képes. A ,,Deus impassibilis" szívtelen és irgalmatlan lsten, hideg mennyei hatalom.B Az az lsten, akinek istenségét Jézus odaadásával nyflatkoztatja ki, mindig elsősorban együttszenvedésével segít. Az elhagyatott emberek útitársává válik szenvedéseikben. Az 59 éves Oscar Arnulfo Romero érsek megtérési élménye ebben állt: 14 Dietrich BONHOEFFER, WídG7isfc#cd t#cd ErgGb%7ig, Mün-

chen, 1951, 242; ide tartozik ez a verssor: „A keresztények lsten oldalán állnak szenvedésében", uo., 247. 15 Isten velünk szenvedésének vagy szenvedésre való képtelenségének kérdését iuetően lásd Karl Rahnerrel folytatott vitá-

"a;t, ín MOH"ANN, In der Geschtihie du dreiei;rigen Gottes, Betiráge zur triritarischen Theologie, München, T991, 169-172.

123

A történelem megfeszítettjeiben a megfeszített lsten jelent meg számára... Népe szegényeinek és el-

nyomottjainak arcán lsten eltorzult arcát piuantotta meg.m

Az Emberfia nagy vflágítéletét" bemutató kép Q4t 25,31T4® iszonyatos drámaiságát csak abból lehet megérteni, hogy odaadva magát nekik, Jézus azonosult a bűn áldozataival. A csattanó nem a jó vagy rossz tettek szerinti ítéletben rejlik, hanem abban, hogy az eljövendő Emberfia azonosul ,,az éhezőkkel, szomjazókkal, idegenekkel, mezítelenekkel, betegekkel és foglyokkal'': ,,Amit egynek tettetek e legkisebb testvéreim közül, nekem tettétek...'', mert éhes voltam... szomjaztam... beteg voltam..." stb.

Abban, hogy Jézus odaadja magát e ,,legkisebbeknek'', már jelen van az Emberfia, a vflág bírája. Ö oly mértékig azonosul az emberi történelem áldozataival, hogy aszerint fog ítélni, ki mit tett vagy nem tett meg neki ezeknek az áldozatoknak a személyében. A gonosztettek eHcövetőit nem eHcülönítetten fogja megítélni törvényszegésük szerint, ahogyan ezt a mi büntetőjogunk teszi, hanem az áldozatok színe előtt. A tettesek és az áldozatok között tesz igazságot. Az 16 J. SOBRINO, Oscar Arnulfo Romero, Mártyrer der Befreiung, in ROMERO, DÓG noíwGndógG RemJt/íóo7i, München, 1982, 17.

124

áldozatok a tettesek bíráivá válnak, mivel a vflágot ítélő Emberfia személyében a tettesek találkoznak áldozataikkal, akikkel az Emberfia azonosul. d. Jézus helyettesítő szenvedése a rossz szolgáinak javára

A helyettesítés krisztológiája ez: Krisztus értünk van - értünk, az istentelenekért. Izrael Tórája szerint a törvényszegők és a törvénytelenek „a bűnösök'', Pál viszont a Rómaiakhoz írt levélben abból indul ki, hogy ,,a zsidók és a pogányok egyaránt alá vannak vetve a bűmek" (3,9). Amint a Péterrel való találkozásáról írt beszámolója (Gal 2) mutatja, Pál túllép a Tóra szerinti bűnfogalmon, hogy közölhesse a minden embernek, zsidóknak és pogányoknak egyaránt szóló, megmentő és igazzá tevő evangéhumot. Mi születésünknél fogva zsidók vagyunk, nem bünös pogányok. Tudjuk azonban, hogy az embert nem a törvény tettei teszik igazzá, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit, ezért elfogadtuk Jézus Krisztus hitét, hogy a Krisztusba vetett hitben igazzá váljunk; nem azért, mert tetteink megfelehek a törvénynek, hisz a törvény szerinti tettek senkit sem tesznek igazzá. [Chl 2,15-16]

125

Ha Pál ilyen egyetemes bűnfogalmat feltételez annak érdekében, hogy egyetemesen hirdethesse az evangéliumot, akkor számára szükségszerű, hogy a bűn hatalma - amelynek minden ember alá van vetve - már lzrael kiválasztása és az lzraelnek adott Törvény előtt jelen volt, és ,,halálos betegség''-ként terjesztette az istentelen halált. A bűn tehát az ember teremtésének megromlása, aminek révén az ember elveszítette lsten dicsőségének ragyogását O`óm 3'23).

Akkor hát minden ember ,,különbség nélkül" bűnös abban az értelemben, hogy valamemyien a bűn ekövetői, tehát a rossz adósai? Noha Pál nem különbözteti meg sajátosan a rossz ekövetőit és áldozatait, mert a tetteseket csak ,,a bűn szolgáinak'' 1átja, akiknek saját szabadságuk híján azt kefl tenniük, amit tesznek, ez mégsem menti fel őket, euenkezőleg: szükségessé teszi számukra a megmentést. Sem saját erejükből, sem az isteni kegyelem segítségével nem képesek legyőzni a bűnt, amely urakodjk rajtuk, s amelynek alá vannak vetve; csak ,,meghalhatnak" a bűn számára, és így halottak lesznek ezen istentelen hatalom számára, s az elveszti hozzájuk fűződőjogait. Isten igazságossága, amely elhozza az evan-

géhumot ennek a bűn hatalmáb-a esett világnak, nem olyan igazságosság, amely érvényes lsten előft'', ahogyan Luther fordítja, hanem magának lstennek az 126

igazzá tevő igazságossága'', annak az lstennek az igazságossága, akinek igaz volta a bűnösök révén iga-

zolódik, és így érvényesühek jogfosztott teremtményeihez fűződő jogai. Most először is azt vizsgáljuk, mi a krisztológiai megalapozása ennek az isteni igazságosságnak, amely ,,igazzá teszi az istenteleneket"

qlóm 4'5). Pál Jézus odaadásának és feltámasztásának eseményei alapján értelmezi ezt: ő „vétkeinkért halált szenvedett, és megigazulásunkért föltámadt" (Róm 4,25). Krisztus ,,értünk való" szenvedése és halála adja meg bűneink bocsánatát, de megigazultságunk csak Krisztus ,,értünk való" feltámasztásával válik nyilvánvalóvá. A bűnösök megigazulása tehát csak Krisztus feltámadásában, és abban az örök életre történő újjászületésben teljesedik be, amelyet Krisztus feltámasztása tett lehetővé. Hogyan lehet a bűnt ,,megbocsátani''? Egyet-

1en ember sem teheti meg nem történtté a megtörténteket. Minden vétek a múlthoz bilincseh a jelent, és megfosztja a jövő szabadságától. Egyetlen jótett sem egyenlíti ki a rossztettet. A tettesek emlékezete rövid ugyan, mert elfojtják, ami nyomasztja őket, de áldozataik emlékezete messzire nyúlik, mert szenvedéseik nyomai élethossziglan megjelöhk őket. A tettesek ezért rászoruhak áldozataikra, ha megváltásban akarnak részesülni. Bár az ,,engesztelés''-nek az a rendeltetése, hogy helyreállítsa a megsértett vflágren127

det, és levegye a tettesekről bűneik terhét, az ,,engesztelés" mégsem emberi lehetőség, mivel a megtörtént jogtalanság megtörtént marad. Csak maga lsten szabadíthat meg mihket a múlt bűneinek terhétől, és indíthatja újra az életet. Ez akkor történik meg, amikor magára veszi a bűn jogtalamsága feletti ítéletet, hogy megadja ,,az élet teremtői igazzá tételét" azoknak, akik a bűn hatalmába estek, és így jogfosztottakká váltak. A vízözön, inetve Noé történetében találkozunk lsten fájdalmának és megbánásának gondolatával, Ozeásnál lsten megtérésének elképzelésével, a zsoltárokban pedig az lsten irgalmasságának erejét hívó kiáltással.

Mi lsten fájdalmának képét elevenítjük fel. Isten szenvedése a bűn áldozatai és szolgái számára egyaránt fontos: Isten szenvedésének megismerése leveszi az áldozatokról az emlékezés kínját, a bűn szolgáit pedig megszabadítja elfojtásaik erőszakától. Isten

sem teheti meg nem történtté, ami megtörtént, de megoldhatja azokat a bilincseket, amelyek a múlthoz kötözik a jelent, s új jövőt tud nyitri a jelen számára. Isten fájdalma Jézus passiójában és halálában válik nyflvánvalóvá. Isten végtelen szeretetének fájdalma ez; azé a szereteté, amely Jézus odaadásában lesz nyilvánvalóvá. Ez épp azt nem jelenti - arnint gyakran értelmezik -, hogy Jézus ,,engesztelő áldozatként" halt meg „bűneinkért'', hogy őrá hárították 128

át adósságainkat, ő pedig úgyszólván kifizette azokat egy mennyei bankban. Az effajta értelmezések csak szemléltetések, többé-kevésbé sikerült képek, de nem fejezik ki a dolog lényegét. A ,,bűneinkért kiszolgáltatott" Jézus qlóm 4,25) nem az, akit lsten, az ő Atyja feláldozott a mi bűneinkért, hanem az, akit Atyja elküldött a kiszolgáltatottakhoz (Róm 1,24.26.28), hogy magát lstent vigye el az lstentől elhagyatottság mélységeibe, s ezáltal újrakezdésre ébressze ezeket az istenteleneket. Ezért gyakran félrevezető többes számban beszélni a ,,bűneinkről'', mintha mi, voltaképpen jó szándékú emberek, sajnos ekövettünk „volna" bizonyos hibákat, amelyeket meg keu bocsátani nekünk, mivel mi megbocsátjuk őket magunknak. Egyes politikusok beszélnek így manapság ,,hibáikról''. A többes számban vett bűnöket talán ,,meg lehet bocsátani'', a bünösöket azonban elfogadni" kell személyes létük egyes számában, hogy meghaljanak a bűnnek, és újjászülessenek, ahogyan a keresztség jelképezi ezt a Krisztussal akotott közösségben O`óm 6). Tehát Krisztus személyes „értünk valósága" az elsődleges, az az objektív szempont pedig, hogy ,,a mi bűneinkért" halt meg, másodlagos.

129

5. Krisztus feltámadása a rossz áldozataival és elkövetőivel A megfeszített Krisztus szohdaritása a rossz áldozataival csak az első lépés megszabadításuk felé. A tettesek vétkének megbocsátása csak előfeltétele annak, hogy újjászülessenek az igazi életre. A megigazulás eseményének a vétkek megbocsátására korlátozása arnint a bünbánat középkori szentsége és az Ágostai Hitvanás 4. cikkelyének lutheri tana egyaránt kézenfekvővé teszi - téves és félrevezető. Pál szerint Krisztus ,,qalálra) adatott" ugyan „bűneinkért'', de ,,megigazulásunkért" Isten ,,feltámasztotta" (Róm 4,25). Ágoston szerint Krisztus valódi halálának a mi bűneink igazi bocsánata felel meg, az ő valódi feltámadásának pedig a mi igazi megigazulásunk.]7 Krisztus szenvedésének és halálának ,,jelentősége az üdvösség szempontjából" bizonyára bűneink bocsánatában áu,

de ezzel még nem értük el azt az üdvözítői jelentőséget, amelyet a ,,megigazulás" vagy ,,a mi igaz voltunk" kifejezéssel jelölünk: ez csak Krisztus feltámadásának üdvözítői jelentőségeként tárul fel. Semmiképpen sem egyedül Krisztusnak a holtak közül való feltámadása nyflatkoztatja ki, hogy az üdvösség szempontjából mi a jelentősége kereszt17 AUGUSTINUS, Emhó7-ídbn, 52: ,,In iuo vera mors facta est,

sic in nobis vera remissio peccatorum, quemadmodum in iuo vera resurrectio, ita in nobis vera justificatio."

130

halálának.]8 Feltámadása nem is csak azt jelenti, hogy lsten ,,azonosul" a Megfeszítettel. Isten saját és külön1eges tette ez,D amely a rossz áldozatai és ekövetői számára egyaránt megnyitja az örök élet új vflágát. Krisztus feltámadása ugyanis nem az ő kizárólagos magánügye; inkább arról van szó, hogy lsten ,,bennfoglalóan'', az új emberiség fejeként és az egész teremtés

elsőszülöttjeként támasztotta fel őt. Krisztusnak a holtak közül való feltámadása által születünk újjá élő reménységre mi, Istentől elhagyott és istentelen ,,ha1ottak" (1Pét 1,3). Csak ezáltal jutunk be az isteni igazságosság életterébe. Krisztus feltámadásának fényében válik nyflvánvalóvá annak pozitív oldala, hogy lsten irgalmas a bűn áldozataihoz és elkövetőihez. A vétkek megbocsátásában lsten számára nem a vétkek a fontosak, hanem az az új élet, amelyre fel akarja támasztani a vétkeseket. Akinek vétke megbocsáttatott, még nem igaz ember, hanem csak az, aki a feltámadás Lekéből újjászületett az új életre. A negatívum tagadásából nem jön létre magától a pozitívum: e tagadás csupán előfeltétele az új kezdetnek. 18 Így Rudolf BUITMANN., Neues Testament und Mythologie, h Ke`rygma und M3rthos. E;n theologisches Gesprách, bözi. H.-W. BARTSCH, Hamburg, 1960, 46: ,,A feltámadásba vetett hit nem más, rnint a Krisztus keresztjébe rnint üdveseménybe vetett hit." 19 Karl BARTH, KórchJéchG Dogmaíék, IV/1, § 59.

131

Ahogyan Krisztus feltámadását nem szabad a kereszt üdvözítői jelentőségének kinyflatkoztatására korlátozni, úgy nincs egyensúly Krisztus halála és feltámadása között sem, következésképpen a vétkek megbocsátása és az élet újjászületése között sincs egyensúly. ,,Mennyivel inkább'', mondja Pál, amikor a meghalt és feltámasztott Krisztusról beszél (Róm 8,34). Krisztusnak a halálból történt feltámasztásában a kegyelem túláradó büsége fejeződik ki, mert ,,ahol elhatalmasodott a bűn, ott még hatalmasabbá vált a kegyelem" qlóm 5,20). A ke-

gyelemnek ez az értéktöbblete azt a szabadulást meghaladóan is hat, amely az áldozatokat és a vétkeseket egyaránt kiszabadítja a múlthoz kötődés bi1incseiből, és új, közös életet ad nekik lsten igazságosságának erői révén. Az egyoldalú kereszt-teológia azt eredményezte az evangélikus vauásban, hogy lsten igazságot szolgáltató igazságosságának tapasztalatát a bűnök bocsánatára korlátozták, ahogyan a középkori katoh-

cizmusban oda vezetett, hogy bűntudatban tartották az embereket annak érdekében, hogy függővé tegyék őket az egyház kegyelmi eszközeitől. Csak a 17. szá-

zad kereszténységében ismerték fel és valósították meg a bűnbocsánat célját: az ember újjászületését új, saját életére - a feltámadás Lelkének erejéből. Csak az élő reményre való újjászületés tapasztalata révén váhak az emberek az lstennel, de a vflágban élt saját 132

életük alanyaivá. Csak ezáltal válnak „fehőtt keresztényekké". Amikor a megigazulás hitbéh tapasztalatáról beszélünk, nem valami piflanatnyi élménnyel van dolgunk, hanem a jövőre irányuló, dinamikus folyamattal: a. Krisztus eljön ebbe a világba, testi jelenlétével meggyógyítja a betegeket és kiűzi a démonokat. Ez az ő megélt életének gyógyító ereje. b. Krisztus végigjárja szenvedésének útját, amely a zsarnokok keresztjére vezet, és szolidaritásával elviszi lstent az lstentől emagyott szenvedőknek. Ez az ő elszenvedett halálának vigasza. c. Szenvedésének és halálának helyettesítő ereje által megnyitja a vétkek bilíncseit, amelyek gonosztetteikhez kötözik a tetteseket, s fly módon megszabadítja őket vétkeik terhétől. d. Feltámadásának életereje által az áldozatokat és a tetteseket egyaránt igaz közösségbe kapcsolja lstennel és egymással. Valamennyien az ő uralmában émetnek, mert ez az uralom élőkre és holtakra egyaránt kiterjed, és megfosztja jogaiktól a rossz hatalmait. e. Krisztus uralmával már a halál vflágában ekezdődik lsten új teremtése, amely akkor teljesedik majd be, anrikor Krisztus átadja az ,,Országot" Istennek, hogy a célnál ,,Isten legyen rinden mindenben" (1Kor 15,28). 133

6. Isten gyermekeinek öröklési joga A vétkek megbocsátása és az új életre születés között zajló megigazulási események utolsó, rejtett, és ezért gyakran figyelmen kívül hagyott dimenziója lsten Lekének megtapasztalása. Az élet Lekétől megragadottan a hívők megtapasztalják, hogy rninden elfogadhatatlanságuk ellenére lsten elfogadja őket. Már nem a bűn áldozatainak vagy szolgáinak tekinti, hanem gyermekeiként és a megelevenítő isteni Lélek által újra „megszületettként" fogadja el őket. Nővéreivé és testvéreivé válnak Krisztusnak, az lsten Fiának, aki arra rendeltetett, hogy ,,az elsőszülött legyen sok testvér és nővér között" qlóm 8,29). ,,Akiket lsten Leke vezérel, azok lsten fiai" qlóm 8,14). Ez az istengyermekség nem csupán a hívők isteni születésének nemességét, s ezzel új, a vflággal szemben fölényben lévő öntudatát adja meg, hanem új jogot is teremt: az öröklés jogát. Az emberek megigazulásának ez a dimenziója úgyszólván soha nem jelenik meg a hagyományos megigazulás-tanokban, mivel azok rnindig csak lsten kegyelméről beszélnek. A megigazultak azonban ,,Isten örököseivé és Krisztus társörököseivé" váhak qlóm 8,17). Miben áu az az „örökség", amelyre jogigényt kapnak? Nem más az, mint lsten dicsőségének országa, amely örök életet ad, és új eget és új földet teremt majd, ahol „igazságosság lakozik" (Gal 3,29; Jak 2,5; Tit 3,7). Jogi fo-

galmakkal kifejezve: a megigazulás egyfelől a vétkek 134

megbocsátása, másfelől az ember beiktatása lsten országa öröklésének jogába. Azok számára, akik a rossz áldozataiként vagy szolgáiként halálukon vannak, Isten gyermekeinek új joga lsten jövőjének örök1éséhez megnyitja a kilátást arra, hogy új jövőjük van lstennél, s így valóban újrakezdhetik itteni életüket.

7. Isten igazolása Valahányszor lsten igazságot szolgáltat c7 /.ogíczzá7Lság és az erőszak ázdoz4fc[óÍ'!4k, azok talpra ál]nak, és ál-

taluk bizonyossá válík, hogy lsten „az lgaz'', másfelől pedig érvényre jutnak lsten hozzájuk fűződő jogai. Ez lsten első igazolódása ebben a vflágban. Ezért az áldozatok igazat fognak adni lstennek.2° Amikor lsten jó útra téríti ci /.ogfflkmcíg szoJgáéf - megoldván vétkeik bilincseit, amelyek a múlthoz kötik őket -, és megnyitja számukra az élet újrakezdését, általuk bizonyossá válik, hogy lsten ,,az lgaz". Ez lsten második igazolódása ebben a `rilágban. Ezért a jó útra térítettek igazat fognak adni lstennek. Az igazságot szolgáltató, ifletve a jó útra térítő igazságosság e két módján támaszt igényt teremtményeire a Teremtő. Megszabadítja őket ,,e vi20 IWAND, Glaubensgerechtigkeit nach Luthers Lehre, ThGobgíG %nd GXGgese het/íe, 75, München, 1941; 11: ,,Gott recht

geben, Glaube und erstes Gebot." 135

1ághoz fűződő, istentelen kötődéseiktől", arnint a német Hitvanó Egyház2] 1934-es Barmeni Teológiai Nyi1atkozata mondta 2. tételében, és így érvényre jutnak hozzájuk fűződő jogai. Igazságot szolgáltató és jó útTa terelö lgazságossága Tévén lsten előuételezi eljöt/entzó', e vflágot majd megváltó országának ógczzságosságóf, és így igazolódik e vflág szemében. Ez lsten harmadik igazolódása ebben a vflágban. Akik ily mó-

don megtapasztalják lsten igazságosságát - legyenek bár áldozatai vagy szolgái a bűnnek, avagy áldozatai is, szolgái is -, azok azáltal, hogy igazat adnak lstennek, megvanják a vflágban az ő igazságosságát. Isten igazzá tesz bemünket, mi pedig igazoljuk lstent. Ez lsten aktiv és passzív megigazulása. Az igazzá tevő hitben erről van szó. Az igazzá tevő hit nem csupán olyan hit, amely által emberek válnak igazzá, hanem olyan hit is, amely által lsten is igazzá válik. Ha igazat adunk lstennek, akkor a rossz e vflágbéh hatalmait hibáztatjuk. Ha igazat adunk lstennek, akkor önmagunkat is hibáztatjuk azért, hogy megadtuk magunkat a rossz bűvöletének vagy banahtásának. Ha igazat adunk lstennek, megszűnik minden önteltségünk. Nincs már szükségünk arra, hogy önmagunk és mások előft megvédjük magunkat, mert 21 A fasizmustól elhatárolódó német evangélikus egyház ÍBehermende Kirche). (A f ord.)

136

nincs többé vád. Isten elfogadott minket, igent mondott ránk és szeret minket, s ezért lsten gyermekei vagyunk, bármilyen teljesítményeink vagy hibáink legyenek is. Isten igazzá tesz minket, hogy mi igazoljuk őt. Ezt jelenti lsten nevének megszentelése, ebben áll az ekő parancs teljesítése. Egyetértően idézem Ernst Bloch 4z t/f@óű szGJzemG című könyvének (1922) záró mondatát: ,,Csak

a gonoszok állnak helyt istenük által, de ami az igazakat iueti, Isten áu helyt általuk, és az ő kezükbe adatott a Név megszentelése, sőt magának lstennek (Istenként történő) megnevezése is."22 Így tesszük igazzá lstent a vflágban.

22 BLOCH, GGást c* Utopóc, Frankfurt, 1964, 346.

137

111. FEJEZET

Az éber érzékek spiritualitása

A zsidó és a keresztény iratokon vörös fonálként húzódik végig a felhívás: Ijegyetek éberek és imádkozzatok - Imádkozzatok, és legyetek éberekl Mi más a keresztény spiritualitás, rnint ez az éberség és imádkozás, imádkozva őrködés és őrködve imádkozás? Az imádkozás sosem áll egymagában, hanem mindig összekapcsolódik az éberséggel, őrködéssel, virrasztással. A következőkben arról az éberségről szeretnék beszélni, amelyhez az imádkozásnak el keu vezetnie minket. Imádkozni jó, ébernek lenni, virrasztanijobb. A modern ember azt képzeh, hogy aki imádkozik, nem egészen ebből a vflágból való, vagy fél 1áb139

bal már a túlvflágon áll, s csak a munka segít, az imádság nem. Az „erős férfiak" azt gondolják, hogy az imádkozás az öregasszonyok dolga, akiknek nincs már más dolguk, rnint a rózsafüzért morzsolni vagy az énekeskönyvet lapozgatni. Hogy az imádkozásnak köze lehet az éberséghez, az őrködéshez, a figyelmességhez és az élettel összefüggő várakozásokhoz, meglehetősen ismeretlenné vált. Való igaz, hogy az imádkozást kísérő testbeszédünk nem áruHcodik éppen éberségről: Szemünket lecsukjuk, tekintetünket befelé irányítjuk; összeteszszük a kezünket, hogy összeszedetté váljunk; 1esütjük a szemünket, 1etérdelünk, vagy egyenesen arccal a földre borulunk. Aki így lát bemünket, annak semmiképp sem támad az a benyomása, hogy itt különösen éber emberek gyűltek össze. Nem irikább az lstenbe vetett vak bizalom fejeződik ki ezekben az imamódokban? Miért csukjuk be a szemünket? Miért görnyedünk ennyire magunkba, és tesszük kisebbé magunkat, niint amilyenek vagyunk? Nem emelt fővel, nyitott szemmel végzett imára lenne inkább szükségünk? De ha az a dolgunk, hogy őrködjünk, kit keu őriznünk, szemmel tartanunk, vagy ki euenében kell őrséget állnunk? Kire várjunk?

140

1. „Egy órát sem tudtok velem virrasztani?" A virrasztás leginkább szívhez szóló története egyúttal Jézus legnehezebb órája is: a Getszemáni-kert éjszakája. A jelenet felirata a Luther-bibhában: ,,Küzdelem a Getszemáni-kertben'', mert ez Jézus belső küzdelme az lstentől emagyatottsággal. A teljes biza1ommal ,,Abbá''-nak, ,,édesapá''-nak nevezett lstenhez intézett imája nem talál meghaugatásra. Az örök halál kelyhe nem távozik el tőle. Az „istensötétség" 0úartin Buber) éjszakája borul rá, övéire, a világra. Emek felel meg ,,a lélek sötét éjszakája'', amelyben az ember minden támpontot elveszít, s minden érzelme kiszárad. Ezért olvassuk Jézusról, hogy ebben az órában ,,remegni és gyötrődni kezdett'', ahogyan Márk írja, iuetve ,,szomorúság fogta el, és gyötrődni kezdett'', ahogyan Máténál áu. ,,Halálos szomorúság fogta el 1elkemet'', mondja tanítványainak. Egyébként Jézus gyakran vonult vissza éjszaka, és imádkozott egyedül egy hegyen. Ebben az órában azonban fél attól, hogy egyedül 1egyen lstenével, ezért kéri a tanítványokat: ,,Maradjatok itt, és virrasszatokl" Jézus imádkozik, Isten sötét, fenyegető akaratával viaskodik, s tanítványainak ken átvenniük az imádsághoz hozzátartozó őrködést. De nem megy a dolog. Jézus imádkozva és virrasztva belemegy ebbe az „istensötétségbe'', és átverekszi magát rajta: „Ne az én akaratom történjék meg, hanem a tiéd'', a tanítványok azonban öntu141

datlan, mély álomba zuhannak: ,,Simon Péter, alszol? Egy órát sem tudsz velem virrasztani?" Háromszor ismétlődik ez a Jézus számára elszomorító, a tanítványok számára pedig oly megszégyenítő je1enet: Jézus virrasztva küzd lsten sötét oldalával - a tanítványokra pedig leereszkedik az álom öntudat1ansága, míg tova nem tűnik az éjszaka, és meg nem kezdődik a Golgota napja, amely felé Jézus határozottan indul: ,,Álljatok föl, menjünkl Közel van, aki elárul engem." Tudjuk, mi következik ezután. De miféle furcsa alvás ez, amely erőt vesz a hűségesek leghűségesebbjén is? A firenzei Szent Kereszt kolostor egyik cel1ájában feleségemmel felfedeztük Fra Angehco egyik bámulatos képét, amely a Getszemáni-kerti jelenetet ábrázolja: Jézus imádkozik, a tanítványok alszanak, de oldalán ketten virrasztanak. Két asszony: az egyik tágra nyílt szemmel tekint abba az irányba, ahol Jézus imádkozik, a másik a Bibhát olvassa. Márta és Mária. E két asszony virraszt Jézussal, és őrködik Jézus fölött lstentől emagyatottságának órájában, ahogy aztán az asszonyok figyelik majd távolról Jézus keresztre feszítését is, és virrasztanak fölötte, riközben a tanítványok menekühek. Miért alszanak a tanítványok? Ha Mesterük, akit félelem és reszketés nékül követtek, most maga kezd ,,remegni és gyötrődni", akkor bizonyára szörnyű, átláthatatlan veszély fenyeget. 142

De mi az? Az istenközekég, amelyet Jézus oly érzé]dleg megtapasztalható módon közvetített beteggyógyításaival, nyilvánvalóan lstentől való távolsággá változik számukra. Az az érzésük, hogy lsten megtalálta őket, a fogódzó nélküli elveszettség érzésévé alakul át. A tanítványok ,,szinte megbénuhak a meglepetéstől''. Reakciójuk a kábulat és a reményte1en alvás. Mi is ismerjük ezt: a fenyegető veszély ké-

pes felizgatni az embert, a kilátástalan veszély azonban ekábít, s az ember legszívesebben mély álomba menekül. Az effajta alvás megóv az elviselhetet1entől. Ez nem frissítő alvás, hanem összes érzékeink megbetegítő megdermedése: Az ember nyitott szemmel néz - és nem lát semmit; nyitott füllel figyel - és nem hafl semmit; teljesen érzéketlenné válik, s elevenen megmerevedik. Ilyen halálos veszély esetén lép fel olykor az a jelenség, hogy valaki önkéntelenül ha1ottnak tetteti magát.

2. Lelki bénulások - ma Az a bénító, mély alvás, amely a Getszemáni-kert „istenéjszakájában" rátört Jézus tanítványaira, nem csupán az ő nehézségük volt: az flyen lelki bénulások manapság is, nekünk is gondot okoznak.23 Mert hogyan is válaszolunk az ismeretlen veszélyekre? 23 A nt/mbéng fogalmáról 1ásd Robert J. IJFTON, The Lé/G o/ fhG Self . Toward a ne`u} Psychology, New York, +976., G. M:JLr

LER-FAHR:E"OLZ, Eru]eche dri Welt. Unser Glaube an Gottes Geist in dieser bedrohterL Zeit, GütersLoh, T993, 78-\\\.

