Szíria ​– Egy nemzet romokban 9786155693373

Citation preview

NIKOLAOS VAN DAM SZÍRIA - EGY NEMZET ROMOKBAN

SZÍRIA Egy nemzet romokban írta: NIKOLAOS VAN DAM

Szíria - Egy nemzet romokban ©Nikolaos Van Dam, 2017 A fordítás az I. B. Tauris (London) DESTROYING A NATION c. kiadványa alapján készült

Fordította ©Szántó András, 2017 Szerkesztette Bokor Pál Lektorálta Dézsi Ibolya Címlapterv Sobota Tördelés, műszaki szerkesztés Cseszkó Renáta

A kiadásért felel az Atlantic Press Kiadó igazgatója Atlantic Press Kiadó 1114 Budapest, Bartók Béla út 55. E-mail: [email protected] Telefon: 212-2443 www.atlanticpress.hu

©Atlantic Press Kiadó, 2018 ISBN 978-615-5693-37-3

Marinkának

Tartalom

Előszó.....................................................................

9

Bevezetés................................................................

15

1. A szíriai forradalom előtti baaszista történelem áttekintése (2011)..........

43

2. Elkerülhető lett volna Szíriában a háború?....

87

3. Konfrontáció a rezsim hadserege és az ellenzék között.........

129

4. A szíriai konfliktus ambivalens nyugati megközelítése..........

159

5. Szírián belüli megbeszélések, de nem tárgyalások..........

183

Következtetések........ ............................................

217

7

ELŐSZÓ

Amikor 1964-ben, több m int fél évszázaddal ezelőtt elő­ ször látogattam Szíriába, szabadon utazhattam szinte m in­ denhová, ahová akartam. Aleppó lenyűgöző szú újaiban, ba­ zárjaiban váratlanul összetalálkoztam egy közeli festői faluból származó szíriai diákkal, aki meghívott, hogy egy éjszakát vendégeskedjek nála a szabad nyári ég alatt, vályogból épült hagyományos méhkasszerű háza mellett. A vályogkupola bel­ sejében túl nagy volt a forróság ahhoz, hogy kényelmesen le­ hessen aludni, de ez másfajta kényelem volt, m int amilyent megszoktam. Az apró kis faluban első alkalommal élveztem egy szíriai család vendégszeretetét. Ami gyakori szíriai látogatásaim során az évek folyamán a leginkább megérintett, az a szíriai emberek kedvessége és szí­ vélyes vendégszeretete volt, bármerre jártam. A szíriaiakat gaz­ dag kultúrájú fejlett civilizációk barátságos és elbűvölő, nyitott gondolkodású, toleráns és tisztelettudó örököseiként ismertem meg. Élveztem Aleppó és Damaszkusz varázslatos történel­ mi városait, szorgalmas lakosaikkal, a keleti fűszerek illataival és a piaci élet nyüzsgő hangjaival; szépen díszített paloták és hagyományos házak ötletes építészeti pompájával, a névtelen falak mögé rejtett meglepő kincseikkel; mindemellett modern városnegyedek kozmopolita zsongásával, melynek közepette az emberek továbbra is kötődtek értékes hagyományaikhoz. A

9

lágyan kiejtett szíriai arab szavak harmonikus zeneként hatot­ tak. Ellátogattam a Földközi-tenger partjához közeli termékeny Alavita hegységbe, az ott lévő stratégiai pontokon álló keresztes és aszaszin kastélyokkal; Hama városába, ahol az elegáns Azm palota épült, melynek csikorgó óriás vízi kerekeiről (noriák), lelkes gyerekek ugráltak le, és vidáman csobbantak az Orontész vizébe. Ugyanott több múzeum is található, a szíriaiak által a római korban készített látványos mozaikokkal. Alkalmanként pompás sivatagokon utaztam át, bennük impozáns omajjád kastélyokkal és városokkal, m int amilyen a joggal „a sivatag gyöngyszemének” nevezett Palmüra. Aligha van olyan hely Szí­ riában, ahová nem látogattam el. A nemrég még oly szépséges országot m ára annyira lerom ­ bolták, hogy Szíria többé sosem lesz ugyanolyan. 2010-ben, éppen a szíriai forradalom kezdete előtt Szíria még csendes és békés országnak látszott. Akkoriban kevésbé, volt szembeötlő - bár jól ismert volt hogy Szíriát csaknem fél évszázadon át ugyanaz a baaszista diktatúra irányította, amelyik súlyosan elnyomta azokat, akik nem fogadták el nézeteiket vagy éppen ellenzékként viselkedtek. Az általam korábban felkeresett pompás helyszínek ma kegyetlen csaták és a véres háború képkockáit idézik fel; egy olyan országét, amelyet hatalmas és egyre növekvő rom hal­ maz temet be. Az elpusztított Aleppót a kiégett szúkjaival és mecsetjeivel, gazdagon díszített nevezetes házaival; Hamát, az 1982-es vérfürdővel és a szíriai forradalom alatt ismétlődő rombolásokkal; Homsz városát az ostrom lott el-Var körzeté­ vel; Palmürát, ahol a barbár Iszlám Állam (Dais) lerombolta az ősi templomokat, továbbá nyilvános kivégzéseket hajtott végre. Szíria északi részét az úgynevezett elfeledett falvak csodálatos bizánci kolostoraival, ahol az egyik legfinomabb olívaolajat készítették, és amelyek elpusztultak az olyan he­ ves csatákban, m int amilyen Kafr Nubulban zajlott le. A Déli Front részévé vált, Dara városhoz közeli Boszra, ahol 2011ben elkezdődött a szíriai forradalom, a maga látványos római

10

kori színházával. Azt a határt, amelyen 1965-ben Szíriából vo­ nattal átkeltem Irakba, a szíriai háború idején az Iszlám Állam megsemmisítette, a méltóságteljes Eufrátesz folyóra kilátást nyújtó Rákká és Dajr ez-Zaur városait elfoglalták és terror alatt tartották. Amikor legutóbb, 2010-ben Damaszkuszba látogattam, sokakhoz hasonlóan elképzelni is alig tudtam , hogy néhány hónappal később országszerte forradalom tör ki, amely pusztítóan véres háborúhoz vezet. A szíriai diktatúra közönye és alkalmatlansága a reformokat tekintve végül oda vezetett, hogy Szíria látszólag békés élete összeomlott, és a rákövetke­ ző háború az ország nagy részének pusztulását eredményezte, mérhetetlen és mélyrehatóan súlyos társadalmi következmé­ nyekkel. 2017-ig több mint négyszázezer Szíriáit öltek meg, és sok millióan próbáltak elmenekülni a konfliktusból, mene­ kültekké vagy belföldi hontalanokká váltak. M indehhez tár­ sult a felmérhetetlen pusztítás az egykor volt szíriai nemzet finom szociális szövetében. Ez a könyv a 2011 márciusában kitört szíriai forradalom különböző vonatkozásaival foglalkozik. Megmutatja, hogy m iért volt elkerülhetetlen a forradalmat követő szíriai hábo­ rú, tekintettel a szíriai rezsim elfogadhatatlan magatartására, ahogy azt részletesen megírtam korábbi, The Struggle fór Po­ wer in Syria (Hatalmi harc Szíriában) című könyvemben.1 Bassár el-Aszad elnök rezsimje azt képzelte, hogy kegyet­ len erővel el tudja fojtani a szíriai forradalmat, ahogy koráb­ ban m ár többször sikerült. De ezúttal teljesen más volt a hely­ zet. Szíriában megrepedt a félelem és a hallgatás fala, és a sok békés szír tüntetőt ösztönözte a térségben kibontakozó Arab Tavasz, amely kezdetben még ígéretesnek látszott. M ind a szí­ riai rezsim, m ind a szíriai ellenzék kezdett politikai, katonai és pénzügyi segítséghez jutni, számos olyan külföldi országtól, amelyek ezáltal egyre inkább beavatkoztak Szíria belügyeibe. [1] Nikolaos van Dam, The Struggle fór Power in Syria: Politics and Society un dér Asad and the Ba'th Party (Hatalmi harc Szíriában: Politika és társadalom Aszad és a Baasz Párt alatt), 4. kiadás (London, 2011),

Mindebből a szíriai nép rovására kezdett kibontakozni a szí­ rek közötti és a más országok megbízásából folytatott háború kombinációja. A rezsim és az ellenzék erőszakos konfrontációja szükség­ képpen felekezeti dimenziót öltött, tekintettel a kisebbségi alavita felekezet nagyon is látható és aránytalanul magas lét­ számára a hadsereg elit egységeiben, valamint a forradalom elfojtására mozgósított más reprezentatív intézményekben. Ez a tényező sokakban erősítette azt a felfogást, hogy a háborúnak volt egy felekezeti színezetű, kisebbségi-többségi alavita-szunnita konfliktusjellege is. A kezdetben békés forradalom a radi­ kális szunnita iszlamlista katonai csoportok hatására átalakult, és ugyancsak ezek az erők taszították Szíriát egyre mélyebbre az erőszak ingoványába. Azok a nyugati illetve a térségen belüli körök, amelyek ere­ detileg támogatni szándékoztak a rezsimmel szembeni szíriai ellenzéket, alkalmanként hamis várakozásokat támasztottak, ami csak tovább szította az agressziót, ahelyett, hogy hozzájá­ rultak volna a nyilvánvalóan kívánatos megoldáshoz. Ez a könyv nem akarja megismételni a szíriai forradalom ­ ról 2011 óta már megjelent különféle könyvekben foglaltakat. Ennek az elemzésnek a célja a forradalom 2011-es kezdete óta Szíriában történtek mélyebb hátterének feltárása. A könyv foglalkozik a konfliktus megoldásának kilátásaival is. Az elmúlt két évben holland különmegbízottként - Isz­ tam buli állomáshellyel - egy csapatnyi holland Szíria-szakértővel dolgoztam együtt. Intenzív kapcsolataim voltak a szíriai konfliktusban érintett legtöbb féllel: Moszkvában, Teherán­ ban, Rijádban, Ankarában, Kairóban, Genfben, Bécsben, Bej­ rútban, Ammánban, Isztambulban, Antakyában, Gaziantepben és sok más helyen. Tárgyaltam csaknem minden ellenzéki szervezet és társult mozgalom képviselőivel. Folytattam m eg­ beszélést az ENSZ szíriai különmegbízottaival, Kofi Annannal, Lakhdar Brahimival és Staffan de Misturával, csakúgy, m int egyes országok szíriai különmegbízottaival. A rezsimhez

12

közelálló emberek elláttak damaszkuszi belső információkkal. Mindez számos alkalmat adott rá, hogy közelről tanúja lehes­ sek a szíriai konfliktusnak és a megoldására tett kísérleteknek, beleértve a Genfben és másutt zajló Szíria-közi tárgyalásokat. Ez a könyv a tapasztalataimat tükrözi. Titoktartási okokból konkrét nevek említése nélkül sze­ retnék őszinte köszönetét m ondani m indazon szíriaiaknak és másoknak, akikkel alkalmam volt eszmecserét folytatni a konfliktusról, és akik a 2011 óta eltelt években rengeteget segí­ tettek a fejlemények mélyebb megértésében. Remélem, hogy ez a könyv hozzájárul a szíriai konfliktus további megértéséhez, és esetleg segít megoldást találni.

13

BEVEZETÉS

N A G Y-SZÍRIA VAGY B ILA D A L-SH AM

Az arab nemzeti irodalomban Szíriát gyakran olyan or­ szágnak írják le, amelyet lemetszettek Nagy-Szíria hátorszá­ gáról, s ezáltal végtag nélküli törzs lett belőle. Az északon fek­ vő Aleppó városa ékes példája ennek a jelenségnek. Ha valaki ránéz a mai Szíria térképére, magától értetődőnek tartja, hogy az országon belül intenzív észak-dél kapcsolat van Aleppó és Damaszkusz között, mind szociális, m ind kereskedelmi és gazdasági téren. Ha viszont régebbi térképeket és beszámo­ lókat nézünk, kiderül, hogy a múltban egészen másként h a­ ladtak a kereskedelmi útvonalak, aminek eredményeként a nyugat-keleti kapcsolatok, például az északon lévő Aleppó és (a mai Irak területén található) Moszul között még intenzí­ vebbek voltak, mint Aleppó és Damaszkusz között. Az olyan városok,mint Mardin, Aintab (Gaziantep) és Harran - valamennyi a mai Szíriától északra fekszik ame­ lyek Északkelet-Törökország részét képezik, még mindig a természetes aleppói infrastruktúra részei. De pontosan m it tekintünk Nagy-Szíria vagy Bilad alSham területének?1Kényelmes úgy meghatározni, hogy “Szí­ ria, Jordánia, Libanon és Palesztina területe, amely földraj­ zilag, kulturálisan és történelmileg egységes entitás, amit a [1] Ahol a Nagy-Szíria nevel használjuk, ott az Bilad al-Shamra vonatkozik

17

gyarmati hatalmak választottak szét”. így írták le a “Bilad alSham az ottom án korban” című konferencia bevezetőjében; a konferenciát 2005-ben tartották Damaszkuszban. De tényleg pontos ez a meghatározás? Nagy-Szíria valóban tisztán azo­ nosítható, mivel túlnyomórészt arab térség bizonyos földrajzi, szociális és nyelvi sajátosságokkal. Szíria, Libanon, Jordánia, Palesztina és az Eufrátesz folyótól nyugatra fekvő dél-törökországi terület városaiban jellemzően „szíriai arabot” beszél­ nek, amivel Nagy-Szírián kívül általában nem találkozunk. De m ondhatjuk azt is, hogy az Eufrátesztől keletre lévő bizonyos észak-kelet-szíriai körzetek nem igazán képezik Nagy-Szíria részét, m ert természetes részét alkotják M ezo­ potám iának vagy Bilad al-Rafidaj unnak; ez a föld az Eufrá­ tesz és a Tigris folyók között található, a mai Irakban, am e­ lyet ugyanilyen nyilvánvalóan arab régiónak m inősíthetünk a maga sajátosságaival. Ebben a (ma Szíriához tartozó) térség­ ben a mezopotámiai (iraki) dialektus hatásai m utathatók ki, egészen a szíriai Dajr ez-Zaur városáig és Dél-Törökországjg, az Eufrátesztől keletre.2 Szíriai oldalról nézve a Nagy-Szíria és Mezopotámia kö­ zötti választóvonal a Badiyat al-Sham (Szír Sivatag) keleti vége, és valahol az Eufrátesz partjainál található. Az ottom án birodalom számos régi térképe azt jelzi, hogy Nagy-Szíria ke­ leti határa az Eufrátesz mentén haladt. Ez azt jelenti, hogy a mai Szíriai Arab Köztársaság azt a területet fedi le, amely egyfelől kisebb Nagy-Szíriánál - m ert nem tartoznak bele Palesztina, Libanon, Jordánia és a m a a Török Köztársaságon belül fekvő részek másfelől viszont olyan területeket, amelyek kívül esnek a földrajzi Nagy-Szírián, m int a Szíriai Arab Köztárság néhány északkeleti része, amelyek valahol az Eufrátesz folyónál kezdődnek, ami széle­ sebb értelem ben Dzsazíra térsége. Nem világos, vajon szándékosan húzták-e meg a brit és francia gyarmatosító hatalmak a határvonalat Irak és Szíria [2] Ottó Jastrow, Die mesopotarnisch-arabischen qeltu-Dialekte> 2 Vols (Wiesbaden, 1978-81).

18

között úgy, hogy nemcsak Nagy-Szíriát darabolták fel külön­ böző „mesterségesnek” m ondott részekre, hanem Mezopo­ támia bizonyos részeit is megosztották Szíria és Irak között. Lehet, hogy ebben más gyakorlati tényezők játszottak szere­ pet. De valóban számít ez? A Termékeny Félhold térségében (Nagy-Szíria és Mezopotámia együtt) a Sykes-Picot féle h a­ tárvonalak valóban mesterségeseknek és kierőszakoltaknak tekinthetők, miként azok is, amelyeket Nagy-Szíria belső ré­ szén a francia m andátum területen alakítottak ki. De ebben az értelemben a régió korábbi határait is tekinthetjük mestersé­ geseknek, mivel nem követtek világos földrajzi és etnikai vo­ nalakat. Gyakran csupán a rivális hatalmak befolyási övezeteit tükrözték. Az omajjádok, abbászidok, fátimidák, aszaszinok (nizari iszmaili), a mamelukok, a ham dánidák dinasztiái és sokan mások alatt Nagy-Szíria határai és az azon belüli határ­ vonalak ismétlődően megváltoztak.3 És korábban, a rómaiak alatt is másmilyenek voltak Szíria tartom ány határai. Nagy-Szíriát mindazonáltal tekinthetjük „földrajzi és kul­ turális entitásnak”, némi belső változékonysággal. Ugyancsak helytálló az az elmélet, mely szerint a nyugati gyarmatosító hatalmak szándékosan osztották fel ilyen vagy olyan okokból különféle részekre. Ám Nagy-Szíria m int „történetileg egysé­ ges entitás” meglehetősen idealista nézőpontnak tűnik, amely nem egyezik a történelm i valósággal.

[3J Clifford Edmund Bosworth, The New Islamic Dynasties: A Chronological and Genealogical Manual (Az új mohamedán dinasztiák: Kronológiai és leszárma­ zási kézikönyv) (Edinburgh 1996).

