Izomkontroll (SZOMATIKA)- Hogyan ébresszük rá agyunkat újra a mozgás, a hajlékonyság és az egészség fölötti irányításra? 9637959181, 9789637959189

Table of contents :
TARTALOM
A magyar kiadó előszava 6
Az öregedés ősöreg regéje 7
Az érző-mozgató rendszer emlékezetvesztésének - azaz a szenzoros-motoros amnéziának - egyes jellegzetes esetei 13
Barney (42 éves) és a Pisa-i ferde torony esete - Mozgatás és érzékelés, mint ugyanazon érem két ellentétes oldala 15
James (32 éves) és a "rémálomhát" - Krónikus (tartós) izomfeszülés 21
Louise (56 éves), a "befagyott vállú" - Tulajdonképpen mit is jelent az, hogy "szomatikus"? 29
Harley (60 éves) és a "behúzott futómű" - Az agy tudattalan tudatszintjei 35
Alexander (81 éves) és a Los Viejitos - Mi fontosat mondhat számunkra ez az öt esettanulmány? 43
Miként jön lére az érző-mozgató rendszer emlékezetvesztése, a szenzomotoros amnézia? 53
Atrófia, a fokozatos meghátrálás sorvasztó szerepe 55
A stressz izomreflexei, a válsághelyzetre adott önkéntelen muszkuláris válaszok változatai 61
A "vörös fény reflex" 65
A "zöld fény reflex" 77
A neuromuszkuláris (idegi-izomzati) stressz végeredménye: a szenilis póz, az öreges testtartás, továbbá a "Sötét Satu" - Az íjász íja és a "zsigeri feszesség" veszélye 85
A trauma, a sérülés szerepe - Hogyan maradjunk vonzók és okosak? 99
Az elvárás: a hozzáállás szerepe - Tanuljunk meg inni a kútból! 110
A szomatikus testtudatnevelő gyakorlatprogram - röviden szómatorna 117
Hogyan teheted a szomatikus testtudatnevelő gyakorlatokat a lehető leghasznosabbá? - A "mindennapi macskanyújtózás" 119
Szomatikus testtudatnevelő gyakorlatok 125
A hát nyújtóizmainak irányítása 125
A has hajlítóizmainak irányítása 131
A csípőtáj izmainak irányítása 138
A törzskörzésben szerepet játszó izmok irányítása 143
A csípőizület és az alsó végtag izmainak irányítása 151
A nyak és a váll izmainak irányítása 158
Légzésfejlesztés 168
Járásjavítás 176
A hivatkozott angol nyelvű szakirodalom jegyzéke 187

Citation preview

THOMAS HAMA

IZOMKONTROLL SZOMATIKA Második - javított - kiadás

HOGYAN ÉBRESSZÜK RÁ AGYUNKAT ÚJRA A MOZGÁS, A HAJLÉKONYSÁG ÉS AZ EGÉSZSÉG FÖLÖTTI IRÁNYÍTÁSRA?

Az eredeti mű címe:

SOMATICS Rewakening the MincTs Control of Movement, Flexibility, and Health Addison-Wesley Publishing Company, Inc. Copyright© 1988 by Thomas Hanna

Fordította: Dómján Ferenc A fordítást lektorálta: dr. Dómján László Borító terv: Dómján Jenő Fotó és képfeldolgozás: EUROGRAFIK KFT. Magyarországi kiadásra jogosult és a könyvkiadója: dr. Dómján László AGYKONTROLL Pf. 115, Budapest, 1389 (Tel.: 394-4812) ISBN 963 7959 18 1 Második - javított - kiadás © dr. Dómján László, 1994. Hungárián translation Minden jog fenntartva!

Készült az IMI Print Kft. nyomdájában. Nyíregyháza, 1998. Felelős vezető: Nagy Imréné

ELEANOR CRISWELL-nek ajánlva

azaz a szenzoros-motoros amnéziának -

egyes j ellegzetes esetei

TARTALOMJEGYZEK

ELSŐ RÉSZ

A MAGYAR KIADÓ ELŐSZAVA ........................... 6 Bamey (42 éves) és a Pisa-i ferde torony esete ................................... 157 Az öregedés ősöreg regéje .......................................... MOZGATÁS ÉS ÉRZEKELÉS, MINT UGYANAZON ÉREM KÉT ELLENTÉTES OLDALA ................................... 17 Az érző-mozgató rendszer

MÁSODIK FEJEZET Magyarázat

emlékezetvesztésének James (32 éves) és a „rémálomfiát”....................... ...... 21 KRÓNIKUS (TARTÓS) IZOMFESZÜLÉS ...............26

ELSŐ FEJETET Bevezetés Magyarázat

HARMADIK FEJEZET Magyarázat

Louise (56 éves), a „befagyott vállú” .............................29 TULAJDONKÉPPEN MIT IS JELENT AZ, HOGY „SZOMATIKUS”?'. ................................. 32

NEGYEDIK FEJEZET

Harley (60 éves) és a „behúzott futómű” .................................................. 35 AZ AGY TUDATTALAN TUDATSZINTJEI ......................................................... 38

Magyarázat

ÖTÖDIK FEJEZET Összefoglaló

Alexander (81 éves) és a Los Viejitos .............................43 MI FONTOSAT MONDHAT SZÁMUNKRA EZ AZ ÖT ESETTANULMÁNY? .............................. 46

MÁSODIK RÉSZ

Miként jön létre az érző-mozgató rendszer emlékezetvesztése, a szenzomotoros amnézia? .............................................................................. 53

HA TOD1K FEJEZET

Atrófia, a fokozatos sorvasztó szerepe

meghátrálás

.55

13

HETEDIK FEJEZET

NYOLCADIK FEJEZET

A stressz izomreflexei, a válsághelyzetre adott önkéntelen mwszkuláris válaszok változatai 61 A „vörös fény reflex” ..................................................... 65

KILENCEDIK FEJEZET A „zöld fény reflex” ........................................................................ 77 TIZEDIK FEJEZET

Magyarázat

A neuromuszkuláris (idegi-izomzati) stressz végeredménye: a szenilis póz, az öreges testtartás, továbbá a „Sötét Satu” ................................................... 85 AZ ÍJÁSZ ÍJA ÉS A „ZSIGERI FESZESSÉG” VESZÉLYE........................................... 94

TIZENEGYEDIK FEJEZET A trauma, a sérülés szerepe ...................................................... 99 Magyarázat HOGYAN MARADJUNK VONZÓK ÉS OKOSAK?............................................................... 103 TIZENKETTEDIK FEJEZET Az elvárás: a hozzáállás szerepe........................................... 107 Magyarázat TANULJUNK MEG INNI A KÚTBÓL! ................ 110 HARMADIK RÉSZ A szomatikus testtudatnevelő gyakorlatprogram - röviden szómatoma ...................................................................................... 117 TIZENHARMADIK FEJEZET Hogyan teheted a szomatikus testtudatnevelő gyakorlatokat a lehető leghasznosabbá?................................................. 119 Magyarázat A „MINDENNAPI MACSKANYÚJTÓZÁS” . . 1 2 2 TIZENNEGYEDIK FEJEZET Szomatikus testtudatnevelő gyakorlatok ...........................125 ELSŐ LECKE A hát nyújtóizmainak irányítása ................................. 125 MÁSODIK LECKE A has hajlítóizmainak irányítása ............................................ 131 HARMADIK LECKE A csípőtáj izmainak irányítása ............................................ 138 NEGYEDIK LECKE A törzskörzésben szerepet játszó izmok irányítása ............................................................ 143 ÖTÖDIK LECKE A csípőízület és az alsó végtag izmainak irányítása....................................................... 151 HATODIK LECKE A nyak és a váll izmainak irányítása ...................................... 158 HETEDIK LECKE Légzésfejlesztés .......................................................................... 168 NYOLCADIK LECKE Járásjavítás.......................................................................... 176 Bibliográfia

A hivatkozol angol nyelvű I szakirodalomjegyzéke ................................................... 187

A MAGYAR KIADÓ ELŐSZAVA

Van új a Nap alatt! Az amerikai Thomas Hanna korszakalkotó felfedezést tett: rájött, hogy számtalan elkerülhetetlennek hitt, vagy tévesen az öregedésnek tulajdonított betegség és állapot valójában hibás beidegződés következménye. Továbbfejlesztette Selye János stresszelméletét, pontosabban szólva föltárta annak meglepő mozgásszervrendszeri vonatkozásait. Kiderült, hogy megannyi nyavalyánk - és nem csupán mozgásszervi betegségekről van szó! - valójában az agy-test kibernetikus kapcsolat „programhibája”. A rendellenesség azonban szerencsénkre meglepően egyszerűen és gyorsan korrigálható. Az eredmény: évtizedes, krónikus fájdalmak szűnnek meg viharos sebességgel, „ezzel meg kell tanulni együtt élni” állapotok merülnek meglepően gyorsan örök feledésbe. Hogy hihetetlen? Természetes, de ne feledjük, az igazán jelentős felfedezések mindig meghökkentőek. - Azóta szeretem a munkámat, amióta megismertem és alkalmazom a Szomatikát! mondta kedves ismerősöm, Habermann Hajnalka, Ausztriában élő, magyar származású gyógytornász és fizioterápiás szakember. (Hajnalka kiscsoportos kurzusokon tanítja ezt a módszert magyar szakembereknek, bár öngyógyítás céljából - alapszinten - az ebből a könyvből is elsajátítható.) Az agy és elme önkontrolljára megtanító „Agykontroll” és az egészséges, ter mészetes táplálkozás titkait föltáró „Testkontroll” után örömmel adom ki méltó társukat, az izmok helyes irányításának megtanulása révén a jobb testi-lelki egészséghez utat mutató „Izomkontroll” című könyvet. Köszönetét mondok az Egyesült Államokban élő László Júliának, hogy fölhívta figyelmemet erre a felfedezésre. Bízom benne, hogy ez a forradalmi újdonságot jelentő mű is segíteni fog abban, ami egyébként vesszőparipám, hogy jobbá tegyük magunk és egymás életét.

dr. Dómján László

6

BEVEZETÉS Az öregedés ősöreg regéje A legrégibb és legnevezetesebb rejtvények egyike a Szfinx találós kérdése: - Melyik az az élőlény, amelyiknek hangja ugyan egy, de lábainak száma először négy, majd kettő, aztán három, s annál gyöngébb, mennél több a lába? Az ógörög mitológia hitregéjében Odipusz adta meg e kérdésre a helyesnek ítélt feleletet: - Az emberi lény az, aki négykézláb mászik csecsemőkorában, két lábon jár felnőttként, és megöregedve „három lábon”, botjára dőlve botorkál. Ez - úgy tűnik - megadja a választ a Szfinx nevű szörny rejtvényére. De víyon megfelele arra a másik talányra is, amelyik az előzőben lappang? Arra, hogy az ember, aki megtanult fölemelkedve járni, később vajon mitől veszíti el ezt a képességét, miért jár sokszor végül úgy, hogy további támaszra szorulva botra jut? A közkeletű fel- tételezés egyértelműen az, hogy a megöregedés egyben a megrokkanást is jelenti. Ez az elképzelés eszerint elfogadott volt már a Krisztus előtti ötödik században, amikor Szofoldész a Szfinxről írt, és - elég furcsa módon - még a huszadik század végén is az. - Nyilvánvaló! - mondjuk valamennyien, most, ma is. - Maga a kor okozza, hogy elmerevedünk és fájdalmaink támadnak. A Krisztus előtti ötödik század óta mind a mai napig, azaz a huszadik század végéig úgy volt és van, hogy az emberek, ahogy megöregszenek, bizony elbizonytalanodnak és előbb-utóbb megrokkannak, ha megérik. De hát hogyan is lehetne ez másképp? - hangzik az általános vélemény. De bizony, hogy lehet! Létezik a jelenségre más magyarázat is! Noha nem lehet és nem is kell eltagadni azt a tapasztalati tényt, hogy a kor előrehaladtával rendszerint merevebbé válunk, de ez még nem magyarázza meg, hogy miért kell létrejönnie ennek a degeneratív (elfajulásos) folyamatnak. A kérdés továbbra is nyitva áll: vajon mi történik a korosodás során, aminek a számlájára föl lehetne róni ezt a hanyatlást? Hogyan lehetséges, hogy a hivatalos orvostudomány, amelyik meg tud védeni minket a fertőzések és a szervi bajok jó részétől, amelyik a várható élettartamot lassan a nyolcvanadik életévig terjeszti ki, ugyanakkor képtelen megvédeni minket olyan egyszerűnek tűnő elváltozásoktól, mint a test elmerevedése, vagy a különféle testi fájdalmak és kínok? Miért feltételezzük, hogy egy bizonyos - mondjuk 30 éves - kor elérése után testünk menthetetlenül hanyatlani kezd? Hiszen akkor jószerivel még kö zépkorúnak sem mondható az ember! Az évszázadok és évezredek folyamán végig fönnmaradt a nevezetes rejtvényen belül meglapuló valódi rejtély, s a mi számunkra is csaknem ugyanannyira kifürkészhetetlenül, mint az ókori görögök számára. A huszadik század alkonyán még mindig kisért a miti kus hit, hogy az öregedés leépülést, degenerálódást is jelent egyben. Lehet, hogy manapság őseinknél hosszabb ideig élünk, de jobban - ezek sze

7

rint - nem. Ennyi idő alatt pedig csak lehetett volna valami fejlődés! Mindaz amit tudunk, a rengeteg felgyülemlett ismeret között igazán fölbukkanhatna valami, egy újfajta meglátás, ami megértetné, hogy miért indul testünk látszólag hanyatlásnak, amikor még jóformán életünk derekához sem értünk! Amennyiben megtudhatnánk e tönkremenetel kialakulásának okát, akkor lehet, hogy létrejöttének megelőzésére is ki tudnánk módolni valamit! Századunk tudománya lépésről lépésre puhatolózva halad előre az emberi test hanyatlásának jobb megértése irányába is. Hans Selye (Selye János) fölismerte, hogy az élettani betegségek olyan lélektani okok miatt is létrejöhetnek, mint amilyen a stressz. íme egy „szomatikus” állítás: életünk minden tapasztalata egyben testi tapasztalat is. Moshe Feldenkrais és az ő testi újratanító módszere helyezte előtérbe ezt a szemléletet. Örömmel mondhatom el, hogy kezelési módszerem, ami egyaránt alapszik Selye, valamint Feldenkrais munkásságán, drámai, meggyőző eredményeket tudott elérni az úgynevezett öregedési folyamat visszaszorítása terén. Az embernek, aki egyedfejlődése során eljutott a négykézláb mászástól a két lábon történő járásig, többé már nem kell feltétlenül visszafejlődnie boton bicegő tartásba, amikor megöregszik. Más szóval az öregedés legendája alapján föltételezett testi leépülés nem törvényszerű, nem elkerülhetetlen, sőt, túlnyomó részt megelőzhető, illetve visszafordítható. Onnan tudom, hogy ez így igaz, mert saját szememmel láttam, méghozzá esetek ezreiben. Azok a betegek, akik életem legutóbbi 12 esztendejében hozzám fordultak, olyan változásokról tettek tanúbizonyságot, amik valósak voltak, és tartósnak mutatkoztak. Evekkel később is boldogan erősítették meg e tényeket. Be kell vallanom, hogy akár csak 20 évvel ezelőtt is egyszerűen hihetetlennek tartottam volna azt, ami manapság nap mint nap a szemem láttára megvalósul a rendelőmben. Noha klienseim - legtöbbjük a harmincéves és afölötti korosztályból - már hallottak korábban mindenféle jót a munkámmal kapcsolatosan, legelőször mégis ugyanazzal a fajta érzelmekkel, a remény és a hitetlenkedő szkepticizmus keverékéből adódó vegyes elvárásokkal jelennek meg nálam, mint amik azelőtt bennem is kavarogtak. Közös munkánk végére jutva azonban jellemzően ilyesmiket mondnak: - Tudja, nem hittem volna, hogy ez valaha is megvalósulhat, de ennek ellenére valahogy mégis mindig arra gondoltam, hogy igenis lehetségesnek kell lennie. Hasonló gondolatoknak adott hangot egy ausztrál orvosokból, csontková csokból, chiropraktorokból és fizioterápiával foglakozó szakemberekből álló csoport, akiknek az itt is ismertetett eljárások némelyikét megtanítottam: - Maga végre megmutatta nekünk azt, amit eredeti kiképzésünk során reméltünk elsajátítani, de ami idáig csak váratott magára. Most viszont itt áll előttünk. Ez az egészségügyi ellátás hiányzó láncszeme. - A tanfolyamomon résztvevő orvosok egyike neves szívgyógyász volt Sydney-ből. Később cikket jelentetett meg a tanfolyammal kapcsolatos benyomásairól és reakcióiról, amiben többek között egyenesen azt úja, hogy rájött: „...olyan potenciális lehetőségeket rejt ez magában a test és tudat közötti összefüggés megértése tekintetében, mint hajdan Einstein relativitáselmélete a fizika területén.”{1} 12 éve már, hogy efféle megerősítő kijelentéseket áll módomban hallani, s meg vagyok győződve, hogy bárki el tudja kerülni azt a testi működésekben bekövet

kező veszteséget, ami az öregedés átka. Mindenki ismer - valószínűleg kissé irigykedve - egy-két olyan embert, akikről kései éveikben is úgy tűnik, hogy nem fogott rajtuk az idő, hogy elkerülték a „megvénülés” folyamatát. Semmi okunk szenvedni hát akkor, amikor életünk nagyobbik része még mindig előttünk áll. Minden nemzedékben akadnak jó páran, akik egészen halálukig tevékenyen működnek közre saját életük vitelében. Olyan feltűnő jelenség ez, amit végül még a gerontológusok, az öregedéstan tudósai is elismernek. „Successful aging”{2}, „sikeres korosodás” megnevezéssel illetik. Valamennyien tudnánk ilyen példákkal előhozakodni. Minden jelentős korszak legnagyobb emberei közül akadt olyan, aki rendkívüli kort ért meg, olyanok, akik kései éveikben is tovább gondolkodtak, munkálkodtak és alkottak, egészen éltük legeslegvégéig. Még maga Szofoklész, aki ránk hagyta a Szfinx legendáját, ő is 90 éves korában írta utolsó színdarabját. Az a helyzet, hogy egész életünk során a szenzoros és motoros (érző és mozgató, röviden szenzomotoros) rendszerünk specifikus muszkuláris reflexekkel (jellemzően sajátos és önkéntelen izomműködésekkel) ad folyamatosan választ a mindennapok állandóan adódó stresszeire és traumáira, azaz a feszültségterhelésre és a testi-lelki sérülésekre. Ezek az ismétlődően kiváltott reflexválaszok szokássá alakuló muszkuláris kontrakciókat, megrögzötten tartós és önkéntelen izom-összehúzódásokat hoznak létre, amiket - akaratlagosan - már nem tudunk magunktól egyszerűen föloldani. Ezek az izom-összehúzódások annyira mélyen gyökereznek és oly tudattalanok, hogy végül már egyáltalán nem emlékszünk arra, miként is lehet tulajdonképpen szabadon mozogni. Mindennek merevség, fájdalmak és mozgáskorlátozottság a következménye. A felejtésnek ezt a habitussá, szokássá rögzült fokozatát hívják úgy, hogy szenzomotoros amnézia (az érző-mozgató rendszer emlékezetvesztése), rövidítve: SMA. Ez azon emlékezet kimaradását jelenti, amivel föl lehetne idézni, hogy bizonyos izomcsoportok milyennek érződnek, miféle belső érzeteket támasztanak, és hogy miként irányíthatók, mily módon vezérlendők. Mivel ez a jelenség a központi idegrendszeren belül játszódik le, ezért mi magunk legtöbbször nem is vagyunk tisztában vele, jóllehet nagyon is mély hatást gyakorol ránk. Az önmagunkról alkotott kép, hogy tulajdonképpen kik -mik és milyenek vagyunk, hogy mit vagyunk képesek megtapasztalni és megtenni, mindez mélységesen megromlik a szenzomotoros amnézia fölléptével, azaz az érző-mozgató rendszer emlékezetvesztése esetén. Márpedig éppen ez az az esemény, illetve ennek az eseménynek a másodlagos mellékhatásai elsősorban azok, amiket mi - helytelenül - az „öregedés” jeleinek vélünk. Pedig hát az SMA-nak, a szenzomotoros amnéziának, más szóval az érző-mozgató rendszer emlékezetkihagyásának semmilyen néven nevezhető köze sincsen pusztán magához az életkorhoz. Annál több köze van viszont az idők során minket érő behatásokhoz, illetve az ezekre adott reakcióinkhoz. Kezdve már a gyermekkortól az SMA tulajdonképpen bármilyen életkorban előfordulhat, és elő is fordul. Zavaros családi körülmények közt felnövő, vagy másféle félelmektől terhes környezetben - például hamar kényszerű munkára fogott, vagy háborús körülmények között - élő „koravén” gyerekek szintén mutatják a szenzomotoros amnézia olyan tüneteit,

9

mint mondjuk a besüppedt mellkas, a tartósan fölhúzott váll, az erősen görbült nyak, és így tovább. Súlyos sérüléssel járó traumatikus események vagy nehéz műté-tek egészen fiatal embereken is létrehozhatják azokat az idültté váló izom-összehúzó-dáso- kat, amiket idősebb emberek esetén - tévesen - általában csupán azok életkorának tulajdonítanak. Ilyen lehet a törzs szkoliotikus (gerincferdüléses) görbülete, bizonyos enyhébb sántaság, járáshiba, továbbá valamilyen krónikus és diagnosztizálhatat- lan (meg nem határozható eredetű) fájdalom, ami aztán el sem múlik az illető élete végéig. A szenzomotoros amnézia okozta reflexek, azaz az érző-mozgató rendszer emlékezetvesztése által kiváltott önkéntelen izomösszehúzódások nagyon specifikusak, roppant jellegzetesek és sajátságosak. Három fajtájuk létezik, s az alábbi nevekkel illettem őket: „vörös fény reflex”, „zöld fény reflex”, valamint a sérülés hatására föllépő „traumareflex”. Lényeges részét képezik az SMA jelenségének, és jól kiegészítik Selye János és Moshe Feldenkrais felmérhetetlen fontosságú fölfedezéseit. A háromféle izomreflex megtárgyalása előtt fontos rámutatnom még egyszer a következő tényekre: (1) A szenzomotoros amnézia hatásai bármilyen életkorban elkezdődhetnek, noha a legtöbb esetben rendszerint harmincas és negyvenes éveink táján szoktak elő ször nyilvánvaló módon föltűnni. (2) Az SMA az idegrendszer egyfajta alkalmazkodási válaszreakciója. (3) Mivel az SMA tanult alkalmazkodási válaszreakció, ezért ki is küszöbölhető. Ez tehát az én jó hírem: az SMA, a szenzomotoros amnézia, azaz az érző-mozgató rendszer emlékezetkihagyása elkerülhető, illetve visszafordítható. Két olyan képesség közvetlen és gyakorlati alkalmazásával menekülhetünk meg tőle, amelyek egyedül az emberi érző-mozgató rendszerre jellemző sajátos tulajdonságok: az egyik a megtanultak elfelejtési képessége, a másik pedig az elfelejtettekre történő visszaemlékezés lehetősége. A könyv HARMADIK RÉSZ-ében találhatók majd meg a SZOMATIKUS TESTTUDATNEVELŐ GYAKORLATOK. Ezek nyújtanak közvetlen és hatásos módszert az érző-mozgató rendszer átprogramozására. Ezek a „szómatorna” gyakorlatok már önmagukban is roppant fontos felfedezésnek tekinthetők. Mindenekelőtt kitörlik azokat az elsődleges hatásokat, amiket mindeddig - hamisan - pusztán az öregedésnek szoktak tulajdonítani. Ráadásul rendkívül jelentősek egy bizonyos - pontosabban szólva a harmincas éveiben járó - korosztály számára, akik épp kezdik megtapasztalni a „vörös fény reflex”, a „zöld fény reflex”, vagy éppen a „traumareflex” fölhalmozódott hatásait. A gyakorlatok az idősebbekben pedig ténylegesen visszafordítják ezeket a folyamatokat, amelyek oly sokakban szülnek fájdalmakat és keltik az elmerevedés érzését. A SZOMATIKUS TESTTUDATNEVELŐ GYAKORLATOK legvégső és legnagyobb haszna azonban valószínűleg a fiatal emberek testi-fizikai nevelése során történő alkalmazásban található meg. Meg vagyok győződve arról, hogy az érzékelési tudatosságot és motoros irányítottságot megfelelően fejlesztő, személyre szóló és széles körben bevezetett programnak az idejében történő begyakorlása már egy emberöltő távlatán belül vissza tudná szorítani a közegészség hanyatlását okozó problémák je

10

lentős részét, olyanokat, mint a kardiovaszkuláris (szív- és érrendszeri) bántalmak, a rák, továbbá a különféle idegrendszeri betegségek és más mentális bajok. Ezek ugyancsak új távlatokat mutató, nagyra törő, túlzásnak tűnő és merész kijelentések, de valójában semmivel sem nehezebb hinni bennük, mint azokban a hamis nézetekben, amelyek az öregedésre vonatkoznak, s amelyek évezredeken keresztül fönntartották magukat. A SZOMATIKUS TESTTUDATNEVELŐ GYAKORLATOK alkalmasak arra, hogy elsajátításukkal és rendszeres gyakorlásukkal képesek legyünk életünk megváltoztatására, ráébredjünk tudatunk és testünk egymásra gyakorolt köl csönhatására. Rádöbbenhetünk, hogy saját kezünkben tartjuk önnön életünk irányí tását, s hogy mennyire felelősek vagyunk életünk teljességéért, minden vonatkozásban. Ezek a fölfedezések tulajdonképpen azon elképzeléseinkre vonatkoznak, hogy az ember milyen, illetve milyen lehetne. Mindennek széles körben vett bölcseletfilozófiai vonatkozásai is vannak, létünk természetének fölfogását és megértését illetően. Azt is állítom, hogy a szenzomotoros amnézia, azaz az érző-mozgató rendszer emlékezetvesztése az egészségügyi problémák körének egy olyan kategóriáját, olyan csoportját határozza meg, amelyet mindezideig föl sem ismertek. Ennek ellenére valószínűleg ennek a csoportnak a számlájára írható valamennyi emberi betegségnek több mint a fele. Az SMA patológiás kór, olyan, ami se nem orvosi, se nem sebészeti természetű, így sem diagnosztizálni, sem meghatározni, sem pedig hatásosan kezelni nem lehet eme hagyományos módszerek keretei között. Az SMA szomatikus patológia, testtudáti kór, ami nem kezelést igényel, hanem átnevelést. E könyvnek a benne megtalálható esettörténetekkel és kutatási anyagok lényeivel egyetemben az a célja, hogy gyakorlatias bevezetőként szolgáljon a szomatika, a testtudattan újszerűnek számító területére, amelyik azt tartja, hogy az egyes szám első személyű megtapasztalást ugyanolyan tudományosnak és orvosi szempontból is ugyanolyan fontosnak kell tekinteni, mint az egyes szám harmadik személyű megfigyelést. A Szomatika egyfajta életviteli móddal lát el minket, aminek segítségével a városi-ipari környezet stresszteli követelményei között is lehet úgy élni, hogy egészségesek maradjunk, testileg is és tudatilag is, vagyis fizikai és mentális értelemben egyaránt. Segítséget nyújt a testilelki jó közérzetet fölélő és lepusztító irányzatok felismeréséhez, mind az általános értelembe vett életet, mind pedig a fejlett technológiával rendelkező társadalmak konkrét sajátosságait illetően. Nem szükséges beadni a derekunkat és föladni a küzdelmet az öregedés elkerülhetetlen velejáróinak tulajdonított jelenségek ellen. Figyeljünk inkább tágra nyitott szemmel, szálljunk velük szembe, és győzedelmeskedjünk felettük. E könyv fontos üzenete egyrészt az, hogy - többi végzetes balfogásához hasonlóan Ödipusz válasza a Szfinx találós kérdésére is egyszerűen téves, csupán mese, mítosz, legenda. (Nem csoda, hogy hallatán maga az emberpusztító Szfinx is eldobta magát, ezúttal önpusztító módon, bele a szakadékba, állítólag afeletti szégyenében, hogy akadt halandó, aki megfejtette az addig jól bevált, s a konyhájára is sokakat hozó találós kérdést. Vagy talán a szörny is épp nemtetszésének adta tanújelét ezzel a tettel?...) (A ford.) De van számunkra egy még fontosabb üzenete is, ami majd akkor válik valóban nyilvánvalóvá, amikor már megtanultuk a szenzomotoros amnéziának, azaz az érző-mozgató rendszer emlékezetvesztésének a mibenlétét, valamint kiváltó

11

okait is. Ez a másik, ez a fontosabb üzenet így hangzik: ahogy előrehaladunk az élet korban, testünknek - és életünknek - szakadatlanul tovább kell fejlődnie, egészen a legeslegutolsó pillanatig. Szilárdan hiszem, szívünk legmélyén mindannyian érezzük, hogy igazából így kellene végigélni földi életünket.

12

ELSŐ RÉSZ Az érző-mozgató rendszer emlékezetvesztésének - azaz a szenzoros-motoros amnéziának - egyes jellegzetes esetei Ebben az első részben öt olyan - az érző-mozgató rendszer emlékezetkihagyásával kapcsolatos, vagyis szenzomotoros amnéziával összefüggő - nagyon jellegzetes és előrehaladott esetet mutatunk be, amelyekben a testen megmutatkozó károsodás hosszú évek alatt alakult ki. Ezeknek a kortörténeteknek különféle változataival nap mint nap találkozom a rendelőmben. Aki erre is figyel és nyitva tartja a szemét, az jár- tában-keltében maga is lépten-nyomon belebotolhat hasonló esetekbe, szinte minden utcasarkon, az Amerikai Egyesült Államok bármelyik városáról is legyen szó. (Ehhez persze nem kell feltétlenül Amerikába utazni...) (A ford.) Becslésem szerint a felnőtt amerikai állampolgároknak legalábbis a jó háromnegyede szenved szenzomotoros amnézia - tehát az érző-mozgató rendszer valamilyen emlékezetkiesése - miatt, legtöbbjüknek tudomásuk sincs róla, arról nem is szólva, hogy szinte semelyikük sem tudná, hogy mihez kezdjen vele, még ha tudatában is lenne ennek a ténynek.

13

ELSŐ FEJEZET Baraey (42 éves) és a ■Pisai- ferde torony esete Nevezzük őt egyszerűen Barninak. A negyvenes éveiben járt, és már jó pár esztendeje visszatérő, krónikus, jobboldali derékfájdalom kínozta. Ráadásul gyakran elveszítette egyensúlyát, járás közben meg-megbotlott. A panaszok ismeretében haziorvosnője röntgenfelvételeket készíttetett róla, de azok nem mutattak jelentős csontrendszeri elváltozást. A doktornő végül is arra a következtetésre jutott, hogy a 42 évnyi használat során az erőteljes igénybevétel ízületi kopást hozott létre a csípőízületben. Közölte - az amúgy meglehetősen magasra nőtt, szép szál - Barnival, hogy ez a jelenség az öregedési folyamat jellegzetes velejárója, s legjobb lesz, ha megbékél vele, belenyugszik, megtanulja elviselni, mint életének elkerülhetetlen részét. Ezen kívül csak aszpirint és ágynyugalmat rendelt azokra a napokra, amikor a fájdalom nagyon kínozná. Barnit nem tette túl boldoggá ez a gyógymód, elment hát egy chiroprak - torhoz is. Ez a csontkovács viszont azt mondta, hogy hátgerince alsó fertályán a csigolyák kimozdultak, tehát helyre kell őket rakni. Helyre is zökkentette, de a csípőfájdalmon ez mit sem változtatott. Barni tehát tovább folytatta a keresést; egy akupunktúrát alkalmazó gyógyászhoz fordult, aki az érintett meridiánok behatárolása után tűket szúrt a megfelelő pontokba. Ez végre enyhítette kínjait, de csak ideig- óráig; a túlságosan is ismerős fájások negyednapra rendre visszatértek. Barni ezzel a - nagyon is jellegzetesnek nevezhető - történettel keresett föl, mert hallotta, hogy valami szokatlan, „szomatikus átnevelésnek” nevezett dolgot művelek a betegeimmel, aminek mibenlétével ugyan egyik ismerőse sem volt teljesen tisztában, de azt állították róla, hogy nagyon hatásos. Történetét meghallgatva mindenekelőtt azt akartam kideríteni, hogy pontosan hol is érzi a fájdalmat. Ujjával egy pontra mutatott jobb csípője hátsó oldalán, úgy félúton a csípőízület és a keresztcsont között. Magam is kitapogattam ezt az érzékeny területet. A fájdalom a musculus gluteus medius vonulatával esett egybe, azzal a farizommal, amelyik keresztirányban húzódik a comb felső részétől a medence közepe felé. Ez az az izom, amelyik fél lábon állás közben szokott megfeszülni, rögzítve medencénket, hogy akkor is meg tudjuk őrizni egyensúlyunkat, amikor testünk terhét az egyik oldalra helyezzük át. Maga a csípőízület nem mutatkozott érzékenynek, sem nyomás, sem mozgatás hatására. Ez a farizom, tehát a musculus gluteus medius bizonyult érzékenynek. Közöltem is Barnival, hogy nincs ízületi bántalma, viszont egyik izmát tartósan kontrahált - tehát összehúzott - állapotban tartva túlerőlteti, ami aztán fájdalommal tiltakozik az állandósult feszültség ellen.

15

- De hát akkor miért mondta az orvosom, hogy az ízületemmel van baj? kérdezte Barni. Csak azt válaszolhattam, hogy ezt magam sem tudom, de az biztos, hogy a röntgenfölvételek nem mutatják az izmokat, akár fájnak azok éppen, akár nem. Az orvosok bizony gyakran mondják betegeiknek, hogy bajuk krónikus, idült, hogy fájdalmaik oka nemigen gyógyítható, például ízületi kopásban szenvednek, amivel nem sokat lehet kezdeni. Az öregedés ősöreg regéje a korszerű orvostudományban, a modern medicinában is mélyen gyökerezik. Most, hogy Barni fájó pontjának pontos helyét megismertem, fölkértem, próbáljon egyenesen megállni velem szemben, de csukott szemmel. Ebbeni igyekezetében Barni egész törzse jobbra dőlt, csaknem 15 foknyit. Mivel ilyen helyzetben testsú lyának nagy része mindig a jobb oldalára nehezedett, ezért az említett musculus gluteus medius izomnak is szinte folyton feszült állapotban kellett lennie. Ahogy bedőlve ott állt, ujjammal kitapintottam baloldali musculus gluteus medius izmát, ami ekkor lágy, laza és feszültségmentes volt. Ezután rátapintottam ugyanazon izom ellenkező, azaz jobboldali megfelelőjére. Az viszont kemény volt a feszüléstől. Hátizmait kitapogatva is hasonlót tapasztalhattam; baloldali izmai viszonylag puhák és lazák voltak, míg a jobboldali hátizmok erősen megfeszültek, s közülük is különösen a gerincoszlop közelében találhatók. Jobboldali izmai ezek szerint tartós, krónikus feszültség alatt álltak, ami gerincferdüléses ívbe hajlította testét, így tehát törzsének egy oldalra összpontosuló terhe okozta musculus gluteus medius izmának állandó feszülését, amivel együtt járt az illető izom tartós, krónikus fájdalma és kifáradása. Barni magától képtelen volt jobboldali hátizmainak akaratlagos ellazítására, mert azok egyszerűen nem engedelmeskedtek neki. Megkértem, hogy álljon nyitott szemmel a teljes testmagasságú tükör elé, hogy saját maga is láthassa törzse majd 15 foknyi elhajlását. Addig ugyanis fogalma sem volt önnön ferdeségéről. Arra viszont emlékezett, hogy orvosa egyszer mintha említette volna, hogy jobb lába rövidebb, mint a bal. Megmértük hát alsó végtagjait, s kiderült, hogy azok egyforma hosszúak. Megkértem, hogy tükörképére is figyelve álljon meg egyenesen, függőleges testhelyzetben, majd csukja be a szemét. - Hogy érzi magát? Egyensúlyban van? - kérdeztem. - Nem! Úgy érzem, balra dőlök - felelte Barni. Amint ellazította magát, törzse rögtön visszadőlt szokásos jobboldali elhajlásába. Ekkor - anélkül, hogy hogy kinyitotta volna szemét - erősen balra döntöttem a törzsét, mgyd elengedtem, s kértem, hogy csukott szemmel hozza testét olyan helyzetbe, amit függőlegesnek érez. Erre föl habozás nélkül megint beállt 15 fokos jobbradőlésébe, s kijelentette, hogy most függőleges, noha éppenséggel úgy né1- ábra zett ki, mint maga a húsból-vérből megtestesült Pisa-i ferde Barni tartása torony. Nem csupán arról volt tehát szó, hogy Barni hibásan érzékelte jobboldali izmait, hanem arról is, hogy testének a térben elfoglalt helyzetéről is téves tudatképe 16

volt, azaz egyensúlyérzéke is eltorzult. Igaz, volt életének olyan korábbi időszaka, amikor izmait rendesen érzékelte és mozgatta testének mindkét oldalán, vagyis amikor még normálisan működött érző-mozgató rendszerének irányítása. Érzékelői akkor még figyelemmel kísérték és megfelelően jelezték, hogy izmai miként működnek a térbeli helyzetváltozásoknál. Ám azóta elveszítette mind a mozgásirányítást (a motoros kontrollt), mind pedig a valósághű tudati érzékelést (a szenzoros tudatosságot). Többé már nem volt képes végrehajtani olyasmit, amit pedig korábban igenis meg tudott tenni. S amit azelőtt helyesen érzett, annak érzékelésére is egy ideje képtelenné vált. Ezek bizony a szenzomotoros amnézia tipikus effektusai, azaz mindeb ben az érző-mozgató rendszer emlékezetvesztésének jellegzetes hatásai nyilvánulnak meg. Ekkor megkérdeztem Barnit, volt-e valaha is valamilyen súlyosabb természetű sérülése. Igenlő választ adott, kiderült, hogy közlekedési balesetben öt évvel korábban eltörte bal combcsontját. Innentől fogva már tudtam, hogy miért is kezdett el jobbra hajlani. Egyik oldali lábtörés után ugyanis nagyon gyakori, hogy az illető testét az ellenkező oldal irányába dönti, s ezzel helyezi át súlyát a sérülésmentes oldali ép lábára. A gyógyulás hosszú hetei alatt Barni jobbrahajlása megrögzött szokásává vált, még ha teljesen öntudatlanul is. Ebben az esetben tehát baleset okozta a szenzomotoros amnéziát, az érző-mozgató rendszer emlékezetkiesését. Háromféle hatása lett annak, hogy Barni megint megtanulta, miként érzékelheti izommozgásait ugyanúgy, ahogy annak előtte, és újratanulta izmai irányításának módozatait is: (1) elmúlt a medencetáji fájdalom, ízületeinek állítólagos „időskori kopása” ellenére; (2) testtartása kiegyenesedett, s így testsúlya egyenletesen megoszolva terhelte mindkét lábát, miközben törzse jobb- és baloldali izmainak feszültségszintje is kiegyenlítődött; (3) egyensúlyérzéke helyreállt, tehát újra tudta, hogy mikor függőleges és mikor ferde a testhelyzete. Elmúlt az az ingatag járása is, amitől gyakran meg-megbot- lott. Röviden szólva Barni esetében megszűnt a szenzomotoros amnézia. Ráadásul, boldog volt, hogy megtanulta mindazt, aminek segítségével megelőzheti, hogy ezek a tünetek valaha is még egyszer jelentkezzenek. Vagyis önkarbantartóvá vált, többé se énrám, se semmiféle más egészségügyi szakember segítségére nem szorult efféle gondjainak megoldásához. Magyarázat MOZGATÁS ÉS ÉRZÉKELÉS, MINT UGYANAZON ÉRME KÉT ELLENTÉTES OLDALA Első találkozásunkkor Barni képtelen volt csípője és törzse izmainak megfelelő irányítására (ami mozgatórendszeri, tehát motoros hiányosság), továbbá nem tud ta valósághűen érzékelni, hogy mit művelnek testének izmai (ami viszont érzékelési, vagyis szenzoros hiba). Mindkét probléma a központi idegrendszerrel kapcsolatos, azaz az aggyal és a gerincvelővel, amelyek a test - mindenre kiterjedő - irányítási rendszerét képezik.

17

A központi idegrendszer legalapvetőbb jellemzője, hogy strukturálisan és funkcionálisan is - tehát szerkezeti fölépítését és működését tekintve egyaránt - két részre oszlik; a szenzoros (érzékelő-), illetve a motoros (mozgató-, működtető-) szakaszra. Az agyból a gerincen végig egészen a farkcsontig - az érzőidegek a gerinc hátoldalán lépnek ki, míg a mozgatóidegek a gerinc ellenkező, elülső oldalán. (2. ábHÁTSÓ GY'tíl'

2. ábra A szenzoros és motoros pálya a gerincvelőben Minden - a testen kívülről eredő és a testen belül támadt - érzet egyaránt a szenzoros (érző-) idegek útján jut el agyunkba. Valamennyi evilági tettünk, minden megtett mozdulatunk agyunkból indul ki, s az ingerület a motoros (mozgató-) idegpályákon áramlik végig gerincvelőnkben. Az érzőidegek irányítják a külvilággal és önmagunkkal kapcsolatos észleléseinket, míg a mozgatóidegek a testen belüli és a külvilágban megtett mozgásainkat vezérlik, azokon a csatlakozásokon keresztül, amelyekben az idegek a harántcsíkolt vázizmokhoz, illetve a zsigerek simaizmaihoz kapcsolódnak. JELEKET KÍMENO

INDÍTÓ

KÖZPONTOK

3. ábra A szenzomotoros (érző-mozgató) rendszer elhelyezkedése az agykéregben A gerincvelőnek ez az alapvető kéfelé tagolódása tovább folytatódik fölfelé, yis magában az agyban is. Az érzékelő idegsejtek a középagy kéregállományának 18

hátsó részéhez kapcsolódnak, míg a mozgatóidegek pedig annak elülső részéhez. (3. ábra) Ez a szerkezeti tagolódás funkcionálisan azonban egyetlen idegi rendszeren belül integrálódik, működésében egységesül, vagyis az érző (szenzoros) és a mozga tó (motoros) működések ilyen értelemben ugyanannak az érmének két ellentétes oldalát alkotják . A gerincvelőben elkülönülésük, míg az agyban összekapcsolódá-suk, integrálódásuk figyelhető meg. Ingerületeik útján az érzőidegek szállítják az agyba az értesüléseket arról, hogy mi minden történik a külvilágban, illetve testünkön belül. Ezen ismeretekkel ellátva az agy ki tudja következtetni, hogy mit és miként tegyen; vagyis az agy integrálja a beérkező szenzoros információt a motoros rendszerhez küldött kimenő utasításokkal. Az érző-mozgató rendszernek ez az összetett működése annyira alapvető és annyira ismerős, hogy szakadatlan és megfelelő működése esetén ügyet sem vetünk rá, ebben élünk, mint vízben a hal. E két egymáshoz rendelt működési funkció ritkán tudatosul bennünk, ha mondjuk olyan egyszerű dolgot művelünk, mint e könyv olvasása közben a lapozás. A lap végére érve jobb kezünk fölemelkedik, elindul jobbra, a könyv jobb sarkánál megtalálja a következő lapot, s szélénél fogva balra hajtja azt. De a következő lap szélének megtalálása a jobb kéz számára pontos szenzoros ismeretek egész sorát, követeli meg arra vonatkozóan, hogy hol helyezkedik el a könyv és hol a kéz. Fölemelkedve helyéről a jobb kéznek „tudnia kell”, hogy merre induljon, különben csak lehullana oldalunk mellé, esetleg orron vágnánk vele magunkat, netán megveregetnénk vele saját bal vállunkat. Szerencsére semmi ilyesmi nem szokott történni. Tisztában vagyunk azzal, hogy hol helyezkedik el a könyv és hol a kezünk, mert a kéz mozgatásának minden pillanatáról folyamatosan érkezik be az információ a kéz elhelyezkedé sét, határvonalait, pályagörbéjének trajektóriáit és mozgássebességét illetően, s agyunk összeveti azokat a könyv jobb sarkán található következő lap széléről történt észlelésekkel. Az idegélettan, a korszerű neurofiziológia tudományában úgy nevezik az ér zékelési infirmációknak és a motoros utasításoknak ezt a folyamatosan zajló kölcsönhatását, hogy „hurkokban” működő „visszacsatolásos rendszer”. Az érzőidegek „visszacsatolják” az információkat a motoros működtető idegekbe, amelyek válaszreakciója „visszahurkol” a motoros idegpályákon küldött mozgatási utasításokba. Amíg a mozdulat lejátszódik, aközben a motoros idegek a kéz helyzetét illetően újabb információkat „csatolnak vissza” az érzékelő idegeknek. Ez a visszacsatolási hurok addig foytatja az információcserét, amíg a kéz el nem éri a lap szélét, és át nem hajtja azt. Ha kicsit jobban belegondolunk, akkor számunkra is nyilvánvalóvá válik, hogy feltétlenül szükségünk van a külvilágból származó ismereteknek erre a folyama tos, kívülről befelé irányuló áramlására a belülről kifelé irányított izommozgása-ink állandó kontrollálásához. Az érző-mozgató rendszer eme folyamatos működése nélkül képtelenek lennénk a világon bármilyen célirányos tevékenységre. Annak fölismerése, hogy mennyire nyilvánvalóan alapjaiban határozza meg életünket az érző-mozgató rendszer, egy másik alapvető fontosságú tényre is felhívja a figyelmet. Ha ugyanis valamilyen hiba fordul elő ebben a szenzomotoros működésben, attól kezdve életvitelünk azonnal és alapvetően megromlik. Amennyiben bármi

19

elgyengítené érzékelésünket, nem tudnánk hatékonyan vezérelni testünket és cselekedeteinket. Ha pedig motoros (mozgató) irányításunkat rongálná meg valamilyen esemény, akkor az nem csupán cselekedeteink megtételében és azok hatékonyságában korlátozna minket, de a visszajelzések is pontatlanná és zavarossá válnának. Mennél nagyobb mértékben integrálódott az egyetlen rendszerben egyesült szenzoros és motoros működés, annál nagyobb mértékben károsodik automatikusan az egész ér- ző-mozgató rendszer többi része is, még ha annak csak egyik részében támad is valamilyen hiba. Az ilyen hiba szükségszerűen azt is befolyásolja, hogy miként érzékeljük világunkat, hogy hogyan érezzük magunkat, valamint azt is, hogy mi módon cselekszünk, s hogy mennyire épek testi működéseink. A szenzomotoros rendszer bármilyen hibás működése komoly következményekkel jár, hisz alapjaiban rendíti meg életünket. Évezredeken keresztül az efféle bkokat az öregedéssel járó rendellenességek közé sorolták, ezért azt gondolták, hogy a változások elkerülhetetlenek és visszafordíthatatlanok. De - ahogy majd látni fogjuk - igenis meg lehet őket előzni és vissza lehet őket fordítani.

20

MÁSODIK FEJEZET James (32 éves) és a „rémálomhát” Az idült, krónikus hátfájás legalább annyira jellemző az amerikaiakra, mint az „apple pie”, a kerek almás pite, más néven almatorta. Oly közkeletű és annyira várha tó, hogy már meg sem lepődünk, amikor jelentkezik. De amit az orvosok „derékfájás szindróma” néven emlegetnek, az egyben ugyanúgy brit is, mint a marhasült, vagy francia, mint a Brie sajt, vagy német, mint a sör, vagy japán, mint a szaké, vagy ausztrál, mint a Vegemite. (Utóbbi egy jellegzetes ausztrál étel.) (A ford.) A krónikus deréktáji hátfájás oly mértékben elterjedt az iparosodott nemzetek között, hogy az ezen országokban folytatott felmérések jelzései szerint a 45 év feletti népességnek csaknem háromnegyed része szenved tőle. Wilfred Barlow brit orvos becslése szerint Anglia felnőtt lakosságának legalább felét gyötri derékfájás és isiász.{1} Közvetlen összefüggés van a krónikus hátfájás és a feszültségtől terhes, stresszteli, kihívást jelentő, illetve annak megélt élethelyzetek között, olyannyira, hogy ez már a „modern folklórnak” is szerves részévé vált. A menedzser, az ügynök, mindenki, aki mennyiségi előírásoknak, határidőknek, adott időpontokra kitűzött céloknak kell hogy megfeleljen (márpedig ezek közül valamennyi alapvető velejárója a modern üzleti élet gyakorlatának), az eleve „várhatja” az idült hátfájás kialakulását. Még akkor is létrejöhet tehát testünk fizikai károsodása, ha egyáltalán nem is végzünk fizikai munkát. így történt ez James barátunkkal is. (Az egyszerűség kedvéért illessük őt e névnek magyarosabb Jákob változatával, „rémálmát” pedig nevezzük ,Jákob rémálmának”.) (A ford.) Jákob tehát egy tévéstúdió technikai-műszaki munkatársaként tevékenykedett. Mesterségét már több, mint tíz éve űzte. Húszas éveinek derekán észlelt először rövid ideig tartó, nyilalló derékfájást, de az aztán idővel mindig el is múlt. Huszonéves korának végére érve viszont fájdalom - egyre gyakoribbá vált ez a fájdalom. Reggelenként folyton ugyanazzal a hasogató érzéssel ébredt, ami egészen addig társául szegődött, amíg a délelőtt folyamán bele nem fogott valamilyen komolyabb, elmélyültebb tevékenységet igénylő feladatba. Harmincas éveinek elejét megérve Jákob jól ismert reggeli kínjai idültté váltak, olyan hasogató hátfájássá, amelyik dühödten mardosta, mire egy-egy napjának végére ért. A fájdalomérzet már nem csupán dereka táján jelentkezett, hanem gyakran tovább is teijedt, lejjebb, egészen a farkcsigolyákig. Megerőltetővé vált számára a hosszabb gyaloglás. Lépése megrövidült, és sokkal hamarabb kifáradt, mint azelőtt. A tévéstúdióban is egyre inkább neh ezére esett előrehajolni ahhoz, hogy elérje a vezérlőtábla kezelőgombjait és kapcsolóit, korlátozottá és ugyanakkor lassúbbá is vált nála ez a mozdulat. Ha pedig valamelyik szombayát kiskertjében dolgozva töltötte el, akkor majdnem biztosra vehette, hogy másnapra, vagyis vasárnap reggelre szinte

egészen lebénul. Két alkalommal is - egyszer a fűnyíró beindítása közben, egyszer meg ásáskor - háta hirtelen teljesen „kiakadt”, mozdulatlanná dermedt. Mindkét estetben oly heves fájdalom tört rá, hogy utána egy hétig nyomhatta az ágyat. Ez vált Jákob rémálmává, számára mindez maga volt a sorscsapás. Egyébként ugyanis tökéletes egészségnek örvendhetett volna, s meglehetősen tevékeny életvitellel jó karban tartotta atletikus alkatú testét. Régebben rendszeresen kocogott. Harminckét éves korára is fiatalosan nézett ki, annak is érezte magát, leszámítva, hogy a teste egyre gyakrabban cserben hagyta. Úgy tűnt, rajta már semmi sem segít. A fájda lomcsillapítóktól és pihenéstől is csupán rövid időre szűnt meg a gyötrődés, mert pár napra rá ugyanúgy visszatért. A legjobb gyógymódnak még az bizonyult, hogy heten te eljárt egy chiropraktorhoz, egy csontkovácshoz, akinek a kezelése azonnal elmulasztotta a fájdalmat, de ennek ellenére - pár nap után - ugyanúgy, makacsul visszatért a kín. Röntgenfelvételeinek alapos tanulmányozása után orvosa kijelentette, hogy a csigolyaközi porckorongok elgyengültek, és hátrafelé kezdenek kitüremkedni. „Porckorongbántalom”, jelentette ki az orvos. Maga Jákob is megtekinthette a gerincéről készült röntgenképeket. A felvételek jól láthatóan mutatták, hogy az ágyéki csigolyák hátrahajló ívbe feszülve visszafelé dőlnek, s úgy tűnik, mintha minden ágyéki csigolya hátsó alsó sarka belemélyedne az alatta lévő porckorong anyagába, ami ennek következtében itt-ott kissé ki-kitüremkedik. Az orvos szerint ha ezek a csigolyaközi korongok kicsit is tovább gyengülnek, akkor annak a következménye a porckorongok sérve lesz, esetleg csigolyatörés, amikre viszont már egyedül a műtéti m beavatkozás az egyetlen lehetséges gyógymód. Csak így távolítható el ugyanis a kitürem-kedett porckoronganyag, illetve szükség esetén e módon merevíthető el az alsó gerincszakasz. Az orvos erre az esetre nem is tudott száz százalékos gyógyulást ígérni, csupán annyit, hogy a sebészeti beavatkozással megelőzhető a bénulás. Első találkozásunkkor Jákob teljesen kétségbe volt esve, amikor - ilyen előzmények után - fölkeresett. Ám rövid két héttel rá már megszűntek fájdalmai, s csupán némi derék- és háttáj éki merevség maradt vissza, ami szintén gyorsan csökkent. Hamarosan eljutottunk ötről a hatra: hat héten belül ugyanis Jákob újrakezdhette kocogásait, kacagva, öt év kényszerű kihagyás után. 4. ábra Mi volt hát a baj Jákob hátával? Tényleg lehetJákob séges, hogy a feszültségtől terhes, stresszteli munkák tartása

22

miatt a porckorong föl akarjon szívódni, a csont meg össze akarjon törni? Nem, hát persze, hogy nem! A hosszú időn keresztül ható stressz viszont létrehozhat tartós izomfeszülést, fokozott összehúzódást a paravertebrális (gerinc melletti) izmokban, azokban, amelyek függőlegesen futnak le a gerinc két oldalán, és a keresztcsont felső részén tapadva érnek véget. Ez az eredete a krónikus hát- és derékfájásnak, illetve merevségnek. Két egyszerű dolgot tettem csupán, miután Jákob elmondta, mi a baja: testét megtapogattam, illetve megfigyeltem. A palpáció — a páciens testének tapintással történő vizsgálata - mára már csaknem teljesen kihalt a gyógyítás világából, szinte tökéletesen eltűnt a medicina eszköztárából. Mert ugye minek tapogassuk azt a beteget, ha egyszer bele is láthatunk a belsejébe a röntgenfelvételek segítségével? Nos, azért, mert a röntgenkép nem mutatj a meg a test olyan lágyabb szöveteit, mint amilyenek például az izmok. Jákob gerincmenti izmait megérintve érezhettem, hogy azok egyáltalán nem lágyak, hanem keményen összehúzódva mereven feszülnek, csaknem olyan érzést keltve, mintha drótkötelek futnának a mélyben. Oldalról rátekintve pedig láthattam, hogy dereka feszes ívbe homorodik. Az ív általam látott mértéke pontosan ugyanaz volt, mint amit az orvos a rönt genképen látott, vagyis a gerinc alsó része szélsőségesen lordotilcus (homorú) volt, olyan, min t a íjász felajzott íja. De, mivel a röntgen nem mutatta ki az izmok összehúzódását, ezért azokat az istrángszalagokat sem jelezte az orvosnak, ami ezt az íjat ívbe feszítve húzta, hajlította. Ezek a „korbácsszíjak” Jákob hátának krónikusan kontrahált (tartósan összehúzott állapotú) paravertebrális (gerincmenti) izmai voltak, amelyek mintegy 50%-os mértékben éjjel-nappal feszültek. (Mondhatni: saját hátából hasított szíjat...) (A ford.) Az extrém, szélsőséges izom összehúzódással kapcsolatos kutatások ugyanis azt mutatták ki, hogy ezek az izomfeszültségek még alvás közben sem szünetelnek. {2} így nem is csoda, hogy Jákob és a hozzá hasonlók reggelente hátfájásra ébrednek. Ezeknek a hiperkontrahált (túlhúzott) hátsó gerincmenti izmoknak az iszonyú feszülése fokozatosan görbítette meg Jákob gerincét, olyannyira, hogy csigolyáinak hátsó része belepréselődött a porckorongokba, ami a porc anyagának enyhe kitüremkedését eredményezte. A röntgenképek azt a képzetet keltették, mintha a gerinc csigolyái támaszték hiányában téglahalomként esnének össze és közelednének egymáshoz a gerinc hátsó oldalán. (5a. ábra) Ha viszont felidézzük, hogy a gerinc szerkezete távol áll a téglarakás szerkezetétől, és sokkal inkább olyan építmény, olyan - csontok és izmok kölcsönhatásából létrejövő - muszkulo-szkeletális rendszer, amelyet a gyakran ugyancsak stresszteli környezetben - működő agy irányít, akkor valami egészen mást láthatunk meg ugyanarra a röntgenképre tekintve; a gerinccsigolyák olyan szakaszát, amely ívbe hajlik a krónikusan tevékeny izmok tartós húzásának feszülésétől. (5b. ábra) Jákob hátfájásának gyökere tehát az érző-mozgató rendszer emlékezetvesztése, vagyis a szenzomotoros amnézia, ami az agyban követhető nyomon.