Tudatunk az évmilliók során megtanulta, hogy létfenntartó módon feleljen a sokféle veszélyre. De minek a révén? A félelem biztosítja éberségünket, és tartja készenlétben minden érzékünket, hogy időben és megfelelően válaszoljunk a fenyegetésekre. Minden emberi kultúrába beépültek a fenninaradást biztosító elemek, az árvizek eneni gátak építésétől a viuámhárítókig. Ma azonban léteznek olyan veszé1yek, amelyeket nem ismerünk. 1986-ban a csernobih atomerőmű katasztrófája nyomán halálos radioaktív sugárzás szabadult el, amit sem szaglással, sem ízle1éssel, sem látással nem lehet érzékelni. Fehér-Oroszország és Ukrajna hatalmas területei ,,fertőződtek meg'', és a baleset eddig több rnint százezer ember életébe került. Az atomsugárzás okozta életveszélyben cserben hagynak érzékeink, kialakult félelemérzékelőink nem képesek észrevenni a sugárveszélyt. De ,, atomerőműveink biztonságosak", állítják minden évben az iuetékesek, noha rendkívüli méretű balesetre egyetlen biztosító társaság sem hajlandó biztosítást kötni az atomerőművekkel. A klímaváltozás veszélyei sokkal fenyegetőbbek, rnint eddig képzeltük. Az ,,International Panel of aimate fflange 2001" harmadik beszámolója szerint a Föld felmelegedése egyértelműen az emberi tevékenység következménye. A következő negyven évben az atmoszféra 3-5 Celsius fokkal melegszik fel, a tenger vízszintje megemekedik, elárasztja a fo144

1yók torkolatát, s egyre több, emberek által okozott ún. természeti katasztrófa törtérik majd. 2050-ben 150 millió „klímamenekülttel" számolnak. George W. Bush amerikai ehök azonban nem akarja aláírni a kiotói egyezményt, hogy ne veszélyeztesse az ,,amerikai életmódot'', amelyet - mint ismeretes - magas energiafemasználás és nagymértékű károsanyag-kibocsátás jellemez. Nyitva a szemünk, de nem látunk semmit, nyitva a fülünk, de nem hallunk semmit. Aztán ha ránk tör a katasztrófa, majd sajnálkozunk: Mit sem tudtunk az egészrőll Ez azonban azt jelenti: Már nem a tényleges vflágot érzékeljük, hanem csak az álmainkat, és a valóságról akotott vágyképeinket tartjuk valóságnak ami viszont azt jelenti: nem a valóságban élünk, éber állapotban, hanem alszunk, s vágyaink vflágának szép álmait álmodjuk. A vágyak e vflágában egészen különös módon elvarázsol bemünket önmagunkról akotott képünk, kedvelt ,,Self-Image"-ünk. 01yannak látjuk magunkat, amilyennek szívesen látnánk. Azt várjuk, hogy „tükrünk, tükrünk" elmondja: ,,Te vagy a legszebb a vflágon" - vagy a legerősebb, vagy a legokosabb, vagy ami éppen tetszik. De aztán eljönnek a legmélyebb rettegés pfflanatai, amikor mások szemében, különösen az áldozatok szemében látjuk meg önmagunkat. Ez a külső távlat fájdalmas lehet, és bánthatja kedvelt önképünket, de segít, hogy feléb145

redjünk az álomból, és szembenézzünk a valósággal.

3. Imádkozás és felébredés A virrasztás felfedezi a veszélyt - az imádkozás segítséget hoz lstentől'', mondja régi Bibhai Lexikonom. Lehet, hogy igaz ez a megánapítás. De előbb van-e a virrasztás, s aztán az imádkozás, vagy előbb következik az imádkozás, s aztán a felébredés? Mit keresünk, amíkor imádkozunk? Arikor imádkozunk, nem saját vágyainkat keressük, hanem lsten valóságát, és kitörünk vágyképeink tükörterméből, amelynek foglyai voltunk. Felébredünk dermedtségünkből és érzelmeink süketségéből. Széttörjük a mínket borító közöny páncélját. Ha az imában lsten világának valóságát keressük, ahogyan a Miatyánk első sorával, akkor az imádság éppen euenkezője ,,a népek ópiumának": az imádságban olyan elvonókúra kezdődik, amely megszabadít a vflágias vflág kábítószereitől.

Az imádságban felébredünk a vflág számára, és úgy ismerjük meg magasságait és mélységeit, ahogyan lsten ismeri azokat. Észrevesszük a teremtmények sóhajtozását, és meghanjuk az ehémuló áldozatok kiáltását, de meghalljuk a virágzó tavasz dicshimnuszát is, és érezzük lsten minden élőlényre kiáradó szeretetét. Az lstenhez intézett imádság tehát feléb146

reszti minden érzékünket, és nagyon éberré teszi szeuemünket. Aki imádkozik, figyelmesebben él. Vt.rHflszftm émádkozné csak akkor lehetséges,

ha nem csukott szemmel, rnisztikus módon imádkozunk, hanem messiási módon, tágra nyflt tekintettel figyeljük, rilyen jövőt szán lsten a vflágnak. A keresztény hit nem vak bizalom, hanem lsten éber várása rninden érzékünkkel. A korai keresztények eredeti imádkozó testtartása, ahogyan a római katakombák képein látjuk: kitárt karok, felemelt arc, tágra nyílt tekintet, járásra vagy ugrásra kész ánó helyzet. Ebből a testtartásból nem csendes befelé fordulás, hanem feszült várakozás szól, s azt mondja: Isten ádventjében élünk, őrt ánunk, várjuk az Eljövendőt, és feszült figyelemmel meg)riink az érkező lsten elébe. Imádkozri és felébredri.. Az i"a és a "editáció mestereinek régi bölcsessége, hogy reggel, pirkadatkor imádkoznak, az alvás és a felébredés közti időben, és így teszik készségessé magukat lsten és az ő vflágának valósága számára. Ez az imádkozás és felébredés a

jövő hajnalpírját jeleníti meg életünkben, és elvezet Jézus felszólításához: ,,Keljetek föl, menjünkl" Ébredjünk fel, és lássuk, mit hoz lsten ezen az új napon.

Virrasztari és jázanmh lenri.. Ez a köwetkező útmutatás számunkra (1Tessz 5,6-8). Józannak azt nevezzük, aki nem részegedett le, nincsenek hal1ucinációi, és iuúziókban sem ringatja magát. Ha az 147

imádságból fakadó felébredéshez józanság társul, akkor nem ámítjuk magunkat, és nem hagyjuk, hogy bármi is becsapjon, akár a politikai propaganda, akár a reklámok fogyasztási kényszere. Elfogadjuk a valóságot olyannak, amilyen, hétköznapiságát éppúgy váualjuk, mint meglepetéseit, és felfedezzük, hogy a valóság sokkal színesebb és sokkal fantasztikusabb, rnjnt minden róla akotott encépzelésünk. Azt is észrevesszük majd, hogy az a fájdalom, amelyet okoz nekünk, még mindig jobb, rnint önmagunk immunizálása, amellyel meg akarjuk védeni, de valójában csak befalazzuk magunkat. Ám azok is józanok, akik még semmit sem ettek, és üres gyomorral indulnak neki a napnak. Éhesek. Ha a Lélek szerint vagyunk ,,józanok'', akkor a valóságra éhezünk, mert lsten a valóságban van jelen. Egyetlen megtapasztalt valóság gazdagabb világ, mint ezer megálmodott lehetőség. Ezért olyan fontos, hogy józan kapcsolatban ánjunk a valósággal. Erre csak a józanok, virrasztók és éhesek képesek. VírHtzszíúinj és tJá7it7koznó.. Ahogyan reggel fe-

1ébredünk, és várjuk az új napot, úgy vezet az imából fakadó felébredés ahhoz, hogy megélt életünkben lstent várjuk. Felébredek, és minden érzékemet megnyitom az élet számára, eképzeléseim teljesedése és a csalódások számára, a fájdalom és az öröm számára. Mindenben, amivel találkozom, s amit megélek, Isten jelenlétét várom. Folytatódik az ő története ve148

1em, velünk. Nincs izgalmasabb, rnint ha tudatosan megéljük lstennel közös élettörténetünket. Mi a szándéka velem lstennek? Mit vár tőlem lsten? Mit mond nekem azáltal, ami az engem körülvevő vflágban történik, és mit válaszolok én? Aki tudja, hogy van itt valaki, aki őrá vár, az nem mond le önmagáról. Várnak nrinket. Virxtzszfc7»é G's Zámó.. Az imádkozásnak és a

virrasztásnak furcsamód kevés köze van a hithez, annál több a látáshoz. Már lzrael bölcsessége tudta: A fület hanásra, a szemet látásra, mindkettőt az Úr teremtette" 0)éld 20,12). ,,Van ugyan szemük, de nem látnak, van ugyan fülük, de nem hauanak. Semmit sem értenek" -vádolta kortársait Jézus Q4t 13,13). Isten országának jelenlétére gondolt, amelyet ő vitt el közéjük. De azt is érti ezen, hogy ma is, köztünk is jelen van. Emlékezzünk csak a nagy vflágítélet képére Oút 25). Az Emberfia, a vflág bírája azt mondja majd: ,,Éhes voltam, s nem adtatok ennem. Szomjas voltam, s nem adtatok innom, idegen voltam, s nem fogadtatok be..." És azt felelik majd neki: ,,Uram, mikor láttunk éhesen vagy szomjasan, idegenként vagy ruhátlanul, betegen vagy börtönben?" Ő pedig így szól majd: „Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek." Tehát a látáson múlik a dolog.

Hogyan válunk látóvá, és vehetjük észre Krisztus jelenlétét közöttünk? Mikor nyílik fel a sze149

münk? Oscar Arnulfo Romero az egyház hű embere volt, aki belülről ismerte az egyházat. Ötvenkilenc éves korában megtérés-é]ménye volt: megtért az egyháztól lsten országához. Népének szegényei körében találta meg az utat a világban jelen lévő lstenhez. Népe szegényeinek és ehyomottjainak arcán lsten eltorzult arcát piflantotta meg'', mondja életrajzírója, Jon Sobrino. Az ő oldalukra állt, s nem sokkal később a gazdagok megbízásából 1előtték EI Salvador-i temp1omának oltáránál.

Nyitott szemmel járni az életben, fehsmerni Krisztust a jelentéktelen emberekben, 1élekjelenléttel a megfelelőt tenni a megfelelő időben - erről van szó, amikor imádkozásról és virrasztásról beszélünk. Azért hiszünk, hogy lássunk, s abban, amit látunk, helytáujunk.

4. „Őr, meddig tart még az éj?" A ,,sötétség" és az „éjszaka" rrindig a világ lstentől elhagyatottságának és az ember elveszettségének jel-

képe is. Sötétben az ember nem lát, és nem tudja, hol van. Izajás próféta könyvének van egy találó he1ye: A száműzetésben, távol hazájuktól, idegenként az idegenek között, Izrael foglyai e kérdéssel fordulnak a prófétához: ,,Őr, meddig tart még az éj?" Így felel: ,,Eljön a reggel, de még éjszaka van. Ha kérdezni akartok, gyertek vissza máskor" qz 21,11-12). 150

Pál, Krisztus tanúja azonban azt hirdeti: ,,Mú1óban az éjszaka, a nappal pedig közel. Vessük hát le a sötétség tetteit, és öltsük fel a vflágosság fegyvereit"

qlóm 13,12). Itt van hát az ideje, hogy felébredjünk az alvásból, elfeledjük álmainkat és félelmeinket, és lsten virradatának vflágosságában megéljük az életet. Álmában mindegyikünk egyedül van, de ha felébredünk, közös vflágunkban találjuk magunkat. Az ébren lévőknek egy és közös a vfláguk'', mondta már Hérakleitosz, ,,az alvóknak mindegyike pedig külön vflágba |ép" .24

Á11jatok fel, és menjünk" - mondja Jézus az elkábult tanítványoknak. Mi is így indulunk neki minden napnak, feszült figyelemmel. Várnak bennünket.

24 HÉRAKLEITOSZ, 89. töredék, ford. KERÉNYI Károly, in Görög gondo[kodóh, T:. Thatisztól A:iui;xagoraszig, Budöpest, 1992, 38.

151

IV. FEJEZET

A reményből fakadó életerő

Töltsön el benneteket a reménység lstene teljes örömmel és békével a hitben, hogy a Szentlélek erejével bővelkedjetek a reményben", írja Pál a római gyülekezetnek qlóm 15,13). Ez valami egyedülálló. A vflág egyetlen más vauása sem kapcsolja össze lstent a jövő emberi reményével. Isten az örök jelenvaló, az istenség egészen más, az isteni időtlen, örök: mindez megszokott. Isten „fölöttünk áll" mint Mindenható, Isten „bennünk van" rnint a lét alapja: mindez ismert. De a remény lstene'', aki „előttünk van", és előftünk jár a történelemben - ez újdonság. Ez csak a Bibha üzenetében található meg. Ez Jz7itzGJ két/on%Zásáí'!Úik lste153

ne, aki nappal femő-, éjjel tüzoszlopban vonul népe előft. Ez Kriszít# /gJíámczszfásámk lstene, aki a Szent1élek tüzével és szélviharával vezeti övéit az örök életre. Ez az lsten a ,,megígért", és ezért „áldott" földön, az Ígéret Földjén" övéivel fog „1akni"; ez az lsten az

emberekkel ,,1akik" majd, amikor rindent újjáteremt igazi létére, ahogyan János Jelenéseinek könyvében olvassuk (21,3). A maga jövőjéből így jön elébe lsten az embernek, és feltárja számára történelme új, nyílt távlatait, amelyek arra csalogatják az embert, hogy elinduljon az ismeretlen felé, és arra hívják meg, hogy valami újat kezdjen. A kereszténység mindenestül - s nem csupán halottak napján - megbízható reménység, előreirányultság, készség az indulásra.25 A /.őLJó' nem ,,valami" a

kereszténységben, hanem a keresztény hit eleme; az a hang, amely a kereszténység minden himnuszának alaphangja; az új nap hajnalpírja, amely mindent befest. A hit ugyanis akkor keresztény hit, ha húsvéti

hit. Hinni annyit jelent, mint a feltámadott Krisztus jelenlétében élni, és lsten eljövendő országa felé törekedni. Krisztus eljövetelének alkotói várásában teszünk szert a hétköznapi tapasztalatokra. Várakozunk és sietünk, remélünk és tűrünk, imádkozunk és 2:5 MOHTMANN, TheolDgie dm Hof f nung. Umersuchunge'n zur Begründung und zu den Konsequen;zer. ei;ner christhchen Esch4íobgfG, Gütersloh, ]31997 0Caiser Taschenbuch, 155).

154

virrasztunk, egyidejűleg vagyunk türelmesek és kíváncsiak. Ez izgalmassá és elevenné teszi a keresztény életet. Az a hitük, hogy ,,1ehetséges egy másik vflág'', tartósan jövőképessé teszi a keresztényeket.

1. A remény értelme De hogyan lehet arról a jövőről beszélni, amely még nincs itt, és hogyan lehet olyan eljövendő eseményekről beszámolni, amelyeknek természetesen senki sem lehetett szemtanúja? Tiszta vágygondokodás ez? Félelemből fakadó álmok, vagy olyan spekulációk, amelyeket senki nem euenőrizhet? A keresztény remény nem az önmagában vett reményről beszél, és nem is egyszerűen mint a lehetséges változások üres irányáról, hanem meghatározott történelmi valóságból indul ki, s annak jövőjét, jövőbeh lehetőségeit és beteljesedését hirdeti. A keresztény re][mé"y ta;rLaL Jézus Krisztusról és az ő jöi}őjéről beszél.

Csak az őrá alapozott remény nevezhető keresztényinek. Ez a remény a Krisztus eljövetelére, halálára és feltámadására emlékezésben gyökerezik, és a Feltámadott eljövetelét hirdeti. Ezért minden keresztény reménytan számára az jelenti T~az utópikus és apo-

kahptikus szellemek próbakövét, hogy Krisztus személyével és történetével alapozzák-e meg a jövővel összefüggő várakozásaikat. A keresztény remény egyszer s mindenkorra a mGmoricz Christóben Ocrisz-

tus emlékezetében) gyökerezik. 155

A Krisztusra emlékezés viszcmt aL kereszhé"y remény széles távlatát nyitja meg. Ha feltámasztása alapján a megfeszített Krisztusnak jövője van lstennél, akkor ez megfordítva azt jelenti, hogy a Krisztusról tett valamennyi kijelentés nemcsak azt mondja el, ki volt, és ki ő most is, hanem azt is el ken mondania, ki Zész ő. Az említett Krisztus-címekkel - Isten Fia, Emberfia, Úr, Üdvözítő, Megváltó - nem csupán azt fejezzük ki, rnit jelent ő számunkra, hanem azt is, mit várunk tőle. Minden Krisztus-cím a remény egy-egy tétele. Azáltal, hogy e címek Krisztusnak e vflágba jövetelét ígérik és hirdetik meg, bevezetik a hívőket az ő jövőjének várásába. Megfordítva, az evangéhum ígéretei és a hívőkben fekeltett remény révén már a jelenre is hat az ő eljövetele, és készségessé tesz minket az indulásra. Itt tisztáznunk keu egy közkeletü félreértést. Az Apostoh Hitvauás nyomán úgy tűnik, rintha mennybemenetele óta Krisztus eltünt volna a Földről, az ég egy bizonyos helyén ülne, és arra az ódó'ponírt7 várna, amikor hirtelen ,,visszajön'', hogy

ítéljen eleveneket és holtakat. E kép alapján akották meg Krisztus ,,visszajövetelének" tételét. Ez a tétel félrevezető. Krisztus remélt parúziáját - „mczHt#!tzíhc[, jöjj el, Uram, Jézus" (Jel 22,20) - 1atinra c7dt;Gmft#

Ch7ístónek, németre ,,Krisztus jövőjé''-nek ÍZ%ktJn/f Chrisít) fordítják. Ha „Krisztus visszajövetelé''-ről beszélünk, akkor a jelen üres, s számunkra csak az 156

marad, hogy egy távoh, utohó nap bekövetkezésére várjunk. Ha euenben „Krisztus jövőjé''-ről beszélünk, akkor ezzel azt mondjuk: Krisztus már ,,eljövőben" van, és a remény révén már ma minden érzékünkkel megnyflunk érkezésének megtapasztalására. Megérkezésen olyan jövőt értünk, amely már jelenné válóban van, de anékül, hogy megszűnne jövőnek lenni. Jézus eljövőben van" - Christoph Blumhardt ezzel a bizonyossággal tapasztalta meg naponta testi és lelki betegségek gyógyulását Bad Bollban.26

A tantételek akkor bizonyuhak igaznak, ha megfelehek az euenőrizhető valóságnak. A reményből fakadó ígéretek tételei azonban elég gyakran kerühek euentmondásba a jelenleg megtapasztalt valósággal. E tételek nem tényleges tapasztalatokból származnak, hanem új tapasztalatokra hívnak meg. Nem a meglévő valóságot akarják megvflágítani, hanem a jövendő lehetőségeit akarják felderíteni. Minden más ismerettől eltérően nem a valóság mögött haladva akarják vinni annak uszályát, hanem fáklyaként előtte akarnak járni. ,,Minerva baglya csak a beálló al-

komyal kezdi meg röptét" - mondja Hegel a bölcsesség madaráról. S még előbb: ,,Ha a fflozófia szürkét szürkébe fest, akkor az élet egy alakja megörege26 L. RAGAZ, Der Kampf um das Reich Gottes, in ü. BLUMHARDT, V4fer twcd Sóhn - twcd t#eifer.7, Zürich, 1922, 157.

157

dett, s szürkével szürkébe meg nem fiatalítható, hanem csak megismerhető.''27 Ezzel tehát nem lehet megfiatalítani az életet. A remény madara ezzel szemben a pacsirta lehet, amely pirkadatkor emeHcedík a magasba, és hirdeti meg az új napot. Ekkor üt a virrasztás órája.

A keresztény reményben eleinte enentmondásba kerül egymással a jelen és a jövő tartalma, a tapasztalás és a remény. A kettő között áll az emlékezés arra, hogy e világ hatalmasai megfeszítették Krisztust. Csak a kereszten túljutva kezdődik lsten új vflágának pirkadata. A keresztény remény ennélfogva ,,remény a remény enenére" űlóm 4,18), vagy remény akkor is, amikor egyébként már nincs rnit várni. Kálvin, akit a reformátorok közül joggal hívnak „a remény teológusának'', ezt így fejezte ki: Az örök élet ígéretét kapjuk - de mi, a holtak. Boldog feltámadást hirdetnek nekünk - miközben bomlás vesz körül minket. Igazaknak neveznek min2] G. W . F. HEGEL, Grundhrien der Plúlosophri des Rechs (1821), Berlin, 1956, 17. Magyarul: A /.oJóbzfféc[ czZc[Pm"kt.

uagy a természetjog és államiudomá:iiiy uázlaiaj, f o{d. SZEMERE Samu, Budapest, 1983, 23. - Az idézett részletben Hegel Mefisztó szavára céloz GOETHE F"síjának 1. részéből. ,,Grau, teurer Freund, ist aue Theorie / Und grün des Lebens goldner Baum." (JÉKELY Zoltán fordításában: ,,Fiam, fakó minden teória, / s a lét aranyló fája zöld.'') -A szcrk. 158

ket - mégis a bűn lakik bemünk. Kimondhatatlan boldogságról hauunk - pedig végtelen nyomor nyomaszt minket. Minden javak bőségét ígérik nekünk de csak az éhezésben és szomjazásban vagyunk gazdagok. Mi lenne belőlünk, ha nem a reményre támaszkodnánk, és értelmünk az lsten lgéje és Leke által megvflágított utakon a sötétség közepette nem sietne ki ebből a világbó|.28

A reménynek ezen euentmondások között keu igazolnia vigasztaló és euenálló erejét. Vígczszfci#

dolog kitartani, és megmaradni ebben a várakozásban: „Aki mindvégig kitart, üdvözül." Báfo7iló, hogy nem ken megadnunk magunkat a viszonyok változhatatlam5ágának, és átadnunk magunkat a szomorúságnak, hanem egyenes gerincűek maradhatunk a tfltakozás révén. Aki kiegyezik életének sötétségével, az euene szegül lsten éjszakát eloszlató vflágosságának. A remény erejében tartunk ki, önmagunkról

sem mondunk le, hanem megmaradunk ebben az igazságtalan és halálos vflágban, anékül hogy megbékélnénk vagy kiegyeznénk vele. Az lsten eljövetelébe vetett remény erejében mesélik az elnyomottak a nekik szenvedést okozó viZ8 ]ea;n CAIN", In omnes Nori Testamenii Epistolas Commeníűr, 11, Hane, 1834, 484. Magyarul: KÁLVIN János, A zsíczókhoz i'rf Ze%1, 11, 1, ford. SZABÓ András, Budapest, 1965.

159

1ág folyásának GJZGmíőríé%fGóí. Itt vannak azok a fel-

támadás-történetek, amelyeket könyve 37. fejezetében Ezekiel próféta mesél az elbátortalanodott népnek: emitt a nép kiszáradt csontjainak huuamezeje amott lsten életlehelete, amely feltámasztja és életre vezeti őket. Itt vannak azok az apokaliptikus képek, amelyeket János Jelenéseinek könyvében olvasunk Babflon, ,,a nagy kéjnő" bukásáról (17,1); ez utalás Ró-

mára, amely a maga idejében üldözte a keresztényeket, és sokukat megölte. Annak a ,,mennyei Jeruzsá1em''-nek a képe, ahol lsten végérvényesen az emberekkel 1akik majd, a magát mridmáig ,,örök város''-nak mondó birodalmi Róma euenképe. Maga a megfeszí-

tett názáreti Jézusra alkalmazott ,,Küriosz" cím is egy ,,euencím" a római császárral szemben, aki ,,a vi1ág ura" címet adományozta önmagának. ,,Vagy Krisztus, vagy a császár" (aut Christus -aut Chesar): AL keresztény vértanúk megértették ezt, és megtagadták a császárkultuszt, nehogy a hazugság és a démonok kezébe essenek. A keresztény remény lstenről szóló beszéde e te;kin:tetben felforgató beszéd lstenről.. Még

más urak és hatalmak uralkodnak rajtunk, de mi egyedül benned remélünk Oz 26,13). A polgáriasult és akalmazkodó kereszténységben idegenné vált számunkra ez a felforgató beszéd lstenről. Azért nem értjük a Jelenések könyvét, mert nem értjük a vértanúkat. A mindenkori üldözött keresztények azonban, és azok a keresztények, akik eflene mondanak az 160

igazságtalanságnak és az erőszaknak, nagyon is értik ezt a nyelvet, mert ez az ő nyelvük. A Krisztus és az ő országa eljövetelébe vetett reménynek ez az ellentmondásossága azonban csak a dolog egyik oldala. Az ember nem élhet örökké ellentmondásokban. Elméletileg szólva, a negatívum tagadásából még nem születik semmi pozitívum. Az igazságtalanság és az erőszak vflágához vagy a misztika, vagy az aktív változtatás magatartásával közelítünk. Az aszketikus kereszténység rossznak mondta a vflágot, és kt.tJo%t/Zí beb'b. Az emberiség arra a forra-

dalmi kereszténységre vár, amely rossznak nevezi majd a vflágot, és mGgwáJíozfczí/.c7...

- mondta az amerikai Walter Rauschenbusch.29 Ez volt a célja az általa szervezett Társadalmi Evangéhum Mozgalomnak. A latin-amerikai felsza-

badítási teológusok követték ebben. Mielőtt azonban valaki megváltoztathatná és megjavíthatná ezt a rossz vflágot, önmagát keu megváltoztatnia, és jobbá kell válnia. Ez úgy történik, hogy ő maga megtér a jövőhöz. Isten eljövetelében bízva megnyílunk az ő megelevenítő Lelke számára, és megtapasztaljuk e Lélek gyógyító és felszabadító erőit. Ezek nem az Z9 Wa+ter RAUsalE:NBUsal, Christiarizing the Social Order, New York, 1912.

161

égből jövő, természetfeletti erők, hanem arnint a Zsidókhoz írt levélben olvassuk (6,5), ,,az eljövendő vflág erői'', amelyek Krisztus megígért jövőjéből áramlanak be jelenünkbe, és új elevenséggel töltenek el minket. A Krisztussal akotott közösségben az eljöve"dö lster+ország mimáját és előuételaését tapasztaljuk meg. Elméletileg szólva: A remény c] Pozóít't"m ezó'tÁéíezgzG'§ézú'J él, és csak ezért jeuemzője óz 7'ze-

gűiít't"m íczgt]ózáscz. A kettő összetartozik.

Ha a lélek és a test gyógyulása révén már most meg tudjuk tapasztalni lsten országát, akkor tehetünk is valami érte. Isten országa Jézus ügyévé vált. Jézus által már ,,eközelgett" Isten országa, ahogy az evangéhum mondja. Az ő közösségében JstGm o7iszágánczk mt/nkciíársc7óüá válnak azok, akik követik őt messiási küldetésében. Mt 10,7-8 a tanítványokra vonatkoztatja ugyanazt, ami Mt 11,4-5-ben Jézusról hangzik el: Hirdessétek lsten országát, gyógyítsátok meg a betegeket, támasszátok fel a halottakat, tisztítsátok meg a leprásokat, üzzétek ki a gonosz lekeketl

Jézus szeuemében tehát az Ország nem csupán lsten ügye, hanem a miénk is. Jézus által olyan közel jött hozzánk lsten országa, hogy nemcsak várnunk keu, hanem ,,törekedhetünk" is az Országra és annak igazságosságára. Így aztán a mi dolgunk, hogy 162

e vflágbeh cselekvésünk céljává tegyük az Országot. Hogyan történik ez? Léteznek olyan történelmi állapotok, ame1yek nyilvánvalóan enentmondanak lsten országának és az Ország igazságosságának. Ezeknek az áuapo-

toknak enene kell mondanunk. De léteznek olyan áuapotok is, amelyek megfelehek lsten országának ezeket támogatnunk keu, illetve ha tudjuk, 1étre keu hoznunk őket. Ekkor jönnek létre lsten országának PG'Zczázczíűió a jelenben, és már ma elővételezzük azt,

ami lsten napján jön el. Már most megmutatunk valamit abból, amit várunk: mindenek gyógyulását és újjáteremtését.3° Nevezhetjük ezt íe#míó' t/á7it7kozásbóz fakadó cselekvésnek, ahogyan ádvent idején készülünk a karácsonyra, s a gyerekekkel együtt az ünnep felé haladva élünk: A keresztény élet ideje ádventi idő. A 19. században ,,Isten országának munká1ása" néven emlegették a diakónia és a misszió ö7cké7cíGs csezGkGczéfGéí.. a Johann Heinrich Wichern által ala-

pított Nyugalom Házát Hamburgban, Gustav Werner szövetkezeti Testvérházát Reutlingenben, Bodelschwingh-nek a sérültek számára létrehozott ottho30 UPpsqh 68 sprich. Botscha;f t der Vierte'n Vo[luersammlung des Öhumerischen Rates der Kirchen, Genf , T968 ..,,1sten megújító erejében bízva felszólítunk titeket: Vegyetek részt lsten országának elővételezésében, és már ma tegyetek láthatóvá valamit abból az újjáteremtésből, amelyet Krisztus majd teljessé tesz az ő napjánl" 163

nait Bethelben, Kagava szociális munkáját Tokió nyomornegyedeiben, és sok mást. ,,Isten országának munkálása" akkoriban átlépte az egyház határait, és eljutott a társadalomhoz. Jellemző példája ennek Blumhardt útja a möttlingeni lelkészi hivataltól Bad Bomg. Így történt ez a németországi békemozgalommal és a latin-amerikai felszabadítási teológiával is: az út az egyháztól a vflágban megélt lsten országához vezetett. De akár az egyházon belül, akár az egyházon kívül, a hely a fontos: %G7i ci /öZczön. Törekedjetek

lsten országára ezen a földönl Krisztus nem csupán az égből jön majd elénk, hanem a földről is.