Azt is m ondhatnánk, hogy “ha a gyarmati hatalmak nem darabolták volna fel az arab Termékeny Félhold régióját, ak­ kor ez a térség m ost egységes volna, ami Nagy-Szíriát illeti”.4A térség felosztása többnyire a gyarmati „oszd meg és uralkodj” elmélet és a hatalmi politika eredménye volt. Mindazonáltal azért a tényért, hogy az arab országok függetlenné válásuk óta nem jártak sikerrel egyesítési terveikben, nem lehet egyedül az egykori gyarmati hatalmakat és a nyugati imperializmust okolni. Legalább ilyen fontos tényező volt, hogy az arab ural­ kodók többsége saját maga számára akarta monopolizálni a hatalmat, ahelyett, hogy az arab egység érdekében megosztot­ ták volna egymással. Idővel kiderült, hogy a korábbi gyarmati határok tartósan ellenállóak, noha a szíriai arab nacionalisták a határvonala­ kat eleinte általában elutasították. Egy másik jelenség, hogy az „új” államok általában maradéktalanul elfogadták a hajdani gyarmati uraik által meghatározott területet, noha nagyobb területre is igényt tartanának, amennyiben az történelmileg megalapozott lenne. Az újabb változásokat csak akkor fogadnák el, ha azok újabb területek megszerzésével, nem pedig eredeti állami te­ rületük egy részének elvesztésével járnának. Az emberek úgy nőnek fel vagy úgy tanulnak, hogy a fejük­ ben ott van egy meghatározott politikai-földrajzi térkép, amely eltérhet a különböző régiókban élő más emberek fejében lévők[4] Háfez el-Aszad elnök mondta, hogy ha a külföldi hatalmak megvalósítot­ ták volna a Termékeny Félhold projektet Bilad al-Sham és Mezopotámia egyesítése révén, akkor most létezne egy nagy egységes keleti arab állam, ahonnan kellő idő­ ben eltűnt volna a külföldi dominancia. Faruq al-Shar', Al-Riwayah al-Mafqudah (‘A hiányzó beszámoló') (Doha, 2015), p. 156. A korábbi baaszista miniszter, Abd Allah al-Ahmad két fajta gyarmatosítást különböztetett meg: a "megosztó” és a2 "egyesítő gyarmatosítást". Szerinte az arab világ a megosztó gyarmatosítás áldozata lett, míg az indonéziaiakat például egyesítették, "köszönhetően a hollandok úgy­ nevezett egyesítő gyarmatosításának". Valójában a gyarmati politikákat általában főleg saját érdekek ösztönözték, nem pedig az a gondolat, hogy a gyarmatosított népek érdekében cselekedjenek. Lásd: Abd Allah al-Ahmad, Tla al-Safir Nikolaos van Dam', al-Safir, 8 June 1995 és Nikolaos van Dam, A holland egyesítő gyarma­ tosítás', The Jakarta Post, 3 December 2007.

20

tői. A szíriai kormánynak jó 75 évébe telt, mire de facto elfogad­ ta, hogy Iskenderunt, az egykori északnyugat-szíriai körzetet (Szandzsák) a franciák 1939-ben átengedték Törökországnak, és az ma ez utóbbi országhoz tartozik. Többé már nem szerepel úgy a hivatalos szíriai térképeken, hogy a Szíriai Arab Köztár­ saság része, de sok szíriai mindmáig Szíria részének tartja, és „törvénytelenül megszerzett tartomány”-ként (al-Liva al-Mugtaszab) emlegeti.5 A hajdani Iskenderun arab lakosai (a várost ma Hatay-nak hívják a hettiták után) inkább fókuszálnak Tö­ rökországra, mint Szíriára, még ha vannak is családi kötelékeik, például, Aleppó lakosaival. Általában azonosultak a török nem­ zeti identitással, noha sok családban ma is az arabot beszélik.6 Megállapíthatjuk, hogy a szíriai függetlenség több m int 70 éve alatt gyökeret eresztett a szíriai nemzeti identitás, függet­ lenül attól, hogyan vélekedtek erről korábban, ideértve azokat a kijelentéseket is, amelyek szerint a mai Szíriát egy ideig m es­ terséges entitásnak tekintették. A 2011 óta tartó szíriai háború csaknem minden szíriai rész­ vevője egységesen képviseli azt az elvet, hogy meg kell őrizni Szí­ riai területi integritását és egységét. Ez vonatkozik mind a Baasz Pártra, mind az ellenzéki csoportokra, kivéve a kurdok egy részét. Ami a jelenlegi lakosságot illeti, a 2011-es szíriai forrada­ lom kezdetén a békés tüntetők azt hangsúlyozták, hogy m in­ den szíriai egy és egységes. A forradalom egyik jelmondata úgy hangzott, hogy „szíriaiak vagyunk, nem pedig vallási csopor­ tok tagjai - alaviták, drúzok, izmaeliták, szunniták, kurdok és mindannyian egyek”. Legalábbis a tüntetők ezt az őszinte kíván­ ságot fejezték ki. De az események más irányt vettek, s m int a későbbiekben szó lesz róla, a szíriai háború olyan felekezeti jel­ leget kapott, amilyent a szíriaiak többsége nem akart, s amely a szíriai társadalom dinamikájának eredményeként valósult meg. [5] Lásd: Muhammad Ali Zarqah, Qadiyat Liwa al-Iskandarunah, Wathaiq wa Shuruh, 3 Vols (Beirut, 1993-4), [6] Lásd: SLefan Winter, A History of Ihe Alawis: From Mcdieval Aleppo to the Turkish Republic (Az alaviták története: A középkori Aleppótól a Török Köztársa­ ságig) (Princeton, 2016), pp. 262-8.

SZÍRIÁI NEMZETI IDENTITÁS ÉS HŰSÉG A SZÍRIÁI ÁLLAMHOZ A francia m andátum 1946-os megszűnésekor az új állam­ hoz kötődő szíriai identitás még nem fejlődött ki eléggé. Szíria akkor még sok szempontból nemzetállami jelleg nélküli állam volt, politikai közösség nélküli politikai entitás. Az ottom án birodalom ban ott volt Bilad al-Sham, “Nagy-Szíria országa”, amely egy sokkal nagyobb geopolitikai térségből állt, beleértve a mai Szíriát, Libanont, Jordániát, Palesztinát/Izraelt és a mai Dél-Törökország részeit. De az otto­ mán uralom alatt álló Bilad al-Shamot is különböző közigaz­ gatási kerületekre osztották. 1864-ben az ottom ánok a szíriai Vilajetet (közigazgatási körzetet) a jelenkori történelemben először említették Szíria néven (Vilayet-i Suriye). A „Szíria” nevet valamikor az i. e. hatodik évszázadban Asszíria nevéből tévesen alkották meg a görögök, így terem t­ ve meg egy máig tartó zűrzavart az elnevezést, valamint an­ nak geopolitikai és politikai jelentését illetően. A név a régi időkből m aradt meg, a bizánci uralom korszakában, és még az arab muszlim uralom első évszázadában is használták, de aztán több m int ezer évre eltűnt, egészen a tizenkilencedik század elejéig, amikor az ottom ánok újra használni kezdték.7 Az arabok csak a Bilad al-Sham nevet használták. Az ottomán Szíriai Vilajet, vagy más néven Damaszkuszi Vi­ lajet, abban az időben Nagy-Szíria hét kerületének egyike volt. Ezek a kerületek nem jelentik azt, hogy a hozzájuk tartozó közigazgatási határok olyan akadályt képeztek volna, m int a mai nemzetközi határok. A helyi lakosok könnyűszerrel utaz­ [7] Lamia Rustum Shehadah, ‘Szíria neve az ókori és modern használatban’, Al-Qantara, January 1994, pp. 285-96, Lásd még: Stevc Tamari, Területi tudatos­ ság a 17. században: Bilad al-Sham szíriai keresztények és muszlimok között', in Cohabitatíon et conflits dans le Bilad al-Cham á l’é poque ottomane (Beírut, 2009), p. 64.

22

hattak egész Nagy-Szíriában: Damaszkusz és Jeruzsálem, Bej­ rut és Haifa, Moszul és Aleppó vagy Aleppó és Urfa között. Ebben a térségben politikai akadályoktól mentesen lehetett utazgatni.* Az arab nacionalisták az új Szíriái Arab Köztársaságot, amely a franciák távozása után 1946-ban nyerte el független­ ségét, mesterséges entitásnak tartották, amelyet Nagy-Szíria megcsonkított részének kell tekinteni. A francia m andátum idején a mai m odern Szíria térsége még inkább „csonka” volt, m ert négy különböző államra és egy további közigazgatási kerületre osztották fel: Damaszkusz állama, Aleppó állama, az Alavita állam, Dzsabal al-D uruz ál­ lama és az Alexandrettai szandzsák. A szíriaiak általában erősen ellenezték a francia m andá­ tumot, amiben természetesen idegen megszállást láttak, és különféle felkelések szerveződtek országszerte a franciák el­ len. Néhány felkelés arab nacionalista jellegű volt, míg azokat, amelyekben a kisebbségek is részt vettek, gyakrabban ösztö­ nözték helyi megfontolások, vagy legalábbis ideológiamente­ sek voltak. A kor alavita vezetőit elsősorban az alavita körze­ tek külső befolyástól való megvédése érdekelte. Az arab nacionalisták elutasították, hogy az országot kü­ lönböző államokra osszák fel, de szembekerültek a kor m oz­ galmaival az alavita régióban, a Dzsabal al-Druz és az északkeletiGezira Dzsazíra térségében, amelyeknek megvoltak a maguk szempontjai. Ilyen események gátolták a szír iái nem ­ zeti identitás kikristályosodását.* Később az arab nacionalisták, mint például a baaszisták, azt az elvet képviselték, amely nem a szíriai állam iránti hűségre, ha­ nem inkább az Iraktól Marokkóig és Szíriától Ománig terjedő 89 [8] Lásd: Patrick Seale, The Struggle fór Arab Independence: Riad al-Solh and Ihe Makers of the Modern Middle Kast (Harc az arab függetlenségért: Rijád al-Szol és a modern Közel-Kelet megteremtői) (Cambridge> 2010). [9] Philip S> Khoury, Syria and Lhc Krench Mandate: The Politics of Arab Nalionalism, (Szíria és a francia mandátum: az arab nacionalizmus politikája) 19201945 (London, 1987), pp. 100-2, 515.

23

nagyobb arab nemzetre összpontosít. A Baasz Párt először még az Arab Liga kartáját is elutasította, m ert az kimondta, hogy az arab országoknak kölcsönösen tiszteletben kell tartaniuk állami határaikat, míg a baaszisták azokat a nemzeti határokat az arab egyesülés hivatalos akadályának tartották. Mivel nem létezett nagyobb arab egység, amire fókuszálhattak volna, a kisebb regi­ onális identitás vált a fő szemponttá, a születési vagy lakóhelyi régióra alapozva.

KI SZÍRIÁI? Ha valaki évtizedekkel ezelőtt megkérdezte volna egy Szí­ riái arabtól, melyik térségből való vagy melyik vallási közös­ séghez tartozik, a szokványos - és kibúvó - válasz általában az lett volna, hogy „mi m ind arabok vagyunk”. Szíriában az arab nacionalisták általában nem szívesen használták azokat a földrajzi neveket, amelyek a helyi lakosok vallási hátterére utaltak. így hangsúlyozva, hogy m inden arab egyenlő a vallá­ sától függetlenül, és szívesebben használták a Dzsabal alArab (Az Arabok Hegye) nevet a Dzsabal al-D uruz (A Drúzok He­ gye) helyett. Az „Alaviták vagy Nuszairiták Hegye” (Dzsibal al-Alavijin vagy Dzsibal al-Nuszairijah) ma a Dzsibal al-Szahil (Tengerparti Hegyek) semlegesebb nevet kapták, és a Homsz régióban található Vádi al-Naszara (A Keresztények Völgye) neve ma Vádi al-Nadara (Virágzó Völgy). Ennek a semlege­ sebb terminológiának a bevezetése azonban nem jelenti azt, hogy az emberek ne volnának teljesen tisztában az érintett lakosság vallásával. E szempontból a másmilyen név haszná­ lata nem sokat változtatott, eltekintve attól, hogy az emberek egyre inkább tudatára ébredtek, hogy a felekezetiségről folyó beszédet Szíriában egyfajta tilalom övezi. Feltehető a kérdés, vajon az igyekezet e térségek eredeti identitásának elmaszatolására nem vált-e inkább kontraproduktíw á. Leila Al-Shami és Robin Yassin-Kassab (brit-szíriai

24

írók) úgy érveltek, hogy „a kérdést annak elhallgatása még szembeötlőbbé tette. Amire Szíriának a leginkább szüksége volt: országos párbeszéd történelmi félelmekről és sértettsé­ gekről a kölcsönös megértés érdekében; ehelyett az emberek keserűen, titokban és suttogva beszéltek a másik felekezetről, és csakis a sajátjaik körében’.10 Még ha a vallásról folyó beszélgetés érzékeny kérdés m a­ radt is, a köznyelvi szíriai arab szótárban még m indig van va­ lamilyen mindennapi kifejezés a vallásra vonatkozóan. Ami­ kor például meg akarjuk tudni egy ízletes étel receptjét, azt kérdezhetjük: su dinül, vagyis: mi ennek a vallása? Az alaviták, drúzok és izmaeliták valamennyien arabul be­ szélő eretnek moham edán zárt kisebbséget alkottak abban az értelemben, hogy többségük olyan meghatározott földrajzi körzetben lakott, ahol a lakosság többségét képezték.11 A re­ gionális, törzsi és felekezeti identitások ezért viszonylag erő­ sebbek voltak a zárt kisebbségek között, mint a Szíria egész területén szétszóródott csoportok között, amilyen például a szunnita araboké. Az 1960-as évek elején a legtöbb alavita az északnyugati hegyi körzetekben élt, a legtöbb drúz délen, és a legtöbb izmaelita Hamától keletre és nyugatra (főleg Szalámi­ jában és Maszjáfban). 1963 után, amikor a Baasz Párt vette át a hatalmat, sokan közülük a városokba költöztek. A baaszista uralom alatt az új hatalom - az arab nacionaliz­ mus jegyében - kezdetben nem hangsúlyozta a szíriai nemzeti identitást, azt néha inkább valamiféle negatív dolognak tekin­ tették. Később, amikor az arab egységesítési tervek kudarcot vallottak és világossá vált, hogy a belátható jövőben nincs esély az arab egységesítés sikerére, fokozatosan elfogadha­ tóbb lett, ha valaki büszke volt „szíriai identitására”. Volt egy [10] Lcila ALShami and Robin Yassin-Kassab, I3urning Country: Syrians in Revolulion and War, (Lángoló ország: szíriaiak forradalomban és háborúban) Kindie edn (London, 2016), p. 117. [11] Albert IL Ilourani, Minorities in Lhe Arab World (Kisebbségek az arab világban) (London, 1949), p. 14.

25

népszerű Ana Szűri (Szíriái vagyok) című dal, amelyet 1996ban jelentetett meg ‘A bd al-Rahman Al Rasi szíriai művész, s amelyben lelkesen dicsérték a szíriai identitást, bár az arab identitás mellett. A szíriai baaszista történelem korábbi szaka­ szaiban egy ilyen dalt elutasithattak volna, mondván, hogy az “szűk látókörű” regionalista gondolkodást tükröz, szemben a szélesebb arab nacionalizmussal. Egy másik kezdeti oka annak, hogy a Baasz Párt az 1950es években erőteljesen ellenezte az önálló szíriai identitást az ideológiai rivalizálás volt A ntún Szaadé Szíriai Szociális N aci­ onalista Pártjával (SZSZNP). Szaadé támogatta a „Nagy Szíri­ ai állam” gondolatát a M ezopotámia és Nagy-Szíria egészére kiterjedő Termékeny Félhold térségében. Az SZSZNP ideo­ lógiája az ellentéte volt a Baasz Párt ideológiájának. Mivel az SZSZNP, a Baasz Párthoz hasonlóan, népszerű volt kisebbségi körökben, abban az időben erős politikai vetélytársnak tartot­ ták, amelyet le kellett győzni.