23

5a. ábra A „dőlő téglarakás” tévképzete

5b. ábra Izomfeszültség hatására ívbe feszített csigolyák

Amint fölismerjük, hogy Jákob nem csak egy hátgerinc, hanem egy értelmes, emberi lény, aki rendelkezik agyvelővel is, aminek működésébe mindazonáltal némi hiba csúszott, abban a pillanatban tudhatjuk és meghatározhatjuk, hogy milyen funkcionális működési változtatásokat szükséges végrehajtania. De ha Jákobot továbbra is csupán egy agyatlan, mechanikus felhúzós bábunak tekintjük, akinek gerincoszlopa összeomlott, akkor kétségbeejt ő gyógyászati helyzetbe kerülünk, olyanba, ami megköveteli a „bábú” gerincének áttervezését és átépítését, vagyis azt a sebészeti operációt, aminek kimeneteléért Jákob orvosa sem tudott teljes felelősséget vállalni. Én úgy foglalkoztam Jákobbal, mint teljes emberrel, aki képes újratanulni háta túlfeszűlt deréktáji izmainak érzékelését és vezérlését. Kipárnázott vizsgálóasztalra fektettem föl, hogy agyát megszabadítsam a szokásos válaszreakció adásának kényszerétől, vagyis, hogy állandóan ellen kell tartania a súlyerőnek. Segítettem, hogy helyesen és a valóságnak megfelelően tudja érzékelni csípője és dereka különféle mozgásait, mozdulatait. Amikor már elkezdte érezni a mozgást, azt mondta, évek óta ez az első alkalom, hogy tudatos kezd lenni hátának eme tájékával kapcsolatosan. - Kezdem már érezni, mi is van arrafelé! - jelentette ki. - Azelőtt semmi más érzet nem jelentkezett arról a fertályról, mint a fájdalom. Miután az agy felé irányuló érzékelési visszacsatolása tisztábbá vált számára, megkértem háta egyes részeinek finom mozdítgatására, azoknak az izmoknak a működtetésére, amiket épp most kezdett el érzékelni. Fokozatosan, lépésről lépésre haladtunk előre a gerinc teljes hossza mentén, hogy Jákob érezze, és gyengéden, de

24

akaratlagosan húzza össze azon izmait, amelyek eddig önműködően feszítették keményre magukat. A paravertebrális (gerincmenti) izmok lassan elkezdtek fölenged ni, puhább tapintásúakká váltak, és az erősen lordotikus, homorú ágyéki gerincív is egyenesebbé vál t. Hagytam, hogy hátranyúlva saját maga is kitapinthassa hátizmait, ekként kezének tapintásérzete agyában hozzáadódhatott ahhoz, ahogy tudatában belsőleg érzékelte izmainak fölpuhulását. Az érző-mozgató képesség sikeres helyreállítása után már betaníthattam Jákobnak egy olyan egyszerű szomatikus testtudatnevelő gyakorlatot, amit maga is el tud végezni minden este, lefekvés előtt és minden reggel, ébredés után. Azért ezekben az időpontokban, mert ilyenkor az alacsonyabb frekvenciájú agyhullámok dominálnak, ami azzal jár, hogy az agy nyitottabb új ismeretek befogadására és megtanu- lására.{3} Egy hétig végezte Jákob ezt a rövid gyakorlatot. Mikor a hét leteltével második alkalommal már mosolyogva jelent meg a rendelésemen, tudtam, hogy szenzomotoros amnéziája valóban múlóban van. A heveny fájdalom időszaka számára véget ért, könnyebben és nagyobb önbizalommal tudta irányítani mozdulatait. A vizsgálóasztalra fektettem, és további kutatásokat végeztünk gerinc- és törzsizmainak mozgatására vonatkozóan, valamint megtanult egy újabb, igényesebb szomatikus testtudatnevelő gyakorlatot is. A következő héten maga gyakorolhatta tovább a szenzomotoros vezérlés újratanulását. Legközelebbi találkozásunkkor Jákob - panaszkodás helyett - már arról számolt be, hogy még a korábban érzett, maradék sajgás is eltűnt. Most már azt szerette volna, ha törzse még ennél is hajlékonyabbá válik. Sikeresen átkelt hát a túlpartra, a tükör másik oldalára, mint Alice Csodaországban. Már nem arra összpontosított, hogy miként szabadulhatna meg a fájdalomtól, hanem hogy hogyan szerezhetne még nagyobb hajlékonyságot és ruganyosságot, ami a szenzomotoros kontroll, az ér- ző-mozgató irányítottság visszatérésének egyértelmű jele. Számomra tehát nyilvánvalóvá vált, hogy hamarosan elveszítem Jákobot, mint pácienst, s ebből az alkalomból szívből gratuláltam is neki. A harmadik foglalkozás alkalmával tovább kutattuk, miként lehet még jobban irányítása alá vennie törzse középső izmait, ami nagyobb mozgásszabadságot nyújt majd váll- és csipőízületeinek. Megtanítottam egy összetett gyakorlatsorozatra, ami felöleli a törzs, a kar és a láb jól koordinált, rendezett, megfele lően összehangolt mozgatását is. Utána pedig búcsút vettem tőle mint betegemtől. Evekkel később alkalmam nyílt újra találkozni Jákobbal, s érdeklődtem hogy- léte felől. Örömmel számolt be arról, hogy semmi ilyen jellegű problémája sincsen. Reggelenként azóta is végigveszi a tőlem tanult szomatikus testtudaüievelő gyakorlatokat. Addig nem is érzi jól magát, amíg nem emlékezteti testét, hogy milyen kellemes is a kinyújtott, laza izomzat. Ébredéskor hatalmasat nyújtózik, „mint a macska”, majd munkába indul. Hetente néhányszor reggeli kocogásra ruccan ki. A tévéműsorok készítése továbbra is ugyanolyan feszített, stresszteli tevékenység maradt, mint azelőtt, de Jákob már megváltozott. Hajlékonnyá vált a stresszre adott válaszreakcióiban is, és élvezte munkáját. „Igaza volt!”, mondta. „Miénk maradhat az a pite úgy is, hogy megesszük.”

25

Magyarázat KRÓNIKUS (TARTÓS) IZOMFESZÜLÉS Jákob szerencsésnek mondhatja magát, hogy kórosan tartós izomfeszültségét idejekorán sikerült fölismerni és helyrehozni. így csupán pár évet töltött le a fájdalom kényszerű társaságában. Baján ugyan akkor is lehetett volna segíteni, ha életének későbbi szakaszában keres csak föl, de akkorra már akár húsz-harminc évet kellett volna így végigkínlódnia. Számos olyan páciensem is akadt ugyanis, akik akár negyven, vagy még több évet éltek le úgy, hogy valamelyik testrészüket többé-kevésbé tartósan gyötörte a kín. A fájdalmas területen minden esetben állandósult izomfeszülést is lehetett észlelni. Az idült fájdalom és a krónikus izomfeszültség együtt jár, de mindkettő elkerülhető, ahogy az is, hogy kiújuljanak. Valamennyi izom csupán egyféle tevékenységre teremtődött: arra, hogy összehúzódjon, kontraháljon, más szóval megrövidüljön. Az összehúzódás akkor jön létre, amikor ennek megtételére az izom elektrokémiai jelet kap a központi idegrendszertől. Amikor a jel megszűnik, akkor az összehúzódás is abbamarad, s az izom ellazulva visszanyeri eredeti hosszát. Az izom relaxálása, ellazulása és eredeti hosszának vissza- állása nem használ föl energiát, csupán az összehúzódás, a megrövidülés folyamata energiaigényes. Ha akaratlagosan megfeszítünk egy izmot, majd ellazítjuk, akkor az izomnak csaknem tökéletesen puhává kell válnia. A relaxált izmon belül semmilyen elekü'omos tevékenység sincs. Egy izom akaratlagos kontrollja azt a képességet jelenti, hogy egyaránt össze tudjuk húzni teljes hosszában azt az izmot, illetve szintén teljes hossza mentén - el tudjuk azt lazítani. Mégis sokan akadnak, akik egy mozdulat megtételéhez megfeleően összehúzzák hátuk, csípőjük, vagy válluk egy-egy izmát, de amikor a mozdulat lezajlott, akkor akaratlagosan nem lazítják el az izmot egész hosszában és teljesen. Ahelyett, hogy az izom feszültsége és energiafölhasználása nullára zuhanna vissza, az illető izom - mondjuk - 10%-nyi feszültségben marad, vagy éppen 20, esetleg akár 40%-nyiban. Ezek az emberek, bárhogy is erőlködnek, képtelenek teljesen ellazítani izmaikat. (Már csak azért is, mert képtelenség erőlködve ellazulni.) (A ford.) Izomzatúk ekkor is folytatja a munkavégzést és az energiafölhasználást. Minden izomnak van egy alapállapota, kiinduló feszültsége, tónusa. Ez egy természetes rugalmasság, illetve képesség arra, hogy kinyúljon, vagy stimulusra (ingerre) adott válaszként összehúzódjon. Pihenő állapotban a tónus értéke nulla. Ezért ha az izom vezérlése fölött teljes kontrollal rendelkezünk, akkor képesek vagyunk elérni a nulla izomtónusértéket, vagyis a teljes relaxáltságot. Ha viszont elveszítjük az izom irányításában a teljes körű akaraüagos irányítást, akkor annak tonicitása felnövekedhet 10, 20, vagy akár 40%-ra is. Ezt nevezik tartós izomfeszültségnek, krónikus muszkuláris tenziónak. 10%-nyi alaptónus esetén az izmot állandóan fáradtnak és merevnek érezzük. Ha az alaptónus 20% körüli, akkor az izom érzete fáradt, nagyon merev és sajgó. Amennyiben az alaptónus 40%-nyi, akkor az izom már erősen fáradt, kőkemény, és igencsak fájdalmas érzetet jelez. Krónikusan, tartósan és kórosan magas izomtónussal rendelkező emberek gyakran úgy érzik, hogy izomzatúk „gyenge”, mert képtelenek szabadon mozogni. Sokszor az orvosuk azt mondja, hogy izmaik elgyengültek. Pedig

26

épp ellenkezőleg, izmaik aránylag erősek, csupán fáradtak és agyondolgoztatottak at tól, hogy valamennyire mindig összehúzott állapotban vannak, hogy folyton feszültség alatt állnak. Ha vennénk a fáradságot és odafigyelnénk egy-egy izomra, akkor érezhetnénk a keménységét, ami biztos jele a tartós összehúzóttságnak. A folytonos feszültségben álló, krónikusan kontrahált izom olyasmi, mint az a motor, amit soha nem lehet kikapcsolni: egyfolytában jár és égeti az üzemanyagot. Ezért aztán a magas alaptónusú izmok mindig sajognak. Folytonosan ég az izomban tárolt glikogén, az az anyag, ami az izmok összehúzódásához szolgáltává az energiát. A glikogén elégése létrehozza az összehúzódást, miközben a glikogén maga tejsavvá alakul. Mennél több a jelenlévő tejsav, az izomban található érzékelő sejtek közül annál több ingerlődik. 10% -nyira beállt folytonos aktivitás elég tevékenységet jelent ahhoz, hogy az izom fáradtságot jelezzen. 40%-nyi értékre tartósan fölhalmozódott feszültség olyan szintű égető savasságot hoz létre az érzékelő sejtek közveüen környezetében, amit a véráram már képtelen kiöblíteni, ezért az az izom állandóan fájni fog. A huszonéves kor végétől kezdve elég gyakori, hogy valakinek sajognak és fájnak egyes izmai. Ez akár éveken keresztül is tarthat, olyan időszakok váltakozásával, amikor néha alig érezhető, máskor meg alig elviselhető a kín, attól függően, hogy az illetőnek mennyi stressz feszültségét kell kiállnia. Egyre több - számunkra - stresszteli, traumatikus élményt élünk meg, ahogy korosodunk. Későbbi éveinkre ezért általában magasabb alapizomtónustól kell szenvednünk, és így testmozgásunk is merevebbé válik, ahogy tartásunk is egyre inkább eltorzul. A tejsav folyamatos to- vábbtermelődése miatt pedig ezek a kemény, merev izmok tartósan, krónikusan sajognak és fájnak. Az izmok effajta merevségét, a mozgás ilyen korlátozottságát, a fáradtságot, a tartás torzulását és a tartós fájdalmat általában félreértelmezik, mindet az „öregedés” jelének tekintik, egy olyan kitalált, fiktív betegség tüneteinek, ami - állítólag - élettani leépüléshez, fiziológiai degenerálódáshoz, állandó fáradtságérzethez, gyengeséghez vezet, és ami „visszafordíthatatlan”. Az igazság viszont az, hogy a kornak vajmi kevés köze van mindehhez. Ezek a jelenségek mind a stresszként megélt helyzetekre és a traumatikus, mélyre ható testi-lelki sérüléssel járó eseményekre adott élettani válaszreakciók fölhalmozódásának az izomműködésben megmutatkozó jelei, „eredményei”. Rendszerint jó pár évbe beletelik annyi stresszt és traumát összegyűjteni, amíg valaki eléri az izomtónusnak ezt a roppant egészségtelen szintjét. De ugyanez a kórosan magas izomtónus előfordulhat viszonylag fiatal személyeknél is, amennyiben náluk a gyermek- és az ifjúkor telt el szokaüanul sok stressz és traumatikus sérülés kíséretében. Sokakkal találkoztam már, akik a húszas-harmincas éveikben jártak, testük mégis ugyanolyan volt, épp olyan magas mértékű tonicitást mutatott, ugyanazokkal a panaszokkal álltak elő, mint a hetvenes éveiket taposok. Minden egyes ilyen esetben kiderült, hogy Idskorában valamilyen komoly gyermekbetegségben szenvedett az illető, vagy operáció, vagy fájdalmas családszéthullás, vag y fenyegető társadalmi-politikai helyzet (például háború) volt az, amit át kellett élnie. A növekvő izomtónus általában a későbbi életévekben fordul elő, ehhez nem fér kétség. A kései években, de nem a titokzatos „kortényező” okán, hanem a stresszteli élet és a traumatikus események hatásainak rejtélymentes fölhalmozódása miatt. Mennél tovább él valaki, annál na-

gyofab az esélye, hogy ilyen események megtörténjenek vele, illetve így fölhalmozód janak benne. Akad olyan ember, akinek az jut osztályrészéül, hogy élete korai szakaszában és fokozott mértékben játszódik le benne ez a felhalmozódás, így a tünetek is hamar jelentkeznek. Másoknak több szerencséjük nyílik elkerülni a stressz és a trauma ilyen hatásait, s ők ugyanolyan életteliek, ruganyosak és hajlékonyak maradnak 70 éves korukra is, mint 25 évesen voltak. Bízom abban, hogy az érző-mozgató rendszer emlékezetvesztése, a szenzomotoros amnézia jobb és szélesebb körű megismerése hatására ezen utóbbi csoport létszáma fog hamarosan rohamos növekedésnek indulni. Ha figyelembe vesszük, hogy az emberi test csaknem 800 izmot számlál, s azt is, hogy valamennyi izom alaposan el van látva érzékelő sejtekkel, akkor megérthetjük, hogy megfelelő közérzetünk miért függ oly szorosan az izmokból az agy irányába küldött jelzésektől, azaz a visszatáplált információktól. Az erős izomtónussal rendelkező emberek általában nem érzik jól magukat. Gyakran reményt sem látaak a javulásra. „Olyan szörnyen öregnek érzem magamat!” panaszkodtak kezdetben - százszámra a pácienseim, azt sugallva, hogy erősen megnövekedett izomtónusuk szerintük visszafordíthatatlan. Pedig felül lehet kerekedni az izmoknak a stresszre adott válaszreakcióin. Igenis lehetséges, hogy alapvetően „fiatalnak” érezze magát valaki, akárhány éves is. Gyakorlatilag ez annyit tesz, hogy olyan izomtónusnak örvendhet, ami ellazuláskor roppant alacsony szinten áll összehúzódás és energiafölhasználás tekintetében, ugyanakkor nagyon kellemes testérzést és az irányítottság érzetét nyújtja. Szomatikus (testi) szempontból életünk alapvető feladata, hogy egyre jobban tudjuk kontrollálni önmagunkat, hogy megtanuljunk együtt folyni azzal az árral, amit az élet stresszveszé- lyes helyzetei és traumái jelentenek, úgy, ahogy a dugó is mindig a hullámok tetején táncol.

28

HARMADIK FEJEZET Louise (56 éves) , a „befagyott vállú” Lujzinak úgynevezett „befagyott válla” volt, amikor először találkoztunk. (Ta lán nyugodtan magyaríthatjuk őt is Louise-ről Lujzira, mivel - noha maga az eset valódi - a kötelező orvosi titoktartás okán szereplőjének neve amúgy is csak kitalált álnév, az ő esetében és a többiben is.) (A ford.) Két évvel korábban elesett és vállánál eltörött a felkarcsontja, ott, ahol a kar a vállba'ízesül. A sebész fémbetétet alkalmazott az összeillesztéshez, amit aztán később eltávolított. A csont idővel meggyógyult, de a kar működése nem állt teljesen helyre. Fizioterápiás kezeléssel részben oldották ugyan a sebészeti beavatkozás utáni merevséget, de javulás alig mutaücozott. Lujzi képtelen volt jobbját a vízszintesnél magasabbra emelni, és a háta mögé sem tudott nyúlni vele. Előrelendíteni ugyan tudta a kaiját, de még ez is nehézségekkel járt, mert vállízületének elülső oldalán állandóan heves fájdalmat érzett. Ötvenes éveinek derekán Lujzi így látta helyzetét: - Úgy tűnik, átértem a hegy túlsó oldalára. Nekem már csak lefelé megy ezután... Megismerve Lujzit és történetét, arra kértem, hogy álljon föl, mert meg akartam figyelni tartását, és ki akartam tapintani izmainak állapotát, ugyanúgy, ahogy Barnival és Jákobbal is ezt tettem. Szemből ránézve láthattam, hogy jobb vállát alacsonyabban tartja, mint a balt, mintha csakugyan csak úgy „húznák” lefelé, s jobb keze is majd két centiméternyivel lejjebb ér, mint a bal. Úgy fogalmazott: „Olyan, mintha jobb karom súlya legalább harminc kiló lenne.” Ott állt velem szemben, „szárnyaszegve”, csüggedten. Izmaira rátapintva azonnal megtudhattam, hogy miért érzi oly nehéznek jobbját. Igaza volt, valami húzta lefelé. A széles hátizom (musculus latissimus dorsi) erősen kontrahált volt, vagyis nagy mértékben összehúzódott állapotban találtam jobboldali széles hátizmát, azt az izmot, amelyik a felkarcsont felső részéhez, illetve a lapocka pereméhez kapcsolódik, s onnan legyezőként kinyílva terjed tovább, keresztbe a háton, egészen a gerinc alsó részéig és a medencéig. Ez a tartós összehúzódás húzta a karját lefelé, és akadályozta meg őt abban, hogy a vízszintesnél magasabbra nyúlhasson. A legegyszerűbb, a leghétköznapibb előremutató irányú karmozgatások megtételéhez is - mint amilyenek gyakran adódnak például az étkezés, vagy mondjuk a gépkocsivezetés közben - kénytelen volt iszonyú feszültséget kifejteni válla felső részének izmaiban. Ezeket az izmokat is heves és tartós fájdalom gyötört e az állandó tálerőltetéstől. Ez a „befagyott” hátizom kikerült gazdája kontrollja, irányítása alól. Lujzi erőteljes mellizma - a musculus pectoralis - szintén szokatlan módon és szándékolatlanul összehúzott, illetve merev alapállapotú volt. A széles hátizom mel

29

lett ez a mellizom is a felkarcsont (humerus) felső szakaszának felületén tapad. A mellizom rostjai aztán legyezőként terülnek szét a mellkas elülső oldalán, és másik végükkel a kulcscsonton, a szegycsonton, illetve a bordákon tapadnak. A mellizom néhány izomkötege az ötödik, sőt esetenként a hatodik bordáig is lenyúlik. Magát a mellkast pedig - mindezzel összefüggően - lejjebb húzta a krónikusan feszes hasizom, amelyik a mellkas alsó felét a szeméremcsonttal köti össze. A mell- és a hasizom merevsége tartotta kissé előre, illetve lefelé húzott állapotban a vállat a széles háti zom (latissimus dorsi) hátra és lefelé mutató irányú - és hasonló módon lankadatlan - húzóerejével szemben. így „fagyott” hát be Lujzi válla. Úgy festett, mint egy szegett szárnyú madár. Lévén ötvenes éveinek közepe táján, Lujzi úgy gondolta, hogy karja a kora miatt nem akar gyógyulni. Orvosa úgy tájékoztatta, hogy jobbja a törés tájékán kiala kult letapadások miatt vált „fagyottá”, mivel a csont sérülése az ízület közelében történt. Azzal bíztatta, hogy ezek a lenövések sebészetileg eltávolíthatók. De így - a két műtét után, amikor is először ugye behelyezték, majd másodszorra kiemelték a fémrögzítést - újabb sebészeti beavatkozásnak tették volna ki. Meglepő módon Lujzi úgy gondolta, hogy ez a beavatkozás már aligha szolgálná a javát. Megérzése helyes volt. A műtét nem segített volna befagyott vállán, mert nem volt ott semmiféle olyan „dolog”, semmi olyan szerkezeti gátlás, mint például valamilyen „lenövés”, ami korlátozta volna a mozgatást. Sokkal inkább arról volt szó, hogy Lujzi agyának egy - a tudatos irányításon kívül eső - része folytonosan összehúzódásra utasító jeleket küldött izmainak. A szomatika, avagy izomkontroll szemszögéből nézve alapvetően fontos különbséget tenni egy „dolog” (azaz struktúra, szerkezet) és egy működés (azaz funkció) között. Amennyiben valamiféle „dolog” az ok, akkor valamilyen struktúrát, valamilyen szerkezetet kell sebészileg átalakítani, illetve vegyi anyagokkal megváltoztatni. Ha viszont az akarat-lagosság képességének a hiánya az ok, akkor a működést kell helyreállítani. Konkrét esetünket véve, Lujzinak újra kellett volna tanulnia izmai hatékony használatát, és ez jelentette a problémát. Gyakorlatomból én tudhattam ugyan, hogy mi okozza válla lefagyását, de mindaz, amit Lujzi érzett, nem volt egyéb, mint súlyos jobbja, illetve a kínzó fájdalom válla elülső oldalán. Nem volt tudatában izmai összehúzódásának. Nemhogy képte6. ábra len volt ellazításukra, de egyáltalán nem is érezte őket. Lujzi Orvosa tájékoztatásának megfelelően úgy hitte, hogy tartása valamilyen, az ő irányítási képességén kívüli szerkezeti struktúra akadályozza mozgását.

30

Lujzi akaratlagos irányítóképességének visszaállításához (a „befagyott” izmokat illetően) segítenem kellett neki, hogy idegrendszerén belül tudatosuljon számára az izmok összehúzódása. Egyik kezemet háta aljára, a széles hátizom szélére, tehát dereka tájára helyeztem, miközben ő feje alatt egy párnával - jobbjával fölfelé - bal oldalán feküdt a vizsgálóasztalon, másik kezemet pedig jobb vállán nyugtattam. Ezután két kezemet egymáshoz közelítettem, hogy érzékelhesse a két tájék összetartozását. Fokról fokra tudatára ébredt, hogy derekának mozgása közvetlen összefüg gésben van vállának mozdulataival. Ehhez a ponthoz érve elég furcsa dologra kértem föl: arra, hogy húzza össze széles hátizmát, ami már amúgy is merev, amennyire csak tudja, végig le, a medencéig, s így tegye vállát még feszesebbé és még „fagyóttabbá”. Ezt megtéve előreemeltem jobb karját és keményen meghúztam az ellenkező irányba, hogy még tovább fokozzam az illető izom feszülését. Hogy miért tettem mindezt? Azért, hogy a szenzoros érzékelés visszajelzése még inkább tudatosítsa benne, hogy o maga húzza saját vállát abba a „befagyott” helyzetbe. Lujzi elkezdte gyakorolni, hogy vállát - akaratlagosan - még feszesebbé tegye, úgy, hogy fölváltva hol összehúzta, hol pedig ellazította azt a „befagyott” izmát, ami karját görcsösen tartotta. Egyre ügyesebben gyakorolta a mozdulatot, mert elkezdett emlékezni, h ogy miként is csinálta ezt ő annak előtte. S mennél inkább felidéződtek benne az emlékek, annál jobban ment a gyakorlat. Ennek a nemrég még görcsös izomnak a fölengedése igencsak sikeres volt, mert hamarosan annyira puhává és lazává vált, hogy két esztendő kényszerszünet után újból szabadon mozgathatta vállát. Lujzi legalább ugyanannyira örvendezett, mint amennyire el is volt képedve. Az átalakulás varázslatos csodája még meg is ríkatta, örömkönnyeket csalt a szemébe, s ez az öröm kiegészült azzal az egyre jobban kiteljesedő fölismeréssel, hogy képes volt újra átvenni az irányítást önnön teste fölött. A varázslatot nem én műveltem; a változást Lujzi önmagán belül teremtette meg. Azt a hatalmas belső élményt élte át, hogy újra fölfedezhette saját maga önmaga általi irányíthatóságának szabadságát. Hasonló eljárást alkalmaztunk Lujzi többi - vállízülete körüli - izmával is, amíg kellően tisztázódott számára egyrészt annak érzékelése, hogy tulajdonképpen mit is művel, másrészt pedig a motoros irányítás mibenléte. Ezután megtanítottam őt egy olyan szomatikus testtudatnevelő gyakorlatra, amivel esténként, lefekvés előtt és minden reggel, közvetlenül az ébredés után fölfrissítheti szenzomotoros rendszerének újonnan visszaszerzett érző-mozgató képességét. Két hétre rá - azaz harmadik találkozásunk alkalmával - jobb karját egészen a függőlegesig tudta már fölemelni. Ettől kezdve Lujzi jó közérzete, hajlékonysága, mozgékonysága változatlan maradt, és vállproblémája soha többé nem tért vissza, ahogy az a rosszkedv és csügge- teg érzés sem, ami korábban pedig egyszer már mellészegődött: „Úgy tűnik, átértem a hegy túlsó oldalára. Nekem már csak lefelé megy ezután...” Sőt, szinte elfelejtkezett arról, hogy már ötvenes éveit tapossa, s újra az ő koránál jóval fiatalabb nőkre jellemző tevékenységekbe fogott. A fölfedezés, miszerint saját magában rejlik annak a forrása, hogy súlyos testi problémáján úrrá lehessen, újra lüktetve vibráló életerővel és önbizalommal töltötte el.

31

Magyarázat TULAJDONKÉPPEN MIT IS JELENT AZ, HOGY „SZOMATIKUS”? Az embereket kétféle módon szemlélhetjük: kívülről, illetve belülről. Kívülről úgy, ahogy az élettannal foglalkozók, illetve az orvosok látyák. így bizony egész mást mutat az ember, mint aminek akkor látszik, ha belülről kifelé nézzük. Szemügyre véve valaki mást, egy „testet” látunk, meghatározott külső alakkal és mérettel, mintha csak egy szoborra vagy viaszbábura vetettük volna pillantásunkat, amik szintén rendelkeznek „testszerű” alkattal és mérettel. De amikor az ember belülről tekinti önmagát, akkor érzéseknek, érzelmeknek, szándékoknak, mozdulatoknak kerül tudatába, olyanfajta létezésnek, ami meglehetősen különbözik a másikféle szemlélettől. Kívülről megtekintve egy testet egyes szám harmadik személyű képet kapunk. Emígy „valakit” vagy „valamit” látunk. De ha az ember belülről néz önmagába, akkor az a bepillantás egyes szám első személyű látványt nyújt, „önmagam” kizárólagos képét, ami azt jelenti, hogy tudatában vagyok az „énnek”, azaz saját lényemnek. Externalizáít, kívülállóként külsődleges, „harmadik személyű” nézőpontjukból az élettannal foglalkozó fiziológusok mindig „testet” látnak. Amit az egyén saját internalizált, bensőséges, „első személyű” szempontjából tekint, az viszont mindig a „szóma”. A soma görög szó, jelentése - Heziódusz óta - „élő test”. Ez az eleven, önmagát, önnön létezését érzékelő fölfogása az egyénnek alapvetően és radikálisan különbözik attól az externalizáít, külsődlegesített tekintetbevételtől, amit úgy nevezünk, hogy „test”, mert ez ugyanúgy lehet emberi test, mint szobor vág}' báb, vagy akár holttest is. Tárgyilagosan nézve ezek mindegyike valamiféleképpen „test”. Az emberi test minden olyan megközelítése félrevezető, ami nem foglalja magába egyszerre mindkettőt, s szem elől tévesztve elhagyja akár az első személyű, azaz a szomatikus, akár a harmadik személyű, azaz a fiziológiai figyelembevételt. Az embert csakis harmadik személynek, kizárólag harmadik személy szemszögéből, csupán kívülről nézni és csak testnek látai olyan, mintha bábunak, bábnak tekintenénk, amit a megfelelő külsődleges módszerekkel, gyógy- és vegyszerekkel, vagy sebészeti beavatkozásokkal bármilyenre átalakíthatunk. Ez bizony príma facie, az ember lényének látszat szerinti, felszínes, hamis fölfogása, vagyis egyoldalú, nem teljes, tökéletlen. A „tudományos medicina” amilyen fokban kizárólagosan és egyoldalúan az objeldv, külsődleges, harmadik személyű szemléletmód alapjaira építette föl (és ki) önmagát, az egyben ugyanolyan mértékben félrevezető és tökéletlen megközelítése az emberi egészségnek is. Az orvostudomány ezzel nem csupán az emberi lénynek egyik alapvető létigazságát tagadja meg, de saját magát is arra kárhoztatja, hogy következetesen hatástalan maradjon mint olyan módszer, amelyik az emberi fejlődést lenne hivatott segíteni. Mivel szemléletmódja nem kielégítő, ezért az ilyen gyógyászati felfogás az emberek számára nyújtandó segítségadás képessége tekintetében sem lehet elég hatékony. Az ember egyedisége abban áll, hogy lény, hogy létezik, s hogy egyszerre alany és tárgy. Az ember öntudattal rendelkező, önnön létét és önmagát érzékelni és mozgatni képes alany, ugyanakkor a megfigyelés, illetve a befolyásolás, a manipulálás tárgya is.

32

Önmaga számára mindenki szóma. A többiek számára mindenki test. Saját magadat csak te tudod szómaként érzékelni, senki más nem képes erre. Téged testként tekinteni viszont bárki más tud, sót, még te magad is, ha egy pillantást vetsz a tükörbe. A tükörben ugyanis egy külsődleges, harmadik személyű „őt” látsz, ott ugyanúgy nézed magadat, ahogy bárki másra is néznél, de az már a te kizárólagos előjogod, hogy az „én”-t belülről is szemügyre vehessed. Az emberrel foglalkozó humán tudományokban ott lapul a nagy kalamajka, a ® szerencsétlen ellentmondás, hogy általuk - mintegy összeesküvést szőve - összeszűrjük a levet önmagunk, azaz az „én” ellenében. Hiszen csupán egyetlen egy személy képes saját magát első személyű, szomatikus lénynek tekinteni, de a mások millióiból álló többség csak úgy láthatja őt , mint testi lényt. Következésképpen ezek a milliók összeszövetkezhetnek, és vizsgálhatják, megfigyelhetik, mérhetik, kimutathatják az emberi lények testét. Ez a könnyű és magától értetődő út az, amin a tudományjár. De ami könnyű és magától értetődő, az nem feltétlenül helyes és igaz, illetve nem okvetlenül hatásos is egyben. Mert végül is valóban rendjén való dolog, hogy milliók tanulmányozzák objektív, tárgyi testünket, hiszen számtalan alapvető és lényegi tény található azzal kapcsolatosan, hogy az emberi testek - mint tárgyak - miként, milyen válaszreakciók mutatásával viseltetnek ugyanazon külső, fizikai és kémiai erők hatására (az atomi részecske nagyságúaktól kezdve a csillagászati méretűekig), amikről valóban meg kell bizonyosodni. De amennyiben ezek a milliók végig és kizárólag úgy vizsgálják az emberi testet, mintha az ember csupán egy harmadik személyű tárgyi testből állna, s nem veszik figyelembe a benne egyidejűleg létező első személyt is, akkor viszont vakká és veszélyessé válnak. Vakká, mert arra nevelik magukat, hogy a teljes embernek csupán egyik oldalát tekintsék, s ezáltal megtagadják szomatikus oldalunkat. Ugyanakkor veszélyessé is, mert megfigyeléseik, előrejelzéseik - és emiatt gyakorlati módszereik is - az emberi test hamis, torz és tökéletlen szemléletén alapszanak. Annak, hogy az orvostudomány, s ezen belül az élettan képtelen észrevenni az öregedés mögött rejtező tévhitek legendáit és mítoszait, az az oka, hogy nem veszik figyelembe azt az alapvető tényt, miszerint minden emberi lény öntudattal rendelkezik és képes önmaga érzékelésére, illetve önmaga mozgatására és működtetésére; azaz, hogy mindenki egy önmagáért felelős szóma. A szomatikus szemlélet nem csupán az emberi lények testi létezését ismeri el, de azt is, hogy egyszersmind és ugyanúgy szomatikus lények is vagyunk, akik tehát áldozataivá válhatunk fizikai és szervi, organikus behatásoknak. Ugyanakkor és egyenlőképpen olyan szomatikus lényként is létezünk, akik képesek vagyunk önmaguk megváltoztatására. Az ember ugyanis valóban képes megtanulni belső működéseinek érzékelését, továbbá képes fejleszteni is saját működése irányítását önnön szomatikus funkciói fölött. Végül is éppen ez lenne ennek a könyvnek az alapvető lényege, ez az, amit alá akar húzni és amit hangsúlyozni akar; vagyis, hogy a szomatikus szemléletet hozzá kell adni a tárgyilagos testi szempontokhoz, ha pontosan és helyesen akaijuk megérteni, hogy tulajdonképpen mi is zajlik le a kérlelhetetlenül múló idő folyamán az állandóan idősödő emberi testben. Hozzáadva a szomatikus szemléletet az emberrel foglalkozó tudományokhoz nem csupán arra válunk képessé, hogy egyedi esetekben - igencsak tévesen az öregedésnek tulajdonított - alapvető egészségügyi bajokon se-

33

gítsünk, hanem arra is, hogy fölülkerekedhessünk számos olyan egészségügyi problémán is, ami az egész emberiséget sújtja. Persze nem azt mondom ezzel, hogy az élettani tudományok mi.ndenestül érvénytelenek lennének. Épp ellenkezőleg, ezen tudományok óriási mértékben járultak hozzá az emberi lények tárgyilagos, objektív működéseinek megértéséhez. Amit mondok, az csupán annyi, hogy ez a hozzájárulás - úgy, ahogy van - nem teljes és nem elegendő, ami tisztán észrevehető az orvosi betegségfe 1 isrnerés, a diagnosztika örökös tökéletlenségében és a szokásos orvosi kezelés alacsony szintű hatékonyságában, legalábbis ami az általam tárgyalt területeket illeti. A szomatikus szemlélet kiegészíti és teljessé teszi az emberi lényekre vonatkozó tudományokat, lehetővé téve így egy autentikus, hiteles és elhivatott tudomány létrejöttét, olyanét, amelyik elismeri a teljes embert; az öntudattal rendelkező és önmagáért felelős lényét ugyanúgy, mint a külső szemlélő által megfigyel hető „testi” oldalát. Ez a kétféle szemlélet csak közösen, így együtt nyújtja az autentikus, a hivatott és hiteles tudományos embertan kialakulásának lehetőségét. Ha a magunkévá tesszük ezt a szemléletmódot, azáltal az emberi fejlődésnek új, kontinensnyi földrészét fedezhetjük fel.

34

NEGYEDIK FEJEZET Harley (60 éves) és a „behúzott futómű” Az egyenletes, sima járás az egyik legelemibb emberi működés. Bipedális, két lábon járó teremtmények vagyunk, olyan járásmóddal, ami alapvetően különbözik minden más kétlábú élőlény járásától. Rendes járás közben mindkét kar szabadon leng az ellenoldali láb mozgásának kiegyensúlyozására. Lépés közben középtájon elcsavarodik a gerinc. E forgó mozgás központja a hetedik és a nyolcadik háti csigolya között van, ahonnan a test felső része az egyik, az alsó része pedig az ellenkező irányba fordul.{1} Legalábbis ez a helyzet a (7a. és a 7b. ábrák szerinti) normális bipedális, azaz a rendes két lábon való mozgás esetén, amely megköveteli a függőleges, egyenes tartást, hogy ez a fölső és alsó rész közötti elfordulás simán és egyenletesen játszódhasson le. Amennyiben a testtartás görnyedt vagy oldalra hajlik, akkor a finom egyensúly végképp megbomlik, s az illető kénytelen lassú, meg-megálló, egyenetlen tántorgás- sal vánszorogni. Ilyen esetben a gyaloglás hatékonysága lezuhan, a járás fárasztóvá, és gyakran fájdalmassá is válik.

7a. ábra A két lábon történő, rendes, „bipedális” járás oldalról

7b. ábra A két lábon történő, rendes, „bipedális” járás szemből 35

Huba (erre magyarítottam Harley-t) (A ford.), amikor először jött a rendelőmbe, kifejezetten sántított. Teste balra billegett és lépés közben bal alsó végtagját kifelé fordítva, ívben lendítette előre. Ettől eltekintve keménykötésű, életteli férfinek látszott, aki korban úgy a hatvanas éveit tapossa. Pont úgy nézett ki, mint egy kalifor niai marhatenyésztő, aki idejének túlnyomó részét a szabadban tölti. Vagy egy évvel korábban esett meg vele, hogy kizuhant egy „pickup” kisteherautóból, és bal térdével fogott talajt, amitől ez a térde jócskán földagadt, meg alaposan el is színeződött, és hosszú hetekig bizony bicegett e balesete után. A röntgenvizsgálat szerint a térdízület szerencsére nem károsodott. A porcogó ugyan alaposan megütődött, és az inak is jókora rántást álltak ki, de nem sérültek meg. Ennek ellenére a duzzanat és a fájdalom múltával Huba azt tapasztalta, hogy járás közben bal térdhajlata mereven, behajlítva marad, és testsúlyát is csak nehezen tudja bal lábára helyezni. Sok baja akadt emiatt mindennapi jártában-keltében is, de legjobban mégis azt hiányolta, hogy így bizony nem rophatja el feleségével alkalomadtán a hetenként szokásos kopogós-négyest. Térdét megvizsgálva úgy találtam, hogy azt aránylag szabadon tudja mozgatni, s lábát hajlítgatva az is kiderült, hogy képes annak teljes kinyújtására. Nem látszott semmi belső akadály, nem is recsegett, se nem lötyögött az ízület, amikor oldalirányú nyomással terheltem. Tökéletesnek tűnt a térd, kivéve, hogy járás, illetve állás közben nem tudta teljesen kiegyenesíteni. Rájöttem ebből, hogy Huba problémája nem strukturális, hanem funkcionális, vagyis nem a szerkezetben, hanem a működésben kell keresnem a gond okát. Állás közben Huba törzse erősen balra dőlt, aminek ellensúlyozására fejét az ellenkező irányba, jobbra biccentve tartotta. Meg is kérdeztem, hogy jobboldali nyakizmai nem fájnak-e, amire igennel válaszolt. Törzsének valamennyi baloldali izmát mereven feszesnek találtam, különösen deréktájban. Ez mellkasát annyira balra húzta, hogy így az érintkezett ott a csípőlapáttal. Olybá tűnt, mintha ezen izmai még mindig a térdrezuhanásra adandó válaszreakciónál tartanának. S tulajdonképpen pontosan ez volt a helyzet; az esés fájdalmas traumája agyában izom-összehúzódási reflexválaszt váltott ki a bal oldalán, ami azóta is megmaradt benne. Bal oldalának sokkos megrázkódtatása - agyának ellenkező, jobboldali agyféltekéjében, úgy ahogy volt - mintegy belefagyott az időbe. Huba balján a derék és a medence izmai annyira spasztikussá, görcsössé váltak, hogy bal térdét sem kiegyenesíteni, sem normálisan mozgatni nem tudta. Bal térde és csípője ijedt hajlatú helyzetbe merevedve „lefagyott”, mint egy repülőgép félig behúzott futóműve. Mivel a gyógyítási gyakorlat bevett techno^bra^ lógiái az orvosok számára rendszerint csak a szűkebb Huba tartása

36

területekre történő összpontosítást engedik meg, áttekintés helyett tehát csak a kis képet láthatják, ezért térdére tekintve, és abban a szerkezeti károsodás jeleit keresve az ő orvosai is szem elől tévesztették a nagyobb képet, azt, hogy tulajdonképpen mi is történt Huba teljes bal oldalával. Elkezdtem újra megismertetni Hubát teste bal oldalának erőteljes izmaival, azokkal, amiknek érzékelésére eddig képtelen volt. E szenzomotoros amnézia, vagyis az érző -mozgató rendszer eme emlékezetvesztése teste bal oldalát érintette, a mellkast és a medencét összekötő izmok tájékát. Vizsgálóasztalomon oldalt fektetve kezemmel megmozgattam csípőjét, ugyanúgy, ahogy azt neki kellett volna akaratlagosan mozgatnia. Amint érezni kezdte a mozgást derekának ezen táján, megkértem, hogy próbálja meg ugyanazt folytatni, de saját magától, vagyis, hogy akaratlagosan még egy kissé jobban húzza össze a már amúgy is feszes izmokat. Funkcionális, azaz működési szempontból figyelembe véve az esetet, Huba derekának bal oldalán az izmok - agyának akaratlan részéből - állandó jelzést kaptak az összehúzódásra, teljes kontrahálási képességüknek talán úgy 50%-nyi mértékére. Most viszont megkértem, hogy vagy 80%-nyira húzza össze őket, esetleg még jobban, azáltal, hogy az agy akaratlagos részéből egy még erősebb jelzést küld ugyanoda. Az agykéreg (cortex cerebri) akaratlagos részéből érkező elektrokémiai jel így erősebb volt, mint agyának az akaratlan, az öntudatlan részeiből érkező jelzés. Elektrokémiai megfogalmazásban ez annyit jelent, hogy így „túllépte”, „meghaladta” az akaratlan tudat jelét, és ezzel újra átvette az akaratlagos irányítást derekának izmai fölött. Cso dálatos esemény történt, ahogy Huba rájött derékizmai irányításának lehetőségére és újra megtanulta azt: másfél év óta először ismét elkezdtek lazulni és megnyúlni az érintett izmai. Addig gyakoroltunk együtt tovább, amíg Huba elég ügyessé nem vált ebben. Ügyesedésével nem csupán izmainak akaratlagos összehúzási és ellazulás! képessége javult, hanem azzal együtt és ugyanolyan mértékben ezen testtájának érzékelése is fej lődött. Ahogy csípője ellazulva visszatért eredeti, normális helyzetébe, azzal egyidejűleg képessé vált térdének teljes kiegyenesítésére, járás közben is. - Úgy érzem, mintha újra fölébredt volna a bal oldalam! - mondta Huba. S volt is ebben a kijelentésben valami, mert valóban ekkor ébredt föl agyának egy része; vagyis az agykéreg, ahol a tudatosság székel, ahol az akaratlagos akciók fészkelnek, újra kezdte átvenni az irányítást Huba teste fölött. Csodálatra méltó az a neurofiziológiai (idegélettani) tény, hogy a fokozódó testi tudatosság egyben ajavuló idegrendszeri érzékelést is jelenti az agyban, s ez a növekvő érzékelési tudatosság kéz a kézben együtt jár az izmok akaratlagos irányításával, a motoros kontrollal. Mindez a szenzomotoros szisztéma, az érző-mozgató rendszer „visszacsatoló hurkának” köszönhető. Más szóval: ha képtelen vagy érzékelni, akkor mozgatni sem tudod, viszont mennél jobban tudod mozgatni, annál inkább érzed. A szenzomotoros rendszernek ez a törvénye a szomatikus átnevelésnek az idegélettani alapja, ez a szabály a szomatika - avagy izomkontroll - szilárd neurofiziológiai fundamentuma. Szó sincs arról, hogy egy-egy betegemmel mindig mindössze három foglalkozásra lenne szükség, de valóban úgy alakult, hogy első találkozásunk után Hubának is csupán kétszer kellett még visszatérnie a rendelőmbe. Az első alkalommal megtaní

37

tottam derékizmainak irányítására, a második alkalommal medencetáji izmaira összpontosítottunk, harmadszorra pedig arra, hogy miként hozza összhangba bokája és térde koordinált mozgatását csípő- és derékizmaival. A harmadik rendelés végére Huba nem csupán átmenetileg, hanem egyszer és mindenkorra mentessé vált a sántaságtól. Járása sima, egyenletes lépésekből tevődött össze, törzse egyenes, függőleges helyzetben maradt, felkarja szabadon lengett teste alsó részeinek, illetve lába mozdulatainak ellensúlyozására. Képessé vált térde teljes szabadságfokú kiegyenesítésére, és hamarosan folytathatta a mártogatós-kopogós négyestánc hetenkénti ellejtését is. Magyarázat AZ AGY TUDATTALAN TUDATSZINTJEI A szenzomotoros amnéziának, az érző-mozgató rendszer emlékezetvesztésének egyik legmegdöbbentőbb jellemzője, hogy nem vagyunk tudatában egy-egy izmunk tartós összehűzottságának, noha az folyamatosan fönnáll. Fölfedezése furcsa érzést kelt, mert riasztó élmény rájönni olyasmire, hogy olyat teszünk, amiről nincs is tudomásunk. Én naponta segítem betegeimet, hogy ráébredjenek az SMA (Szenzoros-Motoros Amnézia) ilyetén vonatkozásaira is. Ha például egy tartósan sajgó vállú betegem fekszik oldalán a kipárnázott vizsgálóasztalon, akkor fölemelem a kaiját, s megkérem, lazítsa el. Ha ezek után elengedem a kezét, s az a levegőben marad, akkor fölhívom erre a figyelmét: - Nézze csak a karját! Nem lát rajta valami furcsát? - kérdem. Odatekint, de nem vesz észre semmi szokatlant. - De hát a levegőben tartja! — mondom. Erre hirtelen leengedi a kezét, mondván: -Jé, észre sem vettem, hogy mit is csinálok. Vagy, egy-egy makacs nyakfájással küszködő beteg esetében, amikor megpróbálom megemelni a fejét, miközben Ő hanyatt fekszik a vizsgálóasztalon. De csak próbálom, mert nem tudom, mivel nyaka hátsó izmai elmerevedtek. Szólok neki, hogy lazítsa el nyaka hátsó részén az izmokat, mert szeretném megemelni a fejét. Ekkor akaratlagosan ellazít, s így már föl tudom emelni a fejét, majd megint visszaengedem. Várok egy-két másodpercet, s újra megkísérlem fölemelni. De nem megy, a hátsó izmok már megint merevek, noha a páciens nincs ennek tudatában. Figyelmeztetés nélkül sohasem veszi észre. Minden nap és a nap minden órájában szorosan összehúzva tartja nyakának hátulsó izmait, nyakasan, de tökéletesen öntudatlanul, majd hozzám fordulva csodálkozva kérdi, hogy ugyan mitől fájhat a nyaka. Attól, hogy az izmok kifáradtak, és sajognak attól a folytonos erőfeszítő munkától, amiről ő egyálta lán nem is tud. Betegeim többségének korábbi vizsgálatoknál azt mondták, hogy fájdalmaik oka vagy egy becsípődött ideg, vagy csontkinövés, vagy nyáktömlőgyulladás (bursitis), vagy ízületi gyulladás (arthritis), esetleg íngyulladás (tendinitis). A modern medicinában ez hangzik jól, ilyeneknek van „értelme”, ezért aztán ennek megfelelően olyan beavatkozások tűnnek ésszerűnek, mint a becsípődött idegnek (illetve környezetének) a műtété, vagy a csontfelszín lesimítása, vagy különféle gyógyszerek befecsken

38

dezése a fájdalmas terület tájékára. Amennyiben ezek a gyógymódok mégsem szün tetnék meg a tartós fájdalmat, akkor közük, hogy kóros állapotának kiváltó körülményei sajnos állandósultak, úgyhogy meg kell tanulnia együttélni velük. Hosszan tartó izomösszehúzódás sajgást és fájdalmat eredményez. Tudja ezt minden sportoló, az összes atléta, ahogy valamennyi katona is tisztába jön e ténnyel hamar, amint átesik az első negyvenmérföldes (kb. 70 km-es) menetgyakorlaton. Akár akaratlagos, akár akaratlan, a tartós izomfeszültség mindenképpen fájdalmat teremt. Amennyiben az izomrendszerben SMA (Szenzoros-Motoros Amnézia) üti föl fejét, akkor az akaratlan összehúzódás hosszasan fönnáll, nem csupán napokig, mint az atléta vagy a baka esetében, hanem állandóan, nap mint nap. Észrevétlenül és változatlanul eltarthat hetekig, hónapokig, de évekig is, sőt, az egész életre kiterjedően. Gyakran előfordul, hogy SMA (Szenzoros-Motoros Amnézia) típusú izomfeszültség alakul ki már huszonéves korban a hát deréktáji, alsó szakaszán, s változó intenzitású erősséggel, de lényegében változatlanul továbbra is fönnáll, egészen az illető élete végéigMondhatnám ezt is a betegeimnek: -Jóember, nézze már, nem látja mit művel magával? Hagyja abba az izmai összehúzását, és elmúlik a fájdalom! Igen, mondhatnám ezt is. Mondhatnám ezt egy éven át, vagy akár tíz éven keresztül, de azzal a legkisebb változást sem hoznám létre, azon kívül persze, hogy a kétségbeesésbe hajszolnám őket. Rajtam és a fülhallásán keresztül ugyanis senki sem képes izomfeszülést érezni, azt mindenkinek saját testében kell érzékelnie. Elmagyaráztam már, hogy az izmok érzékelése és mozgatása miként alkot visszacsatolási hurkot, amely az izomból kiindulva a gerincen keresztüljut az agyba és onnan újra vissza az izomba. Az idegrendszeren belül azonban lehet ennek a huroknak rövidebb útja is, az izomból kiindulva a gerincbe és onnan rögtön vissza az izomba, anélkül, hogy igénybe venné és bevonná az agyba vezető idegpályákat is. Ezt a szenzomotoros átjárót használja a vizsgálóorvos is, amikor reflexkalapácsával közvetlenül a térdkalács alatti ponton üti meg páciense lazán lógó lábszárát, kiváltva így a feltétlen patellareflexet. A koppintás érzékelési ingerlöketének impulzusa a gerinc egy meghatározott szegmensébe jut be, s onnan közvetlenül folytatódik egy önműködő és önkéntelen, automatikus izom-összehúzódásban. SMA (Szenzoros-Motoros Amnézia) esetében az érző-mozgató hurok, a szenzomotoros áramkör letérni az agy akaratlagos mezein átívelő szokásos útvonaláról, és belegabalyodik az agy akaratlan reflexválaszainak útvesztőibe. Az érző-mozgató hurok ugyanaz az izom-agy-izom útvonal, de ahogy az ideg ingerimpulzusa a gerincen végighalad, közben rövidre záródik, vagyis a szenzomotoros visszacsatolási hurok impulzusjelváltása az agy akaraüagos működési tudatszintje alatt játszódik le. Mindezt nem nehéz megérteni, ha szemügyre vesszük az agy fejlődéstörténeti rétegződését. Az emberi faj egyedeiről elmondható, hogy tulajdonképpen nem is egy aggyal rendelkeznek, sokkal inkább hárommal, amely három agy egymással jól koordináltan, szorosan együttműködik. Mindegyik szint az őt megelőző korábbi szintből fejlődött ki, és működésében valamennyi újabb szint további olyan működésbeli, funkciós finomításokat hozott magával, ami a korábbi, az alacsonyabb szintek műko-

39

déséből még hiányzik. Ezen koordinált együttműködés megromlása az, ami az SMA (SzenzorosMotoros Amnézia) eseteit jellemzi. Paul MacLean „triune brain”{2}, „egyesült agyháromság” gyanánt határozza meg ezt a háromrétegű szervezetet. A legkorábbi réteg az alsórendű, primitív tengeri puhatestűekb en és a halakban fejlődött ki. Ez irányítja az alapvető élettani folyamatokat, olyan esszenciális funkciókat, mint a szívműködés szabályozása, a vérkeringés, a légzés, a mozgás, vagy a szaporodás. Egy gépkocsival történő összehasonlítás metaforáját használva MacLean úgy nevezte ezt a szintet, hogy „neurológiai karosszéria”. A következő réteg - MacLean analógiájának összevetése szerint - tette hozzá a kerekeket ehhez az „idegi kocsiszekrényhez”. Ez a második, a középső szint kifinomította az első alapvető működéseit, magasabb rendű mozgáskoordinációvá rendezte őket össze, jobban szervezett odafigyelést tett lehetővé a védekező és támadó tevékenységekre, továbbá nagyobb figyelmet fordított a territoriális és szociális hierarchiára, a területi és az egyedek közti rangsorra, az úgynevezett „csipegetési sorrendre”. A minden vonatkozásában kiteljesedő középső szint bizonyos érzelmekkel, emóciókkal is rendelkezik, mint például a félelem, amely az állatot visszavonulásra készteti, vagy a harag, ami támadáshoz mozgósítja a szervezetet, vagy a nemi gerjedelem, ami párosodásra indítja az illető állatot. Ezen érzelmi működések a korábbinál nagyobb érzékenységet mutatnak a környezet körülményeire és azok föltételeinek változásaira, s arra is, hogy válaszreakcióként miféle tevékenységek és cselekedetek a helyénvalók. Az agyműködéseknek ez a szintje erőteljesen jelen van az emberi agyban is, ez a központi forrása az önkéntelen, a nem akaraüagos (tehát tudattalan) tevékenységeknek. A legmagasabb rendű szint a neocortex, az agykéreg megjelenésével érkezett el, ami MacLean hasonlatában a „neurológiai karosszéria kormánykerekénél helyet foglaló sofőréként szerepel. A szürke idegsejteknek ez az (először az emlősöknél megtalálható) halmaza fejlődött tovább a főemlősökben, s legösszetettebb, legfejlettebb alakját az emberi faj egyedeiben érte el. A neocortex, az idegsejteknek ezen irdatlan gyűjteménye az, ahol a szándékos tanulás, és az agy többi része feletti irányítás is székel. A tudatos tevékenységek és cselekedetek for rásaként ez az akaratlagos irányító központ az alkalmazkodás és tanulás remekbeszabott, kolosszális szerve. Születéskor képességeinek még csupán alacsony szintjeivel rendelkezik, de érésünk folyamata során lassan de biztosan, fokról fokra folytatja mindazon összetett, komplex képességek és mozdulatok megtanulását és elsajátítását, amiket általában a felnövés fogalmával szoktunk társítani. Az érés az egyre magasabb szintű agykérgi tanulást jelenti. Ez a fejlődési fo lyamat vég nélkül zajlik, egyre fejlesztve és finomítva az emberi tevékenységeket, hacsak negatív körülmények vészhelyzetei nem kényszerítik az agyat riadóra és rendkívüli intézkedések megtételére a legfontosabb feladat, a túlélés érdekében. Tartós stresszhelyzet és traumatikus esemény lehet tehát az a negatív körülmény, ami az akaratlagos agykérget mellékvágányra téríti, kizökkentve a szenzomotoros rendszer normális vezérlését. Amikor ilyen helyzet áll elő, akkor a második és az első szint ala csonyabb rendű és primitívebb tájai veszik át az irányítást. Ez visszalépés az akaratlanul adott válaszreakciók felé. Ez történik a szenzomotoros amnézia, az érző-mozgató rendszer emlékezetvesztésének eseteiben is.

40

Mennyivel jobb lenne, ha a stressz perceinek múltával mindig vissza tudnánk t£rni izmainknak az agykéreg általi akaratlagos irányítására! Akkor az élet folyamatát nem törné meg az SMA (Szenzoros-Motoros Amnézia) megjelenéséhez társuló fájdalom és korlátozottság. Érésünk - egyre magasabb szinteket elérve - teljes életünk folyamán folytatódhatna, ahelyett, hogy energiáinkat olyasmikre fecsérelnénk, mint a harc, az akaratlan készültségi állapot fönntartása, vagy az önkéntelen és szükségtelen izomfeszültség. Közelebb kerülnénk a bennünk rejlő lehetőségek teljesebb megvalósításához. Ebben reménykedik, és ezt a reményt nyújtja a SZOMATIKA avagy IZOM- K.ONTROLL.

41

ÖTÖDIK FEJEZET Alexander (81 éves) és a Los Viejitos Délnyugat-Mexikó Tarascon nevű területe híres a hagyományos Danza de los Viejitos népszokásról, a „kisöregek táncáról”. A kisöregek hosszú, fehér szakállal, fejükön lapos karimás kalapban, előre görnyedve támaszkodnak botjukra, a Patzcuaro városa környéki vidék parasztjainak szokásos viseletében, laza, bőszájú, fehér színű ingben és nadrágban. A fehér szőrzet és ruházat jelmeze alatt valójában roppant gyorslábú fiatal fiúk rejtőznek. A zene kezdetekor a „kisöregek” mozdulatlanok, látszólag még arra is képtelenek, hogy rendesen kiegyenesedjenek. Aztán szép lassan, a zene ütemére fokozatosan himbálni kezdik a törzsüket, emelgetik a térdüket, s lábukkal csoszognak hozzá. Hamarosan már egy kis quickstep tánclépéseit kopogják, amiben a mozdulatok egyre növekvő sebessége idővel szinte lélegzetelállítóvá válik. Aztán, amikor már úgy gondolnánk, hogy teljesítőképességük határára értek, akkor a muzsika tempója egyik pillanatról a másikra megkettőződik, úgyszólván hihetetlen ütemet véve föl, s a kisöregek fergeteges, vad őrületben ropják tovább, lábuk elmosódik, ahogy őrjítő sebességgel csapkodják vele a földet a csűrdöngölő észvesztő ritmusában. Mindeközben sétabotjukra támaszkodva végig előre dőlnek, soha egy pillanatra sem egyenesednek ki. Tarascon lakói tehát ismerik az öregedéssel kapcsolatos legendát, s azt az elképzelést is, hogy a vén ember „három lábon” jár. Elbűvölően kedves, ahogy előadásukkal ráébresztenek a megfigyelésre, miszerint a viejitos, a „kisöregek” tulajdonképpen fiúcskák, akik 9. ábra a muzsika hangjára várnak csak, hogy hatására újra Sándor tartása örömteli táncra perdülhessenek. Milyen csodálatos átalakulása is ez az elaggott testnek, amelyik látszólag képtelen akár egyetlenegy fiatalos mozdulatra is, ahogy egyszerre csak ekkora gyorsaságról, ruganyosságról és hajlékonyságról tesz tanúbizonyságot! (Lásd még az „Amikor polkát jár a nagyapó” című régi slágert...) (A ford.) Alexander (talán egyszerűbb lesz mostantól Sándor néven emlegetni őt...) (A ford.) 81 éves korára pontosan úgy nézett ki, mint egy ilyen viejito. Bottal járt, s a függőlegeshez képest csaknem 50 fokban előregörnyedt. Sándor bácsit a fia hozta el

43

hozzám, egyrészt hogy ő is találkozzon velem, másrészt hogy előre tájékoztathasson édesapja állandósult mell- és gyomortáji fájdalmairól. Oly mértékben rögzült már nála ez az ötvenfoknyi görbület, hogy lefekvéskor is három hatalmas párnát kellett a feje alá tenni, ha a hátán akart aludni. Szélsőséges tartása pontosan azt az öregekről alkotott képzetet keltette, amilyen a rejtélyes Szfinx-feladványban szerepel. Sándor bácsi fia még azt is megemlítette, hogy - tekintettel édesapja magas, „hajlott” korára - ő igazán nem váija, hogy bármi is meg tudná változtatni annak görnyedt alkatát, csupán abban reménykedik, hogy legalább csökkenteni tudom a teste elülső részében állandósult fájdalmakat. Sajátos tartásán kívül Sándor egyébként életteli, élénk érdeklődésű személynek bizonyult, aki gyakori gyomor- és derékfájásán kívül másra nem nagyon panaszkodott. Testi állapota kielégítő volt, jó étvággyal evett, sok minden foglalkoztatta, 81 éves korához képest tehát meglehetősen egészségesnek tűnt. Fia elmondása szerint deréktáji görbesége hatvanas éveinek dereka táján kezdődött, amikor nyugdíjba vonult, s hajlottsága a rákövetkező 15 esztendő során egyre fokozódott. Otthagyva az üzleti életet attól kezdve korábbi befektetéseiből, illetve a társadalombiztosítás juttatásaiból élt. Láthatólag nyomasztotta az érzés, hogy anyagi sorsának irányítása kicsúszott saját kezéből. Folyton a pénz elértéktelenedésén rágódott, és a tőzsdei árfolyamok bizonytalanságán emésztette magát. Úgy tűnt, hogy mennél inkább aggódott - nyugdíjasként saját sebezhető gazdasági helyzete miatt, annál inkább meggörnyedt. Ahogy összes többi betegemmel is teszem, ugyanúgy Sándort is először alaposan szemügyre vettem, több irányból, míg ő egy helyben állt, majd járkált. Úgy éreztem, hogy tartáshibájának döntő oka a törzsizmok állapota. Hasizmát keménynek, cserzett bőrhöz hasonlónak találtam. Az egyenes hasizom (musculus rectus abdominis) a szeméremcsontról ered, és fölnyúlik egészen a mell közepéig, félig betakarva így a mellkas elülső oldalát. Összehúzódása esetén a mellkast a szeméremcsont irányába .vonja. Ha már annyira feszes, hogy egészen kemény és bőrszerű, akkor a teljes törzset a jellegzetes viejito ívbe hajlítja előre. Sándor törzsén a kis bordaközi izmok is rendkívül merevek voltak, ami állandó feszülés alatt tartotta mellkasá nak falát, s ez fejét is előrehúzta, úgy, hogy közben nyakának alakját merev, keselyű- nyakszerű görbületbe kényszerítette. Mindenki tudja, aki valaha sportolt, hogy a túl erősen igénybe vett izmok másnapra fájnak, „izomlázat” érzünk bennük. Sándor esetében hasának, mellkasának és nyakának izmai folyton működtek, s ezért állandóan fáradtak voltak és fájtak. De ugyanígy hátának izmai is, amelyek azon küszködtek, hogy megóvják törzsét a teljes összeomlástól. Mivel Sándor akaratlagosan képtelen volt ezen - folyton egymás ellen dolgozó - izmok ellazítására, kénytelen volt az állandó fájdalom és kimerültség érzése kíséretében tengetni életét. Reggelre kelve energiával telve kezdte napjait, de pár órára rá már kutyául kivolt, holtfáradtnak érezte magát. Ráadásul hasi és mellkasi izmainak tartósan összehúzott állapota Sándor légzését is erősen korlátozta, csupán egészen sekély, felszínes lélegzetvételeket téve lehetővé. Oxigénfelvétele így nem volt elegendő a fölvett táplálék átalakításához, ami csak tovább növelte állandó fáradtság érzetét.