2. A kétségbeesés bűne Ha ahhoz, hogy a keresztény hit élni tudjon, az érte1em pedig éber lehessen, mjndkettő rá van utalva a remény erejére, akkor a hitetlenség és az értelmet1enség nyomorúsága a reménytelenségben áll. ,,Bűn" alatt itt nem moráhs hibát értünk, hanem - arnint a német kifejezés mondja - elkülönülést lstentől és az lsten által adott élettől. Bár azt mondják, az eredeti bűn a gőg, vagyis hogy az ember olyan akar lenni, mint lsten, de ez csak az igazság egyik fele; másik fe1e a sokkal elterjedtebb rezignáció, az a szomorúság, amely restséghez vezet, az a csüggetegség, amely rninden élőt a bomlás csíráival olt be. A kísértés ma kevésbé az, hogy az ember lstennek akarja megját164

szani magát; sokkal inkább abban án, hogy nem tartja képesnek magát arra az emberségre, amelyet lsten elvár tőle. A kishitűség félelme ez, amely a rossz hatalma előtti meghódoláshoz vezet. Isten felemelte az embert, szabad és tágas ki1átást nyitott számára, de sokan visszautasítják őt, és nem élnek a lehetőségekkel. Isten azt ígéri, hogy rnindent újjáteremt, de sokan úgy tesznek, mintha minden örökké a régi maradna. Ez az ekülönülés lstentől és az élettől. Nem az a rossz vádolja az embereket, amit megtesznek, inkább az a jó, amit nem tesznek meg, és nem csupán nagy gaztetteik, hanem inkább apró mulasztásaik. ,,Nem amyira a bűn taszít mínket kárhozatba, sokkal inkább a kétségbeesés", mondta Aranyszájú Szent János egyházatya. Ezért kezdődik a középkor óta a hét főbűn hstája rrindig az czkédéával, a szomorúsággal. A szomor!1scíg az élet lelke euen el-

követett bűn, és minden vétek ebből fakad. A reménytelenségnek két formája van: az egyík a gőg, az elbizakodottság, a P7itzcs«mpfb, a másik minden remény lerombolása, a cZó-spcrtzíb. Elbizakodottságunkban magunk vesszük kezünkbe a remény beteljesítését, és már nem remélünk lstenben. Kétségbeesésünkben minden beteljesedésben kételkedünk, és leromboljuk magunkban a reményt. Minden kétségbeesés reményt feltételez. A kétségbeesés fájdalma abban áu, hogy van remény, de semmílyen lehetőség nem látszik arra, hogy beteljesedjék. Ami165

kor az élet reménye minden tekintetben csődöt mond, a reménykedő ember enen fordul, és szétmarja. ,,Mindenütt kerestem munkát, és mindenki elutasított. Aztán eljött az a pont, amíkor már mriden mindegy volt számomra'', mondta egy fiatal berlini betörő. Amikor már nincs kilátás az értelmes életre, akkor az értelmetlen erőszakhoz folyamodik az ember: „Tegyétek tönkre, ami tönkretesz benneteketl" Amikor meghal a remény, kezdetét veszi az ölés. A reménytelenség és a brutális erőszak csak ugyanannak a szomorú éremnek a két oldala. Nem szükségszerű, hogy a kétségbeesés csak az erőszakosok eltorzult arcát mutassa; megmutatkozhat pusztán az élet értelme, a jövő kilátásai és a remény csendes hiányában is. Bo#/.ot# í7.ástGssG.7 Eb-

ben az esetben nem marad más, rnint az ironikus közöny: Kipróbáltuk az élet minden lehetőségét, és semmit sem találtunk bennük. Ilyenkor alakul ki a gazdagok és szépek életcsömöre. Marad a fű[Gdt.t/m tÁfcze, az üres élet, amely már csak kevéssé törődik önmagával. Ez az Ekő vflág ún. élvezeti társadalma: Élvezni akarom az életet", mondják, és halálra szórakozzák magukat, mivel az életük üres és sivár. Csak a szórakozás maradt meg belőle, a szórakozás a halál

várótermében. Szemünk előtt án a kialudt remények kiégett krátervidéke Európa lekében. Az emalt szenvedélyek bomlási büze terjeng mindenütt. A 20. századra a kulturális nihilizmus és a tömeggyilkosságok166

kal szembeni nihihsta közömbösség nyomta rá bélyegét. Így volt ez nagyban, így van most kicsiben. ,,A tu1ajdonképpeni rossz nem az utcai bűnözés, hanem a mi közömbösségünk iránta'', mondta egy barátom New Yorkban, egy fényes nappal ekövetett rablótámadás után. A kétségbeesés különböző formái mégsem vehetik fel a versenyt a remény teremtő erejével, hiszen ezek a jelenségek csak a remény bomlási tünetei; csak ott terjeszkednek, ahol a remény visszavonul, és leteszi a fegyvert. Ha a kereszténység már nem kész arra, hogy váualja a remény nyflvános fe1elősségét, amelyet lsten rábízott, akkor indul el a társadalom életének effajta megmerevedése és bom1ása. Péter első levelében ez án (3,15):

Legyetek mindig készek rá, hogy mindenkinek megfeleljetek, aki csak kérdezi, mi az alapja reményeteknekl

Miféle remény ez? A feltámadás reménye (Apcsel 23,6). Ez a remény már most a pusztítás hatalmai eueni lázadáshoz vezet. Ha csupán azt tartanánk szem előtt, amit látunk, akkor vidáman vagy kényszeredetten, de kiegyeznénk a dolgokkal úgy; ahogy vannak. Az élet teljességének kiolthatatlan reménye tesz képessé arra, hogy ne törődjünk bele a tényekbe, és ne alakul167

jon ki barátságos vagy una]mas összhang köztünk és a valóság között. Ez a remény tart meg elégedetlenségünkben lsten nagy napjáig, ez tart bennünket mozgásban az úton, és tölt el azzal a vflágra való nyitottsággal, amely semmi másban nem találhatja meg beteljesedését, csak lsten eljövendő országának örök életében.

168

111. Ó, vég nélküli kezdet...

A nép reménye hal meg utoljára." Ezt a mondást sok-sok évvel ezelőtt Brazíhában hauottam először, majd akkor bukkant fel ismét, anrikor 2002 augusztusában Németország emberemlékezet óta legnagyobb árvizében az Elbánál és a Muldánál házaikért küzdöttek az emberek, hol sikeresen, hol hiábavalóan. A remény hal meg utoljára'', még ha nincs is már ki1átás, és sokan elbátortalanodnak, és feladják. Aki ragaszkodik a reményhez, az a végsőkig euenáu. Ha pozitívan fogalmazzuk meg ezt a bátor közmondást, akkor azt jelenti: A remény mindent túlél, az árvizet és a gátakat, a sikert és a kudarcot, az elbizakodottságot és a kétségbeesést, mert rninden, ami él, a reményből él. Ezért a remény abban is segít nekünk, hogy túléljük életünk csalódásait és pusztulásait. Dum spiro, spero", amíg lélegzem, remélek - tartja egy másik mondás. Lekem lélegzése az életbe, a beteljesedett életbe vetett remény. Amíg lélegzem, re171

mélek, és megfordítva: Amíg remélek, ezt az életerőt lélegzem ki-be. De vajon nem terjedhet-e ki a halálon túlra is az, amit a népek közmondásai olyann)rira magasztalnak a remény életerejében? Talán halhatatlanná válunk a remény által, mert amiben remélünk, az halálunkat is túléh? Hermann Hesse a halflon túlra is kiterjesztette a minden kezdetben benne rejtező ,,varázslatot'' : És úgy lehet, hogy a halál órája is új terek felé küld megifjúlva. Hív bennünk a lét szava mindig újra... Fel hát, szívem: búcsúzz új gyógyulásral]

Amit Hermann Hesse egy lehetőség ,,talán''jaként ír le, a halálból feltámadott Krisztusba vetett hitben bizonyossággá válik. Ha életünk csupán a kimúlásban és az örök halálban végződik, akkor élettapasztalatunkban is túlsúlyba kerül a búcsúzás minden újrakezdéssel szemben, hiszen végül is minden, amit megélünk, mulandó és megszűnik. Ha viszont Krisztus halálában bekövetkezett búcsúzása új, örök kezdetté vált feltámadásában, akkor életünk végében mi is új, örök kezdetre találunk majd. Az élő reményre való újjászületésben már itt és most közel keriilünk az élet eredeti erejéhez. Vajon az életnek ez az eredeti ereje lesz a feltámadás ereje is, amelyhez a halálban ju1 Hemam HESSE, Sfw/Gm OCERESZTURY Dezső fordítása).

172

tunk közel? Életünk a haláual végződik, ez igaz, de halálunk azzal végződik, hogy lsten örök életre támaszt fel minket, s ez még igazabb. Így a halál a vég, de nem az utolsó mozzanat. Még jön valami. Ebben a harmadik részben a túlvflággal kapcsolatos elképzeléseket tárgyalom, abból a kérdésből kiindulva: LG'f%ék-G ébf ci hc7Zá! t/íá7w? Ezeknek az el-

képzeléseknek a gyakorlati következményeit a Q/Ász G's trigtzszícizás témáiban elemzem. Ez azután magától v€zet *t a;z Éűk és hohah közössége kéTdéséh€z. Ezután térek rá a legnehezebb kérdésre: Mit várunk? Mi vár minket? 4z t/fobó t'fG'ZGf körüli általános vauási elképzeléseket alaposan keresztényiesíteni akarom oly módon, hogy szervesen beépítem őket a vég másik eképzelésébe, ,,mindenek visszaállításá''-nak órigenészi gondolatába. Legvégül megpróbálom felmérni, mi lehet c7z örök G'bf és „az eljövendő vflág élete'',

hogy a Hitvanás e két címszavát elevenítsem fel. Az ,,Ó, vég néküli kezdet..." fejezetcím Joham Rist régi egyházi énekéből való,2 s paradox módon „idő néküli időként" határozza meg az örökkévalóságot. A kezdete valaminek, aminek njncs vége, idő nélküh idő - erre felfigyel az ember. ,,World without end" és ,,1ife everlasting'', ahogy angolul mondják. Erről 1esz szó a harmadik részben.

2 Johann RIST, 0 Erigkeéf, dtt Dom'iGrtmrf, EKG 324,1.

173

1. FEJEZET

Létezik-e élet a halál után?

1. A halállal mindennek vége? Mi marad meg életünkből, ha meghalunk? Miért teszünk fel ilyen kérdést? Mire irányul kérdésünk? Akkor teszünk fel ilyen kérdést, ha megállunk az idő folyamában, és azt keressük, mi hordoz bennünket. Hol vannak a halottak? Amikor szeretteinket temetjük, és megsiratjuk azokat, akik életünk boldogságai voltak, feltesszük a jövőjükre vonatkozó kérdést is, hiszen ha ők meghahak, akkor velük hal a mi életszeretetünk is. Hová megyünk tehát? Várunk-e valamit? Mi vár minket? Mi marad meg? Megmarad-e egyáltalán va1ami? Természetszerűen tör reánk ez a kérdés, ami175

kor megérezzük a halál hideg leheletét, akár a magunk, akár mások haláláét, akiket szeretünk. Végérvényesnek tűnik számunkra a halál: passé, vége, és soha többé. De nem csupán az élet végén vetődik fel a halál kérdése. Ez a kérdés mindig is velünk van az idő kérdéseként, hiszen ,,éveink gyorsan elszállnak, hamar végük szakad'', ahogy a 90. zsoltár panaszolja. Egy pillanatra sem tudunk megállni, még ha szeretnénk is így kiáltani: ,,Maradj hát még, oly szép vagyl" Elmúlik a megélt pinanat, és mi is elmúlunk egy pfl1anat alatt. Semmi nem marad meg, mert ami egyszer múlttá vált, visszahozhatatlan. A jövő, amelyben remélünk, s amelyért dolgozunk, ha sikerül, jelenünkké lesz, és várakozásaink akkor azokká a tapasztalatokká válnak, amelyekre vágytunk. A várakozásokból tapasztalatok lesznek, a tapasztalatokból emlékek, s az emlékekből végül az a nagy feledés, amelyet halálnak hívunk. Tehát: Semmi sem vár minket? Vagy egyenesen a Semmi vár minket? Ez ellen valami lázad és tiltakozik bennünk: „Ez minden, amit az élet nyújtani tud?" Ha valaki nem talál pozitív feleletet, könnyen visszaadhatja erre az életre szóló belépőjegyét. Európa leggazdagabb országaiban, Norvégiában és Svájcban a legnagyobb a fiatalok öngyilkosságának aránya: ,,A Paradicsomban élünk, mégis a Pokolban vagyunk'', mondták nekem norvég diákok. Léteznek az életet elfogadhatatlanná 176

tevő kü]ső szenvedések: a feleslegesség, a munkanélküliség, a betegség; és léteznek olyan belső szenvedések, amelyek megnehezítik, hogy mjnden értelmetlensége ellenére igent mondjunk az életre. Wolf Biermann így kiáltotta világgá, ami oly sokaknak hiányzik: Nem lehet, hogy minden ennyi volt csak: gyereksírás, meg egy-két szép vasárnap. Keu itt még lenni valaminek.

Nem lehet, hogy rninden ennyi volt csak, s jönni kefl még ezen túl valarninek: Neml Az életbe keu \rinni életet.

De milyen életet ken vími ebbe az életbe? És mi az a „valami", aminek „ezen túl" is lennie keu? Minek keu még ,,eljönrie''?

Ha a „halál utáni élet" iránt érdeklődünk, akkor egyúttal rindig a ,,halál előtti élet'', mégpedig az értelmes, élhető és kedvelt élet kérdése is izgat

bemünket. Mert mit jelenthetne számunkra a halál utáni élet, ha nem létezhet olyan, teljes élet a halál előtt, amelyre igent tudunk mondani? E fejezet első részében a halhatatlansággal kapcsolatos, különféle vanási és filozófiai eképzeléseket fogjuk megvitatni e kérdés kapcsán: Mi marad meg az életből? 177

A második részben az örök élet különböző eképzeléseit vizsgáljuk: Hol vannak a halottak? Bár a harmadik kérdés így hangzik: Van-e élet a halál után?, erre vonatkozó tudásunk nem a megtapasztalható tények és a bizonyítható tényállások természettudományosan rendelkezésünkre áuó ismereteinek területére tartozik, hanem annak az egzisztenciánkat hordozó tudásnak a területére, amely bizalommal tölti el az embert az életben, és vigaszta1ással, amikor meg kell halnia. Az e területen felmerülő elképzeléseket azokon a következményeken fogjuk mérlegre tenni, amelyek az itteni életre, a ha1áual való bánásmódra - a magunk és más emberek halálát ffletően - és a holtakkal alkotott közösségünkre vonatkozóan adódnak.

2. Mi marad meg az életből? Halandók vagyunk, vagy halhatatlanok? Az emberiség általunk ismert, igen régi vauási eképzelései az ember hamatatlan lekéről akotott képek; a lélek a halál után huflaként hagyja itt a testet, és visszatér földöntúli örök hazájába, a mennybe. A régi egyiptomiak az elhunytak emberi arcát viselő madárként képzelték el a leket. Azokon a képeken, ame1yeket gyerekek festettek a theresienstadti koncentrációs táborban, Elisabeth Kübler-Ross különösen sok pillangót talált: szegény hernyó bebábozódik, 178

majd szép pfflangóként repül a messzeségbe. Középkori képeken a lélek angyalszárnyú kis emberként tér be a testbe a születés előtt, hogy az ember halála után elrepüljön, és visszatérjen az égbe. Gyászjelentéseken gyakran olvashatjuk Eichendorff híres versét: Lekem kitárta szárnyát, Száfl néma táj felett. A levegőn úgy vág át, Mint ki otthonra lelt.

Szép kép ez, még ha utolsó sora a ,,mint" romantikus valótlanságát fogalmazza is meg. De minden ceuájában úlő rab és minden betegágyán fekvő beteg ismeri azt a vágyakozást, arnit egy madár szabad röpte ébreszt fel benne ama ,,tágas tér iránt, ahol nincs többé szorongattatás''. De rnire gondolunk, amikor ,,életünk halhatatlan lelkéről" beszélünk? A meg nem élt vagy a megélt élet hamatatlanságára gondolunk? Platónon alapuló fflozófiai hagyományunk szerint az ember lekének szubsztanciája lényegénél fogva hamatatlan.3 A halál nem öh meg. A halál csak elválasztja a halhatatlan lelket a halandó testtől, amely aztán élettelen huuaként fekszik itt. Megle-

het, mindazok, akik szerették ezt a testet, annak ér3 PLA:TÓN, Phaídón.

179

zékeivel és szenvedélyeivel, panaszkodnak a halál miatt, de a lélek számára a halál a legnagyobb ümep a szabadságba vezető úton 03onhoeffer). Mivel a lélek hamatatlan, ebben a halandó testben csak vendég volt egy szép csinagon - vagy éppen egy börtön foglya. Most megkérdezzük: Miért épp a lélek len-

ne halhatatlan, ha egyszer minden más alkotórészünk halandó? A válasz egyszerű, még ha nem mindenki számára ismert is. A lélek azért halhatatlan, mivel sosem született; mivel 1étezett már a gyermek születése előtt, ezért az agg halála után is létezni fog; halál utáni élete" ,,születése előtti élete" is, hiszen örök élete" túl van e földi élet születésén és halálán. Ha azonban a lélek születetlen és halhatatlan, akkor semmiben sem hasonlít e született és halandó élet testi, érzéki vflágára. A lélek szubsztanciája változhatatlan, önmagával mindig azonos, érzéketlen a szenvedésre, és ezért a boldogságra is képtelen. Abban az értelemben, arnit megélt életnek és elevenségnek nevezünk, a lélek nem eleven. Kiélezetten fogalmazva: A hamatatlan lélekről akotott eképzelés nem az itt megélt élet halhatatlanságát jelenti, hanem az örökké meg nem élt élet halhatatlam5ágát. Ha ez igaz, akkor ez a halhatatlan lélekről szóló tan nem ad választ arra a kérdésre: Mi marad meg ebből az életből? Az a tudat azonban, hogy halhatatlan lekük van'', sokakat egykedvűséghez vezet az élet viszontagságaival szemben, iuetve közömbösséghez az élet180

tel és a haláual szemben. Ezeknek az embereknek az öntram5zcendencia az erén)riik - hogy fölötte álljanak a dolgoknak, ifletve az önirónia - hogy ne tartsák túlságosan fontosnak, és főleg ne vegyék halálosan komolyan önmagukat. Ezt nemcsak a görög sztoa életfilozófiájában találjuk meg, hanem az indiai Bhc7gcitÁfldgtlábanis: Szflárd szív, kit nyugalmában mi sem zavar, ki szenvedést s örömöt egyaránt szenúél, hamatatlan csak az lehet.

Ami nincs, nem születhet meg, arni van, lesz örökre már, ez az, amit fölismertek, kik jó1 1átják a lényeget. [...]

Ki mindenről 1emond végül, kit nem szenvedtet szenvedély, s kiben önzés, önérdek sincs, békét csak az a férfi lel.4

Talán szorosabb kapcsolat állt fönn Görögország és lndia között, mint ma gondolnánk. 4 Bh4gcwfldgt'fc[, ford. IjAKATOS lstván, in Szc]mz#í Jt'rű[, Budapest, D88, 79, 88 0jyra Mundi). 181

De tulajdonképpen a belső érintetlenség e tulajdonságaira gondolunk-e, amikor ma a ,,1élek''-ről beszélünk? Amikor azt mondjuk, ,,1élektől áthatott élet'', a teljességgel eleven életre gondolunk: nyitott, boldogságra és szenvedésre képes, szeretetteljes életre. Ha azt mondjuk: ,,Ez az anya a családja leHü'', akkor ezen nem azt értjük, hogy ő a család érinthetetlen része, hanem hogy szeretetével ő tartja össze, és teszi elevemé családját. Ezért másképp szeretném értelmezni ,,életünk leké"-t, rnint Platón, mégpedig így: Az emberi élet akkor egészen emberi, ha egészen eleven. Az emberi eleveriség azonban azt jelenti, hogy érdekeltek vagyunk az életben, részt veszünk benne, megnyflatkozunk, igent mondunk saját életünkre és másokéra is. Ezt az életérdekeltséget nevezzük az élet szeretetének. Ez az érdekeltség abban nyilvánul meg, hogy teljességgel megéljük az életet, mivel szeretjük. Lekünk" mindig ott van, ahol egészen azonosulunk valamivel, szenvedélyesen érdeklődünk valami iránt, a szeretet erejére támaszkodva nem fukarkodunk az életünkkel, hanem önmagunkon túllépve szolgálatba állítjuk azt. Amíg érdeklődünk, jelen vagyunk. Ha azonban ily módon kilépünk magunkból, akkor képesek leszünk mind a boldogságra, mind a szenvedésre. A szeretetben megtapasztaljuk az élet elevenségét, egyúttal azonban a halál halálos mivoltát is. De hogyan bocsátkozhatunk bele valóban ebbe az életbe 182

a maga konfliktusaival, boldogságával, csalódásaival

és fájdalmaival, ha nem feltételezünk többet erről az életszeretetről, rnint a mulandó időről és a végérvényes halálról? A valóban emberi probléma nem a halhatatlan lélek és a halandó test duahzmusa, hanem a szeretet és a halál közti konfliktus. Halhatatlan-e ez a szeretett, 1élektől áthatott és halandó élet? Ez a nyflvánvaló euentmondás feloldódik, ha a hamatatlanságot nem egy bemünk lévő szubsztanciának vagy érinthetetlen magnak - például a platóni léleknek - tulajdonítjuk, hanem annak a kapcsolatnak,

amely az egész embert a hamatatlan lstenhez fűzi. A keresztény teológia kezdeteitől fogva a lélek fogalmának átalakításán munkálkodott.5 Megemlítem e fo1yamat különböző lépcsőfokait és szempontjait: a. Mind az Ó-, mind az Újszövetség áuandóan tanúságot tesz annak az isteni Léleknek Í7"űh, P7'!e`!/7nú[J a halhatatlanságáról, amely megelevenít rninket, és minden földi élőlényt. ,,Kezedbe ajánlom lekemet", imádkozza a zsidó esti imát CZsolt 31,6) a haldokló Jézus Lukács szerint (23,46). Paul Gerhardt így verselt ennek alapján:

5 H. SONNE:MANS, Seele. Unsterbltihkeii - Auf erstehung, Fre+ burg, 1984.

183

A halál semmiképp sem Pusztíthat minket el; Ijekünk túljut a vészen, Sok bajból kiemel.

Ez a lélek, amely elevenné tesz Íspóréft# tritri/écci7ÜJ, a bibhai eképzelések szerint olyan kapcsolat lstennel, amelyből élet, áldott élet fakad. Miféle istenkapcsolat? Szeretetkapcsolat? b. Isten a maga földi képmásává teremtette az embert, vagyis lsten olyan kapcsolatba lép ezekkel a teremtményeivel, hogy azok az ő tükrévé, visszfényévé és rezonanciájává lesznek. Istennek a ma-

ga emberi képmásával 1étrehozott kapcsolatát sem a bűn enentmondása, sem az ember halála nem rombolhatja le, ha lsten valóban lsten. Csak maga lsten képes megszüntetni ezt a kapcsolatot, ame1yet kialakított teremtményeivel, föltéve hogy

megbánja", hogy embert teremtett, arnint a vízözön és Noé története mondja CTer 6,6). Amíg azonban lsten fenntartja kapcsolatát az emberrel, addig átruházhatatlanul, elpusztíthatatlanul fennmarad az ember rendeltetése, hogy lsten képmása legyen. Ha másképp lenne, akkor az idő és a halál hatalmai erősebbek lennének lstennél. Ami lstennek ebből az emberhez fűződő szeretetkapcsolatából származik, azt hívjuk „életnek'', ,,1éleknek" vagy„szeflemek". 184

c. Ez azonban egyáltalán nem azt jelenti, amit a magyar „szenem" szó. A héber 7"c7h jelentése: életerő.

Ez az életerő tölti be az egész megélt életet, tehát egész élettörténetünket a születéstől a haláhg, vagyL is pontosan azt, amit egy ember nevével jelölünk. Így szól az Úr: Ne félj, megváltottalakl Neveden szólítottalak. Enyém vagy.

Ezt az lz 43,1-ből való mondást idézzük a betegágy vagy a sír meflett. De mit is jelöl egy ember neve? Nem test nélküli lelkét vagy lelkétől megfosztott testét, hanem életének teljes alakját, térben és időben, azaz egész G'b#örfé%fG'r. Ha lsten nevén szóhtja ezt az életalakot és élettörténetet, akkor ennek következtében egész életünk halhatatlanná válik lsten hozzánk fűződő kapcsolatában. Halandó, mulandó emberekként az lstenhez fűződő halhatatlan és el nem múló kapcsolatban mi magunk is halhatatlanokká és maradandókká válunk. Hogyan képzeljük el ezt?

d. Alfred North Whitehead és Charles Hartshore amerikai folyamat-teológiája ,, objektív halhatatlanság"-nak nevezte ezt a megmaradást az lstenhez füződő kapcsolatban.6 Nem csupán arról van szó, hogy lsten alkot mindent, hanem arról is, hogy 6 Ch. IIARTSHORE, "g Logb o/ Pé#Gcfbm, Ijondon, 1962.

185

rinden visszahat lstenre. Isten teremti az embert, de az ember is hatással van lstenre. Nem csupán mi tapasztaljuk meg lstent, hanem lsten is „megtapasztal" bennünket, és ez a „tapasztalat'', amelyet lsten szerez rólunk, megmarad lstenben akkor is, ha mi elmúlunk. Életünk mulandó az időben, de örökké jelen vagyunk lstenben. Élettörténetünk il1anó, mi magunk gyorsan elfeledjük, Isten számára azonban olyan, rnjnt az ,,élet könyve", amely az ő emlékezetében örökre olyan marad, amilyennek életühket megtapasztalta. Ez az eHcépzelés, hogy „objektív hamatatlanságunk" van lsten örökkévalóságában, önmagában véve még nem vigasztaló gondolat. Valóban azt szeretnénk, hogy egy örökkévalóságon át emlékez-

tessenek bemünket rindarra, amit valaha mondtunk, tettünk és megéltünk? Az ószövetségi zsoltárok szerint lsten emlékezete nem is az életünk videófelvétele, amelyet a mennyből vettek fel, s aztán örökké lejátszanak nekünk, hanem irgalmas, gyógyító és helyreigazító emlékezet: „Emlékezzél meg rólam irgalmasságod szerint", és ,,ne emlékezzél ifjúságom bűneirel" Isten szeretetének ,,ragyogó arca" tekint ránk, nem pedig az áuambiztonsági szolgálat egyik monitorának hideg lencséje. e. Istennek az emberhez fűződő kapcsolatát, amelynek erejében az emberek elevenné váhak, ,,párbeszédes halhatatlanság''-nak is nevezik. „Akivel ls186

ten beszél, akár haragjában, akár kegyelmében, az bizonyosan halhatatlan'', mondta Luther. Sok evangélikus és katolikus teológus képviseh ezt az álláspontot: Az emberek lsten ,,beszélgetőtársai" maradnak akkor is, ha nem figyehek oda.7 Ezen a ha1ál sem tud változtatri. Ha azonban odafigyehek, akkor egész életük válasz-1ét lesz: Válaszohak lstennek, és számot adnak magukról. Ha ez így van, akkor a halál határa ugyan az életünknek, de nem határa lsten hozzánk füződő kapcsolatának. Életünk lstenhez kötődésében a halálunk inkább átjáró kapu, a mi oldalunkon végbemenő átalakulás. Isten megszólító, hívó és végül megváltó kapcsolata velünk - megmarad. f. Végezetül 1étezik az a hitbeh tapasztalat, amelyre a Krisztussal való közösségben teszünk szert, s amely szubjektív halhatatlansághoz és a feltámadás pozitív reményéhez vezet. Annak megtapasztalása ez, hogy „Isten gyermekei vagyunk lsten Lelke által". ,,Akiket lsten LeHce vezérel, azok lsten gyermekei'', mondja Pál. Isten gyermekeiként királyi gyermekek vagyunk, isteni nemzetségből származunk. A remény erejéből már itt a földön lsten eljövendő világának részesei vagyunk. A fel-

7 Ioseph RA:TZINGER, Eschaiologie, Tod und eu}iges Leben, Regensburg, 1977.

187

támadás Szentlelke által már itt megtapasztaljuk amaz örök életet mint a szeretet örök elevenségét. Tehát: Mi marad meg az életből? Kettős benyomásunk van: Egyrészt semmit sem tudunk fogva tartani, még önmagunkat sem; rinden elmúlik; meztelenül jöttünk a vflágra, mezte1enül fogjuk emag)mi is. A haláual mindennek vége. Másrészt semmi nem vész el, minden megmarad lstenben. Istennel hamatatlanok vagyunk mi, halandó

lények, és mulandó életünk múlhatatlanul fennmarad lstenben. Mi időbelinek és halandónak tapasztaljuk meg életünket, de ahogyan lsten tapasztalja meg, örökké halhatatlan marad. Isten számára semmi nem megy veszendőbe, sem a boldogság piuanatai, sem a fájdalom ideje: ,,Számára mindnyájan élnek" (Lk 20,38). ,,Engedjétek el, testvérek, ami kínoz titeket, én mindent visszahozok'', mondatja egyik énekében Krisztussal Paul Gerhardt.8

3. Hol vannak a halottak? A kérdés spekulatívnak hangzik, pedig nem az. Tu1ajdonképpen mikor tapasztaljuk meg a halált? Amikor saját életünk véget ér, a haldoklásunkat tapasztaljuk meg, nem a halálunkat, mivel e földön nem éljük túl halálunkat. De megtapasztaljuk a halált, amikor 8 EKG 36,5.