A SZÍRIAI-EGYIPTOMI SZÖVETSÉG (1958-61) A jelenlegi szíriai rezsim történetét visszavezethetjük 1959 nyaráig, amikor az Egyiptom és Szíria közötti szövet­ ség (1958-61) létrejötte után számos baaszista katonatisztet „átvezényeltek”, azaz, száműztek Szíriából Kairóba. Titkos találkozók kezdődtek, hogy Szíria jövőjéről tárgyaljanak. Az egyiptomi Gamal Abden-Nasszer diktatúrája sem bízott ezek­ ben a baaszista tisztekben. Azért helyezték át őket szíriai o tt­ honuktól távolra, m ert odahaza könnyebben alá tudták volna ásni az országuk fölötti egyiptomi totalitárius uralmat. A szí­ riai-egyiptomi szövetségtől (az Egyesült Arab Köztársaságtól) azt várták, hogy beteljesíti az arab egységre vágyó sok szíriai és egyiptomi kívánságát. Ez volt az arab nacionalizmus és egye­ sülés kora, és akkoriban Szíria volt az egyik legbuzgóbb arab nacionalista ország. Nem ok nélkül nevezte Abden-Nasszer

26

elnök Damaszkuszi „az arabizmus dobogó szívének” (Kalb al-’urubah al-Nabid). Az égjük gond a szíriai-egyiptomi szövetséggel az volt, hogy nem egyenlő felek szövetsége volt, hanem olyan unió, amelyben az Abden-Nasszer vezette Egyiptom volt a nyo­ masztóan domináns fél. Ez volt az ár, amit a szíriai katonai vezetés láthatóan kész volt megfizetni, m iután az egyiptomi elnököt többé-kevésbé a két ország közötti teljes egybeolvadás felé nyomták. Az Arab Szocialista Baasz Párt civil vezetősége elfogadta a szövetséget, mivel az beleillett unionista ideológi­ ájukba, és még abba is belementek, hogy feloszlassák politikai pártjukat, mivel az volt Abden-Nasszer elnök egyik előfeltéte­ le. M indennek a vége az egyiptomi elnök hatalmi m onopóli­ uma lett, amelyben a szíriai politikusok és katonák alárendelt szerepet játszottak, ha egyáltalán volt szerepük. A szíriai baaszista katonák, akik között ott voltak a Kairóba áthelyezet­ tek is, hevesen kritizálták a Baasz Párt civil vezetőit - Michel Aflak (a párt keresztény alapítója és ideológusa) és Szaláh Bitar (a szunnita társalapító) személyében - am iért feloszlatták a pártot. Meglátásuk szerint ezek a vezetők súlyos hibát kö­ vettek el, amikor elsőbbséget adtak az egyiptomi-szíriai szö­ vetségnek - annak összes hibájával együtt - , szemben a baaszista arab nacionalizmus eszménnyel, amely szerint az arab nemzetnek kulturális egységet kellett volna alkotnia, melyben m inden arab egyenlő, a köztük lévő különbségek „véletlen­ szerűek és jelentéktelenek”, és amelyek „az arab öntudatra ébredés nyomán eltűnnek”. Ez volt a hivatalos m ondanivaló­ ja a Baasz Párt alapszabályának, amelynek eszméit valójában semmibe vette a vezetőség (Egyiptommal és Szíriával nem egyenlő felekként bántak), bár abban az időben nem láthatták előre, milyen előnytelen lesz a szíriai-egyiptomi szövetség Szí­ riának és általában a szíriaiaknak (kivéve a falusi népességet, amely profitált Abden-Nasszer földreform-intézkedéseiből). A Kairóba „száműzött” baaszista tisztek arab nacionalisták voltak, akik a civil vezetőkhöz hasonlóan az arab egységről

27

vallott eszméiket akarták valóra váltani, de nem úgy, hogy ők és általában a baaszisták alárendelt szerepet játsszanak, vagy éppenséggel semmilyen szerepük se legyen. Ez általános jelenség lett: sok arab nacionalista akarta az arabegyesülést egy arab szövetségbe, de csak akkor, ha ők m a­ guk vezető szerepet játszhatnak benne, nem pedig alárendel­ tet. Később több egyesítési kezdeményezés is történt, de vala­ mennyi elbukott, mivel a hatalom hatékony megosztása vagy delegálása olyan elvekre épült, amelyik a valóságban nem m ű­ ködhetett, és nem volt elfogadható.. A kollektív vezetés azokban az arab országokban, ame­ lyekben egy ideig hasonló rendszer uralkodott, ugyancsak sikertelen maradt. M inden ilyen szellemű erőfeszítés egyet­ len arab vezető totalitárius hatalomra emelkedésében tetőzött Egyiptomban, Irakban, Szíriában, Líbiában, Jemenben, Algé­ riában és más arab országokban. Az arab unionista erőfeszí­ tések, Egyiptom és Szíria; Szíria és Irak; Egyiptom, Szíria és lrak; Szíria, Líbia és Szudán között, m ind kudarcot vallottak. Csak az Észak- és Dél-Jemen közötti szövetség volt sikeres egy ideig, kezdetben még társelnökeik is voltak, de a végén ve­ télkedésük háborúhoz vezetett, mivel az északiak uralkodni akartak a déliek felett. Az arab nacionalizmus fénykorában különböző arab ve­ zetők (mint a líbiai M oamm er Kadhafi) az arab egyesítés formáit illetően vagy mindent, vagy semmit sem akartak, és többnyire végül semmit sem értek el, mivel nem fogadtak el kompromisszumokat, és hiányzott belőlük az elegendő prag­ matizmus. Ideológiáik legyőzték a pragmatikus realizmust, de a siker elmaradt. Az Egyiptom m al való egyesülés alatt a „szám űzött” szíriai baaszista katonák kis csoportja, hazájuktól távol, 1959-ben Kairóban titkos tárgyalásokat kezdett arról, m it tehetnének, hogy a jövőben m egvalósítsák a baaszista arab nacionalizm us eszményeit. Nem akarták m agukra vonni a

28

tevékenységüket szorosan követő egyiptomi biztonsági h a­ tóságok figyelmét és el akarták kerülni a bizalm atlanságot, am it titkos találkozóik okozhattak volna. Végül is ezeket a katonákat nem azért helyezték át Egyiptomba, hogy fontos katonai küldetést teljesítsenek, hanem azért, m ert nem bíz­ tak bennük az egyiptom i hatóságok, ezzel Az áthelyezéssel még fokozva az elégedetlenségüket. Titkos m egbeszéléseik elvezettek a Baaszista Katonai Bizottság megalakításához, m elynek a feladata volt eldönteni, hogy milyen további lé­ pésekre van szükség ahhoz, hogy a színfalak m ögötti be­ folyásolás révén átvegyék a hatalm at a Baasz Párt Szíriái szervezete fölött. Fontolgattak további lépéseket is, am e­ lyek eredm ényeként átvehetnék a hatalm at Szíriában oly m ódon, hogy a Baasz Párt kerüljön az előtérbe, m in t vezető párt, m iközben a hadsereg a háttérből irányít. A kkoriban a civil korm ányzatnak nem volt tudom ása erről az új b a­ aszista katonai szervezetről, csak évekkel később fedezték fel létezését, am ikor a Baasz Párt katonai szervezetének si­ került Szíriában átvennie a hatalm at az 1963. m árcius 8-án végrehajtott katonai puccsal. A szíriai-egyiptomi szövetség alatt a civil pártvezetőség hivatalosannem m űködött Szíriában, mert az Egyesült Arab Köztársaság megalakulásakor feloszlatta pártszervezeteit. A Baasz Párt szervezete azonban nem korlátozódott szíriai te­ rületre, létezett pán-arabstruktúrája is, melynek különböző arab országokban saját szervezeti hálózata volt, ilyenek voltak: Irak, Libanon, Jordánia, Palesztina, Szudán, Jemen és M au­ ritánia. Ezért a civil pártvezetőség még tevékeny volt Szírián kívül, de nem m űködhetett hivatalosan Szíriában, amely való­ jában Irak mellett a legfontosabb bázisa volt a Baasz Pártnak. Ezt az anomáliát a civil vezetőség maga okozta. Ez azonban nem jelenti, hogy magában Szíriában a továbbiakban nem folyt baaszista tevékenység. A civilek egy csoportja elutasítot­ ta, hogy a vezetők feloszlatták pártszervezetüket; ők titokban

29

folytatták tevékenységüket Szíriában. Később úgy hívták őket, hogy Kutrijinek (Qutriya), vagy „Regionalisták”, m ert többé nem követték a pánarab Baasz-szervezetet, helyette főleg Szí­ ria felé orientálódtak. Az „ortodox” baaszista nézet szerint ez ellenkezett a Baasz Párt pánarab ideológiájával. De az, hogy a hagyományos civil baaszista vezetőség Szíriában feloszlatta a pártszervezetet, ugyancsak ellentmondott a pánarab eszmé­ nyeknek. A Baaszista Katonai Bizottság titkos kapcsolatot létesített a Kutrijinekkel. M iután 1963-ban a katonák átvették a hatalmat Szíriában, segítették a Kutrijineket, hogy az előtérbe kerülje­ nek, aminek az volt a célja, hogy félretolják a hagyományos civil vezetést.

A TITKOS BAASZISTA KATONAI BIZOTTSÁG ÉS A SZÍRIÁI KISEBBSÉGEK Utólag elmondhatjuk, hogy a titkos Baaszista Katonai Bi­ zottság tagjai meghatározó szerepet játszottak a következő fél évszázadban a Szíriában kibontakozó fejleményekben. Ugyancsak meghatározóan fontos volt szociális és felekezeti hátterük. A Katonai Bizottság legfelső vezetősége öt tisztből állt, kö­ zülük hárm an alaviták, éspedig M uham m ad Umran, Szaláh Dzsadid és Háfez el-Aszad voltak, rendfokozati sorrendben. A másik kettő izmaelita volt: Abdel Karim el-Dzsundi és A hm ed al-Mir. Később a vezetőséget kibővítették 15 tagúra, közülük öten alaviták, ketten izmaeliták, ketten drúzok és h a­ tan szunniták voltak. Többségük falusi környezetből indult, kettő kivételével: Szaláh Dzsadid és Abdel Karim el-Dzsundi kiváló helyi középosztálybeli családból jött. Meg kell említe­ nünk, hogy a Katonai Bizottság alapító tagjainak kisebbségi

felekezeti hátterük volt, de a kibővített katonai tanács tagjai­ nak kiválasztása is ezt a tendenciát m utatta.12 Az Önmagában nem volt meglepő, hogy a Katonai Bizott­ ság tagjainak elsöprő többsége faluról és kisebbségi felekezetből származott. Ez azért lehetett így, mert a Baasz Párt a maga világi nacionalista ideológiájával különösen vonzotta az ara­ bul beszélő felekezeti kisebbségeket, m int az alaviták, drúzok, izmaeliták és keresztények; és ezek a kisebbségek nagymér­ tékben Szíria vidéki részein éltek. Az alaviták a szíriai lakosság 11 százalékát alkotják (ezáltal az övék Szíriában a legnagyobb kisebbség), a drúzok 3 százalékot és az izmaeliták 1,5 száza­ lékot tesznek ki. Az 1940-es években a keresztények még a [12] A kibővített Katonai Bizottság tagjai voltak; Muhammad Umran, Szál áh Dzsadid Háfez ci-Aszad, ‘Utman Kanan és Szulaimán Haddad (mind az öten alaviták); Ab dél Karim el-Dzsundi és Ahmed al-Mir (mindketten izmaeliták); Szalim Hátúm és Hamad Ubaid (mindketten drúzok); hat szunnita, közülük hárman Hauranból: Musza al-Zubi, Musztafa al-Hadzs Ali cs Ahmad Szuvaidani; ketten Aleppóból: Amin al-Hafiz and Húszain Mulhim, egy pedig Latakiábó): Muham­ mad Rabah al-Tavil. Lásd még: Mustafa Talas, Mirat Hayati, al-’A qd al-Thani, 1958-1968 (Damascus, 1995), pp, 156-8, aki megemlíti Murin Jirudit mint a Katonai Bizottság eredeti legfelsőbb vezetőségének tagját a kibővítés előtt, Jirudi utóbb nem játszott látható szerepet. Nyilván letartóztatták 1966-ban azzal a vád­ dal, hogy köze volt a Fahd al-Sair és Szalim Hátúm drúz tisztek vezette elvetélt puccskísérletben. Lásd: Nikolaos van Dam, The Struggle fór Power in Syria (Ha­ talmi harc Szíriában), pp. 52-61. Hanna Batatu szerint Jirudi egy Jirud falvából származó szunnita volt a kalamuni régióból. Hanna Batatu, Syrias Peasantry, the Descendants o f Its Lesser Rural Notables, and Their Politics (A szíriai paraszt­ ság, a kisebb falusi nemesség leszármazottai és politikájuk) (Princeton, 1999), pp, 146-7. Marvan Habas is megemlíti Tavfik Barakatot a kibővített Katonai Bizottság tagjaként. Korábban különböző baaszista tiszteket szállítottak Egyiptomba, miután Musztafa Hamdun baaszista ezredes átadta névsorukat Egyiptom damaszkuszi ka­ tonai attaséjának, annak az ígéretnek az alapján, hogy a tisztek "kényes" állást kap Szíriában, de becsapták őket. Kairóban aztán ezek a tisztek megalakították az első Katonai Bizottságot, amelyben benne volt Basir Szadik (mint vezető), Maziad Hunajdi, Mamduh Saguri, AbduL Gani Ajjas és Muhammad Umran. Egy idő múlva mindegyiküket külföldi diplomáciai szolgálatra küldték, Muhammad Umran kivé­ telével, aki akkor létrehozott voltaképpen egy második Katonai Bizottságot, végül ez vette át a hatalmat Szíriában 1963-ban. Lásd: Marwan Habash, ‘Hawl al-Lajnah al-Askariyah’, in Qadaya wa Ara (Damascus, 2010), pp. 17-20.

31

szíriai lakosság több m int 14 százalékát adták, közöttük a gö­ rög ortodoxok aránya mintegy 5 százalék volt. Ez az arány je­ lentősen lecsökkent, 14-ről mindössze 5 százalékra vagy talán még kevesebbre, a nagyszámú kivándorló vagy a biztonsági okokból külföldre menekülő m iatt.1314 A világias ideológia szerint a Baasz Párt nem tesz különb­ séget a kisebbségek és a szunnita többség között. A szunniták által dominált más nacionalista pártok általában elsőbbség­ ben részesítették az iszlám szunnita ágát, aminek eredménye­ ként az ő arabizmusuk egy fajta szunnita színezetű arabizmus, amely megtűrheti az arab nyelvű vallási kisebbségeket, de nem teljesen egyenlőként. Ezek a kisebbségek azonban nem ­ csak megtűrtek, hanem tiszteletben állók is akarnak lenni. A baaszista arabizmus ezért magába foglalja az egyenlőségpárti arab nacionalizmust, amely a kisebbségeknek azt a lehetősé­ get nyújtja, hogy megszabaduljanak kisebbségi státusuktól. A Baasz Párt alapítójának és ideológusának, Michael Aflaknak a nézete szerint az iszlám része m inden arab nem ­ zeti történelm ének és kulturális örökségének, függetlenül azok vallásától. Aflak szerint M ohamed próféta „az arabok és az arab nemzet ideális képét” szimbolizálja. Megvan az oka, hogy az arabok vállalták az iszlám üzenetének továbbadását, am int Aflak vélekedik, és ezért az iszlámot „az arabizmus megújítását és tökéletesítését célzó arab mozgalomnak” kel­ lett tekinteni.1-1 A szíriaiak szívesen hasonlítják a szíriai társadalm at egy színes és békés mozaikhoz, melyben a lakosság m inden cso­ portja egyenlő esélyekkel van jelen. A keresztény Farisz alH úri például Sziria miniszterelnöke volt; ez a legmagasabb poszt, amit Szíriában valaha egy keresztény elért; még az a [13] M egkell jegyeznünk, hogy nincsenek megbízható friss statisztikák, csak durva becslések, A templomi nyilvántartások a jelentések szerint alacsony szám­ mal szolgálnak. Általános felmérés nem érheLő el. [14] Michcl Aflaq, 'Ei Dhikra ai-Rasul al-Arabf ("Emlékezés az arab prófé­ tára"), in Ei Sabil al-Bath (Beirut, 1963), pp. 30-61. Élete vege felé Michel Aflak áttért az iszlámra, és 1989-ben mu.szli.rnként temettek cl Bagdadban.

32

javaslat is felmerült, hogy ő töltse be a (muszlim) Vallási Ala­ pítvány (Awqaf) hivatalát, de visszautasította. Al-Húri politi­ kai sikerét esetenként szunnita muszlimok is éltették, annak bizonyítékaként, hogy készek egyenjogú állampolgárként el­ fogadni a vallási kisebbségek tagjait. Huszni ez-Zaim (1949) és Adib al-Sisakli (1953-54) elnököket ennek az úgynevezett toleranciának újabb példáiként éltetik, m ert mindkettőjüknek kurd őseik voltak. Ezek a példák azonban nem sokat m onda­ nak a keresztények múltbeli általános helyzetéről, pláne nem a kurdokéról, akiknek a többségét 1962-ben megfosztották állampolgárságuktól. A „szíriai mozaikot” más közel-keleti országok helyzetéhez viszonyítva sikeresnek tartották, mert ennek inkább volt békés jellege. A Baasz Párt népszerűségének másik eleme a szegény vidéke­ ken élő arab nacionalisták ideológiájának szocialista eleme volt. A párt szervezeti növekedése nagy mértékben függött at­ tól, hogy alapító tagjai személyes kezdeményezéssel léptek fel szülőhelyük térségében, és ezért eleinte erőteljesebben szer­ vezkedtek ott, m int másutt. A szíriai főváros, Damaszkusz őshonos lakosai közül az első időkben a Baasz Párt nagyon keveseket vonzott. Alapító tagjai (köztük Afíak és al-Bitar, akik maguk damaszkuszi iskolai ta­ nítók voltak) nem tettek komoly erőfeszítéseket, hogy eszmé­ nyeikhez megnyerjék a damaszkuszi lakosság rokonszenvét, m ert egyelőre megelégedtek a vidéki tanulók toborzásában elért sikerekkel. A vidéki térségek szociális körülményei ked­ vezőbbek voltak a Baasz Párt növekedéséhez és terjedéséhez, ennek eredményeként a párt „nagy test lett kis fejjel”.15 A tény, hogy az eredeti baaszisták viszonylag nagy számban vidéki és kisebbségi háttérrel érkeztek, később szociális korlátot állított a városi emberek és a szunniták tagsága elé, betudhatóan a városi és vidéki közösségek, valamint a szunniták és vallási kisebbségek közötti hagyományos ellentétnek. Az ilyen ha­ gyományos szociális korlátok gátolták a baaszista szervezetek [15] Saini al-Jundi, al-Ba’th (Beirut, 1969), p. 38.