Háziorvosa úgy magyarázta, hogy az elülső testtájékán érzett gyengeség és ki merültség igazi oka ottani izmainak atrófiája, sorvadása, vagyis, hogy ezek az izmok degenerálódnak, visszafejlődnek. Valójában viszont ennek éppen az ellenkezője történt: Sándor hasizmai a legkevésbé sem gyengültek el, sőt - szinte hihetetlen mértékben - nagyon is erőteljesek voltak. Nem is lehetett másként, hiszen folyamatos igény- bevétel alatt álltak, állandóan dolgoztak. Miután megállapítottam, hogy Sándor baja nem a degeneráció, gondja nem teste szerkezeti elfajulásából, hanem annak működési hibájából - azaz diszfunkciójá- ból - ered, elkezdhettem rávezetni őt arra, hogy hogyan juthatna túl alapvető problémáján, vagyis az érintett izmok szenzomotoros amnéziáján. Hozzákezdtem hát a tanításához, hogy érző-mozgató rendszerének elvesztett emlékezetét visszaszerezhesse. Mivel épp nem állt rendelkezésemre három túltömött párna, ami lehetővé tette volna számára a hanyattfekvést, ezért inkább oldalára fektettem a vizsgálóasztalomon. Ebben az oldalt fekvő helyzetében sem törzse kiegyenesítését kíséreltem meg, hanem annak épp az ellenkezőjét tettem; még jobban meghajlítottam, úgy 90 foknyira, hogy kényelmesebbé tegyem számára ezt a testhelyzetet, ami így kedvére is volt. Elkezdtem annak gyakorlati bemutatását, hogy mit is tesznek törzsizmai, ami által testét meggörnyesztik. Eleinte nem értette világosan, hogy, mit is csinálok, de aztán fokozatosan tudatára ébredt a különböző tájékoknak teste elülső oldalán. Megkértem, hogy hasizmát - tudatosan - még jobban húzza össze, mint amennyire az akaratlanul - már amúgy is megfeszült. Először panaszkodott, hogy túl gyenge hozzá, de fokról fokra haladva hamarosan elért egy tűrhető szintet az akaratlagos összehúzásban. Eközben megjegyezte: - Már nem érzem azt a fájdalmat a gyomromban! így folytattuk a gyakorlást egy ideig, majd - az addig elért előrehaladás fölmérése céljából - megkértem, forduljon a hátára. Tiltakozott, mondván hogy nincs alkalmas alátámasztás fejének és törzse felső részének. Elővettem és a vizsgálóasztalra helyeztem egy jókora párnát, ami így vagy 30 foknyit lejtett az asztal felszínéhez képest. Kevésnek találta, de azért kértem, hogy próbálja csak ki. Hanyatt fordult, s meglepődve tapasztalta, hogy képes rajta feküdni. Nem egészen egy órán belül 20 foknyit egyenesedett! Ezek után betanítottam Sándornak egy szomatikus testtudatnevelő gyakorlatot, hogy naponta kétszer, lefekvéskor és ébredéskor elvégezze, majd útjára bocsátottam. Hetek múltak el anélkül, hogy láttam volna, de fiától időközben jelzések érkeztek, miszerint Sándor súlyos hasi fájdalmai megszűntek, hogy sokkal jobban tud aludni, s hogy szembetűnően magasabb lett az energiaszintje, többé már nem jelentkezett nála a koradélelőtti kimerültség. ° Hat hétre rájöttünk össze másodszorra Sándorral. Ezen a foglalkozáson to vább tudtuk lazítani hasizmait, s ugyanígy nyakizmaival is elkezdtünk foglalkozni. Mikor a rendelés végén hanyatt feküdt, feje úgy 10 fokos szögben állt a vízszinteshez képest. Ettől fogva három helyett már csak egy párna kellett neki az alváshoz. Hatalmas mértékben megnövekedett és javult az energiaszintje, illetve az érdeklődési és tevékenységi területe. A benne lakó viejito megint elkezdte meghallani belső muzsikája hangjait, és újra táncra perdült.

45

Ám ennél még jelentősebb változás is bekövetkezett, csökkent Sándor aggodalmaskodásra való hajlama. Hosszú évek óta félelmek gyötörték, s folyton csak há zsártoskodott. Most viszont - bizonyára attól, hogy nem kínozták állandó fájdalmai - már nem zavarták mindazok a dolgok, amik korábban nagyon is megviselték. Ennek következtében gondolkodása és döntéshozatali képessége is tisztábbá vált. Felesége meg is jegyezte: - Megint sokkal könnyebb vele az élet, olyan lett, mint amilyen nyugdíjba vonulása előtt volt. Sándor régebben ipari irányító munkakörben dolgozott, s helyzetének meg felelő hatalommal és befolyással rendelkezett. Nyugdíjba vonulva viszont már nem érezte tovább azt a biztonságot és sérthetetlenséget, amit munkában töltött évei alatt végig élvezhetett. Egész életmódját, teljes életstílusát megváltoztatta, hogy kénytelen volt módosítani életvitele anyagi alapjait. A világ dolgaiban mutatott aktív tevékenység helyett passzívvá, tétlenné vált. Korábbi önállósága helyett úgy érezte, hogy külső erőktől függ. A nyugállományba vonulás Sándor számára óriási sresszt jelentett, s a folyamatos stressz szomatikus jelei hasának tartós izom összehúzódásában mutatkoztak meg. Ez az izomfeszültség röviddé és felszínessé tette a légzését, előre görbítette törzsét, és az állandó fájdalom kínjának érzését még a folytonos aggódással is tetézte. Nem az öregkor sújtotta hát le Sándort, hanem az a lassan kifejlődő szenzomotoros amnézia, az a fokozatosan elhatalmasodó érzékelő-mozgató rendszeri emlékezetvesztés, ami esetében az alapvetően radikális sorsfordulatra adott testi válaszreakció volt. A Szfinx rejtélyes feladványának teremtményét sem közvetlenül a korosodás károsítása kényszerítette két lábról háromra, hanem ugyanolyan események, amik a Barnikkal, a Jákobokkal, a Lujzikkal, a Hubákkal és Sándorokkal is megesnek, vagyis a feszültségteli helyzetekből adódó stressz, valamint a traumatikus események negatív hatásai. Amikor a szenzomotoros amnézia, az ér zőmozgató rendszer emlékezetkihagyása kiküszöbölődik, és a stresszre, illetve traumára adott izomválaszt helyreigazítjuk, akkor azonnal eltűnik az „aggkor”. Tarascon „kisöregjeiből” előbukkan a rejtőzködő ifjúság, és meglepő módokon kezd újra pezsegni. Összefoglaló MI FONTOSAT MONDHAT SZÁMUNKRA EZ AZ ÖT ESETTANULMÁNY? 1. Az efféle problémák működési (funkcionális) gondok, nem pedig szerkezetiek (strukturálisak). Mind az öt történetben, ahol felszínesen tekintve gyógyíthatatlan testi elváltozásnak tűnt a probléma, ott valójában hibás idegrendszeri működés okozta a gondot. Kívülről nézve öt különbözőképpen degenerálódó, más és másféle módon károsodott testnek látszanak, de belülről szemügyre véve az öt eset öt olyan agy, amelyek mindegyike elveszítette a testi működések fölötti tudatos irányítóképességét. Saját kifejezésemmel élve mindezek szomatikus problémák, nem pedig testiek. Funkcionális, nem pedig strukturális hibák. Az ilyen problémákat csakis maga a panaszos képes orvosolni, nem a doktor. Az effajta zavarok okai az emberi szervezeten belüli irányítás elvesztéséből származnak, és nem a testrészek szervezeten kívül eredő sorvadásából és elfajulásából.

46

2. A működési problémák a szenzomotoros amnéziának, az érző-mozgató rendszer emlékezetvesztésének a következményei. Az említett öt ember egyike sem orvosi jellegű bajtól szenvedett. Kívül estek az orvosi segítségnyújtás által elérhető területen, mert az orvosilag adható szolgáltatások lehetőségeit már kimerítették. Sem fertőző betegség, sem testi-fizikai sérülés, sem pedig a biokémiai egyensúly megbomlása nem volt b^yaik oka. Valami viszont kihullott az emlékezetükből, vagyis memóriazavarban, emlékezetkihagyásban szenvedtek: annak emlékét veszítették el, hogy milyen érzés testük bizonyos izmainak mozgása, s hogy miként is kell ugyanezen izmokat irányítani. Memóriavesztésük neve SMA, azaz szenzomotoros amnézia. Egyszerűen azért lehetek biztos állításomban, mert esetükben annak megismerése, hogy az egyes izomcsoportok mozgása milyen érzést kelt bennük, s hogy miként kell azokat összehúzódásra bírni, megszüntette problémáikat. Visszanyerték normális működésüket, rendes testi jólétüket, megfelelő közérzetüket, méghozzá anélkül, hogy szükségük lett volna bármilyen antibiotikumra vagy sérülés miatti műtétre, vagy akármilyen gyógyszerre valamiféle biokémiai egyensúlyvesztés helyreállításához. 3. Mindezeknek az SMA problémáknak az oka nem az élet időtartamában, hanem annak minőségében rejlett; nem a megéli évek száma számított, hanem az, hogy mi minden történt ezen esztendők folyamán. A kor önmagában még semleges, legalábbis az egészség szempontjából. A kor maga még sohasem ártott meg senkinek, az öregség egyedül egyetlen emberi lényt sem ölt még meg. Az öregedési folyamat során bekövetkező történések azok, amik károsak és halálhozók az emberi lények számára. Életünk folyamán minden velünk megesett dolog szükségszerűen valamilyen válaszreakciót váltott ki központi idegrendszerünkben. Agyunk az, ami válaszol és al kalmazkodik a kialakult körülményekre, illetve körülményekhez. Ha korlátok közé szorított, szűkre szabott életet élünk, akkor agyunk ahhoz alkalmazkodik. Sokéves ag godalmaskodásban, félelemben, kétségbeesésben, szorongattatásban agyunk ezekhez alkalmazkodik. Amennyiben életünk során sok sokkon esünk át, baleseti sérüléseken, súlyos betegségeken, bonyolult műtéteken, akkor agyunk meg ahhoz fog alkalmazkodni. Az effajta események váltanak ki szenzomotoros amnéziát, az érző-mozga- tó rendszer emlékezetvesztését, amitől aztán az a hitünk támad, hogy egészségi állapotunk menthetetlenül vészes romlásnak indult. Ha viszont elégedett, önbizalomban és reményben eltöltött esztendők állnak mögöttünk, akkor agyunk is aszerint alkalmazkodik. Na és persze az ilyen fajta múlt egészen másféle testi hatásokkal is jár. Az agy roppant alkalmazkodóképes szerv. Minden szükséges módon megadja a választ a velünk előforduló eseményekre ahhoz, hogy túl- és tovább élhessünk. De mivel - közvetve vagy közvetlenül - az agy irányítja minden testi működésünket, ezért egész testünkön tükröződik mindaz, ami életünk során megesett velünk. Mind az öt fölsorolt esetben a hibás testi működés egyértelműen és világosan valamilyen szomatikus adaptációra utal, vagyis egyféle belső alkalmazkodásra valamilyen adott - az illető élete során lezajlott, - konkrét eseménnyel kapcsolatosan. Az SMA tehát szerencsétlen mellékterméke a központi idegrendszer sajátos alkalmazkodásának mindahhoz, ami életünk során megesik velünk. E könyvben a MÁSODIK

47

RÉSZ pontosan ezeket a konkrét és specifikus adaptációkat, ezeket a sajátos alkalmazkodási módokat tárgyalja. 4. Az SMA minden esetben a szomatikus rendszer egészére kihat, s mindig valahol az emberi test középpontja tájékán gyökerezik. Az érző-mozgató rendszer bármilyen egyensúlyvesztése a test teljes egészében is előidézi az egyensúly megbomlását. Ha egy végtag izmai görcsössé, ügyetlenné vagy épp petyhüdtté válnak, akkor a működésük fölötti irányításnak és a mozgáskoordiná - ciónak a csökkenése automatikusan valamilyen ellensúlyozó hatást vált ki az izmokból és csontokból összetevődő (muszko-szkeletális) vázrendszerben. Az agy váltja ki ezt a kompenzáló hatású reakciót, automatikusan, önkéntelenül és öntudatlanul, arra törekedve, hogy helyreállítsa a szervezetnek - mint egésznek - az egyensúlyát. Nyilvánvaló, hogy ez a feltétlen kiegyenlítésre törekvő ellensúlyozás torzulásokat okoz, belsőleg a szomatikus funkciók működésében, külsőleg pedig a test szerkezetében. A teljes szomatikus rendszer működése hibásodik meg és válik torzzá. Lévén, hogy az örökletes genetikai programban benne foglaltatik a szomatikus rendszer fenntartása és megőrzése is, ezért az agy minden áron ellensúlyozni igyekszik a megbomlott egyensúlyt, viszont ettől az egész szervezet hatékonysága csorbát szenved, veszít ügyességéből, hajlékonyságából, lassul a válaszadási képessége, megrögzötten „önstresszelővé” válik és jelentősen alacsonyabb energiaszint mellett folytatja tovább működését. Pontosan ezek a tünetei annak, amit „öregkor” megnevezéssel szoktunk félreértelmezni. Az SMA nem csupán a teljes szomatikus rendszerre hat valamennyi esetben, de gyökerei is mindig a test középső részeibe hatolnak. Ezek nevezetesen: a csípő, a derék és a has, vagyis ahol nagytömegű, erőteljes izmok kötik össze a gerincet és a mellkast, illetve a medencét. Ez a terület az emberi test súlypontjának tájéka, és éppen itt szoktak az úgynevezett „öregkor” tünetei először jelentkezni. Mivel minden szenzomotoros zavar nem csupán az érző-mozgató rendszer egészére hat ki, hanem főleg az emberi test súlypont környéki tájékára is, ezért két egyidejű, és egymással összefüggő probléma merül föl. Mindenek előtt hibás működésjelentkezik a súlypontnál található izmokban, amelyek a következő testtájak nem megfelelő mozgásában mutatkoznak meg, belülről kifelé haladva: (1) gerinc- és medencetájék, (2) váll- és csípőízület, (3) könyök és térd, (4) a csukló, a kéz, illetve a boka és a lábfej* középponttól távol eső, disztális területei.

Lektori lábjegyzet: Az orvosi nyelvben nem használjuk a „lábfej” szót, ott azt a „láb” szóval jelöljük. A hétköznapi nyelvben pedig a lábként említett testrészt az orvosi szövegekben alsó végtagként illik nevezni. Elnézést kérek kollégáimtól, de mivel a könyv egyszerre szól laikusokhoz és szakemberekhez is, ezért a fordításban általában a hétköznapi megjelölés szerepel.

48

Ezzel szemben és ellenkező irányban haladva a problémakettős másik összetevője az, hogy a kéz, illetve a boka és a lábfej középponttól távol eső, disztális területei, továbbá a könyök és a térd, a váll- és a csípőízület, valamint a gerinc sérülései és működési zavarai mozgáshibákat okoznak a gerinc- és medencetájék súlypont környéki izmaiban. Ez a jelenség egyértelműen megmutatkozott mind az öt eset ismertetésben. Az öt történet mindegyikében a test központi tájékának izmait is alapvetően érintette az elváltozás, bármi is volt a konkrét kiváltó ok a test távolabbi, periférikus területein.

Barni csípőproblémájánál a konkrét ok háta jobb oldalán az izmok önkénte len összehúzódása volt; az egész jobb mellkasfél a medence széléhez húzódott le, ami szkoliotikus, gerincferdüléses dőlést és téves testhelyzet-érzékelést váltott ki. (10. ábra) Jákob hátával az volt az alapvető gond, hogy a gerinc alsó részét és mellkasát a medencével összekötő erőteljes gerincmenti izmok állandó, akaratlan összehúzódásban álltak; ettől - íjként megfeszülve - egész mellkasa lefelé húzódott a medence hátsó részének irányába, egyaránt gátolva ezáltal a járást, illetve az előrenyúló mozdulatokat. (11. ábra) Lujzi vállának sajátos baja a vállöv azon izmainak öntudatlan összehúzódása volt, amelyek törzse jobb oldalán vonulnak végig; ez az egész vállízületet lefelé húzta, a medence irányába, elöl-hátul egyaránt, létrehozva annak „fagyott” helyzetét. (12. ábra) Huba hibás járásának és hajlott térdének konkrét oka bal oldali derékizomza- ta volt, amely szándékolatlanul visszahúzódott a gerinci, illetve mellkasi eredési és ta

padási helyek irányába; ezáltal az egész csípő és láb a magasba emelkedett, mint egy félig behúzott repülőgép-futómű. (13. ábra) Sándor hajlott tartásának konkrét oka szintén a szándékolatlan izom -összehúzódás volt, azon hasizmok tartós kontrakciója, amelyek a mellkast a szeméremcsonthoz és a medence alsó részéhez fűzik; így egész törzse előre és lefelé húzódott az időseknek tulajdonított klasszikus szenilis póz, a jellegzetes aggkori görnyedtség formáját fölvéve. (14. ábra) Mindazonáltal mégis mind az öt esetben az alapvető probléma valójában ugyanaz volt; az izmok akaratlan összehúzódása a test súlyponti területén, kihatással a külső, a periférikus részekre, illetve fordítva; az izmok összehúzódása a test központtól távolabb eső perifériáin, ami kompenzáló hatású összehúzódásokat váltott ki a súlypontközeli testtájékokon. Az öt eset mindegyikében a gerincet, a mellkast, illetve a medencét összekapcsoló erőteljes, nagytömegű izmokban gyökerezett valameny- nyiük - egyébként egyedi - problémája. Barni csípeje, Jákob háta, Lujzi válla, Huba bicegése, Sándor görnyedtsége ugyanannak a jelenségnek különféle megnyilvánulásai voltak, nevezetesen a test súly- pontja táján kialakult krónikus izomkontrakciónak, amit ők maguk nem tudtak sem érzékelni, sem pedig kontrollálni, s ami közvetlen összefüggésben állt a test perifériás, középponttól távolabbi területein tapasztalható, szintén idült izom-összehúzódásokkal. Végül azt is meg kell említeni, hogy végső soron mind az öt esettörténetben a testközéppont tájékának tudatossá váló érzékelése és akaratlagossá alakuló mozgatá sa segített, hogy az illetők meg tudják szüntetni az SMA okozta tudattalan, automatikus reflexek általi önkéntelen összehúzódásokat. 5. Belülről és funkcionális szempontból tekintve az SMA egységes jelenség. Kívülről és strukturális szempontból nézve viszont az SMA esetei sokféle, egymástól különböző, rejtélyes orvosi problémák halmazainak tűnnek. Ahogy arra már korábban és többször is rámutattam, a kor önmagában még semminek nem oka, sem egészségnek, sem betegségnek. A „kor” ugyanúgy semleges szakkifejezés ebből a szempontból, mint az „élet”. Élni annyit tesz, mint korosodni. Az orvosi szakmában és kutatásban a „kor” szóhoz mindazonáltal misztikus, titokzatos jelentés is tapadt. Noha az életkornak egyáltalán nincs patológiai jelentősége, az orvosi szóhasználatban a kor mégis erőteljesen kórtani jelentésű. Az „öregedés” a rejtélyes, ismeretlen oka minden olyan idősebbeknél előforduló tünetnek, titokzatos és misztikus szimptómának, amit képtelenek hatásosan és megfelelően kezelni, illetve pontosan behatárolni, szabatosan diagnosztizálni. — Doktor űr, miért nem lehet rajtam segíteni? - Nos, ön sem kivétel, az idő múlásával maga sem fiatalodik. Egy idő után bizony minden elkezd tönkremenni. Ez már csak a korral jár. Ez persze nonszensz, értelmetlen képtelenség. Magának a kornak semmi köze a rákent egészségügyi problémák százaihoz. A „kort” okolni és hibáztatni kripto- patológia, kórtani ködösítés. A rejtély függönye mögött tudatlanság lapul, ami az esetek többségében jórészt a szenzomotoros amnézia szomatikus összefüggéseinek nemismeréséből ered.

50

Az ismertetett öt eset csupán néhány kiragadott jellegzetes példa. Bolygón kon millió és millió számra találhatunk hasonló eseteket. Tizenkét éven át összeírtam számos olyan panaszt, amit betegeim első látogatásuk alkalmával adtak elő. Valamilyen módon valamennyi egyértelmű összefüggésben állt a test súlypont környéki izmaival, és valamennyi probléma meg is oldódott, miután ezek az izmok már nem feszítették tovább a hatásuk alatt álló egyéb testtájékokat. Minden egyes összetett, rejtélyes tünetegyüttes esetében a gyökereknél az SMA bizonyult az egyetlen szomatikus problémának. Sajgó lábon, lábfejen, lábujjon, tomporon, mellen, karon, kézen, háton, nyakon és állkapcson kívül betegeim panaszkodtak olyan tünetekre is, mint isiászos fájdalom, térdduzzanat, visszértágulat, bokagyöngeség, túl könnyen kiforduló, vagy túl merev, vagy éppen hajlíthatatlan boka, továbbá lábgörcs, zsibbadás, „ezer apró tű szurkálása” a kézben, makacs fejfájás, fülcsengés, szemfájás, kapkodó, felszínes légzés, székrekedés, gyakori vizelés, húgycsőgörcs, gyulladásos ízület, merev nyak. Valamennyi ilyen panasz idült, krónikus volt, és abban is hasonlítottak egymásra, hogy egyik sem akart javulni a szokásos orvosi kezelésre, de ugyanakkor mindegyik megoldódott, miután elmúlt az SMA, a szenzomotoros amnézia, azaz az érző-motoros rendszer emlékezetvesztése. Kérem, vegyük észre, sohasem állítok olyasmit, hogy „kikezeltem” volna őket! A kezelés ugyanis orvosi eljárás, aminek nincs jelentősége az SMA vonatkozásában. A gyógyítás és a kezelés mind olyan dolog, amit passzív pácienssel tesznek, ami mások általi és kívülről befe lé irányuló beavatkozás. A szenzomotoros emlékezet helyreállítása ezzel szemben egy tanítási eljárás, nevelés, amit egy aktív, tevékenyen közreműködő személlyel végzünk, aki számára ez egy belső, szomatikus fegyvertény végrehajtása, amely az agyból kifelé, az izomzat felé irányul. Az előbbiekben fölsorolt panaszok azok voltak, amit a pácienseim éreztek, il letve elmondtak, s nem az, aminek aztán bajukat orvosaik és egyéb hivatásos egészségügyi hozzáértők meghatározták. Ok ugyanis úgy diagnosztizálták azokat, mint ne- uralgia (idegfájdalom, idegzsába), scoliosis (gerincferdülés), kyphosis, hyper-lordosis (a gerinc fokozott nyílirányú görbülete), arthritis (ízületi gyulladás), bur-sitis (nyáktömlőgyulladás), arthrosis (ízületi kopás), osteoporosis (csontritkulás), stenosis spinalis (gerinccsatorna-szűkület), csontsarkantyú, csontkinövés, kéztőala-gút szindróma, porckorongbántalom, porckorong-kitüremkedés, porckorong-elcsúszás, porckorongsérv, porcleválás, hypochondria (képzelt betegség), allergiás reakció, s végül mint „ diagnosztizálhatadan fájdalom”. Szigorúan orvosi szemszögből tekintve ez a tény - miszerint az így diagnosztizált elváltozások az alkalmazott orvosi kezelés dacára továbbra is megmaradtak - annyit jelent, hogy ezek az esetek „gyógyíthataüanok”, tehát ilyenkor az öregkor hibáztatható csupán. Szomatikus szemszögből azonban ez az érmének csak az egyik oldalát mutatja. Figyelmen kívül hagyja annak másik oldalát, a szenzomotoros amnéziát, kiváltképp a testsúlypont-tájéki izmok vonatkozásában, ami pedig ezen működési problémák leggyakoribb kiváltó oka. Az ilyen funkcionális bajok nem „gyógyíthatók” valamiféle ;,kezeléssel”; ellenben újratanulás útján megszüntethetők. Szerencsém volt tapasztalni ezt többezer embernél, akik az előbb felsorolt panaszokkal és diagnózisokkal felkerestek.

51

MÁSODIK RÉSZ Miként jön létre az érző-mozgató rendszer emlékezetvesztése9 a szenzomotoros amnézia?

HATODIK FEJEZET Atrófia, a fokozatos meghátrálás sorvasztó szerepe Nincs álnokabb jó tanács, mint az efféle: - Kicsit lassíthatnál! Most, hogy már megöregedtél, vissza kéne venned a tempót! Ez olyan ösvényre juttat, ami egyenesen vezet az elvénhedés felé. Az ilyen javaslat nem csupán elerőtlenít, de kifejezetten halálos hatású is lehet. Az is része az öregedésről szőtt hagyományos legendának, hogy a kor növekedésével csökken a testi erőnlét, a fizikai aktivitás. Am népi bölcsesség is lehet alapvetően hibás. Jelen esetben éppen annak a kellemes közérzetnek az elvesztéséhez járul hozzá, amit meg szeretne őrizni. Az igazság egészen más. Aki jelmondatban akarná falra tűzni, ezt a mottót írja ki: „A funkció tartja karban a struktúrát”. Érthetőbben: „Működése tartja fönn a testet.” Népszerűbben: „Használd, mert másképp odavész!” Ez az igazi jó tanács, mert anatómiai, élettani és idegtani szempontból is egyaránt megállja a helyét. Ha például nem használjuk rendszeresen csontjainkat jelentős súlyok és tartós terhelések elviselésére, azok bizony fölpuhulnak. Amennyiben izmainkat nem vesszük rendszeresen igénybe erőt és ügyességet kívánó tevékenységek végrehajtására, akkor azok szintén elgyengülnek, s csökken reakcióképességük. Ha agysejtjeink nem vesznek részt rendszeresen sokféle akaratlagos mozgástevékenység megvalósításában, akkor azok is elsatnyulnak. Erőforrásainknak ez a csökkenése belülről kiindulva és fokról fokra zajlik, de nem az öregedés okán, hanem amiatt, amit nem teszünk meg, miközben korosodunk. önmagukat csalják, akik úgy hiszik, hogy a kor előrehaladtával egyre lejjebb kell tenni a mércét, mert ez által olyanokká válnak, mint akik lépésről lépésre föladják életműködéseiket. A legtöbb ember számára a felnövés, az érés, a felnőtt életbe való illeszkedés egy egyfolytában hanyatló szerepet jelent. A cselekvéseknek ez a folyamata szándékos, előre megfontolt és rendszerint jól ki is számított, melynek során fokozatosan föladjuk a növekedés közben szerzett képességeinket. Az érés tulajdonképpen hosszú tanulási folyamat, ami alatt a különféle működések széles körű összessége épül ki, s végül ezek teszik számunkra lehetővé az élet teljes megélését. De rendszerint nem ez történik. Hasznos működések megszerzésére általában csak addig törekszünk, amíg abba nem hagyjuk azok használatát, ami végső soron az előre megfontolt, betervezett önsorvasztásnak felel meg. Nem nevetségesen ironikus-e, hogy míg az emberek a kocsijuk, vagy a hűtőgépük idő előtti tönkremenetele miatt panaszkodva lamentálnak, s hibáztatják a gyártókat, akik a tönkremenetelt is szándékosan beleépítik a gyártmányaikba/áddig testük gyakran folyamatosan káro

55

sodik azoktól az akarattal véghezvitt rongálásoktól, amit saját életmódjukba beleillesztenek? S valóban, a Nagy Amerikai Alom szerves részét alkotja a „megcsináltatás” elve, amit egyértelműen úgy értelmeznek, hogy az a személy, aki „csináltat”, elérte azt a szintet, amikor ő maga már semmit sem csinál, vagyis elveszti aktivitását, passzívvá válik. A medenceparti nyugágyon mozdulatlanul heverő fürdőruhás test testesíti meg az amerikai elképzelést a tökéletes „beérkezettség” mikéntjéről. Figyelemre méltó, hogy ez a kép ugyanakkor a halott testet is fölidézi. Felnőtté válni sokak számára annyit tesz, hogy nem kell többé megcselekedni olyasmiket, amiket gyermekként még meg szoktunk tenni. A gyerek rohangál, de mi, felnőttek, járunk. A gyerek mindenhova fölmászik, viszont mi, felnőttek, a felvonót vesszük igénybe. A gyerek átvág a bozóton, mi megkerüljük. A gyerek a feje tetejére áll, mi meg ülünk az ülepünkön. A gyerek a földön hentereg, mi legföljebb a matracon forgolódunk. A gyerek ugrál föl és alá, míg mi maximum a vállunkat rángatjuk föl és alá. A gyerek nevetése örömteli hahota, mi csupán tartózkodóan mosolygunk. A gyerekből kirobban az életerő, mi bizony óvatosan bánunk ezzel is. A gyerek jól akar szórakozni, jól akarja érezni magát, mi viszont biztonságra törekszünk. Röviden szólva úgy válhatunk sikeres felnőtté, ha abbahagyjuk a gyermekként elkövetett viselkedéseket. A felnőttség feltűnő jele, hogy többé már nem úgy működünk, mint a fiatalok. A felnőttségnek ilyetén elképzelése azonban kikerülhetetlen következménnyel is jár: azonnal el is felejtjük ezeket a funkciókat, amint nem gyakoroljuk őket. S azért felejtjük el, mert agyunk, amely válaszadási képességében roppant módon alkalmazkodóképes, rögtön igazodik e tevékenységek hiányához is. Ha egyes cselekedetek kimaradnak szokásos viselkedési mintáink közül, agyunk hamarosan ki is húzza és leíija ezeket leltárából, egyszóval elfelejti. Ezen cselekedetek gyakorlata és érzete fokozatosan elhalványul, majd a tudás egyszerűen eltűnik. Ennek eredménye aztán az SMA.

Az öregedés és a testi tevékenység kapcsolatára vonatkozó élettani és anatómiai kutatások Ma már tudjuk, hogy a kor előrehaladtával a fizikai tevékenység nemhogy egyre kevésbé, épp ellenkezőleg, egyre nagyobb mértékben válik szükségessé az ember számára. A Palmore jelentés szerint - 268 hatvan év fölötti emberen lefolytatott 10 évig tartó vizsgálat alapján - a megbetegedés gyakoriságának foka sokkal közvetlenebb összefüggésben áll a mozgáshiánnyal, mint az olyan igen közismertté tett káros kockázati tényezőkkel, mint például a dohányzás vagy az elhízásul} A vizsgált személyek közül a testileg tétlen, inaktív személyekre két és félszer nagyobb valószínűséggel várt az a sors, hogy évente legkevesebb 14 napot ágyhoz kötött betegségben töltenek, mint azokra, akik fizikailag tevékenyek voltak. Ugyanezen tízéves tanulmányi időszak során Palmore még valami mást is fölfedezett, ami az előzőhöz hasonlóan fontos: a testileg inaktívak négyszerte hajlamosabbak voltak gyönge egészségi állapotra, mint a fizikailag tevékenyek. Ráadásul ezen tétlen idősebb emberek számára kétszerte valószínűbb volt, hogy a következő rend

56

szeres orvosi vizsgálaton megjelenve egészségromlást mutassanak, mint azok, akik fizikai tevékenységet folytattak. Még rosszabb, hogy ugyanezen tétlen személyek 50 %a, tehát a fele halt meg hamarabb a vártnál, összehasonlítva azzal az egyharmad-egy- negyed közötti értékkel, ami a gyakoribb hely- és helyzetváltoztató mozgásokat végzőkre volt jellemző. Vagyis mennél jobban beszűkítjük fizikai mozgásterületeink szféráját, annál jobban lecsökkentjük esélyünket az egészségre és a hosszú életre. Más kutatások még egyértelműbben jelzik a rendszeres fizikai tevékenység pozitív hatásait. A De Vries (Los Angeles, U.S.A., Andrus Gerontology Center - „Andrus” Oregedéstudományi Központ-) féle jelentés szerint egy megfelelően kialakított testierőnlétprogram a kardiovaszkuláris funkciók (szív- és érrendszeri működések) javulásához vezet.(2} Hatásosabban dolgozik a szív, csökken az idegfeszültség, normalizálódik a vérnyomás és lejjebb száll a zsírok százalékaránya, mindez csökkenti a szívroham statisztikai valószínűségét. A Journal of Gerontology (öregedéstannal foglalkozó orvosi szaklap) (A ford.) egy egyhónapos állóképességi program élettani hatásairól számol be, amelyet 70 éves átlagéletkorú csoporttal végeztettek el.{3} Az eredmény: a stressz keringésre gyakorolt káros hatása csökken, ami egyértelműen megnyilvánul a szívverés lassulásában, a testgyakorlás utáni szisztolés (szívösszehúzódáskori) vérnyomás és a vér laktát- (tejsav-) koncentrációjának mérséklődésében. Barry, Steinmetz, Page, Rodahl és munkatársaik a következtetések összegzéseko r úgy találták, hogy a terhelhetőségi határérték 76 %-kal magasabbá vált eme 70 éves állampolgároknál, mint csupán csak egy hónappal korábban, azaz a kísérlet kezdetekor volt! A kísérleti program alanyai nál ráadásul megnövekedett oxigénfelvételt és oxigénhasznosítást mértek, hatékonyabb tüdőgázcserét mutattak ki, ugyanúgy, ahogy a testgyakorlás utáni szisztolés vérnyomásuk és vérük laktátszintje szintén javult. Hasonló megállapításokat közöl rengeteg más kutatási jelentés is, amelyek a Journal of Gerontology vagy a Journal of the American Geriatrics Society, illetve más öregségtannal foglalkozó szaklapokban jelentek meg. A brit kutató, E. J. Bassey egyszerűen kijelenti: „Világos, hogy a testgyakorlás képes fejleszteni az idősebbek fizikai kondícióját, javítja testi erőnlétüket és növeli teljesítőképességük kapacitásának felső határát...”, majd magára a testmozgási programra térve úgy folytatja, hogy az „...tartósan nem hajt hasznot, hacsak nem vált ki katalizátorként egy tevékenyebb életvitelt, olyat, ami majd megfelelő mennyiségű, magától értetődő módon elvégzett, önkéntelen, spontán testgyakorlást is tartalmaz.’^} Ez természetesen jóval tevékenyebb életstílust jelent, mint amilyent általában az idősek saját választásuk alapján életük derekán kialakítanak maguknak, különös tekintettel a nyugállományba vonulást közvetlenül követő, döntő fontosságú, kri tikus időszakra. Az amerikai és a brit vizsgálati eredmények mellett jelentős mennyiségű szovjet kutatási adat is rendelkezésre áll a testmozgásnak az idősebbekre gyakorolt hatásait illetően. Szovjet tudósok úgy találták, hogy az emberi szervezet képes egészen addig megtartani magas szintű működő- és alkalmazkodóképességét, amíg elegendő mennyiségű megválaszolandó kihívással kerül szembe.{5} Ilyen esetben pozitív hatás mutatkozik a mellékvesékben, a vér vegyi összetételében, továbbá a légző- és ideg- rendszerben.

57

Smith és Reddan kutatóknak egy női gondozóintézetben végzett vizsgálat eredményei {6} azt mutatták, hogy a rendszeres fizikai testgyakorlás lelassította a csonttömeg csökkenését és elősegítette a csontépítést. Ez ugyancsak nagyjelentőségű megfigyelés, hiszen a csonttöréstől, különösen a combnyaktöréstől való félelem általában óvatosságra és mozgáskerülésre készteti az idősödő nőket. Pedig éppen ennek ellentéte lenne számukra a legjobb védelem! Hasonló céllal végzett vizsgálatokat az ízületi hajlékonyság és a fizikai tevékenységi szint közötti összefüggésre vonatkozóan egy másik kutató, Ericson. O úgy ta lálta, hogy a kötőszöveti kollagénhálózat fehérjerostjai megrövidülnek, ha nem teszi!, ki őket rendszeres nyújtó hatásnak.{7} Ismét az derült hát ki, hogy a változatos fizikai tevékenység megelőzi az ízületek elmerevedését és az ebből származó mozgáskorlátozottságot. Összegezve: az SMA jelenségétől teljesen függetlenül is az emberi testnek mind a szerkezete, mind pedig funkciói hanyatlásnak indulnak, ha nem mozgunk eleget.

Az öregedés és az agy kapcsolatára vonatkozó kutatások Ahogy azt a Szfinx rejtvénye is egyértelművé teszi, a testmozgások irányítottságának csökkenése sugalmazta az öregedési mítosz ősöreg regéjének létrejöttét. Életünk dereka táján rendszerint észlelni szoktuk a mozgások rosszabbodó végrehajtásának kezdetét, ami együtt jár a mozdulatok lassulásával, azok csökkenő erejével és szögletesebbé válásával, az. izomműködés finom összerendezettségének elvesztésével. j Csaknem egy évszázadon keresztül tudományosan ezt idegtani jelenségként j magyarázták. Hodge, a neves neurológus az 1890-es években végezte idegsejt- számlálási kutatásait ifjak, illetve idősebb emberek agyát vizsgálva. Az alábbi következtetésre jutott: „Elvégezve életre szóló munkájukat a sejtek egymás után elhasználód- [ nak, s elérkezik az idő, amikor csupán annyi sejt marad, amennyi épphogy el tudja j látni az élet fönntartásához feltétlenül szükséges folyamatok irányítását...” Hihető a kijelentés, mégsem igaz. Mindazonáltal - igen sajnálatos módon - a későbbi kutatás nem helyesbítette ezt a széles körben elterjedt hibás nézetet. Még manapság is találni arra a jelenségre utaló megállapításokat, egyetemi jegyzetekben és ismeretterjesztő kiadványokban egyaránt, miszerint nem sokkal a csecsemőkor befejezte után az agy elkezdi elveszíteni véges számú idegsejtből álló ellátmányát, és ez a csökkenési folyamat megállíthatatlanul folytatódik, egészen az élet végéig. Az efféle ismeret csak tovább erősíti az öregedési legenda mítoszát, s arra a lehangoló meggyő- ?■ ződésre juttat, hogy éltünk során nap mint nap agysejtek ezrei távoznak fejünkből, aminek következtében feltartóztathatatlanul fogy mentális és fizikai kompetenciánk, tehát folyamatosan csökkennek elmebeli és testi képességeink. | Időközben rájöttek, hogy az agy körülbelül százmilliárdnyinak becsült ideg- L sejtjeit megszámlálni olyan föladat, ami sokkalta magasabb szintű tudományos felké- j szültséget és eszköztárat követel meg, mint ami az 1890-es években Hodge számár ! rendelkezésre állt. A munka oly bonyolult, annyira összetett, hogy korunk igen fejle i mikroszkópos és számítógépes technológiái sem tudták még maradéktalanul elvégezni.

58

A The Aging Motor System, az „Öregedő mozgatórendszer” olyan átfogó mű, aminek anyaga összegzi a korosodással, illetve az aggyal foglalkozó kutatások minden ágát. Ebben a jelentésben az idegsejtszám-csökkenésre vonatkozó kutatásokkal kapcsolatban ez áll: „Az e témával foglalkozó közleményekből leszűrhető, hogy jelenleg nem vonható le semmilyen általános érvényű következtetés az időskori idegsejtveszteséget illetően.”{8} Curcio, Buell és Coleman részletesebben így fogalmaz: „A tárgyilagosnak tekinthető mennyiségi adatok egyre gyorsuló halmozódásával az válik világossá, hogy az életkor előrehaladásához társított hanyatlások nem teljesérvé-nyűek és nem elkerülhetetlenek. Bizonyos vonatkozású teljesítmények nem hanyatla-nak; a korral járó idegsejtveszteség nem lelhető fel az idegrendszer minden területén; nem minden neuron atrófiás, nem indul valamennyi idegsejt sorvadásnak; nem hanyatlik az összes in- gerületátviteli rendszer; nem minden neurológiai paraméter mutat csökkenést; a neuronok bizonyos fokú rugalmassága az erősen elaggott szervezet idegrendszerében is megmarad.”

Ezek a megállapítások tovább hitelesítik saját meggyőződésemet. Ugyanebben a kötetben Lars Larsson áttekinti az „Emlősök vázizomzatának öregedése” kérdéskört. Három szintet ad meg, amit vizsgálni kell az idősödésnek az izomműködésekre gyakorolt hatásával kapcsolatosan. Az első az agy, a második a mozgatóidegek, amelyek az ingerimpulzusokat elvezetik az agyból az izmokba, s végül a harmadik maga az izom. A mozdulatok motoros gyengülése és zavara jelenségével kapcsolatosan számításba vehető okok kérdésében - ami oly sok idős személyt sújt - ő arra a következtetésre jut, hogy ebben a vonatkozásban: „...jelentősebb tényezőnek tűnik például a csökkenő ingerimpulzus-tevékenység, ami összefüggésben áll a használat egyre nagyobb mértékű mellőzésével, s mindez együtt jelentkezik a működés hanyatlásával, valamint az ebből következő mozgatóideg-veszteséggel.”{10} Azt mondja tehát, hogy az agyból érkező csökkenő ingerimpulzus-löketek az izmok növekvő használathiánya mellett az izmok működési képességének hanyatlását eredményezik, továbbá az ebbe közvetlenül bevont mozgatóidegekét is. A gond eredete eszerint az agy képtelensége idegi ingerimpulzusok küldésére. Vagyis Larsson arra hivatkozik általánosságban, amit én konkrétan és specifikusan a szenzomotoros amnézia, az érző-mozgató rendszer emlékezetvesztése sajátos feltételének nevezek. Az SMA szerencsére helyrehozható. A The Aging Motor System, az „Öregedő mozgatórendszer” című könyv három szerzője három kivezető utat mutat az effajta működési rendellenesség megelőzésére és kezelésére: egyrészt gyógyszerek segítségével, másrészt a beidegződés újratanításával, végül a fizikai fittség, a testi erőnlét megőrzésével. A gyógyszeres kezelésben is látnak némi lehetőséget, amit még föl kellene deríteni. A beidegződések módosítására vonatkozó technikákra, az ilyen módszerekre is úgy tekintenek, mint a mozgatórendszer újraprogramozásának lehetséges módozataira. Végső következtetésük szerint „végezetül a testi erőnlét, a fizikai fittség fönntartása valamilyen mindennapi testgyakorlásból álló életviteli stílusmód által biztonságos és kevés költséget jelentő lehetőséget nyújt a mozgásszerv-rendszeri, illetve a szellemi teljesítmény hanyatlásának megelőzésére.”{11} Végülis tehát legjobb tudományos ismereteink szintén arra utalnak, amit eb ben a könyvben jómagam is javallok és fölvetek, nevezetesen, hogy nagyon sok - az

59

idős kornak tulajdonított - testi baj oka nem maga az öregedés, hanem a mozgáshiányból vagy egyoldalú használatból származó funkcionális hiányosság. Ezt neveztem el szenzomotoros amnéziának, azaz az érzŐTmozgató rendszer emlékezetvesztésének, aminek hatása megelőzhető, illetve javítható olyan idegélettani alapokon álló gyakor- latrendszer-programmal, mint amilyen az általam nyújtott, s a könyv HARMADIK RÉSZ-ének fejezeteiben tárgyalt SZOMATIKUS TESTTUDATNEVELŐ GYAKORLATOK című összeállítás.

60

HETEDIK FEJEZET A stressz izomreflexei9 a válsághelyzetre önkéntelen muszkiiláris válasz változatai

adott

Selye János századunk orvosi kutatásainak egyik legkiemelkedőbb alakja. Selyének az endokrinológia (a belső elválasztású mirigyek élet- és kórtanával foglalkozó orvosi tudományág) területén végzett több évtizednyi munkássága volt az, ami elvezetett az ő nevével fémjelzett stresszelmélet létrejöttéhez, és azon tény föl- és elismeréséhez, miszerint léteznek az alkalmazkodás okozta „adaptációs betegségek”. A Selye-féle általános alkalmazkodási tünetegyüttes (angolul: generál adaptation syndrome, röviden GAS) fogalmának megalkotása nagy valószínűséggel az orvostudomány legnagyobb jelentőségű előrelépése a betegségeket kiváltó kórokozó mikrobák fölfedezése és a baktériumölő gyógyszerek kifejlesztése óta. Selye kutatásának egészen rendkívüli jelentősége abban áll, hogy - új távlatot nyitva a medicinában - bevezette az orvostudományba az általunk „szomatikusnak” nevezett dimenziót; nevezetesen azt a szemléletet, miszerint az emberi egészség, illetve betegség létrehozásában a lelki események ugyanolyan fontosságúak, mint az élettani történések. A szomatikus szemlélet felöleli, hogy mi magunk miként látjuk egyénként saját magunkat, belülről kifelé tekintve, és azt, hogy ebből a szemszögből nézve miként tű nik el a test és tudat közötti megkülönböztetés. Önmagunkból kifelé pillantva nem vagyunk tudatában magának a „testnek”, külön, hanem sokkal inkább a „testen” belüli érzéseknek, valamint a „testben” lezajló folyamatoknak. Selye János szomatikus szemlélete új dimenziókkal tágította az orvosi kutatás lehetséges irányait, mert rámutatott azoknak a dolgoknak az egészségügyi fontosságára, amiket — belülről kifelé mutató irányban - mi magunk tehetünk meg a stressz ránk gyakorolt hatásának csökkentése érdekében. Hozzáállásunk és életvezetésünk ugyanis alapvetően meghatározza a stresszhez való viszonyunkat.{1} Az önmagunkkal szembeni felelősségnek ez a fajta nyomatékosítása a szomatikus szemlélet fémjele. A hagyományos gyógyászat a külsődleges szemléletre fekteti a súlyt, arra, hogy mit lehet tenni az egyén testével ahhoz, hogy javítsuk annak egészségét. Selye - ezen hangsúly teljes körű elfogadása mellett - azáltal tágította ki az orvoslás lehetséges irányait, hogy közéjük sorolta az egyén belső képességét is önmaga irányítására. (Éppen erre tanít meg a Silva -féle Agykontroll. Információ: 176-48-12 telefonszámon, illetve P. f. 115, Budapest 1389 levélcímen.) (Lektori megjegyzés.) A szomatikus szemlélet úgy egészíti ki az orvostudományt a valamennyi adaptációs betegségnél szerepet játszó tudat és test közötti kölcsönhatással, hogy közben semmit sem vesz el a medicinából. Selye maga ezt így önti szavakba: „Az élet javarészt alkalmazkodás azokhoz a körülményekhez, amik közt létezünk. Örökkön tartó adokkapokjátszódik le az élő anyag és élettelen környezete, illetve az egyik élő lény és a másik között, a történelem előtti ősóceánban megjelenő élet hajnala óta. Itt,

61

ezen a földgolyón az egészség és a boldogság ütka az örökké változó körülményekhez tör ténő sikeres alkalmazkodásban rejlik; eme hatalmas adaptációs folyamaton belül a hibá- zás büntetése betegség és boldogtalanság.”{2}

Ám az életnek ehhez az általános fejlődéstani, evolúciús szemléletéhez azt is hozzáteszi, hogy: „...létezik egy másfajta fejlődés, egy másik típusú evolúció is, ami minden egyes egyedben - annak saját élete alatt - folyamatosan zajlik, születésétől haláláig. Ez pedig a mindennapi lét stresszeihez való adaptáció, a hétköznapok feszültségeihez történő alkalmazkodás. Tudati és testi válaszreakciói közt játszódó állandó kölcsönhatáson keresztül az embernek hatalmában áll hatást gyakorolnia ennek a második fajta alkalmazkodásnak a befolyásolására, méghozzá figyelemreméltó mértékben, különösen akkor, ha valaki megérti e mechanizmus működésének mikéntjét, és ha rendelkezik elegendő akaraterővel ahhoz, hogy az emberi értelem sugallata szerint cselekedjék.”(3}

Selye álláspontja csodálatosan kifejezi az én nézetemet is. A stressz általa történt meghatározása, sajátos stresszdefiníciója tulajdonképpen nélkülözhetetlen e könyv anyagának megértéséhez: „Orvosi értelmében véve a stressz lényegileg a test elhasználódásának mértéke.” „A stressz, így, önmagában, se nem jó, se nem rossz; az csupán a test bármilyen elvárásra adott nem-specifikus, tehát különbségtétel nélküli, általános válasza.”{4} Az élet testünkkel szemben folyamatosan különféle követelményeket támaszt, s ebből kifolyólag életünk akképpen alakul, hogy mi milyen válaszreakciókat mutatunk és miként alkalmazkodunk ezekhez az állandóan föllépő kívánalmakhoz. Ez fogja alapvetően meghatározni, hogy az élet elvárásaival szemben testünk milyen jól állja meg a helyét. De, ahogy majd rájövünk, stresszről beszélni egyszerűen annyi, mint az élet természetéről szólni, arról, hogy milyen jól tudunk megfelelni azoknak a föladatok nak, amik napról napra elénk tornyosulnak. Ez azt jelenti, hogy a stressz az öregedés természetének ré sze; hogy mennyire jól felelünk meg mindennek, az fogja meghatározni öregedésünket. Selye ugyanazt az általános alapkérdést célozza meg, amit mi is folyton feszegetünk. Valóban, mert átfogalmazva az eddigieket elmondhatjuk: „Orvosi értelmében véve mindaz, amit hagyományosan az öregedés hatásának tartottunk, az lényegileg a test elhasználtságának mértéke.” Az úgynevezett „öregedési betegségek” jórészt az alkalmazkodás során létrejövő „adaptációs betegségek”. Ráadásul hatalmunkban áll befolyásolni az elhasználódás mértékének a fokát, ha valaki „rendelkezik elegendő akaraterővel ahhoz, hogy az emberi értelem sugallata szerint cselekedjék.” Selye János kutatása azzal nyitott új távlatokat az orvostudomány előtt, hogy bemutatta a stressznek az endokrin (belső elválasztású mirigy-) rendszerre gyakorolt lehetséges hatásait, amikor az az egész szervezetre nehezedő stresszhez alkalmazkodva válaszol. Általános alkalmazkodási tünetegyüttesében Selye úgy íija le ezt a válaszadást, mint aminek három egymás utáni fokozata van: első a vészreakció vagy riadó reakció, máj cl az ellenállási fokozat, végül a kimerültség szakasza következik. Riadóreakciót szinte akármilyen esemény kiválthat, bármi, hosszabb futástól kezdve a kialvatlanságig, vagy valamilyen vad vita, esetleg egy olyan vizuális alkalmaz

62

kodás kényszere, mint amit a homályos moziteremből a külvilág szabad terének verőfényes napsütésébe való kilépés jelent. A szervezettel szembeni követelmény védeke ző intézkedést idéz elő, például a mellékvese mirigyének ingereltségét. Ez erre adrenalin és noradrenalin hormont választ ki, ami mozgósítja a biológiai tartalékforrásokat, hogy a stressz okának ellen lehessen állni. A stresszre adott válaszreakció rendszerint itt véget is ér. De amennyiben a test erőforrásait fokozottan kihasználva az ellenállás időszaka túl hosszúra elhúzódik, akkor eljutunk egészen addig a pontig, amikor ezek az energiaforrások teljesen lemerülnek. Ez esetben komoly hanyatlás állhat elő. A GAS, az általános alkalmazkodási tünetegyüttes kikerülhetetlen és teljesen természetes, normális folyamat, amit Selye vagy harminc könyvében dokumentálva tett közzé. Selye kutatásaiban elsődlegesen a mirigyrendszerre összpontosított, és a stressznek a neuromuszkuláris (ideg- és izom-)rendszerre gyakorolt hatásait csupán általánosságban érintette. Ráébredt, hogyha stressz hatása alá kerülünk, akkor a megnövekedett izomfeszültség elkerülhetetlen, és ennek csökkentésére különféle viselkedési módokat, valamint lazító hatású relaxációs gyakorlatokat javasolt, de ezen kutatásai nem részletezték, hogy pontosan milyen neuromuszkuláris események is járnak együtt a stresszel. Tizenkét évi szomatikaoktatói gyakorlatom elegendő alkalmat nyújtott, hogy megfigyeljem a stressznek a neuromuszkuláris rendszerre gyakorolt sajátos hatásait. A most következő két fejezetben ismertetett megállapításaim segítséget nyújtanak majd Selye eredeti fölfedezésének teljesebbé tételéhez. Ha alaposabban szemügyre vesszük a stresszválaszt, akkor fölfedezhetjük annak szenzomotoros (érző-mozgató) részét is, ami a Selye által kutatott és föltárt biokémiai oldalhoz hasonló fontossággal bír. Úgy találtam, hogy a neuromuszkuláris rendszer két alapvető fajta választ ad a stresszre, s mindkettőjük a test központi tájékán összpontosul, a súlypont közelében. Ez a két alapvető válasz különbözik egymástól, mégpedig azért, mert ezek a stressznek kétféle, egymástól merőben különböző formáival kapcsolatosak. Selye maga úgy különböztetné meg egyiket a másiktól, mint „distressz”, illetve „eustressz”, azaz mint „jó”, illetve „rossz” stressz. A tartósan elhúzódó negatív stressz („distressz”) hatására mutatott neuromuszkuláris (ideg- és izomrendszeri) adaptív alkalmazkodás az úgynevezett visszavonulási válasz, ami elsősorban a test elülső oldalán játszódik le. A tartósan elhúzódó pozitív stressz („eustressz”) hatására mutatott neuromuszkuláris adaptív alkalmazkodás ellenben elsősorban a test háti oldalán zajlik. Talán könnyebb „vörös fény reflex” (röviden: „stop reflex”) gyan ánt gondolni a visszavonulási válaszra és így megjegyezni. Az akciós, a tevékeny testi választ viszont - az előzőhöz hasonló meggondolásból - „zöld fény reflex” (röviden: „start reflex”) elnevezéssel láthatjuk el. A „vörös fény reflex” tárgyalására a most következő 8. fejezetben kerítek sort. A „zöld fény reflex” a 9. fejezet témája. A sérülésekre adott önkéntelen testi válasz, a „traumareflex” pedig - ami bizonyos értelemben eltér ezektől — a 11. fejezetben kerül megtárgyalásra.

63

A visszavonulási válaszreflex hatása váltotta ki ezt is a hosszú évek során. [

NYOLCADIK FEJEZET - Tudja,fény még hatvan sem vagyok, és mégis, máris előregörnyedek. Az egyik nap is mi A „vörös reflex”

történt! Egy hajlott férfire figyeltem föl a kirakatüvegben, akin látszott, hogy nagyon elkelne már neki valami bot, amire támaszkodhatna. Csak jó idő elteltével jöttem rá, hogy saját tükörképemet bámulom! ez az emberválasz tulajdonképpen látott, az a „vörös fény reflex” tükröződése volt. A hasizmok-ésAmit a visszavonulási - Az a beyom, hogy mostanában már alig kapok levegőt. Azelőtt úgy másztam meg a bejárati ajtómhoz Egészen elképesztő, vezető lépcsőket, hogy ezhogy az önkéntelen észre sem testi vettem. válasz, Most azmeg alacsonyabb kénytelen agyi vagyok tevékenység közben eme egyetlen reflexe meg-megállni, hogy lélegzethez mennyi rengeteg jussak. olyan Mi bajnak történiklehet velem? az oka, Kezd melyeket a tüdőm mind zsugorodni? az öregedéssel - Ez szoktakugyanannak megint összefüggésbe a reflexválasznak hozni. Ugyanakkor a jele,megvilágosodást ami oly gyakraniskiváltódik nyújt, mert és továbbsegít annyira ismerős, minket hogy az öregedés ősöreg öntudatlan szokássá regéjében válik. Csupán mind a mítosz hatásaitmegértésében, vesszük észre.mind pedig az azon történő túllépésben. - Aktív Na és!ésHa tevékeny egy magamfajta voltam egész családanya életemben, nevel bárkit három le tudtam gyereket, hagyni, ahogy ha gya én is, loglásról aztán gondot volt szó.viselek De valahogy a házra,elromlott a háztartásra, a lábam, megvalami a házastársra, beleállt akkor a combomba, igazán nem foly csoda, ha a szem körül sorakozni kezdenek a szarkalábak! - így a feleség. - Aki meg akarja tudni, hogy mit is jelent fenntartani egy házat, eltartani egy feleséget és három gyereket, az tekintse csak meg szemöldököm fölött a ráncokat! Ezt műveli az emberrel a gond - mondja a félj. S ugyanakkor mindkettejük, a férj és a feleség is, ugyanarról a régi reflexről tesz tanúbizonyságot a továbbiakban: - Nyakam hátoldalán egy kiemelkedés kezdett kialakulni, olyasmi, mint amilyen a nagynénémnek már van. Vajon ez lesz az, amit úgy hívnak, hogy „özvegypúp”? Na és a fejem! Folyton előrecsüng. Szörnyen néz ki, tisztára olyan, mint az öregeknek. Tudna segíteni rajta? Ez is ugyanannak az „alsóagyi” reflexnek egy másik megnyilvánulása. - Rettenetesen szeretném, ha tudna csinálni valamit a vállammal. A feleségem azt mondja, hogy lógatom, hogy csapott. Azelőtt elég méretes mellkassal rendelkeztem, mostanra meg már szinte semmi sem maradt belőle, alig látni, úgy lelapult.

65

tón fáj. És a térdem is. Már akkor sajog, amikor reggel fölkelek. - Ezek a tünetek [ szintén a visszavonulási válasz hatását mutatják. | A neurobiológusokat (idegélettanászokat) évtizedeken keresztül tartotta j megigézve ez az emberi reflex, mivel nem csak az emberre jellemző, de föllelhető az í. egész állatvilágban. Néha „riadalomválasz” gyanánt hivatkoznak rá, máskor „menekü- \ lési reflex” néven emlegetik, mert segítségére van az állatnak a rátámadó veszedelem elkerülésében, illetve az az előli menekülésben. Egyszerű, primitív túlélési reflexről van tehát szó. A központi idegrendszerből érkező „óriás” idegrostok vesznek benne részt, amelyek keresztmetszete elég nagy ahhoz, hogy az ingerületimpulzusok löketei rajtuk villámgyorsan végighaladjanak. Egyfajta gyors mozgásreakció ez, amelyik a még egészen egyszerű, kezdetleges élőlényekben is föllelhető. A veszélytől való hirtelen visszavonulás révén segíti a túlélést. Ha megérintjük a tengeri rózsát, annak parányi tapogatócsápokból álló gyű rűje rándulásszerű gyorsasággal reagál, visszahúzódik a fenyegető inger elől. A közönséges földigiliszta is azonnali visszavonulási reflexválaszt mutat, ha testét megérintjük. A bosszantóan pimasz, de okos légy addig vár, amíg már majdnem eléri az ember, mielőtt robbanásszerű gyorsasággal végül is visszavonul, elszáll, hogy elkerülje a légycsapót. A veszéllyel szembeni ingerküszöbe igen magas. A hal válaszreakciója a villámgyors elúszás, a rák hirtelen és heves farkcsapásokkal felelve reagál.