188

azok halnak meg, akiket szeretünk, mert túl keu élnünk a halálukat, elveszítésüket meg keu siratnunk, és mégis tovább keu éhünk. Élni jó, de nehéz dolog túlélőnek lenni, s még nehezebb hátramaradottá válni. Ez azt jelenti, hogy önmagunkon a megha1ást tapasztaljuk meg, másokon viszont a halált. Masa Kaléko igen találóan fogalmazott MGmGmío című versében: Nem félek attól, hogy meg ken halnom. De ha ők halnak meg, mi lesz velem? Hogy éljek, ha már nem lesznek? [...]

Gondolj bele : Saját halálakor csak meghal az ember, mások halálával együtt keu élnie.

A Hol vannak a halottak? azért fontos személyes kérdésünk, mivel az élők és a holtak közösségének kérdését veti fel, s a válasz fontos a holtak je1enlétében élt élet szempontjából. Emlékszem egy nagyon kínos jelenetre. Meghalt Ernst Bloch, aki a szomszédunkban lakott. Azonnal átmentem, hogy beszéljek a feleségével. Az asszony csak azt kérdezte: „Hol van ő most?" A ha1ott még ott feküdt. Abban a piuanatban semmilyen jó válasz nem jutott eszembe. De megtanultam, hogy ez a Hol? kérdés azért fontos a ,,hátramaradot189

tak" számára, mert válasz híján nem tudják fenntartani a közösséget ,,szeretteikkel'', ahogyan Carola Bloch is emlegette az ő Ernstjét.

Most a halottak életével kapcsolatban három elképzelést fogunk elővenni, és kritikusan megvizsgáljuk őket, vajon erősítik-e az élőknek a holtak iránti szeretetét. a. A tisztítótűz G)urgatórium) tana protestáns és egyL házaktól távol ánó körökben ismeretlen. Egy evangélikus teológushallgató azt válaszolta nekem a vizsgán, hogy bizonyára a katolikusok számára fenntartott pokohól van szó. A tisztítótűzzel kapcsolatos egyházi eképzelés fejlődésének kiindulópontját XII. Benedek pápa 1336-os nyflatkozata adja.9 Ebben elvetette azt az eképzelést, hogy az utolsó napon történő feltámadásukig ,,a halottak akzanak", és azt tanította, hogy a személyes halál után azonnali Ítélet vár az emberre. Az ember szembesül életének teljes igazságával, mégpedig lsten őrá vonatkozó ismeretének fényében. Úgy ismeri meg magát, ahogyan lsten ismeri őt, mert örök bírája előtt áu. Halálközeh helyzetben sokan éltek át ilyesmit: rrint valami időtömörítőben, hirtelen jelenvalóvá válik az ember egész élete. Ha valaki hitben hal meg, akkor megbocsáttatnak ugyan a bűnei, de azok következményei még jelen van9 Jacques IE GOFF, "e Geb%rf czes FegJG%Gw, Stuttgart, 1984.

190

nak, még nem vezekelte le őket az időbeh büntetés elszenvedésével. Ahogyan már a halál előfti élet is állandó vezeklés, a halál utáni élet is megtisztulási és megtisztítási folyamatként folytatódik. Ez a purgatórium. Semmi köze a pokomoz, euenkező1eg: ez a mennybe vezető út. Egyszerűen kifejezve: a hívő lélek a halálban vflágosságként és tűzként éh meg lsten jelenlétét. Az örök szeretet vflágossága lstenhez vonzza; az örök szeretet tüze eléget mindent, ami euentmond lstennek, és elválasztja a lelket lstentől. Néhányan, akik már álltak a halál küszöbén, beszámoltak flyen fény- és tűzlátomásról. A tisztítótüz tanának alapgondolata Krisztus ígéretében rejlik: ,,A tisztaszívűek meglátják lstent." Ezért keu folytatódnia a szív megtisztulásának mindaddig, amíg bekövetkezhet a boldog istenlátás, a tÁséo beaiifica. A vauási elképzelések vflágában a menny és a

pokol végáuomás; az előbbiben nincs többé vágyakozás, az utóbbiban nincs többé remény. A tisztítótűz gondolata azonban tovább viszi ember és ls-

ten történetét a halál után is: reményteh utat nyit meg. Ezért áu Dante JsfGmó szt'n/.áíékában (1319) a

purgatórium bejáratánál: „Légy, édes fiam, jó reménnyell'', viszont a pokol kapuján ez: „Ki itt be1épsz, hagyj fel minden reménnyell'']° Dante eHcép10 BABITS Mihály fordítása. 191

zelésében a purgatórium a megtisztulás hétlépcsős, a földtől az égig nyúló hegyén án. Tehetnek-e valamit az élők a tisztítótűzben lévő lekekért? ,,Hatékonyan tudunk segíteri az elköltözötteknek'', mondja egy katolikus hittétel, az élők és a holtak ugyanis egyetlen nagy, úgynevezett engesztelő közösséget alkotnak Krisztusban. Ezért aki elnyeri bűnei bocsánatát, jogosult arra, hogy kérje lstent: a büntetés számára biztosított elengedését számítsa be az elhunytaknak, hogy megrövidüljön a tisztítótűzben töltött idejük. A leghatékonyabb segítség azonban a halottakért bemutatott szentmíse. A tisztítótűz protestáns kritikája jól ismert, hiszen a reformáció azzal kezdődött, hogy Luther bírálta annak a Tetzehek a búcsúcédulákkal folytatott üzletelését, akitől ez a reklámszöveg maradt fenn: ,,Mihelyt a pénz a perselyben csilingel, a tisztítótüzből egy lélek elszelel", Kálvin pedig egyenesen ,,a Sátán kárhozatos találmányá"-nak nevezte a tisztítótüzet. Luther és Kálvin azt hirdette, hogy Krisztus egyszer s rindenkorra eleget tett bűneinkért a kereszten, tehát az elhunytaknak nem keu további teljesítményeket fölmutatniuk üdvösségük érdekében, vagyis nem ken büntetéssel 1akolniuk, a haldoklóknak pedig már nem keu bűntudattal és az ítélettől való félelemmel kínozniuk magukat. A re192

formátorok azonban csak a korabeli bűnbánati gyakorlatot, s az élők és az elhunytak „engesztelő közösségét" bírálták ezzel, nem azt, hogy lsten története az emberekkel haláluk után is folytatódik. Nem vetették el az élők és holtak Krisztusban fennáuó, maradandó közösségét sem. b. Luthernél és néhány modern katolikus teológusnál találunk egy másik elképzelést is, nevezetesen a lé1ek alvásának, vagy a halálban történő feltámasztásának tanát.]] Luther mély, álomtalan, időtől és tértől elszakadt, tudat és érzékelés nélküli ,,alvásként" képzelte el a holtak áuapotát. Gondokodásának iránya nem annyira innen odaátra irányult, rnint inkább odaátról ide: Amikor az utolsó napon Krisztus feltámasztja a holtakat, sem azt nem fogják tudni, mennyi ideig aludtak, sem azt, hol vannak. „Hirtelen" felkelnek, és nem tudják, hogyan kerültek a halálba, és hogyan jutottak túl rajta. Mihelyt lezáruhak szemeid, fdtámadsz. Ezer év annyi lesz, mint ha egy félórácskát aludtál volna. Ahogyan éjjel halljuk az óraütést, és nem tudjuk, mennyit aludtunk már, még gyorsabban száu el ezer év a halálban. Mire az ember körülnézne, már szép angyal 1ett belőle.

11 P. ALTHAUS, DéG bízfffl Démgt?, Gütersloh, 71957.

193

A teológiai indoklás pedig így hangzik: Mivel lsten színe előtt nincs időszámítás, ezer év szükségképpen olyan előtte, rnint egyetlen nap. Ezért az első ember, Ádám éppen olyan közel van lstenhez, mint aki utolsóként születik az utolsó nap előtt. Mert lsten nem hosszában, hanem keresztben látja az időt. Isten előtt minden egyszerre történik.

Amikor ,,alvás''-nak nevezi a halált, Luther nem akarja eueplezni a halál rideg tényét, hanem azt akarja mondani, hogy a halál elvesztette hatalmát az emberen, és a halál nem a végső valóság, amely az emberre vár. Mindkét jelentés feltételezi Krisztus feltámadását a holtak közül, mert a halál ezzel mondott le Krisztus feletti hatalmáról. Megvan még az ,,alakja", ahogy Luther mondja, de már nincs meg a ,,hatalma''. Meddig tart ,,a lélek alvása'', vagy ,,a halál éjszakája''? Luther nem azzal válaszol, hogy kivetíti az élők idejének mozzanatait a lélek halál utáni továbbélésére, hanem lsten idejének kifejezéseivel: hirtelen", ,,egy piuanat alatt". Az ,,utolsó nap" ,,az Úr napja'', és ezért nemcsak a naptár utolsó napja, hanem az összes napok napja is: Isten ideje az örök jelen ideje. Mennyi idő telik el saját halálunk órájától addig, arnikor lsten feltámasztja a holtakat az örök Ország számára? Pontosan ,,egy piuanat''. 194

Hol vannak a halottak a mi időnkkel mérve? Már a feltámadás vflágában vannak. ,,Ma" - nem ,,három nap múlva'', nem ,,az utolsó napon'', hanem ma velem leszel a Paradicsomban'', mondja a haldokló Krisztus a meflette lévő kereszten haldoklónak qk 23,43). A halálban (a halál pillanatában) való feltámasztás gondolatát átvette Karl Rahner és más katolikus teológusok is. Az 1973-as ökumenikus hittankönyv azt mondja: ,,A halottak egyéni feltámadása a halálban és a haláual következik be." Joseph Ratzinger azonban 1979-ben, első bíborosi nyflatkozatával sajnos elvetette ezeket a gondolatokat, mert fölöslegessé teszik a búcsúkat és a halottakért végzett miséket, és így ellene mondanak az egyházi gyakorlatnak. c. Ezzel eljutunk a lehetséges reinkarnációk ma sokat vitatott kérdéséhez: Csak egyszer élünk ezen a földön, vagy sok újbóh megtestesúlés létezik?E Noha a lélek nem halhat meg, és nem is születik, a hamatatlan lélek gondolatát ősidők óta gyakran összekötik a lélekvándorlás és az új életformákban történő újbóli megtestesülés elképzeléseivel.

Minden élő keletkezik és ehúlik. Miért ne keletkezhetne újra? Ha nem a saját kis életünket nézT2 R. HUMMEL, Reinharnation, Wehbilder der Rei;nha:rnations-

glaubens und des Christemums, Stuttgart, "88. 195

zük, hanem az emberi közösség és minden élő közösségének nagy életösszefüggéseit, akkor az örök visszatérés gondolata szárnít normálisnak, s az élet egyszeri eredetiségének elképzelése tulajdonképpen különös. Platón és Plótinosz, Lessing és Goethe rokonszenvesnek találta a reinkarnáció tanát, a New Age-mozgalom pedig felelevenítette. Most szeretném összevetri a régi és az új reinkarnációs tant a bibhai, azaz a zsidó és a keresztény élet- és halálszenúélettel. c7. Minden reinkarnációs tan a nemzedékek, iuetve minden élő nagyobb közösségében ábrázolja az egyéni életet. Minden mindennek rokona. Ne ölj meg eg.yetlen áuatot sem, mert lehet, hogy anyád lelke van bennel Ne légy igazságtalan egyetlen élőlémyel sem, mert lehet, hogy következő életedben te leszel az az élőlényl Ha a vfláglélek nagy összefüggésében látjuk az emberek, az állatok és a növények lekét, akkor azt mondhatjuk, hogy valamennyien együtt élünk egy lélektől áthatott kozmoszban. Ezzel szemben az ábrahámi vanások az emberi személy egyszeriségével és az egyéni élet megismételhetetlenségével kötötték össze a személyes lsten hitét. Az ember nem csupán ,,a természet része'', ahogy egy ENSZ-okmány mondja ÍEcirfh Chc7rfGrJ, hanem a láthatatlan lsten képmása is. Ez az lstennel fennálló kapcsolat a ter196

mészeti összefüggések fölé emeh az embert. Isten szemében minden emberi személy eredeti, nem pedig valaminek az ismétlése. Ebből következik minden élet egyediségének megbecsülése, és a megélt piuanat egyszeriségének tisztelete. A bibhai áuáspont azt a kérdést veti fel a reinkarnációs tanok számára, hogy elképzeléseik nem korlátozzák-e tekintélyes mértékben a létező lekek számát. A többszöri élet vagy az ál1andó újjászületés igénye nem azt jelenti€, hogy más személyeket iszonyatos módon kiszorítunk az életükből? Emlékszem egy filmre: egy tibeti láma meghal, a szerzetesek keresik lekének újjászületését, és egy kínai kisfiúban találják meg, magukkal viszik, s az elhunyt láma újjászületésévé teszik. A fiú nem élheti tovább a maga életét, mert többé nem azonos önmagával. A reinkarnációs tanok ánáspontja azt a kérdést veti fel az ábrahámi vauások számára, hogy az embernek a természeti összefüggések fölé emelése nem teszi-e tönkre a földdel alkotott életközösségét, és nem felelős-e a modern kor ökológiai katas ztrófáiért. Ez vezet el bennünket a szintézishez: Az ember mint személy lsten szemében része a természetnek, és rnint a természet része lsten szemében személy. Egyszeri istenképisége nem szigeteh el a természettől, hanem csak azt írja le, 197

mi a különleges feladata a természetben. A személyek nem elszigetelt egyedek, hanem közösségi lények, és közösségben élnek egymással, a nemzedékek közösségében és a teremtés közösségében. Nemcsak lehetséges, hanem létfontosságú is, hogy a nyugati személyfelfogást termékeny egyensúlyba hozzuk a keleti természetfelfogással. A kritikus kérdések egészen másutt jelentkeznek: b. Minden reinkarnációs tan azzal a kérdéssel szembesül, vajon ragaszkodjék-e a lélek önazonosságához annak életalak-változásai során. Ha emberként születek újjá, akkor képesnek keu lennem arra, hogy megőrizzem lekem emberi önazonosságát. Ha áuatként születek újjá, vagy egykor faként haltam meg, akkor nem tudom megőrizni: emberi életalakommal együtt megszűnik. Ha az a benyomásom, hogy „egyszer már jártam itt'', akkor képesnek kell 1ennem arra, hogy fehsmerjem magamat ama régi életalakomban. Énem nem lehet halandó. Ha azonban az énem ehhez az élethez tartozik, akkor nem tudom fehsmerni magamat, akárhányszor születnék is újjá. Egy régi indiai tan szerint a lélek nem is vándorol valóságosan. Bár a Bhc]gcitÁc7dgttci azt mondja:

Ahogy az ember leveti ruháját, nyűtt öltözékét kicserélve újra, 198

úgy váltja elnyűtt hüvelyét a testnek s költözik ismét fiatalba leke.B

Ha azonban a léleknek nincs egyedisége, akkor nem is olyan szubjektum, amely vándorol vagy ruhát vált. Ezért a buddhizmusban továbbgondolták a ,,1élek néküli lélekvándorlás" gondo1atát:

Valóban az-e, ki újjászületik, rnint aki egyszer már eltávozott? Se nem ugyanaz, se nem valaki más: mert szüntelenül születik s enyész mindenki, aki e vflágon van. S így aztán annak, ki útján végigér, személye se nem azonos, se nem különbözik attól, ki valaha volt. Mert az életben nincs sem kezdet, sem vég.

Ez tipikusan ázsiai „sem-sem" válasz egy ti-

pikusan nyugati ,,vagy-vagy" kérdésre. c. A régi indiai tanítás szerint a reinkarnációk hozzátartoznak az újjászületés értelmetlen kerekéhez, és karmaként egy korábbi élet jó és rossz tetteinek megtorlását jelenítik meg. Az újjászületések úgyszólván az ekövetett bűnök materiahz álódott következményei. 13 Bhcigűtmdgttű, id. kiad., 80.

199

A nyugati spiritizmus és a New Age szerint az újjászületések hozzátartoznak a modern vflág evolúciós elvéhez. Mi a karma? A régi karma-tan ragaszkodik az elkerülhetetlen „tett-következmény''-összefüggéshez: ,,Aki gabonát lop, abból patkány lesz'', és ,,Ki rnint veti ágyát, úgy alussza álmát''. Nincs a vflágon olyan hatalom, még olyan isten sem, aki megtörhetné ezt az összefüggést. A nyugati értelmezés szerint azonban az újjászületéseknek az a rendeltetésük, hogy egy „második esélyt" adjanak nekünk, s így legköze1ebb jobban tegyük a dolgunkat, arnint Ehsabeth Kübler-Ross véh. „Egyre magasabbra hágunk a haladás létráján, míg el nem érjük a tökéletesség fokát'', tanította a spiritiszta Alan Kardec. Euentmondás van tehát a reinkarnáció keleti és nyugati megítélése között: az előbbi büntetésnek, az utóbbi esélynek tartja. A bibhai vanások is ismerik a nemzedékeken túlnyúló karmát: ,,Az atyák ettek savanyú szőlőt, s a fiak foga vásott belé." Általános bölcsesség: Aki szelet vet, vihart arat." Különleges és új do1og azonban a bibhai hagyományban a kegyelem elve, amely megtöri és hatályon kí\riil helyezi az általános ,,tett-következmény''-összefüggést: „ Kegyelme minden reggel megújul." „Aki megbocsátja minden bünödet, és meggyógyítja minden gyengeségedet'', az maga az élet hatalma, amely 200

megtöri a karmát és a sorsot, s a végtelen megtorlás helyébe új kezdetet állít. Végül is ezért nem képes már megmagyarázni a kozmikus karma-törvény a jelenlegi fogyatékosságokat, betegségeket vagy szenvedéseket, és visszavezetni azokat az elődök bünére. Ugyan miféle karrikus adósságot keuett levezekelniük Auschwitz halottainak? Vagy miféle karmikus megtorlást keuett elszenvedniük Hirosima halottainak? S egy fogyatékos gyermeknek...?

4. A félbeszakadt és elpusztított életek jövője Életünkben sok mjnden bevégezetlen marad. Ekezdtünk valamit, de nem vittük véghez. Megpróbálkoztunk valamilyen életelképzeléssel, de kudarcot val1ottunk. Életet ígértek nekünk, de az ígéretet nem váltották be. Hogyan válhat itt ,,beteljesültté", vagy akár csak ,,sikeressé" az élet? Mi vár ránk? Bárhogyan képzeljük is el az

örök halált vagy az örök életet, az nem lehet sikerte1en kezdeményezéseink vagy kudarcba fúlt életkísér1eteink örökkévalóvá tétele. Az effajta benyomások elgondoncodtatnak, hogyan is folytatódik lsten és a mi megélt életünk története, mivel ezek a benyomások azt az érzést keltik bemünk, hogy a holtak még nem jutottak nyugalomba. Legyen szó tisztítótüzről vagy lélekvándorlásról, megmarad az a benyomá201

sunk, hogy ,,még egyszer visszatérek ebbe az életbe, hogy helyrebinentsem, ami félresikerült, befejezzem, amit elkezdtem, pótoljam, amit elmulasztottam, megfizessem adósságaimat, begyógyítsam az okozott sebeket, és tökéletessé tegyem, ami tökéletlen volt". Ám nem csupán saját élettörténetünk csorbái vetik fel „a halál utáni élet" kérdését. Megemlékezem azok életéről is, akik nem tudtak élni, s akiknek nem volt szabad élniük: arról a gyerekről, aki születésekor meghalt; arról a kisfiúról, akit négyévesen halálra gázolt egy autó; arról a barátomról, akit tizenhat évesen meuettem tépett szét egy bomba és arról a sok-sok emberről, akiket megerőszakoltak, meggyi]koltak és megsemmisítettek. Sorsuk bizonyára nagy jelentőséggel bírhat mások számára, de hol és hogyan ,,teljesedik be" saját életük? Hol és hogyan fognak „nyugahat" taláhri? Az az elgondolás, hogy halálukkal „mindennek vége'', mégiscsak abszolút értelmetlenségbe taszítaná ezt az egész vflágot, mert ha az ő életüknek nem volt értelme, van-e akkor értelme a mi életünknek? A „természetes halál" modern eképzelése jól illik a jóléti társadalmak életbiztosítással rendekező polgáraihoz, akik megengedhetik maguknak az öregkori halált; a harmadik világban azonban a legtöbb ember idő előtti, erőszakos, és egyáltalán nem elfogadott halált hal, akárcsak nemzedékem sok millió fiatalja a 11. vflágháborúban. Az a gondolat, hogy a halál 202

a megélt élet örökkévalóvá tétele'', egyáltalán nem érinti azokat, akik nem tudtak élni, és nem is volt szabad élniük. Annak érdekében tehát, hogy a pusztítások e világában igent tudjunk mondani az életre, minden borzalom euenére szerethessük az életet, s megvédhessük a pusztításoktól és kegyetlenségektől, nem kell-e felvetnünk azt a gondolatot, hogy lsten és az ilyen megszakított és elpusztított életek története tovább folytatódik? Hiszem, hogy lsten teljessé is teszi majd azt az életet, amelyet egy-egy emberrel elkezdett O]fl 1,6). Ha lsten valóban lsten, akkor az erőszakos halál sem akadályozhatja meg ebben. Ezért hiszem, hogy

halálunk után folytatódik lsten és a mi életünk története, míg el nem érjük azt a teljességet, amelyben a lélek nyugalmat talál, dűlőre jut és boldog lesz. A régi hagyomány szerint ez még nem ,,Isten országa" és nem ,,az eljövendő vflág élete'', hanem egyfajta ,,köztes áflapot" az itteri, meghalt élet és az ottani, örök élet között. Ilyen „köztes áuapotot" feltételez a tisztítótűz és a reinkarnáció tana, de lsten nagy ,,vflágíté1etének" gondolata is megnevez valamit halálunk és az örök élet között. Nem hiszek abban, hogy szükségképpen végbe kenene vinnünk bizonyos bűnbánati teljesítményeket a tisztítótűzben, és abban sem hiszek, hogy létezik lsten nagy végérvényes büntető ítélete. Isten ítélete számomra azt jelenti, hogy minden elkövetett 203

és elszenvedett igazságtalamág végérvényesen elrendeződik, és a megalázottak végérvényesen talpra áunak. Ezért azt a ,,köztes áuapot''-ot tágas élettérként képzelem el, ahol az itt félbeszakadt és elpusztított életek szabadon kibontakozhatnak. 01yan új életidőnek képzelem el, amelyben folytatódík és teljessé vá]ik lsten és az emberek története. Úgy képzelem, hogy a halálban egészen közel kerülünk az élet ama forrásához, amelyből már itt életerőt és életigenlést tudunk meríteni, s így aztán a szerencsétlenek, meg-

törtek és elpusztítottak azt az életet élhetik, amely nekik rendeltetett, amelyre meg is születtek, de amelyet elvettek tőlük. Ezért azt sem hiszem, hogy ama „halál utáni élet''-et az „alvás''-hoz keuene hasonlítanunk, ahogy Luther tette, hanem inkább a lélek ama nagy „éberségé''-re gondolok Kálvimal, amellyel „észleh" gyógyulását és beteljesedését, és ,,megtapasztalja" újjászületését az eljövendő világ örök életére." Akiket halottak"-nak nevezünk, nem vesztek el, de még nem is menekültek meg végérvényesen. A velünk, élőkével közös remény oltalmában állnak, s ezért úton vannak velünk lsten jövője felé. Velünk ,,virrasztanak'', és mi velük ,,virrasztunk''. Ez a holtak reményközössége az élőkkel, s az élők reményközössége a holtakkal. \4 H. QUSTOR:P, Die htzten Dinge im Zeugris Calri", Gür tersloh, 1941, 79-91.

204

Nem önző indítékok miatt gondolom ezeket, s nem is személyes beteljesedésem vagy morális megtisztulásom érdekében, hanem annak az igazságosságnak a kedvéért, amelyről hiszem, hogy lsten saját ügye, Isten elsődleges állásfoglalása.

205

11. FEJEZET

Gyász és vigasztalás

1. Mai tapasztalatok életről és halálról Rómában, közel a Termini pályaudvarhoz, Caracaua thermáiban van egy régi római mozaikkép. Egy haldoklót látunk rajta, amjnt a földre omlik, s egyik ujjával a kép alján lévő feliratra mutat. Az ember a régi mondást várná: Memenío mo7í, de helyette ez áll ott: Gcófhó szec7t/fon, ismerd meg önmagadlB Miközben

arra utalunk, hogy milyen fontos a halál színe előtt önismeretre jutnunk, most a gyász és a vigasztalás lelki dimenziói iránt érdeklődünk. 15 E. JÜNGEL, To4 Stuttgart, 1971 hívta fel a figyelmet erre a képre.

207

Minden emberi élet a halál felé halad. Ezen a tényen nem lehet változtatni. Az a tény, hogy meg keu halnunk, megkülönböztet bemünket a hamatatlan istenektől; az a tény pedig, hogy ezt tudjuk, megkü1önböztet bennünket az áuatoktól. Milyen életbölcsesség keletkezik abból, ha emlékezetünkben tartjuk, hogy meghalunk, és mekkora ostobaság, ha megfe1edkezünk arról, hogy halandók vagyunk? Más élőlényektől eltérően az ember sokszor már gyermekként is, de legalábbis élete közepén tud arról, hogy halál vár rá. A halál nemcsak a vég orvosi ténye, hanem az egész személy halála is, és így az egész élet eseménye. Egész tudatos és öntudatlan életmódunkkal erre rendezkedünk be. Képesek vagyunk elfojtani saját halálunk gondolatát, és úgy tenni, mintha halál nélküh életet élnénk. Képesek va-

gyunk arra, hogy néma tárgyalásokat folytassunk a halállal, és bizonyos számú életévet ígérjünk magunknak. A halánal szembeni állandó tiltakozásban éhetünk. De arra is képesek vagyunk, hogy elfogadjuk, és szervesen beépítsük tudatunkba a halált. Viszonyulásunk az élethez, inetve az életre vonatkozó terveink azt is mindig tükrözik, hogyan viszonyulunk a halálhoz. Amikor aztán meghalunk, gyakran nyflvánvalóvá válik, mi volt értelmes az életünkben, és mi értelmetlen. Ez nem csupán a személyes életalakításokra érvényes, hanem arra a kultúrára is, amelyben élünk. Minden kultúra kifejleszti a maga sajátos 208

életstflusát, s ezzel saját, általánosan jellemző haláltudatát is. Személyes életalakításunkban nem egyszerűen az élet és a halál viszonya okoz nehézséget, hanem a szeretet és a halál viszonya, mert az élet és a halál nem csupán biológiai adat, hanem alapvető, egymással összekapcsolódó tapasztalat is. Mondhatunk igent az életre, de tagadhatjuk is. Ha valaki igent mond rá, és elfogadja, akkor beszélünk életszeretetről és életkedvről. Csak annak lehet boldog élete, aki szereti az életet, elfogadja, és igent mond rá. Ha valaki nem szereti az életet, elutasítja vagy megtagadja, élete megmerevedik és emal. Minden újszü1ött gyermek szert tesz ezekre a tapasztalatokra. Egyáltalán, ezek az ekő élettapasztalatok. A szeretet által válunk elevenné, és teszünk elevenné másokat, de a szeretet által válunk sebezhetővé is, a csalódások és sértések, s végül a halál kiszolgáltatottjaivá. A szeretet a halál fájdalmával

együtt adja nekünk az életörömöt. Ha tehát el akarjuk kerülni a fájdalmat, akkor a boldogságra való képességünket is korlátozzuk. Ha legyűr rinket a fájdalom és a gyász, akkor gyakran megszüntetjük az élet iránti érdeklődésünket, és részvétlenekké vá1unk. Aki túl sok vérontást és túl sok huuát látott, könnyen ekábulhat tőle, és végül teljesen közömbössé válhat az élet és a halál iránt. ,,Minden mindegy" 1esz számára, ahogy mondják. Ebben az állapotban 209

megmerevednek az érzések és a gondolatok. Ahogy magát a halált is a régor morris, a huuamerevség jel1emzi, 1elkileg úgy halnak meg emberek elevenen, ha megmerevednek. (A német sfG7-bGn 'meghal' és az Grstcmgn 'megmerevedik' igében ugyanazt a gyököt fedezhetjük fel.) A boldogság készségének és a szenvedés képességének megfelelése nemcsak személyes életünket alakítja, hanem társadalmunk kultúráját is. A szociális élet főképpen rituálékban ölt alakot. Hol találjuk meg társadalmunk közéletében a meghalás, a halál és a gyász rituáléját? A válasz kézenfekvő: Már alig vesszük észre. Ma már ritkán hal meg valaki otthon, családi körben, inkább kórházban, ott is az intenzív osztályon. A haldokló családtagjai és barátai ,,már semmit sem tehetnek'', az orvosok is ,,tehetetlenek'', ezért sok ember magányosan és elhagyatva hal meg. Az emberi teljesítmények modern kultúrája véget ér a haldoklásnál, a halálnál és a gyásznál.