33

országos terjeszkedését, ami világosan megmutatkozott, am i­ kor a Baasz Párt 1963-ban hatalom ra jutott. Az ideológiai okok mellett más tényezők is hozzájárultak ahhoz, hogy a szíriai hadseregben nagy számban legyenek je­ len arabul beszélő felekezeti kisebbségekhez tartozó tisztek, és általában vidékről származó emberek. A szegény vidéki kör­ zetekből (ahol a legtöbb kisebbségi élt) való emberek sokan egy katonai karrierben látták a kedvező lehetőséget arra, hogy feljebb kapaszkodjanak a társadalmi létrán, és olyan életet él­ jenek, amely kényelmesebb lehet, m int az agrárágazatban. A francia m andátum alatt (1923-46) egyfajta „oszd meg és ural­ kodj” politikát folytattak azzal, hogy előnyben részesítették a katonai toborzást különleges egységekhez az alaviták, drúzok, kurdok, cserkeszek és más kisebbségek között, akik aztán a Troupes Spéciales du Levant részét képezték, amit rendfenn­ tartáshoz és helyi lázongások elfojtására használtak fel. Vallási és etnikai viszályt is kiprovokáltak a franciák azzal, hogy kijátszották egymás ellen a törzsi vezetőket. M unir Musabik Musza megjegyezte, hogy a Troupes Spéciales du Levant m ár az 1930-as években hatalm at adott az alavitáknak ahhoz, hogy változtassanak helyzetükön, és „üldözöttből” „üldözővé” vál­ janak, különösen a velük rosszul bánó szunnitákkal szem­ ben.16 A huszadik század első felében még létezett a „zárt közösség” rendszere. Jaques Weulersee figyelte ezt meg az 1940-es években, és kisebbségi komplexusként határozta meg, amiről így írt: „kollektív és beteges érzékenység, amelynek következ­ tében egy szomszédos közösség m inden gesztusa fenye­ getésnek vagy kihívásnak hat az egyén saját közösségé­ vel szemben, és ami m inden közösséget teljes egészében egységesít a valamelyik tagja ellen elkövetett legkisebb bántalmazás esetén”.17 [ 16] Mounir Mushabik Mousa, Etűdé sociologique des ‘A laouiles ou Nusaíris (These Principale pour le Doctorat d’Etat) (Paris, 1958), pp. 924-6. [17] jíacques Weulerssc, Paysans de Syrie et du Proche Orient (Paris, 1946),

34

Ennek az 1940-es években leírt jelenségnek 70 évvel ké­ sőbb elavulttá kellett volna válnia, de a 2011-ben kitört sziriai háború idején ismét felmerült, bár kevésbé korlátlanul, m int ahogy azt Weulersee leírta. Az 1950-es évek elején, amikor kezdett felemelkedni a Baasz Párt, természetesnek számított, hogy ez a jelenség, lega­ lább részben, szerepet játszott a baaszista tisztek és a civilek kapcsolatában, noha ideológiai alapon erősen elvetették volna az ilyen kisebbségi komplexus létezését. A baaszisták hevesen ellenezték a szektaszellem jelenségét, gyakorlati okokból vi­ szont felhasználták a hagyományos társadalmi csatornákat is saját közösségeiken belül. így a pártszervezet a hagyományos társadalmi csatornákon terjedt el, ugyanakkor vonzerőt gya­ korolt ideológiai alapokon is. Ami pedig a baaszista Katonai Bizottságot illeti, természetes volt, hogy a benne lévők saját közösségeikben kezdtek tagokat toborozni, m ind regionális, m ind törzsi és felekezeti alapon, akiktől azt várták, hogy hatékony támaszt nyújtsanak, jelen­ tősen szilárdabbat, m int más közösségek tagjai. Ez nem feltétle­ nül jelenti viszont, hogy ne lettek volna komolyak az ideológiai eszméik. Mindenesetre azt a tényt, hogy abban az időszakban saját közösségeikből toboroztak, nem kell szekta jellegű hálóza­ tépítésnek tekinteni, ez egyszerűen csak jobban működött.

FELEKEZETI, REGIONÁLIS, TÖRZSI ÉS TÁRSADALMI-GAZDASÁGI ÁTFEDÉSEK Erős átfedés van a felekezeti, regionális és törzsi identitások között, melyek a zárt kisebbségeket érintik s melyeknek egy­ mást erősítő hatásuk van. Egy ilyen átfedés megnehezítheti annak meghatározását, mely kategóriák játszanak szerepet egy adott helyzetben, s ezért kockázatos például törzsi vagy tágabb családi kötődéseket felekezeti kapcsolatoknak tekinteni. p. 77. Cf. Jacques Weulersse, Le Pays des Alaouites (Tours, 1940), pp. 49, 73,288.

35

Az átfedés betudható annak is, hogy adott vallási közösségek, törzsek és tágabb családok regionálisan koncentrálódnak; to­ vábbá annak a ténynek, hogy törzsi és tágabb családi csoportok egészükben általában ugyanahhoz a vallási közösséghez tartoz­ nak; valamint annak a ténynek is, hogy törzsi, tágabb családi és felekezeti elemek olykor elválaszthatatlanul kapcsolódnak egymáshoz. Ebben a vonatkozásban a zárt vallási közösségek, valamint az e közösségekhez tartozó törzsek és tágabb családok világos például szolgálnak. De hozzá kell tennünk, hogy ami­ kor lojalitásról vagy állampolgári hűségről van szó, egészen más tényezők játszhatnak ugyanilyen vagy néha fontosabb szerepet, mint például az ideológia, a társadalmi osztály, a korosztályok közötti konfliktus, a személyes becsvágy és az opportunizmus. A Baasz-rezsim alavita tagjait gyakran meggyanúsították vagy megvádolták szektássággal, holott egészen mások voltak a tényleges motivációik, például a rokonokkal vagy ismerősökkel való kivételezés motiválta őket, ha az érintettek származási kör­ zetükből valók voltak. Itt a szándék egészen másmilyen lehetett, m int az, ahogyan az ilyen kivételezést az ellenfelek értelmezték. De az értelmezés semmivel sem kevésbé fontos, mint a szán­ dék, mivel felekezeti dinamikát teremthet, amit nem könnyű meg nem történtté tenni. Szíriában az urbánus-vidéki kettősségnek erős felekezeti di­ menziója volt annak következtében, hogy a zárt vallási közössé­ gek elsősorban a szegénység sújtotta vidéken összpontosultak, míg a gazdagabb és nagyobb városokban túlnyomó részben szunniták éltek. Ha ezeket az urbánus-vidéki ellentéteket együtt vizsgáljuk a korábban említett kisebbségi komplexussal, könynyű megérteni, hogy a nagyobb városok szunnitái és a falusi tér­ ségek vallási kisebbségei közötti ellentétnek nagyobbnak kellett lennie a városi és a vidéki hittestvérek közöttinél. 1963 után ez fokozatosan megváltozott, amikor az emberek nagy számban elkezdtek vidékről a városokba költözni. A vidékiek beáramlása a nagyobb városokba nem szükségképpen jelentette csak azt, hogy az újonnan betelepülők urbanizálódtak. Azt is jelenthette,

36

hogy a városok vagy azoknak egyes negyedei öltöttek bizonyos mértékig vidéki jelleget.18

AZ ALAVITÁK A HEGYEKBEN MENEDÉKET TALÁLÓ ÜLDÖZÖTT KISEBBSÉG VOLTAK? Baaszista szempontból a vallás nem játszott olyan fontos szerepet, m int a szektásság a társadalmi közösségi lojalitás ér­ telmében. A szunnita vallási ellenfelek erőfeszítései, hogy vallási csa­ tornákon és teológiai érvekkel mobilizálják az ellenzéket az alavita túlsúlyú Baasz-rezsim ellen, sokkal inkább az alavita közösségi szolidaritást serkentették, m int amennyire tisztán vallási vitákat okoztak. Viszont előidézték, hogy az alaviták nyíltan és hivatalosan védelmezzék helyzetüket teológiai szempontból, igaz, viszonylag késői szakaszban, az 1980-as és 1990-es években. Az alavita vallási vezetők évszázadokon át hagyományosan szívesebben hallgattak kívülállók előtt vallá­ suk részleteiről, noha a takija (színlelés/hazugság) történel­ mileg szemlátomást nem volt tényező az állammal vagy más közösségek tagjaival való érintkezésben.19 Az újonnan kiala­ kított politikai körülmények között egyes vezetők megnyíltak, és némiképpen mentegetőzve hangsúlyozták, hogy az alavita (Dzsafari) vallás valójában hasonlít az imámita síizmushoz.20 Ezzel azonban nem mindegyik alavita vezető ért egyet. (181 Samir ‘A bduh, Taryif al-Madinah wa Madnanat al-Rif (A város elvidékiesítcsc és a vidék urbanizálása) (Damascns, 1989). [19] Stefaji Winter, A History of the Alawis: From Medieval Aleppo tű the Turkish Rcpublic (Az alaviták története: A középkori Alcppótól a Török Köztársa­ ságig) (Princeton, 2016), p. 6. [20] Al-Shavkh £Abd al-Rahman al-Khayyir, Aqidatima wa Waqi’una Nahnu al-Muslimin a)-Iáfariyin al-Alawryin, 3rd edn (Damascus, 1992); Min Turath aiShaykh ‘A bdal-Rahman al-Khayyir: Tarikh al-*Alawiyin (Damascus, 1992); és Min Turath al-Shaykh Abd al-Rahman al-Khayyir: Risaiah Tabhath fi Masáil Muhimmah hawl al-Madhhab al-Ja'fari: (Al-'Alawi) (Damascus, 1994). Hosszabb tanul­ mányért a szíriai alaviták úgynevezett síizálásóról lásd: Al-Bálh al-Shfi fi Suriyab 1919-2007 (A síita Baasz Szíriában 1919-2007), al-Ma’had al-Duwali lil-Dirasat al-Suriyah, n.p., n.d.

2016 márciusában például sok szíriai alavita sejk látogatott Európába titkos küldetésben, hogy ismertessék álláspontjukat európai hivatalos személyek előtt a feltételezett ellentmondásós alavita vallási identitásról, az alavita közösségnek a szíri­ ai társadalm on belüli helyzetéről, és az alavita dominanciájú rezsimhez fűződő viszonyáról. A korabeli média értelmezése szerint a sejkek távolságot akartak tartani az Aszad-rezsimtől, de ez csak vágyálomnak bizonyult.21 Főleg saját vallási és szociális identitásukról akartak üzenetet eljuttatni. „Identi­ tás-reformot” akartak. Üzenetük fontos eleme volt, hogy az ő szavaik szerint, az alaviták identitását mindig kívülállók hatá­ rozták meg, nem pedig ők maguk. Ezt meg kellett változtatni. Musza al-Szadr libanoni síita imám például 1970-ben hivata­ losan kijelentette, hogy az alaviták doktrínái is egységben van­ nak az imámita síizmussal. Al-Szadr, aki kívülálló az alaviták közössége tekintetében, ily módon meghatározta, mifélék is az alaviták, ahelyett, hogy ezt maguk az alaviták tették volna. Az alavita sejkek hangsúlyozták, hogy lényeges különbségek vannak a síizmus és az alavizmus között, és az alaviták nem a síizmus egyik ágának követői. Az a tény, hogy az alavizmus és a síizmus osztozik néhány hivatalos vallási forráson, szerintük nem teszi az alavizmust a síizmus egyik ágává. Világos volt, hogy különféle vélemények léteznek vallá­ si identitásukról az alavita közösségen belül. Ennek kapcsán Stefan W inter megjegyezte, hogy „nincs sok értelme kizárólag vallási szövegek alapján próbálkozni annak meghatározásá­ val, hogy mit is jelent az ,igazi’ alavizmus, vagy milyen gon­ dolati aláramlatról vélik, hogy az áll a legközelebb az e re d e ti’ síizmushoz”.22 [21] "Az alavita papság bírálja a BBC állítását, hogy a felekezet 'elhatároló­ dik'Aszadtól", BBC, 4 April 2016. Haytham Mouzahem, "Hátat fordítanak a szíriai alaviták Aszadnak?1', Al monitor, 25 April 2016. A szóban forgó alavita egyházi ve­ zetők dokumentumának elemzéséhez lásd: "Az alavita kezdeményezés dokumen­ tumának tanulmányozása1, Jusoor fór Studies, December 2016. Elérhető: http:// jusoor.co/content_im ages/users/l/contents/315.pdf [22] Stefan Winter, A History of the Alawis (Az alaviták története), p. 17.

Az alavita sejkek nem akarták, hogy az alavitákról szíriai „kisebbségként” írjanak. Mítoszként aposztrofálták és viszszautasították azt a széles körben elterjedt vélekedést, hogy az évszázadok folyamán az alavitákat csupán üldözték és diszk­ riminálták.23 Az alavita sejkek azt is hangsúlyozták, hogy a szekulari­ záció az egyetlen politikai rendszer, amely képes garantálni m inden közösség egyenlőségét, ezért ellenezték azt az elő­ írást, hogy a köztársaság elnökének muszlimnak kell lennie. A sejkek hangsúlyozták, hogy az alavita közösséget nem kellene a rezsimmel azonosítani, m ert nem azonosak. Viszont nem határolódnak el a rezsimtől, mivel szükségük van a re­ zsim védelmére az alavita-ellenes erőkkel szemben. Stefan W inter azt írta, hogy az alavizmus „nem egy .nyúl­ ványa’ az iraki imámista síizmus főáramlatának, hanem an ­ nak egyik központi irányzatát alkotja, és csak visszamenőleg utasították el .tévhitű’ változatként vagy a tizenegyedik szá­ zadban az irodalmi imámista síizmus intézményesítését el­ utasító eretnekségként”. Az alavizmus történelmileg inkább tekinthető a „fő áram latú” síizmus helyi változatának, m intsem attól szakadár m ó­ don eltávolodónak. Az alavizmus elterjedt Mezopotámiában, és eljutott Észak-Szíriába, Aleppóba, Hamába és végül a ten­ gerparti hegyvidékre Akrától Latakiáig (ebben a sorrendben). Ez nem valami képzelt elnyomás elöli menekülés eredménye, hanem egy hosszú hittérítő erőfeszítés (dawa) következmé­ nye volt. Az, hogy később a szíriai tengerparti hegyek vidékén koncentrálódott, mindenekelőtt a keresztes háborúk követ­ kezménye volt, ami ténylegesen véget vetett a dawának, és fo­ kozatosan arra kényszerítette az alavitákat, hogy törzsi vonal m entén szervezzék meg magukat. Az alaviták a tizenkettedik században egy olyan új identitást kaptak, ami korábban nem [23] Ezt a nézetet erősíti meg Stefan Winter, aki azt mondja, korántsem rekesz­ tették ki vallásuk alapján, valójában az alaviták teljesen integrálódtak a provincia közigazgatási rendjébe*

39

volt rájuk jellemző, de a történelem további részében m egha­ tározta őket „kisebbségként” És, noha az alavizmus eredetileg m indenki előtt nyitott vallási eszme vagy elhivatottság volt, a tizenharm adik század elejére „egy látszólag világi, de m indin­ kább körülhatárolt, öntudatos politikai közösség identitásává vált”24 A „hegyi menedék” gondolatát először H enri Lammens flamand jezsuita pap agyalta ki La Syria: Précis Historique (1921) című könyvében, azt állítva, hogy Szíria és Libanon megközelíthetetlen tengerparti hegyvidéke az idők hajnala óta a városokból és a belső síkságokról vallási elnyomás elől menekülő kisebbségi felekezetek menedékéül szolgált.25 Lam­ mens ötletét utóbb sok tudós és mások átvették, m ár csak azért is, m ert logikusnak, és ezért meggyőzőnek tűnt.26 De kiderült, hogy ez mítosz, amely közhellyé vált. Kamal Szalibi libanoni történész kimutatta, hogy a „hegyi menedék” ötlete nem valamilyen hozzáférhető bizonyíték alapján született. Az alavita, drúz, izmaelita, síita vagy keresztény népesség nem másutt tapasztalt üldöztetés elől menekült a hegyvidékre, és az sem igaz, hogy a szunnita iszlám hatóságok képtelenek vol­ tak uralmukat kiterjeszteni a hegyekre.2728 Napjaink alavitái, Patrick Seale szavai szerint, olyanok, m int a drúzok és az izmaeliták, „maradványai a síita előre­ törésnek, amely ezer évvel ezelőtt végigsöpört az iszlámon: a visszavonuló áradat után megmaradt szigetek”.2* Szíria más térségei, ahol kisebbségek koncentrálódtak, m int Dzsabal al-D uruz és Szalámija izmaelita központja, nem [24] Stefan Winter, A History of the Alawis (Az alaviták története), pp. 7-8,17,25,41-2. [25] Henri Lammens, La Syrie. Précis Historique, 2 Vols (Beirut, 1921). [26] A.H. Hourani, Mlnorities in the Arab World (Kisebbségek az arab világ­ ban) (London, 1947), pp. 15—22; Nikolaos van Dam, The Struggle fór Power in Syria (Hatalmi harc Szíriában), pp, 1-3, [27] Kamal Salibi, A House of Many Mansions: The History of Lebanon Reconsidered (Sok palota haza: Libanon felülvizsgált történelme) (London, 1988), pp. 130-50; and Stefan Winter, A History of the Alawis (Az alavíták története), p, 43. [28] Patrick Seale, Asad: The Stmgglc tor the Middle East (Harc a Közel-Kele­ tért) (London, 1988), p. 8, idézi Stefan Winter, A History of the Alawis (Az alaviták története), p. 44.

megközelíthetetlen hegységekben találhatók (ahol a “„hegyi menedék” elmélete szerint élniük kellett volna), hanem vi­ szonylag könnyen megközelíthető alföldeken.