15b. ábra A visszavonulási válaszreakció szemből |

15a. ábra A visszavonulási válaszreakció oldalról

66

Minden eddig tanulmányozott emlősnél megfigyelhető a visszavonulási válaszreflex. (15a. és 15b. ábra) Ezekben az összetett fölépítésű élőlényekben is gyorsan és hatásosan zajlik le ez a válaszreflex. A legbonyolultabb emlősben, az emberben szintén elképesztő sebességgel játszódik le a vészhelyzetre adott visszavonulási reakció. Ha egy nő az utcán sétálva meghallja egy autó kipufogójának hangos utórobbanását, akkor a következők történnek: 14 ezredmásodpercen belül állkapcsának izmai elkezdenek összerándulni, amit mintegy 20 ezredmásodperc múlva szemének és szemöldökének összehúzódása követ. De még mielőtt pillái össze tudnának préselőd- ni, vállizmait és nyakizmát (a trapézizmot) már a 25. ezredmásodpercben eléri az összehúzódásra utasítást adó idegimpulzus, amitől emelkedni kezd az illető hölgy válla, és a feje előremozdul. A 60. ezredmásodpercnél könyöke behajlik, majd keze elkezd tenyérrel lefelé fordulni. Tovább folytatódik az ingerületlöketek áramlása, összehúzódik a hasizom, amitől törzse előredől, s egyidejűleg mellkasa is lefelé húzódik, elakad a lélegzete. Aztán térdei is meghajlanak, előre és egymás felé mutatva, miközben sarka is kifelé fordul, s egymással szembe fordítja két lábfejét. Megfeszülnek lába tövén az izmok, és lábujjai fölemelkednek. Ebből áll a „vörös fény reflex”, vagyis a test visszavonulása a veszély elől. A test meghajlik, és ugrásra készen összehúzódik, mintha összeesni és magzattartásba kuporodni készülne.{1} Az idegimpulzusoknak ez a zuhataga az arcot éri el először, rnsyd a nyakat, utána a kart és a törzset, végül a lábat és a lábujjat. Miért a fejtől lefelé halad a sorrend? Azért, mert az ingerületlöketek eredete az alsóbb szinten funkcionáló agytörzs, így az impulzusok a fejen található területeket érik el először, s időbe kerül, amíg az idegpályák útjain eljutnak a test alsóbb tájaira. Ez a visszavonulási válasz a menekülési reflex, ami közös az emberben és az állatvilág többi tagjában, a hátsóagy primitív területeiről indul ki, pontosabban fogalmazva a híd ventrális részéből és a medulláris formáció retikuláriszból eredő, úgynevezett retikulospinális pályából.{2} így tehát ennek a reflexnek a működtető mechanizmusa mélyen az előagy azon irányítási szintje alatt fekszik, ahonnan a tudatos és akaratlagos cselekedetek erednek. A menekülési reflex nem csupán ősibb és primitívebb akaratlagos mozdulatainknál, de sokkal sebesebb is azoknál. Már le is zajlott, mire egyáltalán képesek lennénk tudatosan meggátolni, vagy akár csak észlelni. Egyszerű, primitív védelmezőnk jelszava: - Előbb menekülj meg, aztán majd mélázhatsz rajta! - A túlélés azonnali választ követel. Nincs idő a vonakodó válaszadás fényűzésének luxusára, hogy latolgassuk: vajon valójában mekkora is az a hirtelen támadt veszedelem? A „vörös fény reflex”, ahogy az a fejtől a láb felé végigvonul a testen, hajszálpontosan ugyanazokat a területeket érinti, mint amiket már említettem ennek a fejezetnek a kezdetén, nevezetesen: a szem körüli szarkalábak, az összevont szemöldök, az „özvegypúp” a nyakon és az előrenyújtott fej, a csapott váll és a lelappadt, beesett mellkas, a görnyedt törzs, a légzési nehézség, és a sajgó térd. Lévén, hogy az összes itt fölsorolt testi elváltozást az öregedéssel hozzák kapcsolatba, ezért aztán meglepő lehet, hogy mindezt mégis egy és ugyanaz az egyszerű, primitív alsóagyi reflex okozza.

67

mindig azt a kitalált, fiktív „betegséget” hibáztatják, aminek állítólag „öregedés” a neve. A visszavonulási válasz okoztaválasz működési hibák kikutatott és jól ismert folyamatának végigA visszavonulási alaposan gondolásával két további területen is jelentős felismerésekhez juthatunk: A „vörös fény reflex” a „rossz” stresszre, a „distresszre” adott válaszreakció. Ez védő, (1) A stresszes körülményekre adott azon specifikus, konkrét és sajátos válaszok, óvó válasz a minket fenyegető negatív eseményekre, a meghatározhatatlan eredetű amelyeket neuromuszkuláris (idegi-izomzati) rendszerünk visz végbe. aggodalmaskodástól kezdve a gyötrő aggályig és a nyilvánvaló veszedelmekig. A visszavonulási (2) Azon testi változások valódi okai, amelyekért hagyományosan - és hibásan válasz a stresszre adott alapvető neuromuszkuláris (idegi-izomzati) felelet, ugyanúgy, ahogy a Selye-féle általános alkalmazkodási tünetegyüttes egy alapvető glanduláris (mirigyrendszeri) válasz. Valójában tehát ez is a negatív stresszre adott védekező válaszreakció. Ha például aggódás váltja ki ezt a választ, akkor a szemkörnyék és a fej elülső részének izmai összehúzódnak, amitől a bőr ezen a területen ráncba szedődik. Ha elég hosszasan aggodalmaskodunk, akkor a bőrünkön vetett ráncok is tartóssá válnak. Amikor a gondok megnyújtják a nyakat, akkor az arc térben elfoglalt helyzete előbbre kerül, ami tekintélyes mértékű feszülést vált ki a nyak tövének izmaiban (a hetedik csigolya körül), hogy ellentartson ennek az előrehúzó hatásnak. Mennél gyakrabban történik ez meg, annál erősebbé és vastagabbá válnak a hetedik nyakcsigolya környéki izmok, és felszaporodik a zsírszövet, létrehozva ezáltal az úgynevezett özvegypúpot. Ugyanez a helyzet a vállal, amelyiknek hátsó felülete ugyanazon trapézizmok által kötődik a nyakhoz. Amikor „distresszes” események aggodalmat váltanak ki bennünk, akkor az a lapocka fölemelésének és előrefordításának önkéntelen reflexét váltja ki. Képtelenség a váll összehúzása nélkül rendesen aggódni! Lehetetlen úgy kimondani: „Jaj nekem!”, hogy eközben ne emelkedne meg a váll. Ez az oka, hogy a tartósan aggodalmaskodó embereknek rendszerint a válluk és a nyakuk is krónikusan sajog. Akit élte elég korai szakaszában sújtanak komoly gondok, annál korán kialakul a görbe váll. A gyermekkorban kiállt aggódások mérésének egyik módja éppen az, hogy megnézzük, mennyire lóg a válla, illetve milyen mértékben görnyedt az illető nyaka. Közismert, hogy a „distresszben” bővelkedő tizenéves korban is mennyire gyakori ez a tartás. Tehát nem az „idős kor” hozza létre ezeket a testi elváltozásokat, hanem a negatív feszültség, a „distressz”. Mennél több akad belőle, és mennél tovább eltart, an nál több „vörös fény reflex” okozta tartós hatás mutatkozik a testen. Nem az „aggkor” okozza tehát a görnyedt tartást és a felszínes légzést: mindez a negatív stresszre adott válaszok fölgyülemlett jele. Eltartani a családot, gondot viselni a gyerekekre, helytállni a munkában, fizetni a számlákat, megoldani a mindennapi élet számtalan gond

ját-baját, nos, ez mind okozhat öreges kinézést és görnyedtséget, s oda vezethet, hogy az illető képtelenné válik fölmenni a lépcsőn anélkül, hogy ne fogyna ki a szuszból, s ne lenne kénytelen ilyenkor egyre szaporábbnak és egyre hangosabbnak hallania saját szívverését. A görnyedt tartás és a felszínes légzés kéz a kézben jár. Mindkettőt a hasizom összehúzódása okozza. A „musculus rectus abdominis”, az egyenes hasizom egy hosszú izomköteg, amelyik a szeméremcsonti és lágyéki alsó tapadásától nyúlik fölfelé a mellkas elején, egészen a mellbimbó magasságának vonaláig. Összehúzódása esetén a mellkas felső része előre és lefelé, míg a szeméremcsont előre és fölfelé mozdul el, ami miatt a törzs a magzattartásra jellemző hajlott helyzetbe húzódik. A hasizom összehúzódása nem csupán a mellkast préseli össze, de hat a hasüreg egész tartalmára, nyomást gyakorol a zsigerekre. Ez azt is jelenti, hogy amikor az altest és a mellkas közötti rekeszizom a belégzés közben összehúzódva elkezdene lejjebb süllyedni, a hasüreg irányába, akkor a lélegzetvétel egyszer csak hirtelen félbemarad. A rekeszizom szivattyúszerű lefelé mozgására azért van szükség, hogy légnyomáscsökkenést állítson elő a mellüregben, amitől abba beáramlik a levegő. Ha viszont az összenyomódott zsigerek megakadályozzák lefelé irányuló mozgásában, akkor nem alakul ki kellő térfogatnövekedés - emiatt légritkulás sem - a mellkasban, s így elégtelen légzés lép föl. Ahogy fokról fokra megértjük, miként okoznak hibás testi működéseket a „vörös fény reflex” kiváltotta izom-összehúzódások, úgy kezdhetünk egészen másféle szemmel tekinteni egyes közismert, az „öregkornak” tulajdonított betegségekre. Ez a hasi izom -összehúzódás nem csupán sekélyes légzést okoz, de megannyi egyéb problémát is. A hasi szervekre nehezedő nyomás működésükre is kihat. Ha például megnövekszik a folyadéknyomás a húgyhólyagban, attól a húgycső záróizma is ingerlődik, önműködően megfeszül, és sürgős vizelési ingerünk támad. A feszes hasizom összesajtolja a hólyagot, így megnöveli annak belső nyomását, s ez a külső eredetű nyomás- növekedés a telt hólyag hamis érzetét kelti. Idősebb emberek sokszor panaszkodnak „gyakori vizelés” miatt. Ez a tünet legtöbbször a szokássá rögzült „vörös fény reflex” kimenetele. Ugyanez a hasüregi nyomásfokozódás hat a gyomorbél-rendszerre is. A székrekedés és a krónikusan összehúzódó hasizom legtöbbször együtt jár. Ezek a visszavonulási válaszreakció másodlagos hatásai. Amennyiben valaki nem érti meg, hogy miként képes ez a reflex alapjaiban hibás működést létrehozni a légző- és emésztőrendszeren belül, akkor az könnyen hiheti, hogy az efféle tünetek a belső szervek leromlását és elfajulásátjelző „orvosi problémák”. Nem feltétlenül. Épp ezért lehetsé ges, hogy megszűnhetnek e működési hiányosságok, ha az illető megtanulja az ezeket megteremtő neuromuszkuláris reflexek fölötti ellenőrzést és irányítást. Idősebb személyeknél jellegzetes panasz a térd- és lábfájás. Alaposabban megfigyelve észrevehetjük, hogy ezek az öregek enyhén behajlított térddel kezdenek járni, s így az egyenes térd teherhordó szerepe elvész. Ha járás közben a comb izmainak állandóan részt kell venniük a teherhordásban, attól tartós fáradtság és krónikus fájdalomérzet támad bennük. Ráadásul a térdkalács alatti és a térdhajlat mögötti területek - ahol a comb inai a térdhajlatot átívelve a láb alsó részéhez kapcsolódnak - szin-

69

tén érzékennyé válnak, sőt, néha gyulladná is. Nem valószínű, hogy az ízület operációja lenne a helyes megoldás. Az igazi megoldás sokkal inkább az, hogy túljutunk a „vörös fény reflex” tartósodott tünetein, hogy újra képesek legyünk a lépés közben kinyújtott lábbal alátámasztani testünk súlyát. Az említetteken kívül számtalan más működési hiba is felléphet, ha a test tartósan összehúzódik a szokássá vált visszavonulási válasz adásában. A fölsorolt működési hibák nem különféle orvosi betegségekre jellemzőek, hanem valami egészen másra. Arra, amit Selye János így határozott meg: „adaptációs betegség”.{3} Teljes mértékben egyet értek Selyével. Ilyen betegségek elő sem fordulnának, ha mindenki képes lenne alkalmazkodni ezekhez a stresszekhez, példának okáért a szomatikus testtudatnevelő gyakorlatokkal. Hatásukra ugyanis izmaink megszabadulnak az alsóagy önkéntelen reflexes irányításától, és visszatérnek akaratlagos vezérlésünk alá.

Miként rögzül testünkben szokássá a visszavonulási válaszreakció ?

í A szokássá válás a tanulás legegyszerűbb formája. Ugyanazon válaszreakció ál- j landó ismétlésével történik. Amikor újra és újra ugyanaz a testi válasz jön létre, akkor ( annak mintája fokozatosan a tudattalan szintjén is „megtanulódik”. A megszokás olyan lassú, kérlelhetetlen alkalmazkodási tevékenység, amelyik beleivódik a központi idegrendszer működési mintáiba. ) A visszavonulási válaszreflexnek tartósan kitett emberen jellegzetes testtartástorzulást figyelhetünk meg. Ez a rendellenes póz hozzászokás révén rögzül a neuromuszkuláris rendszerben. Az öregesen görnyedten álló ember úgy tesz szert rossz „szokására”, hogy gyakorolja azt. Az illető nem „robbant le”, nem degenerálódtak testének szövetei, hanem egyszerűen helytelenül alkalmazkodott. Neuromuszkuláris „szokásainak” következményeit nyögi. Alapvető fontosságú ennek világos megértése, mert ha az illető testének valamely szerkezeti része ment volna valóban végletesen és véglegesen tönkre, akkor már tényleg aligha nyújthatunk neki hathatósabb segítséget, minthogy botot nyomunk a kezébe, vág)' valamilyen más támasztékot adunk neki. Ha azonban a görnyedt tartás - és az ezzel gyakran együttjáró rengeteg funkcionális elváltozás - csupán sokszori ismétlés útján eltanult rossz szokás, akkor az helyreigazítható. Az olyan akaratlagos izommozgás, amire egyszer már képesek voltunk, de idővel elfelejtettük, az - szerencsére - újratanulható! Figyelemreméltó mennyiségű kutatást végeztek már az emlősök visszavonulási válaszának megszokásával és szoktatásával kapcsolatban. Mivel valamennyi emlős - beleértve ebbe az embert is - központi idegrendszere nagy mértékben hasonlít egymásra, ezért ezen kutatások roppant tanulságosak. Az eredmények megmutatják, hogy a „vörös fény reflex” miként bélyegzi bele lenyomatát az emberi testtartásba. Az emlősök - mint csoport - riadóreflexük működésének módjában erősen S különböznek a többi állattól. Alacsonyabb rendű állatoknál ez a reflex minden vagy | semmi alapú, vagyis nincsenek fokozatai. Viszont az emberben és az emlősökben a ri- ; adalomreflex a válaszadás szintjének függvényében változik, egészen alacsonytól egészen a nagyon magasig. A válasz amplitúdójának ez a lépcsőzetes nagyságú kitérése (

70

jól tanulmányozható, és pontosan mérhető azon izom-összehúzódások mértékével, amelyek a riadalom alatt támadnak. Számos tényező befolyásolja a reakciót, amelyek mindegyike jellemző az emberi lényre. A válaszreakció mértéke mindenekelőtt az agynak azon rétegeitől függ, amik az agytörzs fölött helyezkednek el, s amelyek módosítani képesek a kezdeti választ. A riadóreflex mértékét alapvetően befolyásolja, hogy mennyire várt vagy váratlan az inger. (Az elvárás annyira fontos tényező, hogy egy külön fejezetet szentelek számára a későbbiekben.) Az elvárás csillapíthatja, de élénkítheti is a visszavonulási válaszreakciót. Ha például kísérleti állatokat megtanítanak attól félni, hogy bármikor valami kedvezőtlen dolog történhet velük, akkor annak bekövetkeztekor vészreakciójuk sokkal intenzívebb lesz, mintha nem élne bennük ez a félelem. Ez a jelenség emberek között is általánosan ismert. Ha ijesztő mesét mond nak a gyerekeknek, és fölépül bennük egy feszültség, majd valaki mögéjük keiL rájuk kiált, akkor akkorát ugorhatnak, hogy majd kiesnek a ruhájukból. Minden szín házi és filmrendező jól tudja, hogy feszültséggel terhes várakozás légkörét teremve a közönség miként riad meg a lehető legjobban. Megfelelő előkészítés után hirtelen következik a kiváltó inger, s a nézők izmai összerándulnak. Egyszerre mindenkié, mert a menekülési reflex összeszorítja a hasukat, s levegőt présel ki tüdejükből, amikor együtt törnek ki egy kiáltásban: - Óh! Az ilyen intenzív válaszreakció szélsőséges ellenpéldájaként az ember arra is képes, hogy reagálását csak elektródokhoz kapcsolt érzékeny műszerrel, az izomösszehúzódást jelző elektromiográffal (EMG-vel)lehet csupán kimutatni. Néhány egészen döbbenetes kanadai vizsgálat szerint az EMG feszültség akkor növekedett, amikor az illető személyt olyan kihívást jelentő feladattal foglalták el, ami a kudarctól való félelmet is magában hordozta. A feladat végeztével viszont az EMG feszültség visszaesett a szokásos, normál értékekre.{4} Az egyik kísérletben a homlok izmainak EMG feszültségváltozásait követték figyelemmel, amely izmok roppant érzékenyek a „vörös fény reflex”-re. Eközben a kísérleti személyek egy idegtépőén izgalmas detektívtörtén etet hallgattak. Ahogy a hallott események haladtak előre szép sorjában, úgy folytatódott a izomfeszültség növekedése is, nyilvánvalóvá téve a kutatók számára, hogy a feszültség érzéséhez közvetlenül kapcsolódik az izomfeszülés érzete. Amikor a tö rténet a tetőpontjához ért, és a veszélyes helyzet megoldódott, akkor a lassan föl- gyülemlő izomfeszültség is hirtelen eloszlott, és visszatért eredeti szintjére. Ám akadt néhány fontos kivétel. Ha a történetet a kellős közepén megszakí tották, akkor az addig fölhalmozódott izomfeszültség szintje még órákkal később is fönnmaradt. Kanadai kutatók szerint ez a jelenség általános emberi jellegzetesség. Vagyis: a kudarctól való félelmet is magába foglaló feladat végzése közben fölépülő feszültség nem fog csökk enni, amennyiben közben félbeszakítják a feladat végrehajtását, hacsak ez nem jár együtt a befejezettség érzetével is. Ha remek teljesítményükért a feladat végén a kísérlet alanyait megdicséri a kísérletvezető, akkor izmaik feszültsége visszaesik. Ha viszont bírálja őket, a feszültség fönnmarad. Ezt nevezik „reziduális” (visszamaradt) feszültségnek.

71

A kanadai kutatási eredmények alapján egyértelmű, hogy az emberi neuro- muszkuláris rendszer alkalmazkodni tud az ezen izmokban kialakuló olyan magasabb feszültségszinthez, amit a visszavonulási válaszreakció vált ki. Nyilvánvaló, hogy amennyiben a feszültség és félelem már előzetesen fönnáll, akkor a riadalomválasz könnyebben kiváltható. Az egyik kanadai kísérletben erősen aggódó betegek váratlan erős zajra adott válaszreakcióját hasonlították össze normális, egészséges személyekével. Már a tényleges kísérlet megkezdése előtt is az erősen aggódó betegek izmai feszültebbnek bizonyultak, mint azoké, akik a - nyugodtabb kontrollcsoporthoz tartoztak. Amikor a riasztó hang megszólalt, a két csoport azonnali válaszreakciójának szintje között nem mutatkozott jelentős különbség. Az igazi különbség csak utána vált nyilvánvalóvá. A kontrollcsoport tagjaiban az izomfeszültség az ijesztő h ang jelentkezése után már fél másodpercen belül visszatért eredeti szintjére. Az aggódó, ideges személyek izomfeszültsége viszont nemcsak hogy magas szinten maradt, de a kísérlet során még tovább is növekedett!{6} Sajnálatos módon a „fejlett társadalomban” zajló élet olyan közösségi létet jelent, amiben mindennapos a „distressz”. Társadalmunkban az aggódás a legminden napibb jelenség. Mindannyian olyan feszültségteli események hálójában létezünk, melyek soha nem akarnak befejeződni. Mindenki olyan félelmek közt él, amelyek ellen csak újabb félelmekkel lehet küzdeni, s amiken megint csak további félelmekkel lehetünk úrrá. Mindenki aggódik: aggódik az életéért, a családjáért, az anyagi biztonságáért, a közösségben elfoglalt helyzetéért, háza biztonságáért, az utca biztonságáért, hazája biztonságáért, az emberi faj biztonságáért. És a munkánk, a fogyasztók, a bankok, a hitelnyújtó szervezetek, az adóhivatal, a rádió és a televízió hírműsorai mind csak tovább táplálják ezeket az aggodalmakat, amik egyre csak gyülemlenek az életünkben, rétegről rétegre, s egy állandóan növekvő szintű, szokássá rögzült izom feszültséget halmoznak föl állkapcsunkban, szemünknél, szemöldökünk körül, nyakunkban, vállunkban, karunkban, mellünkben, gyomrunkban, hasunkban és lábunkban. Ugyanez a hasi, illetve altesti izom-összehúzódás két további gyakori problémát is okoz, olyat, amelyek félúton fekszenek a hagyományos értelemben vett lélektan és élettan területei között. Az egyik az impotencia (a nemi aktusra való képtelenség ), a másik pedig a végbéli visszércsomó, az „aranyér”. Az az állandósult izomfeszültség, ami a mellkast az ágyék és a szeméremcsont felé húzza le, nem áll meg itt, hanem ráterjed a medenceizmokra is. Szorosra húz minden izmot, ami csak a szeméremcsont és a farkcsont között fekszik, tehát azt az izmos hevedert is, amit úgy neveznek, hogy „gát”. Ez a törzs alján, az ember lábainak szétválási helyén található. A „vörös fény reflex” egy szervek közötti szinergikus együttműködés révén összehúzó dást okoz ezen gátizmokban is. A hasüreg megnövekedett nyomása miatt a gáttájékon szintén nő a feszültség, ami a húgycső és a végbélnyílás záróizmait is reflexes összehúzódásra készteti. A hímvesszőhöz és csiklóhoz vezető erek körüli izmoknak ez a tartós feszülése akadál yozza a vér teljes keresztmetszeten történő áramlását, továbbá a megfelelő idegműködést is, s így elejét veszi a merevedésnek, az erekciónak. Az impotencia nagyon gyakori azok között, akiknek a hasi és gáttájéki izmaik tartósan összehúzódottak. És - előre megjósolhatóan - ugyanezek az emberek lesz-

72

nelc azok, akiknek légzése felszínes, továbbá hajlamosak aggódásra. Az ilyen gond ha gyományos pszichológiai problémának tűnhetne, mégsem az. Sokkal gyakrabban olyan reflexes izomprobléma, amelyikben nyoma veszett az akaratlagos irányításnak. Mindennapi dolog, hogy szenzomotoros amnézia, azaz az érző-mozgató rendszer emlékezetvesztése lapul az olyan krónikus impotencia hátterében, ami általában idősebb korban fordul elő. De ez is csupán szokás, nem „aggkori” visszafejlődés. És a szokásokat szerencsére meg lehet változtatni. Mivel az idült hasi-gáti izom-összehúzódottság a végbélnyílás záróizmában is tartós feszültséget okoz, ezért annak nem lesz alkalma kipihenni magát az ürítések között i időszakban. Ez a záróizom feszülési fokának alig kibírható fokozatos növekedését okozza, ami durván érinti az ottani véredényeket, és aranyeres csomó megjelenéséhez vezet. Az ilyenkor szokásos orvosi jó tanács, miszerint „ne erőlködjön, székeljen lazán” tulajdonképpen érvényes, csak nem különösen sokat segít, mondhatni hasznavehetetlen, ugyanis gyakorlatilag lehetetlen üríteni az altestre gyakorolt nagyobb belső nyomás kifejtése nélkül. A megoldás világos: a végbélnyílás körüli, feszülő gáti terület ellazítása, ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy a „vörös fény reflex” hatását ki kell oltani. A reflexet nem lehet csupán részlegesen fölszabadítani, az egészet muszáj oldani, úgy, ahogy van. A végbélnyílás műtété, nyújtása, vagy vegy- és gyógyszerekkel történő kezelése nem oldja meg a gondot, mert a probléma működésbeli, nem pedig szerkezeti. Nem a végbélnyílás görcsös összehúzódása az aranyér egyetlen és kizárólagos konkrét oka. E jelenség sokkal inkább nevezhető a „vörös fény reflex” egyik sajátos megnyilvánulási formájának. A „vörös fény reflex” irányítása alóli megszabadulás nem csupán a végbélnyílás tájékának enyhülését eredményezi, de egyben növeli a nemi képességet, a szexuális potenciát, elmélyíti a légzést, megemeli a mellkast, javítja a szívműködést, és még sok más egyéb jó hatással is jár. A visszavonulási válasz hatása a légzésre és a szívműködésre Amint arról már korábban is említést tettem, a stressz különböző hatásaira óriási figyelmet fordítottak, de valahogy elmulasztották gyújtópontba állítani azt a szerepet, amit ezzel kapcsolatban a neuromuszkuláris rendszer játszik. A visszavonulási válasz a negatív stresszre adott fő izomzaü válaszreakció, és ennek egyik alapvető jellegzetessége a légzés elnyomása. A kardiovaszkuláris (szív- és érrendszeri) betegségek elsődleges fontosságú egészségügyi gondot jelentenek korunk társadalmában. Ezért rendkívül különös, hogy a stresszel és a szívműködéssel kapcsolatos kutatásokban szinte semmi figyelmet sem fordítanak a légzésre.{7} A légcserét vagy egyszerűen lényegtelen tényezőnek, vagy csupán csekély hatású változónak tekintik ezekben a munkákban. Ez elszomorító, hiszen bizonyos értelemben a szív és a tüdő akár egyet len, közös szervnek is tekinthető. A szívjobb pitvarjába belépő használt vénás vér közvetlenül a tüdő szűrő hatású és éltető oxigénnel telítő szövetein szüremlik keresztül, mielőtt átjutna a bal szívfélbe. A szív jobb és bal oldala a tüdőereken keresztül kapcsolódik egymáshoz. A légzés szívműködésre gyakorolt hatása nyilvánvaló. Még csak köhinteni, sóhajtani, zi

73

hálni, vagy akár a lélegzetet visszatartani sem lennénk képesek anélkül, hogy ne okoznánk azonnali változásokat a szív koszorúérrendszerének tevékenységében. De hát ezeknek a hatásoknak a vizsgálatát ezidáig figyelmen kívül hagyta a tudományos kutatás. Amennyiben ennek az okát kezdenénk kutatni, akkor először arra a mellőzöttségre kellene egy pillantást vetni, ami tudományos kutatók között a stressz és a neuromuszkuláris (idegi -izomzati) válaszok közti összefüggést illeti. Ha Selye és más, későbbi kutatók tudtak volna erről az összefüggésről, akkor az utánuk jövők bizonyára nagyobb figyelmet szentelnek neki, már csak emiatt is. Akik nem állnak a „vörös fény reflex” hatása alatt, azoknak viszonylag gátlásmentesen működnek hasi izmaik. Ok képesek a rekeszizmos légzésre, aminél belég- zés közben a has előre és oldalra terjed ki. Az effajta mély légzés a következő hatásokat fejti ki a szívműködésre: 1.

lassabb ütemű szívverés, alacsonyabb pulzusszám,

2.

kisebb szívteljesítmény-szükséglet, csökkent szívpercvolumen,

3.

alacsonyabb perifériás szisztolés (szív összehúzódásakor mért) vér nyomás, a kardiovaszkuláris rendszernek a vegetatív idegrendszer paraszimpatikus működése általi szabályozása,

4.

5.

a szívverés ütemének a légzés által történő szabályozása.{8}

Az ötös számmal jelölt jelenség, a légzési aritmia a legismertebb hatás, ami a légzés és szívműködés kapcsolatát illeti. A belégzési fázisban gyorsul a szívverés, míg a kilégzési fázisban lassul. Ez a váltakozás annak a jele, hogy az akaratlan (vegetatív) idegrendszer paraszimpatikus (pihentető) ága mennyiben uralja a stresszelt szimpatikus (serkentő) ágat, azt, amelyik a stresszre adott „üss vagy fuss” válaszreakciót irányítja. Ehhez a ritmikusan gyorsuló és lassuló szíwerési ütemhez a percenkénti mintegy tizenhat lélegzetvétel tartozik. A fölsorolt öt hatás a stresszmentes szív- és érrendszeri működést jellemzi, ami általában a szabad rekeszizmos légzéskor figyelhető meg. A szinuszos légzési aritmia (a ki- és belégzés hatására harmonikusan ingadozó pulzusszám) az általa keltett hol emelkedő, hol süllyedő vérnyomással, valamint az így folyton változó vérárammennyiséggel masszírozó, gyúró és puhító hatást fejt ki az érfalakra, amelyek simára mosódnak a véráram nyomásának ilyen lüktető pulzálása nyomán. A véredények így jobban megőrzik ruganyosságukat és hajlékonyságukat. A légzési aritmia megléte a szív koszorúereinek egészséges voltát jelzi. Hiánya ugyanakkor a koszorúér-betegség gyanúját veti föl. Közismert, hogy a szívkoszo-rúérbetegségben szenvedőknél nem észlelhető ez a légzési aritmia. Talán azon sem lepődünk meg, hogy ez az egészséges kapocs a légzés és a szívműködés között rendszerint eltűnik az életkor előrehaladtával.

74

Mi jön helyette? Egy egyenletesebb, változatlanabb ütemű szívverés. S mi más járul még mellé? A légzés üteme szaporábbá válik. S vajon miféle pszichofiziológiai (lélek- és élettani) állapot tartozik ehhez az egészségtelen változáshoz? A stressz és a felszínes légzés. Utóbbi akkor jelentkezik, amikor a visszavonulási válaszreakció hatására a hasizom megfeszül. Mivel a múló évek során ez a reflexválasz egyre növekvő számban fordul elő, s mivel szokássá váló hatása a szervezetben fölhalmozódik, ezért a kor előrehaladtával a légzés felszínesebbé és szaporábbá válik. Ezt a kapkodó légzést nevezik hiperventillációnak. 153 szívrohamon átesett beteg bevonásával végeztek vizsgálatot a Minneapolis-i Szent Pál Kórházban.{9} A betegeket abból a szempontból vizsgálták, hogy vajon hasi, rekeszizmos, vagy inkább mellkasi légzéssel lélegeznek-e. Utóbbi esetben a feszes hasizmok arra kényszerítik az illetőt, hogy a sekély légzésűek munkaigényesebb, mellemelő jellegű légvételi módját alkalmazzák. A vizsgálat eredményei léleg zetelállítóan egyértelműek lettek. A 153 megvizsgált beteg közül mind a 153 mellkasi légzésű volt. A hiperventilláció, a szapora légzés olyan respirációs tevékenység, amit a fokozott légzésreakció jellemez. Olyan állapot, amely kart karba öltve jár a mellkasi fájdalom gyakoribb előfordulásával, a palpitációval (szívdobogás érzéssel), továbbá a verőérszűkület okozta helyi vérhiánnyal (isémia). Ez is beletartozik az „A típusú” sze mélyek viselkedési jellemzőibe. Az ilyen „A típusú” emberek esélye lényegesen magasabb szívkoszorúér-betegségre.{10} Úgy tűnik, hogy mindez szintén közveüen kapcsolatban áll az úgynevezett „esszenciális” hipertóniával, ami csupán finomabb fogalma zása az ismereden eredetű magas vérnyomásnak. Klinikailag hipertóniásnak diagnosztizált (magas vérnyomásúnak talált) betegek 80 - 95%-ánál nem mutatható ki olyan ok, mint például elégtelen veseműködés, ami magas vérnyomásukat indokolná.{ll} Márpedig oknak kell lennie. Föltételezhetjük, hogy az ilyen hiperventilláció valódi, rejtett oka az, amit különösebben nem szoktak sem figyelembe venni, sem pedig kutatni: nevezetesen a „vörös fény reflex”, ami népbetegségszerű az iparosodott társadalmakban, s aminek szokássá rögzülése okozza a sekély mellkasi légzést. A hiperventilláció, a felszínes felső légzés a következő közismert hatásokat gyakorolja a szívre: 1.

szaporább ütemű szívverés, megemelkedett pulzusszám,

2.

nagyobb szívteljesítmény-szükséglet, megnövekedett szívpercvolumen, 3.

a légzési aritmia elnyomása, változatlan pulzus,

4.

a szívműködés fölötti paraszimpatikus irányítás elvész, helyette a szimpatikus (serkentő) hatás érvényesül,

5.

csökken az artériás vér széndioxid-nyomása és megváltozik a vér pH (savasság-lúgosság) értéke, aminek következtében az agy és a bőr erei összehúzódnak. 75

Defares és Grossman a neve annak a két kutatóorvosnak, akik a lehető leggondosabb és legalaposabb munkával módszeresen föltárták ezeket a jelenségeket. Ezt az alapvető fontosságú témát érintő tudományos közleményük összefoglalójában a következő megállapításra jutottak: „Vizsgálatunk fölvetett néhány érdekes lehetőséget az „A” típusú viselkedést mutató egyé nek kockázatának csökkentésére. Könnyen lehet, hogy a légzésterápia - amelyik arra irányulna, hogy lelassítsa a szokásos légzést és növelje a belégzés mélységét - hatásos kezelési eszköz lenne... lehetségesnek tűnik a légzésmód viszonylag stabil, maradandó módon történő megváltoztatása. Az effajta gyógymódok egyszerre csökkentik a lélektani problémák és a szívkoszorúér-betegség esélyét.”{12)

Nos, a SZOMATIKUS TESTTUDATNEVELŐ GYAKORLATOK-at úgy alakítottuk ki, hogy a „vörös fény reflex” következményei ellen hassanak, ugyanúgy, ahogy az idézett „effajta gyógymódok” is. Lehetőséget nyújtanak arra, hogy föl tudjuk idézni, milyen érzés is az, amikor nem aggódunk, és arra is, hogy újra úgy vegyük a levegőt, ahogy azt egy egészséges embenek vennie kell.

76

KILENCEDIK FEJEZET A „zöld fény reflex” A hátizmok és a cselekvő válasz Az emberek mindig egészen elképednek, amikor rájönnek, hogy olyan dolgokat művelnek, aminek nincsenek is tudatában. Ez azért fordulhat elő, mert a felnőtt általában büszkén tartja magát ahhoz az illuzórikus önámításhoz, miszerint tetteit ő aztán mindig tuda tosan hajtja végre. Megütközést vált ki bennünk annak fölfedezése, hogy cselekedeteinkben nem vagyunk folyton tudatosak, mert ezt az inkompetencia, az alkalmatlanság, az illetéktelenség, a tehetetlenség, sőt, egyenesen a felelőtlenség jelének vesszük. Ráadásul rendszerint épp ezek a nem tudatos tettek azok, amik életünkre nézve roppant fontos következményekkel járnak. Egyik ezek közül — ahogy azt már tudjuk - a visszavonulási válasz, vagyis amikor hasunk, vállunk és nyakunk meg- görnyed az aggálytól, azaz a „vörös fény reflex”. Létezik azonban egy másik fajta válaszreakció is, ami szintén folyton fönnállhat, de akkor, amikor valamilyen kihívás ha tására nem visszavonulásra, hanem aktív cselekvésre kényszerülünk. Ez a „zöld fény reflex”. A „zöld fény reflex” a jelek szerint minden iparosodott társadalom számára elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy egyáltalán létre tudjon jönni a termelő gazdaság. Ezt a tettekre késztető válaszreflexet tehát érdemes mennél gyakrabban kiváltani az egész népesség lehetőleg minden egyes tagjában. Ugyanúgy részévé vált ez is a huszadik századnak, mint mondjuk az ébresztőóra, a naptár, a határidőnapló, a kávé, a mennyiséget és minőséget előíró kvóták, az ügynöki jutalék, vagy a kitűzött határidők, amelyek mindegyike sarkantyúként serkent ennek a mélyre beépült válaszreflexnek az adására. Mai társadalmunkban a felnőtt lakosság 80%-a szenved hátpanaszoktól. Egészen úgy tűnhet, hogy az egyre gyorsuló ütemű, progresszív műszaki-technológiai fejlődés kifejezetten a hátak szintén egyre gyorsuló ütemű, progresszív hanyatlásán alapszik. Ez aztán ugyancsak ironikus ellentmondás, hiszen korszerű műszaki-technológiai megoldásoktól átszőtt társadalmunkban a „gerincpróbáló” kétkezi munkától való megszabadulás jutalma épp az kellene legyen, hogy szabaddá válunk az ilyenféle testi fájdalmaktól is. Ráadásul tovább fokozza az irónia keserű fintorát, hogy a huszadik század orvostudománya látványosan megnövelte az élettartamot, egyre jobban megközelítve azt a határt, amit örökletes génjeink még megengedhetővé tesznek. Ugyanakkor azonban - szintén látványos módon - sikertelen azon - az egész felnőtt népességet sújtó, szinte járványszerűen terjedő — betegség elleni küzdelemben, de még annak egyszerű megértésében és magyarázatában is, amit a fej, a nyak, a váll, a hát, illetve a far krónikus, idült fájdalma jelent. Ahogy azt René Caillet, az orvosi rehabilitáció egyik jól ismert szaktekintélye megjegyezte: „A derékfájás megmaradt a

77

modern társadalom talányának, és a medicina megoldatlan kérdésének, nagy dilem- májának.fl}” „Ez a leggyakoribb rendellenesség, ami ellen az emberek orvosi segítséget keresnek és várnak. Ráadásul egyben ez a munkahelyi hiányzások leggyakoribb oka is a fejlett társadalmakban.{2}” Ez az általános egészségügyi rendellenesség az, amire a legtöbb pénzt költik a betegbiztosítási, a gyógyszerészeti és az orvosi szolgáltatásokat nyújtó szervezetek, méghozzá milliárdokat. Ugyan hogyan lehetséges, hogy valami, ami ennyire fájdalmas, ennyire járványszerű, a társadalomra nézve ennyire hátrányos és költséges, ugyanakkor ilyen meghatározó jellegű, az mégis oly kevéssé megértett, és az ellene való küzdelemben ily szegényes eredményeket lehet csak fölmutatni? Miként képesek azok a kutató és gyakorló orvosok, akik tanulmányozzák és kezelik a hátfájásokat, oly szerencsétlenek lenni, hogy nekik maguknak is ugyanaz a fájás gyötri a hátukat? Mint orvosi talány ez az ügy bizony általános zavarodottságot támaszt, széles körben. Az e kérdésekre adott válasz olyan témát érint, amit az imént már szóba hoztunk: folyton olyan dolgokat művelünk, amik súlyos kihatással vannak életünkre, ugyanakkor egyáltalán nem vagyunk tisztában a ténnyel, hogy ezeket megtesszük. Mindezt azért, mert nyilvánvaló, hogy nem lehetünk tudatában azoknak a testi folyamatoknak, amelyek tudatunktól függetlenül játszódnak le. Ráadásul mi lennénk a legjobban meglepve és elképedve, mi, vezető üzletemberek, mi, a társadalmi fejlődés útmutatói és tervezői, s mi, tudós orvoskutatók, ha megtudnánk, hogy tudattalanul tulajdonképpen mi magunk okozzuk magunknak fájdalmainkat. Ez ugyancsak az inkompetencia jele, de a probléma még ennél is jóval mélyebben gyökeredzik. Nem oldottuk meg ezt a gondot, mert - eleddig még - meg sem értettük. És azért nem értettük meg, mert a válasz elrejtőzött előlünk, méghozzá saját tudatosságunk eldugott zugaiba. Szabatosabban szólva az akaratlagos mozgások kiinduló pontjának, az agykéregnek a tudatos irányítás alatti szintjeire. Az agy alsóbb régióiban la- i pul, rejtve, egy olyan reflexbe zárva, ami annyira ismerős, annyira öntudatlan és annyira emberi, hogy számunkra ettől már láthatatlanná válik, noha mindenhol ie- : len van, akár a levegő. Olyan reflex ez, ami működésében rendkívül jellegzetes: akcióra ösztönöz, cselekvésre késztet. És mivel olyan világban élünk, ahol megbízhatóan programozott és precízen időhöz kötött tettek adják a gazdaság kerekei számára a szükséges olajat, ezért ezt a reflexet folytonosan kiváltják belőlünk, egészen addig, amíg az teljesen szokásunkká nem válik és nem rögzül bennünk úgy, mint testi működésünk lényegi összetevője. Ha nem értjük meg ennek a népbetegségszerű hátfájásnak a reflexes termé szetét, akkor ez a járvány továbbra is tudományos talány marad. Caillet szerint: „Rejtélyt jelez az a tény is, hogy a derékfájás kérdésében nincs egységesség, hiányzik a standardizálás. Napjaink szaknyelvi terminológiájában benne kell maradnia a szindróma (tünetcsoport) szónak, hacsak nem tisztázzuk és nem értelmezzük általánosan a jelenséget. így viszont a derékfájás bizonytalan eredetű, homályosan körülírt tünetegyüttes marád. A szakirodalomban számos kifejezés lelhető föl és él tovább a nemspecifikus (sajátságokat nélkülöző) működési mechanizmus, és ezen okból nemspecifikus kezelési mód mellett. Olyan kifejezések, mint lumboszakrális húzódás, instabil hát, discopathia (porckorong-elfajulás) , spondylosis, pyriformis szindróma, iliolumbaris ínszalagfeszülés, quadratus szindróma, myofascitis, gerinccsatorna-szűkület, latissimus dorsi (széles háti

78

| I i 1

zom) tünetegyüttes, rendellenes transzforaminális szalagok, triangulum multifidus szindróma, de ezeken kívül több más elnevezés is élvezi a bevett divat szerinti fölkapottságot. Valamennyi említett esetet különféle módon értékelik, és változó sikerrel kezelik. A kezelés lehet epidurális szteroid injekció, manuálterápia, rizotómia, elektromos kiégetés, kémiai terápia és kisízületi injekció, az olyan időigényes rendszabályok mellé, mint amilyen a pihentetés, a testtartási gyakorlatok, a gerinc húzatása, a gyógyszerelés és a rendszeres gyógytorna. ”{3}

Egyszerűbben szólva: tökéletes orvosi zűrzavar. Lövöldözés össze-vissza, minden lehetséges irányba, mert ismeretlen, hogy mire kéne célozni. Amennyiben az egészségügyi hatóságok egy ilyen - a népesség túlnyomó részét érintő egészségügyi gond kérdésében ekkora zavarodottságot mutatnak, akkor az csak tovább növeli a tanácstalanságot, ha megkísérlik mellébeszéléssel félremagya- rázni a kérdést. Mégis, az orvosi világ hosszú ideje támoga^a azt a mitikus mondát, miszerint a hátproblémák a természettől valók és kikerülhetetlenek. Ezt az értelmetlen, abszurd, tudománytalan, s mégis széles körben elterjesztett véleményt León Root doktor tömören emígy összegzi: „Azt vita nélkül elmondhatjuk, hogy az ember négylábúból kétlábúvá vált, és háta szerkezetének az ehhez tartozó változásai az elsődleges - hacsak nem kizárólagos - okai az emberek közt el- terjedten jelentkező deréktájéki fájdalmaknak.”{4} Dr. Root a vita mellőzésétől való legkisebb félelem nélkül ekkora képtelenséget egyszerűen csak úgy kijelent. Ezt azért teheti meg, mert ebben a bizonytalanságban végül is valahogyan meg kell nevezni a probléma okát, mindazok dacára, amit már jól tudunk például a törzsfejlődés, a mutáció és a természetes kiválasztódás, valamint az emberre jellemző függőleges testtartás evolúciós előnyeit illetően. Noha nem igazán bölcs dolog a Jóistent hibáztatni, vagy éppen az evolúciót, a törzsfejlődést, hiszen egyik sem arról nevezetes, hogy tervezés közben hibákat szokott volna elkövetni. Az emberi gerincoszlop is csodálatos alkotás a maga nemében. Olyannak készült, hogy súlypontja a lehető legmagasabban helyezkedjen el, azért, hogy a lehető legkisebb energiaráfordítás mellett a lehető legnagyobb mértékű mozgékonyságot engedje meg. Ráadásul a gerincoszlop teszi lehetővé az emberi járás képességét, egy olyan sajátos jellegzetességet, ami az evolúció folyamán megteremtette az alkalmat az élővilágon belül egyedülálló remekművek, az emberi kéz és az emberi agy létrehozására. Könnyen átlátható, hogy a hátproblémákra vonatkozó mitikus regéket ugyan azon hamis vonulatba tartozó indoklások követik, mint az öregedésről szóló legenda mondáját. Valahogy mindig előkerül a „kikerülhetetlen” szerkezeti meghibásodás gondolata. Mindkettő hamis. A háttájék rendellenességeinek gyakorisága nem a hát hibás szerkezetében, hanem annak hibás használatában rejlik. Ez roppant lényeges pont. Egy tönkrement szerkezet többé nem hozható helyre, de egy rendellenes működés annál inkább. Sőt, még fejleszthető is. A Landau-reakció és a felelősségteljes — tehát megfelelni tudó — felnőtt Első életévében mindenkivel nagy kaland esik meg. Ez pedig a hát izmainak fölfedezése. Ennek a kalandnak a legizgalmasabb része éppen a „zöld fény reflex”

19

megtalálása. Az aprócska emberi lényt határtalan izgalom tölti el, amikor a „zöld fény reflex” életében először működésbe lép, vagyis amikor képes lesz önmaga mozgatására a térben. Ez az érzet és az utána következő izgalom tovább folytatódik, az egész életen át. Világra jöttekor az újszülött csupán egy segítségre szoruló testecske, csak ölel - getésre alkalmas, csak hasoldali hajlító mozgásokra képes, ami legfeljebb arra teszi alkalmassá őt, hogy anyja testén megkapaszkodjon. Fejét még képtelen fölemelni, hátát nem búja megfeszíteni, ahogy törzsét sem tudja megtámasztani ülő testhelyzethez. Hátizmai egyelőre egyáltalán nem működnek. Ekképpen az embergyermek éltének első heteiben egészen egyoldalú: teste mellső oldalán izmai igencsak tevékenyek, míg hátának izmai jószerivel alig működnek. Szunnyadnak még, úgy ahogy vannak. De nem sokáig. Hamarosan, a harmadik hónapban a kisbaba valami egészen meglepő dologra szánja el magát. Kicsinyke teste elkezdi emelgetni viszonylag hatalmas fejét, úgy, mintha ez lenne a világ legfontosabb dolga. Az is. A hasán fekvő baba úgy emelgeti fejecskéjét, hogy arca függőleges, szája pedig vízszintes helyzetű legyen. Ez két csodás dolog megismerését teszi számára lehetővé: fején belül az egyensúly érzetének megtapasztalását, s szemén keresztül a horizont, a látóhatár észrevételének érzetét. Ezek roppant fontos dolgok, olyan okok miatt, amelyek mélységesen emberiek. Ahogy a kis fej fölemelkedik és megtanulja magát a földhöz képest magasabb szintre juttatni, azáltal a kisgyermek elkezdi tanítani magának az állás és a járás működési funkcióinak első elemeit. Ezek a működések génjeibe örökletesen beprogra - mozottak, s a baba attól fogva fokozott lelkesedéssel egyre tovább űzi ezt a kibontakoztató foglalatosságot. Fölfedezve a fej fölemelésének és kiegyensúlyozásának mikéntjét, tovább növekszik vágya újabb kalandok megismerésére. Ettől kezdve a nyaka mögötti izmok összehúzására már képes, de a teste hátsó oldalán, mélyebben, hátrább elhelyezkedő izmokat még nem tudja használni. A génekben öröklött különféle képességek türelmetlen „bontogatásával” öt hónapos kora körül eljut a kisbaba egy győzedelmes vívmány eléréséhez: elkezdi háta ívbe hajlítását. S ez még nem is minden, mert ezzel egyidőben a baba elkezdi kezét, lábát is emelgetni és kiegyenesítgetni. Eljutva erre a szintre, életének ötödik és hatodik hónapja táján egy új gravitá ciós - a földi nehézségi erő hatására adott - ösztönös reflexválasz kel benne életre: az úgynevezett Landau-reakció. (16a. ábra) Amikor a kisbabát mellkasánál valamivel lejjebb megfogva fölemeljük, akkor már nem csupán fejét szegi föl, de - életében először - hátát is ívbe feszíti, és lábát is kinyújtja. Vagyis életre keltek az álláshoz és járáshoz szükséges izmai. Ez hát a Landaureakció. Az i^ú emberi lény számára roppant fontos fejlődési szint. Ha a hatodik hónap elértével is hiányozna még (16b. ábra), az annak lehet a jele, hogy valami nagyon komoly baj történt, például Little-kórral állunk szemben. Rendes fejlődés esetén azonban a hatodik hónaptól kezdve az embergyermek hasán fekve már „úszómozdulatokat” végez; kezét-lábát mozgatja, miközben fejét fölemeli. Ezt azért tudja megtenni, mert képessé vált arra, hogy ívbe húzza derekának erőteljes izmait.

80

16a. ábra A „Landau-reflex”

16b. ábra A „Landau-reflex” hiánya

A Landau-reakció megléte továbbá azt jelenti, hogy a baba alkalmassá vált olyan valaminek a véghezvitelére, ami még az „úszásnál” is izgalmasabb. Amikor hátát ívbe feszítve behajlított térdét kiegyenesíti, akkor a talaj ellen nyomva előre tudja lendíteni a fejét. Más szóval - eddigi kizárólag helyzetváltoztató mozdulatain túl - ettől fogva képessé válik a térbeli helyváltoztató mozgásra! Ezzel teljesedik ki számára a „zöld fény reflex” fölfedezése. Eddig a pontig a csecsemő inkább növényre emlékeztető, helyhez kötött, egy ponton gyökerező emberpalánta volt. De most már szárnyait bontogatva nem csupán törekedni képes valamilyen cél felé, hanem meg is tudja választani magának a célt, szorgalmasan aktivizálva hátának izmait, és buzgón nyújtogatva lábait a frissen fölfedezett helyváltoztató mozgás izgalmában. A derék izmainak összehúzódása az, ami életbe lépteti a Landau-reakciót. Amikor a medence hátoldalát a gerinccel összekötő izmok megfeszülnek, akkor a babában két különböző, de egyidejíí érzet ébred: elindul előre és fölfelé. Csodálatos érzés. De a lumbáris kontrakció, az ágyéki izom-összehúzódás nem jár egyedül, azt - együttműködve vele - a nyak, a váll, a far és a comb izmainak szinergikus megfeszülé- se kíséri, ami szintén része a Landau-reakciónak, és lényeges a test vázának fölemeléséhez állás, illetve járás céljára. A „zöld fény reflex” a „vörös fény reflex” ellenpárja. Mindkettő izommozgás és mindkettő alkalmazkodási működés, azaz adaptációs funkció. A „vörös fény reflex” összehúzza az elülső hajlítóizmokat, ami előregörnyeszti a testet; a „zöld fény reflex” a hátoldali hajlítóizmokat húzza össze, ami az ellenkező irányba íveli és emeli föl a hátat. A „vörös fény reflex” adaptációs funkciója védekező alkalmazkodási célú; ez a külvilágtól való visszahúzódás. A „zöld fény reflex” viszont előretörő, asszertórikus, célja és funkciója a cselekvés, az akció, és ez is adaptív, alkalmazkodási jellegű. Az egyik megállít, a másik továbbhaladásra késztet, így egyensúlyt teremtenek, kiegészítik egymást, és mindkettő elengedhetetlenül szükséges a továbbés túlélésünkhöz, ugyanúgy, ahogy jó közérzetünkhöz is. Mindkét reflex kiváltásához energiára van szükség. Visszaemlékezve Selye kijelentésére a stressz egyaránt lehet válasz jó dolgokra, mint ahogy rosszakra is, vagyis nyugodtan mondhatjuk, hogy mindkét fajta reflexválasz stresszterhes. Amennyiben a „vörös fény reflex” a negatív, a „distressz”, akkor a „zöld fény reflex” a pozitív, amit

81

Selye „eustressz”-nek nevez. így tehát a cselekvő válaszreakció az energiakifejtés pozitív formája. Hathónapos kortól kezdve az ösztönös Landau-reakció egyre erősebbé válik. A kisgyerek ezután már nagyon gyorsan megtanulja, hogy miként kell hátáról a hasára és hasáról a hátára fordulni. Egy kislány már akár nyolchónapos korában is képes egyensúlyban megtartani magát ülő testhelyzetben, és már ekkor kezd kapaszkodni meg húzódzkodni, hogy álló helyzetbe hozza magát. Kilenchónapos korára térdére és tenyerére támaszkodva már négykézláb mászik. Hamarosan kezét és lábfejét használja a mozgáshoz. Tízhónaposan képes teste kiforgatására és elcsavarására, s a bútorokba kapaszkodva már tipegni is tud. Nemsokára már kapaszkodás nélkül is. Ahogy ezt eléri, azonnal szaladni szeretne! Föltárult számára a nagyvilág, s a helyváltoztató mozgás kezdeti izgalma az egyre újabb fölfedezések állandó elragadtatásába csap át. A csecsemőkortól kezdve a gyermekévek alatt, majd a serdülő- és ifjúkorban az ember rendkívül aktív, fantasztikusan tevékeny. A cselekvő válaszreakció állandóan újra és újra kiváltódik bennük, ahogy belehajtják magukat a körülöttük lévő világba. A deréktájon összpontosuló „zöld fény reflex” öntudatlanul elő- és fölkészít minden pozitív cselekvésre. A gyermekeket belső késztetés hajtja a fölfedezésre. Aktivitásuk, cselevéseik spontánok, maguktól támadnak, és általában örömtelik. De a növekvés során elkezdenek megtanulni egy másik tettekre serkentő okot is, a felelősséget. Megtanulják, hogy vannak dolgok, melyeket „meg kell csinálni”. El kell végezni a házi feladatot, s a mindennapi házi munkát, az otthoni feladatokat. Muszáj mosdani, meg iskolába járni. Egyre több olyan dolgot kell megtenniük, aminek végrehajtását már nem a spontán, önkéntelen belső késztetés motivációja váltja ki. Tanulják, hogy mit tesz felelősségteljes felnőtté válni. A felnőtteknek meg kell élni valamiből, gondot kell tudniuk viselni magukra, akár akaiják, akár nem. A „zöld fény reflex” továbbra is rendre kiváltódik, de a hozzá kapcsolódó kellemes izgalom gyorsan tovaszáll. A hát - most már teljes mértékben uralt - izmai egyre inkább -az élettel szembeni felelősséget szem előtt tartva cselekszenek. Mennél felelősségteljesebb valaki, annál gyakrabban idéződik elő j hátizmainak megmerevítése. Észre kell vennünk, hogy az öregkor stresszel összefüggő panaszai általában az élet korai szakaszában kezdődnek el, rendszerint serdüléskor. A különféle kultúrkörökben lehet más és más a felnőtt szerepe; egyikben kevésbé stresszterhes, a másikban sokkal inkább az. A huszadik század iparosodott társadalmaiban a felnőttség magas stresszterheléssel jár. Órák, naptárak, előírások, kötelezettségek, jutalékrendszer és a számtalan csésze kávé, ezek mind a felnőttszerep integráns, szerves összetevőivé váltak. Általános hatásuk az, hogy rengeteg stresszt termelnek. Sajátos, egyedi, kőnk- Í rét hatásuk pedig a hátizmok habituális kontrakciója, szokássá rögzült összehúzódása. A mi társadalmunkban a legtöbben hamar kezdik meg az „öregedést”. A mű- szakitechnológiai fejlődés lehetővé teszi a hosszabb életet, de egyben arra is kárhoztat, hogy ezeket a többletéveket törődötten, fáradtan, magunkat kellemetlenül érezve éljük le. Az iparosodott társadalom hajtóanyaga tulajdonképpen a „zöld fény reflexire fordított energia, ami szüntelenül újra meg újra előidéződik. Ez a fáradhatat

82

lan ismétlés gondoskodik arról, hogy a reflex izom-összehúzódási válasza állandósuljon és szokássá váljon. A cselekvéssel reagálás reflexe annyira tartós, hogy tulajdonképpen már észre sem vesszük. Önműködő automatizmussá válik, amelyik idővel feledésbe merülve eltűnik tudatunkból. Ez a feledés pedig már az érző-mozgató rendszer emlékezetvesztése, azaz a szenzomotoros amnézia, s ebben a fázisban már nem tudjuk tovább kézben tartani, a „zöld fény reflex” kikerül irányításunk alól. Csupán a fáradtságot érezzük, a kínt, a fájdalmat, tarkótájon, vállunkban, hátunkban, derekunkban vagy éppen farunk táján.

83

TIZEDIK FEJEZET

A neurosniiszkuláris (idegi-izomzati) stressz végeredményei a szenilis póz9 az öreges testtartás, továbbá a „Sötét Satu” A stressz hatására létrejövő izomzati válaszreflexminták vizsgálata a következő lényeges dolog észrevételét tette lehetővé: kétféle fő stresszkiváltotta izomreflexválasz létezik. A kettő közösen eredményezi azoknak a funkcionális élettani hibáknak a túlnyomó részét, amik sajátosan és tipikusan az ember korára tűnnek jellemzőnek. A „vörös fény reflex” és a „zöld fény reflex” (17. ábra és 18. ábra), mint alapvető, alkalmazkodási célú, önkéntelen, adaptív reflexválaszok, mélyen bevésődtek központi idegrendszerünkbe. E két fő reflexminta sajátos szerepének megfelelő módon történő figyelembevétele hozzájárul az elsőnek Selye János által kialakított stresszreakció-elmélet még teljesebb értelmezéséhez. Ez annak megértését is lehetővé teszi, hogy egészségünk és boldogságunk szempontjából miért annyival fontosabb az éveink során velünk megtörtént események minősége, semmint azok mennyisége, vagyis, hogy szám szerint hány évet is éltünk. E két alkalmazkodási reflex nagyon lényeges tovább- és túlélésünkhöz, úgy is mint fajnak, s úgy is, mint egyedeknek. A kettő együtt arra szolgál, hogy megóvjon a világ veszélyeitől, illetve, hogy elindítson minket az élet kínálta lehetőségek felé. Ugyanolyan mértékben létszükségletei az életnek, mint a belélegzett levegő, vagy az elfogyasztott táplálék. Az ember korának előrehaladtával előforduló jellegzetes gondok a visszavonulási és a cselekvési válaszreakció együttes, egyidejű hatására alakulnak ki. E két izomzati válasz (17. ábra és 18. ábra) összehasonlításából láthatóvá válik, hogy egymással szembe, ellenkező irányba hatva húznak, ahogy a védekezés, illetve a mobilitás, a mozgékonyság szintén ellentétes jellegű céljait szolgálják. Mindkettő totális, teljes körű szomatikus válasz; nemcsak hogy érintik a te^es izomzatot, a fej búbtól a lábujjak hegyéig, de az egész központi idegrendszert is bevonják az éppen megfelelő, sajátos irányítottságba, azaz vagy a negatív visszavonulás, vagy pedig a pozitív cselekvés irányába. Tárgyilagosan, kívülről tekintve, csupán az izomrendszer által elvégzett mozdulatokat láthatjuk, de szubjektíve, az alany szempontjából ennél több is történik: egy sajátos érzés és az ezen izommozgásokhoz hozzátartozó érzetek jellemző halmaza jelentkezik. | Akármelyik reflex lép föl a két ellenkező közül, az a test teljes izomrendszeréj re hatást gyakorol. Csaknem minden izomnak megvan az ellenpárja, amelyik ellensúly lyozza annak hatását. Minden agonistának ott a maga antagonistája, úgy, ahogyan

85

— például - ha karunk behajlításához összehúzzuk a kétfejű karizmunkat, a bicepszet, akkor annak antagonista ellenpárja, a háromfejű nyújtóizom - a tricepsz - automatikusan relaxál, önműködően ellazul. Ugyanig)' a „vörös fény reflex” hatása alatt a test első felének izomzata összehúzódik, míg ellenoldali antagonistája, a test hátsó oldalának izomzata ellazul és megnyúlik. Ez azt jelenti, hogy a test valamennyi - agonista és antagonista - izma egyidejűleg kerül valamilyen hatás alá. Az izomfeszülések és ellazulások között azonban a kor előrehaladtával sajnos nem ez az eszményi egyensúly szokott kialakulni. Az ifjú emberben, ahogy érlelődik, különféle fenyegető, illetve hívogató helyzet számtalanszor kiváltja benne a „vörös fény reflex” -et és a „zöld fény reflex”-et. Ezen ismétlések számának szaporodásával fokról fokra mindegyik reflexminta szokássá válik. Először csak kis mértékben, ám ha az intenzitás és a gyakoriság nő, akkor ezek az izom-összehúzódások igencsak mélyen rögzülnek. A „vörös fény reflex” és a „zöld fény reflex” fokozatosan egymásra is hatni kezd, méghozzá zavarólag, vagyis keverednek, interferálnak. Amíg ugyanis az egyik fajta összehúzódás részlegesen fönnáll, addig a másik nem tud teljes mértékben érvényesülni.