A temetők ma már nem a falu közepén, a templom körül helyezkednek el, hanem a város peremén. A temetkezési váuakozók minden terhet levesznek a családtagok váuáról, így már semmiről nem keu gondoskodniuk. A szomszédok és a barátok kezet nyújtanak a gyászolóknak, és némák maradnak, mivel már nincs mit tenni. A gyászolóknak már nincs közéleti státusuk. A nők már nem hordanak fekete ruhát, a férfiak nem viselnek fekete karszalagot a 210

kabátjukon. Az 1. világháború előtt Londonban két nagy gyászruha-üzlet volt. A húszas években ezek eltűntek. „Az életnek tovább kell mennie" - úgy tűnik, a közéletben ez a végső vigasztalás. Úgy tűnjk, mjntha a haldoklók és a gyászolók is mentegetőznének: „Kérem, csak ne zavartassátok magatokatl" A modern társadalomak nincs ideje és tere a gyász számára, ezért nem is tiszteh és óvja a gyászolókat. A haldoklást és a gyászt radikáhsan privatizálták, és száműzték a közéletből, eltekintve a fontos politikusok áHami aktusaitól és ánarri temetésétől. Galádtag halála esetén Svédországban egy nap szabadság jár a dolgozóknak, Izraelben egy egész hét. A közéletnek a halál által okozott zavarait többnyire olyan gyorsan küszöbölik ki, amemyire csak lehet. Úgy látszik, tabu mjnden, ami a halánal kapcso1atos. A modern embert ezeken a területeken kommunikációs fogyatékosság jenemzi. Csak közlekedési balesetek akalmával szerzünk tudomást hirtelen és közvetlenül mások haláláról. De amflyen gyorsan történnek a balesetek, olyan gyorsan szállítják el a halot-

takat és tüntetik el a roncsokat, mert ,,a forgahat nem lehet leámtani''. A haldoklás, a halál és a gyász mégis jelen van a modern kultúrában. Úgy van jelen, ahogyan minden más is, amit elfojtunk: jelen marad, és öntudatlanul szorongat bemünket. A haldoklás és a gyász elfojtásának különböző módjai szótlamá, egykedvűvé 211

és infanti]issá teszik a modern embert. A mindig kissé erőltetett ,,szórakozás-kultúrát" és a szorongató kényszert, hogy mindenáron csináljunk valamit, az általános elfojtási teljesítmények következményének tekinthetjük. Egyre ihkább technikaflag észleljük az eseményeket, emberfleg nem. A modern ember képtelensége arra, hogy gyászoljon, feltehetően a modern vflág médiakultúrájában is gyökerezik. Amit a televízióban szemlélünk, azt látjuk ugyan, de alig érint meg. A vflágot a médiumok ,,tükrében" 1átjuk, és nem tudjuk, vajon a valóságos vflágot ábrázolják-e. A médiumok által közvetített másodlagos tapaszta1atok befedik elsődleges egzisztenciális tapasztalatainkat. Mi hiteles, és mi nem? Már nem tudjuk megkülönböztetni. Az Öböl-háború tényleg lrakban zaj1ott, vagy csak a CNN műsorában? A haláltudat elfojtásához azonban még egy személyes tapasztalat társul: A modern vflág mérhetet1enül sok élet- és élménylehetőséget kínál számunkra, de életünk rövid. Vifűi brGiris €st. Az öntudatlan féle1em, hogy elmulasztunk valamit, vagy megrövidülünk,

szerfelett meggyorsítja pályafutásunkat. Körülöttünk mindent egyre gyorsabban modernizálnak, mi pedig egyik helyről a másikra sietünk és rohanunk, hogy valamilyen élményre tegyünk szert. Egyre több tapasztalatot gyűjtünk, és egyre gyorsabban fogyasztunk - érzékelhető sebességkorlátozás nékül. Fc"f Food - Finst Ló/g.7 De csak az tapasztal meg valóban 212

valamit az életből, aki lassan él. Az tesz szert tapasztalatra, aki feldolgozza, amit megtapasztalt. Csak az eszik élvezettel, aki lassan eszik. Csak az fogad be egy benyomást, aki képes elidőzni meflette. Az öntudatlan halálfélelem keresztülhajszol minket az életen, s mi elmegyünk az élet menett. De nem köte1ező futni minden lehetőség után. Egyetlen valóság többet ér, mint ezer lehetőség.

2. Gyászolni csak a szeretet képes Mi a gyász, és hogyan gyászolunk? Vajon a gyász a szeretet fonákja, s a gyász fájdalma a szeretet gyönyörűségének tükörképe? Minél erősebb a szeretet, annál mélyebb a gyász; minél maradéktalanabb az odaadás, annál vigasztalanabb a veszteség. Aki egészen átadta magát a másik szeretésének, az maga is meghal a gyász fájdalmaiban, majd újból megszületik, hogy ismét megkapja az élet ajándékát, és újból akarjon élni - mondhatjuk saját tapasztalataink és mások tapasztalatai alapján. Ha azonban ez igaz, akkor a gyász számára éppoly sok időt keu hagynunk vagy szakítanunk, rnint a szeretet számára. Ckak az elfogadott és megszenvedett gyász állítja helyre a ha1ál után az élet szeretetét. Aki megtagadja vagy megszakítja a gyász folyamatát, 1egyőzhetetlen levertséget és növekvő részvétlem5éget fog felfedezni magában. Elveszíti kapcsolatát az őt körülvevő emberek 213

valóságával, és életkedve nem tér vissza. Aki mélyen gyászol, nagyon szeretett. Aki nem képes gyászolni, sosem szeretett. Korunk és kultúránk alapáflásából fakad, hogy azt szeretnénk, ha a boldogságot nem kísérné fájdalom, és lehetséges lenne gyász nékül szeretni. Menekülünk a gyásztól, s a fájdalommentes boldogságot keressük. A modern társadalom kulturális és orvosi kínálata eleget is tesz ennek a szemé1yes kívánságnak. Ha azonban igaz, hogy a gyász nem búcsú a szeretettől, hanem a szeretet fonákja, akkor félelem nélkül kutathatjuk a gyász titkát, és rábízhatjuk magunkat a gyászra anélkül, hogy félnünk keuene önmagunk elvesztésétől. A gyász folyamatának mindenki számára megvan a maga nagyon intim és személyes oldala, amit az átélt tapasztalatok határoznak meg. Van azonban a gyász folyamatának egy társadalmi és nyflvános oldala is. ,,A nárcizmus kultúrájá''-ból]6 eltűntek a gyász bensőséges rituáléi, amelyekben letűnt nemzedékek haláltapasztalatai csapódtak le. Az elfojtások társadalma semmilyen halál- és gyásztapasztalatot nem akar engedélyezni. Aki mégsem akarja, hogy ez a társadalom háttérbe szorítsa őt mint gyászolót, annak az önáuóság útjára keu lépnie, és így keu megszereznie a gyász tapasztalatait. Leginkább más gyáU6 C.1AScfl, The Cuhure of Narcissism. American Hf e in an Age of Di;mirishng Experience, New York, "78. 214

szolók ömegélyező csoportjaiban találhat segítséget. Ezek a csoportok nem terápiát kínálnak, hanem kölcsönös segítséget, és önmagunk újfajta megtapaszta1ását egy szohdáris közösségben. A gyászolók ,,önsegélyező csoportjaiban" kölcsönös beszélgetések során közösen fedezik fel a

gyászban rejlő vigasztalást. Ez nagyon szépen megfe1el a mt"cz co7#okfb /7t#7"m, a kölcsönös vigasztalás régi közösségi, és Luther által is átvett fogalmának. Ezek az emberek testvéri módon beleé]jk magukat a másik helyzetébe, olyan bizalommal, amely megoldja

a nyelvet, tiszteletben tartva a másik intim titkát. Itt nem osztogatnak lekezelő tanácsokat, hanem együtt beszélnek vagy hallgatnak, sírnak vagy nevetnek ugyanabban a helyzetben. Az önsegélyező csoportok létrehozói számára nem a teológiai korrektség a fontos, hanem a személyes konkrétság. Itt nem lehet azt „alkalmazni'', ami ,,mindig helyénvaló'', hanem az adott helyzetben találó, feloldó, vigasztaló szót keu keresni. Megtalálásához lélekjelenlétre és érzékenységre van szükség, és nem utolsósorban arra, hogy az illetőnek legyenek saját feldolgozott tapasztalatai, különösen saját mulasztásairól és veszteségeiről. Aki a halál hatása alatt áu - 1egyen szó akár gyermekének, feleségének, férjének vagy édesanyjának haláláról -, azt legtöbbször amyira leveri a fájda1om ereje, hogy még akkor sem talál fogódzót, ha egyébként erős lekű. Ebben a helyzetben kizárólag a 215

szenvedés szohdaritása alapján lehet bármit is mondani az érintetteknek. A felebarát mégsem lógathatja az orrát, és túl keu látnia a fájdalom pillanatain. A fájdalom gyakran hunámokban tör rá a gyászolóra. Ilyenkor még mindig jobb a sírás képessége, rnint a néma megmerevedés. Még az ájulás is kegyelem lehet a gyász fájdalmai közepette. A fájdalom huuámai közötti időt ki kefl használni annak a szflárd pontnak a megtalálására, amelyre fel 1ehet építeni az ellenáuás formáit. Megpróbálha-

tunk emlékképeket és történeteket fehdézni, ame1yekben alakot ölthet a fájdalom, és amelyek megnyugtathatják a gyászolót. Ez a vigasz többnyire pfl1anatnyi, s a fájdalom következő huuáma elmossa. Az érintetteket mindig hosszabb időn át kell elkísérnünk, s legjobb, ha szflárd közösségre találnak, míg el nem tudják fogadni szeretett hozzátartozójuk halálának valóságát, de úgy hogy ne ,,gyűrje le" őket a fájdalom, és ne „fojtsák el" a fájdalmat, hanem vigasztamatatlanságukban is megvigasztalódjanak, és újból feltámadt életkedwel képesek legyenek emlékezni az elveszített személyre. Amíg hiányoljuk a halotta-

kat, velünk vamak. Semmi nem pótolhatja egy számunkra kedves ember távouétét, és egyáltalán ne is tegyünk kísérletet erre; egyszerűen ki kell bírnunk, és ki ken tartanunk; ez először nagyon keményen hangzik, de nagy 216

vigasz is egyúttal; mert azáltal, hogy a hiány valóban kitöltetlen marad, kapcsolatban maradunk egymással. ]7

A közös beszélgetések során valamennyien új tapasztalatokra tesznek szert: a kísérők is, és azok is, akiket elkísérnek. A kísérők abban segítenek a gyászolóknak, hogy támaszt találjanak, és talpra áujanak, az elkísértek pedig megosztják velük tapasztalataikat, és tanítják őket. Ezért az első kérdés nem az, hogyan segíthetek, vagy mit mondjak, hanem hogy mit akar velem közölni a másik. Az egymásra figye1ésben és egymáshoz beszélésben aztán kölcsönös beszélgetés alakul ki a halál színe előtt és a gyász fájdalmával, amíg valamiféle átalakulás révén létrejön a veszteség elfogadása, és újfajta közösség alakul ki az elhunyttal. A veszteség miatti gyász a kapott tapasztalatokért érzett hálává alakulhat. A szeretett személyekkel akotott közösségnek nem keu megszűnnie, hanem átalakulhat oly módon, hogy velük élünk úgy, ahogyan ők is részévé váltak a mi életünknek, és nem ken elfelejtenünk a velük való közösséget.

17 Dietrich BONHOEFFER, Wíde7istcz# wffld ErgGbwng, München, 1951, 131.

217

3. Gyász és melankólia: Beszélgetés Sigmund Freuddal Azok a gyászolók, akik hozzájuk közel ánó embert veszítettek el, olyan veszteséget szenvednek el, amely pótolhatatlan számukra. Tökéletlen, hátrahagyott, egyedüllétre képtelen lényeknek érzik magukat. Egy közel áfló ember halálával - amit gyakran amputációként érzékelnek - önmaguk egy részét veszítették el. Nem csupán fél életük távozott tőlük, hanem fél 1encük is. ]8

Ennek a találó leírásnak az elmélyítésére, és hogy megtaláljuk az ebből az önvesztésből kivezető utakat, elevenítsük fel Sigmund Freud gondolatait ,,a gyászról és a melankóháról''.]9

A gyász rendszerint valamely szeretett személy vagy a helyébe lépő absztrakció - haza, szabadság, eszmény stb. -elvesztésére adott reakció... Az is igen figyelemreméltó, hogy soha eszünkbe sem jut a gyászt beteges áuapotnak tekinteni, s orvosnak kezeTS Susanne KAHL-PASS0rTH, Nimmt das denn rie ein Ende? Mit der Trauer leben lernen, GütersLoh, +992, 40, 41. 19 Sigmund FREUD, Trű[t# t#cd MGk7%hoJéG, Frankfurt, 1975, 193-212 (Studienausgabe, 1111). Magyarul: UÖ, Gyász és melankóha, ford. BERÉNYI Gábor, in FREUD, Öszfőrik és ösztönsorsok. Metapszichológiaí írások, Budapest,1997 , B\, T32

(Sigmund Freud Művei, 6).

218

1ésre átadni... bízunk benne, hogy az iuető bizonyos idő után leküzdi, s az áuapot megzavarását nemcsak céltalannak, hanem egyenesen károsnak tartjuk. A melankóliára a mélységesen fájdalmas lehangoltság, a külvflág iránti érdeklődés felfüggesztése, a szeretetre való képesség elvesztése, a teljesítménygát1ás, az énérzés csökkenése jenemző, amely az önmagunknak tett szemrehányásokban és szidalmakban nyflvánul meg, s tébolyult büntetési várakozásokká fokozódik.

A gyász és a melankóha e megkülönböztetése értelmében gyász ott keletkezik, ahol partneri viszony létezett, és a szeretet tárgyát önmagáért szerették. A gyász abban áu, hogy az érintett lassan leválasztja megszállási energiáit a szeretet elveszített tárgyáról. A gyászmunka befejezése után az Én ismét szabaddá válik, és képes lesz arra, hogy szeretetének új tárgyat válasszon. Ami azonban a melankolikusokat iueti, az éntudat rendkívüli csökkenésének tapasztalata arra utal, hogy a tárgyválasztás nárcisztikus önszeretet alapján történt. Nem önmagáért szerették a szeretet tárgyát, hanem kivetített szükségleteik, hatalomvágyuk és önszeretetük vágyelképzeléseinek tárgyaként. A nárcisztikus Én ezért személyes sértettséggel reagál a szeretet tárgyának elvesztésére. Úgy érzi, hogy az elhunyt cserbenhagyta és elárulta. Az Én visszaveszi a libidó megszáflási energiáit. Az Én meg219

hasad, s ez öngyűlöletben és világfájdalomban nyilvánul meg. A szeretet tárgyáról való leválás folyamatának pszichikai történései főképpen a tudattalanban játszódnak le, ha elfojtják őket. Ez megnehezíti a személyiség magjában keletkezett konfliktus legyőzését. Freud gyász és melankóha közti distinkciójában először is az a fontos, hogy különbséget tesz ama szeretet között, amely önmagáért szereti tárgyát, és ama nárcisztikus szeretet között, amely a szeretett tárgyban csak önmagát szereti és élvezi. Ez a különbségtétel megfelel a felebaráti szeretet és az önszeretet régi teológiai megkülönböztetésének. Az önmagába szerelmes Narcissus pszichoanalitikai alakja megfelel a homo ó7%t/7vűztt# ó7i sG, az ,,önmagába for-

dult ember" ágostoni-1utheri alakjának. Az önmagába szerelmes ember állandóan fél önmagától. Minden tárgyra és tapasztalatra, és minden embertársára azért van szüksége, hogy azok önmagát tükrözzék és önmagát igazolják. A szeretet tárgyát csak tulajdonnak tekinti, amely ,,az övé''. Csak saját rezonanciáját szereti a másikban. Csak a hasonlókat szereti, ,,a többieket" nem. Azt szereti, ami neki megfelel, ami növeh önmagáról szerzett tapasztalatát és önbecsülését, de nem szereti a másfélét, ami csak idegennek és ellenségesnek tűnik számára. Vflágos, hogy a szeretet tárgyának elvesztését aztán személyes sértésként fogja fel. Aki viszont önmagáért szerette a másikat, az melankóha nékül képes gyászolni. Az ember ön220

magáért fogadja el a szeretett személyt, és semmiféle jogigényt nem érvényesít. A hit nyelvén szólva: Isten szeretetének ajándékaként fogadja ezeket a „jogigényeket'', és ezért rá is hagyhatja őket erre az örök szeretetre, amikor bekövetkezik a halál. A szeretet boldogság-tapasztalata nyomán érzett öröm a hála révén oltalommá válik a gyász megélésekor. A veszteség tudatosítása révén a hála fenntartja a közösséget a szeretett emberrel, és elengedi az elhunytat. Freud úgy véli, hogy a gyászmunka során az ember elvonja a libidót szeretetének elvesztett tárgyától. Ez nagyon mechanisztikusan hangzik, és nem felel meg az emberi kapcsolatok összetettségének. E gondokodási forma arra a következtetésre vezet, hogy a szeretetben rindig csak annyira foglalkozzunk a szeretet tárgyával, hogy csalódások, elválások vagy haláleset után ismét vissza tudjuk venni szeretetünket, és aztán más tárgyat válasszunk neki. Ez az eképzelés másfelől stabfl, és magját tekintve érinthetetlen Ént feltételez, amely csak meuékesen bocsátkozik bele szeretetkapcsolatokba. De nem szélsőségesen nárcisztikus kép-e ez az Émől, és nem vezet-e a nem szeretett és meg nem élt élet egyfajta tartós melankóhájához? Gyászolók beszámolói és saját tapasztalataim alapján számomra mégis úgy tűnik, hogy ,,a szeretet tárgyának" halálába lelkileg egy kicsit az őket szeretők is belehalnak, és a szeretett ember halálában 221

megtapasztalják, mit jelent valójában a halál. Ilyenkor nem a nárcisztikus örEzeretet sérüléséről, tehát nem melankóháról van szó, hanem magának a gyászfolyamatnak egy részéről. A ,,gyászmunka" sem csak arra vonatkozik, hogy a gyászoló leválassza szeretetét a szeretet elvesztett tárgyáról, s így képessé váljon új tárgyat választani szeretetének (ami persze lehet következmény); 1ényegében arról van szó, hogy újjászülessék a gyászoló önnön lénye, amely a szeretet miatt ,,belehalt" a szeretett személy halálába. Magukban a gyászolókban ezután ismét buzogni kezd az élet forrása": újra feltámad bennük az élet akarása, és a bátorság új tapasztalatok szerzéséhez. Nem felejtik el a megholtakat. Képesek emlékezni rájuk anékül, hogy ismét a feneketlen gyász szakadékába zuhannának. A halottakra való emlékezés átalakul. Bár megmarad a veszteség és a saját életükben keletkezett hiány érzése, de társul hozzá a közös életért és a megtapasztalt boldogságért érzett hála. Sőt kialakul bennük az a bizonyosság, hogy ami volt, mégiscsak megmarad, és nem lehet elpusztítani. Ami elmúlt, elmúlt, ugyanakkor sajátos módon jelen van, és ebben az értelemben már soha el nem múlhat. A gyászban nem csupán a jelenlegi veszteséget tesszük valóságossá, hanem azt is, hogy az elhunytak szerves alkotórészévé váltak saját élettörténetünknek. Persze, a gyászban elbúcsúzunk tőlük, de a hit által tudjuk, hogy a halál nem végérvényes, tehát megéljük, hogy a 222

búcsúnak sem ken abszolútnak lennie. Ha lsten színe előtt veszünk búcsút emberektől, akkor ez az örökkévalóság maradandó jelenében végbement búcsúz ás. Ezt úgy fejezzük ki, hogy lsten magához vette a szeretett személyt, mi pedig búcsút veszünk tőle: ,,Számára azonban mindenki él" (Ik 20,38). Ekkor búcsúzásunk is más lesz, elveszíti tragikumát és végérvényességét. A gyászban nem csupán elbúcsúzunk az ehunytaktól, hanem részt is veszünk abban az átalakulásban, amelynek során átlépnek lsten másik vflágába, és abba a másik életbe, amelyet öröknek nevezünk. Ha a halál nem a vég, akkor a gyásznak sem kefl végtelennek lennie. Ha a halál az örök életre való átalakulás felénk eső oldala, akkor gyászunk a veszteség miatti puszta sírásból a holtakkal alkotott új közösséggé alakul át. Ha hisszük, hogy a halottak feltámadásban részesülnek, akkor ez a remény kivezet a félelem torkából és szabaddá tesz minket. Túl1átunk a sírokon és életünk búcsúzásain, és belelátunk lsten jövőjébe, amelyben ,,a halál már nem létezik majd" (Jel 21,4).

Visszatekintő hálával és előretekintő reménynyel megőrizni a közösséget a holtakkal nem azt je1enti, hogy az emlékekbe kapaszkodunk, és olyanynyira fogva tartjuk a holtakat, hogy már nincs is saját életünk. A halottak inkább egyfajta második jelenléttel vannak jelen. Ebben a sajátos jelenlétben nem kötik magukhoz az életet, hanem szabaddá teszik azt 223

azokon a pontokon, ahol az élet úgy vélte, hogy hozzájuk van kötve. Másfelől a túlélőknek nem ken elfe1ejteniük a halottakat, és szeretetüket sem kell megvonniuk tőlük annak érdekében, hogy saját életüket élhessék. Freud elemzését kiegészítendő, felhívtuk a figyelmet egyrészt a gyász és a hála, másrészt a gyász és a remény kötelékére. Ezzel visszatérünk a gyász és a melankóha megkülönböztetéséhez, mert Freud me1ankóha-elemzésében olyan mozzanatokkal találkozunk, amelyek rinden gyászban előfordulnak. A mások iránti emberi szeretet mindig öszszekapcsolódik az önszeretettel, mert nem minden önszeretet nárcisztikus. A felebaráti szeretet parancsa feltételezi az önszeretetet: ,,... mint magadat." Hogyan szerethetne másokat, aki gyűlöh önmagát? Ráadásul a szeretet kölcsönös történés. Ha önmagukért szeretem felebarátaimat, akkor tudatában vagyok annak, hogy ők is önmagamért szeretnek engem. A valódi szeretet több, rrint kölcsönös haszon vagy kölcsönös tulajdon megszerzésére irányuló kapcsolat. Az Én elszegényedése és önmagunk elveszítésének érzése egy szeretett személy halálakor ekerülhetetlen mozzanata a gyász folyamatának, és egyáltalán nem azonos mindjárt a melankóha jelemégével. Minden önszeretethez, a mások irántunk tanúsított szeretetében megtapasztalt önszeretethez is hozzátartoznak persze aztán az önigazolás, a hiúság és a félelem nárcisztikus elemei. Embertelen lenne, ha ki224

zárnánk ezeket, és önmagukban véve betegesnek tartanánk őket. A gyász folyamatában és a gyászolók beszélgetéseiben aztán majd tudatosul, hogy mit jelent önmagukért szeretni másokat, és mit jelent, ha valóban önmagunkért szeretnek bennünket, illetve mi az, ami csupán önigazolásunkat, hiúságunkat vagy félelmünket szolgálta. A gyász önvizsgálatra készteti az érintetteket. Ez az önvizsgálat tudatosíthatja, mivel maradtunk adósai a meghaltaknak, és mivel maradtak ők a mi adósaink, mit akartunk még mondani nekik, rnit szeretnénk még megköszönni nekik, vagy miért szeretnénk bocsánatot kérni tőlük. Minden életközösség befejezetlen marad. Az önvizsgálat azonban tudatosíthatja bennünk, hogy a szeretet mely mozzanatai valódiak és maradandók, és melyek tartoznak a nárcisztikus szeretetlenséghez, s keH ezért

ehúhriuk.

4. Vigasz - és új).ászületés az életre A gyász fájdalmát a veszteség és a gyászoló saját elveszettségének érzése okozza. A gyász vigaszát ezért az elpusztíthatatlan közösség megtapasztalásában le-

het megtalálni, annak ismeretében, hogy az elhunyt lsten oltalmában van, és abban a tudatban, hogy mi magunk is lsten oltalma alatt áuunk. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha az istenség nem érzelmek 225

nékü]i, közömbös mennyei hatalom, amelyet „sors''nak hívunk, hanem az örök, együtt érző és együtt szenvedő szeretet. Ekkor lehetségessé válik az a tapasztalat, hogy saját bánatunk lsten bánata is, és saját szeretetünk fájdalmában isteni fájdalom is rejlik. Isten együtt szeret a szeretőkkel. Isten együtt sír a sírókkal. Isten együtt gyászol a gyászolókkal. Ezért lstenben marad, aki a gyász közepette is megmarad a szeretetben, és nem keseredik meg. Nagy félelem ha rám tör, Akkor is ott leszel. S kit kínhalál meg nem tört, Magadhoz fölveszel.2°

Amikor a bánat vaskeze az ember szívét morzsolja, Isten szívét is ugyanez a fájdalom szaggatja.2]

A bibliai írások szerint lsten egyik legnagyobb ígérete Jézus boldogmondása: ,,Boldogok, akik szomorúak, mert majd megvigasztalják őket" (Iz 61,2; Mt 5,4).

20 Paul GERHARDT, EKG 87,9. 21 T. REES, H)#7'i" űicd Ps4!ms, Methodist Pubhshing House, 1983, Nr. 36, Vers 2.

226

A gyászolók Jézus barátai, ahogy a hegyi beszéd mondja, mivel ő isteni barátjukká vált. Ha ők vigasztalást lehek, akkor a szenvedőkkel alkotott közösségben a többiek is megtalálják lsten vigasztalását, részt vesznek gyászukban, és velük együtt várják lsten vigasztalásait. Együtt ,,viselik" a gyászt. Krisztus gyülekezete ezzel ellentmond ,,a nárcizmus kultúrájának". Nyflvánosan kián a gyászo1ók ehsmerése és tisztelete menett, és új, nyflvános gyászrituálékat hív életre. Aktívan részt vesz a hospicemozgalomban. Hol és hogyan részesülnek vigasztalásban, akik most gyászohak? Azt hiszem, a válasz a zsidó és a keresztény remény ama nagy látomásában rejlik, amenyel túltekintünk síron és halálon, és lsten jövőjébe piuantunk: Isten letöröl a szemükről minden könnyet. Nem lesz többé halál, sem gyász, sem jajgatás, sem vesződség, mert a régi világ elmúlt. Akkor a trónon ülő megszólalt: Lásd, újra teremtek mindent. Oz 35,10; Jel 21,4-5)

227

111. FEJEZET

Az élők és a holtak közössége

1. Az ősök kultusza A halál utáni élettel kapcsolatos elképzeléseknek nemcsak a haldoklók számára van jelentőségük, hanem az élők számára is, akik a szeretett személy halá1a után ,,hátramaradottaknak" érzik magukat. A ha1ál utáni életről akotott elképzelések nemcsak saját sorsunkról beszélnek, hanem rrindig tartalmaznak valamit a holtakkal alkotott közösségre vonatkozóan is, és fontosak a túlélők számára, akík a holtak jelen1étében akarják élni életüket. A modern társadalmakban az individuális tudat, ti. hogy magunk vagyunk, elfojtja a kouektív tudatot, vagyis hogy nemzedékek sorában benne áu229

va létezünk. Ez lerombol mindenfajta közösséget a holtakkal. A holtak modern értelemben „halottak, élettelenek'', azaz már nem léteznek, nincs már je1entőségük, és már nem érzékeljük őket. Nem keu már tekintettel 1ennünk őseinkre, akik már nem gazdagítják és nem is szorongatják életünket. Halálukkor azt mondtuk: „Az életnek tovább kefl mennie." Nem kérdeztük meg, mi lesz a holtakból, csak azt kérdeztük, mi legyen ezek után az élőkkel. Így történt, hogy a modern társadalmakban az élők uralkodnak a holtakon. A hagyományos társadalmakban az szabá1yozza az életet, amit Nyugaton és a modern vflágban gyakran ,,az ősök kultusza" címen tesznek közmegvetés tárgyává.22 Ez a kultusz az ősök és az utódok közösségét ábrázolja. Az ősök világa az élők vflágának

másik oldala, és ez a nagyobbik oldal, ezért az utódok életét be keu iueszteni az ősök világába. Azt, hogy ez miért és hogyan történik, próbáljuk megérteni Robert van Gulik holland diplomata és költő egyik regényjelenetéből. A 9. századi Tang-kor egyik kínai bíráját mutatja be: Arnikor felállt, a bíró tiszteletteljesen kinyitotta a szekrény magas szárnyas ajtóit. A szekrény rekeszeit 22 Ijee JUNG-YOUNG ftözr.), A7mestor Worshóp cHcd Christt# %óP ón Ko7ie4, New York, D88.