41

A SZÍRIÁI FO RRA D A LO M (2 0 1 1 ) E L Ő T T I BAASZISTA TÖ R TÉN ELEM Á T T EK IN T ÉSE

B EV E Z E T Ő

E fejezet célja tisztázni, miként lehetséges, hogy csaknem fél évszázados baaszista diktatúra után Szíriában 2011-ben felekezeti színezetű háború kezdődött. Mint látni fogjuk, sok hasonlóság van a 2011-ben kitört szíriai háború és a korábbi időszakok között, amikor a Baasz Párt kíméletlenül elnyomott mindenféle ellenzéki mozgalmat, különösen a szunnita ellen­ zéki mozgalmakat, mint amilyen a szíriai Muzulmán Testvé­ riség, valamint a Muzulmán Testvériségről levált iszlamista mudzsahedinek mozgalma volt. Az alkalmazott erőszak foka nagyon eltérő volt a szíriai forradalom előtt és után. A forrada­ lom előtt helyi szinten fojtották el az ellenzéki mozgalmakat és lázongásokat olyan városokban, mint Hama, Homsz, Aleppó és Damaszkusz, a forradalom után viszont az ország egy nagyobb része került szembe a rezsimmel. Mi több, a forradalom előtti időszaktól eltérően, 2011 márciusa után az ellenzéki mozgal­ mak politikai, pénzügyi és katonai segítséget kaptak külföldi országoktól, amelyek megkezdték a beavatkozást Szíria belügyeibe, s ezáltal a szíriai belháború m ár megbízásból folytatott háború jellegét is öltötte. Ami a szíriai háború eredetét illeti, sok minden visszavezethe­ tő a hatalmi struktúrára és a rezsim összetételére, diktatúrájára, az alavita kisebbségből kikerülő vezetők erős dominanciájára és

45

korruptságukra, mindezt ötvözve bármilyen lényeges reform be­ vezetésére irányuló alkalmatlanságukat Hogy jobban megértsük a szíriai forradalmat és a szíriai rezsim arra adott reakcióját, fon­ tos ismernünk a szíriai baaszista rezsim történetét és hátterét az 1963-as hatalomátvétel óta.

AZ 1963. MÁRCIUS 8-AI BAASZISTA FORRADALOM 1963. március 8-án a baaszista katonaságnak a titkos Kato­ nai Bizottság vezetésével katonai puccs révén sikerült megsze­ reznie a hatalmat, más katonai alakulatok segítségével, közöt­ tük a nasszeristákkal és a Független Unionistákkal. Közösen lemondatták a „szeparatista rezsimet”, amely 1961. szeptember 28-án véget vetett a szíriai-egyiptomi szövetségnek, és amely­ ben damaszkuszi szunnita katonák domináltak, akiket a pucscsot követően elűztek a hadseregből. Ez lényeges pillanata volt a szíriai baaszista történelemnek, meghatározta az elkövetkező évtizedek baaszista rezsimjének hatalm i szerkezetét. A puccs után számos kisebbségi szárma­ zású tiszt ereje nagyon megnőtt a szunniták rovására. Ennek egyik fő oka az volt, hogy a puccsban részt vevő b a­ aszista katonai vezetők számos tisztet és altisztet, akikkel csa­ ládi, törzsi, vagy tágabb családi kötelékek révén rokonságban álltak, bevontak a puccs előkészületeibe, hogy konszolidálják újonnan megszerzett hatalmi pozícióikat.1 A legtöbb így mozgósított katonának kisebbségi háttere volt, ami nem meglepő, hiszen a baaszista katonai szerveze­ tek tevékenységét felügyelő titkos Katonai Bizottság legtöbb tagja is kisebbségi hátterű volt, ahogy azt fentebb említettük. A toborzásnak ezt a módját később a Baasz Párt Regionális Parancsnokságának belső dokum entum ában a következőkép­ pen magyarázták: „A forradalmat követő kezdeti körülmények és a ve­ lejáró nehézségek sürgetővé tették a tartalékos katonák [1] Munif al-Razzaz, al-Tajribah al-Murrah (Beirut, 1967), pp. 158-9,

(tisztek és altisztek), párttagok és támogatók nagy szám­ ban történő behívását, hogy betöltsék azt az űrt, amely az ellenfelek tisztogatása után keletkezett, továbbá konszoli­ dálják és megvédjék a párt helyzetét. Ez a sürgősség ak­ koriban lehetetlenné tette objektív normák felállítását a behívási műveletben. Ehelyett barátság, családi kapcsolat és olykor pusztán személyes ismeretség képezte a felvétel alapját, ami bizonyos számban olyan elemek beszivárgá­ sához vezetett, akiknek a számára a párt logikája és céljai idegenek voltak. Amikor túljutottak a megváltozott hely­ zetből adódó kezdeti nehéz időszakon, az ideológiát fegy­ verként használták ezeknek a társaiknak a megrágalmazásához és ahhoz, hogy bizalmatlanságot szítsanak velük szemben’.2 A fenti idézet utolsó mondata nyilvánvalóan azokra a vá­ dakra vonatkozik, amelyeket a baaszista Katonai Tanács emelt felekezeti alapokon, és amelyek nyomán telepakolták a hadse­ reget saját közösségeik tagjaival. A szíriai szerző, M ahmud Sza­ dik (álnév) szerint az alaviták képviselete az újonnan kinevezett tisztek körében 90 százalékos volt. Hogy hosszabb távon m i­ lyen fontosnak bizonyultak az 1963-as tisztogatások megálla­ pítható abból a tényből is, hogy a szíriai hadseregben magasabb posztokat betöltő tisztek zömének származása még az 1990-es években is visszavezethető volt erre a csoportra.3 Aligha meglepő, hogy alavita tisztek ilyen fontos szerepet játszottak később, hiszen a baaszista Katonai Bizottságban a legmagasabb pozíciókat alaviták foglalták el, jelesül Muhammad Umran, Szaláh Dzsadid és Háfez el-Aszad. Szaláh Dzsadid először a szíriai hadsereg személyzeti főnöke volt. Utána 1963 augusztusa és 1965 szeptembere között a hadsereg ve­ zérkari főnöke lett, ami a tiszti kar összetétele szempontjából [2] Hizb al-Ba th al-Arabi al-Ishtiraki, al-Qutr al-Suri, al-Qiyadah al-Qutriyah> Azmat al-Hizb wa Harakat 23 Shubat wa Iniqad al-Mutamar al-Qutri al-Akhir (Damascus, 1966) [3] Mahmud Sadiq, Hiwar hawl Suriyah (London, 1993), pp. 5-6.

47

szintén központi pozíció. Háfez el-Aszad ekkor a szíriai légi­ erő parancsnoka volt. M uhamm ad Umran, a három közül a legidősebb, a Damaszkuszban állomásozó 70. Páncélos D an­ dár parancsnoka lett, amely a következő években a basszista katonai szervezet gerincét képezte. A Katonai Bizottság három alavita vezetője kiemelkedő szerepet játszott a szíriai fegyveres erők baaszista átalakításá­ ban. Hatékony szervezési és tervezési munkájuknak, valamint a hadseregen belül mozgósított támogatóiknak köszönhető­ en gyorsan megszilárdították újonnan megszerzett hatalmi pozícióikat. Pár hónap alatt sikerült eltávolítaniuk a legfőbb nasszerista és független unionista katonai ellenfeleiket, akik történetesen megint szunniták voltak, akár véletlenül történt így, akár nem. A baaszista hatalmi m onopólium megteremtése 1963. júli­ us 13-án tetőzött, amikor egy főleg szunnitákból álló nassze­ rista csoport Jaszim Alván ezredes vezetésével elvetélt puccs­ kísérletet hajtott végre. A puccsot vérbe fojtó tisztek többsége kisebbségi hátterű volt, közöttük a legkiemelkedőbb szerepet alaviták játszották. Ennek semmi köze sem volt a felekezetek­ hez, később mégis erre hivatkoztak a baaszista rezsim szun­ nita politikai ellenfelei, akik nehezményezték, hogy az új vezetők között olyan sok a kisebbségi, és ezért olyan benyo­ mást próbáltak kelteni, hogy a szunnita tisztek körében vég­ rehajtott tisztogatásoknak elsősorban felekezeti okaik voltak. Ily m ódon próbálták lejáratni a baaszista rezsimet a lakosság szunnita többségének a szemében, és megingatni a helyzetét. Ez volt az ismétlődő m inta m inden alkalommal, amikor az alavita tisztek szunnita vagy nem-alavita tiszteket eltávolítot­ tak a hadseregből. A nem-alavita tisztek újra meg újra kifo­ gásolták az alavita tisztek kiemelkedő szerepét a szíriai fegy­ veres erőkben. Szektarianizmussal gyanúsították és vádolták meg őket. de mivel a baaszista alavita katonai vezetők lelkesen világiasak voltak, ezért nem is lehettek felekezeti alapon m o ­ tiváltak. Igaz viszont, hogy a hatalom megszerzése érdekében

48

megengedték, hogy sok olyan személy csatlakozzon a hadse­ reghez, aki lojális volt a kormányhoz, de „akiknek a számára a párt logikája és céljai idegenek voltak” Ezeket a „lojalistákat”, a maguk részéről felekezeti szempontok motiválták, de könnyebb volt beszélni az eltávolításukról, m int cselekednit, hiszen a rezsim fenntartása tőlük függött. Az alavita tisztek tisztogatása csak később következett be. Feltételezve, hogy a baaszista alavita vezetők szektás motivált­ ságnak voltak, nem vallási értelemben voltak azok, hanem inkább abban a értelemben, hogy ők „az alavita közösséghez tartoznak”. Az 1963-as nasszerista puccstól fogva kezdtek megjelen­ ni baaszista-ellenes publikációk, melyek a rezsim úgymond felekezeti jellegét húzták alá. Muta Szafadi könyve, a Hizb al-Ba'th: M asat al-Mawlidf M asat al-Nihayah (A Baasz Párt: Kezdetének és végének tragédiája) 1965-ben jelent meg, és e vonatkozásban az első példák egyike volt.4 Mint kiderült, a cím elham arkodottnak bizonyult, hiszen a baaszista rezsim több m int fél évszázaddal később még mindig hatalm on volt. Szafadi könyve azonban sok érdekes megfigyelést tartalm az a szunniták nézőpontjából, akik megkülönböztetve érezték magukat az alaviták és más kisebbségek által, akik a jelek sze­ rint véget vetettek a szunniták évszázados dominanciájának. Szafadi ezt egyfajta összeesküvésnek tekintette és másokkal vitatkozva azt állította, hogy a Baasz Párt voltaképpen „egy szektás mozgalom, amely azt tervezi, hogy kiszorítja azt a hagyományos rendet, amelyben a szunniták domináltak”. A vallási kisebbségekről, első helyen az alavitákról, majd a drúzokról, izmaelitákról és keresztényekről Szafadi azt írta: „arra törekednek, hogy megdöntsék ahagyományos társadalom rendjét, amelyben a szunnita városi muszlimok uralkodtak”.5 Később valóban ez öltött testet. A Baasz nem felekezeti moz­ galom volt, hanem, ahogy Szafadi állította (aki korábban maga is baaszista volt), éppen az ellentétje volt annak a maga világias [4] Muta Safadi, Hizb al-Ba'th: Ma^at al-Mawlid Masat al-Nihayah (Beirut, 1965). [5] Ugyanott, p. 69.

49

ideológiájával; és a Baasz 1963-as hatalomra kerülése nem „fe­ lekezeti összeesküvés” volt. Ennél fontosabb azonban, hogy né­ hány szunnita megfigyelő ilyennek tekintette, ezáltal a politikai dinamika elválaszthatatlan részévé tette, akár jogosan, akár nem. Ahogyan Szafadi - akit az elvetélt 1963-as nasszerista puccskísérlet után bebörtönöztek a damaszkuszi al-Mazzah börtönbeli tapasztalatairól írt, az a több m int fél évszázaddal későbbi, azaz a mai helyzetet juttatja eszünkbe: „Mindazok, akiket kihallgattak és kínzásnak vetettek alá, emlékezni fognak az ő Zabanijáik nevére (angyalok, akik a pokolra taszítják a kárhozottakat). Emlékezni fog­ nak rá, hogy legdurvább kínzóik meghatározott vallási közösségekhez tartoztak, ráadásul a kínzásokat és a lelki terrort felekezeti módszerekkel hajtották végre. Az 1963. július 18. után az al-Mazzah börtönbe hozott foglyok szá­ zai - énis közéjük tartoztam, nem tudják elfeledni a börtön igazgatóját; nem tudják elfelejteni a kínzásokat és kihall­ gatásokat, amelyeknek alávetették őket... és a (szunnita) hittételeikre a legsértőbb szavakkal zúdított szitkokat sem”. A foglyok tudatában voltak az intrikáknak és a velük szemben alkalmazott módszereknek (viszályt szítani a szunniták és a kisebbségek tagjai között). Igyekeztek tar­ tózkodni attól, hogy m inden alavitát meggyűlöljenek, amiatt, hogy a börtön igazgatója vagy a kínzási részleg vezetője, vagy éppen m inden munkatársa alavita volt, akik azzal mutatták ki hovatartozásukat, hogy a szunnita foglyok hitét gyalázták. A foglyok hasonlóképpen igye­ keztek elejét venni a keresztények iránti gyűlöletüknek is, tudniillik „a törvény lekíméletlenebb végrehajtója” az al-Mazzahban köztudomásúlag a keresztény közösség­ hez tartozott. Az éjjel-nappal kínzásokat végző két vagyhárom felügyelő pedig a drúz közösséghez tartozott”.6 [6] Ugyanott, pp. 338-9.

Szafadi leírása olyan jelenséget tükröz, amelyet a szunni­ ták felekezeti kisebbségek elleni revansaként lehet értelmezni; a szunniták közül néhányan gyakran járatták le ezeket a ki­ sebbségeket. A múltban tudniillik sok kisebbségi volt aláren­ delt helyzetben a szunnitákkal szemben. Jóllehet néhányan, köztük keresztények vagy kurd származásúak akkoriban is kiemelkedő politikai szerepet játszottak Szíriában, miközben a Baasz hatalomra kerülése előtt kevés kisebbségi jutott magas pozícióhoz. Bár Szafadi leírása több m int egy fél évszázada keletkezett, még mindig nagyon hasonlít a mai szíriai börtönökben lévő viszonyokhoz, holott a 2011-ben elkezdődött szíriai forrada­ lom alatt a helyzet drasztikusan romlott. A kínzásokban részt­ vevő alaviták számának most még magasabbnak kell lennie, míg más felekezeti kisebbségek fontossága csökkent. A hitvitáktól eltekintve Szafadi több megfigyelése helytál­ lónak bizonyult.7

MULUK AL-TAVAIF (KISKIRÁLYOK) M iután a baaszista hadsereg megtisztította a katonaságot a legfontosabb nem baaszista riválisaitól, a baaszisták maguk kozott maradtak, és elkezdődött egy hatalmi harc a saját köre­ iken belül. A baaszisták legtöbb vezetője saját csoportot gyűj­ tött lojális híveiből, olyan emberekből, akik javarészt az ő fe­ lekezeti közösségéhez és szülőföldjéhez tartoztak. A hadsereg és a hírszerzés (Mukhabarat) tisztjei így fokozatosan létrehoz­ tak egy új osztályt, mely mindenféle kiváltságokkal rendelke­ zett. Némelyikük még tartományok, városok egy részét vagy kormányzati intézményeket is irányított, amelyekben semmi sem történhetett a hozzájárulásuk nélkül. A Nemzeti Parancs­ nokság egykori főtitkára, M unif al-Razzaz könyvében leírtak [7] Muta Szafadi könyvének részletes elemzéséhez lásd: Nikolaos van Dam, De Rol van Sektarísme, Regionalisme cn Tribalisme in de Strijd om de Poiitieke Macht in Syric (1961-1977) (Amsterdam, 1977), pp, 6 3 -7 L

alapján az új rezsim hasonló jellegzetességeket m utatott az andalúziai „kiskirályokkal” (muluk al-tavaif), ahol „mindegyik király birtokában volt az államapparátus egy darabkája, am i­ vel önkényesen bánt, kedve szerint”.* Mivel a baaszista katonai szervezet még tele volt a fentebb leírt opportunista alapon toborzott tagokkal, katonai veze­ tőik kénytelenek voltak jelentős mértékben ugyanezekre az emberekre támaszkodni, hogy m egtartsák pozícióikat baa­ szista riválisaikkal szemben. M int később kiderült, szelek­ tív szempontokat érvényesítettek, amikor az 1963-as puccs után szunnita tiszteket távolítottak el nagy számban, továbbá diszkriminálták a szunnitákat a katonai akadémiára vagy más katonai kiképző központokba beadott jelentkezésekkor is. A felekezeti kisebbségek tagjait ezzel szemben különböző szintű előnyökben részesítették. Egyes katonai egységeket kezdtek zömmel egy felekeze­ ti csoportból összeállítani, ilyen volt például a 70. Páncélos Dandár, amely szinte kizárólag alavita katonákból állt, és az alavita M uhammad Umran tábornok vezette. Ez a jelenség mindmáig létezik, és még erősebb is lett, mint amilyen fél évszázaddal ezelőtt volt, köszönhetően a kooptálás és kivételezés folyamatos gyakorlatának a katonai akadémiákon is. A néhány szunnita parancsnoknak kevés lehetősége volt az önálló cselekvésre, amikor főleg alavitákból álló legénységre kellett támaszkodniuk. Ezeknek a szunnita parancsnokoknak az alavita katonáik feletti tekintélyét könnyen le lehetett nulláz­ ni, ha a más fegyveres egységekben szolgáló alavita tisztek arra utasították hittársaikat, ne hajtsák végre szunnita elöljáróik pa­ rancsait. Néhány alavita tiszt így gyakorolt felügyeletet a szíriai hadsereg jóval nagyobb része felett, m int amekkorához joguk volt a hivatalos katonai parancsnoki struktúra szerint.8 [8] Munif al-Razzaz, al-Tajribah al-Murrah, p. 102, A Muluk ai-Tavaif Anda­ lúzia történél mének arra a korszakára utal, amelyben különböző muszlim uralko­ dók létrehozták a maguk önálló fejedelemségeit, emírségeit és hűbérbirtokáit a córdohai Omajjád Kalifátus feloszlása után.