17. ábra A „vörös fény reflex” Fölülről lefelé, a fejtől a lábujjak irányába haladva a „vörös fény reflex” az alábbi mozdulatokból tevődik össze: a két szem behúnyása, az állkapocs és az arc megfeszítése, a nyak előrehúzása, a váll fölrándítása, a könyök behajlítása, a kéz ökölbe szorítása, a mellkas lelapítása, a hasizom megfeszítése, a rekeszizom megfeszítése és ezzel a légzés leállítása, a gáttájék (beleértve ebbe a végbélnyílás és a húgycső záróizmait is) összerándítása, a gluteus minimus (kis farizom) összehúzása a két comb egymás felé fordítása érdekében (a lábfejek ettől befelé fordulnak), a két comb egymáshoz közelítése, a térd behajlításához a térdín megfeszítése, a lábfej meghajlítása és elfordítása (amitől mindkét lábfej fölemelkedve hanyint, azaz befelé fordul és fölboltozódik). Mindezen mozgások és mozdulatok szenzoros (érzékelési) visszajelzése hozzájánd a ,,vörös fény reflex’’ szubjektív, belső érzésének kialakulásához, ami: riadalom.

86

18. ábra A „zöld fény reflex” Fölülről lefelé, a fejtől a lábujjak irányába haladva a ,,zöld fény reflex” az alábbi mozdulatokból tevődik össze: a két szem tágra nyitása, az állkapocs és az arc nyitása, illetve szélesedése, a nyak hátrahúzása, a váll leeresztése, a könyök kinyújtása, a marok kinyitása, a mellkas megemelése, a hasizom kinyújtása, a rekeszizom ellazítása és ezzel a légzés fölszabadítása, a gáttájékon a végbélnyílás és a húgycső záróizmainak elengedése, a musculus gluteus maximus (nagy farizom) összehúzása a csípők kinyújtása érdekében, a musculus gluteus medius (középső farizom) megfeszítése a combok kifelé fordulásához (amihez „kacsázó” lábfejállás tartozik), a két comb távolítása egymástól, a térd kiegyenesítéséhez a térdnyújtó képletek szélsőséges megfeszítése (hyperextenziója), a lábfej kinyújtása és borintása. Mindezen mozgások és mozdulatok szenzoros (érzékelési) visszajelzése hozzájárul a „zöld fény reflex” szubjektív, belső érzésének kialakulásához, ami: törekvés.

Ez lesz végül a neuromuszkuláris stressz, a különféle kihívásokra adott önkén telen idegi-izomzati válaszok összegződésének végeredménye: egy muszkuláris inmobilitási állapot, az izomrendszer mozgási és mozgatási képességének olyan korlátozott szinte, amit a huzamosan egymás ellen ható izom-összehúzódások fokozatos fölépülése okoz. A 19c. ábra szenilis pózán látható öreges testtartás összegzi a két ellentétes reflexválasz (19a. és 19b. ábra) együttes hatását. Nagyon is ismerős testhelyzet, elaggott testek millióin figyelhető meg, s egyértelműen megmutatja, hogy ez a két ellentétes reflexválasz hogyan habituálódik egy tenziós kompromisszummá, miként rögzül a kétféle minta egyetlen megalkuvásban feszülő — szokássá. A „zöld fény reflex” válaszához tartozóan a háü izmok erőteljes összehúzódása tovább folytatódik lefelé, a derékrészen, illetve fölfelé, a nyak irányába, görbületbe feszítve e testrészeket. De a „vörös fény reflex” válaszához tartozó, hasonlóan erős altesti és vállövi összehúzódásaiból eredő húzóerő ugyanakkor az egész törzset előrebillenti, meggörbíti a hátat és a vállat, s előreveti a fejet. Az itt közölt ábrák minden említett testhelyzetet annak egészen szélsőséges állapotában mutatnak be, hogy egyértelműen föl tudjuk őket ismerni. De mivel az emberi test oly jól alakítható, ezért a valóságban ezeknek a testtartásoknak számos

87

változata fordul elő. Néha a „vörös fény reflex” dominál, és tólsúlyba jutva az öreges testtartásnak egy sokkal görnyedtebb változatát hozza létre. Ám a „zöld fény reflex” is túlsúlyba juthat, ami a derék, a mellkas és a nyak szélsőséges görbületét túlozza el. De bármilyen is legyen a kombináció összeállítási aránya, a kétféle reflexválasz közötti verseny fokozatosan mindenképp a szenilis póz, az öreges testtartás irányába torzítja a testet. Annak ellenére, hogy mindez az emberi test öregedésének tipikusan jellegzetes jegyeként fordul elő, végeredményben mégis mindig a neuromuszkuláris rendszer stresszre adott szokásos válaszainak összegződése az, ami a most fölsorolásra kerülő kórtani esetek igazi okozója. 1. Merev és korlátozott mozdulatok. Ahogy a „vörös fény reflex” és a „zöld fény reflex” egymásra épülve bezárul, az emberi csontváz saját mozgató izomzatának börtönébe jut. Már korábban is szó esett róla, hogy a test súlyponttájéki izmai azok, amik mindkét típusú reflexválasz központi végrehajtói. Mivel egyszerre vonják a medencét és a csípőt a törzshöz fölfelé, s a törzset és a vállövet pedig lefelé, a medence irányába, így minden mozgás korlátozódik. A medence és a törzs közötti szabad elcsavarodó mozgás is beszűkül. Ez automatikusan hátráltatja a járást. A medence nem hintázik, így a karok is beszüntetik és elvesztik a medence váltakozó forgómozgásának lengéseit kiegyensúlyozó szokásos ellenlengéseiket. A jobb kar, ahelyett, hogy a bal lábbal együtt lendülne előre (21a. ábra), inkább a jobb lábbal együtt kerül előre. A törzs elmerevedik, mintha egyetlen tömbbé vált volna. (21b. ábra)

19a. ábra A „vörös fény reflex”

19b. ábra

19c. ábra A „zöld fény reflex” Szenilis póz, öreges testtartás (aggályos „agg-állás”...) 88

20a. ábra A szenilis póz egyik változata, olyan öreges testtartás, amin a „vörös fény reflex” hatása uralkodik

20b.ábra A szenilis póz egy másik változata, olyan öreges testtartás, amin a „zöld fény reflex” hatása uralkodik

A törzs tetején a karok, illetve a medence alján az alsó végtagok egyaránt kárát látják mindennek, akárcsak a fej is. Ahogy létrejön az öreges testtartás, annak előrehaladtával egyre kevésbé lehetséges a fej teljes mértékű forgatása, például a gépkocsi beparkolásához szükséges hátratekintésnél. A vállöv lejjebb húzódik, ami megakadályozza a kar kinyújtását és forgatását. A hölgyeknek nehézségeik támadnak, ha föl akarják ékszerezni magukat, a golfjátékosok nem tudják végiglendíteni ütéseik teljes ívét. A térd szabad ki- és befordítása is nehezebbé válik. A tánc túlságosan megerőltető lesz. Alig tudják megtartani egyensúlyukat, s kifejlődik az eleséstől való félelem, amitől az ember mozgása csak még óvatosabb, s ezért még merevebb lesz. 2. Krónikus, idült fájdalom. A test mozgatóizom-rendszerének az időben elhúzódó, merev összehúzódása tartós fájdalmat okoz ugyanezen izmokban. Sajgóvá válnak, néha kifejezetten fájdalmassá. Mivel a már korán jelentkező Landau-válaszreakciót a „zöld fény reflex” állandóan kiváltja, azért a derék és a medence tájékának kényelmetlen érzete a bizonytalan, sejtelmes sajgástól a kínzó fájdalom mértékéig változhat, méghozzá a stresszteli tevékenységek fokának függvényében. Ráadásul a váll- és csípőízületi mozgáskorlátozottság is különböző mértékű kényelmetlenséget okoz, azoktól a szokássá vált tevékenységek fajtájától függően, amelyekben ezek az ízületek is részt vesznek. Például az írógépen dolgozóknak a válla és a nyaka szokott kellemetlenkedni. A postásokat csí- pőés farfájás fogja kínozni. Amikor a szenilis póz, az öreges testtartás már alaposan előrehaladt állapotba jut, és a test középső tája egészen elmerevedett, akkor a kín kezd szinte tűrhetetlenné válni. Ez az a fájdalom, (például a könyökben, a kézben, a

térdben vagy a lábban), amit az orvosok gyakran összetévesztenek más eredetű tünetekkel, és sokszor tévesen ízületi gyulladást, idegbecsípődést, kéztőalagút-szindró- mát, vagy valami hasonlót diagnosztizálnak.

21a. ábra Járás ellenirányú lendítéssel (kontralaterális j árás)

21b. ábra Járás merev törzzsel

3. Krónikus fáradtságérzet. Amennyiben a kétféle reflexválasz egymásra telepedő összehúzódásai egyidejűleg mozgósítják a test izomrendszerét, annak hatalmas mértékű energiafogyasztás az eredménye. Idősebb emberek egyik leggyakoribb panasza, hogy folyton fáradtnak érzik magukat. - Tudna valamit, amitől több lenne az energiám? - Ezt a kérést már többszáz- szor halhattam. Pedig akik ezt kérték, azoknál nem energiahiány állt a panasz hátterében. Nem ez a bajuk. Problémájuk az, hogy akaratlanul és öntudatlanul folyton hatalmas energiamennyiségeket élnek föl. Ezek az idült izom-összehúzódások akkor is szakadatlanul tovább folytatódnak, amikor ők már lepihennek. Még alvásuk ideje alatt is. Reggelre kelve meg csüggedten veszik tudomásul, hogy nem csupán izmaik hasogatnak, de fáradtak, törődöttek is. Akadnak, akik annyira kimerülnek, hogy ébredés után egy-két órával kénytelenek újra ágyba feküdni. Szubjektíve néha nem is fáradtságnak, hanem gyengeségnek élik meg ezt. Gyakran olvashatok olyan orvosi véleményeket, miszerint az idős betegek izmai „elgyengülnek”. Ez általában így nem igaz. Ha az orvosok vennék maguknak a fáradságot, és megtapintanák az érintett izmokat, akkor fölfedeznék, hogy azok merevek, tónusosak, feszültek, szándékolatlanul öszehúzódottak. Tulajdonképpen egyáltalán

90

nem gyengék, hanem nagyon is erősek a tartós feszítettségtől. Gyakran egészen meg nagyobbodnak, és kifejezetten megerősödnek a folytonos igénybevételtől. 1. Állandósult felszínes légzés. A visszavonulási és a cselekvési válasz keveredése miatt a szenilis póz, az öre ges testtartás lefelé húzza az egész mellkast, elöl-hátul egyaránt, és ezzel mintegy mozdíthatatlanná merevíti a törzs felső részét. Már láthattuk a korábbiakban, hogy ez miként váltja ki a kapkodó légzés, a hiperventilláció sekély, felszínes, gyors pihegését, és elemeztük ennek szerencsétlen szív- és érrendszeri hatását is. Amennyiben az oxigénbevitel túlságosan lecsökken, annak gyakran további következménye a búskomorság, a depresszió, továbbá érdektelenség, a figyelem eltompulása, a szellemi frissesség elvesztése. 2. Negatív énkép. Az egyes emberek, ha életük során olyan szintre jutnak, amikor: (1) már nem képesek megtenni olyasmit, amit korábban pedig tudtak, (2) állandóan fájdalmak kínozzák őket, és (3) oxigénellátásuk elégtelen, akkor rendszerint negatív énképet alakítanak ki önmagukról. Ugyanez attól is létrejöhet, hogy minden erőfeszítésük ellenére képtelenek visszaszerezni ifjúkori képességeiket, valamint ha folyton azt mondják, illetve hallják, hogy: „Ez bizony az öregség elkerülhetetlen velejárója.” Ennek végzetes következményei lehetnek, mert- a szomatika szabálya szerint - rendszerint az lesz osztályrészed, amitől tartasz. (További szó esik majd erről még a 12. fejezetben is.) 3. Állandó magas vérnyomás és a „Sötét Satu” Az élet kései szakaszában előforduló betegség okozta halál valószínűleg leggyakoribb oka az érelmeszesedés (arterioszklerózis), amit úgy is hívnak, hogy „az ütőerek megkeményedése”. Ez az a körülmény, ami ott lapul mind a szívkoszorúér-megbetegedések, mind pedig más olyan kardiovaszkuláris bajok gyökerénél, mint például az agyvérzés vagy a fölszakadó verőértágulat (aneurizma). A gerontológia (öregedéstan) kutatóinak tudományos álláspontja szerint ezek oka a magas vérnyomással együtt jelentkező érfalkeményedés, ami zavarja a vér áramlását, továbbá azt is állítják, hogy ezek a tünetek egy biológiailag örökletes, a génekbe beprogramozott folyamat eredményei.{1} Más szóval az orvostudomány álláspontja szerint a „magas vérnyomással járó érelmeszesedés az elaggás elkerülhetetlen velejárója.” Nagyon is lehetséges, hogy egyáltalán nem az. Két jó okom is van ezt állítani. Az egyiket már említettem, amikor a „vörös fény reflex” megtárgyalása volt soron: ahogy a „vörös fény reflex” akadályozza a rendes légzést, s ezzel kiváltja a hiperventilláció kapkodó, felszínes lélegzetvételeit, azzal elnyomja a légzési aritmiát, a légzéssel összefüggő szívritmusváltozást (és az ezzel járó vérnyomáshullámzást) is. Ez két dolgot jelent: (1) a szimpatikus idegrendszernek a kardiovaszkuláris funkciók feletti domi nanciáját, ami az érfalak simaizmainak összehúzódását eredményezi, továbbá;

91

(2) a vérnyomás föl-le mozgó rendes váltakozása megszűnik, s ettől az érfalak ruganyossága csökken, vagyis elvesztik a vérnyomásváltozáshoz való alkalmazkodóképességüket. Másik érvem - a „magas vérnyomással járó arterioszklerózis” elkerülhetősége mellett - a statikus - elmozdulással nem járó - izom-összehúzódások élettani hatásával van kapcsolatban, azzal a fajtával, amit másként izometrikus izomkontrakció néven is szoktak emlegetni. Az izomműködésnek két alapvető fajtáját lehet megkülönböztetni: a statikus (helyben maradó) és a dinamikus (elmozdulást kiváltó) izommunkát. Amikor gyümölcslé kifacsarásához ujjainkat egy narancs köré kerítjük és összezáijuk őket, akkor az ujjaknak ez az erőkifejtése elmozdulással jár, tehát ebben az esetben dinamikus kontrakcióról van szó. Ha viszont egy hasonló méretű, de kőkemény tömörségű biliárdgolyót szorít meg valaki, akkor aközben az ujjak nem mozdulnak el; vagyis ez statikus kontrakció lesz. Alapvetően statikus izom-összehúzódások játszódnak le az izometrikus erőfejlesztő testgyakorlatok során is, amiket egy időben oly roppant népszerűvé tett Charles Atlas testépítő programja. Ez olyan erőkifejtést jelent, ami során bizonyos izomcsoportokat más izomcsoportok ellen dolgoztatunk, például a tenyereket kell szorosan egymáshoz feszíteni, ami a mellizom megfeszülésével jár; a kéz nem mozdul, de az izmok dolgoznak. Van viszont egy komoly gond az effajta gyakorlatok végzésével: meredek vér - nyomásemelkedést váltanak ki. „Az izometrikus gyakorlatok rendkívül nagy stresszt rónak az egészséges szívre is. A d inamikus, elmozdulásokkal járó gyakorlatoktól eltérően (mikor is a szívteljesítmény a vér nyomás középeitekének változása nélkül szökik föl drámai módon) az izometrikus gyakorlatok alatt a szív teljesítménye épphogy csak növekszik, viszont a vérnyomás középértéke meghökkentő magasságokba szökken. Ez a szív terhelésének hirtelen növekedését eredményezi... Az izometrikus gyakorlatokkal kapcsolatos keringési megterhelésről kimutatták, hogy sietteti a szívelégtelenség több tünetének létrejöttét sok olyan egyénen, akik valamilyen szívizombetegségben szenvednek.”{2}

Közismert, hogy izometrikus izomkontrakció hatására a vérnyomás akár 50% - kal is megnövekedhet.{3} Az ilyen statikus izom-összehúzódások okozta veszély nem korlátozódik a szívre: agyvérzést, vagy ütőértágulat-fölszakadást (aneurizma ruptúrát) is kiválthat. J.S. Petrofsky, aki egy teljes kötetet szentelt az ezen területen végzett kutatások áttekintésére, az alábbi figyelmeztető következtetésre jutott az izometrikus izomgyakorlatokat illetően: „...ú gy tűnik, hogy elsősorban idősebb és magasvérnyomásos betegek számára ez a fajta testgyakorlás kifejezetten veszélyes.”{4} Ha most szemügyre vesszük a „vörös fény reflex” és a „zöld fény reflex” egymással szembeni küzdelmét és a statikusan ellenirányú kontrakcióikat a szenilis póz, az öreges testtartás kapcsán, akkor hirtelen rádöbbenhetünk a szenilis póz potenciálisan végzetes kimenetelű veszélyének fenyegető lehetőségére. E testtartásban a test két fő izomcsoportja az akarattól függetlenül egymás ellen szegül egy statikus, izometrikus kontrakció feszülésében. Olyan „Sötét Satu” ez, ami krónikusan magas szintű vérnyomáshoz vezet. Ahogy arról már esett szó, a magas vérnyomásos érelme

92

szesedés lapul szinte minden keringési betegség gyökerénél, amelyek a kései életkorban bekövetkező halál legfőbb okozóinak számítanak. Ráadásul a magas vérnyomás rendkívül elterjedt idősebb emberek között. E két tényezőt összetéve eljutunk a hipertóniás arterioszklerózis egyik alapvető okához, az öreges testtartáshoz, a szenilis pózhoz, ami az egyszerre föllépő „vörös fény reflex” és „zöld fény reflex” szokássá alakulása miatt jön létre. Amennyiben ezek az öntudatlan és nem szándékos reflexválaszok elég gyakran és elég erősen lépnek föl, akkor szokássá válnak, és az akaratlagos tudatosság helyét a szenzomotoros amnézia, az érző-mozgató rendszer emlékezetvesztése veszi át. Ezzel működésbe lépett a „Sötét Satu”. * * *

Minden ember életében az említett hat patológiai folyamat a neuromusz- kuláris stressz következménye. Olyan reflexválaszok hatására jönnek létre, amelyek végső soron rendesnek és normálisnak tekinthetők, és egyáltalán nem károsítanak minket, hacsak nem mulasztjuk el jelentkezésük tudomásulvételét, és nem hagyjuk annyira ismerőssé válni őket, hogy elkerüljék az észrevételt, és lassan szokássá rögzüljenek. Akkor ez a hat kórfolyamat elkerülhető, kiderül, hogy nem „kikerülhe- tetlenek”, ami egyben azt is jelenti, hogy az öregedés legfőbb tünetei megelőzhetők, illetve gyógyíthatók. Úgy vélem, szörnyűséges hiba lenne az idős kort betegségnek tekinteni. Ugyanilyen elrettentő annak föltételezése, hogy a hosszú élet már önmagában is betegségi folyamat, ami elkerülhetetlen tünetekkel jár. Az idős korral összefüggésbe hozott, eddig felsorolt hat kórfolyamat nem valamiféle konkrét, tényleges betegség. Csupán tünetcsokor, s így legtalálóbban „öregségi szindrómának” lehetne nevezni. Valójában tehát egy olyan egészségtelen folyamat kísérőjelenségei, amire figyelnünk kellene, és amit vissza lehet fordítani. Van kiút. El tudjuk kerülni, illetve száműzhetjük a stresszre adott ösztönös neuromuszkuláris válaszreakciók torzító hatását. Magukat a reflexeket ugyan nem olthatjuk ki, mert ezek örökletesen beleépültek génjeinkbe, létezésüket viszont tudatosíthatjuk magunkban. Nem védhető ki minden helyzet, ami ilyen reflexre kényszeríti szervezetünket, ám a válaszreakciónkat már kontrollálhatjuk. Az állatokban a visszavonulási, illetve a cselekvési viselkedési minták betanítható, feltételes reflexek: gondoljunk csak Pavlov kutyájára, amelyik végül már csak a csengő hallatán is nyá- ladzani kezdett. Mibennünk is feltételessé válhataak ezek az önkéntelen válaszreakciók, de csak akkor, ha tudomásul vesszük, hogy bizonyos szempontból ugyanúgy viselkedünk, mint Pavlov kutyája. Pavlov, s vele sok más fiziológus „tudományos szemszögből” úgy tekintette az embert, mintha csupán a sok állatfaj egyike lenne. A szomatikus szemlélet viszont alapvetően különbözik ettől. A szomatika szerint az ember nem csupán egy további állatfaj, nem csak valamiféle bonyolultabb fölépítésű kísérleti patkány. Az ember öntudattal rendelkező lény, aki ráadásul egyre nagyobb tudatosság és önirányítottság megtanulására is képes. Fia felismerjük az öntudat hatalmát, rájövünk, hogy megvédhetjük magunkat a stressz ellenében. Ha szem elől tévesztjük és semmibe („kutyába se”) vesszük az emberi tudatosság meglétét, akkor önmagunk lényegét adjuk fel, és megérdemeljük, hogy kutyamód éljünk és haljunk meg.

93

Nem számít, hogy a tudomány, illetve az orvostudomány fölismeri-e az emberi öntudat tényleges hatalmát. Az embert állatfajként kezelve a tudomány eleve kizárja e fölismerés lehetőségét. Azt viszont nagyon is gondolom, hogy az egyén számára - vagyis neked és nekem — rendkívül fontos ennek föl- és elismerése, valamint kihasználása. így nem csupán a hosszú élet során estleg előforduló (de el is kerülhető) tünetek jelentkezését védhetjük ki, hanem egyben ráébredhetünk az embernek az önmagával szembeni felelősségének és autonómiájának, azaz önrendelkezésének erejére is. Ez olyan hatalmas erő, aminek jelentősége aligha becsülhető túl. Magyarázat AZ ÍJÁSZ ÍJA ÉS A „ZSIGERI FESZESSÉG” VESZÉLYE Mindenki másféle gyógymóddal rukkol elő, ha társa képtelen abbahagyni a csuklást: - Húzz zacskót a fejedre, hogy a kifújt levegőt lélegezd vissza! - Igyál vizet, de fejtetőre állva! - Tartsd vissza a levegőt, amíg csak bírod! -Várj csak, majd rád ijesztek! Ezek a módszerek néha beválnak, de sokszor nem. Ugyanez a helyzet hátfájással is. A barátok és ismerősök - hasonlóan az egészségügy szakembereihez - az ajánlható módszerek egész tárházával állnak elő. Ezek a módszerek is néha beválnak, de többnyire nem. - Túl gyenge a hátad, meg kell erősítened! - Túl kötött a hátad, ki kell nyújtanod! Hajolj előre, érintsd meg a lábujjad! - Porckorongsérv. Műteni kell! - Kidudorodnak a porckorongok. Fűzőt kell hordani! - Csak annyit kell tenned, hogy ülés közben hátadat hátrafeszítve homorítasz, jól kihúzod magad. - Csak annyit kell tenned, hogy egyenes háttal ülsz, és kész. - Roppant egyszerű eset. A túl feszes hát azt jelzi, hogy gyomrod táján a hasizmok elgyengültek és petyhüdtté váltak. Feszítsd meg a zsigereidet, húzd be a hasad, és megoldódik a gondod. Csaknem mindenki küszködik háttáji problémákkal, de képtelenek magukon segíteni, mert nem tudják, nem értik, hogy mi romlott el bennük. Ezért adódik aztán, hogy „megoldásaink” rendszerint nem járnak sikerrel. Kifejezetten komikus, szinte nevetséges is lehetne a helyzet, ha nem járna annyi fájdalommal és szenvedéssel. A derékfájások 99%-ában a fájdalom azokban az izmokban jelentkezik, amelyek a gerincet és a mellkast a medencéhez rögzítik. A fájdalomérzet a deréknál vagy a medencénél, eseüeg mindkét helyen mutatkozik. Néha mindkét oldalon, máskor csak az egyiken. Az izmok valójában egyetlen ok miatt fájnak: a túlzott kontrakció, a tartós összehúzódottság miatt, amit a „zöld fény reflex” váltott ki. Még a jól funkcionáló gerincű ember dereka is megfájdul, ha egy nap 8 -10 órát krumplikapálással vagy gyapotszedéssel tölt a földeken. A nyújtóizmok kimerül

94

nek a törzs folytonos, egymás utáni emelgetésétől. Am azt is hasonló fájdalmak fogják gyötörni, aki széken ülve az asztala vagy írógépe fölé hajolva dolgozik egész nap, mert ekkor is ugyanazok a feszítőizmok (extenzorizmok) feszülnek hosszasan egy szokássá rögzült, habituális „zöld fény reflex” hatása alatt. Az ágyéki gerincszakasz izmai megmerevednek és feszes ívbe húzzák a deréktájat. A fájdalommal járó fokozott derékhajlat - amely oly sok felnőttre jellemző mai társadalmunkban - az íjász fegyveréhez hasonlítható. A gerinc mögötti izmok jelentik az íj idegét. Felajzatlan húrral a gerinc csupán enyhe hajlatot mutat (22a. ábra), de ha meghúzzák a húrt, akkor az íj is meggörbül. (22b. ábra)

22b/1-2. ábra Ajzott íjként feszülő hátgerinc

22a/l-2. ábra Relaxált, laza hátgerinc

A hát nyújtóizmainak krónikus összehúzódása esetén a gerinc ágyéki szakasza egy olyan feszülő íj alakját veszi föl, ami a has irányába céloz, és ami rövidíti a törzset. A gerincoszlop függőleges magassága azért csökken, mert a görbe vonal két végpontja egyszerűen rövidebb távolságra van egymástól, mintha az a vonal egyenesebb lenne. Ez az ív a csigolyák hátsó részét belesajtolja a szivacsos porckorongok poszteriális, hátulsó területébe, amelyek - lévén képlékenyen rugalmasak, mint a golflabda - összenyomódnak, és hátrafelé, a gerinccsatornába türemkednek. (22b. ábra) Mivel a röntgenfelvétel nem mutatja az izomszövetet (a feszesre fölajzott „húrt”), csupán a gerincet és a vastag porckorongokat (azaz csak az íjat), ezért a röntg en orvosok könnyen és gyakran összetévesztik a porckorongok ilyetén kitü-remkedését a tönkremenetellel, a porckorong sérvével, illetve szakadásával. Emiatt tévesen azt hiszik, hogy a vertebrális struktúra, a gerinc szerkezete „robbant le”. Ez a fajta sérült gerinc gondolata tér vissza újra meg újra, amikor erről a gyakori problémáról beszélnek. A „leszakad a derekam!” kiszólás, vagy a „gerinctörő munka” kifejezés ugyanazt a félreértést jelzi, mint a szintén gyakran hallható panasz, miszerint „lerobbant a háta” az illetőnek. Törések és súlyos balesetek kivételével az

95

ember háta ritkán „törik” vagy „szakad”, vagy „robban le”. Viszont gyakran hajlik a íjász íjának fájdalmas ívébe, azzal a kellemetlen gyötrelemtől kísérve, ami rendszerint a hát folyton feszülő, elfáradt izmaiban fészkel, nem pedig a porckorongban, vagy éppen az idegekben, mint ahogy azt széltében-hosszában hiszik. Amennyiben tényleg becsípődik az ágyéki gerinc negyedik és ötödik csigolyája alatti érzőideg a rendkívüli mértékű összehúzódás miatt, akkor a fájdalmat nem a hátban, hanem a medencében és a becsípődés oldali alsó végtagban érezzük. Ez kifejezetten fartáji, isiászos fájdalom, ami egyébként egy súlyosabb kimenetele ugyanannak az íjszerű alakba történő összehúzódás miatti - átmeneti - porckorong-összenyomódásnak. Mivel az íjász íja előrefelé görbíti a gerinc alsó szakaszát, ezért a has önkéntelenül kifelé domborodik. - Akármennyit is fogyókúrázók, képtelen vagyok megszabadulni ettől az előretüremkedő, nyomorult pocaktól! - Olyan megjegyzés ez, amit nap mint nap rengeteg középkorú kliensemtől hallhatok. Noha ez a fajta pocak a hátizmok állandósult összehúzódásának elkerülhetetlen következménye, néhány egészségügyi szakember között mégis fönntartja magát az az ásatag meggyőződés, miszerint a has a hasizom elgyöngülése miatt dülled előre. A „feszes has” nagyon sok férfinak szinte mániájává válik, akik nem egyszer még hosszas felülési és lábemelgetési gyakorlatsorozatok rendszeres végzésére is hajlandók, csakhogy javítsanak a helyzeten. Am semmi nem változik, ugyanis ilyenkor sohasem a hasizmok gyengültek el. A derék izmai viszont annál inkább feszesek, folyton összehúzódott, kontrahált állapotban vannak, vagyis azok a „túl erősek”. A testközéptájék eme jellegzetes görbülete tehát se nem a „gyenge hát”, sem pedig nem a „gyönge has” miatt alakul ki, de nem is olyan strukturális elváltozás miatt, amit helyre kéne tenni, meg kéne javítani, ki kéne merevíteni, vagy éppen meg kéne támasztani. Ez ugyanúgy a folytonosan bekapcsolódó „zöld fény reflex” kiváltotta önkéntelen és tartós hátizomösszehúzódás eredménye. A probléma igazi helye tehát az agy, ahol ez a szokássá rögzült reflex fészkel. Amennyiben ezt a reflexet megtanuljuk uralni, akkor minden említett gond megoldódik, a görbe hát, az előre kiboltosodó has, az összesajtolódó porckorongok, valamennyi eltűnik, és a fájdalom is szertefoszlik. A szenzomotoros amnézia, az érző-mozgató rendszer emlékezetkihagyása ráadásul elfelejteti velünk azt is, hogy milyen érzés laza, formájából ki nem vetkőzött gerinccel élni. Miután valaki hosszú éveken át kínlódott görbe és megrövidült gerincével, nem csoda, ha már nem is emlékszik, milyen érzés egyenesen tartani magát. A hosszú idő alatt az „egyenesség” érzése is torzulást szenved. Az elmúlt tíz esztendő során - számos hátragörbített gerincű, fájós hátú betegem közül még egyetlenegy olyanhoz sem volt szerencsém, aki - miután megtanulta érintett izmai ellazítását - meg ne jegyezte volna: „De hát ez nem olyan érzés, mintha egyenes volnék! Tisztára, mintha előregörnyednék! Ha egyenesen ülök, akkor így kell tartanom a hátam,...” s erre föl aztán megint összehúzzák és hátrahajló. homorú ívbe feszítik derekukat, abba a régi yalakba, amit már megszoktak, hasukat előredüllesztve, s ezáltal fejüket a test súlypontja mögé húzva.

96

23a/l-2. ábra Eltorzult belső testkép: a hátrahomorított hát egyenesnek tűnik

23b/l-2. ábra. Eltorzult belső testkép: az egyenes hát „görnyedmek” tűnik

A 23a. és a 23b. ábra ezt az eltorzult tudatbeli testképet mutatja be. A 23. áb rán a tartós „zöld fény reflex” hatása alatt álló személy jellegzetesen eltorzult testképe látható: az ilyen ember számára a törzs hátrahajló íve érződik „egyenesnek” (23a. ábra), úgyhogy amikor az illető megtanulja hátizmai ellazításával gerince ki egyen csí- tését, akkor az neki „görnyedtnek” tűnik. (23b. ábra) Beletelik pár hétbe, amíg megszokja az egyenes, hosszú, torzulásmentes hát kellemes érzetét. Nagyon lényeges lesz mindennek a szem előtt tartása akkor, amikor majd elkezdjük az első két SZOMATIKUS TESTTUDATNEVELŐ GYAKORLAT keretén belül a hátizmok ellazítását.

97

TIZENEGYEDIK FEJEZET A trauma, a sérülés szerepe Amikor megdől a test Egy kérdést mindig fölteszek a nálam jelentkező betegeknek: volt-e korábban csonttörésük, súlyosabb természetű balesetük, műtétjük, vagy bármilyen egyéb ok miatt állottak-e valaha kórházi kezelés alatt? Mindig szemügyre veszem a páciens koponyájának helyzetét is, megnézem, „hol áll a feje”, amiből kiderül, nem dől-e az illető valamelyik oldala irányába. Néha megkérem pár lépés megtételére is, hogy láthassam, mutatkozik-e sántítás, bicegés. Mindkét tájékozódás ugyanazt a célt szolgálja: kideríteni, hogy történt-e súlyos sérülés az illetővel eddigi élete során. A szokássá rögzült „vörös fény reflex” és „zöld fény reflex” fokozatosan kialakuló testi hatásai legjobban oldalról nézve tűnnek szembe. Ezek például az „íjász íja” tartásnak megfelelő hátragörbült derék és kidüllesztett has, vagy a „viejito-tartás”, a görnyedt felsőtest. A trauma hirtelen kialakuló hatásai viszont szemből vagy hátulról nézve látszanak a legjobban. Ilyen például a törzs oldalirányú dőlése. A hosszú időn át elhúzódó stresszhatás egyaránt érinti a test mindkét oldalát, tehát nem szokott oldalirányú dőlést is okozni. A trauma viszont rendszerint a testnek csak arra az oldalára hat, amelyiken a súlyos sérülés történt, s az izmok féloldali összerándulását és a test oldalirányú meggörbülését okozza. A „traumareflex” az érző-mozgató rendszer válaszreakciója, melynek célja, hogy megóvjon minket a fájdalomtól. Egészen közönséges, mindennapi védekező reflexről van szó. Ugyanolyan közeli ismerős, mint a „vörös fény reflex” lélegzetelállító görnyedése, vagy a „zöld fény reflex” okozta felajzott íj alakú fájdalmas háttartás. Ha méh döfi fullánkját bőrünkbe, vagy injekciós tűvel szúrnak belénk, önkéntelenül összerándulunk. Ez a „traumareflex”. Ha a cigarettaparazsat vagy az öngyújtó lángját túl közel tartja hozzánk valaki, akkor a fenyegetett testrészt hátrébb húzva a veszély- forrástól megrezzenünk: ez is „traumareflex”. Amikor sérülés éri testünket, akkor az izomzat összerándulásának az az értelme, hogy a sérülés helyének környezetében feszes, védekező, pgyzsszerű területet hozzon létre: ez szintén a „traumareflex”. Az efféle „traumareflex” a test bármely részén fölléphet, fönt vagy lent, elöl vagy hátul, baloldalt vagy jobboldalt. A test elülső oldalán hozzáadódhat a „vörös fény reflex” összehúzó görnyedéséhez, ami néha például szívműtét után figyelhető meg. A test hátsó oldalán hozzáadódhat a „zöld fény reflex” feszes hátragörbülésé- hez, ami időnként gerincműtétet követően látható. De - hacsak nem teste középtáján érte a sérülés az illetőt, - a „traumareflex” összekuporodásra késztető izom-össze- húzódása egyértelműen az egyik testfélen fog meglátszani, rendszerint károsan érintve a járás egyenletességét és az egyensúlyérzéket.

99

Amennyiben szkoliózis, azaz gerincferdülés áll fönn, az annyit jelent, hogy trauma történt. Ortopéd orvosok gyakran figyelmen kívül hagyják a sérülést, mint a gyermekkori gerincferdülés létrejöttében is szerepet játszó jelentős tényezőt, s néha furcsa módon azt hangoztatják, hogy az okok ilyenkor genetikusak, vagyis, hogy az egyik oldal örökletesen gyorsabban növekszik, mint a másik. Az esetek egészen elenyésző hányadában ez valóban igaz lehet, de a genetikus eredetű deformációk rendszerint más, szintén örökletes eredetű növekedési torzulásra mutató jegyekkel együtt, halmozottan szoktak előfordulni, ami viszont meglehetősen ritka a gerincferdülés esetében. A szkoliózis lehet egyszerű oldalirányú gerinchajlat, mint egy elnyújtott „C” betű, de lehet kettős hajlat is, mint az „S”. (24a. és 24b. ábra) Utóbbi esetben a gerinc alsó része az egyik irányba görbül, míg a felső, mellkasi szakasza az ellenkezőbe. Kialakulásának menete általában az alábbi: a test egyik oldalát sérülés éri, ami a medence és az ágyéki gerincszakasz egyik oldali izmait szorosabb összehúzódásra készteti. Ám egyensúlyérzékünk helyesbítőreflexe is bekapcsolódik, és önműködően elhúzza a fejet és a törzset az ellenkező irányba, hogy ellensúlyozza az alsó testtájék hajlá- sát. A 24a. és a 24b. ábrákon a reflexes izomösszehúzódásnak olyan hatása látható, amelynek irányítása fölött az illető elvesztette az uralmát; azaz előállt az SMA, a szenzomotoros amnézia, az érző-mozgató rendszer emlékezetvesztése. Lehet az oldalirányt! hajlat egyszerű vagy „S” alakú, az ok rendszerint ugyanaz: trauma a test egyik oldalán, ami reflexes izom-összehúzódást okozott.

24b. ábra Szkoliózis (oldalirányú gerincferdülés) kettős, „S” alakú hajlattal

24a. ábra Szkoliózis (oldalirányú gerincferdülés) egyszerű, ,,C” alakú hajlattal

100

A „traumareflex” kiváltása bármilyen súlyosabb testi sérülés hatására megtörténhet. Az ELSŐ RÉSZ esettörténeteiben Barni, aki erősen jobbra dőlt, három évvel korábban bal combját törte el gépkocsibalesetben; Lujzi „befagyott” jobb válla és jobbra dőlése azután alakult ki, hogy elesett és eltörte jobb felkarját, Huba kizuhant teherkocsijából, megsérült a bal térde, s attól kezdve balra dőlve bicegett. A „traumareflex” sebészeti beavatkozás következményeként is kiváltódhat: szpasztikus , görcsös összehúzódás válaszreakciója áll elő a műtött terület tájékán. Nagyobb mellműtéten (mastectomia) átesett nőknél könnyen előfordulhat, hogy mellkasuk felső részén és vállukban tartós merevség és krónikus fájdalom jelentkezik. Szívműtétet túlélt férfiak mellkasában sokáig sajgó feszültség maradhat. Veseműtét és húgycső-katéterezés után egyeseknél irányíthataüan altesti izomgörcsök jelentkezhetnek a has alsó részén, illetve a comb tövénél, amerre a katétercső vezetett. Az efféle példákat vég nélkül lehetne sorolni. Ugyanígy gyakori a „traumareflex” a test valamelyik oldalán egy súlyosabb csípőreesés után, vagy lábtörés, esetleg bokaficam nyomán. Ha nem tudjuk a sérült lábat terhelni, az a test terhének a túlsó oldalra történő önkéntelen átvitelére vezet. Ez nem szándékos cselekedet, hanem akaratlan reflex, hogy elkerüljük a fájdalmat. Ilyenkor egyszerűen nem tehetünk mást, minthogy a másik lábat részesítjük „előnyben”, s „kíméljük” a sérültet. Szabók és csontkovácsok egyaránt gyakran mondják kuncsaftjaiknak, hogy egyik lábuk rövidebb, mint a másik. Száz ilyen eset közül, amikor úgy tájékoztatták a beteget, hogy nem egyforma hosszú a jobb és a bal alsó végtagja, én magam egyetlen eggyel sem találkoztam, akinek valóban rövidebb lett volna az egyik lába; minden egyes esetben a test központi izmai álltak tartós feszültség alatt, ami fölhúzta a medence valamelyik oldalát, (mint Huba „félig behúzott futóműve”), amitől az azonos oldali alsó végtag - de csupán a felületes szemlélő számára - rövi- debbnek tűnik. A „traumareflex” megnyilvánulási változatainak száma legalább ugyanannyi, mint ahányféle módon megsérülhetünk, az apróbb kellemetlenségektől kezdve az egészen durva behatásokig, az „ostorcsapásos” rándulás okozta nyakpanaszoktól kezdve egészen a bénulásos betegségekig. A bal és a jobb testfél közötti egyenlőtlenség annyira gyakori, hogy sokszor hi ába látjuk, mégsem vesszük észre. Az oldalirányú gerincgörbület olyannyira hétköznapi, „normális”, hogy még az orvosok közül is nagyon kevesen képesek fölismerni a baleset miatt egyik oldalára dőlő személynél, ha az illetőnek ráadásul még a dereka is fokozottan íveltté vált a „zöld fény reflex” hatására, hogy milyen nagy az egyik vagy esetleg mindkét oldali ülőideg -becsípődésének a veszélye. Az isiász (más néven ülőidegzsába) oka a porckorongnak az ülőideg gyökeire kifejtett nyomása. A kétoldali ülőideg ágai a negyedik és ötödik ágyékcsigolya, illetve az ötödik ágyékcsigolya és a keresztcsont között erednek. Ezek érzőidegek, amelyek a medencén keresztül futnak le a combhoz és a lábikrához (vádlihoz), s a lábfejben végződnek. A magasabban eredő ülőidegrész a láb oldalán megy végig és a nagylábujjban (öregujjban) végződik. A lejjebb eredő ülőidegrész viszont az alsó végtag hátoldalán vezet le, a sarokhoz, és a kislábujjban ér véget. A fájdalomérzet helye attól függ, hogy mely ideggyökök kerültek nyomás alá. Ha a becsípődés kismértékű, a fájdalomérzet a medencére és a csípőre korlátozódik. Ha azonban súlyos nyomás nehe

101

zedik az idegre, akkor a fájdalom forró, tüzes huzalként éget, az ideg teljes hosszá ban, le egészen a lábfejig. Ez idegfájdalom, amelynek jellege különbözik az izomfájdalom érzetétől, és szélsőséges esetben pokolian kínzó lehet. Csigolya-összeroppanás okozta becsípődés és nyomás, illetve más súlyos sérülések nyilvánvaló eseteit leszámítva az isiász egy meglehetősen elteljedt adaptív, vagyis alkalmazkodási betegség. Mint minden adaptív baj, ez is közvetlen összefüggésben áll az illető élete során megélt stressz és elszenvedett sérülés mennyiségével. Mennél tovább élünk, annál több a lehetőségünk stresszre és sérülésre. Nem csoda hát, hogy az ülőidegzsábát is gyakran összefüggésbe hozzák az öregkori nyavalyákkal. Pedig ez is bármilyen életkorban előfordulhat. S lévén alkalmazkodási betegség, az isiász szintén ugyanúgy elkerülhető, illetve gyógyítható, mint a többi öregedésnek tulajdonított baj. A szomatika oktatójaként munkám egyik legérdekesebb része, amikor megtanítom az embereket, miként kerüljék el, illetve hogyan szabaduljanak meg az isiász, avagy ülőidegzsába kiváltó okaitól. Gyakran keresnek föl olyan emberek, akiket súlyos derék- és lábfájás gyötör, de a műtét elkerülése érdekében szinte bármire hajlandóak. Egy alkalommal például egy, a negyvenes éveinek elején járó pék vánszorgott be hozzám, pokoli - isiász okozta - kínoktól gyötörve, ami végighúzódott a bal lábán, le az öregujjig. A fájdalom egészen rémületbe ejtette, de még jobban félt attól a gerincműtéttől, amit orvosai elengedhetetlenül szükségesnek véltek. Néhány szomatikus kezelés hatására visszanyerte törzse baloldali, valamint ágyéki izmai érzékelésének és mozgatásának irányítását. Fájdalma elmúlt, először a lábából, majd a derekából is. Tönkrementnek hitt porckorongjáról kiderült, hogy az csupán kissé kitüremkedett a derék izmainak akaratlan összehúzódásából származó nyomóerő hatására. Tökéletes gyógyulását azóta is folyamatosan úgy ünnepli meg, hogy minden nap nagy felhajtással bemutatót tart, amint maga emelgeti föl a padlatról a félmázsás liszteszsákokat. így tölti föl a dagasztógépét, nap-nap után, immáron három esztendeje. Egy másik esetben meg egy cowboy-jal foglalkoztam, aki krónikus ülőidegzsá- bája miatt kénytelen volt távolmaradni a rodeóversenyek állatmegülő vetélkedéseitől. Alig tíz nap pal harmadik (s egyben utolsó) foglalkozásunk után már San Francisco városának Cow Palace (Marhapalota) nevű küzdőterén a vadlóbetörés és bikameg- nyargalás mesterségét űzte a Nemzeti Bajnokság versenyén. Az emberi tudatosságnak és a központi idegrendszer tanulási és alkalmazkodási képességének erről a szinte csodával határos teljesítményéről szól ez az egész könyv. Sokkal többre vagyunk képesek, mint hittük! Amint fokról fokra egyre többet tudunk meg az agy működéséről, hogy miként irányítja, javítja és óvja testünket, annak arányában fogjuk egyre inkább értékelni elképesztő képességét, aminek ráadásul mi magunk vagyunk a birtokosai. Sokkal kevésbé szorulunk mások segítségére, sokkal kevésbé függünk másoktól, mint ahogy azt eddig magunkról tartottuk. Más szóval sokkal inkább felelősek és önirányítóak vagyunk életünket illetően, mint ahogy azt gondolnánk.

102

Magyarázat HOGYAN MARADJUNK VONZÓK ÉS OKOSAK? Az öregedés legendájának elterjedt hite szerint az ifjúság első virágzása múltán folyamatosan egyre csak veszítünk nemi és szellemi képességünkből. Vaskos tévedés! A nemi alkalmasság hanyatlásában, a potencia csökkenésében van azért néminemű igazság, már ami a férfikéj csúcspontelérésének, az orgazmusnak a gyako riságágát illeti, a serdülés utáni első négy évéhez viszonyítva. A nemiségnek ez a kezdeti kirobbanó formája a tizenéves kor végére visszaesik egy viszonylag állandó szintre, s a férfiak 98%-a ötvenes évei után is nemileg aktív marad. A nemiségről szóló ismereteink Alfréd C. Kinsey úttörő jelentőségű, s vagy három évtizeddel ezelőtt kelt jelentéseiből erednek. De Kinsey kutatásai legföljebb 65 éves életkorig bezárólag foglalkoztak az emberek szexuális kérdéseivel, s már az 50 év fölötti korosztályhoz tartozó vizsgálati alanyok száma is elenyészően alacsony volt. Ezt a hiányzó ismerethalmazt bőségesen kiegészíti viszont a Consumers Union (Fogyasztók Szövetsége) 1984 -ben kiadott jelentése, amit Lőve, Sex andAging{ 1} (Szerelem, nemiség és öregedés) címen tettek közzé, s ami az 50 és 80 év közötti korosztályt ölelte föl. Az ebben a jelentésben szereplő 4246 válaszadó a legnagyobb létszámú időskori (geriátriai) mintát jelenti, amit a szexualitás tanulmányozása céljából valaha összeállítottak. A jelentésből az derül ki, hogy a kései években a nemi képesség csupán elhanyagolhatóan csekély mértékben csökken. Ami a gyakoriságot illeti; jóllehet, nem ugyanolyan, mint a tizenéves kor vége táján, de, ha a jelentés személyes megjegyzéseit is áttanulmányozzuk, kiderül, hogy az élvezet viszont kétségtelenül nagyobb. Úgy tűnik tehát, hogy az idősebbeknek kevesebb ismétlésre van szükségük ahhoz, hogy jól csinálják. A nők nemi reakcióképességének kiteljesedése a féfiúinál jelentősen későbbi korra tehető, vagyis húszas éveik végére, illetve a harmincas esztendeik elejére. Szexuális tevékenységük átlagos gyakorisága e kor után aránylag állandó marad, egészen a 60 éves korig. Ajelentésben szereplő ötvenes éveikben járó nők 93%-a volt még nemileg aktív ebben a korban. Összevetve ezt az adatot a mintául vett 50 év feletti férfiak 98%-os nemi aktivitási mutatójával olyan képet nyerünk a félszáz esztendő küszöbén túli emberek nemi életét illetően, ami egyáltalán nem erősíti meg az öregedésről szóló legenda mítoszát. Ismerve azokat az izomrendszeri kényelmetlenségeket és korlátozottságokat, amik az élet során a stressz és a véietien balesetek okozta trauma folytán az átlagpol gárt sújtják, ezek a számadatok bizony elég meglepőek. Ugyanígy elképesztő az is, hogy a hatvanas éveiket taposó férfiak 91%-a nemileg továbbra is tevékeny, mint ahogy a hasonló korú nők 81%-a szintén. (Azt se felejtsük el, hogy ez a némileg csökkenő számérték az elözvegyülésből adódó változásokat is tartalmazza...) Sokan hiszik, hogy mire valakinek sikerül élve megérni hetvenes éveit, az a nemi tevékenységet illetően már végképp kimerült. Szó sincs róla! Az e korosztályhoz tartozó összes vizsgált férfi 79%-a, míg a hasonló korú nők 65%-a továbbra is szexuálisan aktív marad.{2}

103

Életkorunk előrehaladtával tehát mutatkozik ugyan némi csökkenés a nemi élet gyakoriságában, de az csekély mértékű. S ha megtanuljuk, hogy miként védjük meg magunkat az idegrendszerünket érő stressz és traumák halmozódó hatásától, könnyen lehet, hogy egyáltalán semmiféle csökkenés sem mutatkozna ebben a tekintetben. Mély benyomást tett rám a hivatkozott jelentésnek a nyolcvanas éveiket élő emberekről szóló része is. Kiderült, hogy az ilyen korú férfiak és nők mintegy fele marad meg nemileg tevékenynek, és többségük a nemi élményük szintjére vonatkozóan továbbra is a „nagyon élvezetes” fokozatot jelölte meg. A feltett kérdésre felelve, hogy mit tudna a szerelmet és a nemi kapcsolatokat illetően a fiatalabb nemzedékek számára mondani, egy San Diego (USA) városából való 83 éves asszony így felelt: - Azt, hogy a nemi életnek a kor nem szab határt. Egy 68 éves özvegy még ezzel a megjegyzéssel egészítette ezt ki: - Hogy tömören összegezzem: ritkábban engedem meg magamnak, de annál jobban élvezem, és annál nagyobb gyönyörűségemet lelem benne...{3} A korosodással kapcsolatos közismert legenda másik része az öregedés okozta szellemi hanyaüás. Amikor az értelmi szint fölmérésére a Binet féle intelligenciavizsgálatokat először alkalmazni kezdték az Egyesült Államokban, úgy vélték, hogy az értelmi szint - a nemi képességek fejlődésével párhuzamban - 16 éves korban éri el a csúcsát. Az 1920-as évek táján egyes kutatók egyenesen úgy gondolták, hogy a lehetséges csúcs még ennél is korábbi, talán a 13. életév körüli. Ezen tetőpont után értelmi fejlődést már nem feltételeztek. (Talán ez is gyökere volt a közismert tévhit kialakulásának.) Az 1930-as évek Wechsler féle tesztvizsgálatai hamar kiderítették, hogy a Binet-féle teszt ezen megállapításai nem állják meg a helyüket. További vizsgálatok alapján egyenesen úgy tűnt, hogy sok felnőtt egyre okosabbá válik, ahogy öregszik. A Wechsler-tesztek további érdekességeket is fölvetettek: a különféle természetű szellemi tevékenységek különböző időpontokban és különböző mértékben csúcsosodt ak, illetve hanyaüottak, sőt, néhány felnőtt egyáltalán semmiféle mérhető csökkenést sem mutatott az idő múlásával. Valamennyiünk számára ismerős, ahogy az idősebbek sóhajtozva mondogatni szokták: Bizony már nem vág úgy az eszem, mint annak idején. - Arról is hallhatunk, hogy sok idős embert az Alzheimer kór okozta emlékezetzavar sújt. A huszadik század felgyorsult tempója miatt sokak számára az ifjabb, feltörekvő nemzedékek okosabbnak tűnnek, mint az őket megelőzők. De vajon ennek a korkülönbség-e az oka, vagy valami ettől teljesen független dolog, például a kulturális és a neveltetésbeli eltérés? Nem lehetett ezt a kérdést egyértelműen megválaszolni mindaddig, amíg el nem végeztek egy bonyolult tudományos feladatot. A „longitudinális” tanulmányban folya matosan mérik egy megfelelően kiválasztott embercsoport tagjainak értelmi képességeit, a felnőttkor végéig. Nyomon követni egy kellően nagy létszámú csoport tagjait, és folyton vizsgálni meg újratesztelni őket, 20-30 esztendőn keresztül, bizony hatalmas feladat. Ennek megfelelően eddig csupán egy-két efféle vizsgálatot sikerült befejezni. Nyolc ilyen tanulmány eredményeit tették közzé egy egészen rendkívüli kutatási jelentésben, Longitudinal Studies of Aduit Psychologiccil Development (A felnőtt

104

kori lélektani fejlődés longitudinális vizsgálata) címen.{4} Kiadója az a K. Warner Schaie, akinek saját, 21 évig tartó vizsgálata képezte e könyv gerincét. Schaie 1656 alannyal vágott bele vizsgálataiba, akik 25 és 67 év között jártak. Tesztelte őket 1956-ban, 1963-ban, 1970-ben és 1977-ben. A csoportban végzett és újra és újra lefolytatott vizsgálati tesztek célja a különféle jellegű értelmi képességek növekedésének, illetve hanyatlásának megállapítása volt. Egyértelműen nyilvánvalóvá vált, hogy az értelmi képességek fejlődése nem 16 éves korban ér a csúcsra. Különböző értelmi képességek más és más időtartamot igényeltek beérésükhöz. A számokban történő gondolkodás például nem éri el tetőpontját a 32-ik életév előtt; az indoklási és érvelési képesség a 39-ik évben csúcsosodik ki; a beszédkészség és a szavak folyamatos fűzésének képessége nem jut föl legmagasabb szintjére 46 éves kor előtt. A szóbelijelentés értelmezése az 53. életév után éri el csúcspontját.{5} Az idő múlása tehát felnőttek esetében sem feltétlenül a hanyatlás időszaka, hanem a fejlődésé és az előrelépésé is. Ez aztán a döbbenetes fölfedezés! Vajon miért nem mutatta valamennyi tesztelt személy ugyanazt a folyamatos fejlődést? Miért lehetett, hogy egyesek hanyatlásnak indultak, mások ugyanakkor tovább folytatták képességeik növelését? Átvizsgálva a különféle lehetőségeket Schaie arra a következtetésre jutott, hogy „flexibilis perszonalitási stílusú” (hajlékony személyiségjegyekkel rendelkező) egyéneknél a valószínűbb, hogy életüket továbbra is magas szellemi képességű szinten folytatják. Az értelmi képesség ezen a módon tükrözi vissza, hogy miként éltük életünket, vagy, ahogy Schaie mondja: „...jellegzetesen csak a 8Tik életév tipikusan az, amire elmondható, hogy az átlagos idős ember a fiatal felnőttek közepes teljesítményszintje alá esik.”{6} A „flexibilis perszonalitási stílusjegyek” mellett Schaie még két másik olyan feltételt is hangsúlyoz, amelyek elősegítik a magas szintű mentális képességek megmaradását: elsősorban a kellemes, stresszel kevéssé terhelt életvitelt, másodsorban pedig a mozgásszervi bántalmak, és a szív- és érrendszeri betegségek hiányát. Schaie végül kereken megerősíti azt a tézist, ami ennek a könyvnek is alapvető tantétele: „Arra a következtetésre jutottam, hogy a .használd vagy elveszted’ elv nem csupán a mozgásszervrendszeri hajlékonyság fönntartására alkalmazható, hanem az életmód rugalmasságára, továbbá az azzal összefüggő magas szintű értelmi teljesítmények megtartására is.”{7}

105

TIZENKETTEDIK FEJEZET %Jf

Az elváráss a hozzáállás szerepe Az „elvárás” nyelvünk talán legfontosabb szava. Az emberi lét azon összetevőjéhez van ugyanis a legtöbb köze, ami elől a legkevésbé tudunk kitérni. Ez pedig az idő. Az időben élünk, vagyis állandó változásban. A jelen perc helyet ad a rákövetkezőnek. A mai nap a holnapnak, az idei év a jövő esztendőnek. Élni és öregedni ugyanazt az eseményt jelenti, mert az ember az időben él, életünk a jelen idejéből a jövő idejébe áttűnve változik. Ennek a folytonos változásnak a középpontjában helyezkedik el az elvárás. Az elvárás az, ami elvisz minket ajelenből a jövőbe. Olyan, mint hajó orrtőkéjén a vágósarkantyú, aminek éle kihasítja az előrevezető utat. Amerre a vágóéi mutat, az határozza meg a hajótest haladásának irányát. Orra után megy a hajó, mozgását az vezeti. Életünk folyamata ugyanúgy követi elvárásainkat, ahogy a hajótest megy a saját orra mutatta irányba. Az „önmagát beteljesítő prófécia” kifejezés olyan jövendölést jelent, ami elősegíti önnön megvalósulását. Azt jelenti, hogy amit önmagunkkal kapcsolatban elvárunk, az rendszerint egybeesik azzal, ami végül is megtörténik velünk. Az elvárás nem csupán a jövő előrejelzése, ahhoz is hozzájárul, hogy az események aszerint következzenek be. A tevőleges szerep, amit az elvárás játszik, jó közérzetünk és egészségünk szempontjából döntő fontosságú. Gondoljunk csak a gyógyszert utánzó, de hatóanyagot nem tartalmazó készítmények gyógyító hatására, az úgynevezett „placébóeffek- tusra”. A placébó latin eredetű kifejezés, s jelentése „Kérni fogom”. A katolikus keresztény egyház egyik liturgikus szertartásából vették át, amiben a pap így szól: „Kérni fogom az Urat..." Később már általános körben is mindenféle olyan próbálkozásra alkalmazták ezt a kifejezést, amiben valakit valamire kérünk, vagy kecsegtetünk valamivel, vagy hí - zelgünk neki. A tizenkilencedik században az orvosok minden olyasmire - például kivonatokra - hivatkozva használták ezt a szót, ami nem rendelkezett hatóanyaggal, de „gyógyszer” gyanánt adták, noha nem azért hogy meggyógyítsák a beteget, hanem csupán hogy kedvébe járjanak. Ám ugyanezek az orvosok hamarosan mégis valami egészen furcsa dologra lettek figyelmesek. Ezek a készítmények ugyanis - amelyektől nem vártak semmiféle hatást - néha ténylegesen sikerre vezettek, amennyiben az orvos rávette a beteget, hogy higgyen a szer hatásosságában, abban, hogy az majd valóban segíteni fog. Ha a beteg elvárta a cukorpirulától, hogy segítsen rajta, akkor az meg is tette azt. Ez tehát a „placébóeffektus”. A hivatásos gyógyászatban dolgozók hajlamosak azt gondolni, hogy az ő tech nikai felszerelésük tartalmazza mindazt, amire csak szüksége lehet egy betegnek. De a placébóeffektus ennek ellenentmond. F.J. Evans vezetett végig egy alaposan ellen