230

kicsi, hosszúkás fatáblák töltötték meg, rnjndeg)rikük miniatűr faragott faemelvényen ánt. Ezek voltak Di bíró őseinek lélektáblái, s rninden tábla aranybetűkkel jegyezte fel egyLegy ős halála utáni nevét és rangját, valamint születésének és halálának évét, napját és óráját. A bíró ismét letérdelt, és homlokával háromszor érintette a padlót. Azután csukott szemmel gondolataiba mélyedt. Az ősök szekrényét legutóbb húsz éwel ezelőtt Tai-yuanban nyitották ki, amikor apja kihirdette az ősöknek Di bíró eljegyzését első asszonyával. Ö menyasszonyával együtt apja mögött térdelt, és maga előtt látta a vékony, fehér szakáuú, kedvesen ráncos arcú alakot... Távol, a terem végében halványan fehsmerte hosszú, aranyosan csillogó öltözékében a Nagy Őst, aki mozdulatlanul ült magas trónján. Nyolc évszázaddal korábban élt, nem sokkal a bölcs Konfucius után... A bíró tiszta hangon így szólt: ,,A hírneves Di ház méltatlan, Jen-dsiának nevezett ivadéka, az elhunyt tanácsnok, Di Gen-jan legidősebb fia hódolattal közh, hogy elmulasztotta az áuammal és a néppel szembeni kötelességeit, s ezért ma visszalép hvatalából." Amikor elhallgatott, 1elki szemei előtt lassan szétoszlott az óriási gyülekezet.23

Az „ősök" nem halottak a ,,többé nincsenek" modern értelmében, hanem tovább léteznek a szeuemek birodalmában, és úgy vannak jelen az élők szá23 Robert VAN GuljlK, Ncige/ProbG t+i ftó+scho, Zürich, 1990, 199' 200.

231

mára, hogy azok úgy érzik, az ősök hordozzák őket, és nekik tartoznak felelősséggel. Minden fontos csa1ádi döntést közöhek velük, a legidősebb fiú minden újévi ünnepen kifejezi irántuk érzett tiszteletét a szekrény előtt, a Qingrning-ünnepen a síroknál ünneplik a velük való közösséget. Az ,,ősök" nyugtalansága kínt, békességük áldást jelenthet az utódok számára. Az ,,utódok" az ,,elődök" áuandó jelenlétének tudatában élnek. Minden létfontosságú döntést az ősök sorának színe előtt kefl meghozni, mivel e döntések nemcsak a jelenben élőket és az utódokat érintik, hanem az elődöket is, különösen ami a rájuk háruló dicsőséget vagy szégyent iueti. Amint az Ószövetség hosszú nemzetséglajstromai és az ősök évszázadokra nyúló kínai és koreai táblái mutatják, a nemzedékek korszakokon átívelő közössége lényeges akotóeleme magának az életnek. Itt nincs individuális önazonosság kouektív folytonosság nékül.

2. Remény az elődök számára Vajon az ősök tisztelete vaflási kultusz-e, vagy az élet tiszteletének magától értetődő része? Ez volt a kérdés Kína keresztény misszionálásakor a 16. század végén. Az a jezsuita missziós társaság, amelyhez

Matteo Ricci atya is tartozott, nem látott euentmondást az ősök kínai kultusza, annak konfuciánus megalapozása, és a keresztény hit között. De aztán jöttek a ferencesek és a domonkosok, és bálványimá232

dásnak bélyegezték e kínai szokást. A Vatikán 1715ben és 1741-ben két ediktummal a jezsuita áuáspont

enenében döntött, és megtiltotta az ősök kultuszának bármiféle keresztény elismerését.24 1939-ben azonban XII. Piusz pápa kihirdette, hogy az ősök je-

1enkori kultusza nem vauási kultusz, tehát nem bálványimádás, hanem polgári szertartásként messzemenően összeegyeztethető a keresztény hittel. Ez a késői pálfordulás nem egészen önkéntesen történt: A japán kormány a sinto-tisztelet ehsmerését követelte a japán felségterületen élő keresztényektől, s ezzel a japán áuam-sinto ehsmerését is, amelyben a császárt keuett istenként tisztelni. Tehát olyan korszakban történt meg az ősök kultuszának katolikus ehsmerése, anrikor ténylegesen politikai bálványimádássá tették az ősök tiszteletét, és éppenséggel kívánatos volt a keresztény ellenáuás. Ebben a korban mégis akadt elég vértanú, akik személyes hitük alapján euenálltak a japán császárkultusznak. Ha Kína császára nem ember, hanem ,,a Menny Fia'', ha Japán császára nem ember, hanem isten, akkor a keresztények számá-

ra olyan konfliktus támad, amelyet Jézus ezzel az ismert mondásával oldott fel: ,,Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és lstennek, ami az lstené." Vagyis lsten isten, a császár pedig ember, tehát csak az ls2:4 Ho"g;Tkoh YU, Geschkhe der kathoüschen Kirche i;n Korea, Seoul, 1994, 97.

233

tenbe vetett hitnek alárendelt tisztelet és korlátozott engedehesség iueti meg. Tisztelhetők-e az ősök keresztény módon? A Kínában, Koreában és Japánban működő protestáns misszionáriusok gyakran bálványimádásnak nevezték az ősök tiszteletét, és a kereszteléskor rninden egyes kereszténytől azt követelték, hogy tagadja meg őseit. Ezzel azonban a nyugati kultúra individualizmusának is kezére játszottak, és lerombolták a régi ázsiai családi kultúrát. Jobb, ha kialakítjuk az ősök tiszteletének keresztény formáit, amelyek lehetővé teszik a kínai, koreai és japán keresztények számára, hogy kínaiak, koreaiak és japánok maradjanak. Vannak-e teológiai indokai az ősök keresztény tiszteletének? 01yan indokok, amelyek nem csupán azt szolgálják, hogy a keresztények akalmazkodhassanak az ázsiai kultúrához, hanem azt is eredményezik, hogy a keresztények megreformálják az ázsiai kultúrát? Két ilyen indok van: a. ,,Mert a hitetlen férjet megszenteh felesége, és a hitetlen asszonyt megszenteh férje. Különben gyermekeitek tisztátalanok volnának, pedig szentek", írja Pál (1Kor 7,14) azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy a keresztények elváljanak-e hitetlen házastársuktól. Hiszem, hogy ezt a helyettesítő megszente1ést az ősökre is ki lehet terjeszteni. Az utódok hite megszentelő módon hat vissza a család korábbi nemzedékeire. Különben őseitek tisztátalanok vol234

nának, pedig szentek - folytathatnánk az Apostol szellemében. Ha azonban ebben az értelemben szentek, akkor őket is tisztelni ken, s akkor az utódok kereszténnyé válása nem megtöri, hanem megszenteh a hozzájuk fűző családi kapcsolatot. Ez azt

jelenti, hogy az utódok lsten színe elé viszik ezt a kapcsolatot, és lsten áldásával alakítják. b. A Krisztussal akotott közösség nemcsak az élők közössége, hanem a holtaké is. Nemcsak a ,,testvérek és nővérek" közössége, hanem az anyák és lányaik, az apák és fiaik, ifletve az anyák és fiaik s apák és lányaik közössége is. Róm 14,9-ben azt írja Pál: ,,Krisztus ugyanis azért halt meg és támadt föl, hogy halottnak és élőnek egyaránt ura legyen." A halottak fölötti uralmát még nem éri el azzal, hogy feltámasztja őket, hanem csak azzal, ha fölveszi őket közösségébe. ,,Alászállt a holtak országába", mondja a Hitvanás, megtörte a halál hatalmát, és fekarolta a holtakat. A Krisztussal akotott közösség ezért az élők közössége a holtakkal, és a holtak közössége az élőkkel őbenne. A feltámadott Krisztusban leomlott a halál fala. Ebben a Krisztus-közösségben tehát a holtak nem „halottak" többé a szó modern értelmében, hanem ,,jelenlévők" a szó eredeti értelmében. Ez az igazságeleme az ősök ázsiai tiszteletének és az ősök jelenlétében élt életnek. Krisztus halálának és feltámadásának nem csupán a jelenben élők jövőjére nézve van je235

1entősége, hanem reményt ad a már eltávozottaknak is. A holtak feltámadásának reménye az egyet1en olyan ismert remény, amely az eltávozottakra vonatkozik. A holtak tehát már most ennek a reménynek az oltalmát élvezik. A feltámadás fényében nézve őket már megszentelődtek. A feltámadás kilátásának keresztény világossága rávetül az ősök tiszteletére, és más síkra emeh azt. Ebben a vflágosságban a modern nyugati vflág keresztényei is újból reményteljesen fordulhatnak halottaik felé, és az emlékezés új kultúrája által 1egyőzhetik a fe1ejtés kényszerét.

Minél közelebb kerülünk Krisztushoz, annál közelebb kerülnek hozzánk a holtak. A latin-amerikai bázisközösségek istentiszteletein gyakran felsorolják az ,,eltüntek'', a katonai diktatúrák által meggyilkoltak nevét, s a gyülekezet a PrGSGníG

C,Jelenl") felkiáltással válaszol: Nem tűntek el, nem halottak; Krisztusban jelen vannak, és köztünk vannak. Az istentiszteleten egészen különleges módon érvényes ez, tekintettel Krisztus eukharisztikus je1enlétére. Ez a mélyebb indoka a katolikus egyház gyászmiséinek. A holtak abban is jelen vannak, amit régebben alamizsnálkodásnak hívtak. Krisztusnak „1egkisebb testvérei"-ben való jelenlétéről van itt szó, ahogyan Máté 25. fejezetében olvassuk:

Amit velük tettetek, velem tettétek" - tehát azokkal a holtakkal is, akik velem vannak. 236

3. Ima a halottakért? Imádkozzunk-e a halottakért? Mivel a zsidóság mindig különleges határozottsággal határolódott el környezetének halottkultuszától, a Bibhához hű reformátorok nem láttak okot arra, hogy folytassák a középkori egyház gyakorlatát, ami a gyászmiséket és a holtakért végzett imádságot iueti. Luther szerint néhány aka1ommal ken imádkozni a halottakért, azután Krisztus oltalmára ken bízni őket; Kálvin szerint nem keu imákkal beavatkozni Krisztus és a holtak közösségébe. A modern ébredési mozgalmak prédikátorai gyakran azzal a fenyegetéssel ajánlották az élőknek a hitbeli döntés óráját, hogy ha ezt elszalasztják, haláluk után elvesznek, és már az imák sem segítenek rajtuk. Ezzel megosztották például az indiai Kerala szír-ortodox egyházát. Az ortodox egyház megmaradt a holtakért mondott imák mellett. A magam részéről nem hiszem, hogy imáinkkal tehetünk, vagy tennünk ken va1amit a holtak üdvösségéért. Hiszem azonban, hogy a halálból feltámadt Krisztusnak lehetősége van emberek megmentésére a halál birodalmában is, különben a halál erősebb lenne nála. A holtakért mondott imákban azt a közösséget keressük velük, amelyet haláluk földi módon megszakított számunkra, de amely megmaradt abban, aki megfosztotta hatalmától a halált. Ha a holtakért imádkozunk, akkor mi is ekezdünk az ő szellemi jelenlétükben élni. Bármit teszünk, vagy szenvedünk el, ők mintegy a váuunk mögül figyehk. 237

Az élők és a holtak Krisztusban fennálló közösségének ünnepléséhez jó kezdet lenne, ha a temetést a kiengesztelődés sajátos rituáléjával kapcsolnánk össze. Hogy békességet találhassunk, Isten bocsánatát kérnénk mindazért, amivel adósai maradtunk az elhunytnak, és amivel ő adósunk maradt - aztán lsten békéjében élhetnénk az elhunyttal. Az élőket nem kínozná tovább bűntudat és szemrehányás, s a hozzátartozók abban a tudatban hamatnának meg, hogy életük kapcsolatait iuetően is béke vár rájuk. Az ősök tiszteletének kifejezett hagyományával bíró országokban a keresztények ügyelnek arra, hogy az ősök iránti tiszteletet és hálát ne csak az elsőszülött fiúk fejezzék ki, hanem a lányok is, hiszen rrrindannyian részesültek a keresztségben, és Krisztusban nincs már férfi és nő, hanem mindnyájan egyek (G13'28). Az élőknek az elődök őket megelőző vflágába történő integrációját kiegyenlíti a holtak integrációja az utódok vflágába, s így a nemzedékek kiegyensúlyozott folytonossága jön létre. Ennek megalapozása abban áll, hogy keresztény szemmel nézve az ősök már nem valami mitikus eredet fényében jelennek meg, rnintha ők koruknál fogva közelebb állnának ehhez az eredethez, mint az utódok, hanem az elődök és az utódok egyaránt a holtak eljövendő feltámadásának és ,,az eljövendő világbeh élet" közös reményének fényében jelennek meg. Közösségük Krisz238

tusban a remény közössége. E remény révén jön létre a múló időn túlmutató, közös jelenlét.

4. Az emlékezés kultúrája A modern nyugati vflág országaiban az emlékezés új kultúrájára lenne szükségünk ahhoz, hogy egyedekként ne éljünk továbbra is felelőtlenül, hanem az orrunknál tovább lássunk. Az egyes ember individuahzálódása nagyon rövid távú, éppen csak az aktuahtást magában foglaló időtudatot eredményezett. Ha azonban csak önmagunkra vonatkoztatjuk az időt, akkor időszűkébe kerülünk, mert ,,az élet rövid'', ahogy mondjuk. Csak akkor nyerünk időt ahhoz, hogy emlékezzünk a múltra és reméljünk a jövőben, ha saját életünk idejét ismét a nemzedékek és történetük nagyobb összefüggésében fogjuk látni. Az örökös aktualitások okozta időszűke megenyhül. Mivel a hagyomány korábban magától értetődő tudata veszendőbe ment, ma ,,nemzedéki szerződést" próbá1unk kötni. Ezen a mai és az eljövendő nemzedékek kiegyensúlyozó megegyezését értjük a természetes erőforrások és a kulturális életesélyek femasználását ffletően. A jelen valóban fontos döntéseit a jövendő nemzedékek figyelembevételével kell meghozni, mert nekik jelehleg nincs lobbijuk. Az észak-amerikai indiánok körében annak idején hét eljövendő nemzedékre való tekintettel kellett meghozni ezeket 239

a döntéseket. A rövidlátó modern vflág nagyon távol áll ettől a bölcsességtől. A nemzedéki szerződés egyik oldala szorosan összefügg a másikkal: Aki megfeledkezik a holtak jogairól, az közömbössé válik az utódok élete iránt. Az emlékezés kultúrája néHcül nem lesz jövője a modern kultúrának, a jövő kilátásait nékülöző kultúra viszont a pusztulás apokahptikus kultúrája. Az élők és a holtak közösségének újbóh felfedezése így azt eredményezheti, hogy ápoljuk az élők és gyermekeik közösségét, és a modern társadalom tekintete ismét szabaddá válik a jövőre. A háború utáni időszakban Németországban különösen is fájdalmasan és tartósan tapasztaltuk, mennyire szükséges az emlékezés kultúrája ahhoz, hogy meg tudjunk birkózni az apák bűneivel, amelyek a gyermekek életét terhelik. Aki látta a televízióban Hans Frank egykori lengyelországi körzetvezető fiát, akinek apja zsidók és lengyelek tömeges meggyilkolásában vett részt, érezhette ennek az átkozott névnek a terhét. Bormann náci pártvezér fia katolikus pap lett, és elment Kongóba. Az élők és a holtak közössége nem a gyászolókat akarja haris reményekkel kecsegtetni, hanem olyan valóság, ame1yet családterápiai és pszichoanahtikai szempontból fel keu dolgozni. A holtakért és a holtak helyett végzett ima így ágyazódik az életbe. Az elődök bűnei ránehezednek az utódok lelkiismeretére; a szülők szenvedése nyomasztóan hat a gyermekek szeretetére; az 240

ősök áldása betölti a később jövők életét. Itt az ideje, hogy a nyugati világban tudatosodjék az élők és a holtak közössége.

241

IV. FEJEZET

Mi vár ránk?

Vágyainkról és szándékainkról leolvashatjuk, miben remélünk, mit várunk, de hogy mi vár ránk életünk során, nem tudjuk. Vágyaink és szándékaink a jövőt tapogatják, de ez a jövő tele van jó és rossz meglepetésekkel. Jól tesszük, ha bizalommal és elővigyázatosan felkészülünk rájuk. De mi vár ránk halálunk után? Sorsunkba beletörődve, teljes tudatlanságban keu meghalnunk? Vagy helyénvaló bizonyos kíváncsiság? Jót tehet, ha először arról az ősbizalomról töprengünk el, amellyel ebbe az életbe érkeztünk: ez visz majd ki minket ebből az életből. S ha ez az ősbizalom lstenbe vetett bizalommá vált számunkra, és

nem ment tönkre idő előtt, akkor bár nem tudjuk, 243

mi vár ránk, de bizonyára tudjuk, ki vár ránk. Amikor életünk ideje lejár, hogy ne bíznánk rá magunkat arra, akiben életünk során bíztunkl Így halálunk nem az örök semmibe vagy a végtelen haugatásba vezet, hanem az örökké gazdag lstenhez, s az ő teremtői szeretetének tágas terébe. Ha eljutottunk ehhez a Ké vár minket? kérdésre adott felelethez, akkor kikerülhetetlen a következő kérdés: M vár minket, ha ily módon rábízzuk magunkat lstenre? Bíránkként vagy megmentőnkként talákozunk majd lstennel, vagy egy személyben mindkettő ott lesz? Ebben a fejezetben az utolsó ítéletre, a pokolra, a holtak birodalmára és a ,,rrindenek helyreállításá''-ra vonatkozó hagyományos elképzeléseket fogjuk kritikusan szemügyre venni, és megpróbáljuk őket a Krisztusba vetett hit szeuemében újrafogalmazni.

1. Mi vár ránk az utolsó ítéleten? Az idők végén bekövetkező nagy ítélet várása rnriden korban félelemmel és rettegéssel töltötte el az embereket. Ennek az ítéletnek az ekő ismert képei nem a kereszténységből származnak, hanem a fáraók Egyiptomából. Ezeken a nagy bíró, Ozirisz ítékezik a holtak fölött, és az igazságosság istene, Maat teszi

244

mérlegre a lekek jó és rossz tetteit.25 A középkor keresztény képein Krisztust látjuk bírói székben ülve, kétélű karddal a szájában. Előtte án Mihály arkangyal a mérleggel, s olykor egy apró ördög még lefelé is húzza a rossz serpenyőjét, de egy jó angyal a másik serpenyőn nyugtatja kezét, nehogy igazságtalan ítélet szülessék. Ezen a végítéleten csak két ítélet létezik: örök élet - vagy örök halál. Jobb oldalt az angyalok felviszik az igazakat a mennybe, bal oldalt az ördögök a pokolba rántják a rosszakat. Mivel senki nem tudja, mennyire kell igaz embernek lennie ahhoz, hogy a mennybe jusson, ez az ítéletvárás több félel-

met és rettegést kelt az emberekben, mint lstenbe vetett bizalmat. A pokoltól való félelem aztán felerősíti a haldoklók halálfélelmét, mert az ember ekkor már semmit nem tehet jóvá, és olyan-amilyen életével ken elmennie az isteni ítéletre. Ez az ítéletről alkotott eképzelés némelyeknél fokozza önmaguk megbüntetésének vágyát. Belehelyezkednek a bíró alakjába, és önmagukat teszik tönkre.

25 CHAMPDOR, Das GgyprischG ToíGnbt#h, München, 1980, 84: „Mindenekelőtt azonban félelem néHcül jelennek meg az isteni törvényszéken az igazságosság és az igazság Ura előtt... Értenek ahhoz, hogy majd megmutassák igazságossá-

gukat, amelyet a vflág kezdete óta minden elhunytnak meg kellett mutatria annak a rettenetes vizsgálatnak, a lélek mér1egre tételének a során, amely rájuk vár'': ez a pszichosztászisz.

245

A haragjában ítélő lsten képe sok lelki bajt okozott. Az utolsó ítélet közeledése mindig része volt az egyház és bizonyos ,,evangéhsták" fenyegető üzenetének, s a lelkek ,,istenmérgezését" okozta.26 Egyeseket önmagukban való mély kételkedésbe taszított, másokat arra vitt rá, hogy felháborodottan utasítsák vissza magát az istenhitet. Az ítélet modern teológiai értelmezései ezért már nem az ítélő lsten haragját állították középpontba, hanem az önmagáért felelő embert: Senki sem kerül akarata euenére a mennybe vagy a pokolba. Az ember saját döntése jár ezzel vagy azzal az eredménynyel. Bár lsten szeretettel fordul rinden emberhez, az ember válaszát is tiszteletben tartja. Mindenki számára megmarad a lehetőség, hogy végérvényesen elutasítsa lstent, és az lstentől való örök emagyatottságba menjen, amit korábban „pokol"-nak hívtak. Ha az önmagáért felelő ember e távlatából nézzük az utolsó ítéletet, akkor az csupán az emberi akaratszabadság végérvényes igazolása. ,,Isten senkit sem rendel eleve arra, hogy a pokolba jusson; csak az lstentől va1ó önkéntes elfordulás halálos bűne eredményezi ezt, ha az ember mindvégig kitart benne", mondja a ró-

26 T. MOSER, Go#Gstwgí/í%ng, Hamburg, 1976.

246

mai katolikus egyház 1992-es ,,egyetemes katekizmusa''.27

Vitára bocsátjuk az utolsó ítélet rindkét elképzelését:

- Ha az ítélő lsten áll a középpontban, akkor senki sem tudhatja, mennyire keu igaz embernek lennie, és mindenki ki van szolgáltatva lsten bizonytalan ítéletének. - Ha a felelős ember áfl a középpontban, akkor sem tudja senki, milyen jövő vár rá, mivel az emberi akarat döntései ingadozók. - Ha az ítéleten a haragos lsten án a középpontban, akkor megrendül az ember hite lstenben; ha a döntéshozó ember án a középpontban, akkor rnindenkinek kéteHcednie ken önmagában. - Alapjában véve mindkét felfogás szerint minden ember saját szerencséjének kovácsa, vagy saját hóhéra. Mindkét felfogás arra korlátozza lsten szerepét, hogy segéd legyen az ember választási szabadságának gyakorlásában. A menny és a pokol szintén csak az emberi akaratszabadságot igazoló képpé vá1ik.

2] Egyetemes kaiekizmus, "92, Nr. U03] . Vö. ,,Doctrim Commjssion" of the Church of England, The Myste'i'y of Salumion, London, 1995, 198, 199: ,,Mindazonáltal meggyőződésünk, hogy a pokol valósága (és természetesen a mennyországé is) az emberi szabadság valóságának végső megerősítése."

247

- Akár az ítélő lstent állítjuk a középpontba, akár a felelős embert, ezekben az elképzelésekben semmi keresztényit nem lehet felfedezni. Ezeket az elgondolásokat éppúgy meg lehet találni az óegyiptomi Halottak Könyvében, rnint az iszlám Koránban vagy a tíz alvflági bíró kínai mítoszában. Másképp is meg lehet közelíteni a nagy végítéletét eképzelését: Az igazságtalanság égbe kiált. Az áldozatok, akik elszenvedték, nem némulnak el; a tettesek, akik ekövették, nem találnak nyugalmat. Az igazságosság iránti éhség kínja rindkét oldalon megmarad. Az áldozatokról nem szabad elfeledkezni, a gyilkosoknak nem szabad végérvényesen diadalmaskodniuk rajtuk. Az egyetemes világítélet várása amikor is az igazságosság végre győzni fog - eredeti1eg az erőszak és az igazságtalanság áldozatainak re-

ménye volt. Ez volt az ő euentörténetük a diadalmaskodó erőszak vflágával szemben. Ők reménykedtek a vflág bírájában, „aki igazságot szolgáltat azoknak, akik jogtalanságot szenvednek''. Az Ószövetség panaszzsoltárai ennek beszédes példái. Csak később, más hatásra lett az áldozatokat megmentő bíróból büntetőbíró, aki előtt meg keu jelenniük a gonosztevőknek. Az áldozatokat megmentő igazságosság várásából a tettesekre irányuló morális ítélet lett, mégpedig annak az osztó igazságosságnak a mércéje szerint, amely a jót jóval, a rosszat rosszal viszonozza. Az utolsó ítélet el248

képzeléseinek keresztényivé tétele érdekében abból indulunk ki, hogy az ítélet bibhai eképzeléseit lzrael lstene szövetségi igazságosságának különleges történelmi tapasztalatából alakították ki, nem pedig a megtorló igazságosság általános alapelvéből. Kó cz bí7ió? Az Újszövetség keresztény elkép-

zelései szerint az ítélet napja annak „az Emberfiának a napja", aki azért jött, ,,hogy keresse, ami elveszett'', tehát ,,Jézus Krisztus napja" Ofl 1,6). Ez lesz az a nap, amikor a Megfeszített az egész világ számára nyflvánvalóvá válik, és az egész világ nyflvánvalóvá válik számára. ,,Mert mindnyájunknak leplezetlenül keu odaállnunk Krisztus ítélőszéke elé" (2Kor 5,10). Ezen a napon mindketten kilépnek rejtettségükből az igazság fényébe: a most ehejtett Krisztus, és az itt még önmaga számára is elrejtett ember. Az örök vflágosság nyilvánvalóvá teszi egymás révén Krisztust és az embereket. Az is átlátszóvá válik majd, ami a természetben most még rejtett, mert az embert rnint testi és természeti lényt nem lehet elvá1asztani a természettől, Isten színe előtt sem, és az ítéleten sem. Mif éle igazságosság ahpján fog ítélri KriszJt/s, amikor eljön Emberfiaként és a vflág bírájaként, és nyilvánvalóvá váhk mindenki számára? Természetesen nem más igazságosság alapján, mint arnit ő maga hirdetett evangéliumában, illetve gyakorolt a bűnösökkel és a betegekkel vállalt közösségben, kü249

1önben senki nem ismerné fel. Az eljövendő bíró ugyanaz, rnint akit a kereszten elítéltek. „A vflág bírájaként" az jön majd el, aki „a vflág bűneit hordozta'', és maga is elszenvedte az áldozatok fájdalmát. A középkori képeket nézve a bíró megpinantásakor az embernek nem jut eszébe magától, hogy ez a bíró azonos lehet a Názáreti Jézussal, a Megfeszítettel, s a legkevésbé akkor, ha meglátja az antik héroszt Michelangelo híres képén a Sixtus-kápolnában. Az az igazságosság, amelyet Krisztus rnindenkivel és mindennel szemben érvényesíteni fog, nem a jót és a rosszat megállapító igazságosság, és nem is a megtorló igazságosság, amely a jókat megjutalmazza, a rosszakat megbünteti, hanem JsíGm íG7ie#iíó'é ógcizságosságűi, amely igazságot szolgáltat az

áldozatoknak, és jó útra vezeti a tetteseket. Először az igazságtalam5ág és az erőszak áldozatai mennek az ítéletre, hogy igazságot szolgáltassanak nekik. A gonoszságok elkövetői ezután fogják megtapasztalni a helyreigazító igazságosságot. Ök azáltal fognak átalakulni, hogy csak áldozataikkal együtt részesülhetnek megváltásban. Az a megfeszített Krisztus menti meg őket, aki áldozataikkal együtt jön hozzájuk. ,,Meg fognak halni" gonosztetteik és bűnterheik számára, hogy áldozataikkal együtt új életre szülessenek. Pál ezt annak a tűznek a képével fejezi ki, amely majd megmutatja, kinek mit ér a műve: „Akinek a műve elhamvad, az kárt van; ő maga ugyan megmenekül, 250

de csak mintegy tűz által" (1Kor 3,15). A végidőbeh tűz" képe lsten elemésztő szeretetének képe. Mind-

az, ami lstennek enentmondott vagy eflentmond, elhamvad, hogy az lsten által szeretett személy megmeneküljön, és mindaz, ami az életében megfelelt és megfelel lstennek, megmaradjon. Az áldozatok és a tettesek eljövendő bírájaként a feltámadott Krisztus legyőzi az előbbiek fájdalmát s az utóbbiak terhét, s valamennyiüket elvezeti a rossz uralmából lsten igazságosságának közösségébe. Bírói tevékenységének célja nem a jutalmazás vagy a büntetés, hanem lsten teremtői igazságosságának győzelme, s ez a győzelem nem a mennybe vagy a pokolba vezet, hanem a kiengesztelődés nagy nap-

jához ezen a földön. Ezen a napon lsten ,,1etöröl a szemükről rninden könnyet'', a fájdalom könnyeit épp-

úgy, rnint a bánat könnyeit, mert „nem lesz többé sem bánat, sem fájdalom, sem jajgatás" (Jel 21,4). Az ítélet nem az utolsó esemény. Csak mindenek újjáteremtését szolgálja, ezért az utolsó előtti. Végérvényes az új teremtő szó lesz: ,,Íme, újra teremtek rnindent" (Jel 21,5).