A Szíriái Hírszerzési Iroda vezetője, Abdel Hamid Szárrádzs m ár 1955-ben „meglepetten fedezte fel, hogy az úgyne­ vezett altisztek nem kevesebb, m int 55 százaléka tartozott az ’alavita szektához”.9

A KATONAI BIZOTTSÁG EREDETI TAGJAI KÖZÖTTI HATALMI HARC A baaszista Katonai Bizottság vezető tisztjei között elkez­ dődött a küzdelem a hatalomért, melynek során egymás után távolították el vagy végezték ki őket, mígnem csak egy vezető maradt, név szerint az alavita Háfez el-Aszad tábornok, aki az 1970. november 16-i puccsa után Szíria vezetője lett a követ­ kező 31 évre.10

Tisztogatás a szunnita tisztek között A Katonai Bizottság 1965-66-ban elsőként eltávolitott tagja az alavita Muhammad Umran tábornok volt. Ő volt a legidő­ sebb az alapító tagok közül. Ami történt, annak csekély köze volt elvekhez vagy ideológiához, inkább hatalmi leszámolásnak mondható. A Katonai Bizottság más tagjai azzal vádolták Umrant, hogy szektarianizmut honosított meg a fegyveres erők­ ben. Nemcsak szunnita tisztek vádolták ezzel, hanem alavita kollégái, Szaláh Dzsadid és Háfez el-Aszad is. Umranhoz ha­ sonlóan ők maguk is erősen függtek személyes alavita katonai [ 9 ] Hanna Batatu, Syrias Peasanlry, the Descendants of!ts Lesser Kúrál Nótables, and Their Politics (Szíria parasztsága, a kisebb vidéki nemesség leszármazottai és politikájuk) (Princeton, 1999), p. 374n29. Hanna Ba Latu, 'Somé observations Syria Comment, 31 July 2016, [42] Charles Lister, The Syrian Jihad (A szíriai dzsibád), p, 52.

16

a damaszkuszi rezsim élesen bírálta is őket. Míg Franciaor­ szág a forradalomig közeli és baráti kapcsolatban volt a szíriai rezsimmel, addig az USA és Szíria viszonya a szíriai függet­ lenség óta inkább volt ellenséges, m int baráti.43 Eleinte más nyugati kormányok is pozitívan és derűlátón reagáltak a szíriai demokratikus változások lehetőségeire, ez­ által bátorították a szíriai forradalmat. Az adott körülmények között a tüntetőknek kezdetben nemigen volt más választá­ suk, m int békésen tüntetni. Többségüknek nem volt sem m i­ lyen fegyvere. Ez azonban gyökeresen megváltozott, amikor Törökországon és Jordánián keresztül külföldi fegyverekkel látták el őket. Valószínű, hogy ebben a kezdeti szakaszban a tüntetőknek nem volt jól átgondolt tervük vagy stratégiájuk. Amit tettek, az inkább spontán reakció volt a rezsim erőszakos és elnyomó akcióira, először Dara tartományban, később másutt is, végül egész Szíriában. Nyilvánvaló, hogy egyszerűen meg akartak szabadulni a csaknem fél évszázada fennálló baaszista dik­ tatúrától. A fiatalok - és idősebbek is - megelégelték, hogy diktatúrában éljenek, hogy nincs szólásszabadság, és ami ta­ lán még fontosabb, hogy nincs semmilyen kilátásuk gyakran nyomorúságos életük jobbra fordítására. A szíriai forradalmat megelőző években az agrárgazdaságot aszály sújtotta, sajtó­ beszámolók szerint az utóbbi 500 év legsúlyosabbja, aminek nyomán több m int egymillió vidéki em ber vándorolt a váro­ sokba.44 Ez csak tovább élezte az amúgy is robbanásveszélyes helyzetet. Azok, akik csak olvastak vagy hallottak a rezsim erősza­ kosságáról és elnyomásáról, de személyesen és közvetlenül [43] See alsó Sami Moubayed, Syria and íhe USA: Washingtont Relations with Damascus from Wilson to Eisenhower (Szíria és az USA: Washington kapcsolatai Damaszkusszal Wilsontól Eisenhowerig) (London, 2012); és Róbert F. Kennedy Jr, ‘Why the Arabs don’t want us ín Syria (Miért nem akarnak bennünket az arabok Szíriában?), Politico.EU, 16 Septcmber 2016. [44] Különböző források szerint az aszály 2006-ban, jóval a szíriai forradalom kitörése előtt kezdődött.

117

nem tapasztalták azt, az új körülményeket érzékelve most készek voltak óriási kockázatot vállalni, méghozzá a siker legcsekélyebb garanciája nélkül. Azok pedig, akik a múltban közvetlenül megtapasztalták a rezsim szélsőségesen rossz bá­ násmódját a börtönökben és a kínzókamrákban, szintén ké­ szen álltak m indenre. Robin Jassin-Kassab megfigyelte, hogy a szíriaiak fel­ hagytak a „mintha” cselekvéssel, és egyszercsak megrázták magukat. „A részvevők első tiltakozó fellépését az őszinte önkifejezés, a félelem állította határok átlépésének vágya, és a közösséggel megtalált igazi szolidaritás szinte misztikus él­ ménye jellemzi."45 Miután a korábbi közvetítési erőfeszítések meghiúsul­ tak, a szíriai ellenzéki erők mind nagyobb m értékű katonai támogatást kaptak az Egyesült Államoktól, Törökországtól, Szaúd-Arábiától, Katartól és más Öböl-menti országoktól, to­ vábbá Franciaországtól és Nagy-Britanniától, míg a rezsimet elsősorban Oroszország, Irán és a Hezbollah támogatta. A fel­ sorolt országok és pártok némelyikének esetében a szíriai b e­ avatkozás már korábban kialakított stratégiai törekvések része volt, illetve megfelelt felismert érdekeiknek. Szerepet játszott például a regionális versengés Szaúd-Arábia és Irán között. Iránnak megvoltak a maga regionális törekvései Irakban, Szí­ riában és Libanonban, s ebben Szíria hídfőállás szerepét töl­ tötte be, amin keresztül a Hezbollahot lehetett Libanonban támogatni. Szaúd-Arábia ezt ellensúlyozni akarta, és ezért aktívan kiterjesztette vahhábizmusának befolyását.46 A szíriai-iráni tengelynek nem annyira a valláshoz volt köze, hanem főleg a stratégiai érdekekhez. Ez egy teokratikus és egy világi rendszer szövetsége volt. Nem volt ez síita szövetség, ahogy azt egyesek sugalmazták. És sok iráni síita még csak nem is ismerte el a szíriai alavitákat magukhoz hasonló u.n. tizenkét[45] Robin Yassin-Kassab, ‘Revolutionary culture' (Forradalmi kultúra), Critical Muslim, 11, Syria, July-September 2014, p. 25. [46] Patrick Cocltburn, The Jihadis Return: ISIS and the New Sunni Uprising (A dzsihádisták visszatérnek: az ISIS és az új szunnita felkelés), pp. 83-97,

118

tes síitáknak. Mint fentebb említettük, ez igaz néhány szíriai alavita sejkre is, akik az alavitákat eltérő vallásúaknak tartják az iráni síitákhoz képest. A Szíria és a Hezbollah közötti kap­ csolat is stratégiai volt, és csekély köze volt a valláshoz. M ind­ egyik félnek megvolt a maga motivációja. Oroszország elejét akarta venni egy iszlamista állam kelet­ kezésének.

KI AKAR ALAVITA ÁLLAMOT? A szíriai háború alatt sokféle találgatás indult el, azt su­ gallva, hogy az alaviták saját államot vagy autonóm régiót akarnak maguknak arra az esetre, ha egyszer megbukik az alavita túlsúlyú baaszista rezsim, és nagy méreteket öltenek az alaviták ellen bosszúból elkövetett gyilkosságok egy feleke­ zeti háborúban, amelyben főleg alaviták és szunniták állnának egymással szemben. A rezsimellenes oldalról érkeztek olyan felvetések, hogy az alavitáknak a jövőre vonatkozóan bizonyos garanciákat kel­ lene adni, hogy elejét vegyék a további felekezeti ellenséges­ kedésnek, és rávegyék őket a hatalomból való távozásra. De megm aradt a nagy kérdés: vajon meg lehet-e bízni az ilyen garanciákban, és kinek kellene ilyen úgynevezett garanciákat nyújtania, különösen addig, amíg folyik a felekezeti színezetű háború. Peter Harling és Róbert Malley 2011 júliusában azt írta, hogy „Az Aszad-rezsim számít egy felekezeti túlélési ösz­ tönre, és arra, hogy az alavita katonaság - bármennyire alulfizetett és túlterhelt is - utolsó leheletéig harcolni fog. A többség azonban máshogy reagálhat. Megannyi eszte­ len erőszakos cselekmény után az az ösztön, amelyre a rezsim számított, más irányba lökheti ezt az erőt. A szun­

119

nita többségtől elszenvedett évszázados diszkrimináció és üldöztetés után47 az alaviták az egyedüli igazi m ene­ dékhelynek saját falvaikat látják a viszonylag megköze­ líthetetlen hegyvidéki térségekben. Egyes biztonsági tisz­ tek máris odaküldték családjukat. Valószínű, hogy nem érezték biztonságban magukat a fővárosban (ahol törté­ nelmi anomáliaként átmeneti vendégnek számítanak), az Aszad-rezsim vagy az állami intézmények (amelyekben nem bíznak) védelme alatt. Am ikor úgy érzik, közel a vég, az alaviták nem fognak az utolsó szál emberig har­ colni a fővárosban. Haza fognak m enni”48 Igaz lehet, hogy az alavitákat sok damaszkuszi őslakos „ide­ iglenes vendégnek” tekinti (vagy annak akarja tekinteni). De én nem gondolom, hogy a Damaszkuszban született alaviták, akik egész életüket ott töltötték, osztják ezeket az érzéseket. Ellenkezőleg, sok alavita már m ásodik sőt harm adik generá­ ciós lakosa a térségnek. Nekik Damaszkusz lett az otthonuk, ö k nem fognak „hazam enni” vagy „visszatérni” a hegyek­ be, m ert sosem éltek ott. Ez nem azt jelenti, hogy bizonyos időszakokban ne éreznék magukat nagyobb biztonságban „a hegyekben”. Tovább bonyolítja a dolgokat, hogy nagyon sok vidéki ember városiasodott, sőt damaszkuszivá vált, ahogy az korábban sokszor megesett a történelemben, lett légyen szó [47] Stefan Winter, A History of the 'Alawis: From Medieval Aleppo to the Túrkis h Republic (Az alaviták története: a középkori A1épp ótól a Torok Köztár­ saságig) (London, 2016), p. 2, saját kutatásai alapján arra a következtetésre jutott, hogy az alaviták "történelmi üldöztetéséről11széles körben elterjedt képet nem tá­ masztja alá történelmi bizonyíték. Winter szerint a hitbeli különbségekre fókuszá­ lás... nemcsak nem kielégítő tudományos értelemben, de védhctetlen is a szíriai polgárháborúban minden oldalán mozgósított felekezeti mítoszok fényében Szá­ mos létező forrás az alavitáknalc a történelem folyamán a szélesebb szíriai társada­ lomba történt integrálására mutat a történelmen keresztül. Winter tanulmánya a szíriai függetlenség előtti időszakra összpontosít. A gon­ dolat, hogy az alaviták "a hegyek között találtak menedéket" üldözött kisebbség­ ként, mítosz volt, legalábbis a múltban. Lásd könyvének bevezetését. [48] Peter Harling and Róbert Malley, ‘Huw the Syrian régimé is ensuring its own íleniise (Hogyan gondoskodik a szíriai rezsim saját bukásáról), Washington Fost, 1 July 2011.

120

szunnitákról, alavitákról, drúzokról, keresztényekről, izmaeli­ tákról és másokról. Damaszkusz lakosai közül hányán valódi damaszkusziak, ha számításba vesszük az őseiket? Bassár el-Aszad elnök Damaszkuszban született, és élete nagyobb részét ott is töltötte. De egy napon hagyománytiszte­ letből Kardahában (apja, a néhai Háfez el-Aszad szülőhelyén) temethetik el. Bassár el-Aszad önmagáról alkotott felfogása a legnagyobb valószínűséggel eltér attól, amit az őslakos da­ maszkusziak gondolnak róla.49 Mindezek a tényezők még szövevényesebbé tették a feleke­ zeti színezetű háborút, m ert a különböző etnikai és felekezeti csoportok földrajzilag Szíria-szerte erősen összekeveredtek. Van néhány stratégiai elhelyezkedésű, zömmel alavita katonai túlsúlyú hely Damaszkuszban és környékén, amely a rezsim védelméül szolgálhat, beleértve Dahijat el-Aszadot (az elAszad külvárost).50 Alavita többségű negyedek alakultak más szíriai városok körül is, m int például Homsz vagy Hama. Abban az elméleti esetben, ha az alavitáknak nagy szám­ ban kellene az „alavita hegyekbe” menekülniük, az része lenne egy nagyarányú etnikai tisztogatási műveletnek és migrációs mozgásnak, ami nemcsak az alavitákat, de más közösségeket is érintene, és durván megváltoztatná a szíriai lakosság elosz­ lását. Szerintem, a háború következtében az emberek ván­ dorlása Szíria-szerte olyan nagymértékű volt, hogy nem lehet [49] Miután mudzsahcdinek 1977-ben megölték Muhammad al-Fadil pro­ fesszort, a Damaszkuszi Egyetem rektorát, a jeles alavitát, legidősebb fiának, Nebrasznak el kellett döntenie, hogy apját Damaszkuszban vagy a Latakia környéki hegyekben temessék-e el* Damaszkuszban eltemetni fontos jelképes aktusnak m i­ nősült, mert ez megerősítette, hogy az alavitáknak hivatalosan helyet kell kapniuk Damaszkuszban, más sziriaiakhoz hasonlóan* [50] Fabrice Balanche, Go to Damascns my són (Menj Damaszkuszba, fiam, in Michael Kerr és Craig Larkin (szerkesztők), The Alawis o f Syria (Szíria alavitái) (London, 2015), pp. 90, 103* Kheder Khaddour, ‘Ássad s Officer Ghctto: Why the Syrian Ariny Remains Loyal1 (El-Aszad tiszti gettója: miért marad lojális a szíri­ ai hadsereg), Régiónál Insight, 4 November 2015, Carnegie Middle East Center* Elérhető: http:/ / cárnegíe-me c.org/2015/11/04/ áss ad - s - officer-ghetto -why- syrian army -remains -loy al - pu b -61449.

visszacsinálni, így túljutott a kritikus ponton.51 Ráadásul az etnikai tisztogató műveletek és az erőltetett migrációs m oz­ galom még távolabbra tolná a konfliktus megoldását. Ugyan­ akkor nem lehet teljesen kizárni az ilyen borzalmas fejlemé­ nyeket. Sokan azt várnák, hogy az alavita régió gazdaságilag profi­ tál, m ert sok alavita fontos posztot tölt be Szíriában. A valóság azonban más, m ert az alavita hegyi régiók általában nagyon elhagyatottak és viszonylag szegények maradtak. M indez nem illik bele abba az elképzelésbe, mely szerint egy napon az alavitáknak származási helyükön saját államuk lehet. Fabrice Balanche azt állította, hogy kellően megalapozott a lehetőség az alavita térség Szíriától való leválására. Balanche egy ilyen lehetséges fejlemény bizonyítékát egyfelől a közle­ kedési infrastruktúrában és bizonyos katonai támaszpontok jelenlétében látja az alavita régióban. Ezeket úgy értelmezi, hogy az adott szíriai belpolitikai helyzetben ezek stratégiai fontosságúak az alavita területek védelme szempontjából.52 Azt is meg kell állapítanunk, hogy Szíria területi széttördelésének a veszélye nem komoly, legalábbis nem fenyeget­ ne ilyen veszély akkor, ha ennek eldöntését valóban magára a lakosságra bíznák. Az alaviták nem akarják, a drúzok nem akarják, az izmaeliták nem akarják, a keresztények nem akar­ ják és a szunniták sem akarják. Viszont néhány közösség más közösségeket gyanúsít azzal, hogy ők viszont akarják. A szíriai kurdok között akadnak, akik szeretnének egyfajta regionális [51] Fuad Adzsami szerint, The Syrian Rcbcllion (A szíriai lázadás) (London, 2012), pp. 186-7, nem valószínű az alaviták államának felélesztése. Merő képzelő­ dés az a vízió, hogy az alavita mágnások és biztonsági tisztek elhagyják Damasz­ kuszi és mezőgazdasági munkát vállalnak a falvakban, ahol a föld már régen meg­ semmisült. [52] Fabrice Balanche, Parcours personnei (Vol. 2), Diplóme d’habililation á diriger des recherches. Universite Lilimére Lyon 2, 2013-14, pp, 33-5; Fabrice b a­ lanche, La région alaouite et le pouvoir syrien, and 'The work of Fabrice Balanche on Alawites and Syrian Communitarianism’ (Fabrice Balanche munkája az alavitákról és a szíriai önigazgató közösségekről), szemlézte Nikolaos van Dam, Syria Comment, 30 November 2013.