107

őrzött kísérletsorozatot a fájdalomcsillapításra vonatkozóan, aminek során a morfi um, illetve az „értéktelen” placébótabletta hatását hasonlította össze. A placébó a morfiumadag hatásosságának 56%-át érte el!{l} Vajon mi lehetett az, ami ennyire erőteljes fájdalomcsillapító hatást váltott ki? Csakis egyvalami: az elvárás. Majdnem ugyanezek az eredmények adódtak, amikor a „placébóeffektust” az Aszpirin (54%), illetve a Kodein (56%), valamint a Darvon (45%) nevű készítmények hatásával vetették össze. Egészen rendkívüli volt arra rájönni, hogy a placébó effektus állandónak bizonyul. Bármi is volt az analgetikus hatóanyag, a placébó hatásosságának részaránya szinte pontosan ugyanakkora maradt. A hír terjedésével az orvosok hamarosan rájöttek egyéb dolgokra is, például arra, hogy a placébóeffektus • egyáltalán nem korlátozódik a fájdalomcsillapításra. Placébóhatásra bukkantak olyan kutatásokban is, amik például mellékvesehormon (adrenalin), angina pectoris (szívtáji szorító fájdalom, heveny koszorúér-elégtelenségben), asztma (légszomjroham), vérkép, vérnyomás, rák, közönséges meghűlés, köhögési reflex, cukorbaj, hányás, láz, emésztőnedv elválasztás, mozgásképesség, fejfájás, álmatlanság, szklerózis multiplex (idegrendszeri betegség), fogamzásgátló tabletták, Parkinson-kór, pupillatágulás és összehúzódás, légzés, sokízületi gyulladás, tengeribetegség, fekély, védőoltások, vazomotoros (érbeideg ződési) funkciók, továbbá szemölcsök tanulmányozásával foglalkoztak.{2} A lista, azt hiszem jelentős mértékben alátámasztja a szomatika szemléletét, miszerint a tudatosság szerves összetevő részét alkotja az emberi test önszabályozó tevékenységének. Az elvárásnak az emberekre gyakorolt ilyen befolyása annyira következetesen észlelhető, egyetemes reakció, hogy új készítmények kipróbálásakor a gyógyszeripar is automatikusan figyelembe veszi. Vizsgálólaboratóriumaikban mindig „kettős -vak” kísérletet végeznek, vagyis a próba alatt sem a kísérlet vezetői, sem annak alanyai nem tudhatyák, melyik a „placébó”, és melyik az „igazi” pirula. Evans így következtet: „A placébót úgy kell figyelembe venni, mint egy öntörvényű terápiás gyógybeavat- kozási lehetőséget, egy hatóanyagot, aminek hasznos, illetve káros, pozitív, avagy negatív hatásait más hatásoktól függetlenítve ki lehet értékelni, s amelynek hatásmódja olyan, hogy az maga is megér egy önálló kutatást.”{3} A placébóeffektus nem csupán a farmakológia, a gyógyszertan területén mutatkozik, de még a sebészetben is megfigyelhető. H. Beecher már klasszikusnak számító orvosi tanulmánya, a „Surgery as a Placebo” (A műtét mint placébó) beszámol arról, hogy miféle placébóhatáson alapuló operációt alkalmaztak az angina pectoris („szívgörcs”) fájdalmának enyhítésére. A szokásos sebészeti beavatkozás során a feltárás után elkötik az emlőverőeret (artéria mammaria). A sebészek egy része azonban kételkedett e beavatkozás hasznában, s ezért két csoportra oszlottak. Az egyik elvégezte a bemetszést és az emlőverőér lekötését, a másik viszont csak bevágta a bőrt, majd a sebet bevarrta, s a verőérhez hozzá sem nyúlt. Az eredmények mindenkit lenyűgöztek. Az a csoport, amelyik csupán bemetszést alkalmazott, s utána semmi mást, 100%-os sikerről számolhatott be, „műtétjük” után valamennyi betegük többet tudott mozogni szívtáji panaszok jelentkezése nélkül, és mindegyiküknél csökkent a gyakran használt szívgyógyszer, a nitroglicerin iránti igény. A betegek ugyanezen csoportja hat héttel, majd még később, hat hónappal a beavatkozás után is mutatta

ezeket a figyelemreméltó javulási jeleket. A másik csoportnál a javulás aránya ugyan akkor mindössze 76%-os volt. A placébóeffektus egyértelműen megmutatkozik a biofeedback (élettani visszacsatolás) segítségével történő kezelés, illetve a pszichoterápia során is. Szorongás, ödéma (vizenyő), tachikardia (szapora szívverés), érszűkület, különféle fóbiák (félelmek) és depresszió (búskomorság), ezek mindegyike olyan kór, amit már sikeresen gyógyítottak placébóhatás útján. Az elvárás tehát kulcsfontosságú tényező minden emberi betegség esetén. Mivel a gyógyászat gyakorlatában a placébóhatás ennyire általános, ezért ma már külön tudományág, a pszichoneuro-immunológia tanulmányozza. Ez az ígéretes kutatási terület olyan valaminek a meglétét tételezi eleve föl, amit nemrég még tökéletes lehetetlenségnek tartottak: azt, hogy a szervezet védekező (immun-) rendszere szoros funkcionális kapcsolatban áll a központi idegrendszerrel. Kiderült továbbá, hogy a különféle tudatállapotok, egyes érzelmek és bizonyos hozzáállások olyan neurotranszmitterek (ingerületátvivő anyagok) termelését váltják ki, amik befolyásolják az immunrendszer működését. Ezért lett e fiatal tudományág neve pszichoneuro- immunológia. A pszichoneuro-immunológia munkahipotézise (előföltételezése) az, hogy valamilyen tudatállapot (például az elvárás) egyaránt képes változások létrehozására a központi idegrendszerben és az immunrendszerben is. Lényegében ez egybevág a szomatika szemléletével: vagyis a testünkkel, az egészségünkkel kapcsolatos hozzáállásunk és hitünk alapvetően befolyásolják testi állapotunkat és egészségünket. Amennyiben elvárjuk testünktől, hogy lendületes, életteli és egészséges legyen, akkor hajlandóságot mutat, hogy az is maradjon. Másrészt viszont az elvárás az öregedés regéjének mítoszába is beépülhet, vagyis az öregkorral együttjáró szerkezeti és funkcionális leépülés elkerülhetetlenségébe vetett hitbe. Utóbbi esetben a leépülés ténylegesen is jelentkezik. A prófécia önbeteljesítővé válik: az történik meg, amit elvárunk. Ha elérünk egy bizonyos kort, amikor kényelmetlen érzések jelentkeznek tes- tünben, annak különböző részem, akkor döntő jelentőségű lesz, hogy miként értelmezzük azokat. Ha súlyos betegség és a leépülés jeleiként gondolunk rájuk, ami már várható ebben az életkorban, akkor elfogadjuk a változtathatatlannak tartott sorsunkat, és megadjuk magunkat a feltételezett végzet hatalmának. A betegség elvárása a szervezet szempontjából egyenértékű annak óhajtásával, ami aztán az agyban és az immunrendszerben veszedelmes válaszreakciókat indít be. Azért veszedelmeseket, mert úgy tűnik, hogy egy betegséggel szembeni küzdelem „föladásának” puszta érzete is leállítja öngyógyító képességeink mozgósítását. Ha testi tünetek jelentkezésekor szokásszerűen összegörnyedünk, várva a lehető legrosszabbat, azzal tartósan megerősítjük azt a tünetet, állandósítjuk, ami a későbbiekben megakadályozza a javulást. lan Wickramasekera professzor, orvoskutató egyetemi tanár, a placébóeffektus jelenségét feltételes reflexként elemző vizsgálatában az alábbiakat állítja a negatív elvárás eme vonatkozásáról. „Ez a kutatás különösen vonatkozik a krónikus betegségekre és olyan funkcionális rendel lenességekre, mint a derékfájás, a cukorbetegség, a kardiovaszkuláris (szív- és érrendszeri) elváltozások, a muszkuloszkeletális (váz- és izomrendszeri) rendellenességek, továbbá

109

a rák, amelyeknél a feltétlen betegségi folyamat, sérülés vagy diszfunkció tartósan megmegújuló megerősítése ■megnöveli a feltételes, kondicionált reakciók létrejöttének valószínűségét, amik fönntartják az adott rendellenességet. Ilyen esetekben a betegség feltétlen fíziokémiai okok révén történő tartós, intcrmittáló aktiválása egyre erősebb averzíve anticipált (félve várt) válaszreakciókhoz vezethet, amelyek akkor is gátolják a motoros (mozgató) rendszert, amikor a nem kondicionált (feltétlen.) inger inaktív. Az is jól megalapozott tény, hogy a feltétlen belső inger által előidézett időnkénti megerősítés olyan rosszirányú alkalmazkodási választ gerjeszt, ami a lehelő legnagyobb mértékben ellenáll a javulásnak.”{5}

Ezek a kijelentések világossá teszik, hogy az öregedés regéjének mítosza nem csupán a „korral járó” kórságokba vetett puszta hit, hanem önmaga is tényleges előidézőjévé válhat ezeknek a betegségeknek. Ezért tehát a testi panaszokra adott intelligens válasszal és pozitív ellenintézkedések megtételével közvetlenül elébe vághatunk az eseményeknek, és megóvhatjuk magunkat mindenféle „betegségi folyamat, illetve sérülés vagy diszfunkció (működésbeli hiba)” állandósulásától. Röviden szólva: ha okosan figyeljük testünket, és ha a testi önszabályozás hatékonyságának javítására olyan pozitív ellenintézkedéseket alkalmazunk, mint amilyen például a SZOMATIKUS TESTTUDATNEVELŐ GYAKORLATOK rendszere, akkor az öregedés „elkerülhetetlennek” feltételezett tünetei szinte egyáltalán nem fognak jelentkezni. Magyarázat TANULJUNK MEG INNI A KÚTBÓL! Az „age” (kor) szó egyszerűen a létezés egy szakaszát jelenti. Ez is roppant izgalmas szava az angol nyelvnek, mert sokkal összetettebb, mint ahogy hangzik. Már az eredete is igen érdekfeszítő. Latin gyökerű töve az aetus. Annak aticus alakját „hozzá tartozik”, „megfelel neki” jelentéssel elteijedten használták sok szó végződéseként, például a silvaticus „erdőbeli” (silva), vagy a viaticus „útbeli” (via) esetében. Az aticus később átalakult franciában az „-age” végződéssé, s azon keresztül a silvaticus - némi jelentésmódosulással - úgy ment át az angol nyelvbe, mint „savage” (barbár, vad), a viaticus pedig mint „voyage” (utazás). Az „age”, amit most önmagában „kor” jelentéssel használnak, rengeteg angol szó végződésévé is vált: language (nyelv, beszéd), viliágé (falu), marriage (házasság), és így tovább. Noha az „age” (kor) egyszerűen csak annyit jelent, mint a „létezés egy szakasza”, mégis ennél szélesebb értelemben is használatos, „korszak” jelentésében arra is vonatkozik, ami jellemez egy adott létezési időszakot. Különösen érdekes, amikor ez a szó - a „to age” (korosodni) - igévé válik, mert akkor annyit tesz, hogy „to grow old” (öreggé növekedni). Az „old” (öreg) latin gyöke aló, aminek régi germán alakja, az alt - elég meglepő módon - a „táplálni”, „felnövelni” jelentést hordozta magában. Általánosabb értelemben véve az aló növelést, gyarapítást, fejlődést, előrehaladást is jelent, továbbá azt is, hogy magasabbá, illetve mélyebbé válni. Gyökerében tehát a „to age” (korosodás), az „öreggé válás”, illetve a „felnövés” egy és ugyanaz. így az „old” szó etimológiáját tekintve végül egészen elképesztő módon arra az érdekes észrevételre tehetünk szert, miszerint az „old” eredeti értelmének pontosan az ellenkezőjévé

110

vált, vagyis annak, amit az „old” (öreg) most jelent: megviselt, romló, hanyatló, leépülő, roskatag, pusztuló, tönkremenő, haszontalanná váló. Tehát az egyszerű, de furcsa „age” (kor) szó értelmét így hüvelyezgetve elju tottunk végül egy alapvető kettősséghez: a „to age” (korosodni) egyrészt növést, növekedést jelent, magasabbá s egyben mélyebbé válást, ugyanakkor csökkenést, romlást, hanyatlást, elhasználódást, kivénülést, rozogává, hulladékká és használhatatlanná válást is. Provokatív módon kihívó, hogy egy — az emberi lét szempontjából oly meghatározó jelentőségű - szó, mint az „aging” (korosodás), két ennyire ellentétes lehetőséget rejt magában, a növekedést, és az elkorcsosulást, degenerálódást is. Azt sugallja, hogy az emberi élet folyamata se nem beprogramozott, sem pedig előre meg nem jósolható. Arra enged következtetni, hogy az ember életének iránya nem rögzített, hanem nyitott. Eme alapvető kettősség a korosodás kétarcúságát illetően egy maradandó emberi szemléletmódot tükröz: az ember élete kiteljesedhet a növekedés és a növekvő er ő irányába, de ugyanúgy a bomlás és az egyre növekvő mértékű szétesés felé is. Nyelvünk mély rétegeiből kibontakozik az a megdöbbentő fölismerés, hogy a korral inkább a növekedés járhatna együtt, semmint a hanyatlás. A nyelvészeti következtetés szorosan összefűződik az „aging” (korosodás) szó eredettani gyökereivel, csaknem úgy, ahogy a fajunk közös, „kollektív tudattalanja” kifejezés, mintegy bepillantás az emberi élet autentikus, igazi lehetőségeibe. Most már eleget tudunk az elvárásról, s arról, hogy miként mozgósítja testünket annak megvalósítására, ami lényeges, amikor a korosodást folyamatként tekintjük, hogy különbséget tegyen a „to age” (öregebbé válás) két merőben ellentétes jelentése - azaz a növekedés és a bomlás - között. Amennyiben úgy gondolunk életünk eljövendő éveire, mint az erősödés és fejlődés állandó folyamatára, akkor az a valószínűbb, hogy a valóságban is pont olyanoknak fogjuk megélni és megtapasztalni azokat. És ugyanannyira valószínű, hogy az elhasználódás és selejtté válás napról napra ismétlődő elvárása szintén ugyanúgy önbeteljesítő jóslattá válik. Az elvárás a hitrendszer vágóéle, s rendelkezik azzal a furcsa sajátossággal is, hogy, önmeghatározó, önigazoló. Vágóéiként előre eldönti jövőnket. Beprogramozza a bekövetkező eseményeket, úgy, hogy 60 év elmúltán az ember elmosolyodva ekként erősítheti meg magában élete addigi alakulását: - Éppen így gondoltam. - Éppen így gondoltam - mondhatja ugyanazt, de másként, szomorú fintorral a másik önmeghatározó, a magapusztító. Életünk az időt folyamatosan fogyasztja, nem várhatunk hát hatvan esztendeig határozatlanul habozva, hogy mit is várjunk el. Hatvan év múlva már túl késő lesz. Az igazság döbbenetes: az, hogy gyarapodunk vagy hanyatlunk életünk során, nem előre eldöntött tényeken múlik, hanem alapvetően elvárásunkon. Az idő, mint az élet váltópénze, mindig jövő idejű; az még nincs elköltve, ami előttünk áll. Hogy milyen módon várjuk el annak elköltését, az fogja előre meghatározni eltékozlásának tervét. Ha egyszer rájövünk, hogy a z életünkbe ölt beruházások ugyanolyanok, mint bármilyen más beruházás, akkor talán egészen másféle hozzáállást sikerül elsajátítanunk hátralévő éveinkre vonatkozóan.

111

Nem hinném, hogy helytelen azt állítani, miszerint a nyereséget az határozza meg, hogy mit fektetünk be életűnkbe. Az a kérdés, hogy képesek vagyunk-e életünket legalább olyan értékesnek és fontosnak tekinteni, mint mondjuk ingatlanokba vagy értékpapírokba történt befektetéseinket. Úgy figyeltem meg, hogy rengeteg ember messze nem értékeli annyira saját testi jövőjét, mint anyagi javainak jövőjét és jövedelmeit. Kétségtelenül azt fogják megkapni, „amit vártak”. Hogy egy közismert magyarázatot kissé kiegészítve erre alkalmazzunk: - Mi hasznára van az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de lelke - és teste - kárát vallja? Az életnek nem kell feltétlenül ide jutnia. Eleget tudunk már az elvárásról - és annak hatásáról - ahhoz, hogy készségesen azt a várakozást válasszuk, amelyik a „növekedés” és a „gyarapodás” elvárásával „táplálja” és „növelje”, „mélyebbé és magasabbá” tegye egyesült testünket és lelkűnket - azaz „szómánkat”. Aki tisztában van vele, hogy léte egyre gyarapszik, az olyan ember, aki rend szerint elég erős is és kitartó is, uralkodni tud a vereségek, a sérülések és a stresszhatások fölött, amik valamennyiünk életében előfordulnak. Az ilyen ember tisztában van vele, hogy a testben támadó elkerülhetetlen fájdalmak és működési hibák nem „a degeneráció, a kikerülhetetlen hanyatlás jelei”, hanem olyan jellegzetes alkalmazkodási lépések tünetei, amiken minden ember teste átesik, ahogy szabályozza magát és alkalmazkodik a várható jövendőhöz. Aki tisztában van azzal, hogy a korosodás folyamatos gyarapodás, annak állan dóan rendelkezésére áll az az erő, ami segíti őt a betegségek és a rajta is olykor elhatalmasodó gyengeségek átvészelésében, s hozzájárul ahhoz, hogy győzedelmesen kerüljön ki a legnehezebb küzdelmekből is. Nem megadni magunkat a vereségnek, nem beletörődni a veszteségbe, nem föladni a küzdelmet annyit jelent, mint az életet leggazdagabban tápláló kútból merítve inni; azt a bölcsességet, hogy önmaga legmélyén az élet örökké megújul, visszajuttat és jóvátesz, újra és újra megvállja önmagát. Az életkor feletti jogos büszkeség Az öregedésről elterjedt mitikus rege legendájának egyik hatása, hogy az aggkorra megvetéssel, míg az ifjúkorra tömjénezéssel gondolunk. A fiatalság bálványozá sa együtt jár az öregkor utálatával. Sajnálatos, hogy ez a fajta viszonyulás láthatóan egyre népszerű bbé válik, holott az idősebb korú népesség létszáma és részaránya éppen manapság nőtt meg jelentősen. Vajon ez nem annak a jele-e, hogy egyre többen tekintik múló éveiket baljós sorscsapásnak, katasztrófának? Nem azért áll-e így a helyzet, mert oly sokan - bár reménytelenül, de - vágynak vissza a fiatalság állapotába, abba, amit már soha el nem érhetnek? Annyira kétségbeesett ez a vágyakozás, hogy bármit képesek elkövetni, csakhogy legalább a látszata megmaradjon ennek a hőn óhajtott ifjúságnak. Legalább a kor külső jegyeit álcázandó minden áron megkísérlik elhazudni a bőr és a haj elkerülhetetlen öregedésének jeleit. Hadd mondjam el erről a véleményemet: az idősebbé válás tényének megvetése nem csupán magának az életnek a semmibevételét jelenti, hanem az élet alapvető természetének sajnálatos figyelmen kívül hagyásáról is árulkodik.

112

A fiatalság nem olyan állapot, amit minden áron meg kéne őrizni, hanem meg kell haladni, felül kell múlni, át kell lényegíteni azt. Az ifjúságnak megvan a maga ereje, de hiányzik belőle a jártasság, ami hosszú távon a legtöbb erőt jelenti. A fiatalság lendületes, sebes, de nem rendelkezik a hatékonysággal, ami pedig hosszú távon az egyeüen hatásos mód céljaink elérésére. A fiatalság gyors, de nem megfontolt, noha a megfontoltság a kizárólagos módja a megfelelő döntések hozatalának. Az ifjúság rendelkezik energiával és értelmes intelligenciával, de nincs meg benne az ítélőképesség, hogy a lehető legjobban hasznosítani tudja ezt az energikusságot és intelligenciát. Végső soron a jól kimért ítélőképesség az értelmes viselkedés egyetlen biztosítéka. A fiatalság az örökletes szépség letéteményese, de nem rendelkezik az igazi vívmányok szépségével. A fiatalságé az ígéret csillogása, de nincs meg benne a befejezettség sugárzása. Az ifjúság az ültetés és a művelés időszaka, de nem a gyümölcshozásé és nem az aratásé. A fiatalság az ártatlan tudatlanság állapota, de nem a tudásé és a bölcsességé. Az ifjúság az ürességnek a csordultig telésre váró ideje, a lehetőségek áhítozó állapota a megvalósulásra, a kezdés óhaja a túllépésre. Röviden: a fiatalság az, amit magunk mögött kell hagyni annak érdekében, hogy fejlődésünk kiteljesedjen és egyre tökéletesebbé váljon. Amíg nem értjük meg, hogy az élet a korosodás és a növekedés szakadatlan folyamata, addig soha nem leszünk képesek fölfogni az élet mindenek fölött álló alapelveit, de azt sem, hogy mi is az ifjúság valójában; egy kitörő erejű törekvés, amelynek célja, hogy magasabbá, mélyebbé és kiteljesedettebbé váljon, s hogy önmagát átlényegítse. Ennek a törekvésnek a feledésbe merülése és elvesztése az, amitől az élet elsődleges alapelveit is elfelejtjük, s elkezdjük bálványozni az ifjúságnak valamiféle hamis és felszínes álomképét. Az ember - zseniális agyának korlátlan tanulási és alkalmazkodási képességével megáldva - olyan faj, amelyik örökletesen a gyarapodással járó korosodásra teremtődött. E növekedést nem várni egyet jelent annak teljes félreértésével, hogy tulajdonképpen mit is tesz embernek lenni. E fölismerés elmulasztása annak az istenadta lehetőségnek az eltékozlását jelenti, hogy teljes emberi életet élhessünk. Ellentétét elvárni valójában bűn, életünk, s annak biológiailag adott ígéretes lehetőségei ellen. Ahogy nemsokára a népességnek már egynegyede 65 évnél idősebb lesz, elengedhetetlen, hogy emlékeztessük és újratanítsuk saját magunkat az összes lehetőségre, amit a teljes emberi élettartam magába foglalva tartalmaz. A fiatalság bálványozása és az eszeveszett erőlködés közben, hogy leplezzük valós korunkat, tulajdonképpen vak módjára nem veszünk észre egy sor olyan fölfedezést, amelyek az életet és a korosodást a gyarapodás, a növekedés, a vívmányok elérése, az elégedettség és az öröm, az élvezet, a gyönyörűség állandóan előrehaladó folyamatává tehetnék. Elsődleges célom, hogy közismertté tegyem azokat a tudományosan megalapozott gyakorlati ismereteket és fölfedezéseket, amelyek megszabadíthatnak bennünket az öregedéstől való félelemtől. Az öregedéstől való félelem az ismeretek hiányának következménye, de ez a tudatlanság semmi más, mint magának az öregedésnek a regéje. A korábbiak során áttekintett laboratóriumi kutatások és klinikai tapasztalatok, továbbá a HARMADIK RÉSZ hamarosan sorra kerülő SZOMATIKUS TESTTUDATNEVELŐ GYAKORLATAI azok az eszközök, amikkel megkezdhetjük az öregedésre vonatkozó

113

téveszméink fölülvizs gála tát. Ez a fölülvizsgálat nem újabb orvosi vagy gondozóintézeti és kórházi kezelésekkel jár, hanem növekvő számú öntudatos és önszabályozó egyént eredményez, olyanokat, akik kiképezték magukat saját életük folyamatának irányítására. A népesség ugrásszerű növekedésének jelenlegi korszakában már nem a mennél több „hard” (kemény) technológia (magas anyagi és műszaki igényű eljárás) az, amire szükség van. Egyre inkább az olyan új „soft” (puha) technológiák (emberközpontú eljárások) szükségeltetnek, mint amilyenekről itt is említés esett már. Ilyen „puha” technológiák azok a szomatikus eljárások is, amik megtanítják saját életünk belső irányítását, élettani és lélektani értelemben egyaránt. A SZOMATIKUS TESTTUDATNEVELŐ GYAKORLAT OK is - amiket egyébként nem csupán a „fejünkkel” kell tanulni, hanem testünket és fejünket egyaránt használva lehet csak elsa játítani ilyen „soft” (puha) technológiák, ilyen emberközpontú eljárások. Korunkat úgy is jellemezhetnénk, mint a „software” („puha áruk”, tudási javak) korszakát, ahol a „programok” jóval jelentősebbek, mint maguk a gépek. Saját programjaik nélkül a számítógépek is tökéletesen hasznavehetetlenek lennének. A megfelelő számítógépnyeiven megírt megfelelő program a megfelelő számítógépbe betáplálva teszi lehetővé a kibernetikus adatföldolgozás csodáját. Ehhez teljesen hasonló módon a szomatikus testtudatnevelő gyakorlat megfelelő módszere és annak megfelelő értelmezése együttesen képezi azt a kulcsot, amivel nyitni lehet az ember központi idegrendszerében rejlő varázslatot. Egyúttal azt a lehetőséget is nyújtja, hogy ez a varázslat egész életünk alatt rendelkezésünkre álljon. Nem csupán ahhoz segít hozzá, hogy túljussunk a szenzomotoros amnézián, azaz az érző-mozgató rendszer emlékezetvesztésein, hanem olyan test birtoklását és olyan életet is lehetővé tesz, amely az alkotóképesség, az elégedettség és a jogos büszkeség kimeríthetetlen forrásává válik. Hiszem, hogy minden másnál nagyobb szükségünk van az életkor feletti jogos büszkeség helyreállítására, ennek becsületét kell életünkbe visszahozni, hogy örömmel éljük meg múló éveinket, hogy megízlelhessük időnk ígéreteit és élvezettel töltsön el mi nket korunk előrehaladásának kibontakozása. Minden embernek tanácsos úgy alakítania hozzáállását, hogy várakozással tudjon előretekinteni a korosodás, mint beteljesítendő lehetőségeket nyújtó ígéret felé. Ha akad bármi, amit az ifjúságtól meg lehet tanulni, akkor az a várakozás, ahogy a kor előrehaladására úgy veti előre a tekintetét, mint a boldogság és a beteljesülés irányfényként hívogató ígéretére. Ezt az attitűdöt kell fönntartani a születés pillanatától kezdve a felnőtté érésig, a koporsóig bezárólag, mert ez a hozzáállás pozitív elvárást jelent. Életünkkel kapcsolatosan a lehető legjobb bekövetkeztének várása és az alapvető szomatikus fogások ismerete közösen szavatolja és biztosítja, hogy elvárásaink valóra váljanak. Az ilyen hozzáállás és ez a t udás egészen másféle időskorú népességet képes létrehozni. Szilárd meggyőződésem, hogy a legnagyobb horderejű gerontológiai esemény nem a népesség életkorának ugrásszerű kitolódása lesz, hanem az idősek hozzáállásában bekövetkező változás, ami együtt fog járniz életük kiteljesedésének ugrásszerű változásával. Olyan újfajta idősebb nemzedék fölemelkedését tartom gyakorlatilag is teljességgel lehetségesnek, amelyik rendelkezik a megfelelő fogások ismeretével, a haté

114

konysággal, az eltökéltséggel, az energia értelmes felhasználásának képességével, a józan ítélőképességgel, a hiteles megítélés mércéjével, a vívmányok és beteljesülések valós elérésének képességével, s mindezek által a népesség legnagyobb jelentőségű részét fogja alkotni. Ha csak egy kicsit is belegondolunk, beláthatjuk, hogy ez így nyilvánvaló, vagyis hogy népességünk legtapasztaltabb, legügyesebb, legtanultabb részének kell az igazán megbízható irányítás és a leghatásosabb képességek forrásává válnia. Határozottan állítom, hogy az érző-mozgató rendszer rendszeres emlékezetvesztésének, azaz a szenzomotoros amnézia korszakok óta sújtó járványának kiküszöbölésével és azzal a pozitív elvárással, ami a kor felett érzett jogos büszkeséget is létrehozza, ez az esemény nagyon valószínű, hogy hamarosan be is következik. Az emberi agy óriási teljesítőképessége az, ami szinte bizonyosan szavatolja, hogy az érett emberi lét átesik ezen a minőségi változáson, miután az emberek uralni fogják életük belső fo lyamatainak irányítását és alkalmazkodási képességüket. Azt állítani, hogy az öregedés izgalmas kaland, tulajdonképpen azonos az ismert szólás lényegével: „kaland az élet”. Valóban minden egyes egyéni élet maga a legnagyobb kaland. Együttesen részeit képezik egy még nagyobb kalandnak, az élet- közösség fejlődésének, az evolúciónak, egy kék és zöld színekben pompázó bolygón, ahogy ez az égitest forogva száguld a mérhetetlen világegyetemen át. Az emberi faj változik. Jelen pillanatban ez a változás gyorsulóban van, ami a veszély és az ígéret izgalmával tölti föl. Ilyen az érzés, amikor a jövő áramlatai friss lendületet nyerve fejel előre belelódítanak minket a jövőnkbe. Át kell hatolnunk a változások eme nagy horderejű időszakán, azzal az elvá rással, hogy jót fog hozni, s azzal a szándékkal, hogy jó legyen. Olyanná kell kovácsolni jövőnket, amilyennek mi akarjuk. Erre való az ember szabad akarata. És ennek során rájöhetünk, hogy az öregedés ősöreg regéjének legendás mítosza fölcserélhető egy másikkal, egy fényesebbel. Ha igaz, hogy a szívünk legmélyén valamennyien mítoszok alapján élünk, akkor rádöbbenhetünk, hogy a régi öregedési rege hamvaiból új korlegenda támad; az, hogy az élet a növekedés, a gyarapodás, a kiteljesedés állandó folyamata.

115

HARMADIK RÉSZ A szomatikus testtudatnevelő gyakorlatprogram - röviden szómatoma Úgy alakítottam ki a SZOMATIKUS TESTTUDATNEVELŐ GYAKORLATOK programját, hogy az csökkentse a szenzomotoros amnézia, az érző-mozgató rendszer emlékezetvesztésének hatásait, amik amúgy általában az életnek (s egyben az illetőknek is) rendszerint a dereka táján jelentkeznek. Alapként Dr. Moshe Feldenkrais, egy izraeli tudós orvosprofesszor eredeti elgondolását és munkásságát használtam föl. 1975 -ben én támogattam és vezettem az első „Feldenkrais”-tanfolyamot az Amerikai Egyesült Államokban. Azóta a test újjánevelésének ezt a forradalmi módszerét már világszerte oktatják. A program nem egyszerűen fizikai testgyakorlás, hanem SZOMATIKUS TESTTUDATNEVELŐ GYAKORLATOK összessége. Sajátos eljárásokat nyújt ahhoz, hogy változásokat tudjunk létrehozni az agy érzékelő- és mozgatómezőiben abból a célból, hogy belső irányításunk alá vonhassuk izomrendszerünket. Mivel az agy és a test együtt gyakorlatozik, ezért roppant fontos, hogy gyakorlat közben valamennyi mozgásmintát a lehető legnagyobb tudatos figyelemmel végezzük.* A program lépcsőzetesen fölépítve fejlődik és fejleszt, azokra az alapvető test tájakra összpontosítva, ahol az SMA (szenzomotoros amnézia) elsősorban jelentkezik. Az első négy SZOMATIKUS TESTTUDATNEVELŐ GYAKORLAT a súlypont körüli középső testtájék izmai iránti érzékenységre és azok irányítására vezet rá. A következő kettő a test távolabbi, perifériás területeivel foglalkozik, nevezetesen az alsó végtaggal, a karral és a nyakkal. A két utolsó gyakorlat a test két fontos működésére tér ki, a légzésre és a járásra, mivel az SMAjellegzetes módon mindkettőt korlátozni szokta.

*E harmadik részben, mivel itt olyan gyakorlatokról esik elsősorban szó, amiket mindenkinek saját magána k kell elvégeznie, a magyar fordításban talán célszerűbb lesz a továbbiakban a tegező meg szólítás használata. Az angolban lényegében nincs különbség magázás és tegezés között. (A ford.)

117

TIZENHARMADIK FEJEZET Hogyan teheted a szomatikus testtudatnevelő gyakorlatokat a lehető leghasznosabbá? A legfontosabb, amire mindig emlékezned kell, hogy a SZOMATIKUS TESTTUDATNEVELŐ GYAKORLATOK azáltal hoznak létre változásokat izomrend szeredben, hogy megváltoztatják központi idegrendszered működését. Akkor húzhatod a SZOMATIKUS TESTTUDATNEVELŐ GYAKORLATPROGRAMOT képező nyolc szömatorna útján elérhető legnagyobb hasznot, ha a következőkre is feltétlenül figyelmet fordítasz. 1. Ismerd meg alaposan a szenzomotoros amnézia természetét, tehát az érző-mozgató rendszer emlékezetvesztésének ismérveit, hogy miként jön létre az agyban, s hogy a test mely részeiben fordul elő. Ehhez tanulmányozd át a MÁSODIK RÉSZ fejezeteit. Ahhoz, hogy a SZOMATIKUS TESTTUDATNEVELŐ GYAKORLATOK haszna tartósnak bizonyuljon, fontos megérteni az agy- és a testműködések kapcsolatát, s hogy az átélt stressz és traumák miként hatnak arra. A legtöbb ember e testgyakorlatok kezdeti hatásait eleinte csodásnak „érzi”, valóságos varázslatnak éli meg, ahogy teste megnyugszik, ellazul, és visszanyeri hajlékonyságát és rugalmasságát. De az „igazi” csoda azáltal valósul meg, hogy megtanuljuk az így nyert ruganyosság fenntartásának mikéntjét is, sőt azt is, hogy hogyan fejlesszük azt még tovább. A belső érzékelés és kontroll fokozódásával érdemes időnként újra visszalapozni a szomatika részterületeiről szóló oldalakhoz. Észre fogod majd venni, hogy egyes bekezdések és fejezetek furcsa módon egyre nagyobb jelentőséget nyernek, egyre beszédesebbekké válnak számodra, ahogy előrehaladsz tested egyre jobb gyakorlati megértésében. Mennél jobban megérted testedet, annál többet fedezhetsz föl önmagadról e gyakorlatok révén. 2. A SZOMATIKUS TESTTUDATNEVELŐ GYAKORLATOK végzése közben elsődleges feladatod, hogy összpontosítsd figyelmedet a mozgás belülről történő érzékelésére. Ezek a mozgásformák mintegy fénycsóvát vetnek azon testtájékokra, amelyek leginkább ki vannak téve az érző-mozgató rendszer tudatvesztése hatásának. A gyakorlatok végzése során e testterületek mozgására figyelve összpontosíts az érzékelési tudatosság kifejlesztésére, és az izmok fölötti uralom megszerzésére. Ennek érdekében közvetlenül minden mozdulat elvégzésének leírása után következik az annak érzékelésére vonatkozó ismertetés. így tudhatod majd meg, hogy mire figyelj, h ogy milyen érzést is keress. így segíted elő a szükséges érzékelési visszacsatolások létrejöttét.

119

3. A gyakorlatokat szőnyegen vagy matracon fekve érdemes végezni, laza ruházatban, lehetőleg távol minden zavaró körülménytől. A szőnyeg, illetve a padlóra fektetett tornamatrac megfelelő kényelmet ad, egyúttal szilárd támaszt is nyújt a testnek. Ez lehetővé teszi számodra, hogy még precízebben hajthasd végre a mozdulatokat, és még pontosabban érzékeld azokat. Akinek esetleg túlságosan korlátozott lenne a mozgása, vagy rossz az erőnléte, az ágyban fekve is végezheti szómatornáját. De mennél keményebb az aljzat, annál hatásosabbá válik a szomatikus gyakorlat, ezért ilyen esetben is érdemes a lehető leghamarabb áttérni szőnyeg, illetve padlóra fektetett matrac használatára. A szómatorna célja, hogy megszabadítsa a testet a feszesre összehúzott, tartósan kontrahált izmoktól, tehát semmi értelme a gyakorlatokhoz feszes, szoros ruhaneműt viselni. Ezen kívül egyáltalán nem váijuk el tőled azt sem, hogy leizzadj a SZOMATIKUS TESTTUDATNEVELŐ GYAKORLATOK alatt. Végül a szómatorna végzéséhez kerüld el otthonodnak azon részeit, ahol mások megzavarhatnak. Figyelmed összpontosítására lesz szükséged, ezért olyan helyi ség, ahol közben megy a tévé vagy akár zene szól, már zavarólag hat a tanulásra. Azt hihetnénk, hogy egy tükör esetleg segítséget nyújthatna a testhelyzet korrigálásában, de valójában könnyen félre is vezethet. Sokkal nagyobb szükség lesz az érző-mozgató rendszerünkön, mintsem a szemünkön keresztül történő érzékelésre. Az összpontosítás fönntartásának egyik remek módja, ha a gyakorlatok végzése közben hangosan hallod a szükséges utasításokat, hogy ne kelljen közben meg- megállnod és beleolvasnod a szövegbe. Ha akad egy magnó a háznál, akkor a legjobb megoldás, ha a megfelelő tempó tartása mellett hangszalagra olvassuk a leckéket magunknak, hogy aztán mindig kéznél legyenek, amikor szükség van rájuk. 4. A gyakorlatok közben mindig lassan mozogj! Lassan mozogva lehetőséget adsz agyadnak, hogy észre tudja venni testednek a mozdulat alatti eseményeit. A lassított fölvételek lényegesek az élsportolók edzésében is, mert lehetővé teszik számukra, hogy tanulmányozzák a mozgás vagy a játék részleteit. Ugyanez érvényes a saját mozdulataid keltette belső érzetekre történő figyelés közben: lassan jáij, tovább érsz, és többet érzékelsz. Noha szinte a legelső gyakorlat kezdetétől érezheted már a kedvező testi változásokat, mégse lépj tovább a következő gyakorlatra addig, amíg tudatodban teljesen le nem tisztult, hogy mit is csinálsz, s amíg nem tudod kényelmesen és könnyedén meg is tenni azt. Legjobb minden leckét legalább egyszer megismételni, mielőtt rátérnél a következőre. A SZOMATIKUS TESTTUDATNEVELŐ GYAKORLATOK lépcsőzetesen egymásra épült, progresszív szintek szerinti sorrendbe állítva készültek, egy-egy újabb mozgásminta sikeres elsajátítása tehát attól is függ, hogy mennyire váltunk mesterévé a korábbi szintek mozdulatainak. így szilárdul meg a mozdulataid feletti uralmad, és ily módon azok valóban szerves részévé válnak mozgásodnak. 5. Mindig kíméletesen mozogj, a lehető legkisebb erőfeszítés kifejtése mellett! Erre megint azért van szükség, hogy agyad pontos és zavartalan szenzoros ér zékelési visszajelzésekhez jusson a gyakorlatok végzése során. Ha nagymértékű erőfe

120

szítést tapasztalsz testedben a mozgások végzése közben, akkor agyad megzavarodik attól a

visszajelzéstől, ami nem arra vonatkozik, amit éppen újra akarnál tanulni. Jobb ezért azzal az érzéssel dolgozni, hogy „túl kevés”, amit csinálsz, semmint kockáztatni a túl sokat, s ezzel aláásni a szomatikus testtudatnevelő program sikerét. 6. Semmilyen mozdulatot se erőltess! A SZOMATIKUS TESTTUDATNEVELŐ GYAKORLATOK segítségedre vannak az érzékelés és az irányítás elsajátításában, de amíg agyad meg nem tanulja, hogy miként mozgassa izmaidat, addig nincs az az energiabedobás és erőfeszítés, ami oldani tudná az akaratlan izomösszehúzódásokat testeden belül. Az izmok munkája ellenébe nyomni, az bizony a régi fajta, a hagyományos testedzési módszer része, ami viszont sajnos sohasem fogja oldania az érzőmozgató rendszer emlékezetvesztéséből eredő görcsösséget. Amennyiben megkísérelnéd akaratlagosan erőltetni az önkéntelen összehúzódás állapotában álló izmot, azzal csak egy ugyanakkora, de ellenkező irányú ellenállást tudsz kiváltani belőle, amitől az csak még szorosabbra feszül, akár egészen a merevgörcsig. Idézzük csak föl: ha csomót akarsz kikötözni, akkor először gondosan szem- ügyre kell venned a gubancot, majd erőltetés nélkül kell megoldoznod azt a bogot. A madzag rángatása csak még szorosabbra húzza a csomót. 7. A SZOMATIKUS TESTTUDATNEVELŐ GYAKORLATOK nem okozhatnak fájdalmat! A szómatorna-gyakorlatok mozdulatainak jellege különbözik a vázizomrendszer szokásos, normális mozdulatainak jellegétől. Amennyiben lassan, szelíden és óvatosan végzed őket, akkor tökéletesen veszélytelenek. Teljesen fölösleges kínozni magadat gyakorlás közben, ráadásul veszélyes is, és persze egyáltalán nem szórakoztató. Kötött, merev, sajgó izmú emberek sokszor csak tovább fokozzák bajukat azzal, hogy védekezésként még jobban megfeszítik ezen izmaikat, amíg egészen meg nem akadályozzák, hogy egyáltalán mozogni tudjanak. Ne feledjük, az élet maga mozgás, amit sen ki élő nem tud elkerülni. A légzés például önműködően állandóan váltakozó nyomást gyakorol gerincedre. Mivel a mozgás elkerülhetetlen, ezért biztosnak kell lennünk abban, hogy olyan irányokban végezzük mozdulatainkat, amik élet- tanilag és idegtanilag a legkevésbé károsak. A SZOMATIKUS TESTTUDATNEVELŐ GYAKORLATOK épp ilyenek. A szenzomotoros amnéziában szenvedők - főleg akik derekuk erős izom- összehúzódása miatt kínlódnak - időnként fájdalmat érezhetnek, amikor ezek az izmok végre kezdenek ellazulni és megnyúlni. Ez várható is, de a jelenség csupán átmeneti, ha már teljesen ellazultak, megnyúltak azok az izmok, akkor a sajgás is elmúlik. Akár csak három napnyi szómatorna hatására is, még a kifejezetten erősen fájó deréktáji izmok is kellemes érzést nyúj tanak, amikor már természetes hosszukra lazultak és a vérkeringés akadály nélkül át tudja járni az izomrostokat. Ha tehát némi fájdalomérzettel járna a gyakorlatvégzés, akkor mozogj lassan, óvatosan, kíméletesen! Sohase erőltesd mozdulataidat, és mindig emlékezz arra, hogy épp a természetes, normális mozgást tanulod újra a gyakorlatok segítségével!

121

Bármikor előfordulhat olyan rendkívüli helyzet, amikor valamilyen akadály miatt a kívánt mozdulatokat egyszerűen képtelenség végrehajtani. Ilyenkor kérj tanácsot szakorvostól! A legtöbb orvos egyetért abban, hogy a SZOMATIKUS TESTTUDATNEVELŐ GYAKORLATOK anatómiailag semmiképpen sem károsak, amennyiben helyesen hajtják őket végre. 8. Légy kitartó, türelmes és pozitívan igenlő beállítottságú! A SZOMATIKUS TESTTUDATNEVELŐ GYAKORLATOK agyad tanítása útján változtatják meg testedet. Tudásod folyamatosan növekszik, és egyre inkább megszilárdul. A mozgások gyakorlásában kitartónak és eltökéltnek kell lenned. Türelemre is szükséged van, mert nem „villámgyors öngyógyítás” a célod, hanem az, hogy mélyre ható és tartós változást hozz létre testhelyzetedben, mozgásaid mértékében, közérzetedben, egész testműködésedben. Rendkívül fontos, hogy pozitív elvárással állj az ügyhöz! Képzeld el és célozd meg azt a javulást, amiről tudod, hogy szomatikus rendszered igenis képes elérni. Magyarázat A „MINDENNAPI MACSKANYÚJTÓZÁS” Amint elérted az uralmat tested irányítása fölött, vagyis eljutottál egy új szint re a SZOMATIKUS TESTTUDATNEVELŐ GYAKORLATOK végzésében, akkor ettől fogva már az érző-mozgató rendszer vezérlésének karbantartása a feladatod, tehát a szenzomotoros irányítás szintentartása. Érdemes megőrizned az elsajátított tudást, mint testi szokásaid normális, rendes és tartós velejáróját, anélkül, hogy hagynád kopásnak indulni és lassan elveszni azt a mindennapi stresszhatások szorításában, amelyeknek azért a továbbiakban is ki lehetsz téve. Míg a tanulói időszak megköveteli a türelmes figyelmet, addig a karbantartó szint csupán rövid, de mindennapi időráfordítást követel tőled mindannak megerősítésére, amit megtanultál. Csak annyi a kívánalom, hogy alapvető mozgásmintáidat nap mint nap tömören átismételjed, s ezzel emlékeztessed agyad érző-mozgató mezőit, hogy miként is végezzék feladatukat. A „mindennapi macskanyúj tózás” gyakorlata összegyűjtve foglalja magába a szómatoma, a SZOMATIKUS TESTTUDAT-NEVELŐ GYAKORLATOK legfontosabb elemeit. Gyakran megkérdeznek: - És meddig kell folytatnom ezt a karbantartó gyakorlatozást? Én is egy kérdéssel szoktam válaszolni: - Milyen gyakran szokott a macska nyújtózkodni? - A macskára és az emberre vonatkozó válasz ebben az esetben egy és ugyanaz: naponta legalább egyszer, lehetőleg közvetlenül ébredés után. Mivel a macska izmai és kötőszövetei alvás közben összehúzódnak, ezért ébredés után kihúzza őket eredeti hosszukra. A legtöbb állat szintén kinyújtózik ébredésekor, hogy teljes mértékben helyreállítsa uralmát izmai fölött. Ebből a szempontból a mi agyunk és izomzatúnk sem különbözik a többi állatfajétól. Ezért aztán nem is úgy kell gondolni erre a karbantartó mozgásra, mint valami „testgyakorlásra”, hanem úgy, ahogy a macska teszi: a test előkészítésének természetes módjaként, hogy aztán egész nap jól funkcionálhasson.

122

Már napi öt percnyi ébredés utáni „macskanyújtózás” elegendő, hogy megerősítsed a megtanul takat, hogy a jövőben sohase kelljen szenzomotoros amnézia, az érző-mozgató rendszer emlékezetkiesése miatt szenvedned. Sokan este, elalvás előtt is elvégzik ugyanezt a gyakorlatsort. Ezáltal úgy alszanak el, hogy a mozgásminták frissen újravésődtek agyukba, ami elősegíti a mélyebb, pihentetőbb alvást. Egy stresszter- hes nap végeztével, amitől az izmok feszessé és fáradttá nyúzódtak, bizonyára te is azt érzed majd, hogy az esti „mindennapi macskanyújtózás” önműködően megszabadít a felgyülemlett feszültségtől. Ha testi vagy lelki trauma érne, mint például baleset, műtét, vagy valamilyen lesújtó élmény, az esetben tanácsos visszatérni a SZOMATIKUS TESTTUDATNEVELŐ GYAKORLATOK alapvető programjához. Vegyél végig újra gondosan és alaposan megint minden egyes leckét, az elejétől kezdve, sorban, egymás után, hogy biztos lehess abban, hogy bármilyen akaratlan izom-összehúzódást váltott is ki benned az adott trauma, sikerült túljutnod rajta. Utána újra visszatérhetsz az egyszerűbb „mindennapi macskanyújtózás” karbantartó gyakorlataihoz. A „MINDENNAPI MACSKANYÚJTÓZÁS” GYAKORLATA Az összes többi szomatikus gyakorlathoz hasonlóan ezek a karbantartó mozdulatok is lassan, kíméletesen végzendők, a lehető legmagasabb szintű tudatosság fenntartása mellett. Végezd őket könnyedén, „macskásan ”, hogy ne csak izmot, de örömet is nyújtsanak! 1. Hátadon fekve homorítsd, majd simítsd a talajhoz derekadat, belélegzést végezve a homorí tás, és kilégzést a lesimítás közben! Ismételd meg ezt ötször egymás után, úgy, hogy legalább harminc másodpercig tartson! Első lecke: l.B. 2. Hátadon fekve és két kezedet tarkódon összefűzve emeld föl fejedet a levegő kifújása és hátad talajhoz simítása közben! Utána belégzés alatt engedd le a fejedet, és homorítsd hátadat! Ismételd meg ötször egymás után, úgy, hogy legalább harminc másodpercig tartson! Első lecke: 5.A. 3. Hasadra fordulva nyújtsd ki bal bal karodat a tested törzsed mellé, fektesd bal orcádat jobb kézhátadra, majd emeld föl fejedet, s vele jobb kezedet és könyöködet, s ezzel egy időben bal lábadat is, majd térj vissza a kiinduló helyzetbe! Végezd el ezt kétszer egymás után, majd ismételd meg ugyanezt, szintén kétszer, de az ellenkező oldalon! Fölemelés közben lassan szívd befelé a levegőt, majd visszaengedve végtagjaidat a talajra lassan fújd ki! Ez mintegy harminc másodpercig tart. Első lecke: 2.E. és 3.E.. 4. Hátadon fekve - miközben bal kezeddel bal térdedet tartod - emeld föl és közelítsd fejedet és jobb könyöködet a bal térdedhez, miközben kilégzést végzel és hátadat a talajhoz simítod! Szívd be a levegőt, ahogy fejed újra visszaengeded, s hátadat is homorítsd! Ismételd meg háromszor, majd megint háromszor, de ekkor tested ellenkező oldalán, a jobb és a ba l oldal megcserélésével! Ez nagyjából egy percig tart. Második lecke: 3.A. és 4.A.

123

5. Hátadon fekve, lazán fölemelt térdekkel hengergesd a padlón oldalt kinyújtott karjaidat, a két kart egymással ellenkező forgásirányban! Eközben mindkét térdedet ejtsd kifelé arra az oldalra, amelyiken épp lábad felé gördül a karod! Fejedet ugyanakkor mindig a térdeiddel ellenkező oldalra fordítsd, s így gerinced teljes hosszában megcsavarodik. Mozogj lustán, lassan, hogy kiélvezhesd a nyújtózkodás nyújtotta gyönyörűséget! Ismételd meg hatszor egymás után, úgy, hogy kb. harminc másodpercig tartson! Negyedik lecke: 8.A. 6. Hátadon fekve csavard jobb lábfejedet, s vele egész jobb alsó végtagodat, és így csípődet is, ki-, majd befelé, ötször egymás után, miközben homorítod hátad azonos oldalát, ám anélkül, hogy vállad elemelkedne a padlótól! Végezd el ugyanezt a bal oldali végtagoddal is. Ezután két lábad egyidejű, de ellentétes csavargatásával végy föl váltakozva „O”, illetve „X” lábtartást, ötször egymás után! Ezt követően végezz hasonló mozdulatot, szintén ötször egymás után, de most egyirányú kettős lábcsavarással, a símozgást utánozva! Mindez mintegy egy percnyi időt vesz igénybe. Ötödik lecke: 3.A., 6.A., 7.A. és 7.B. 7. Ülő helyzetben, kezedet bal válladon tartva, továbbá mindkét térdedet balra döntve és fejeddel bal oldalra fordulva csavard törzsedet háromszor egymás után balra! A harmadik balra fordulás szélső helyzetében tartsd meg törzsedet mozdulatlanul, és fordítsd jobbra a fejed, de csak a fejedet, jobbra és balra, háromszor egymás után. Utána fejet és törzset együtt forgatva, felváltva jobbra és balra végezz teljes ge- rinccsavart, háromszor egymás után! Törzsedet még mindig balra csavarva emeld föl arcodat a mennyezet felé, tekintetedet a padlóra sütve, illetve fordítva, vice versa, ezt is háromszor! Ismételd meg az egészet, de tested ellenkező oldalán, a bal és jobb oldalt fölcserélve! Ez is nagyjából egy percig tartson! Hatodik lecke: LA. és l.B. mindkét oldalra; 3.A. mindkét oldalra; és 4.A. és 4.B. mindkét oldalra.

124

TIZENNEGYEDIK FEJEZET Szomatikus testtudatnevelő gyakorlatok ELSŐ LECKE A hát nyújtóizmainak irányítása Ez a legelső mozgásminta a hát izmaival foglalkozik, amelyeket a „zöld fény reflex” aktivizál, annak hatására kerülnek ugyanis feszültség alá. Amennyiben ez a reflex szokássá rögzül, akkor az a mai kor emberének egyik legelterjedtebb panaszá hoz, a derékfájáshoz vezet. Mivel ezt a gyakori sajgás és fájdalom forrását jelentő területet éppen csak most kezded fölfedezni, bevezetésül apró, óvatos mozdulatokkal indíts, lassan és figyelmesen! Végére érve ismételd el ezt a leckét még egyszer, hogy biztos lehess a mozgásminták megfelelő megértésében, s hogy arról is meggyőződhess, hogy képes vagy valamennyi mozdulatot kényelmesen és tudatosan végrehajtani! ELSŐ LECKE: 1. HELYZET Feküdj a hátadra, térdeidet tartsd enyhén behajlítva, ezáltal lábfejed közelebb kerül ülepedhez! ELSŐ LECKE: 1.HELYZET; A. MOZDULAT Feszítsd medencédet párszor a padlóra, majd kezd el a farkcsontot erősebben leszorítani, mint a medence többi részét! Ettől a hát alsó része fölfelé ívesebbé válik az övvonal magasságában. ÉRZÉKELÉS Csúsztasd egyik kezedet kissé derekad alá, hogy érezhesd, miként húzódnak össze gerinced mindkét oldalán az izmok, miközben homorí tasz! ELSŐ LECKE: 1.HELYZET; B. MOZDULAT Végezz belégzést, ahogy derekadat homorítod, és kilégzést, amikor leengeded, vissza a padlóra! Fokozatosan növeld a mozdulat

125

— Emlékezz: mindig lassan, kíméletesen mozogj, a mozdulat erőltetése nélkül! — ~~ Figyelmedet állandóan a mozdulat belső érzékelésére kell összpontosítanod! — kiterjedését úgy, hogy egyre erősebben szorítod le a farkcsontot, ami magasabbra emeli derekadat, majd derekadat is erősebben nyomd a padlóhoz, amitől kissé megemelkedik a farkcsont! (Végezd el ezt a váltakozó mozgást, lassan és gyengéden, vagy hússzor egymás után.)

ELSŐ LECKE: 2. HELYZET Fordulj hasadra, bal arcodat fektesd jobb kézhátadra, míg bal karodat tested mentén nyugtatod! ELSŐ LECKE: 2.HELYZET; A. MOZDULAT Emeld lassan föl jobb könyöködet, háromszor egymás után! ÉRZEKELÉS Próbáld meg érezni, hogy válladban mely izmok húzódnak össze! ELSŐ LECKE: 2.HELYZET; B. MOZDULAT Emeld meg lassan csak a fejedet, annyira, hogy elnézhess jobb vállad fölött, mindezt háromszor egymás után! ÉRZÉKELÉS Figyeld meg izmaid összehúzódását, a válltól kezdve végig a gerincoszlop jobb oldalán, le egészen a medencéig! ELSŐ LECKE: 2.HELYZET; C. MOZDULAT Egyszerre emeld meg könyöködet, kezedet és fejedet, annyira, hogy elnézhess jobb vállad fölött, mindezt háromszor egymás után! ÉRZÉKELÉS Figyeld meg, hogy az összehúzódás miként teljed most tovább a vállövön és a gerincoszlopon keresztül a baloldali tomporodba, amelyik szintén megfeszül, mintha föl akarná emelni bal lábadat!

126

~~ Emlékezz: mindig lassan, kíméletesen mozog], a mozdulat erőltetése nélkül! — '— Figyelmedet állandóan a mozdulat belső éílékelésére kell összpontosítanod! — ELSŐ LECKE: 2.HELYZET; D. MOZDULAT Fordítsunk a dolgon, most bal alsó végtagodat emeld föl nyújtott térddel pár centire a padlótól, s ismételd meg a gyakorlatot háromszor egymás után! ÉRZÉKELÉS Figyeld meg, ahogy agyad önműködően egyensúlyozza fölemelt bal lábad súlyát gerinced jobb oldali izmainak és jobb vállad izmainak összehúzásával! ELSŐ LECKE: 2.HELYZET; E. MOZDULAT Végezd most mindkét mozgást egyszerre: lassan szívd be a levegőt a bal láb, valamint a jobb váll, könyök és fej együttes felemelése közben, majd visszaengedéskor fújd ki! Ismételd meg ezt háromszor egymás után! ELSŐ LECKE: 3. HELYZET Továbbra is hason fekve fordítsd fejedet most balra, s fektesd jobb orcádat bal kézhátadra, míg jobb karodat tested mentén nyugtatod! ELSŐ LECKE: 3.HELYZET MOZDULAT-ai amúgy ugyanazok, mint az előző helyzetben, azaz: ELSŐ LECKE: 3.HELYZET; A. MOZDULAT Emeld föl bal könyöködet, háromszor egymás után! ELSŐ LECKE: 3.HELYZET; B. MOZDULAT Emeld meg a fejed, hogy elnézhess bal vállad fölött, mindezt háromszor egymás után!

127

~~ Emlékezz: mindig lassan, kíméletesen mozogj, a mozdulat erőltetése nélkül! — — Figyelmedet állandóan a mozdulat belső érzékelésére kell összpontosítanod! — ELSŐ LECKE: 3.HELYZET; C. MOZDULAT Egyszerre emeld meg könyöködet, kezedet és fejedet, annyira, hogy elnézhess bal vállad fölött, mindezt háromszor egymás után! ELSŐ LECKE: 3.HELYZET; D. MOZDULAT Emeld el jobb lábad pár centire a padlótól, háromszor egymás után! ELSŐ LECKE: 3.HELYZET; E. MOZDULAT Végezd mindkét mozgást egyszerre: lassan szívd be a levegőt, a jobb láb, valamint a bal váll és könyök, továbbá a fej együttes felemelése közben, majd visszaengedéskor fújd ki azt, s ismételd meg ezt háromszor egymás után! ELSŐ LECKE: 4. HELYZET Hason fekve helyezd két kezed egymásra, bal tenyeredet jobb kezed hátára téve, s nyugtasd homlokod közepét fölül lévő bal kézfejeden! ELSŐ LECKE: 4.HELYZET; A. MOZDULAT Végezz lassú belégzést, miközben fölemeled a fejed, és tekintetedet a mennyezet irányába fordítod, mindezt háromszor egymás után! ÉRZÉKELÉS Erezd, hogyan feszülnek meg izmaid gerinced mindkét oldalán, fölülről lefelé, végig, egészen tomporodig! A homorítás klasszikus alaphelyzetét érzékeled, amikor magadat így „kihúzva” hasad előrenyomódik, miközben fejed hátrahúzódik. Ez az a testhelyzet, amit a legtöbb felnőtt tévesen „egyenes” tartásnak vél. Ez a „zöld fény ref

128

Emlékezz: mindig lassan, kíméletesen mozog, a mozdulat erőltetése nélkül! — - Figyelmedet állandóan a 'mozdulat belső érzékelésére kell összpontosítanod! —

lex” hatására létrejött torzulás, ez okozza, hogy sok-sok felnőtt korú embert tartós derék- és hátfájás gyötör. A most következő öt mozdulat közben figyeld meg nyakadban, válladban, hátadban, farodban és combodban a megfeszülő izomrészeket! ELSŐ LECKE: 4.HELYZET; B. MOZDULAT Belégzés közben emeld föl jobb lábadat a padlóról pár centiméternyire, majd kilégzés közben engedd vissza, s ismételd meg mindezt háromszor egymás után! ELSŐ LECKE: 4.HELYZET; C. MOZDULAT Belégzés közben emeld föl bal lábadat a padlóról pár centiméternyire, majd kilégzés közben engedd vissza, s ismételd meg mindezt háromszor egymás után! ELSŐ LECKE: 4.HELYZET; D. MOZDULAT Belégzés közben egyszerre emeld föl fejedet és jobb lábadat, majd kilégzés közben engedd vissza, s ismételd meg mindezt háromszor egymás után! ELSŐ LECKE: 4.HELYZET; E. MOZDULAT Belégzés közben egyszerre emeld föl fejedet és bal lábadat, majd kilégzés közben engedd vissza, s ismételd meg mindezt háromszor egymás után! ELSŐ LECKE: 4.HELYZET; F. MOZDULAT Belégzés közben egyszerre emeld föl fejedet és mindkét lábadat, de csupán egészen kicsit, majd kilégzés közben engedd vissza!