A rossz elkövetése és elszenvedése persze nem mindig oszlik el kúlönböző személyekre és csoportokra. Az áldozatok is válhatnak tettesekké, és sok emberben megkülönböztethetetlenül egymásba ifleszkedik a rossz ekövetői és áldozati oldala. Annál fontosabb az a felismerés, hogy az eljövendő bíró 251

mint tetteseket megítél, mint áldozatokat pedig talpra állít, és így önmagunkkal is kiengesztel minket. Bíráskodása mjndig szocááJás bí7iáskoczás.28 A vád-

1ottak nem magányosan és egyedül, nem lelkiismeretük kínjával magukra hagyottan álhak bírájuk előtt, mint az emberi bíróságokon. Az áldozatok itt együtt vannak a tettesekkel, s a tettesek az áldozatokkal, Káin Ábenel, Izrael a népekkel, a gazdagok a szegényekkel, az erőszakosok a tehetetlenekkel, a vértanúk gyilkosaikkal. Az emberiség szenvedéstörténete elválaszthatatlanul összekapcsolódik büneinek történetével. Mindig megoldatlan és megoldhatatlanná vált szociális és politikai konfliktusokban válnak egyesek áldozatokká, mások tettesekké. Izrael lstennel megélt történeteiben mindig ezekkel a szavakkal idézik meg lsten igazságosságát: Az Úr legyen bíró köztem és közted" (Ter 16,5; 31,53; 1Sám 24,13). Istent békGbí7ióké}cf hívják segítsé-

gül az említett konfliktusokban, s azt kívánják, hogy ilyenként ítéljen szegények és gazdagok, magas rangúak és alárendeltek között: ,,Igazságot teszek juhok és juhok, kosok és bakok között" 0]z 34,17), hogy a nyáj ismét békében élhessen. A szociáhs bíráskodásért kiáltanak a zsoltárok imádkozói is azzal a kínzó 28 M. WOLF, The Final Reconcihation. Reflections on the Social Dimension of the Eschatological Transition, Modem "eobgy, 16(2000), 91-113.

252

kérdéssel, miért van jó dolguk az istenteleneknek, miközben az lstenhez hűeket üldözik. Isten tegyen igazságot a hívek és az istentelenek között. A szociáhs bíráskodásnak az a feladata, hogy helyrehozza a rossz által tönkretett emberi viszonyokat, nem pedig az, hogy egyéneket jutalmazzon vagy büntessen meg. Isten majd ,,igazságot tesz". Izrael és a kereszténység lstenről szerzett tapasztalatai alapján az utolsó ítéletet is bG'kGbíró§4g-

kénf keu elképzelnünk, nem büntetőbíróságként. Ha a végítélet lényege a tönkrement közösségi viszonyok helyreállítása, akkor az eljövendő bírót békebíróként várjuk. Azokat az újszövetségi helyeket, amelyek a büntetéssel kapcsolatos eképzeléseket akalmazzák, mindenek újjáteremtésé"-nek tekintetében fogjuk értelmezni, hiszen az ítélet csak azt akarja szolgálni. Az ítéletnek nem pusztán negatív, hanem rindenekelőtt pozitív értelme van, azaz: nem pusztán megsemmisíteni akar, hanem mindenekelőtt megmenteni, nem pusztán megszüntetni akar, hanem mindenekelőtt beteljesíteni. Az ítélet minden istenellenes hatalomra kimondott, megsemmisítő ,,nem", és a rossz vflágának megszüntetése, de a teremtés megmentő és beteljesítő ,,igenje" is: ,,Íme, újra teremtek nridenti''29 29 RAGAZ, Der Kampf um das Reich Gottes, in BLUMHARDT, VciíGr t## Sohn - ttn/ t#eíf#.J, Zürich, 1922, 153.

253

Ha a végítélet bíráskodása szociális bíráskodás, akkor egyben kozmíkus bíráskodás is. A teremtés összes tönkrement viszonylatát helyre kefl hozni, hogy az új teremtés az igazságosság talaján állhasson, és megmaradhasson: az emberek közötti, már tárgyalt viszonyokat éppúgy helyre ken ál]Ítani, mint az emberi nem és az élővilág, valamint az emberi nem és a Föld viszonyát. A Messiás békebirodalma, ahogyan azt lzajás 11. fejezete látja, igazságosságot hoz ,,a sze-

gényeknek'', és olyan békét a természet világába, hogy az oroszlán szalmát eszik, mint az ökör''. Darwin létharca meghátrál majd a béke elől. Nem utolsósorban: az ,,első teremtés" mindenütt a káosz által fenyegetett teremtés. A Biblia képi nyelve szerint a káosz mint éjszaka" és mint ,,tenger" belenyúlik a vflágosság és a föld teremtett valóságába. Ennek az ,,elsőnek" el ken múlnia (Jel 21,1.5). Mindenek újjáteremtése János szerint nem ismer többé „éjszakát" és ,,tengert'', mivel lsten fényes dicsősége mindent megvflágít, és minden teremtmény részt vesz lsten létében és örök életében. Ez alapvető változás a földi életnek és magának a kozmosznak a szerkezetében is. Isten megsemmisíti a semmit, megöh a ha-

lált, megszünteti a rossz hatalmát, minden teremtménytől eltávolítja a tőle elválasztó távolságot, a bűnt. Ekkor készen áu majd a talaj mridenek újjáteremtéséhez.

254

2. A pokol fenyeget? A rossz bűvölete újból és újból szörnyü pokolvíziókat hívott életre. A középkori festők látható élvezettel festették meg a pokol kínjainak fertelmeit. Ma is kevés dolog vált ki olyan nyilvános szenzációt, rnint a pokohól folytatott egyházi viták. „Ég-e tűz a pokolban?" 1962-ben heves viták folytak erről a kérdésről a norvég sajtóban, majd a német Stern magazin is fog1akozni kezdett ezzel a mély értelmű teológiai kérdéssel. Amíkor 1995-ben az anglikán egyház Hittani Bizottsága egy alapvető dokumentummal eltörölte a poklot'', és a ,,totális nemléttel" helyettesítette, az egész angol sajtó fekarolta ezt a kérdést, noha a dokumentum csak meuékesen, a végítéletről szóló szakaszában említette a tételt. D95-ben a német egyházi saj-

tó is átvette ezt az ostoba kérdést. Fundamentahsta teológusok ragaszkodtak ahhoz, hogy ne bolygassák meg a poklot. Az evangélikus egyház hivatalosan közölte, hogy ragaszkodni ken az 1530-as Ágostai Hitvauás 17. cikkelyéhez, amelynek értelmében ...a mi Urunk, Jézus Krisztus eljön az utolsó napon, hogy ítéletet tartson, és feltámassza a holtakat; a hívőknek és a kiválasztottaknak örök életet és örök örömöt ad, az istentelen embereket és az ördögöket azonban a pokolba taszítja, és örök kárhozattal sújtja majd.30

30 Confessio Augustana, XVII. cikkely, ugyanígy Confessio Helvetica Posterior (1566), XI. cikkely.

255

Ezen egyházi hagyomány alapján hogyan keu eképzelnünk a poklot? Nem más az, mínt egy vaflási kínzókamra. Az ördögnek és a kárhozottaknak ,,örök kín''-t ken ott elszenvedniük. Aranyszájú Szent János szerint a pokol ...az örök halál országa, ahol nincs élet, a sötétség helye, ahol nincs fény, szakadék, ahonnan a kár-

hozottak sóhajtoznak, de nem találnak hauó fülre.

Gottfried Büchnernek az Újszövetséghez írt régi kézikönyve a következő fejtegetésbe bocsátkozik: m minden érzékünket kínozzák - a látást örök sötétséggel, a haflást bőgéssel és fogcsikorgatással, a szaglást kénbűzzel, az ízlelést az örök halál keserűsé-

gével, a tapintást örök kínokkal.

Ennek a pokoli kínzásnak nincs vége, ez a pokoh tűz kiolthatatlan, nincs menekvés. Az elnyomók földi kínzókamráit n)rilvánvalóan a pokol vanási mintája szerint rendezték be. Ezekből a megkínzott kímenekülhet, ha meghal, de a borzalmas apokahptikus fantázia nem ismer kiutat és határokat: A pokol kínjai állítólag örökké tartanak, a pokol tüze kiolthatatlan. Mindez teljesen abszurd: a megkínzottak nyflvánvalóan hamatatlanok, noha állítólag ,,az örök halál országában" vannak. Noha meghaltak, még minden érzékük birtokában vannak, hogy testileg kínozhassák őket. 256

Manapság már nemigen festik le a templomokban flyen ijesztő színekkel a pokol kínjait. Ha az ember felelősségét akarják hangsúlyozni, akkor ,,kikerülhetetlen istentávolság''-ról beszélnek, ha a kárhozatban lsten működésének eredményét látják, akkor az ,,Istentől való elhagyatottság" a megfelelőbb kifejezés. A pokol ekkor az lstennel akotott közösségből való kizártság áuapotát jelöh, akár úgy jött létre, hogy az ember önmagát zárta ki, akár úgy, hogy lsten zárta ki az embert. Ilyen általános fogalmakkal és a negatívum ilyen, képekkel gazdagon díszített elképzeléseivel minden vauásban találkozunk. Ezek az elképzelések nem keresztényiek, még ha a keresztény egyházak átvették is őket. Egyedül az nevezhető keresztényinek, ha Krisztus sorsára tekintünk, és az ő tapaszta1atai alapján kérdezzük, mi is az, amit ,,pokol''-nak hívnak. Ez pedig a pokol kinyflatkoztatása Kriszft# pokolra szállásában. Luther tanácsa meggyözö.. A poklot és az örök kínt nem magadban, nem is magában a pokolban, és nem a kárhozottakban keu keresned... Nézd annak a Krisztusnak a mennyei képét, aki éretted pokolra szállt, és lstentől elhagyatott volt, mint aki örökre kárhozott, amikor a kereszten azt mondta: Ó lstenem, miért hagytál el engem? Lásd, ebben a képben legyőzetett a te poklod, és bizonyossá tétetett a te bizonytalan kiválasztottságod.

257

Gsak Krisztusban keresd magad, és ne önmagadban, akkor örökre megtalálod magad benne.3]

Luther számára a pokol nem túlvflági hely az alvflágban vagy a rossz szakadékában, hanem egyfajta istentapasztalat - az lstentől elhagyatottság megtapasztalása. Jézus pokoha szállása az volt, arnit a Getszemáni-kerttől a Golgotáig lstennel kapcsolatban ekzenvedett. Kálvin ugyanígy értelmezte Krisztus pokolra szállását: Szenvedésében és halálában Krisztus megtapasztalta az lstentől emagyatottságot, az örök kárhozatot és az örök halált. Egyedül Krisztus passiójában válik szemmel 1áthatóvá, amit bizonyosan ,,pokohak" nevezhetünk. Az ő lstennel kapcsolatos szenvedésében felismerhetik magukat mindazok a megszomorodottak és lstentől elhagyottak, akik már itt, a halál előtt pokoh kínokat szenvednek. Krisztusnak e halála GZó'# és halálábc37i bekö-

vetkezett pokoha száuásából következik halála t/fá%ó és feltámadása GZó'#ó pokolra szánása, ahogy korábban mondtuk a Hitvauásban: ,,száua alá poklokra." A mai

német szöveg azt mondja: ,,Leszállt a halál birodalmába." Mi célból szállt alá Krisztus a pokolra, és ment el a holtak birodalmába? A válasz abból adódik, hogy feltámadt a holtak közül: Először is, hogy meg31 Martin LurHER, Sermon von der Bereitung zum Sterben (1519), WA 2, 691.

258

nyissa a poklot, és lerombolja kapuit; másodszor, hogy meghirdesse a holtaknak szabadulásuk evangéhumát. E keresztény felfogás szerint sem lsten, sem

az ember nem dönt a pokolról, hanem egyedül Krisztus: ,,Halott voltam, s íme, mégis élek, örökkön örökké, és nálam vannak a pokol és a halál kulcsai" (Jel 1,18). Mit kezd Krisztus ,,a pokol kulcsaival"? A ré-

gi húsvéti ének azt mondja: ,,Széttörte a pokol kapuit, / Kivezette az övéit mind, / S nem fog rajtuk többé a halál." 0]KG 100,3) Következésképpen a pokol kapui nyitva állnak. Többé nem kikerülhetetlen a pokol, és senkinek sem keu „femagynia minden reménynyel'', amint Dante ajánlotta a kárhozottaknak. Krisztus megváltó ,,pokolra szállásában" bízva mindenki számíthat arra a 139. zsoltár 8. versével, hogy lsten ,,a pokolban is jelen van'', és együtt énekelheti az első húsvéti énekkel, amelyet Pál az lKor 15,55-ben idéz: Halál, hol a te győzelmed?l" Ha lennének még elveszettek a pokolban, az tragédia lenne Krisztus számára, aki azért jött, „hogy keresse, ami elveszett''.32 Ha Krisztus feltámadása révén érvényes ez a halál utáni pokolra, akkor annál inkább érvényes a halál előtti pokoltapasztalatokra, és arra, ami az ember életét, ahogy mondani szoktuk, ,,pokouá teszi''. E vi1ág kínzókamráiban is jelen van a megszomorított és 32 Ha;rB UTs VON BA1:THA:SAR, Klei:rwr Diskurs über die Hölb, Ostffldern, 1987.

259

megkínzott Krisztus, és kiragadja az embert félelmeiből: ,,... kiragad a pokolból, / és meuettem marad" fogalmazott Paul Gerhardt, és ezt tapasztalták azok is, akik ellenálltak a zsarnokoknak.33 Tehát nem fogunk félni a pokoltól, és végképp nem fogunk senkit a pokoual fenyegetni.

3. Van-e üdvösség a holtak számára? Az Apostoli Hitvauás német szövegében most ez áu: .1eszáut a halál birodalmába." Ez sokak számára homályos és érthetetlen. Mi célból megy Krisztus a holtak országába? Van valamilyen jelentősége halálának a holtak számára? Péter első levele (3,18-22; 4,6) arról beszél, hogy Krisztus a feltámadás megelevenítő Leuce által hirdette az evangéhumot a holtaknak. Ekősorban azoknak, akik ,,egykor nem hittek, mivel lsten várt, és türelmes volt hozzájuk'', de aztán minden holtnak is, hogy ,,Isten Leke által éljenek''. Péter nem mondja meg, hogyan történhetett, hogy a holtak képesek meghallani Krisztus evangéhumát, és hitre juthatnak-e, rnint az élők. De hát elég is annyit tudnunk, hogy a halál nem szabhat határt Krisztus megmentő evangéhumának, s ezért a Krisztusba vetett hit reményt ad a holtaknak is. Bár számunkra, 33 MOLTMANN, Der gefolterte airistus, in Wgr ist Ch7+sft# /tir ttm hG'!/fG?, Gütersloh, 1994, 53-63.

260

akik élünk, halottak, úgyhogy már semmit sem tehetünk értük, de a feltámadott Krisztus számára ebben az értelemben nem halottak. Ő velük van. Ö tehet értük valamit. Neki vannak lehetőségei velük kapcsolatban. Ö tesz valamit velük. Nem hagyja őket véglegesen az örök halálban. Ö ,,1eszáu a halál birodalmába", hogy saját országává tegye, és saját életé-

vel töltse el. Ezért fontos fehsmernünk, hogy ez a leszáuás a holtak országába Krisztus feltámadásának első aktusa. Krisztus úgy megy el a holtakhoz, mint „akit test szerint megöltek, de a lélek szerint életre kelt" (1Pét 3,18).

Az ortodoxok csodálatos húsvéti ikonja úgy ábrázolja a feltámadó Krisztust, rint az emberiség fejét, aki kézen fogja Ádámot és Évát, és magával húzza őket a holtak vflágából. Az ortodox húsvéti hturgia egyik szövege azt mondja: ,,Most minden megtelt világossággal: az ég és a föld és az alvilág;

ünnepelje hát az egész teremtés a Krisztus feltámadását, amelyben megerősíttetett." Így hát Krisztus azért ,,szállt le a halál birodalmába'', hogy a feltámadás ujjongásával töltse el. A halál éjszakája a feltámadás hajnalpírjába fordul. Aki Krisztussal gondol a holtakra, az nem visszahozhatatlan múltjukba tekint, hanem remélt jövőjükbe. Az elválás fájdalmában megvigasztal az egyesülés reménye.

261

4. „Mindenek helyreám'tása" Egyik egyházi énekében Paul Gerhardt azzal vigasztalja a gyászolókat, hogy ezeket a szavakat adja Krisztus szájába :34

Feledjetek, kedves testvéreim, mindent, ami hiány, ami kín, én újra ehozok mindent.

Ha Krisztus mindent visszahoz, akkor számára semmi nem mehet veszendőbe abból, amit mi nem tudunk itt megtartari. Az ő jövőjében visszatér

mindaz, amit szerettünk, amit nélkülöztünk, mert a feltámadás erősebb a halálnál. A feltámadásban ismét egymásra talál rinden, amit a halál szétválasztott. Nagyon vigasztalónak találom ezt a reményt, mert készségessé tesz arra, hogy elengedjük, amit nem tudunk megtartani, és erőt ad ahhoz, hogy együtt tudjunk élni az elválás és az elhagyatottság fájdalmával. Az elválás a szeretett személytől, iuetve a szeretet elhagyatottságának átélése nem a vég, mert ezek nem az utokó események. A ,,rnindenek helyreámtására" vonatkozó elképzelés azonban meghaladja ezt a személyes vigaszt: kozmikus dimenziói vannak. A württembergi pietizmusban a kozmikus várakozás része ez az el34 EKG 36,5.

262

képzelés.35 Bengel és Ötinger, Michael Hahn és a két

Blumhardt fejtette ki, és képviselte bibhai alapon: Ha Pál víziója szerint a végén ,,Isten lesz minden rnindenben" (1Kor 15,28), akkor ebből nem maradhat ki semmi, ami jelenvaló, és semmi, ami elmúlt. Ha az idők teljességében lsten „Krisztusban mint főben újra egyesít rindent, ami a mennyben és a földön van" 0:f 1,10), és ,,általa békít ki magával mindent a földön és a mennyben" 0{ol 1,20), mivel ,,benne teremtett mindent a mennyben és a földön" Ocol 1,16), akkor ls-

ten kegyelmének egyetemességéről ken beszélnünk. Egykor minden nyelv megvallja majd, hogy Jézus Krisztus az Úr, Isten, az Atya dicsőségére" 0?fl 2,11).

Az ,,általános kiengesztelődés" tehát nem lehet többé eretnekség és szemrehányás: az lsten jóságába vetett remény és bizalom kifejezése ez. A döntés azonban egyedül lsten dolga. Mindenek helyreállításá''-nak tanában azonban elsősorban mégsem minden ember kiengesztelődéséről és megváltásáról van szó, hanem „rinden dolog''-ról, azaz mindarról, ami teremtetett a mennyben és a földön. Ahogyan lsten örök emlékezete megőriz minden emberi cselekvést és szenvedést, s így azok megmaradnak, ugyanúgy bevésődik emlékezetébe, és megmarad ott a teremtés története is, 35 Fr. GRorTH, Die ,,Wiederbringuiiig aller Di;nge" i;m uJümembergischen Pü?tismus, GöüírLgen, "84.

263

hogy majd beteljesedjék lsten dicsőségének örök országában. ,,Mindenek helyreállítása"-kor, az örök pfl1anatban mhden jelen lesz, ami egymás után történt az idők folyamán. Ckak az történhet meg, amit lsten Jel 21,5 szerint megígér: ,,Íme, újra teremtek móícdeicí."

Az utolsó ítélet hagyományos tana is beszél valamiféle ,,helyreállításról", de csak az összes emberekéről, hogy Ádámmal és Évával kezdve valamenynyien megkapják igazságos ítéletüket. Ezután már csak az ég és a föld marad hátra, a föld fölöslegessé válik, és ámtólag tűzben ég el. Ez az ítéletfelfogás szélsőségesen teremtéseflenes. Ráadásul embereuenes is, hiszen az ember földi teremtmény CTer 2,7), és a föld nékül nem képes élni. Mi keresnivalónk van az égben, az angyalok között? Hisz az emberek nem angyalpalánták, hanem lsten képmásai a földönl Az ember újjáteremtéséről így nem lehet szó a föld újjáteremtése nékül. Nincs örök élet ,,az eljövendő vflág élete" nékül. Ez az eljövendő vflág pedig az ég és a föld lakói számára készült új életterekből án: ,,az új égből és az új földből, ahol igazságosság lakík" (2Pét 3,13). Az ,,új föld" nékül nem létezhet üdvösség az ember számára. A ,,rindenek helyreállítására" vonatkozó elképzelés nagyon jól jelzi a teremtő lsten eljövetelébe vetett remény vflágot átfogó dimenzióit, de még nem mond semmit e helyreállítás céljáról. E cél nem lehet a dolgok eredeti ánapotának restaurációja, például a

264

Paradicsom visszatérése, mert ebbén az esetben be lenne programozva a következő bünbeesés. Krisztusnak a holtak közül történt feltámasztása sem korábban megélt életének ,,visszatérése'' volt, hanem földi életének átalakítása örök életté. Alighanem így képzelhetjük el ,,rrrindenek helyreállításának" célját is: E vflág átalakítása az örök teremtés eljövendő világává. ,,Mindenek helyreállításá"-nak az a rendeltetése, hogy megkezdje a kozmosz végleges alakjára való újjászületését.

265

V. FEJEZET

Örök élet

1. Mit kérdezünk? Személyes életünk véges, halandó és rövid. Véges és halandó az emberi nem is. Későn jött létre, és hamar eltűnhet megint, akár természeti katasztrófa miatt, akár önmaga megsemmisítésével. Mulandó végül minden élő, ami az evolúció során létrejött e termékeny bolygón. Akár hő-, akár fagyhalál vet véget magának a Földnek, egy biztos: nem marad olyan, ami1yen. Hogyan valósulhat meg valaha ,,az eljövendő vi1ág örök élete"?

Mielőtt választ keresnénk erre, tisztáznunk keu a kérdést, és ki keu zárnunk azt, ami nem tárgya érdeklődésünknek. Az „örök élet" ahgha jelenti en267

nek az életnek végtelen meghosszabbítását. Az élet meghosszabbításával foglalkozó mai orvosi és biogenetikai munkának semmi köze nincs ahhoz, amit a vauás ,,örök élet''-nek nevez, mert az örökkévalóság nem végtelenség. Annak az életnek a végtelen változata, amit itt a földön élünk, tartalmatlan, és ásítóan unalmas lenne. Aligha tarthatjuk kívánatosnak, hogy egy napon négyszáz éves professzorok előadásait ken-

jen haugatnunkl Nagy Frigyes persze csak cinikus volt,

arikor a csatatéren egyszer ezt kiáltotta oda katonáinak, hogy hősi halálba kergesse őket: ,,Na, fiúk, akartok-e örökké élni?" Másfelől az ,,örök élet" nem áuhat az itt megélt rövid élet megörökítéséből. Ekkor semmi újat nem várhatnánk az örökkévalóságtól, hanem csak ennek az életnek a lezárt végét és - ahogy gyakran mondják - az ,,örök nyugalmat''. De nem lenne ez inkább az ,,örök halál''? Előrébb visz, ha nem csupán örök életről beszélünk, hanem örők Gzet#i'LSG'gró'J is, hogy a továbbiakban

ne ennek az életnek a hosszú életűségre való kiterjesztését értsük örökkévalóságon, hanem a megélés intenzitását.36 Ebben az értelemben igazak Friedrich Nietzsche ismert verssorai: 36 Igen szépen hangsúlyozta ezt ALTHAUS, Art. Ewiges Leben, IV, dogmatisch, in RGG3, 11, 805-809. Vö. még Hans KÜNG, E".ges LebG7L?, München, 1982, kül. 274-296 (magyarul: UÖ, Vóm őrők ébf ?, ford. RIMLER lván, Budapest, 2001).

268

De a gyönyör örökre vágy, - mély, öröklétü mélybe vágy|37

Nem az élet időbeli hosszúsága, hanem a megélés piuanatnyi mélysége éri el azt az eredetiséget, amit örökkévalóságnak nevezünk, amikor lstenre gondolunk. A kronológiai időnek semmi köze nincs lsten eme örökkévalóságához. A beteljesült pfl1anat azonban olyan, mint az örökkévalóság egy atomja, és megvflágosodása olyan, mint az örök vflágosság egy szikrája. A szeretet teszi elevenné az életet, és növeh az életkedvet. A kedvelt életben lelt öröm indít minket arra, hogy az élet teljessége iránt érdeklődjünk, és ezt a teljes életet nevezzük ,,örök élet''-nek. Ha azonban ma valaki ,,örök élet''-ről beszél,

mindenki rögtön a halál utáni életre gondol. Az ottani élet állítólag az itteni élet ellenképe: az élet itt mu1andó, ott maradandó; itt halandó, ott halhatatlan; itt időbeh, ott örök. Az ottani pozitívum és az itteni negatívum szembeállítása nem is hamis. Szükségünk van az ilyen euenképekre, hogy ne törődjünk bele ennek az életnek a csalódásaiba és sérüléseibe, hanem tiltakozzunk euenük, s így elevenek maradjunk. Ha 37 Az J'g)/ szóbfí Zű7iflfht/sfrtz című műből vett „Mámoros dal" kőbe vésve található a Sfls Maria meuetti fflasté-félszigeten. Magyarul: Friedrich NIETZSCHE, J'gy szóbff Zczrciíht/st7ifl, ford. KURDI lmre, Budapest, 2000, 385.

269

az ottani örök életben bízunk, akkor az itteni, beteges és halandó élet elviselhetőbbé is, meg elvisemetetlenebbé is válhat: Az örök élet vigasza mindig tartalmazza az ennek az életnek a halála eueni tfltakozást is, ám az ottani, beteljesedett élet reménye gyakran elvonja a szeretetet az itteni élettől, s ezért az emberek mintegy az örök élet várótermének érzik az itteni életet, és már csak félszíwel vesznek részt benne. Helyénvaló ezért, hogy megvilágítsuk ennek az életnek mridkét oldalát. Ez az élet időbeh élet, való igaz; de az időbeh élet nem csupán mt/!űndó G'JGf . Csak számunkra

tűnik annak, amikor a múltba tekintünk, és el keu búcsúznunk attól, arnit nem tudunk megtartani. Minden piflanatban jelen van ugyanakkor valamiféle kGzcbfé G'Zéí és valami ébredő elevenség is, ha a jövőbe né-

zünk, és üdvözöljük az új reggel 1ehetőségeit. Az élet minden piflanata a múlt vége és a jövő kezdete. Ha csak halálunkat tartjuk szemünk előtt, akkor az álta1unk szeretett dolgok mulandóságának benyomása kerekedík felül. Ha túlnézünk a halál sötét horizontján, és lsten új napjának hajnalpírjára szegezzük tekintetünket, akkor az általunk szeretett dolgok kezdeti jellege elevenné tesz minket, és rájuk fogunk figyelni. A mulandó élet halálra szánt élet. A kezdeti élet a jövő áldását hordja magán. A kezdet elevensége előtt a beteljesedett élet áu rnint a jövő reménye. Beteljesedettnek azt az életet nevezzük, amely telje270

sen egy önmagával, és amelyet annyira áthatott az életre mondott ,,igen'', hogy kizárja a negatívum mérges csíráit. Az ilyen életnek az örök jelenben élt életnek kell 1ennie, kizárva a már-nem-1étet és a még-nem-1étet, az elszalasztott és csak álmodott életet. Ekkor az ember már nem az emlékei után fut, és nem vágyainak vflágában él, hanem teljességgel jelen van. A boldog élet iránti vágyakozásánál fogva a

kezdeti elevenség túlmutat önmagán, és maga is az örök élet megélt ígérete: saját jövendő beteljesedésének látható példázata. Megtapasztalható-e már itt az örök élet? Hát persze: a szenvedélyes szerelemben és az életkedvben benne van annak az elevenségnek az előíze, amely eredeti, és olyan erős, rnint a halál. Ezt az életerőt minden érzékünkkel észlehetjük: ,,Nyfla tüzes nyfl, az Úrnak láng).a" ún 8,6). Isten örök életre teremtette az embert", mondja lzrael bölcsessége 03ölcs 2,23). Ha ez igaz,

akkor az ember megbékélhet ezzel a törékeny és ha1andó élettel. Többre rendeltetett. Élni akarása meghaladja ennek az életnek a határait. ,,Vagyok, de nem birtokolom magamat.''38 ,,Élni akarok, de az élet kicsúszik a kezeim közül.''39 Az élet nem fejeződik ki 38 Ernst BLOCH, Spt#e7i, Frankfurt, 1959, 7. 39 GROETH:UYSEN, Phibsophsche Amhropologie, Münche:r+ Berlin, 1928, 79, szinte szó szerint azt mondja, amit később Ernst Bloch.