122

közigazgatási autonómiát, de azt egy egységes Szíriái álla­ mon belül képzelik el. A Kurd Demokratikus Szövetség Pártja {PYD - Partiya Yekitiya Demokrat) kivétel, ők egyfajta politi­ kai, és nem csak adminisztratív autonómiát akarnak. És akarhatja ezt Izrael is, m ert az alavita területek leválasz­ tása jobban illene abba a víziójába, hogy a Közel-Keletet etni­ kai és/vagy felekezeti identitás alapján osztanák fel, amiben, egyes izraeli vélemények szerint, jobban elfogadnák Izraelt zsidó államként.53 A szíriai identitás mára jól beágyazódott, az arab naciona­ lista baaszista sulykolás ellenére, amely szerint az arab nem ­ zeti identitást felsőbb rendűnek, fontosabbnak kell tekinteni, m ert magasabb rendű a szíriai önazonosságnál. John McHugo megfigyelte, milyen kevés nyugati kom m en­ tátor akart olyan benyomást kelteni, m intha a régió határai­ nak újrarajzolását tanácsolná, ..mégis, a lehetőség puszta felvetése már szinte úgy hangozhat, m intha ez valami elkerülhetetlen dolog len­ ne... Ez nem más, m int a régi nyugati kórság kitörése: szép vonalakat rajzolnak térképekre, és azt várják, hogy Nagy-Szíria népe rendben belép a neki kiválasztott színnel megjelölt zónákba. A dolgok nem így működnek.”54 [53] Lásd például: Mordehai Kcdar, ‘A ssads grandfathers 1936 letter predicts Muslims’ slaughter of minorítíes, praíses Zionists’ (El-Aszad nagyapjának 1936-os levele megjósolja, hogy m uciim ok kisebbségeket mészárolnak le, dicséri a cionis­ tákat), The Jewish Press, 20 September 2012; Slómó Avineri, a külügyminisztérium vezér igazgatója, ‘Conditions fór Achieving Pcace in the Middle Kast: Recognition of its Plurálist Character1 (A közel-keleti béke elérésének feltételei: pluralista jellegének elismerése), kormányzati sajtóiroda (Tel-Aviv), 2 August 1976; John Kimche, The Second Arab Awakening (A második arab ébredés) (London, 1973), p. 238 (egy képzeletbeli térkép "az 1970-es évek Közel-Keletje" címmel, amelyben van egy ,fdruz semleges zóna", egy "kurd semleges zóna", egy 'sínai-izraeli-levantei konföderáció", magában foglalva Libanon egy részét, és egy "szíriai-palesztin köz­ társaság" amely magában foglalja Szíriát, Jordániát és a Nyugati-Part egy részét). Nikolaos van Dam, Tsrael and Arab National Integration. Pluralism versus Arabism* (Izrael és az arab nemzeti integráció. Pluralizmus versus arab izmus), Asian Affairs, June 1979, pp. 144-50. [54] John McHugo, Svria: A Recent History (Jcdenkori történelem) (London,

Ismeretes, hogy néhány alavita vezető 1936-ban aláírt egy, a franciáknak címzett petíciót, melyben leszögezték, hogy a francia m andátum alatt meg akarják tartani a túlnyomórészt alavita régió önállóságát. Ez utóbbit úgy hívták L’État des Alouites (Az alaviták állama), később Gouvernement de Lattaquié lett a neve, és 1922 óta m ár 14 éve létezett. A feltételezések szerint a szíriai rezsim ellenfelei a mindössze hat személy (köztük Háfez el-Aszad nagyapja) által aláírt petíciót gyakran arra (a rossz) célra használták, hogy lejárassák nap­ jaink Aszad családját, jóllehet m indez 80 évvel ezelőtt történt, és Háfez el-Aszad maga lelkes arab nacionalista volt, az apja pedig kifejezetten ellenezte az önálló alavita államot. Ezt a „szeparatista” petíciót még a franciák is idézték, am i­ kor Szíria állandó képviselője, Bassár el-Dzsafari az Egyesült Nemzetek előtt negatívan ábrázolta a francia m andátum ural­ mát. Francia kollégája, Laurent Fabius külügyminiszter n e­ vében, a petíciót érvként használta annak igazolására, hogy Bassár el-Aszad dédapja franciabarát álláspontot foglalt el. Egy másik dokum entum ot, amelyet rendszerint figyelmen kívül hagynak, az „unionisták” fogalmaztak. Ezt mintegy 86 alavita híresség írta alá, köztük Ali Szulaimán el-Aszad, a n é­ hai Háfez el-Aszad elnök apja. Ők azt akarták, hogy az alavita régiót olvasszák be egy nagyobb szíriai államba. Ezek az alavi­ ta hírességek erősen elleneztek bármilyen önálló alavita régi­ ót. A rezsim ellenfelei nyilván nem hivatkoznak erre a doku­ mentum ra, m ert az megerősítené az Aszad család „unionista” bizonyítványát legalább három generációra visszamenőleg. És ha elemezzük az elsőként említett „szeparatista” doku­ mentum ot, akkor kiderül, hogy ez nagy valószínűség szerint hamisítvány.55 De még ha az derülne is ki, hogy a "hamis pe­ 2015), 253-4. [55] A lehetséges hamisítás részleteiről lásd: Stefan Winter, A History of ihe Alawis (Az alaviták története), pp. 257-62; Stefan Winter, "ihe Asad Petition of 1936: Bashar al-Asads grandfather was pro-Uniomst' (Az 1936-os el-Aszad petí­ ció: Baasár el-Aszad nagyapja unionistabarát volt) Syria Comment, 14 fune 2016;

124

tíció” valódi, akkor is feltehető a kérdés: „na és?” Valakinek a mai politikai nézeteit nem határozza meg vagy nem teszi ille­ gitimmé, hogy m it m ondott ugyanarról egy adott időpontban az apja, nagyapja vagy dédapja,vagy akár bármilyen család­ tagja vagy rokona. A Másnap Egyesület által 2016-ban a decentralizálásról végzett közvélemény-kutatásból kiderült, hogy az alaviták e gondolat legfőbb ellenzői közé tartoznak, ami azt is jelenti, hogy ellene voltak egy alavita állam megalakításának vagy egy önálló, túlnyomórészt alavita régió létrehozásának. M in­ den felekezeti kisebbség válaszadóinak többsége ellenezte a demokratikus önigazgatást, kivéve az izmaelitákat. Alaviták alkották azoknak a válaszolóknak a csoportját, amelyik a leg­ inkább ellenezte ezt (70%). A legtöbbet említett oka az önigazgatás elutasításának a re­ zsim és az ellenzék által ellenőrzött térségekben „a felosztástól való félelem”56 volt. 2016-ban a körülmények és az összefüg­ gések teljesen különböztek az 1936-os helyzettől, már csak a szíriai háború miatt is. Akár indokoltan, akár nem, a szétvá­ lasztás ötlete az etnikai tisztogatás sötét képével társítható, és ezért az alaviták és mások valami nagyon negatív dolgot láttak benne (noha Damaszkusz félmillió alavita lakosa profitálha­ tott volna a „demokratikus önigazgatásból”). and Hassan Ilusseini, ‘Wathaiq al-Khiyanah al-Taiíiyah. Kisaiat Sulayman ai-Asad al-Mazumah ila Faransa, 1-2' (Felekezeti árulás dokumentumai, Szulaimán elAszad állítólagos levele Franciaországhoz), Syrian Virtual SocieLy, 1-2 September 2012, Elérhető: https://unAnv.facebook.com/SVS.Syria/posts/451091191602159, http :// st rategi c -revio w . yol asi Le.com /m o dérn -syri an -histor y.php, és http s://www. facebook.com/SVS.Syria/posts/450497591661519, Haszán Iiuszeini elmélete az állítólag Szulaimán el-Aszad által aláirt "szepara­ tista" petícióról azt mondja, ,razt Szíriában dolgozó francia tisztek készítették, pró­ bálva megtartani kiváltságaikat és tengerentúli pozícióikat, ameddig csak bírták". Az úgynevezett szeparatista petíció szövegét lásd például a Harakat Ahrar el-Alavijin nyilatkozatában: Ez az el-Vahas (vagyis eJ- Aszád) család árulása a fran­ ciákkal (Hadhihi Khiyanat ‘A’ilat al-Wahash ma Faransa). Elérhető: https://tWitter, com/j qjohm 7/ st atus/73742398990R373504. [56] Szíria: vélemények és viszonyulások, a föderalizmusról, decentralizálásról és a demokratikus önigazgatás tapasztalata, The Day Affér, 26 April 2016.

125

A decentralizálás azt is jelentené, hogy az alavita túlsúlyú rezsim elveszítené az egész ország feletti ellenőrzést. Az alaviták többnyire ezt a közösségüket fenyegető veszélynek te­ kintették volna - olyasminek, ami ugyancsak elvezethet sok alavita kiváltságos helyzetének elveszítéséhez.

126

3

.

K O N FRO N TÁ CIÓ A REZSIM KATONÁI ÉS A Z ELLEN Z ÉK K Ö ZÖ TT

B EV EZ ET Ő

2011-ben a békés tüntetések kezdetétől számított két hó­ napon belül a szíriai hadsereg és a biztonsági erők kezdték megszenvedni az elpártolást.1 Néhányan a katonaságtól és a biztonsági erőktől a jelentések szerint amiatt szöktek el, hogy nem voltak hajlandók a tüntetőkre lőni. Azok közül, akik a parancsot megtagadták, többeket agyonlőttek.2 Egyesek külföldre menekültek. Közülük az egyik legmaga­ sabb pozíciót betöltő M anaf Talasz tábornok a Köztársasági Gárdától, aki 2012-ben távozott. Utóbb nem játszott szerepet, de távozását a rezsim nagyon komolyan vette, mivel nagyon közel állt Bassár el-Aszadhoz. Nagyon kevés alavita tiszt szö­ kött el, attól félve, hogy családjukat súlyos megtorlás érheti. A másik kivételes személyiség Zubajda el-Makiti ezredesnő volt a Golán-fennsíkról, aki 2012 októberében szökött meg.3 Létezett egy nagyon kevéssé ismert kis alavita katonai ellen­ zéki csoport, a Harakat Ahrar al-Alavijin (A szabad alaviták [1] Charles Lister, The Syrian Jihad (A szíriai dzsihád), p. 54. Néhány színes beszámolót az elpártolásról lásd: Husam Wafaei, Honorable Defection (Tisztessé­ ges elpártolás) (Victoria, BC> 2012). [2] Eléihctő:https://w ww .hrw,org/news/2011/07/09/syria-defectorsdescribe -ordcr s -sh o ot- un arm ed-pr oteste rs 13] Cody Roche, 'Syrian opposition factions in thc Syrian Civil War1 (Szíriái ellenzéki csoportok a szíriai polgárháborúban), Bellingcat, 13 August 2016. Elér­ hető : https: / /w ww. b ellingcat .com/ news/m ena/2016/08/13/sy ri an -opp ositi u n fucti ons- in -the-syr i an- civil -war/ .

131

mozgalma) nevű, amely a jelentések szerint egy ideig Latakia és Tartusz térségeiben tevékenykedett, de vagy megfogyatkoz­ tak, vagy beszüntették működésüket.4 Az alavita széthúzásnak általánosságban kevés jelé volt, noha számos ism ert ellenzéki személyiség volt alavita, és az ellentétek tisztán látszottak a civil ellenzékben m ind az orszá­ gon kívül (m int M undhir Makhusz és mások), m ind Szírián belül (mint Luáji Húszain, A rif Dalila és mások). A legtöbb katonaszökevény Szíriában maradt, és eleinte a Szabad Tisztek Mozgalma nevű laza ernyőszervezet égisze alatt kezdtek új­ rarendeződni. 2011 júliusában hivatalosan bejelentették a Szabad Szíriái Hadsereg (FSA) megalakulását. Az FSA kinőtte magát az egyik legismertebb ellenzéki katonai szervezetté, de nem lett sem a legerősebb, sem a leghatékonyabb. Nyugati országok az FSA-t mérsékelt - és eleinte világias - szervezetként ismerték el, amellyel készek voltak együttműködni a rezsim és egy később szakaszban az Iszlám Állam ellen. Az FSA vezetőségének székhelye Dél-Törökországban volt, nem Szírián belül, ami aztán gyönge pontnak bizonyult, mind a hatékonyságot, mind a legitimitást illetően. Az FSA nagymértékben függött a különböző támogató országoktól, amelyek azonban nem hangolták össze hatékonyan katonai támo­ gatásukat, és nem mindig látták el az FSA-t megfelelő katonai esz­ közökkel, így arra sem volt megfelelő erejük, hogy megvédhessék magukat, még kevésbé volt esélyük a rezsim legyőzésére. Az FSA egységhiánya bizonyos mértékig a támogató országok közötti ko­ ordinálás és együttműködés hiányából fakadt. Ha az Egyesült Államok és más nyugati országok az FSA részére létezésének korábbi szakaszában nagyobb támogatást [4] Ha rakat Ahrar al-Alawiyin, @jojohm7. A Harakat Ahrar ai-Alavíjin LwiLler-bejegyzései úgy ábrázolják az alavita közösségen belüli küzdelmet, mint törzsi szövetségek és alcsoportok közötti harcot. Az el-Aszad család és fő szövetségeseik, amilyen Mahluf és Sális családjai ügy jelennek meg, mint, akik a Hajdavijin, Mahuszin, Mursidijin, Dzsfarijin és más csoportokhoz tartoznak. Ez zavaros és ellent­ mondásos benyomást kelt. Ahogy azt a The Struggle forPower in Syria (Hatalmi harc Szíriában) című könyvemben írtam, pp. 124-5> a rezsimhez hű alavita Lisztek mind törzsi szövetségekhez tartoztak. Fontosak voltak a törzsi alcsoportok, a tágabb csa­ ládok meg fontosabbak, de ezeket nem leheled politikailag homogénnek tekinteni.