129

-Emlékezz: mindig lassan, kíméletesen mozogj, a mozdulat erőltetése nélkül! — - Figyelmedet állandóan a mozdulat belső érzékelésére kell összpontosítanod! — Ezt a gyakorlatot elegendő egyszer megcsinálni!

ELSŐ LECKE: 5. HELYZET Feküdj újra a hátadra, behajlított térddel, s lábfejedet közelhúzva ülepedhez. Összefűzött ujjakkal tedd kezedet a tarkódra, a fejed alá! ELSŐ LECKE: 5.HELYZET; A. MOZDULAT Végezz belégzést, miközben derekaddal homorítasz (emlékezz, ilyenkor farkcsontod lefelé nyomódik, miközben az öwonal fölemelkedik); utána fújd ki a levegőt, s közben engedd derekadat a padlóra simulni, fejed és tarkódon tartott kezed egyidejű fölemelése mellett! Ismételd meg elölről, hatszor egymás után! ELSŐ LECKE: 5.HELYZET; B. MOZDULAT Lazítsd el most magadat hanyattfekve a padlón, karod és lábad kinyújtásával! ÉRZÉKELÉS Kíséreld meg érzékelni, hogy milyen érzetet is nyújt ez a laza, relaxált helyzetű hanyattfekvés! Erezd ezt a testeden belülről, majd csúsztasd tenyeredet derekad alá, hogy így is érzékelhesd, rásimul-e gerincednek ez a része a padlóra!

A „MINDENNAPI MACSKANYÚJTÓ7ÁS” GYAKORLATA Négyet máris elsajátítottál a „mindennapi macskanyúj tózás” elemeiből. Ez a gyakorlat napi szintfenntartó rutinteendőként épül be majd életedbe. Észrevehetted, hogy az l./l.B., valamint az 1./5.A. mozdulatok megegyeznek a „mindennapi macskanyúj tózás” első két részével. Ezeket követi ott az 1./2.E. és a 1./3.E. mozdulat. 130

— Emlékezz: mindig lassan, kíméletesen mozogj, a mozdulat erőltetése nélkül! •— ~~ Figyelmedet állandóan a mozdulat belső érzékelésére kell összpontosítanod! —

MÁSODIK LECKE A has hajlítóiamainak Irányítása Ez a lecke a „vörös fény reflex” irányítás alá vételének elemeit tanítja meg. Ez a reflex a test elülső oldalát hajlítja be. A hasizmok vezérlésének elsajátítása együtt jár a nekik megfelelő, de ellentétes hatású izomcsoportok, a hát nyújtóizmainak kontrollálásával. A „flexor” hajlítóizmok épp ellentétes irányba hatnak, mint az „extenzor” nyújtóizmok. Az egyik izomcsoport az „agonista”, a törekvő, míg a másik csoport az „antagonista”, az ellenkező. Ha egymás ellen szegülve egyszerre feszülnek, azaz a „Sötét Satuval” összesajtolják az egész törzset, ahogy azt korábban neveztük, s egyidejű húzásukkal olyan állapotot hoznak létre, ami közvetlenül összefügg a sekélyes, felszínes légzéssel, továbbá a szívverés és a vérnyomás periodikus váltakozásának megszű nésével. A fej jobb térdhez történő emelésekor (a jobb kéz használata segítségével) érdemes megfigyelni, hogyan feszül neki a jobb lapocka, illetve a medence jobb oldala a tornamatracnak. Az egész lecke során mindvégig fontos, hogy tudatosítsad magadban a szenzoros, érzékelési visszacsatoló jeleket. Ennek megtanulása ugyanolyanjelentős, mint magának az izomnak az irányítása. Az érzékelés tanulása ugyanis szorosan együtt jár az izommozgatás tanulásával. E lecke végén elengedhetetlen, hogy elvégezd a testképgyakorlatot. Ennek segítségével érted majd meg igazán, hogy a szenzomotoros amnézia miként hoz létre torz testképet. Például, hiába hiszed, hogy te aztán tudsz „egyenesen” ülni, ha ülés közben éppenséggel homorítasz. Ha már a hátizmok eléggé ellazultak ahhoz, hogy megengedjék neked az igazi egyenesen ülő testhelyzetet, akkor eleinte olyannak érzed majd azt, mintha előre görnyednél! Ennél a pontnál, a MÁSODIK LECKE eme részénél ráébredsz, hogy tested tulajdonképpen átrendezi saját tartását. MÁSODIK LECKE: 1. HELYZET Feküdj hátadra, térdedet enyhén behajtva! Lábad ülepedhez közel, talpad a talajon. Tedd bal kezedet szeméremcsontodra, a jobbat pedig a mellkas közepére! (Nóta bene: megjegyzendő, hogy a musculus rectus abdominis - a hasizom - a szeméremcsontról eredve a mellkas közepéig terjed.)

131

•— Emlékezz: mindig lassan, kíméletesen mozog, a mozdulat erőltetése nélkül! ~~ Figyelmedet állandóan a mozdulat belső érzékelésére kell összpontosítanod! ~~ MÁSODIK LECKE: 1.HELYZET; A. MOZDULAT Végy egy mély lélegzetet, s közben derekaddal lassan homoríts!. Eközben medencéd elöregördül a farkcsontig. Utána derekad visszaengedése mellett fújd ki a levegőt! Ismételd meg az egészet hatszor egymás után!

ÉRZÉKELÉS Kezed tapintásával is kövesd, hogy miként húzódik össze a hasizmod, amikor a talajhoz simítod derekadat! A félelem, az aggódás, a balsejtelem és a rettegés is a hasizom összehúzódását okozzák, ez maga a „vörös fény reflex”. MÁSODIK LECKE: 1.HELYZET; B. MOZDULAT Helyezd jobb kezedet a fejed alá, majd végezz belégzést, és homorítsd hátadat, ahogy az előbb is tetted! Utána - a levegőt kifújva - hasizmod összehúzásával simítsd a földhöz a derekadat, miközben jobb kezeddel megemeled a fejedet! Ismételd meg a gyakorlatot hatszor egymás után! ÉRZÉKELÉS Használd bal kezedet, hogy érezhesd, miként húzódik össze még erősebben hasizmod, ahogy a fejedet is fölemeled! MÁSODIK LECKE: 1.HELYZET; C. MOZDULAT Emeld most föl a jobb térdedet, és elölről átfogva tartsd meg bal kezeddel, majd ismételd meg az előző mozdulatsort, de a kilégzés, a hát lesimítása és a fej megemelése közben most a jobb térdet is húzzad a jobb könyök felé, mialatt jobb könyököddel szintén a jobb térdedre mutatsz! Ismételd meg az egészet hatszor egymás után!

132

~~ Emlékezz: mindig lassan, kíméletesen mozogj, a; mozdulat erőltetése nélkül! — ~~ Figyelmedet állandóan a mozdulat belső érzékelésére kell összpontosítanod! ■— ÉRZÉKELÉS Figyeld meg, hogy mennél jobban leengeded hátadat a padlóra, annál könnyebbé válik a térd könyökközeibe hozása, vagyis így még jobban kiengeded hátizmaidat! Nyújtsd ki végtagjaidat, s tudatosítsd magadban, hogy milyen érzet ébred ekkor törzsedben, végig a jobb váll és a jobb csípő között!

MÁSODIK LECKE: 2. HELYZET Háton fekve, hajlított térddel, láb az ülep- nél, talp a padlón. MÁSODIK LECKE: 2.HELYZET; A. MOZDULAT Kezdd újra a lassú belégzés alatti derékhomorítást, amit a kilégzés közbeni deréklesi- mítás követ. MÁSODIK LECKE: 2.HELYZET; B. MOZDULAT Helyezd bal kezedet a fejed alá, s bal térdedet elölről átfogva tartsd meg azt a levegőben a jobb kezeddel! Most - azzal egy időben, ahogy hátadat a levegő kiengedése közben lesüllyeszted - emeld meg fejedet és könyöködet a bal térd irányába, miközben bal térdedet jobb kezeddel bal könyököd felé húzod! Ismételd meg a mozdulatsort hatszor egymás után! ÉRZÉKELÉS Figyeld meg, hogy mennél jobban leengeded gerinced alsó részét a földre, arcod annál közelebb kerül térdedhez! Hátizmaid tovább engednek. Szakítsd félbe a gyakorlást, nyújtsd ki végtagjaidat, és pihenj!

133

~~ Emlékezz: mindig lassan, kíméletesen mozog, a mozdulat erőltetése nélkül! — — Figyelmedet állandóan a mozdulat belső érzékelésére kell összpontosítanod! —

MÁSODIK LECKE: 3. HELYZET Háton fekve és hajlított térddel helyezd jobb kezedet a fejed mögé! Emeld meg ekkor bal lábadat és bal kezeddel bal térdedre fogva tartsd meg testedet ebben a helyzetben! MÁSODIK LECKE: 3.HELYZET; A. MOZDULAT Belégzés közben lassan homorítsd derekadat, majd kilégzés alatt, ahogy lesimítod hátadat, emeld meg fejedet a jobb kezeddel, úgy hogy a jobb könyök a bal térd irányába mutasson! Ezzel egy időben húzd bal kezeddel a bal térdedet a jobb könyök, illetve az arc irányába! Végezd el hatszor egymás után!

Figyelj arra, hogy miként kell a fejnek és a könyöknek enyhén balra mutatnia! Azt is érzékeld, hogy mennél jobban kipúposítod hátadat a padló irányába, annál közelebb tud kerülni a könyök a térdhez! Hátizmaid tovább lazulnak és rugalmasabbá, nyúléko- nyabbá válnak, ezáltal pedig újra kezdesz emlékezni arra, hogy miként lehet visszanyerni a hát izomzata fölötti akaratlagos irányítást. MÁSODIK LECKE: 4. HELYZET Háton fekve és hajlított térddel helyezd bal kezedet fejed mögé! Emeld meg ekkor jobb lábadat, és jobb kezeddel jobb térdedre fogva tartsd meg azt ebben a helyzetben! MÁSODIK LECKE: 4.HELYZET; A. MOZDULAT Belégzés közben lassan homorítsd dereka-. dat, majd kilégzés alatt, ahogy a földhöz simítod hátadat, emeld meg fejedet a bal ke

134

— Emlékezz: mindig lassan, kíméletesen mozog, a mozdulat erőltetése nélkül! — — Figyelmedet állandóan a mozdulat belső érzékelésére kell összpontosítanod! ~~ zeddel úgy, hogy a bal könyök a jobb térd irányába mutasson! Ezzel egy időben húzd jobb kezeddel a jobb térdedet a bal könyök, illetve az arc irányába! Végezd el hatszor egymás után!

MÁSODIK LECKE: 5. HELYZET Háton fekve és hajlított térddel helyezd kezeidet - összefont ujjakkal - fejed mögé! MÁSODIK LECKE: 5.HELYZET; A. MOZDULAT Belégzés közben lassan homorítsd derekadat, majd kilégzés alatt, ahogy a földhöz simítod hátadat, kezeiddel emeld meg fejedet! Végezd el ezt háromszor egymás, után! MÁSODIK LECKE: 6. HELYZET Háton fekve és hajlított térddel helyezd kezeidet - összefont ujjakkal - fejed mögé, két talpadat emeld el a talajról úgy, hogy térdeidet gyomrod fölött egyensúlyozva tartod! MÁSODIK LECKE: 6.HELYZET; A. MOZDULAT Belégzés közben lassan homorítsd derekadat, majd kilégzés alatt, ahogy lesimítod hátadat, emeld meg fejedet és két könyöködet, hogy térdeid irányába mutassanak! Próbáld meg térdeidet egész közel juttatni könyökeidhez! Nyújtsd ki lábadat, karodat is engedd le a törzsed mellé, és pihenj! ÉRZÉKELÉS Figyelj arra, hogy milyen belső testi érzés támad benned a mellkas közepétől a szeméremcsontig teijedő területen és a lábak közötti részen! A nyugodt belégzés közben hagyd, hogy hasad alsó része teljesen ellazulva szabadon emelkedhessen fölfelé, ettől a lélegzetvétel méllyé és teljessé válik. 135

— •—

Emlékezz: mindig lassan, kíméletesen mozogj, a mozdulat erőltetése nélkül! — Figyelmedet állandóan a mozdulat belső érzékelésére kell összpontosítanod! —

Testtudatkép-gyakorlat A MÁSODIK LECKE elismétlése után már sokkal jobban el tudod lazítani és ki tudod egyenesíteni gerinced alsó szakaszát, mint eddig. Gyakorold most ezt a mozgatást ülés közben is! Ha korábban hosszú éveken keresztül kínzott a derékfájás, akkor hátad már hátracsapottá vált, mert az ágyéki gerincmenti izmok mindkét oldalon húrszerűen feszülnek. Ha a te esetedben is ez a krónikussá vált helyzet alakult ki, akkor a testtudatképgyakorlat révén rájöhetsz, hogy miként is okozta nálad a szenzomotoros amnézia mindannak elfelejtését, hogy mit jelent a derék ellazítása, a gerinc alsó szakaszának egyenesen és függőlegesen tartása, s hogy miként kell a törzs súlyát az izmok helyett a gerincre terhelni. Mivel az SMA, az érző-mozgató rendszer emlékezetvesztése az énképet is el : torzítja, ezért laza és lapos ágyéki gerincszakasz esetén, amikor fejed pontosan tested súlypontja fölött helyezkedik el, túlságosan „elöl” érzed magadat, mintha előre görnyednél. Mivel oly sokáig tartottad hátadat természetellenes (és egyben roppant kényelmetlen!) helyzetben, ezért ez a tartás vált számodra a „helyes”, a „normális” érzetévé, még akkor is, ha ilyen hátracsapott gerinc esetén derekad izomzatát folyton visszatérő, hasogató fájdalom szaggatta.

25a/1-2. ábra 25b/1-2. ábra Eltorzult belső testkép: a hátrahomorított Eltorzult belső testkép: az egyenes hát hát egyenesnek tűnik ,,görnyedtnek” tűnik

136

— Emlékezz: mindig lassan, kíméletesen mozogj, a mozdulat erőltetése nélkül! _____ — Figyelmedet állandóan a mozdulat belső érzékelésére kell összpontosítanod! — Ezért aztán - noha tested a relaxálást tanulva most már kezd ellazulni, illetve törzsed felső fele előremozdul természetes, feszültségmentes helyzetébe - először úgy érzed majd, mintha „abnormális”, „természetellenes” lenne ez az „új” tartás. Ám mindez csupán átmeneti jelenség, egy-két hét alatt elmúlik, és hamarosan a laza testhelyzet kezdi jelenteni majd a te számodra is a „helyes”, a „normális” testtartás érzetét. Nagyon lényeges, hogy közvetlenül is foglalkozzál az SMA okozta énképtorzu lással. Másként ugyanis a tartósan feszítve tartott ágyéki izmok ellazításának megtanu lása önmagától még nem fog elvezetni a kényelemérzet, a testmagasság és a szokásos ülésmód maradandó megváltozásához is. Meg szoktam kérni a nálam jelentkezőket, hogy gyakorolják ülés közben is derekuk ellazítását és kiegyenesítését, miközben csukva tartják szemüket, méghozzá olyan széken, ami mellé állótükröt fordítok. Amikor belsőleg úgy érzik, hogy már kellően ellazították a hátukat, ugyanakkor - ebben az ülő testhelyzetben, lehúnyt szemmel - „abnormálisán előregörnyedt” helyzetben vélik magukat. Mikor aztán megkérem, hogy nyissák ki szemüket, és vessenek pillantást a tükörbe, akkor döbbenten fedezik föl, hogy egyáltalán nem görnyedtek, hanem hátuk függőleges és magas, és hasuk is egyenes. Kérem, alkalmazza mindenki ezt a „tükörtrükk technikát”! Egészen egyszerű, mégis elképesztően hatásos példáját adja a biofeedback, azaz a biológiai visszacsatolásjelenségének. Amikor gerinced helyzetének belső érzete, illetve annak látványbeli érzete végül egybeesik, akkor ülőtartásod már tartósan megváltozott. Attól kezdve te is képes leszel órákon át ülve maradni, anélkül, hogy fájdalmaid támadnának, vagy fáradtság gyötörne, mert gerinced gerincoszloppá, törzsed függőleges támpillérévé válik, pontosan úgy, ahogy azt a tükör is mutatja. Az egész csak annyiból áll, hogy hozzászoksz egy újfajta külső és belső test -képhez. Ráadásul megnősz, magasabbá is válsz. Mitől? Egyszerűen azért, mert az egyenes vonal magasabbra ér, mint a görbe! A „MINDENNAPIMACSKANYÚJTÓZÁS” GYAKORLATA Vedd légy szíves észre, hogy a MÁSODIK LECKÉBEN a „mindennapi macskanyújtózás” gyakorlatsorozatának két további lépését is elsajátítottad! Ezek pedig a 2./3.A és a 2./4.A.

137

— Emlékezz: mindig lassan, kíméletesen mozogj, a mozdulat erőltetése nélkül! — ~~ Figyelmedet állandóan a mozdulat belső érzékelésére kell összpontosítanod! —

HARMADIK LECKE A csípőtáj izmainak irányítása Ha rövid lenne derekad, akkor ezek a gyakorlatok segítségedre lesznek, hogy szemmel láthatóan hosszabb derekúvá válj. S hogyha törzsed oldalra dől, akkor ez a HARMADIK LECKE azt is közelebb hozza majd a függőlegeshez. Amikor végére értél a jobb testfélre vonatkozó gyakorlatoknak is, igyekezz rá érezni annak a hosszúságnak az érzetére, amely tested bal és jobb oldalában kialakul. Esetleg azt is megtapasztalod majd, hogy belégzés közben jobban mozog a de-rekad. Egyre nagyobb fokú szomatikus testtudatosságra teszel szert, és ez a növekvő érzékelőképesség finomabb megfigyelésekre is képessé tesz. Jobban fogod tudni, hogy tulajdonképpen mi is játszódik le testeden belül.

HARMADIK LECKE: 1. HELYZET Feküdj bal oldaladra úgy, hogy törzsedhez képest derékszögben fölhúzott és behajlított térdeid egymáson legyenek! Bal karodat törzsed irányának folytatásában nyújtsd ki a padlón, s használd párnaként, hogy bal füledet ráfektetve fejedet rajta tudd pihentetni! Jobb karoddal nyúlj át a fejeden, s jobb tenyeredet is szorítsd bal fülkagylód alá! HARMADIK LECKE: 1.HELYZET; A. MOZDULAT Végy egy mély lélegzetet, s közben jobb kezed segítségével emeld nagyon lassan a levegőbe fejedet! Utána fújd ki a levegőt, s hagyd, hogy fejed szép lassan visszaereszkedjen kiinduló helyzetébe! ismételd meg az egészet háromszor egymás után! HARMADIK LECKE: 1.HELYZET; B. MOZDULAT Lassú belégzés közben emeld föl jobb lábfejedet és lábszáradat, miközben a jobb comb csak elgördül a másik combon, de föl nem emelkedik! Kilégzéskor engedd lábadat lassan vissza a talajra. Lábemelés 138

— Emlékezz: mindig lassan, kíméletesen mozog, a mozdulat erőltetése nélkül! — ~~ Figyelmedet állandóan a mozdulat belső érzékelésére kell összpontosítanod! — közben képzeld azt, mintha jobb csípőddel szinte meg akarnád érinteni jobb hónaljadat! Ismételd meg az egészet háromszor egymás után! HARMADIK LECKE: 1.HELYZET; C. MOZDULAT Belégzés közben rendkívül lassan egyszerre emeld a fejedet és a jobb lábszáradat a levegőbe! Ezután engedd ki a levegőt, s ugyanúgy egyszerre ereszd vissza őket! Fölemelés közben gondold azt, hogy jobb hónaljadat egészen a jobb csípő fölé emeled! Ismételd meg az egészet háromszor egymás után! Fordulj a hátadra, s kissé szétvetett lábbal, karjaidat tested mellett kinyújtva pihenj meg egy percre! ÉRZÉKELÉS Pihenés közben figyeld meg, hogy milyen érzés támadt tested középső szakaszán! Erzel-e különbséget derekad jobb és bal oldala közt?

HARMADIK LECKE: 2. HELYZET Fordulj át jobb oldaladra, úgy, hogy törzsedhez képest derékszögben fölhúzott és behajlított térdeid egymáson legyenek! Jobb karodat törzsed irányának folytatásában nyújtsd ki a padlón, és fektesd rá jobb füledet, hogy párnaként szolgálva fejedet rajta pihentesd! Bal karoddal nyúlj át a fejeden, s jobb tenyeredet is szorítsd jobb fülkagylód alá! HARMADIK LECKE: 2.HELYZET; A. MOZDULAT Végy egy mély lélegzetet, s közben bal kezed segítségével nagyon lassan emeld a levegőbe fejedet, olyan magasra, ami még

139

— Emlékezz: mindig lassan, kíméletesen mozogj, a mozdulat erőltetése nélkül! — — Figyelmedet állandóan a mozdulat belső érzékelésére kell összpontosítanod! ~~ kényelmes! Utána fújd ki a levegőt, s hagyd, hogy fejed szép lassan visszaereszkedjen kiinduló helyzetébe. Ismételd meg az egészet háromszor egymás után! Könnyebben vagy nehezebben megy-e, mint az ellenkező oldaladon ment? HARMADIK LECKE: 2.HELYZET; A. MOZDULAT Lassú belégzés közben emeld föl jobb lábfejedet és lábszáradat olyan magasra, ami még kényelmes! Hagyd bal combodat elgördülni az alatta lévő jobb combodon, de úgy, hogy ne emelkedjen föl! Bal csípőtáji izmaid összehúzódnak és csípőd bal vállad felé közeledik. Utána kilégzés közben a lábadat engedd lassan a kiinduló helyzetbe. Ismételd meg háromszor egymás után! HARMADIK LECKE: 2.HELYZET; B. MOZDULAT Belégzés közben, rendkívül lassan, egyszerre emeld mind a fejedet, mind pedig jobb lábszáradat a levegőbe olyan magasra, ami még kényelmes! Ezután engedd ki a levegőt, s ugyanúgy egyszerre ereszd őket visz- sza! Fölemelés közben gondold azt, hogy bal csípődet annyira közel húzod felsőtestedhez, hogy szinte beleilleszkedik bal hónaljadba! Ismételd meg ezt háromszor egymás után! Fordulj a hátadra, s kissé szétvetett lábbal, karjaidat tested mellett kinyújtva pihenj meg!

HARMADIK LECKE: 3. HELYZET Hátadon fekve tárd szét lábaidat, kissé szélesebbre mint a csípőízületek távolsága egymástól! Nyújtsd ki mindkét karodat is, egyenesen, a fejed fölé, a talajra fektetve, úgy, hogy a vállszélességnél valamivel nagyobb távolságra legyenek egymástól! Ezál140

— Emlékezz: mindig lassan, kíméletesen mozogj, a mozdulat erőltetése nélkül! — — Figyelmedet állandóan a mozdulat belső érzékelésére kell összpontosítanod! — tál tested - fölülről nézve - egy nagy „X” betű alakját veszi föl, vagyis jobb karod egy egyenesbe esik a bal lábaddal, s bal karod szintén egy - másik - egyenesbe a bal lábaddal. HARMADIK LECKE: 3.HELYZET; A. MOZDULAT Nyújtóztasd ki jobb lábadat úgy, hogy sarkadat a földön távolabb csúsztatod törzsedtől! HARMADIK LECKE: 3.HELYZET; B. MOZDULAT Lazítsd el a jobb lábadat és lassan nyújtsd ki bal karodat, a fejed fölé, a szőnyegen testedtől távolabbra csúsztatva kezedet! Ismételd meg ezt a (3./3.A. és 3./3.B láb-, illetve karnyújtó) mozdulatpárt tízszer egymás után! ÉRZÉKELÉS Figyelj, hogy mellkasod és csípőd mindkét oldalon miként mozdul, fölváltva, ahogy váltakozva megnyújtod a jobb lábadat, illetve a bal karodat! Érezd át, hogy karod kinyújtási képességét mennyire meghatározza csípőd és mellkasod mozgási szabadsága! Láthatod, hogy a csípő kötöttsége automatikusan hátráltatja a láb járás közbeni mozgását és a kar kinyúlási képességét. Pihenj meg és lazíts, hogy össze tudd hasonlítani a bal- és a jobboldali lábban, továbbá a baloldali karban és mellkasrészben, illetve az ellenoldali megfelelőjében ébredő érzéseket! HARMADIK LECKE: 3.HELYZET; C. MOZDULAT Nyújtsd ki most bal lábadat úgy, hogy sarkadat a földön távolabb csúsztatod törzsedtől!

141

~~ Emlékezz: mindig lassan, kíméletesen mozogj, a mozdulat erőltetése nélkül! ~~ ~~ Figyelmedet állandóan a mozdulat belső érzékelésére kell összpontosítanod! ~~ HARMADIK LECKE: 3.HELYZET; D. MOZDULAT Lazítsd el a bal lábat és lassan nyújtózkodj ki jobb karoddal, a fejed fölött a szőnyegen, testedtől távolabbra csúsztatva kezedet! Ismételd meg ezt a (3./3.A. és 3./3.B láb-, illetve karnyújtó) mozdulatpárt tízszer egymás után! Lazíts és figyeld meg mennyivel jobban hasonlít már egymásra a két testfeledben uralkodó érzés! HARMADIK LECKE: 3.HELYZET; E. MOZDULAT Most pedig fűzd össze az előző négy mozdulatirányt egyetlen körbemenő mozgássá, vagyis: nyújtsd a bal karod fölfelé, majd lazíts! Nyújtsd a jobb lábad lefelé, majd lazíts! Nyújtsd a bal lábat lefelé, majd lazíts! Nyújtsd a jobb kart fölfelé, majd lazíts! Elölről: nyújtsd a bal karodat fölfelé, majd lazíts! Utána jobb láb, majd bal láb, majd jobb kar, és így tovább. Ismételd meg ezt a négyütemű körfolyamatot tízszer egymás után! Pihenj meg, és lazíts! Mostanra tested oldalának izmai fölött is már nagyobb mértékű kontrollt és tudatosságot nyertél, azon túl, amit a korábbiakban sajátítottál el a test ellülső, illetve hátsó oldalával kapcsolatban. Ezek a gyakorlatok készítettek elő a most következő leckére, amiben valamennyi említett izmodat mozgásba hozod majd tested körzése révén.

142

— Emlékezz: mindig lassan, kíméletesen mozogj, a mozdulat erőltetése nélkül! — — Figyelmedet állandóan a mozdulat belső érzékelésére kell összpontosítanod! —

NEGYEDIK LECKE A törzskörzésben szerepet játszó izmok irányítása A most következő szomatikus testtudatnevelő gyakorlat kihasználja az összes abból származó lehetőséget, amire szert tettél az eddig megszerzett és fokozatosan gyarapodó érzékenységeddel, illetve irányítási készségeddel tested mindhárom középső tájékéra vonatkozóan, amelyek: a hát feszítőizmai, a has hajlítóizmai, továbbá a törzs oldalsó hajlítóizmai. Az e leckében elvégzendő „csigacsavar” közben szenzomotoros rendszered egyidejűleg tapasztalhatja meg mindhárom említett izomcsoport megnyúlását. Nem csupán a medence kezdhet majd szabadabb mozgásba, hanem az egész gerinc és a teljes mellkas is. Ha például mellkasod megszabadul a „vörös fény reflex” nyomasztó hatása alól, attól fölemelkedik és kitágul. Neuromuszkuláris tréningednek, ideg- és izomrendszered megedzésének ezen a szintjén majd kezded észrevenni, hogy mennyire hasonlítanak az ismertetett mozgások azokhoz a mozdulatokhoz, amiket a nyújtózkodó macska művel. Azt a sajátságos örömérzést is megízlelheted, ami a törzs szabadabb nyújtózásából származik. E leckénk egy könnyen elvégezhető összegzőgyakorlattal zárul, amelyik magába foglalja a kar és láb ellentétes irányú forgatását. Később ezt is beleötvözheted a „mindennapi macskanyúj tózás” rendszeres rutin gyakorlatába. Ez a mozgás teljes ge- rinci elcsavarodással jár, s lehetővé teszi a törzs számára, hogy teljes hosszára kinyúljon. Figyeld meg, hogy a két térdet azonos oldalra leejtve és a fejet az ellenkező oldalra fordítva hossztengelye mentén az egész test csavarodik, pontosan úgy, ahogy a felmosórongy is, amikor egyik végét az óramutató járásának megfelelően, a másikat pedig azzal ellenkezőleg forgatva kicsavarjuk belőle a vizet. Ahogyan azt a NYOLCADIK LECKE során is majd megtanulhatjuk, az ilyen testcsavarodás fölötti kontroll alapvetően szükséges a járás közbeni lépkedés megkönnyítésére.

NEGYEDIK LECKE: 1. HELYZET Feküdj a hátadra, térdedet enyhén behajtva, talpad a talajon! NEGYEDIK LECKE: 1.HELYZET; A. MOZDULAT Tedd keresztbe bal lábadat a jobbon, amennyire csak tudod! Szívd be a levegőt, majd ahogy kifújod, aközben két keresztbevetett lábadat döntsd le lassan oldalra, olyan messze, amennyire maguktól esnek! Utána belégzés közben lassan emeld vissza 143

— Emlékezz: mindig lassan, kíméletesen mozogj, a mozdulat erőltetése nélkül! ~~ — Figyelmedet állandóan a mozdulat belső érzékelésére kell összpontosítanod! — két lábadat függőleges helyzetbe! Majd megint kilégzés jön, mialatt hagyod, hogy lábaid újra balra dőljenek. Ismételd meg ezt a mozdulatsort tízszer egymás után! Figyelj, hogy jobb vállad eközben a padlón maradjon és ne emelkedjen föl akkor sem, amikor a két láb lehajlik balra! Nyújtsd ki végtagjaidat, és pihenj kicsit a hátadon fekve! ÉRZÉKELÉS Hasonlítsd össze a jobb lábban és csípőben jelentkező érzéseket a baloldaliakkal! Figyeld meg, hogy mellkasod jobb oldala szabadabbnak érződik-e már, mint a bal!

NEGYEDI K LECKE: 2. HELYZET Még mindig behajlított térdekkel, a hátadon fekve, emeld föl mindkét karod a levegőbe, nyújtott könyökkel és két tenyeredet erősen egymáshoz szorítva! Két karod így haranglábat formáz. Az ezután következő mozdulatsor végzése közben vigyázz, hogy egyik könyököd se hajoljon be, és két tenyered se csússzon el egymáson! Térdeid is maradjanak függőlegesen! NEGYEDIK LECKE: 2.HELYZET; A. MOZDULAT Szívd be a levegőt, majd kilégzés közben döntsd le lassan a két karodat jobbra, olyan mértékben, ameddig még kényelmes, fejedet is és tekintetedet is irányítsd jobbra, a kezed után fordítva! Azután végezz belégzést, és lassan emeld vissza két karodat függőleges helyzetükbe; majd a levegőt megint kifújva újra engedd le karjaidat jobbra, ötször egymás után megismételve ezt a mozdulatsort! Nyújtsd ki végtagjaidat, és pihenj kicsit a hátadon fekve!

144

' Emlékezz: mindig lassan, kíméletesen }nozogj, a mozdulat erőltetése nélkül! - Figyelmedet állandóan a mozdulat b$ső érzékelésére kell összpontosítanod! ■ NEGYEDIK LECKE: 2.HELYZET; B. MOZDULAT Ismét vesd át bal térdedet a jobbon (a két kar lent marad a törzsed mellett), és fújd ki a levegőt, megengedve közben lábaidnak, hogy balra eldőljenek! Ezalatt fordítsd fejedet jobbra, és nyújtsd föl jobb karodat a szőnyegen, a fejed fölé! Azután végy egy mély lélegzetet, közben emeld lábaidat függőleges helyzetbe, majd lélegezz ki, s közben lábaidat „ejtsd” le balra! A gyakorlat közben fejed jobbra fordítva, karod kinyújtva tartod. Ismételd meg ötször egymás után a gyakorlatot. ÉRZÉKELÉS Könnyebb már másodjára leengedni a két lábat, igaz-e? Netán úgy tűnik, hogy most messzebbre is érnek? Gondolj arra, hogy felsőtested miként csavarodott el jobbra, míg tested alsó fele bal oldalra! Tested a csigavonal spirális alakját vette föl, miközben hosszában is megnövekedett.

NEGYEDIK LECKE: 3. HELYZET Feküdj a hátadra, két karod törzsed mentén pihen, de most jobb lábadat tedd át a balon! NEGYEDIK LECKE: 3.HELYZET; A. MOZDULAT Szívd be a levegőt, majd ahogy kifújod, azalatt döntsd le lassan két keresztbevetett lábadat jobbra! Utána belégzés közben lassan emeld vissza lábaidat függőleges helyzetbe! Aztán megint kilégzés jön, mialatt hagyod, hogy lábaid újra jobbra dőljenek. Ismételd meg ezt pzszer egymás után! Figyelj arra, hogy bal vállad közben a padlón maradjon és ne emelkedjen föl akkor sem, amikor a két láb lehajlikjobbra!

145

~~ Emlékezz: mindig lassan, kíméletesen mozogj, a mozdulat erőltetése nélkül! ■— — Figyelmedet állandóan a mozdulat belső érzékelésére kell összpontosítanod! — ÉRZÉKELÉS Fejedet elfordítva nyakcsigolyáid is balra csavarodnak, megkönnyítve ezzel a törzsed közepén található csigolyák és bordák megfelelő elhelyezkedését a csigacsavarban. NEGYEDIK LECKE: 4. HELYZET Hátadon fekve emeld föl a levegőbe mindkét karod, nyújtott könyökkel és a két tenyeredet erősen egymáshoz szorítva. Két karod így haranglábat formáz. Lábaidat felhúzott állapotban tartod, tehát térded be- hajlik. NEGYEDIK LECKE: 4.HELYZET; A. MOZDULAT Kilégzés közben döntsd le lassan a két karodat balra, olyan mértékben, ameddig még kényelmes, fejedet is és tekintetedet is vidd balra, a kezed után fordítva! Azután végezz belégzést, és közben lassan emeld vissza két karodat függőleges helyzetükbe! Fordíts gondot rá, hogy két könyököd mindvégig nyújtva maradjon, és a kezek is megmaradjanak eredeti helyzetükben! Egymás után ötször ismételd ezt meg!

NEGYEDIK LECKE: 5. HELYZET Hátadon fekve ismét tedd keresztbe jobb lábadat a bal fölött! NEGYEDIK LECKE: 5.HELYZET; A. MOZDULAT Ahogy kifújod a levegőt, közben döntsd le lassan két keresztbevetett lábadat jobbra, miközben fejedet balra fordítod el, és bal karodat is kinyújtod fölfelé a szőnyegen! Ö(szőr egymás után!

146

~~ Emlékezz: mindig lassan, kíméletesen mozogj, a mozdulat erőltetése nélkül! — — Figyelmedet állandóan a mozdulat belső érzékelésére kell összpontosítanod! ~~ ÉRZÉKELÉS Vedd észre e mozdulat macskaszerű kecsességét! Tedd oly kellemessé, amennyire csak lehetséges! Segít ebben, ha fölidézed az élvezetet, amit még gyermekkorodban érez- tél nyújtózkodás közben. NEGYEDIK LECKE: 6. HELYZET Hagyd jobb lábadat a bal fölött keresztbe vetve, miközben kezeidet a harangláb helyzetben fölemelve tartod! NEGYEDIK LECKE: 6.HELYZET; A. MOZDULAT Végezz kilégzést, eközben fejedet és karjaidat hagyod félig balra dőlni, még mielőtt engednéd két lábadat jobbra dőlni! (Azért kezded karral a mozgást, mert a felsőtest jóval könnyebb, mint az alsó testfél.) Utána belégzés közben lassan emeld vissza karjaidat és lábaidat függőleges helyzetbe! Ismételd meg ezt ötször egymás után!

ÉRZÉKELÉS Figyelj a csigacsavarra, aminek alakját egész tested fölveszi! Mintha egy óriás két hatalmas mancsa közül az egyik tested alsó részét az egyik irányba, másik pedig tested másik részét a másik irányba forgatná, akárcsak ha felmosórongyot csavarna ki. NEGYEDIK LECKE: 7. HELYZET Tedd keresztbe bal lábadat a jobb fölött, Icaijaidat pedig emeld haranglábtartásba! NEGYEDIK LECKE: 7.HELYZET; A. MOZDULAT Végezz kilégzést, miközben fejedet és karjaidat hagyod félig jobbra dőlni, még mielőtt engednéd két lábadat balra dőlni! Utána belégzés közben lassan emeld vissza karjai 147

~~ Emlékezz: mindig lassan, kíméletesen mozogj, a mozdulat erőltetése nélkül! — — Figyelmedet állandóan a mozdulat belső érzékelésére kell összpontosítanod! — dat és lábaidat függőleges helyzetbe, min' dezt ötször egymás után! „Bogozd ki” lábaidat egymásból, és pihenj meg egy percre! Ezek után az egészet összehozhatod egyetlen kellemes mozdulatsorozattá. NEGYEDIK LECKE: 8. HELYZET Hátadon fekve hagyd lábaidat térdben be- hajlítva és talppal a talajon, s két karodat nyújtsd ki oldalra! NEGYEDIK LECKE: 8.HELYZET; A. MOZDULAT Bal karodat hengerítsd fölfelé a padlón (gördítsed, s ne csúsztasd!), amíg a váll neki nem kezd feszülni a padlónak, s ezzel egy időben jobb karodat - az ellenkező irányba csavarva hengergesd lefelé, lábad felé (megint gördítsed, s ne csúsztassad!), amíg a váll azon az oldalon el nem kezd fölemelkedni a talajról! Ezután végezd el ugyanezt a mozdulatot az ellenkező irányba, vagyis a bal kart gördíted lefelé és a jobbat fölfelé! Lassan és kíméletesen hajtsd végre, többször egymás után, amíg rá nem érzel a mozdulatra!

Most pedig, miközben a két kart egymással ellenkező irányba csavarod, tehát a jobbat lefelé, a bal kart pedig fölfelé hengergeted a szőnyegen, ejtsd le két behajlított térdű lábadat is a jobb oldalra! Utána tedd a fordítottját: a jobb kar fölfelé gurul, a bal kar lefelé, a két láb pedig ezzel egy időben - balra dől el.

148

— Emlékezz: mindig lassan, kíméletesen mozogj, a mozdulat erőltetése nélkül! ~~ — Figyelmedet állandóan a mozdulat belső érzékelésére kell összpontosítanod! ~~

Folytasd ezt, lassan, föl és alá, s hagyd, hogy fejed is részt vegyen a mozgásban, úgy, hogy balra fordul, amikor a lábak jobbra dőlnek, és jobbra gördül, amikor a két lábadat balra hajtod lel Tízszer-hússzor ismételd ezt végig! ÉRZÉKELÉS Figyeld meg, miként jön létre tested teljes megcsavarodása, hosszában és keresztben, hogyan nyúlik és hosszabbodik egyszerre! Tedd oly kellemessé ezt a mozgást, amennyire csak lehetséges, hogy élvezni tudd, mint a lustán nyújtózó kisbaba, vagy mint a kiscica!

Testtudatkép-gyakorlat Sérülések hatására sok embernél alakul ki oldalirányú gerincferdülés, szkoliózis. Mivel az efféle hajlat oka legtöbbször a törzs azonos oldali izmainak krónikus kontrakciója, azaz tartós összehúzódottsága, ezért ha megtanuljuk, illetve visszaszerezzük az ezen izmok fölötti kontrollt, korrigálhatjuk az ilyen görbületeket. Úgy tudhatod meg, hogy ferdén tartod-e gerincedet, hogy egész alakos tükör elé állsz, azzal szembefordulva, majd behúnyod a szemedet, kissé eldőlsz valamelyik oldalra, majd - még mindig csukott szemmel - olyan helyzetbe egyenesedsz vissza, aminek érzete így („vakon”) függőlegesnek tűnik. Szemedet csak ekkor nyisd ki, és nézd meg a tükörben, hogy az eléd táruló látvány egybevág-e azzal, ami „függőlegesnek tűnik”. Egyenesen, függőlegesen áll-e a fejed? Vízszintes-e a vállad? Egy szinten látható-e a két kéz? Amennyiben úgy találod, hogy valamelyik irányba ferde a tested, az egyértelműen azt jelzi, hogy testképed eltorzult, cgyensúlyérzéked fölborult. A torzult testkép helyrehozatalához az alábbiakat kell cselekedned: csukott szemmel dőlj jobbra, majd - továbbra is csukott szemmel - térj vissza abba a helyzetbe, ami „függőlegesnek tűnik”. Nyisd ki ekkor a szemedet, és ha tükörképed nem lenne egyenes, akkor újból azonnal hunyd le a szemedet, és próbáld meg helyrebillenteni az egyensúlyodat „a sötétben”, pusztán a belső érzés alapján! Amikor úgy érzed, hogy helyreállítottad az egyensúlyt, akkor újfent nyisd ki szemedet, de közben meg se moccanj! Nézd meg, sikeres lett-e ezúttal a csukott szemmel történt kiegyensúlyozás? Ha még most sem, akkor ismét húnyd be a szemedet, s javíts a tartásodon, amíg újra úgy nem érzed, hogy függőlegesen állsz! Ha ekkor a tükörbe pillantva még mindig

149

— Emlékezz: mindig lassan, kíméletesen mozogj, a mozdulat erőltetése nélkül! — — Figyelmedet állandóan a mozdulat belső érzékelésére kell összpontosítanod! — kiegyensúlyozatlannak találnád magad, csukd csak be megint a szemedet, és addig folytasd egyenes testhelyzeted „vakon” történő helyreállítását, amíg valóban visszanyered az egyensúlyodat! Fontos! Semmilyen körülmények között se próbáld eközben nyitott szemmel helyrehozni az egyensúlyodat, mert abból a szenzomotoros (érző-mozgató) rendszered az égvilágon semmit sem tanul, ezért így testtartásod sem fog javulni! Amikor már sikerült csukott szemmel a megfelelő egyensúly elérése, akkor elölről kezdve ismételd végig az egész eljárást, azzal az egy különbséggel, hogy balra dőléssel kezded el! Utána megint vedd végig, de ezúttal jobbra kezdve! Végül negyedszer is vedd végig, balra kezdve! Ennyi aztán elég is lesz egynapi edzésadagnak. Másnap menj végig újra az egész procedúrán, és észreveheted, hogy roppant gyorsan javul testérzékelésed. Nagyjából egy hét múlva úgy találod majd, hogy „a sötétben” is tökéletesen tudod már, hogy „hol áll a fejed” és tested térbeli elhelyezkedésével is tisztába kerülsz. Ez az a pont, amikor a gerincferdülés korrekciója befejezettnek tekinthető, föltéve, hogy a SZOMATIKUS TESTTUDATNEVELŐ GYAKORLATOK közül az első négynek az izomlazító fogásait már teljesen elsajátítottad. A testtudatkép-gyakorlat végére érve testképed élesre állítódik, és izmaid vezérlése is helyreáll. Belső testképed és külső tükörképed egybevág. Klasszikus esete ez a biofeedback öntréningnek, az élettani működésen keresztül visszacsatolt önfejlesztésnek, vagyis egy - a testműködések irányításának megtanulását célzó - szilárd tudományos alapokra helyezett és elismert eljárásnak. A „MINDENNAPI MACSKANYÚJTÓZÁS” GYAKORLATA A NEGYEDIK LECKE által a 4./8.A. mozgásminta is hozzáadódott a „mindennapi macskanyúj tó zás” gyakorlatsorozatához.

150

— Emlékezz: mindig lassan, kíméletesen mozogj, a mozdulat erőltetése nélkül! — — Figyelmedet állandóan a mozdulat belső érzékelésére kell összpontosítanod! —

ÖTÖDIK LECKE A csípőízület és az alsó végtagok izmainak irányítása Ez a lecke azt teszi lehetővé, hogy megértsd, miért kell a SZOMATIKUS TESTTUDATNEVELŐ GYAKORLATOK megtanulását sietség nélkül és sorban egymás után venni ahhoz, hogy valóban sikerre vezessenek. Saját testedben fogod fölfedezni, hogy először a súlyponttáji izmaidat kell fölszabadítani ahhoz, hogy aztán csípőd és egész alsó végtagod is szabadon mozoghasson. Az is nyilvánvalóvá válik majd számodra, hogy mi módon okoz általános merevséget a mozgásszervrendszerben a szenzomotoros amnézia azáltal, hogy a törzs és a medence közti izmokat tartós összehúzódásra bírja, olyan jellegzetes mozgáshibákat hozva így létre, amikről tévesen úgy gondolják, hogy azok az öregkor elkerülhetetlen velejárói. Most elkezded majd további izmaid ellazítását, s mindezt nem csupán a járás, hanem mindenféle lábmozgás fejlesztéséhez is. Sokan akadtak, akik már évek óta nem túráztak, vagy nem táncoltak, ám újra fölfedezték, hogy képesek ők még erre. ismét ráleltek az ezekből fakadó örömre és élvezetre, s azok újfent testi képességeik részévé váltak.

ÖTÖDIK LECKE: 1. HELYZET Feküdj a hátadra párhuzamosra kinyújtott lábakkal, majd jobb térdedet enyhén behajlítva, jobb lábadat döntsd kifelél ÖTÖDIK LECKE: 1.HELYZET; A. MOZDULAT Talpad befelé döntésével jobb lábfejedet fordítsd kifelé, addig folytatva ezt a mozdulatot, amíg lábszárad kissé elemelkedik a padlótól! Ahogy lábfejedet egyre följebb és kicsit balra viszed, jobb térded jobbra kidől. Térded és lábfejed kerüljön nagy-jából egy szintbe, miközben a lábfej „pi-pál”. Vidd vissza jobb lábadat a kiinduló helyzetbe, s ismételd meg a mozgást elölről, tízszer egymás után!

Figyeld meg, hogy a jobb lábfej bedöntése és fölemelése nem csak a térdedet indítja lefelé, hanem hatására a hát bal oldala is 151

— Emlékezz: mindig lassan, kíméletesen mozogj, a mozdulat erőltetése nélkül! ~~ ~~ Figyelmedet állandóan a mozdulat belső érzékelésére kell összpontosítanod! — megnyúlik, s annak következtében a medence bal fele megemelkedik! Rájössz, hogy mennél jobban megnyújtod bal oldaladat és emeled medencéd bal felét, annál magasabbra tudod fölemelni jobb lábfejed, miközben jobb térded kifelé dől. ÖTÖDIK LECKE: 2. HELYZET Hátadon fekve húzd fel kissé a jobb térdedet, s most jobb lábfejedet csúsztasd jobbra a padlón, s közben hagyd, hogy a jobb térd befelé, a bal térd felé hajoljon! ÖTÖDIK LECKE: 2.HELYZET; A. MOZDULAT Jobb lábfejedet fordítsd ki, talppal kifelé, és emeld is meg, fölfelé és kissé jobbra, hagyva, hogy a jobb térd még lejjebb s beljebb essen! Térded és lábfejed most is kerüljön nagyjából egy szintbe, miközben a lábfej „pipál”. Utána helyezd vissza lábfejed a talajra, a kiinduló helyzetbe! Ismételd meg a mozgást elölről, tízszer egymás után. ÉRZÉKELÉS Figyelj arra, hogy mit művel a jobb csípőd, s hogy miként nyúlik meg hátad jobb oldala ahhoz, hogy megemelje medencéd jobb oldalát! Ahogy a jobb láb kiforgatásának ezt a fölemelő mozdulatát ismételgeted, amitől térded be- és lefelé indul és medencéd jobb oldala megemelkedik, vedd észre, hogy mozdulataid miként terjednek végig mellkasodon, egészen a nyakadig! Menj még messzebbre e mozgással azáltal, hogy kifordított jobb lábfejed emelése közben fejedet kissé jobbra fordítod, s nézd meg, könnyebbé teszi-e ez a mozdulatot! Igazából ilyenkor szinte kecsesnek kell tűnnie. Fíagyd abba, nyújtsd ki a lábad, és pihenj, de közben figyeld meg a jobb és a bal lábad-

152

— Emlékezz: mindig lassan, kíméletesen mozogj, a mozdulat erőltetése nélkül! — — Figyelmedet állandóan a mozdulat belső érzékelésére kell összpontosítanod! — bán jelentkező érzetek közötti különbséget! Most következzék az előző két összeolvasztása, egyetlen mozgássá ötvözése

helyzet történő

ÖTÖDIK LECKE: 3. HELYZET A kiinduló helyzet háton fekvés. Mindkét lábadat tartsd nyújtva! ÖTÖDIK LECKE: 3.HELYZET; A. MOZDULAT Hajlítsd be jobb térdedet. Először a jobb lábfej föl- és befelé emelésével fordítsd befelé a lábfejedet, miközben a jobb térd kifelé dől, s a hát bal oldala kissé megemelkedik! Ezt követően nyújtsd ki a lábad, majd fordítsd kifelé, jobb lábfejedet ki- és fölfelé emelve, miközben a jobb térd be- és lefelé mozdul, és a hát jobb oldala emelkedik! Utána megint nyújtsd Id a lábadat! Ismételd meg rendkívül lassan a teljes mozdulatsort, tízszer egymás után! ÉRZÉKELÉS Arra figyelj, ahogy a teljes test, egészen a nyakig követi ezt a bokamozgást! Tested hajlékonnyá válik, és ruganyosabban, egyetlen egységként kezd mozogni. Ez a szinergikus együttműködés érzése. Hagyd abba kicsit, nyújtsd ki a lábadat és pihenj! ÉRZÉKELÉS Figyeld meg, mennyivel „élőbbnek” érzed jobb lábadat, mint a balt! ÖTÖDIK LECKE: 4. HELYZET Hátadon fekve ez alkalommal balra csúsztasd a bal lábfejet a padlón, s hagyd, hogy

153

• Emlékezz: mindig lassan, kíméletesen mozogj, a mozdulat erőltetése nélkül! — - Figyelmedet állandóan a mozdulat belső érzékelésére kell összpontosítanod! — az enyhén behajlított bal térd kifelé, balra dőljön! ÖTÖDIK LECKE: 4.HELYZET; A. MOZDULAT Fordítsd be bal lábfejedet, talppal befelé, addig folytatva a mozdulatot, amíg hatására a bal lábszár kissé elemelkedik a talajtól! Ahogy lábfejedet egyre följebb és kicsit jobbra viszed, bal térded balra kidől. Vidd vissza bal lábadat a kiinduló helyzetbe, s ismételd meg a mozgást elölről, tízszer egymás után! ÉRZÉKELÉS Vedd észre, hogy a láb forgatás közbeni emelgetése nem csupán a térd lejjeb kerülését idézi elő, hanem a test jobb oldalának hossznövekedését, továbbá a medence jobb oldalának fölemelkedését is! Fölfedezheted, hogy mennél jobban megnyújtod a hátadat és mennél jobban megemeled medencéd jobb oldalát, annál inkább képessé válsz a lábfej megemelésére és a térd leengedésére.

ÖTÖDIK LECKE: 5. HELYZET Hátadon fekve most fordítsd és csúsztasd ki balra a bal lábfejedet, miközben hagyod a bal térdedet jobbra és befelé esni! ÖTÖDIK LECKE: 5.HELYZET; A. MOZDULAT Fordítsd ki bal lábfejedet, talppal kifelé, és emeld is meg, fölfelé és kissé balra, hagyva, hogy a bal térd még lejjebb és beljebb essen! Utána helyezd vissza lábfejed a talajra, a kiinduló helyzetbe! Ismételd meg a mozgást elölről, tízszeregymás után! ÉRZÉKELÉS Figyelj arra, hogy mit művel a bal csípőd, és hogyan nyúlik meg hátad bal oldala ah- 154

— Emlékezz: mindig lassan, kíméletesen mozogj, a mozdulat erőltetése nélkül! — — Figyelmedet állandóan a mozdulat belső érzékelésére kell összpontosítanod! ~~ hoz, hogy megemelje medencéd bal felét! Ahogy a bal láb kiforgatásának ezt a fölemelő mozdulatát ismételgeted, amitől térded be- és lefelé indul és medencéd bal oldala megemelkedik, vedd észre, hogy mozdulataid miként terjednek végig mellkasodon, egészen a nyakadig! Menj még mesz- szebbre e mozgással azáltal, hogy kifordított bal lábfejed emelése közben fejedet kissé balra fordítod, s nézd meg, könnyebbé és kecsesebbé teszi-e ez a mozdulatot! Hagyd abba, nyújtsd ki lábadat, és pihenj, de közben figyeld meg, megváltozott-e az érzés bal lábadban! Most következzék az előző két összeolvasztása, egyetlen mozgássá ötvözése

helyzet történő

ÖTÖDIK LECKE: 6. HELYZET A kezdeti helyzet háton fekvés legyen, és nyújtsd ki mindkét lábad. ÖTÖDIK LECKE: 6.HELYZET; A. MOZDULAT Először fordítsd befelé bal lábfejedet, s így emeld azt fölfelé és befelé, miközben a bal térd kifelé dől, és a hát jobb oldala kissé megemelkedik! Ezt követően nyújtsd ki a lábad, majd bal lábfejedet fordítsd kifelé, miközben fölfelé és kifelé emeled azt, s így a bal térd befelé dől, és a hát bal oldala emelkedik föl! Utána megint nyújtsd ki a lábadat. Ismételd meg rendkívül lassan a teljes mozdulatsort, tízszer egymás után! ÉRZÉKELÉS Figyeld meg ismét, ahogy teljes tested, egé-

szen a nyakig követi ezt a bokamozgást! Lazítsd el nyakadat és mellizmaidat, amitől fejed önkéntelenül jobbra, illetve balra fordul, ahogy be-, illetve kifordítod a lábadat! 155

-Emlékezz: mindig lassan, kíméletesen mozogj, a mozdulat erőltetése nélkül! ~~ - Figyelmedet állandóan a mozdulat belső érzékelésére kell összpontosítanod! ~~ Hagyd abba kicsit, nyújtsd ki a lábadat, és pihenj! ÉRZÉKELÉS Figyeld meg, hogy a bal lábad is ugyanolyan „élő” lett, mintajobb! Most pedig következzék mindkét láb egyidejű használatbavétele: ÖTÖDIK LECKE: 7. HELYZET Továbbra is maradj a hátadon, és nyújtsd ki mindkét lábat! ÖTÖDIK LECKE: 7.HELYZET; A. MOZDULAT Fordítsd befelé mindkét lábfejedet, egyszerre, és enyhén behajlított térdeidet engedd le oldalra, „O láb” helyzetbe! Utána egyenesítsd ki lábaid, majd két térdedet megint lazán behajlítva most kifelé fordítsd a lábfejeidet, s ettől térdeid befelé, középre esnek, „X láb” helyzetet fölvéve! Ismételd meg, oda-vissza tízszer egymás után! ÉRZÉKELÉS Figyeld meg, hogy „O láb” helyzetben derekad homorodik, „X láb” helyzetben pedig a talajhoz simul! Hagyd abba kicsit, nyújtsd ki a lábadat, és pihenj! ÖTÖDIK LECKE: 7.HELYZET; B. MOZDULAT Hátadon fekve és enyhén behajlított térddel zárd össze szorosan a lábaidat, jobb lábfejedet fordítsd befelé, míg a balt kifelé! (A két térd ettől jobbra dől.) Nyújtsd ki a lábaidat, majd kezd el elölről, de most a bal lábfejedet fordítsd befelé, a jobbat pedig kifelé! (Tartsd a térdeket egymáson, miköz-

156

■ Emlékezz: mindig lassan, kíméletesen mozogj, a mozdulat erőltetése nélkül! — - Figyelmedet állandóan a mozdulat belső érzékelésére kell összpontosítanod! — ben azok együtt dőlnek le, ezúttal balra!) Ismételd meg, oda-vissza, tízszer egymás után!

ERZEKELES Ez az úgynevezett síelő mozgás: a talpak párhuzamosak maradnak, míg a csípő és a hát fölváltva lendül jobbra és balra. Figyeld meg tested hajlékonyságát, ahogy odavissza végzed a mozdulatot! Hagyd abba kicsit, nyújtsd ki a lábadat, és pihenj! ÉRZÉKELÉS Figyeld meg, micsoda életerőérzet költözött lábaidba! Érző-mozgató rendszered szempontjából tested mindkét oldalán most „több” lábbal rendelkezel, mint korábban. Figyeld meg azt is, ahogy ez az életerő fölfelé tovateijed egész testedben, ami ettől pihentebbé és lazábbá válik, mint valaha! A „MINDENNAPIMACSKANYÚJTÓZÁS” GYAKORLATA Az ÖTÖDIK LECKE az alábbi mozdulatmintákkal egészítette ki a „mindennapi macskanyúj tózás” gyakorlatsorozatodat: 5./3.A. és 5./6.A.; majd az 5./7.A. („O láb” és „X láb” helyzet), továbbá az 5./7.B. („síelő” mozgás).

157

— Emlékezz: mindig lassan, kíméletesen mozogj, a mozdulat erőltetése nélkül! — — Figyelmedet állandóan a mozdulat belső érzékelésére kell összpontosítanod! —

HATODIK LECKE A nyak és a váll izmainak irányítása Tanárom és mesterem, Dr. Moshe Feldenkrais találmánya, a lenyűgöző SZOMATIKUS TESTTUDATNEVELŐ GYAKORLATSOROZAT lehetővé teszi számodra is, hogy fölfedezd: a különböző testrészeid mozgására történő tudatos odafigyelés fölszabadítja az adott testtáj mozdulatait és sokkal könnyebbé teszi mozgatásukat. A most következő lecke folyamán arra jöhetsz rá, hogy amíg a hagyományos testnevelő gyakorlatok az izmok erősítését szolgálják, addig a SZOMATIKUS TESTTUDATNEVELŐ GYAKORLATOK az agyat teszik élesebbé és intelligensebbé ezen izmok mozgásának érzékelése, illetve irányítása tekintetében. Az agy belső működésének olyan megváltoztatásáról van szó, ami lehetővé teszi az izomműködés megváltozását. A most következő, csavaró jellegű mozgás megtanulásának bal oldalra történő elvégzése után ismételd meg majd ugyanazt a jobb oldalra is, hogy ebben a vonatkozásban így agyad mindkét féltekéje átprogramozódjon!

HATODIK LECKE: 1. HELYZET Ülj a padlóra, hajlítsd be térdeidet, s döntsd mindkettőt balra, a talajra! Bal talpadat tedd a jobb combodra, a térd fölötti részre! Kinyújtott bal karoddal támaszkodj le kissé magad mellé a földre! Törzsedet azért tartsd egyenesen, tehát testsúlyodat ne engedd egészen hátra! Végül helyezd jobb tenyeredet a bal válladra! HATODIK LECKE: 1.HELYZET; A. MOZDULAT Roppant lassan fordítsd el törzsedet balra, miközben tekintetedet, fejedet, válladat, könyöködet is balra irányítod, egészen addig a pontig, amíg erőltetés nélkül megy! Amikor elérted a csavarodásban azt a pontot, ami számodra a határt jelenti, akkor változtasd meg a mozgásirányt, és térj vissza a kiinduló helyzetbe! Ismételd meg ezt ötször egymás után, majd tedd le a kezed, hogy egy percre megpihenj!