271

teljesen bennem. Ebből fakad az a belső nyugtalanság, amely az élet minden elért áuapotán túl akar lépni. Ezt az élet iránti érdeklődést az ember boldogságra törekvésének szokták nevezni. De semmi mu1andó nem képes kielégíteni ezt a törekvést és az ember nyugtalan szívét. Az ember ,,1eke'', tehát az, ami egész életében lelkesíti, nem más, mint ez a belső keresés és törekvés, a belső üresség érzése és az élet teljességének keresése. Az ember erotikus lény, a szenvedés és a szenvedély mozgatja. Az ember kíváncsi lény, s a messzeség arra csábítja, hogy útnak induljon. Ez az emberkép bizonnyal európai emberkép. Az lsten ígéreteit tartalmazó és az embernek az ismeretlen jövő felé tett lépéseit leíró bibhai könyvek határozzák meg. Egy német számára ez a bennünk élő ,,örök Faust'', egy indiai számára azonban a fenyegető Vasco da Gama-i mentalitás. Az itteni, összeütközésekben élő, s az ottani, harmóniában élő ember közötti kulturális különbségek mögött azonban rnindenkiben feltünik az a fölös ösztönerő, amely beteljesülésre tör.4° 40 MÖx SCHELER, Die Stellung des Menschen im Kosmos, München, 1949, 56 (magyarul: UÖ, Az embGr hG/yG c* koz-

moszzmn, ford. CSATÁR Péter, Budapest, 1995 Horror Metaphysicae]). Scheler az ember ,,szívének ürességé''-ből következtet arra, hogy eljön majd az a ,,felemelkedés a vflág iránti nyitottság"-ra, amely minden határt meghalad.

272

2. Hogyan válhat örökössé az emberi élet? Mivel az ember nem isten, hanem teremtmény, sosem találhatja meg önmagában az élet tökéletes teljességét, hanem csak lstenben, aki teremtette. Csak magában lstenben van meg az az örökké eredeti elevenség és szépség, amely nem csupán boldogságot ígér, hanem örök üdvösséget is. Csak lstenben van jelen egyszerre a mozgás és a nyugalom, a teremtői kimeríthetetlenség és az önmagában nyugvó tökéletesség. Ezért látta a keresztény hagyomány magában lstenben a ,,1egfőbb jót" Íst/mmt/m bom/mJ, amely a kezdet kezdetén felébreszt, majd végérvényesen beteljesít minden emberi törekvést. Ez JstGm boldogító Záíásábűzn fejeződik ki Ítrisío beciíó/óct7J, és abban a várakozás-

ban, hogy az az lsten, aki mindent teremtett és mindent megvált, a céhál úgy fog beni'!€ Zűk7ié teremtésében, és úgy marad /.GZGic benne, hogy „ő lesz minden mindenben" (1Kor 15,28). Vegyük szemügyre e re-

mény mindkét vízióját. Az istc7izáíás lsten ,,színről színre" való szemlélése lesz (1Kor 13,12). Ennek érdekében le ken hul1ania az ehejtő lepelnek, amely most elválasztja egymástól lstent és az embert.4] Isten részéről ez abban

jelentkezik, hogy végérvényesen kinyilvánítja dicsősé4\ M. GRABMANN, Die Gmndgedanker. des Heihge`n Augusti-

m# #bgr SéGb t## Go#, Darmstadt, 1957; H. SaloIZ, F"ótio Dei. Ein Betirag zur Geschrihie der Theologie und der hb7sfék, Leipzig, 1911.

273

gét, az ember részéről pedig a szív tisztaságában Q4t 5,8) és a födetlen arcban: csak ezek teszik lehetővé, hogy az ember lássa lstent, és mégse haljon meg. Istent és az embert nem csupán az rejti el egymás elől, ami oly titokzatossá, és épp elégszer oly kínzóvá teszi számunkra a rejtőző lstent, hanem valami más is, ami kegyelmet hordoz: Úgy, ahogy vagyunk, elpusztulnánk dicsőségének fénylő ragyogásában. Érzékletesen meséli el ezt Mózes története Ociv 33): Az Úr leszáll a ,,felhőoszlopból" Izrael népének kicsiny sátrába, és ,,szemtől szemben beszél Mózessel, ahogyan az ember a barátjával beszél''. Ezután az Úr ,,teret ad" Mózesnek maga menett, és kezével óvja őt egy sziklahasadékban, hogy megnézhesse lsten elvonuló dicsőségét, mert ,,arcomat senki sem láthatja" (33, 23). A héber Bibha ,,Isten barátai''-nak nevezi azokat az embereket, akikkel ilyesmi történt. Az Újszövetség azokat a hívőket nevezi ,,barátok''-nak (Jn 15,15), akjk ,,1átták lsten dicsőségét Krisztus arcán" (2Kor 4,6). Isten Lekének vflágosságában „mindnyájan, akik födetlen arccal tükrözzük vissza az Úr dicsőségét, a dicsőségben fokról fokra hozzá hasonlóvá változunk át" (2Kor 3,18). Hogyan történik ez, és mi játszódik le ekkor az emberben? A szemlélésben megfeledkezünk magunkról, és teljesen feloldódunk abban, amit szemlélünk.

Nem a látottat tesszük tulajdonunkká, hanem mi adjuk át magunkat neki - így a szemlélés által mi ala274

kulunk át, és bizonyos megfelelések révén hasonlóvá válunk ahhoz, amit szemlélünk. A szemlélés által részt veszünk abban, amit nézünk, és részévé válunk. Isten szeri!éLése öröh hiriösséget teremt lstermel. Az elcsodálkozás és a szemlélés képe az isteruzG7iGfGí legmagasabb formáját tárja elénk: azt,

amelyben önmagáért szeretjük lstent. Hálánk lsten jó adományaira irányul, Isten szemlélése viszont önmagáért érzékeh lstent. Bár az istehlátás azt eredményezi, hogy lsten szemlélői teljesen megfeledkeznek magukról, énjüket mégsem veszítik el. Akik lstent szemlélik, nem tűmek el, mint cseppek az istenség végtelen tengerében, ahogy egyes keresztény rnisztikusok vélték, és nem is oldódnak fel valanriféle nirvánában, ahogy a buddhisták kívánják. Önmaguk maradnak, és személyek maradnak, különben a szem1élt lstennek nem lenne partnere, és az istenlátás elveszítené alanyát. A szeretet egyesít és megkülönböztet; egyesíti a különbözőket, és tiszteletben tartja sajátosságaikat. A Bibha nyelve azzal hangsúlyozza ezt az ls-

ten-partnerséget, hogy azt mondja: ,,szemtől szembeni'', kőz«Őnőg mGgís7%G7iés lesz ez, és majd úgy ismer-

jük meg lstent, ahogyan lsten ismer minket. Mielőtt mi „néznénk" Istent, Isten letekint ránk: ,,Ö mindent lát, ami az ég alatt van" (Jób 28,24). Az ember tehát nem válík maga is istenné lsten szemlélése révén, de olyan értelemben ,,megistenül'', hogy közvetlenül és a 275

különbözés kínzó érzése nélkül vesz részt lsten eredetiségében és elevenségében, igazságában és szépségében. Istent szemlélve véges lényként is triszo7D/Zűigos

örökkétmJó§ágoí kap annak révén, hogy akadálytalanul részt vesz az isteni örökkévalóságban. Az emberi éL€t részesedéses örökkéualóságba vétetik fel, mégls emberi marad. Isten szemlélése Szent Ágoston szerint JstG7i teLjes éluezetéhez vezet (fmtiio Dei). Nemcs.ak. a bóL dog szemek ismerik fel, ami addig rejtve volt, hanem

nriden más érzékünkkel is észleljük lsten istenségét, és így élvezetünk teljes lesz azáltal, hogy rrinden igazi emberi kívánságunk beteljesedik. Csak ezért beszélhetünk örök bozdogságróJ, és nem csupán örök életről. Az örök boldogság tartalma lsten csodálatos élvezése, és a véget érni nem akaró ujjongás folytán ez felülmúl minden földi boldogságot. 1sten é+vezetét ls kölcsönös örue`ndezéskéni

keu eképzelnünk. Az emberek élvezik lstenben lelt örömüket, Istennek pedig „öröme telik népében" Oz 65,18). A teremtmények élvezik a közösséget Teremtőjükkel, s a Teremtő élvezi közösségét teremtményeivel, akik immár teljesen megfelelnek neki. Isten élvezete nem magányos lekeknek készült, ezért beszélt Ágoston arról is, hogy az lstent élvező emberek kölcsönösen élvezik egymást: F7"óíb DGí Gf sGín-

trig#[ én DGa Az lstenben lelt öröm révén az emberek egymásnak is örvendezni fognak, és élvezetté vál276

nak egymás számára, arnit itt és most nem minden esetben lehet elmondani. A közvetlen közösség lstennel az emberek egymás közti közvetlen közösségéhez vezet. Isten szemlélését ezért nemcsak szemé1yesen keu felfogni, hanem szociálisan is: az emberek Istenben" érzékelik és ismerik meg egymást. Ez sokkal több, mint az a ,,viszontlátás", amely sok hátramaradottat izgat. JstG7t mindent beteljesítő és boldogító ZáíásáÍ'!tzk elképzelésében minden annyira magára lstenre irányul, hogy az a benyomásunk támad: végtelen tá-

gasság*baLn rnaga. 1sterL az öröh hazája mindemek,

amit teremtett. A maga sajátosságában, tehát önmaga megszűnése néHcül minden a túlvflági istem5égben

fog lakni; nem csupán a lekünk, hanem teljes szemé1yiségünk is, nem csupán az egyének, hanem a közösség is, nem csupán az emberek, hanem minden teremtett lény is a mennyben és a földön. A végén lsten mindent összegyűjt önmagába. Ez a kép azonban egyoldalú: Arnint a szem1élés révén mé7ctzem JsfG7tbG7® van, úgy a maga részéről

JstGm mé7ctzenbm jelen van, és végtelenségével áthatja

minden dolog végességét. Pál ezt a képet használja erre: „Isten lesz minden mindenben" (1Kor 15,28). Ez a dicsőséges lsten országának látomása. Az isteni és az e vflági nem keveredik össze, az isteni nem oldódik fel panteista módon a dolgokban, hanem kölcsönösen áthatják egymást: keveretlenül és szétválaszt277

hatatlanul. Ez Jsfem G trizágbci% Zcikásántaz látomása.

A Teremtő nem áll szemben ekülönülten teremtésével, hanem belép abba, hogy örök lakásává tegye. Az egész teremtett világ az Örökkévaló templomává lesz. E bennlakása révén lsten mindent áthat elevenségével és szépségével, s ezáltal minden újjáalakul, hogy lstenhez iflő legyen, és örökre megfeleljen neki. Ez az új vflág válik aztán JstG7t Őrök hc7zá7.átÁá ..,, amint

a mennyben, úgy a földön is." Mi változik meg tehát a vflágban? Ha lsten rnindenben benne van, akkor a teremtő valóság van jelen a teremtett valóságban, s a végtelen rrinden végesben; akkor rindenben ízlelni és látni lehet, hogy milyen édes az Úr''; akkor mindennek lsten-íze és lsten-illata van, mivel minden Jsten szG7iísG'gé%' wáJf . Ezt jelenti „az eljövendő vflág örök élete". A világ e

szentségi szemlélete szükségszerűen kiegészíti lsten boldogító szemlélését. Ha a természet és a történelem beteljesedésének ezt az új vflágát ,,Isten országá''-nak nevezzük, akkor ezt az lsten-országot nem szabad teokratikusan felfognunk, arnint a kifejezés kézenfekvővé tenné, hanem hangsúlyoznunk kell, hogy lsten és a vflág kölcsönösen áthatja egymást: Isten isteni módon benne lakik a vflágban, a vflág pedig vflági módon benne lakik lstenben. Annak a mjntaképe, hogy így tekintsünk lsten országára, maga Krisztus, mert Krisztus a megtestesült lsten országa'', arnint az Újszövetség 278

hangsúlyozza: ,,Benne lakik testi formában az istenség egész teljessége" 0(ol 2,9). Isten országától, ahogy a

mennyben, úgy a földön is, nem kevesebbet várhatunk, nrint lsten kozmikus megtestesúlését, amelyben az istenség és az emberség úgy hatja át egymást kölcsönösen, ahogyan lsten örök lgéjének ,,megtestesülésében" és „Isten Lelkének minden testbe történt kiárasztásában''. A „rninden test" minden élőlényt je1ent a héber szóhasználatban, a ,,test feltámadása" pedig, ahogy az Apostoli Hitvanásban mondtuk régebben, minden élő örök elevenségére utal.

3. Az örök élet ideje Hogyan képzeljük el az ,,örök elevenség"-et, ha már nem létezik idő? Avagy átalakulhat-e ennek a mostani életnek az ideje úgy, hogy olyan örök éczó'7ió'J beszémetünk, amely megfelel az ,,örök elevenség''-nek? A teológiai hagyományok ténylegesen nem csupán az idő és az örökkévalóság ellentétét ismerik, hanem különbséget tesznek a ,,mostani vflágkorszak" és az eljövendő vflágkorszak" között is: a mostani vflágkorszak a mulandóság ideje, az eljövendő vflágkorszak a maradandó, és ezért örök vflág ideje. Megkü1önböztetik továbbá azt az örökkévalóságot, amely lsten tulajdonsága, és azt, amely a mennyben urakodik s az angyalok tulajdonsága, illetve a Földnek és lakóinak időbehségét. A földi idő a keletkezés és az 279

elmúlás k7io7mzógí". éczg/.G,. a mennyei idő a viszonylagos örökkévalóság czóómékt# éczq/.G,. Isten örökkévalósá-

ga egyedülálló. Ha valamivel alaposabban vesszük szemügyre az aiónikus időt, akkor szerkezetében megtaláljuk azokat az időköröket, amelyeket mindig is az örökkévalóság képmásaként fogtak fel: A kezdet és vég nélküli kör annak a 7itwtyzóbózás éczó'7'!ek az alak-

ja, amely nem tesz kúlönbséget múlt és jövő között, és mégsem áll csendben, hanem körben mozog. Az flyen visszatérő mozgások stabilizálják az életet a földön és az emberi szervezetben, és biztosítják a tartósságot és fennmaradást a mulandóság áramában; ilyen

például a Föld forgása, a Föld pályája a Nap körül, a nappal és az éjszaka, a nyár és a tél, iuetve az emberi szervezetben a vérkeringés és más folyamatok.

Ha tehát az örök élet zavartalan részvétel lsten örökkévalóságában, akkor saját örökkévalósága c7éónékt4s idő. Ha az élő lsten örökkévalóságában való

részvétel örök elevenséggel tölti meg az emberi életet, akkor ennek az örökkévalóságnak az ideje már nem az irreverzibihs idő, hanem inkább azoknak a körmozgásoknak a reverzibilis ideje, amelyek áuandóan tartóssá teszik az életet, úgyhogy ,,ffe everlasting"-ról és ,,world without end''-ről beszélhetünk. Feltehetően erre gondolt Johann Rist, amikor az ,,idő nélküli idő" és a ,,vég néküli kezdet" paradoxonát említette. Nem lehet tehát úgy érvelni, hogy az örök élet vagy élet néküli tökéletesség, vagy tökéletesség 280

nélküli élet.42 A tökéletességben is létezik szeretet, és

léteznek benne teremtő mozgások, különben maga lsten is vagy tökéletes lenne, de nem lenne benne élet, vagy eleven lenne, de nem lenne tökéletes. Isten teremtő elevensége azonban éppen tökéletességéből fakad. Ezért az lstennel akotott tökéletes közösségben az ember is részesedni fog lsten teremtői eredetiségéből. Így aztán ahghanem kimeríthetetlen teremtői elevenségként képzelhetjük el az örök életet. Akkor majd minden teremtményben testszerűen benne lakik az istenség teljessége.

4. Az örök élet helye

Kérve kériek, testNéreim, maradjaioh hűek a f öuhöz, és ne higgyetek azoknak, akik földöntúli reménységgel kecsegtetnek benneteketl" - óvta a modern embert a Zű7iflfht/sfrában Nietzsche.43 De hát nem éppen a földöntúli mennyben van-e az örök élet helye, s nem ezen a földön? A keresztény remény éppenséggel nem a mennybe vezeti az embereket a földről, hanem lsten országába, amely eljön a földre. A mennyhez az angyalok tartoznak, az emberek azonban a földből vétettek, és a földhöz tartoznak, 42 Fr. SCHLEIERMACHER, Der chrisfJóchG acittbG, 21830/31, 159. és 163. §.

43 NIETZsfflE, ó. m., 18.

281

mégpedig az időben és az örökkévalóságban egyL aránt. Ha megnyflik számukra a menny, akkor az a földi menny. Isten országa közvetlen kapcsolatban án a földdel. A földdel együtt él, s az emberek csak a földi lsten országára törekedhetnek - mert ezen a földön áu Krisztus keresztje, és csak ezen a földön várhatjuk a megváltást a rossztól, sehol másutt. Ez a földi élet alakul majd át örök életté, és ez a földi élet támad fel az örök életre (lKor 15,53-54). Tehát az evangéliumban ugyanazt halljuk, amit Nietzsche mond: „testvéreim, maradjatok hűek a földhöz'', vagyis: Itt várjátok lsten országát, és ne álmodozzatok mennyei menedékhelyrőll „Isten országában csak az hihet, aki egyszerre szereti a Földet és lstent.''44 Ha a Föld és az emberek ennyire összetartoznak, akkor az örök élettel együtt „új földet" is keu várnunk, amelyet már nem borít be a mulandóság halálos árnyéka, hanem örök „igazságosság" 1akik rajta (2Pét 3,13). Ez lesz a Föld megváltása. Az örök élet éppoly kevéssé állhat önmagában, rnint azok az emberek, akiknek adatik majd. Ezért az örök élet az eljövendő vflághoz kötődik.

44 BONIIOEFFER, Deí% RGéch kommG (1932), Hamburg, 1958,

5. BLUMHARDTnál a Földnek ugyanezen teológiájával találkozunk: vö. RAGAZ, Der Kampf um das Reich Gottes, in BLUMHARDT, VűfGr t#cd Sóhn - t## t#Góí#.7, Zürich, 1922, 55-61.

282

A lélekhez hozzátartozik a test, ezért a lé1ek üdvössége nem lehetséges testi feltámadás nékül. Az emberhez hozzátartozik az emberi közösség, ezért az egyén üdvössége nem lehetséges új közösség nékül. Az emberi közösséghez hozzátartozik a föld és a földlakók természetes környezete, ezért az ember üdvössége nem lehetséges a föld újjáteremtése és az egész sóhajtozó teremtett vflág megváltása néHcül. Isten, a teremtő a megváltásban is hű marad teremtéséhez, és „nem veti el kezei művét''. Semmit nem veszejt el, és semmit nem semmisít meg abból, arnit teremtett. Ezért nevezi a Biblia ,,újjáteremtés"-nek a megváltást, s ez az újjáteremtés „minden''-re kiterjed (Jel 21,5). Mindezt azért kell annyira hangsúlyozri, mert sok teremtéseuenes és vflágmegsemmisítő megváltási eképzelés lopódzott be a történelmi kereszténységbe - és hangsúlyozni keu akkor is, ha a „test feltámadásá''-nak vagy az ,,új föld''-nek a képe idegenné vált a modern kor természettudományos gondolkodása számára, s csak a posztmodern kezdődő holisztikus és ökologikus gondokodása számára válnak ismét érthetővé ezek a képek. Így az GzfemGfG's (a németben „szójáték'' : GJ-/öZcZGzésJ is mélyebb értelmet nyer. Mi lenne, ha a sírnál nem azt mondanánk: ,,... és

erró'Z a földről fog feltámasztani téged Krisztus az utolsó napon'', hanem azt: „... és GzzGJ a földdel

együtt fogsz feltámadni"? Mert hová támadnának fel a holtak, ha nem erre a Földre? 283

5. Megmarad-e földi életünk az örök életben is? Ugyanazon emberként támaszt fel rinket lsten, akik voltunk, vagy másmilyenek leszünk? Magunkra fogunk vajon ismerni? Hol marad identitásunk az idő és az örökkévalóság, a halandóság és a halhatatlanság közti halálos különbségben? Annak érdekében, nehogy elvont választ adjunk a kérdésre, induljunk ki abból, hogy lsten ,,nevünkön szólít" majd. Nevünk egész személyünket és élettörténetünket jelöh. Sem a test néküli lelket, sem a lélektől megfosztott testet, sem az életének csupán egyetlen állapotában szemlélt személyt nem lehet néven nevezni. Az örökkévalóság pillanatában egyidejűvé válik az az élet, amelyet a különböző életkorok időbeli egymásutánjában éltünk le, és így alakul át az lsten színe előtti örök elevenséggé. Tehát teljesen magunkra ismerünk majd, amikor a nevünket hanjuk. Földi életünk felemekedik az örök elevenségbe, s megmarad abban. De vajon minden gaztettünk és szenvedésünk megörökítését is eredményezi ez? A „feltámadás" rindig magában foglalja az átalakulást is (1Kor 15,52): a bűnök megbocsátását, az igazságtalanságok helyrehozását, a bánatra nyújtott vigaszt és a könnyek letörlését. Ez nem azt jelenti, hogy más lénnyé alakulunk át, hanem azt, hogy saját lényünk alakul át a kiengesztelődés révén. Megbocsátott bűneink is megma-

radnak emlékezetünkben, de már nem nehezednek ránk teherként. A begyógyult sebeket is fel 1ehet is284

merni a hegekről, de már nem fájnak. Ha letörölték is a gyász könnyeit, és gyászunk örörnre fordult, szemünk akkor is nedves marad. Mindezzel azt szeretném mondani: Amikor időbeh életünk átalakul örök elevenséggé, nem tűnik el, hanem ,,átszeuemül''. Isten elfogadja, helyreigazítja, kiengeszteh, megszenteh és megdicsőíti - de a mi életünk marad, rnint ahogy mi is megmaradunk benne, sőt csak ekkor válunk igazán teljesen önmagunkká. 01ykor megkérdezik, vajon az örök életben minden ember egyforma lesz-e, és megszűmek-e a férfi és a nő közötti különbségek. Bár Jézus azt mondja Máté evangéhumában: ,,A feltámadás után nem nősülnek, férjhez sem mennek, hanem úgy élnek, mint lsten angyalai a mennyben" (22,30), ez azonban nem jelenti azt, hogy az emberek angyalokká válnak. Ez csak hasonlat. Azt hiszem, a nemi különbség hozzátartozik önazonosságunkhoz, és ezért nem is

tűrik el. Ha lsten a maga képére férfinak és nőnek teremtette az embert, akkor örök életre szólóan teremtette flyennek őket. Az örök élet míndenki számára ugyanazt jelenti a közös eljövendő vflágban, de az eljövendő vflág nem kevésbé színes és sokféle, rnint ez a mostani, kezdeti vflág. Nem hiszem, hogy ott eltérő jutalmazásban részesülünk jótetteinkért, vagy azért, amit ártatlanul szenvedtünk el. De ahogy a pünkösd révén a keresztény közösség már most a különböző karizmák, tehetségek és feladatok szociális 285

helye, mennyivel inkább lesz minden teremtmény újjáteremtése a karizmatikus erőknek és a Lélek adományainak túlcsorduló bőségel A keresztény közösség ugyaris rindig az eljövendő vflág tavaszaként és előízeként fogta fel karizmatikus adományait. Karizmatikus erői nem természetfeletti adományok, hanem ,,az eljövendő vflág erői" Czsid 6,5), tehát az ,,el-

jövendő világban" túl kell csordulniuk az effajta erőknek, hogy rnindenki előtt nyitva áujon a saját lehetősége, együttesen pedig rindenki számára megnyfljon az örök elevenség bősége. Ennek értelmében nem az örökkévalóság egyhangúságára, hanem az élet teljességének sokszólamúságára számíthatunk. Gak a halál egyhangú, az új teremtés nem.

6. Mit tudhatunk az örök életről? Nem lehet-e minden egészen másképp? Többet mondtam-e, mint amit ebben a megrongálódott és halandó életben mondhat az ember a túlvilágról? Igaz, még senki nem tért vissza onnan, és nem vflágosított fel minket az odaát valókról. Igaz: ,,A reménykedés és várakozás némelyekből bolondot csinál." De az örök élet jövője nem olyan összefüggéste1enül 1óg a levegőben, hogy ennek az életnek a jelene alapján semmit ne, vagy csupán a tapasztalattól elszakadt dolgokat lehetne mondani róla. Az örök elevenségre vonatkozó, itt bemutatott elképzeléseimben három megfontolás vezérelt: 286

a. Ábrahám, Izsák és Jákob lstene ,,a remény lstene'', mert ő életet ígér, és ígéreteit megtartja. Ö a hűsG'g teljessége, ezért ráhagyatkozhatunk ígéreteire és szavára. Nem fogja tehát elejteni teremtményeit, hanem végezetül beteljesíti művét, és örök teremtésévé teszi azt. Isten örök életre teremtette az embert, tehát elvezeti majd örök jelenébe. Ebben sem az emberi ellenkezés, sem a halál nem akadá1yozhatja meg, mert lsten valóban lsten. Az örökké gazdag lsten nem bűneink és érdemeink pedáns könyvelője, hanem jóságának bőségében túláradóan osztogatja az életet. Szavai ígéretek, elhívott emberei próféták, történelmi tettei jövőt nyitnak; minden teremtett élet kezdeti élet, s ezért reáljs ígéret arra, hogy jövője van lstennél, aki az örök élet. b. Isten feltámasztotta a holtak közül Jézust, aki a jövő Krisztusává vált: az Újszövetség a holtak zsengéjének és az élet vezérének nevezi őt. 4 ho!fűik köztiJ főríé»Í /gJfámczszfáscz által élők és holtak számára egyaránt átfogó kilátás nyflt az eljövendő vflág

életére. Ahol az emberek tudomást szereznek Krisztus feltámadásáról, és elkezdenek e feltámadás távlatában élni, maguk is a halálon túlmutató, eleven reménységre születnek újjá, és az élő szeretet révén az örök életet kezdik el megtapasztalni a beteljesedett piuanatban. Azt élik át, hogy lstenben vannak, és lsten van bennük - és ez az örök élet. Krisztus szemlélése és a Krisztussal akotott 287

közösségben szerzett tapasztalatok alkotják az alapját minden, az örök élettel és az eljövendő vi1ággal összefüggő eképzelésnek. Krisztus feltámadása nemcsak a keresztény hit időbeh kezdete, hanem örök eredete is. c. A Krisztussal akotott közösségben megelevenítő életerőként tapasztaljuk meg JstG7t LG!kG'í. Ez az a

vonzó elevenség, amely az élet elfogadásában és új életkedvben mutatkozik meg. Mivel ez az élettapasztalat mindenek örök eredetének közelébe visz rinket, ezek az életerők az eljövendő világ erői is. 01yan erők, amelyek a halálon túli örök életből áradnak halandó életünkbe, és azt az életet indítják el, amely túlnyúlik a halálon. Isten történelmi hűsége, Krisztus feltámadása és az lsten Lelkéről szerzett élettapasztalat az alapja annak, hogy örök életet várunk lsten eljövendő új vflágában. Mi csak levonjuk a következtetéseket, és felmérjük a remény távlatait, amelyek ebből az alapból nőnek ki. Így jutunk el az örök élethez.

288

A szerző korábbi publikációi a témára vonatkozóan

1. Kind und Kindheit als Metaphem der Hoffnung, Et;Tlh 60, 2. füzet, 92-102. Előadás a tübingeni egyetem SÍ%déttm ge%J'itz-

fia keretében, 1999. január 25. 2. Apokalyptische Katastrophentehologie, in KciícuírophG Trt*ttmci oczgr En'!etw.c/%?, Tübingen, 2001, 25-40. Előadás

a katasztrófaorvostudomány sorozatban, 2000. május 2. 3. Die Rechtfertigung Gottes, Síémmffl ckr Zéóf, 219/7, 435442, ± h R. WETH O