158

Emlékezz: mindig lassan, kíméletesen mozogj, a mozdulat erőltetése nélkül! ~~ Figyelmedet állandóan a mozdulat belső érzékelésére kell összpontosítanod! ~~

HATODIK LECKE: 1.HELYZET; B. MOZDULAT Újra fordítsd el - vállra helyezett jobb tenyérrel törzsedet, de ezúttal állj meg, amint elérted a szélső helyzetet! Ebben a helyzetben maradva jegyezd meg pontosan azt az irányt, ahová orrod hegye mutat, úgy, hogy előre nézve megjegyzed az előtted lévő pontot a falon! (Ne felejtsd el a kiszemelt pontot, mert később ahhoz viszonyítva ellenőrződ majd fejlődésed mértékét!) A törzset ebben a kicsavart helyzetében megtartva fordítsd fejedet az ellenkező irányba, jobbra, majd megint balra, oda-vissza, ötször egymás után! Az ötödik ismétlés végén fordulj vissza középre, engedd le jobb karodat az öledbe, s így üldögélve pihenj kicsit, de közben ne terhelj rá túlságosan a földre támasztott bal kezedre! HATODIK LECKE: 1.HELYZET; C. MOZDULAT Megint helyezd jobb tenyeredet a bal fordítsd el fejedet és törzsedet balra, csak tudod, amíg el nem érsz saját Maradj is ott! Ezúttal csak tekintetedet jobbra, majd megint vidd balra, s mindezt ötször egymás után!

vál- ladra, amennyire határodig! vidd vissza végezd el

Térj vissza a kiinduló helyzetbe, engedd le a kezed, és pihenj! ÉRZÉKELÉS Miközben csupán tekintetedet hordoztad jobbra és

balra, vajon észrevetted-e nyakizmaid finom remegését, mintha azok is meg akartak volna mozdulni? Ez abból a tanult szokásból ered, hogy rendszerint

159

— Emlékezz: mindig lassan, kíméletesen mozogj, a mozdulat erőltetése nélkül! — — Figyelmedet állandóan a mozdulat belső érzékelésére kell összpontosítanod! — együtt mozdítjuk fejünket és szemünket. Sokak számára eleinte kifejezetten nehézséget jelent, hogy megakadályozzák a nyaknak ezeket az apró mozdulatait, ám azok később, a gyakorlás folytán megszűnnek. HATODIK LECKE: 1 .HELYZET; D. MOZDULAT Most ellenőrizd magad úgy, hogy szemedet behunyod, jobb kezedet bal válladra teszed, és megint balra fordítod a szemedet, a fejedet, a válladat és a törzsedet, ötször egymás után, minden alkalommal a szélső helyzetig! Az ötödik fordulat után maradj ebben a határhelyzetben, nyisd ki a szemed., és nézd meg, orrod hegye vajon távolabbi pontra mutat-e, mint amit ellenőrzésként korábban kinéztél magadnak a falon! Ha így van, akkor tudd, hogy ez a fejlődés nem azért jött létre, mert jobban erőltetted izmaidat, hanem azért, mert belsőleg tudatosabbá tetted mozgásodat.

HATODIK LECKE: 1 .HELYZET; E. MOZDULAT Helyezd megint jobb kezedet a bal válladra, lassan végezd el az oda-vissza fordulatokat, megint nyitott szemmel, és most már az újonnan elért szélső határhelyzetedig, t/ízszer egymás után! ÉRZÉKELÉS A gyakorlat végzése közben figyeld meg, mit is művel a jobb csípőd: megpróbál fölemelkedni, valahányszor csak elfordulsz balra, majd leereszkedik, amikor visszatérsz középre. LIagyd, hogy tudatosságod segítségére legyen jobb csípődnek abban, amit az tenni akar! Engedd, hogy olyan magasra emelkedjen, amilyen magasra csak akar, s hamar rá fogsz ébredni, hogy ez segíti a mozdulatot!

160

— Emlékezz: mindig lassan, kíméletesen mozog, a, mozdulat erőltetése nélkül! — '— Figyelmedet állandóan a mozdulat belső érzékelésére kell összpontosítanod! — Az utolsó fordulat végzésekor állj meg a szélső helyzetben, és ellenőrizd, hogy a falon kiszemelt ponthoz képest nem fordul- tál-e esetleg még a korábbinál is messzebb! Állj meg az utolsó menet után középső helyzetben, nyújtsd ki hátadat, és pihenj egy teljes percet! Közben óvatosan csavargathatod a fejedet, odavissza, hogy lásd, vajon könnyebben fordul-e balra, mint jobbra! Ahogy csupán a szemedet jobbra, illetve balra fordítottad el, észrevetted-e közben nyakizmaid finom remegését, mintha azok is meg akartak volna mozdulni? Ez abból a tanult szokásból ered, hogy fejünket és szemünket rendszerint együtt mozdítjuk. Sokak számára eleinte kifejezetten nehézséget jelent, hogy megakadályozzák a nyaknak ezeket az apró mozdulatait, ami később, a gyakorlás folytán majd meg fog szűnni.

HATODIK LECKE: 2. HELYZET Vedd fel ugyanazt a kiinduló helyzetet, mint az előző volt; ülj a padlóra, hajlítsd be térdeidet, s döntsd mindkettőt balra, a talajra! Bal talpadat tedd jobb combodra, a térd fölötti részre! Kinyújtott bal karoddal támaszkodj le kissé magad mellé a földre! Törzsedet azért tartsd egyenesen, tehát testsúlyodat ne engedd egészen hátra! Helyezd most jobb tenyeredet a fejed tetejére, ráfogva kissé koponyádra! Lazítsd el teljesen a nyakadat, hogy a most következő fejmozdulatokat csupán a jobb kezed hozza létre!

161

— Emlékezz: mindig lassan, kíméletesen mozogj, a mozdidat erőltetése nélkül! — — Figyelmedet állandóan a mozdulat belső érzékelésére kell összpontosítanod! — HATODIK LECKE: 2.HELYZET; A. MOZDULAT Lassan és óvatosan húzd fejedet kezeddel a jobb vállad felé, majd told el az ellenkező irányba, a bal vállad felé! Folytasd ezt a mozgatást, egymás után tízszer megismételve! ÉRZÉKELÉS Fejed jobbra döntésekor figyeld meg, hogy mellkasod jobb oldalán a bordák közelednek egymáshoz, míg a bal oldalon eltávolodnak egymástól! Fejed balra döntésekor viszont baloldali bordáid „sűrűsödnek” össze és a jobb oldaliak „ritkulnak” szét. Mellkasod pontosan úgy működik, mint egy tangóharmonika. Hagyd, hogy ez a váltakozó bordamozgás szabadon játszódjon le, amitől fejed még jobban el tud majd billenni oldalra, de nem a nagyobb erőbedobástól, hanem a fokozott tudatosságtól! Azt is érzékeld, hogy derekad jobb oldalt megrövidül, ahogy fejed jobbramozdulása nagyobb terhet ró medencéd jobb oldalára! Ugyanez történik a bal oldaladon, amikor balra biccented a koponyádat. Megint- csak hagyd, hogy ez a mozgás is egész szabadon játszódhasson le, amitől aztán a fej még közelebb kerülhet a vállhoz! Pihenj meg egy pillanatra, két kezedet lábadon nyugtatva! HATODIK LECKE: 2.HELYZET; B. MOZDULAT Végezz megint vizsgálatot csukott szemmel önmagadon, úgy, hogy jobb kezedet bal válladra téve teljesen elfordulsz balra, s ezúttal tudatosan követed bordáid, derekad és jobb csípőd mozgását! Az ötödik fordulatnál állj meg a szélső helyzetben, nyisd ki a szemedet, és ellenőrizd a változást a falon 162

— Emlékezz: mindig lassan, kíméletesen mozog, a mozdulat erőltetése nélkül! — — Figyelmedet állandóan a mozdulat belső érzékelésére kell összpontosítanod! — eredetileg kiszemelt ponthoz képest! Még messzebbre jutottál? Most már láthatod, hogy a szenzo-motoros tudatosság megtanulása új mozgási lehetőségek elsajátítását segíti elő. Állj meg az utolsó forduló után, hátadra fekve nyújtózz ki, és pihenj egy teljes percet!

HATODIK LECKE: 3. HELYZET Fölülve vedd föl ugyanazt a kiinduló helyzetet, mint az előbb, de most a jobb kezedet is odaviszed a balhoz, s leteszed a bal mellé a talajra! HATODIK LECKE: 3.HELYZET; A. MOZDULAT Fordítsd lassan szemedet, fejedet és felsőtestedet balra, érezve közben, hogy milyen mértékben mozdulnak bordáid, derekad és csípőd! Ismételd meg ezt ötször egymás után! Az ötödik fordulatot hagyd félbe, amikor éppen legjobban balra fordítottad magad, s onnan először csak a fejedet hozd vissza jobb felé középre, úgyhogy állad csaknem érintse jobb válladat, s maradj így egy röpke pillanatra! Ez lesz az új kiinduló helyzeted. Most egyszerre fordítsd fejedet balra és hozd vissza törzsedet a „jobbközép” helyzetbe, hogy bal arcod csaknem érintse bal válladat, miközben tekinteteddel elnézel bal vállad fölött! Ezután megint egy szerre végezd el, de visszafelé ugyanezt a mozdulatpárosítást, törzsedet baloldali szélső helyzetébe visszahozva, illetve fejedet megint a jobbközép irányába fordítva! Eleinte roppant lassan hajtsd végre mindezt, egészen addig, amíg a mozgás163

■ Emlékezz: mindig lassan, kíméletesen mozogj, a mozdulat erőltetése nélkül! ~~ - Figyelmedet állandóan a mozdulat belső érzékelésére kell összpontosítanod! — koordinációd összehangoltsága egyenletesen zökkenőmentessé nem simul! Ismételd meg tízszer egymás után! Ezután térj vissza középre, s pihenj meg egy rövid pillanatra! HATODIK LECKE: 3.HELYZET; B. MOZDULAT Végezz újfent vizsgálatot önmagadon, úgy, hogy behunyod szemed, jobb kezedet bal vál- ladra teszed, és lassan teljesen elfordulsz balra, aztán vissza középre, ötször egymás után! Az ötödik fordulatnál állj meg a szélső helyzetben, nyisd ki szemed, s ellenőrizd helyzetedet a falon eredetileg kiszemelt ponthoz képest, hogy megtudd, vajon még messzebbre jutottál-e! Pihenj meg egy kis időre, miközben kezedet lábadon nyugtatod! HATODIK LECKE: 3.HELYZET; G. MOZDULAT Jobb tenyereddel is támaszkodj le a bal oldalra letett bal kezed mellé, és így fordulj újra balra, egészen a szélső helyzetig, s maradj is ott! Most csak a szemedet fordítsd visszafelé, jobbra, a fejed meg se mozduljon! Állj meg itt egy gondolatnyit, ez ugyanis újabb kiindulóhelyzet! Most egyszerre fordítsd fejedet balra és hozd vissza fejed, vállad és törzsed a jobbközépre, miközben pillantásodat lassan visszafordítod az ellenkező irányba, tehát balra! Végezd ezt a mozdulatot többször egymás után, oda-vissza és roppant lassan, egészen addig, amíg annak kezdeti rángatózó jellege meg nem szűnik, s a mozgás egyenletessé nem simul! Ekkor ismételd végig, tízszer egymás után!

164

— Emlékezz: mindig lassan, kíméletesen mozogj, a mozdulat erőltetése nélkül! — —' Figyelmedet állandóan a mozdulat belső érzékelésére kell összpontosítanod! — ÉRZÉKELÉS Eleinte feltűnően nehezedre eshet ily módon összehangolni mozdulataidat: tekinteted ugrál, és fejed minden áron szemmozgásodat szeretné követni. Ez attól a szokástól rögzült beléd, hogy a fej és a tekintet rendszerint mindig ugyanabba az irányba mozdul. Ha viszont zökkenőmentesen egyenletessé simult már ellentétes irányú mozgatásuk, akkor az annak a jele, hogy nyakizmaid többé nem állnak szemed öntudatlan kényuralma alatt. Állj meg az utolsó forduló után, hátadra fekve nyújtózz ki, és pihenj egy teljes percet!

HATODIK LECKE: 4. HELYZET Vedd föl újra korábbi ülő testhelyzetedet, balra ledöntött behajtott térdekkel, s jobb kezeddel támaszkodj le a baloldalt kinyújtott bal kezed mellé! HATODIK LECKE: 4.HELYZET; A. MOZDULAT Fordulj teljesen balra, ötször egymás után, s az ötödik fordulatnál maradj meg a szélső helyzetben. Ekkor emeld föl arcodat a mennyezet irányába, majd vissza, a padlóra, ötször egymás után megismételve! HATODIK LECKE: 4.HELYZET; B. MOZDULAT Állj meg lefelé hajtott fej tartásban, és így fordítsd fölfelé, de csak a szemedet, föl, a mennyezet irányába! Ezután emeld föl fejedet is, de azzal egyidejűleg irányítsd tekintetedet lefelé, a padlóra, majd engedd le a fejedet, miközben tekintetedet ismét fölemeled! Ismételd el ezt ötször egymás után!

165

— Emlékezz: mindig lassan, kíméletesen mozogj, M, mozdulat erőltetése nélkül! — ~~ Figyelmedet állandóan a mozdulat belső érzékelésére kell összpontosítanod! ~~ ÉRZÉKELÉS Megint tapasztalsz majd önkéntelen kezdeti szemrángást, illetve habozó meg-megállá- sokat a fej mozdítása közben. Mivel éppen új programot teremtesz az agy érző-mozga- tó mezőiben, ezért igen lassan és figyelmesen haladj! Nagyon valószínű azonban, hogy a gyakorlat végére érve már öröm tölt el, és büszke leszel önmagadra. Joggal. Állj meg itt, és pihenj meg egy pillanatra! HATODIK LECKE: 4.HELYZET; C. MOZDULAT Most következik a végső vizsgálat. Ülj úgy, ahogy az elején, behajlított térdeidet balra ledöntve, bal tenyér a padlón, jobb kéz a bal vállon, és lehunyt szemmel ötször egymás után fordulj el balra, miközben átérzel mindent, amit megtanultál érzékelni, s használatba veszed teljes testedet, annak minden ízét és porcikáját, hogy elérhesd a legnagyobb kitérést, a maximális mozgásterjedelmet, ám végig csukott szemmel!

Az ötödik fordulatnál állj meg szélső helyzetedben, szemedet ekkor nyisd csak ki, s ellenőrizd, hogy orrod hegye még távolabbra mutate a falon, mint a legutóbb! Állj meg, s hátadra fekve nyújtózz és pihenj! Miután legalább pár percet pihentél (esetleg megvártad vele a következő nap eljövetelét is), vedd végig, és ismételd meg ugyanezeket a mozdulatokat, de most az ellenkező irányba, jobbra kezdve! Vagyis a behajlított térdeket jobbra kell a padlóra leengedni, jobb kézzel támaszkodni magad mellett a padlón és a jobb vállra helyezni a bal kezet, ahogy azt az ábra is muta^a.

166

~~ Emlékezz: mindig lassan, kíméletesen mozog, a mozdulat erőltetése nélkül! ~~ — Figyelmedet állandóan a mozdulat belső érzékelésére kell összpontosítanod! — A „MINDENNAPI MACSKANYÚJTÓZÁS” GYAKORLATA Ez a HATODIK LECKE tartalmazza a „mindennapi macskanyújtó zás” gyakorlatsorozatod utolsó mozdulatait. Végezd el az 6./1.A. és a 6./1.B. gyakorlatot balra, amit a 6./3.A. kövessen, (esetleg helyette inkább a 6./3.C., amennyiben a fejmozgással ellentétes szemmozgatás már könnyebbé vált), s befejezésül a 6./4.A. és a 6./4.B mozgást! Utána vedd föl az ellenoldali testhelyzetet, és végezd el ugyanabban a sorrendben e mozgásokat, de ezúttal jobbra!

167

— Emlékezz: mindig lassan, kíméletesen mozogj, a mozdulat erőltetése nélkül! — — Figyelmedet állandóan a mozdulat belső érzékelésére kell összpontosítanod! —

HETEDIK LECKE Légzésfejlesztés Most, hogy már nagyobb fokú tudatosságot és kontrollt szereztél a test súlypontközeli izmait illetően a törzs felső részében is, lehetővé vált a mélyebb légzés művészetének elsajátítása, nevezetesen a „rekeszizmos” légzés megtanulása. Ez a SZOMATIKUS TESTTUDATNEVELŐ GYAKORLAT élettani szempontból kiemelkedően fontos. Hogy elsajátítása feltétlenül szükséges, az a „vörös fény reflex” légzést és szívműködést egyaránt befolyásoló kórtani hatásait elmagyarázó MÁSODIK RÉSZ elolvasása után bizonyára egyértelmű. Noha a most következő gyakorlatsor túlságosan hosszú lenne ahhoz, hogy beiktassuk a „mindennapi macskanyújtózás” rutinjába, azért időnként érdemes mégis végigvenned ezt is. Ugyanis életmentő gyakorlatról van szó. Valahányszor átismétled, mindig megérzed majd, hogy légzésed javul. Ez egyben azt is jelenti, hogy egyre több éltető levegőhöz jutsz egyre kevesebb erőkifejtés árán. A leckében szereplő valamennyi testhelyzetnek - hátadon, oldaladon, hasadon fekszel majd - megvan a saját, speciális visszacsatoló szenzoros érzetjelzése, továbbá minden alkalommal kissé másfajta motoros irányítás válik szükségessé, méghozzá azért, mert valamennyi eltérő testhelyzetben testünk másként viszonyul a nehézségi erőhöz, a gravitációhoz.

HETEDIK LECKE: 1. HELYZET Behajlított térddel feküdj a hátadra, az üleped közelébe fölhúzott lábakkal! Két lábad közt tarts némi távolságot, kaijaidat fektesd egyenesen a törzsed mellé! HETEDIK LECKE: 1 .HELYZET; A. MOZDULAT Orron keresztül véve a levegőt végezz mély belégzést, miközben az övvonaladat magasba emeled, amitől a farkcsont kissé lefelé billen! (Emlékezz, ezt tetted az ELSŐ LECKE során is!) Ezután az övvonal leszorítása közben engedd ki a levegőt, és érintsed a padlót egész hátaddal! Lassan és kíméletesen végezd el ezt a gyakorlatot, tizenötször egymás után! 168

— Emlékezz: mindig lassan, kíméletesen mozogj, a mozdulat erőltetése nélkül! — ~~ Figyelmedet állandóan a mozdulat belső érzékelésére kell összpontosítanod! — ÉRZÉKELÉS Váljon benned tudatossá a rekeszizom váltakozó föl- és lemenő mozgása! A rekeszizom a mellkast alulról lezáró kupola alakú izomlemez. A teljes testkereszmetszetet átéri, s így tökéletesen elválasztja a mellüreget a hasüregtől. Kilégzés közben ez a különleges izom ellazulva fölfelé beboltosul a mellüregbe, esernyőformában, miáltal kisajtolja az elhasznált levegőt a tüdőkből. Belégzésed alatt a rekeszizom összehúzódik, ami ernyőalakját lefelé lapítja. Ez a szivattyúszerű, lefelé irányuló pumpáló mozgás részleges vákuumot, légritka teret hoz létre, ami friss levegőt szív be a tüdőbe. De légy tudatában, hogy amikor a rekeszizom belégzés közben összehúzódva lefelé mozdul, akkor kénytelen nyomnia a hasüreg zsigereit, lefelé és oldalra, ami a has alsó részének léggömbszerű,, kismértékű körkörös kitágulását eredményezi! Az alhasnak ezt a természetes kitágulását semmivel se akadályozd meg! Mennél inkább ellazítod hasfalad izmait, és hagyod ezáltal hasad kidagadását, annál nagyobb mennyiségű levegőt tudsz tüdeidbe beszippantani. A laza, mély légzés közben nem mellkasod felső része emelkedik, hanem csupán a has. Ha bármi miatt feszesen tartod légzés közben a hasizmodat, azzal akadályozod a has ezen természetes, kifelé irányuló mozgását, s ezzel a rekeszizom szivattyúszerű leereszkedését, ami végeredményben aztán seké- lyes, felszínes légzést eredményez. Belégzés közben tehát lazítsd el hasadat, s hagyd, hogy körös-körül kitüremkedhes- sen! Saját rugalmasságánál fogva úgyis visszatér a helyére, ezáltal nem fogod hasadat növelni. A behúzott has, tehát a „feszesen tartott zsiger” pusztító hatású: felszínes 169 ’

— Emlékezz: mindig lassan, kíméletesen mozog, a mozdulat erőltetése nélkül! — — Figyelmedet állandóan a mozdulat belső érzékelésére kell összpontosítanod! — légzést okoz, növeli a szívverés szaporasá- gát, valamint a vérnyomást is. A gyakorlat tizenöt lélegzetvétele közben engedd hát hasad léggömbjét akadálytalanul feldagadni, minden levegővételnél valamivel magasabbra, mint az előző volt, s hagyd leapadni is, hogy egyre laposabb és horpadtabb legyen minden kilégzésnél! A SZIVATTYÚ

HETEDIK LECKE: 1 .HELYZET; A. MOZDULAT Hátadon fekve most szívd be a levegőt, miközben hasad megtelik és léggömbként kikerekedik, állj meg itt, lélegzetedet visszatartva és a levegőt magadba zárva! Ekkor hirtelen lapítsd le hasad és hátad, arra kényszerítve a benned lévő „léggömb” levegőjét, hogy a tüdőd felső részébe áramoljon át, amitől most a mellkas dagad ki! (Vigyázz! Még ne hagyd, hogy a levegő orrodon vág)' szájadon át eltávozhasson!) Utána lapítsad le mellkasodat, amivel a „léggömböt” megint visszanyomod a hasadhoz, miközben hátadat ismét homorítod! Addig folytasd ezt a föl-alá folyó szivattyúszerű mozgatást, amíg megint nem kell friss levegőt venned! Ezt a mozgást élénken és határozottan végezd, mintha egy dugattyújárna benned odavissza, föl és alá! Állj meg itt, és pihenj egy pillanatot! ÉRZÉKELÉS Pihenés közben, ahogy rendesen lélegzel, nem érzel-e több helyet hasadban és mellkasodban a levegővételhez? Nem találod-e törzsedet kevésbé feszesnek? Nem megy-e légzés közben most már minden sokkal könnyedebben és simábban?

170

— Emlékezz: mindig lassan, kíméletesen mozogj, a mozdulat erőltetése nélkül! ■— — Figyelmedet állandóan a mozdulat belső érzékelésére kell összpontosítanod! ~~ HETEDIK LECKE: 1.HELYZET; C. MOZDULAT Ismételd meg ezt a belső „szivattyúzást” még kétszer, s legyen gondod arra is, hogy egészen biztosan nem engeded megszökni a levegőt sem a hát lelapítása közben, amikor fölfelé kényszeríted magadban a levegőt, sem pedig a mellkas összepréselése közben, amikor a levegőt újra visszakény- szeríted a kikerekített, domború hashoz! HETEDIK LECKE: 1.HELYZET; D. MOZDULAT Most fordítsd meg a sorrendet, először a mellkasba szívd be a levegőt (miközben a hát és a has lapos marad); majd taszítsd le a „léggömböt” mellkasodból a hasadhoz és homorított hátadhoz, majd lövelld megint föl, aztán le, és így tovább, amíg megint szükségessé nem válik friss levegő vétele! Ismételd meg ezt kétszer egymás után! Állj meg, és pihenj egy pillanatot!

HETEDIK LECKE: 2. HELYZET Fordulj meg, s hasalva fordítsd fejedet jobbra, bal orcádat jobb kézhátadra fektetve! Bal karodat nyújtsd ki törzsed mellett! HETEDIK LECKE: 2.HELYZET; A. MOZDULAT Laza törzstartás mellet végezz mély belégzést, a levegőt hasadba szívva, hogy az nekifeszüljön a padlónak! Tartsd vissza lélegzetedet, s ezalatt lövellj ed föl a „léggömb” levegőjét a mellkasodba, utána hajtsd megint vissza a hasadba, és így tovább, amíg megint friss levegőt nem kell venned! Ismételd meg az egészet mégegyszer, de ezúttal először a mellkasba szívd be a levegőt!

171

— Emlékezz: mindig lassan, kíméletesen mozogj, a mozdulat erőltetése nélkül! — — Figyelmedet állandóan a mozdulat belső érzékelésére kell összpontosítanod! ~~

HETEDIK LECKE: 3. HELYZET Váltsál, azaz hason fekve fejedet fordítsd most balra, jobb orcádat bal kézhátadra fektetve! Jobb karodat nyújtsd ki törzsed mellett! HETEDIK LECKE: 3.HELYZET; A. MOZDULAT Ismételd meg az előző (7./2A.) mozdulatot, egyszer hasi belégzéssel, utána pedig mellkasi belégzéssel elkezdve!

Érzed-e, hogy hátadnál és derekadnál miként tágul a tér és hogy nyílnak a bordák? HETEDIK LECKE: 4. HELYZET Fordulj át bal oldaladra, jobb karodat a csípődön nyugtatva, bal karodat pedig fölfelé kinyújtva a talajra fektetve, hogy fejednek párnaként szolgálva ráfektethesd bal füledet! Behajlított térdeidet tedd egymásra! HETEDIK LECKE: 4.HELYZET; A. MOZDULAT Szívd be a levegőt mélyen a „hasba”, miközben hátaddal homorítasz, és kidülleszted a pocakodat; ezután lövelld föl a „léggömb” levegőjét mellkasodba, a hát lelapítása mellett! Ezt követően hajtsd le a belső „léggömböt” megint a hasba! Próbáld precízen, „dugattyúszerűen” végrehajtani ezeket a műveleteket! Ismételd meg mégegyszer, ezúttal először a mellkasba beszíwa a friss levegőt! ÉRZÉKELÉS A mozdulat kétszeri végrehajtása utáni szünetben figyeld meg, nagyobb légzőteret érzékelsz-e derekad és mellkasod jobb oldalán, mint a balon! Szabadabban mozosr-e a 172

■ Emlékezz: mindig lassan, kíméletesen mozogj, a mozdulat erőltetése nélkül! — - Figyelmedet állandóan a mozdulat belső érzékelésére kell összpontosítanod! ~~ jobb oldalad? (Ne feledd, e gyakorlat közben baloldali bordáid a padlónak nyomódnak, ettől a levegő nyomása fölfelé, a mellkas jobb oldalába tolódikl) HETEDIK LECKE: 5. HELYZET Fordulj át a balról a jobb oldaladra, lábadat és karodat az előző (7./4.) helyzethez hasonlóan elrendezve, de persze az oldaljelöléseket értelemszerűen cseréld föl!

HETEDIK LECKE: 5.HELYZET; A. MOZDULAT Ismételd meg ugyanazt a két szivattyúszerű mozgást, mint az előző (7./4.A.) mozdulat során! ÉRZÉKELÉS Nagyobb teret érzel-e a bal oldaladon, és tapasztalod-e, hogy könnyebbé vált volna a légzés közbeni mozgás? Hagyd abba, fordulj vissza a hátadra, és pihenj meg!

HETEDIK LECKE: 6. HELYZET ■ Behajlított és fölhúzott térdekkel feküdj a hátadra az ülepedhez húzott lábakkal. AZ ÁTLÓS SZIVATTYÚ HETEDIK LECKE: 6.HELYZET; A. MOZDULAT Feszítsd meg mellkasod bal oldalát, úgy, hogy a jobb oldala szélesre táruljon! Utána végezz mély légzést, de csak a jobb mellkasfélbe, a bal mellkasfelet laposan tartva! Miután jobb mellkasfeled megtelt, lövelld a benne

lévő „léggömb” levegőjét lefelé, hasad bal felébe! Képes vagy rá te is, ahogy mindenki más! Bízzál benne! Ahogy kidül- leszted hasad bal felét, aközben a hát ho173

Emlékezz: mindig lassan, kíméletesen- mozogj, a mozdulat erőltetése nélkül! - Figyelmedet állandóan a mozdulat belső érzékelésére kell összpontosítanod! -

homorítva ívbe hajlik, s a medence bal oldala kissé lefelé dől. Utána taszítsd a „léggömb” levegőjét tovább, föl, vissza a jobb mellkasfélbe, a hát lelapítása és a mellkas bal oldalának megfeszítése mellett, majd hajtsd a levegőt újra lefelé! Törzsedet eme szokatlan mozgások végzése közben tartsd meg rendkívül lazának és hajlékonynak, ami megkönnyíti a dolgodat! Tarts szünetet, és pihenj, mielőtt megismételnéd még egyszer ezt a mozdulatot! Másodjára kíséreld meg simábban végrehajtani! HETEDIK LECKE: 7, HELYZET Még mindig a hátadon fekve, végezd el az ellenkező irányú átlós légzést! Erre jobb mellkasfeled megfeszítésével, valamint derekad földhöz simításával készülhetsz föl, amitől bal mellkasfeled szélesre tágul. HETEDIK LECKE: 7.HELYZET; A. MOZDULAT Vég)' mély lélegzetet a bal mellkasfeledbe, amivel bal tüdődet feltöltöd levegővel mint egy léggömböt; utána - lélegzeted visszatartása közben - lövelld a „léggömb” levegőjét lefelé és átlósan, a has jobb oldalának irányába! A hát eközben hámorit, s a medence jobb oldala valamivel lejjebb kerül. Folytasd tovább ezt a dugattyúszerű oda-vissza mozgatást, amíg megint friss levegőt nem kell venned! Pihenj egy percet, mielőtt mégegyszer megismételnéd ezt a gyakorlatot!

174

— Emlékezz: mindig lassan, kíméletesen mozogj, a mozdulat erőltetése nélkül! — — Figyelmedet állandóan a mozdulat belső érzékelésére kell összpontosítanod! ~~

HETEDIK LECKE: 8. HELYZET Hátadon fekve lazítsd el mellkasod mindkét oldalát! HETEDIK LECKE: 8.HELYZET; A. MOZDULAT Fejezzük be ezt a leckét azzal, hogy lassan és mélyen beszívod a levegőt a mellkas mindkét felébe, majd a levegő visszatartása közben a „léggömb” levegőjét lelövelled a has mindkét oldala irányába, utána újra föl, majd megint lefelé és így tovább, amíg megint lélegzetet nem kell venned! Állj meg egy kicsit pihenni!

ERZEKELES Pihenés közben, ahogy természetes módon lélegzel, vedd észre, mennyivel köny-nyedebbnek, lazábbnak és teltebbnek érzed egész törzsedet és hasadat! Érzékeld a hasizom lefelé irányuló mozgását, ahogy a levegő leszáll a has alsó részébe, lágyan kiemelve és földuzzasztva azt! Figyeld meg a nyugalom és lazaság új érzését is, ami mostantól kezdve testedbe költözött!

175

■— Emlékezz: mindig lassan, kíméletesen mozog, a mozdulat erőltetése nélkül! ~ Figyelmedet állandóan a mozdulat belső érzékelésére kell összpontosítanod! —

NYOLCADIK LECKE Járásjavítás Amennyiben a testközéptáji izmok fokozatosan elmerevednek, akkor a járás képessége is fokozatosan leromlik. Előrelépéskor a medence már nem tud vízszintesen elfordulni. Ringó föl-le mozgása is abbamarad, ami a láb terhelésének, illetve tehermentesítésének váltakozását követné. A törzs sem csavarodik kellően, hogy a bal láb és csípő előremozdulásával az ellenoldali, a jobb kar és váll lendülhessen előre, illetve fordítva, az úgynevezett kontralaterális mozgásnak megfelelően. A testközép merevségének növekedésével, továbbá azzal, hogy az illető kezd hozzászokni ehhez a csökkent mértékű járás közbeni medence- és törzsmozgásokhoz, elfelejti a gyaloglás művészetét. Szenzomotoros amnézia, az érző-mozgató rendszer emlékezetvesztése jön létre, és az illető menthetetlenül „öregesen” jár. A SZOMATIKUS TESTTUDATNEVELŐ GYAKORLATOK az ember létezése szempontjából különösen fontos dologra tanítanak meg: az ember ugyanis az egyetlen lény ezen a földön, amelyik úgy megy a két lábán, hogy az egyensúly biztosítása érdekében karjai közben szabadon lengenek az ellenoldali láb lépésével szinkronban. Emiatt annyira örömteli, amikor végre megtapasztalod az egyenletes, könnyed járás közben létrejövő, csodálatos, hosszú, körkörös csípőmozgást. Az előző hét lecke alatt fokozott mértékű tudatosságot és kontrollt sajátítottál el az egész test izomrendszerét illetően, ami most már lehetővé teszi, hogy megtanuld a „jól olajozott”, hatékony járást is. Ennek a hatékony mozgásformának az elérése lesz az a kitüntető „oklevél”, amit önmagadnak átnyújthatsz a SZOMATIKUS TESTTUDATNEVELŐ GYAKORLATOK sikeres elvégzése jutalmaként. NYOLCADIK LECKE: 1. HELYZET Feküdj a hátadra, karjaidat tedd a törzsed mellé, és lábaidat is fektesd kinyújtva a talajra, kis terpeszben, úgy, hogy a lábfejek körülbelül a két csípőízület közti távval megegyező távolságba kerüljenek egymástól! A JÁRÁS FÜGGŐLEGES DIMENZIÓJA NYOLCADIK LECKE: 1.HELYZET; A. MOZDULAT Sarkadat lefelé, törzsedtől távolabb csúsztatva a padlón lassan nyújtóztasd ki jobb lábadat! (Figyeld meg, hogy bal csípőd eközben fölfelé mozdul!) 176

— Emlékezz: mindig lassan, kíméletesen mozogj, a mozdulat erőltetése nélkül! — — Figyelmedet állandóan a mozdulat belső érzékelésére kell összpontosítanod! ~~ Ezután a bal lábadat nyújtóztasd ki lassan a bal sarok távolabbra csúsztatásával! (Ezúttal a jobb csípő indul el fölfelé.) Utána megint a jobb láb kinyújtóztatása következik, majd a balé, és így tovább. Ismételd meg ezt a váltakozó lábnyújtást hússzor egymás után! ÉRZÉKELÉS Ennek a fölváltva az egyik, majd a másik oldali mozgatásnak a végzése közben képzeld magadban azt, mintha lassított fölvételen szaladnál! Ahogy az egyik láb az új lépésre kinyúlik, azzal egy időben a másik földet ér, és átveszi a test súlyát! Figyeld meg, ahogy a gerinc alsó szakasza jobbrabalra hajlik, válaszul a láb képzeletbeli talajfogására! A gerinc íve baloldalt válik homorúvá, amikor a medence bal oldala emelkedik föl; majd a medence jobb oldalának emel- kedtével a gerinc is jobbra lesz homorú. f

Érezd, hogy a megfelelő oldali talp talajhoz útődésekor a derékrész nagy izmai és csigolyái beállnak a lábból érkező felfelé irányúló erőhatás átvételére. Ez a föl-le mozgás a két lábon történő helyváltoztatás „Észak-Dél iránya”. Ez a futás és járás függőleges dimenziója. Hagyd abba, s pihenj meg egy pillanatra! NYOLCADIK LECKE: 2. HELYZET Háton fekve és behajlított térddel tárd szét lábaidat olyan szélesre, ami még kényelmes! Két karodat nyújtott könyökkel és enyhén rézsútosan tartva pihentesd a törzsed mellett! Győződj meg arról, hogy csípőd, derekad, hátad és mellkasod laza és ruganyos!

177

— Emlékezz: mindig lassan, kíméletesen mozogj, a mozdulat erőltetése nélkül! ■— — Figyelmedet állandóan a mozdulat belső érzékelésére kell összpontosítanod! —

A JÁRÁS VÍZSZINTES DIMENZIÓJA NYOLCADIK LECKE: 2.HELYZET; A. MOZDULAT Ejtsd le behajlított jobb térdedet balra, közép felé, a szétterpesztett két láb közé! Utána hozd vissza függőlegesbe, majd ismételten ejtsd le középre, miközben gondoskodsz arról is, hogy hátad jobb oldala kissé megemelkedjék, ami által lehetővé válik a jobb csípő fölemelkedése is! Ily módon a jobb térd jobban meg tudja közelíteni a padlót. Ismételd el a mozdulatot ötször egymás után! NYOLCADIK LECKE: 2.HELYZET; B. MOZDULAT Most pedig a bal térdet ejtsd be középre, a talaj felé! Hagyd fölemelkedni és megnyúlni tested bal oldalát, hogy a bal csípő is fölemelkedhessen! Ismételd el ezt ötször egymás után! NYOLCADIK LECKE: 2.HELYZET; C. MOZDULAT Most váltakozva együtt végezd az előző két mozdulatot, fölváltva a bal és a jobb lábbal, egymás után ötször megismételve! ÉRZÉKELÉS A váltakozó mozgás végzése közben figyelj arra, hogy medencéd miként gördül a padlón hol balra, hol meg jobbra, mint egy hordó, miközben a hát is megnyúlik és megemelkedik hol az egyik, hol a másik oldalon, a megfelelő oldali medencerésszel együtt! Vesd be egész törzsedet, hogy a medence mindkét fele a lehető legmagasabbra emelkedjen! Nagy, széles mozdulatokkal hen- gergesd medencédet jobbra és balra! A 178

— Emlékezz: mindig lassan, kíméletesen mozogj, a mozdulat erőltetése nélkül! — — Figyelmedet állandóan a mozdulat belső érzékelésére kell összpontosítanod! — törzs tehát hengeredik, de közben mindkét váll lent marad a földön. Emlékezz erre a - törzs teljes fél oldalát érintő fontos emelő és nyújtó mozgásra, miközben a most következő mozgásmintát gyakorlod! NYOLCADIK LECKE: 3. HELYZET Maradj ugyanúgy, behajlított térdekkel a hátadon, de ezúttal lábaidat zárd párhuzamosan egymás mellé! NYOLCADIK LECKE: 3.HELYZET; A. MOZDULAT Emeld föl medencéd jobb oldalát azzal, hogy megnyújtod hátad, derekad és mellkasod jobb felét! Ezután a lábfej mozdítása nélkül nyomd egyenesen előre jobb combodat! Ez a menésnek a részmozdulata: a medence előrebillen, miközben a bal láb előre lendül, hogy lépést hajtson végre. Ajobb medence megemelésével nyomd előre jobb combodat és térdedet, ötször egymás után! NYOLCADIK LECKE: 3.HELYZET; B. MOZDULAT Állj meg egy kicsit, majd végezd el ugyanezt, tehát az előző műveletet, ötször egymás után a bal térdeddel! NYOLCADIK LECKE: 3.HELYZET; C. MOZDULAT Most váltakozva végezd együtt az előző két mozdulatot, bal és a jobb lábbal felváltva, egymás után tízszer! ÉRZÉKELÉS Vedd észre, hogy ez ugyanaz a csípő- és törzsmozgás, mint amit előbb végeztél! Annyi a különbség, hogy a térd egyenesen előre lendül, ahelyett, hogy befelé és lefelé dőlne. 179

— Emlékezz: mindig lassan, kíméletesen mozogj, a mozdulat erőltetése nélkül! ~~ ~~ Figyelmedet állandóan a mozdulat belső érzékelésére kell összpontosítanod! — Rá fogsz jönni, hogy mennél jobban megemeled és meghosszabbítod a hátadat, annál előrébb tud mozdulni a térded. Álló helyzetben ez által hintázó csípőlendületet vennél, amivel jó nagy lépést tehetnél előre. Ez a járás és a futás vízszintes dimenziója-

NYOLCADIK LECKE: 4. HELYZET A korábbi helyzetekhez hasonlóan feküdj behajlított térddel a hátadon, de bal térdedet kiegyenesítve nyújtsd ki bal lábadat a padlón! A CSÍPŐ VÍZSZINTES ÉS FÜGGŐLEGES MOZGÁSÁNAK ÖSSZERENDEZÉSE

NYOLCADIK LECKE: 4.HELYZET; A. MOZDULAT Nyomd a jobb combot egyenesen előre, miközben - ezzel egyidejűleg - a derék baloldali izmainak összehúzásával és a bal láb „rövidítésével” húzd föl a bal csípődet! Lazítsd el magadat, majd ismételgesd ezt a mozdulatot mindaddig, amíg nem megy könnyedén, mert ettől válsz alkalmassá a teljes mozgás elvégzéséhez, a következők szerint: A bal láb „rövidítésével”, amit bal csípőd fölhúzásával érsz el, nyomd előre a jobb combodat! Utána lassan egyenesítsed ki a jobb lábadat, míg le nem simul a talajra, majd most a bal térdedet hajlítod be, és a bal combodat nyomod előre! Ezzel egyidejűleg a derék jobb felének összehúzása és a jobb láb fólhúzása révén rövidítsd meg a jobb lábadat! ÉRZÉKELÉS Állj meg egy pillanatra, s tisztázd magadban, hogy mit is csinálsz! Amit most teszel, az tulajdonképpen maga a járómozgás, kissé eltúlozva! Különösen azt figyeld meg, ahogy a jobb csípő lassú kört ír le azáltal, 180

Emlékezz: mindig lassan, kíméletesen mozogj, a mozdulat erőltetése nélkül! — Figyelmedet állandóan a mozdulat belső érzékelésére kell összpontosítanod! —

hogy fölemelkedik, előremegy, lesüllyed, majd visszacsúszik! Ezután a bal csípő járja be ugyanezt az utat! NYOLCADIK LECKE: 4.HELYZET; A. MOZDULAT Folytasd nagyon lassan a csípőnek és a lábnak ezt a gyaloglásszerű mozgatását húszszor egymás után! Az egyik láb behajlik és előrenyomódik, míg a másik ezzel egyidejűleg kiegyenesedik és hátra fölhúzódik. Tedd e mozgást simává és egyenletessé! ÉRZÉKELÉS Képzeld azt, hogy az egyenes láb - az, ami fölhúzódik - földet érint, s a testsúlyod ellenébe így támadó fölfelé mutató irányú erőhatástól a csípő megemelkedik azon ; s:-- oldaladon! Utána képzeld el ugyanezt akkor is, amikor az ellenkező oldali láb húzódik fölfelé! Hagyjál elegendő időt mindennek a végrehajtására, s közben gondolj arra, hogy egy rém lassú mozgású óriás vagy, aki épp egy lassított fölvétel tempójában gyalogol! Összerendezted így tehát a csípő függőleges és vízszintes irányú mozgásait, a kettőt egyetlen körkörös mozgásba egyesítve. Ne feledd, hogy csípőízületed forgója tökéletes gömbfelszínt formáz! Arra teremtődött, hogy tökéletes köröket írjon le, ha már hátad és törzsed kellő hajlékonyságúvá válik ahhoz, hogy lehetővé tegye csípőd számára ennek a forgó mozgásnak a megtételét.

181

— Emlékezz: mindig lassan, kíméletesen mozogj, a mozdulat erőltetése nélkül! ~~ — Figyelmedet állandóan a mozdulat belső érzékelésére kell összpontosítanod! ~~

NYOLCADIK LECKE: 5. HELYZET Állj most talpra, kis terpeszbe, úgy, hogy mindkét lábfejed pontosan a fölötte lévő csípőízülettel legyen egy függőleges vonal- _ba! NYOLCADIK LECKE: 5.HELYZET; A. MOZDULAT Tartsd egyenesen a jobb térdedet, miközben hagyod behajlani a balt, aminek eredményeképpen bal csípőd lejjebb süllyed, és a jobb kissé oldalra tolódik! így teljes testsúlyod jobb lábadra nehezedik. NYOLCADIK LECKE: 5.HELYZET; B. MOZDULAT Most végezd el az előző mozdulat ellenkezőjét: egyenesítsed ki a bal térdedet, ellazítva a jobbat, amitől az meghajlik! Ennek eredményeképpen jobb csípőd lejjebb süly- lyed, és a bal kissé oldalra tolódik. Teljes testsúlyod most áthelyeződött a bal lábad-

NYOLCADIK LECKE: 5.HELYZET; C. MOZDULAT Most megint a jobb térdedet egyenesíted ki, és közben hagyod a bal térdet ellazulni és behajlani; majd a bal térdedet nyújtod ki egyenesre, és a jobbat hagyod ellazulva meghajlani. Végezd tovább ezt a váltakozó testsúlyáthelyező mozdulatot, simán és egyenletesen, hússzor egymás után! ÉRZÉKELÉS A hatékony járás teljes mozdulatsorának gyakorlása közben figyeld meg a csípők körzését! A testsúlyt tartó, mindig egyenes láb természetes módon kissé kijjebb és följebb kerül, meggörbítve a gerinc alsó részét ugyanazon az oldalon. Hagyd gerincedet hajlékonyait, hogy könnyen és simán 182

Emlékezz: mindig lassan, kíméletesen mozog, a mozdulat erőltetése nélkül! — ■ Figyelmedet állandóan a mozdulat belső érzékelésére kell összpontosítanod! —

tudjon részt venni ebben az összetett mozgásban! Ne szégyelld csípőd szabadon történő mozgatását, „riszálását”! Elsőre ez a mozdulat kínosan szabadosnak érződhet, de ha végzése közben tükörbe nézve figyelemmel kíséred magadat, akkor észreveheted, hogy egyáltalán nem túlzott a mozgásod, sőt, lépésed így kifejezetten kecses. Amennyiben ez a szabad és hatékony mozgás kezdetben mégis feszélyezően túlzónak tűnne, annak az az igazi oka, hogy már rég elfelejtetted, milyen érzés is jól járni. Hamarosan azonban újra hozzászoksz, és a hétköznapi jövésmenésben is nemsokára pontosan annyi természetes mozgást adsz bele, amennyi vázrendszerednek éppen megfelel. NYOLCADIK LECKE: 5.HELYZET; D. MOZDULAT Állj meg a mozgásban akkor, amikor testsúlyod épp a bal lábadra nehezedik, és hozd előre a jobb térdedet! Ekkor - a jobb lábfejet a padlón előrecsúsztatva - tégy meg egy apró lépést! Ennek végzése közben hagyd testsúlyodat kiegyenesített jobb térdedre áthelyeződni, lehetővé téve jobb csípőd ellazulását és kibillenését a jobb oldal irányába! Most viszont a bal térd hajlik meg. Hozd azt előre a bal lábfej padlón történő előrecsúsztatásával, s így egy újabb kis lépést tettél előre! A bal térd kiegyenesedik, ahogy átveszi a testsúlyt, és ezúttal a bal csípő billen ki kissé a neki megfelelő (bal) oldalra. ÉRZÉKELÉS Amennyiben egyenes a térd, akkor a teljes testsúly lazán ráhelyezhető arra a lábra. Ennek megtételekor a csípő azonnal kissé kicsúszik arra az oldalra. Engedd ezt megtennie addig a pontig, amíg magától meg nem áll! Eb183

Emlékezz: mindig lassan, kíméletesen mozogj, a mozdulat erőltetése nélkül! — Figyelmedet állandóan a mozdulat belső érzékelésére kell összpontosítanod! —

ben az esetben csípőd izmai és szalagjai úgy tartják meg tested súlyát, hogy ahhoz nem kell semmiféle aktív erőbefektetés. Súlyoddal hagyatkozz nyugodtan erre a biztos támaszra! Ahogy elkezded használni a csípő- és térdízület eme önműködő zárrendszerét, figyeld meg, mennyivel kisebb erőkifejtést igényel így a járás! Könnyebbé válik a gyaloglás, mert az öntudatlanul összehúzódó izmok helyett elsősorban a csontokat és a szalagokat használod testsúlyod menet közbeni megtartására. Gyakorold csak ezt a mozdulatot, amíg oly simává nem válik, mint az oroszlán lépte! A csípők és a medence szabadon mozognak, miközben a testsúly váltakozva egyik oldalról a másikra helyeződik át, de a fej és a felsőtest ezalatt nyugodtan és állandó egyensúlyban marad. NYOLCADIK LECKE: 5. HELYZET; E. MOZDULAT Következzen végül a csípők hangsúlyozott vízszintes hintáztatása! Állj meg ehhez, helyezd testsúlyodat kiegyenesített bal lábadra, s hozd előre a medence jobb oldalát a hát megnyújtásával és elforgatásával, éppen úgy, ahogy azt korábban a padlón hanyattfekve gyakoroltad! Most - a jobbra előrehozott medencével - engedd, hogy jobb térded és lábfejed is egyenesen előre lendüljön, testsúlyodat engedd rá erre a kiegyenesedett lábra és a teher hatására ezalatt a megfelelő oldalra kimozduló csípőre! Következő tennivaló a bal csípő előrehozása, ahogy a bal térddel és lábfejjel együtt a következő lépés megtételéhez előre len184

Emlékezz: mindig lassan, kíméletesen mozogj, a mozdulat erőltetése nélkül! — Figyelmedet állandóan a mozdulat belső érzékelésére kell összpontosítanod! -—

dűlsz, majd a bal térd kiegyenesítése következik a testsúly átvételéhez, és így tovább. ÉRZÉKELÉS Győződj meg arról, hogy miközben jobb csípőd és jobb lábad előrelendül, azalatt jobb válladat nehogy - öntudatlanul - szintén előre vessed! Épp ellenkezőleg, inkább kissé hátrafelé húzzad a jobb válladat, amikor előre mozdulva a jobb láb előre lép! Amikor a bal csípő indul előre, akkor a bal válladat húzd hátra! Ily módon hajlékony, váltakozva csavarodó mozgást érzékelsz majd törzsed közepe táján. Ez maga a kontralaterális (ellenoldali kiegyensúlyozással végzett) járás, a fiatalos, szabad menés érzete! Azt is észreveheted, hogy a csípőnek ez a szabad mozgása kiküszöböli a talaj és a lábfej érintkezésétől támadó rázkódást. Nincs többé szó sem a lábfej, sem a boka, sem a térd, sem a csípő vagy a medence részéről a gravitáció, a nehézségi erő elleni nehézkes küzdelemről, most már valamennyi képes elfogadni a ráháruló terhelést, mert az eltompul és elnyelődik a derék nagy izmainak és csigolyáinak rugószerű jobbra-balra történő forgómozgásában.

185

BIBLIOGRÁFIA A hivatkozott angol nyelvű szakirodalom BEVEZETÉS 1. Laké, Bemard. "Functional Integráción: A Literaí Position Statement.” Somalics 4(2), Spring-Summer 1983, p. IS. 2. Researchers in gerontology have fmally begun to recognize that humans age in very different ways: ”Usual” aging moves toward decrepitude, bút somé people "successfully” age and maintain their functions undiminished. See John W. Rowe and Róbert L. Kahn. "Humán Aging: Usual and successful." Science 237 (July 10, 1987), pp. 143-149.' MÁSODIK FEJEZET 1. Barlow, Wilfred. The Alexander Technique. New York: Knopf, 1973, p. 110. 2. Basmajian, J. V. Muscles Alive: Their Functions Revealed, by Electromyography. Baltimore: Williams & Wilkins, 1979, p. 81. 3. Budzynski, Thomas h. "Brain lateralization and rescripting.” Somalics 3(2) (Spring, 1981) pp. 4 ff. NEGYEDIK FEJEZET 1. Kapandji. I. A. The Physiology of the Joints, Vol. III, The Trunk and Vertebral Column. New York: Churchill Livingstone, 1974, pp. 118-119. 2. MacLean, Paul. "Studies in the limbic system (visceral brain) and their bearing on psychological problems.” In Wittkover and Cleghom (Eds.), Research Developments in Psychaswnaiic Medicine. Philadelphia: Lippincott, 1954, pp. 101-125. HATODIK FEJEZET 1. Palmore, E. (Ed.). Normál Aging, Vol. II, Reports from the Duke Longitudinal Studies. Durham, N.C.: Duke University Press, 1974. 2. DeVries, H. A. "Physiological effects of an excersise training régimén upon mén aged 52-88.” foumal of Gerontology 24(1970), pp. 325-336; and DeVries, H. A., and Adams, G. N. "Effect of the type of exercise upon the work of the heart in older mén.” foumal of Sports Medicine 17(1977), pp. 41-46. 3. Barry, A. J., Daly, J. W., Pruett, E. D., Steinmetz, J. R., Page, H. F., Birkhead, N. C., and Rodahl, K. ”The effects of physical conditioning on older individuals. I. Work capacity, circulatory-respiratory function, and work electrocardiogram.”/oMrnaZ of Gerontology 21(1966), pp. 182-191. 4. Bassey,E. J. "Age, inactivity and somé physiological responses to exercises.” Gerontology, 24(1978), pp. 6677. 5. Gore, I, Y. "Psychical activity and aging - A survey of Soviet literature.” Gerontologica Clinia 14(1972), pp. 65-85. 6. Smith, E. L., and Reddan, W. "Proceedings - Physical activity - A modality fór boné accretion in the aged.” American Journal of Roentgenology, 126(1976), p. 1297. 7. Erickson, D. J. "Exercise fór the older aduit.” ThePhysician and Sports Medicine (October 1978), pp. 6585. 8. Mortimer, James A., Pirozzolo, FrancaisJ., and Matetta, GabeJ. The Aging Motor System. New York: Praeger, 1982, p. 9. 9. Ibid., pp. 8-9. 10. Ibid., p. 84. 11. Ibid., p. 6. HETEDIK FEJEZET 1. Selye, Hans. TheStress oJLife. New York: McGraw-Hill, 1978; and Stress Without Distress. Phildelphia: Lippincott, 1974. 2. Selye, The Siress of Life, pp. XV-XIII. 3. Ibid., p. XVI. 4. Ibid., p. 1.

NYOLCADIK FEJEZET 1. Eaton, Róbert C. (Ed.) Neural Mechanisms of Slarlle Behavior. New York: Plenum, 1984, p. 291. 2. Ibid., pp. 295-296. 3. Selye, The Stress oflife, op. cit. p. 83 4. Malmö, Róbert B. On Emolions, Needs, and Our Archaic Brain. New York: Holt, Reinhart & Winston, 1975, pp. 22 ff. 5. Ibid., p. 58. 6. Ibid., pp. 10-11. 7. Grossman, P., and Defares, P. B. "Breathing to the heart of the matter: Effects of respiratory influences upon carcliovascular phenomena.” In Peter B. Defares (Ed.), Stress and Anxieüy, Vol. 9. Washington, D. C.: Hemisphere Publishing Corporation, 1985, pp. 150-151. 8. Ibid., pp. 151-152. 9. Hymes, A,, and Neurenberger, P. "Breathing patterns found in heart attack patiens.” Research Bulletin of the Himalayan InternationalInstilule2(2) (1980), pp. 10-12. 10. Grossman and Defares, op. cit., p. 159. 11. Ibid., pp. 154-155. 12. Ibid., p. 159. KILENCEDIK FEJEZET 1. Calliet, René. Low Back Pain Syndrome. Philadelphia: Davis, 1962, p.v. 2. Spano, John. Mind over Back Pain. New York: Morrow, 19S4, p. 9. 3. Calliet, op. cit., pp. v-vi. 4. Root, León. Oh, My AchmgBack. New York: New American Library, 1975, p. 5. TIZEDIK FEJEZET 1. Blumenthal, Hermán T. (Ed.). Handbook oJDiseases of Aging. New York: Van Nostrand Reinhold, 1983, pp. xi ff. 2. Petrofsky, Jerrold Scott. IsomelricExercise andlts Clinical Implications. Springfield, III.: Thomas, 1982, p. 125. (Italics my own.) 3. Ibid., p. 128. 4. Ibid., p. 129. TIZENEGYEDIK FEJEZET 1. Beacher, Edward M. (Ed.). Lőve, Sex and Aging: Consumers Union Report. Boston: Little, Brown, 1984, 2. Ibid., p. 313. 3. Ibid., p. 346. 4. Schaie, K. Warner (Ed.). Longitudinal Studies qf Aduit Psychological Development. New York: Guilford Press, 1983. 5. Ibid., p. 97. 6. Ibid., p. 127. 7. Ibid., pp. 128-129. TIZENKETTEDIK FEJEZET 1. Evans, F. J. "The power of the sugár pill,” Psychology Today 7(1947), pp. 55-59. 2. Evans, F. J. "Unravelling placebo effects: Expectations and the placebo response." Advances 1 (3) (Summer 1984), p. 16. 3. Ibid., p. 11. 4. Beecher, H. "Surgery as a placebo. "Journal of the American Medical Association 176(1961), pp. 110211107. 5. Wickramesakera, lan. "The placebo as a conditioned response.” Advances 1 (3) (Summer 1984), p. 25. (Italics my own.) TIZENNEGYEDIK FEJEZET 1. An audio casette version of these same eightsomatic exercises, The Myth of Aging, narrated by Thomas Hanna, is available through Somatic Educational Resources, 1516 Grant Avenue, Suite 220, Novato, CaLifomia 94945. Somatics: MagazineJoumal of the Bodily Árts and Sciences can alsó be ordered from diis address.

Az Izomkon troli könyvhöz hangkazetta-sorozat is kapható:

1. kazetta: Mindennapi macskanyúj tózás ................................................................... 2. kazetta: A hátizmok kontrollálása / A hasizmok kontrollálása ................................. 3. kazetta: A csípőtáj izmainak kontrollálása / A törzskörző izmok kontrollálása .................. 4. kazetta: A csípőízület és az alsó végtag izmainak kontrollálása / A nyak és a váll izmainak kontrollálása ................... 5. kazetta: Légzésfejlesztés / Járásjavítás ....................................................................

350 Ft 350 Ft 350 Ft 350 Ft 350 Ft

Az említett kazetták, továbbá a következőkben felsorolt kazetták és könyvek postán is megrendelhetők. Ehhez rózsaszín postautalványon kérjük elküldeni a kazetta - illetve könyv árának és postaköltségének összegét a következő címre: AGYKONTROLL, Pf. 115. Budapest 1389 Feltétlenül tüntessék föl a kívánt cikk(ek) megnevezését is a postautalvány hátoldalán, a „Közlemény” rovatban! Termékeink meg is vásárolhatók, Budapesten, az V. kerület, Váci u. Párisi u. sarkán található „Terra Center” nevű alagsori üzletközpont egyik boltjában, hétköznap 10 és 18, szombaton 10 és 13 óra között.

Könyvek: AGYKONTROLL ...................................................................................................... 198 Ft ÉSZKAPCSOLÓ AGYTORNA .................................................................................. 106 Ft ÉSZKERÉKKAPCSOLÓ ....................................... ................................................... 106 Ft GYÓGYÍTHATSZ ...................................................................................................... 249 Ft JÓSÉ SILVA, AZ AGYKONTROLL MEGTEREMTŐJE ........................................... 119 Ft TELJESEBB ÉLET - AGYKONTROLLAL ............................................................... 299 Ft TESTKONTROLL 2 .................................................................................................. 258 Ft VALLÁS ÉS AGYKONTROLL ................................................................................. 69 Ft VILLÁMOLVASÁS .................................................................................................. 699 Ft Kazetták: EGY MÁSIK VILÁG (meditációs zeneszámok) ......................................................... IDŐTLEN MOZGÁS (tanfolyamzáró meditáció zenéje) ............... ............................. A SZIGET (zenés meditáció) ...................................................................................... ZENÉS LAZÍTÓ GYAKORLATOK 6-9 ÉVESEKNEK .............................................

350 Ft 450 Ft 350 Ft 290 Ft

Kazetták csak Agykontrolltanfolyamot végzettek számára: ALAP GYAKORLAT ....................... ....................................................................... ALFAHANG ÉS AGYKONTROLLHANG ................................................................ ÖNKORLÁTOZÓ HIEDELMEINK MEGVÁLTOZTATÁSA .................................... REGGELI ÉS ESTI MEDITÁCIÓ .............................................................................. TÜKÖRKÉPEM - SZERETETFA .............................................................................. ZENÉS LAZÍTÓ GYAKORLATOK 9 - 1 3 ÉVESEKNEK .........................................

350 Ft 350 Ft 350 Ft 350 Ft 350 Ft 350 Ft

AGYKONTROLLIRODA Tel.: 394-4812 (délelőtt 9 és 12 óra közt hívható) Postacím: Pf. 115. Budapest, 1389

Az 1996. évi CXXVl. törvény lehetővé tette, hogy a magánszemélyek jövedelemadójuk 1 %-át a törvényben meghatározott, közcélú felhasználásra fordíthassák. Ha úgy érzi, hogy segíteni akar, hogy minél több, nehéz anyagi helyzetben élő is megtanulhasson hatékonyan segíteni önmagán, támogassa az Agykontroll-alapítványt! Adószáma: 180026051 -41. A támogatást minden érintett nevében előre is köszönjük.