nyújtottak volna, jobb esélyei lehettek volna arra, hogy fonto­ sabb katonai tényezővé váljék.56 Különböző támogató országok a konfliktus befejezésével szemben elsőbbséget adtak annak, amit saját regionális ér­ dekeiknek és politikájuknak tartottak. Az FSA zászlója alatt számos katonai csoport m űködött, de szervezeti felépítése és képességei viszonylag gyengék maradtak. Azok a próbálkozá­ sok, hogy létrehozzanak és működőképessé tegyenek egy Leg­ felsőbb Katonai Tanácsot, tartományi katonai tanácsokat és egy védelmi minisztériumot a Gaziantepben lévő száműzött Szíriái Ideiglenes Kormány keretei között, nemigen járultak hozzá a Szírián belüli sikerhez.* A Szíriái Ideiglenes kormány azt akarta, hogy m inden pénz és segítség saját intézményein folyjon át, de a támogatók általában tétováztak, és szívesebben nyújtottak segítséget közvetlenül az érintett csoportoknak. Ez viszont aláásta a Szíriái Ideiglenes Kormány legitimitását. Dél-Törökországban és Jordániában is katonai parancsnoki központok létesültek azzal a céllal, hogy rajtuk keresztül áramol­ tassák a katonai segítséget a fegyveres ellenzéki csoportoknak Észak-, illetve Dél-Szíriában. Törökországban ez a MOM ( M a ­ terek Operasyon Merkezi - Török Egyesített Műveleti Központ), Jordániában (Ammánban) a Katonai Műveleti Központ (MOC) volt. A MOC és a MOM különböző tagjai (benne Törökország és Jordánia mint házigazda országok), továbbá az Egyesült Álla­ mok, Szaúd-Arábia, Katar, az Egyesült Arab Emírségek (EAE), Nagy-Britannia, Franciaország és mások, különféle ellenzéki csoportokhoz juttatták el a maguk katonai segítségét, de nem volt köztük általános koordinálás, ami egészében segíthette volna az ellenzéki katonai alakulatok megerősítését. Mindegyik ország többé-kevésbé önállóan cselekedett és saját prioritásait követte. Az összehangolt cselekvés hiánya így nemcsak a lázadó frakciók [5] Charles Lister, The Free Syrían Army: A DecenLralized Insurgent Brand (A Szabad Szíriái Hadsereg: egy decentralizált lázadó védjegy), The Brookings P rój cet on U.S. Relations with the Islamic World (A Booldng Project az USA kapcsolatai­ ról az iszlám világgal), Analysis Paper | No, 26, November 2016, p. 3 [6] Charles Lister, The Syrian Jihad (A szíriai dzsihád), p. 2.HX

133

megosztásához járult hozzá, de az FSA is képtelenebbé vált arra, hogy valódi fenyegetést jelentsen a szíriai rezsimnek.7 A kritika tehát, mely a katonai ellenzéket nyugatról érte a koordinálás hi­ ánya miatt, annyiban igazságtalan volt, hogy ez éppenséggel a nyugati koordinálás hiányának következménye volt. Thomas Pierrot másfelől azt állapította meg, hogy „bármi­ lyen pénzügyi forrást zúdítottak forradalmár partnereikre az állami szponzorok, nem tudtak sikeressé tenni olyan lázadó frakciót, amelynek vezetősége működésképtelen, és nem tud­ tak egységet ráerőszakolni a lázadó csoportokra azok jellem­ zően centripetális dinamikája ellenében.8 Patrick Cockburn megjegyezte, hogy egyik informátora sze­ rint az FSA Katonai Tanácsának értekezletein változatlanul részt vettek Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emirátusok, Jordánia és Katar hírszerző szolgálatainak képviselői, valamint az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország hírszerző tisztjei: „Az egyik ilyen értekezleten a szaúdi védelmi m inisz­ ter, Szalmán bin Szultán m indannyiukhoz szólva felkérte a szíriai fegyveres ellenzék vezetőit, hogy akinek van ter­ ve el-Aszad állásainak megtámadására, ismertesse fegy­ ver-, lőszer- és pénzszükségletét”. Cockburn szerint az embernek az a benyomása támadt, hogy „a mozgalmat teljes mértékben arab és nyugati hírszerző ügynökségek irányítják”.9 Egyes támogató országok (mint az Egyesült Államok és Tö­ rökország) olykor szimultán adtak ellentétes utasításokat szíriai katonai parancsnokoknak az Iszlám Állam elleni harcokban, s azzal fenyegetőztek, hogy leállítják a katonai segítségnyúj[7] Ugyanott,, p. 2. [8] Thomas Pierret, 'States sponsors and the Syrían insurgency: The limits of foreign influence* (Állami szponzorok és a szíriai felkelés: a külföldi befolyás hatá­ rai), in Inside Wars: Locai Dynamics of Conílict in Syria and Libya (Belső hábo­ rúk: a szíriai cs líbiai konfliktus helyi dinamikája) (European University Institute, 2016), pp. 22-8* [9] Patrick Cockburn, The Jihadis Return (A dzsihádisták vissza térnek), p, 72.

tást, ha utasításaikat nem hajtják végre. Szíriái parancsnokok a megfelelő katonai hírszerzés hiányára és késleltetésére is pa­ naszkodtak, amit külföldi támogatóik időben megadhattak vol­ na. Probléma volt a lőszerhiány is, amit alkalmanként egyfaj­ ta „cseppenkénti etetésként” írtak le. Ellenzéki parancsnokok néha úgy érezték, hogy elárulták őket. Ugyancsak fontos volt az ellenzéki harcosok illetményének kifizetése. Egyes FSA-katonák például egyszerűen azért mentek át a Dzsabhat al-Nuszrához vagy az Iszlám Államhoz, m ert ott jobb fizetést kaptak, amire családjuk eltartásához volt szükségük.10 A jordániai hatóságok szigorú határellenőrzése m iatt az „állami támogatók” befolyása Szíria déli részén kisebb volt, m int északon. A MOM és a M OC mellett törvénytelen m a­ gán pénzügyi csatornák is szerepet játszottak, ezek főleg Szaúd-Arábiából, Katarból, Kuvaitból és más Öböl-menti arab államokból eredtek. Az FSA-hoz hasonlóan kezdtek megjelenni más lázadó mozgalmak is. Az FSA melletti legfontosabb, hatékonyabb szervezési struktúrával rendelkező ellenzéki katonai szerveze­ tek a következők voltak: az Ahrar al-Sam és a Dzsais al-Iszlam; a dzsihádista Dzsabhat al-Nuszra (kapcsolatban az al-Kaidával és az Iraki al-Kaidával); és a Kurd YPG-vel (Yekineyén Parastina Gél, avagy Népvédelmi Egységek). Az iszlamista szer­ vezetek szervezettebbek voltak, tartósabb és megbízhatóbb támogatási forrásokkal, különösen Katarból. Törökország és Jordánia a határ ellenőrzésével befolyásolta, hogy bizonyos csoportok több támogatást tudtak szerezni. 2013 áprilisában egy újabb erős csoport bukkant fel, Szíriá­ ban Iszlám Állam, Irakban és Levantében ISIS néven. Irakban az Iszlám Állam (ISI néven) 2006 óta aktív volt. Sok külföldi dzsihádistát vonzott. 2014 júliusában a szervezet az Iszlám Állam (IS) rövidebb nevet adta magának, ami szélesebb keretre utalt, felte­ hetően földrajzi korlátozás nélkül a világ minden muszlimjához [10] Sami Moubaycd, Under the Black Flag (A fekete lobogó alatt), p. 8L

135

szólva. Rakkát a fővárosukká nyilvánították. Iraki vezetője, Abu Bakr al-Bagdadi önmagát az új Kalifának nyilvánította. Előzetes tájékoztatás nélkül bejelentette, hogy beolvadt az IS-be a Dzsabhat al-Nuszra (amely szervezeti kötődéseinél fogva az al-Káida révén létezett Irakban). A Dzsabhat al-Nuszra viszont ezt cáfolta, és 2014-ben a két szervezet tényleges hadat üzent egymásnak.11 Kívülállók a Dais nevet adták az ISIS-nek, majd az IS-nek, amit sértésnek szántak (és az IS nagyon nem szerette), bár ez nem több mint az ISIS arab nevéből alkotott betűszó.12 A Dais szót korábban nem ismerték az arab nyelvben, de társítható a Daasza szóhoz, ami azt jelenti „eltaposni” vagy „aki viszályt szül” Az IS arról híresült el, hogy mértéktelenül alkalmaz borzal­ mas erőszakot és kivégzéseket. Az olyan kisebbségeket, mint az alaviták, dr űzök vágyj azidok, hitetleneknek és eretnekeknek tar­ tották, akiket szabad vallási alapokon megölni. A tizennegyedik századbeli hanbalita jogászt, Ibn Tajmíját úgy idézték radikális iszlamisták, mint aki kiadta a fatvát, mondván, hogy törvényes az alaviták megölése. A szóban forgó fatvát használta a Muzul­ mán Testvériség Mudzsahedinjei nevű szervezet az I970-es évek végén és az 1980-as évek elején az alaviták meggyilkolásának „igazolásául”. Az a körülmény, hogy Ibn Tajmíja fatvái egyálta­ lán nem voltak egyértelműen vonatkoztathatók az alavitákra (és hogy Ibn Tajmíja nem tűnt jól tájékozottnak az alavitákról, hiszen az alavitákat összekeverte az izmaelitákkal), nem volt fontos azok számára, akik őt használták fel igazolásul.13 Saját értelmezésüket fontosabbnak tartották a történelmi realitásnál és pontosságnál. Az IS a keresztényeket és más felekezetűeket alávetette az alapvetően iszlamistáknalc szánt kemény szabályoknak, a [U ] Charles Lister, The Syrian Jihad (A szíriai dzsihád), p. xii. [12] A Dais tagjait daistáknak hívják. [131 Yaron Friedman, The Nusayri-Alawis: An Introduction to the Religion, History and Identity of the Leading Minority in Syria (A nuszairi-alaviták: bevezetés Szí­ ria vezető lásebbségének vallásába, történelmébe ésidcntitásába) (Leiden, 2010), pp. 62-4, 146, 188-99; és Stefan Winter, A History of the Alawis (Az alaviták története), pp. 56-61. Lásd még; Patrick Cockburn, The Jihadis Return (A dzsihádisták visszatér­ nek), pp. 83-4, arról, hogy az ISIS vallási alapon alavita teherautó-sofőröket végzett ki.

!136

szunnita muszlimok pedig kötelesek betartani az IS által elő­ írt szigorú szabályokat, az IS ellenőrzése alatt álló régiók isko­ láiban a gyerekek az IS tanterve alapján részesülnek intenzív oktatásban, aminek már önmagában is tartós és erős hatása lehet. Az IS még az al-Káida legitimitását is megkérdőjelezte, magát tüntetve fel vezető tekintélynek a globális dzsihádon belül.14 A nyugaton végrehajtott terrortámadások miatt az IS-t a nyu­ gati országokat fenyegető veszélynek tartják. Ennek következté­ ben a nyugati országok megváltoztatták prioritásaikat, és egyre inkább az IS elleni harcra összpontosítanak az Aszad-rezsim el­ leni küzdelem helyett. Számos szíriai ellenzéki katonai csoportot kértek fel arra, hogy ennek megfelelően változtassanak politi­ kájukon, ám sokak számára a szíriai rezsim elleni harc legalább olyan fontos volt, ha nem fontosabb, mint az IS ellen harcolni. Némelyek azt állították, hogy az Aszad-rezsim nélkül nem létezne Szíriában az IS, de az IS Irakból és az al-Káidából eredt Szaddám Húszéin bukása után (azt követően, hogy 2003-ban az amerikaiak és a britek elfoglalták Irakot), és valószínűleg Aszad nélkül is megpróbáltak volna terjeszkedni Szíriában. A szíriai háború mindenesetre megkönnyítette az IS számára, hogy behatoljon az országba. Azok, alak az Aszad elleni harc­ nak akartak elsőbbséget adni, azzal érveltek, hogy az IS áldo­ zatainak száma sokkal kisebb, m int amennyi az Aszad-rezsim számlájára írható. De az IS halálos áldozatainak kisebb száma nem tévesztendő össze a kisebb mértékű kegyetlenséggel, m i­ vel az IS szélsőségesen megsérti az emberi jogokat, beleértve a tömeges kivégzéseket, a rendszeresen filmre vett lefejezése­ ket és nyilvános kivégzéseket. Az Emberi Jogok Szíriai Háló­ zata szerint a szíriai háború civil áldozatainak 90 százalékáért az Aszad-rezsimet tartották felelősnek.15 [14] Charles Lister, The Syrian Jihad (A szíriai dzsíhád), p< 216. Sami Moubayed, Under the Black Flag (A fekete obogó alatt), pp. 142-^4 [ 15] A kormányerők, a fegyveres ellenzéki műveletek, az orosz erők, az IS, azo­ nos ítatlan nemzetközi koalíciós erők, kurd autonóm erők, a Dzsabhat Fát al-Sam és azonosítatlan csoportok által megöltek szamának összehasonlításához lásd az*

137

Christopher Philips megjegyezte, hogy az IS-nek „sok szü­ lője” volt, és ha az Aszad-rezsimet felelősség terheli az IS-ért, akkor ugyanez elmondható a rezsim sok külföldi ellenfeléről is. „Ügyetlenkedés, rövid távú gondolkodás, közvetett és szán­ dékos politikák vegyülékeként a Nyugat, Törökország, Katar és Szaúd-Arábia m ind szerepet játszott.” Az IS-nek nem lett volna esélye, ha 2003-ban az amerikai-brit invázió után Irak­ ban nem döntötték volna meg Szaddám Húszéin rezsimjét. A viszonylag idő előtti amerikai kivonulás Irakból 2011 -ben egy gyenge és felkészületlen iraki hadsereget hagyott hátra, ame­ lyet Moszulban 2014-ben könnyen lerohanhatott az IS, és ez lehetővé tette, hogy nagy mennyiségű fegyvert zsákmányol­ jon. Egy síita felekezeti túlsúlyú bagdadi korm ány hivatalba lépése miatt a szunnita lakosság hátrányos helyzetbe került, s ez táptalajul szolgált az IS-nek. Törökország nyitott határa elő­ segítette, hogy az IS-hez vonzódó külföldi harcosok viszony­ lag könnyen bejussanak Szíriába. A szíriai rezsim pedig ele­ inte előnyt látott az IS felemelkedésében, mintegy ellensúlyt látva benne más ellenségeivel szem ben.'6 Ami Szaúd-Arábia szerepét illeti, az IS ideológiája erősen vonzódik a szaúdi vahhábizmushoz, mintegy kapcsolatot teremtve ezzel a szaúdi fi­ nanszírozású vallási propaganda évtizedei és a muszlim világ­ beli radikalizmust szorgalmazó felhívások között.*167 ''Emberi Jogok Szíriai Hálózatánál: Szíriában civileket gyilkoló hat fő részvevő és a halálos áldozatok megoszlása közöttük 2011 márciusától 2016 novemberéig". Elérhető: http://sn4hnbmetrackxom/ c/v?e= A54204&c=9DF04&t=0 &1=48F63B 57 &e -mail=lQsad v 0Y 9 rbPEXJUH Kvlzxalw4 W6c2 he Ny IeD9VsXLU %3D. Az Emberi Jogok Szíriai Hálózata által közölt számokat erősen vitatja Tim Anderson, The Dirty War on Syria: Washington, Régimé Change and Resistance (A Szíria elleni piszkos háború: Washington, rendszerváltás és ellenállás) című könyvében, Global Research (Montreal, 2016), See pp. 9 -1 1 ,1 9 , 60, 64-65. [16] Christopher Phillips, Ih e Batde fór Syria: International Rivalry in the New Middle East (Csata Szíriáért: Nemzetközi rivalizálás az áj Közel-Keleten) (New Haven, 2016), pp, 202-6. [17] Christopher Phillips, The Battle fór Syria (Csata Szíriáért), idézi Patrick Cockburn, The Rise o f the Islamic State: ISIS and the New Sunni Revolution (Az Iszlám Állam felemelkedése: az ISIS és az új szunnita forradalom) (London, 2015). Patrick Cockburn, The Jihadis Return: ISIS and the New Sunni Uprising (A dzsihádisták vissza térnek: az ISIS és az áj szunnita felkelés) (London, 2014), pp. 83-97

138

Egyes esetekben az Egyesült Államok azzal a szándékkal in ­ dított katonai kiképző programokat a szíriai ellenzék számára, hogy kizárólag az IS ellen fognak harcolni. Az úgynevezett Ki­ képzési és Felszerelési Program példa volt erre. Az ebben részt vevő szíriai ellenzéki katonákat felszólították, hogy kizárólag az IS elleni harcra kötelezzék el magukat. A nekik juttatott fegyvereket nem volt szabad a rezsim el­ leni harcokban használni. Ennek következtében a Kiképzési és Felszerelési Program teljes kudarcba fulladt. A szíriai katonai ellenzék maga akart dönteni saját prioritásairól, ahelyett, hogy azokat külföldi hatalmak írják elő. 2015-ben legalább 150 ezer felkelő vett részt Szíria-szerte a különböző szintű harci. Ezek 1500 szervezetileg különböző csoportokban harcoltak, némelyek szélesebb ernyő alatt és szélesebb fronton, mások teljesen önállóan.18M ár ezért is nyil­ vánvaló volt, hogy Szíriát nem lehet sematikusan felosztani va­ lamiféle katonai frontvonalakkal megrajzolt határok m entén.1920 Thomas van Linge 2016-ban közzétett egy diagramot A szíriai felkelés211 címmel, amelyben vázlatosan felosztja az el­ lenzéki katonai csoportokat „Lázadókra”, m int a Szabad Szíriai Hadsereg és mások; „Iszlamista lázadókra”, benne az A hrar alSam és a Dzsais al-Iszlam; „Dzsihádistákra”, benne a Dzsabhat [18] Charles Lister, The Syrian Jihad, pp. 2,390. A katonai ellenzéki szervezetek részletes összeállításáért lásd: The Syrian Opposition Guide (Szíriai ellenzéki kala­ uz), Jennifer CafareiLa és Genevieve Casagrande munkája, Institute fór tbe Study of War, 7 October 2015. Elérhető: http://understandingwar.org/backgrounder/syr ián- opp os ition -guidc, és h Ltps:/ /en .wikip ed ia. o r g f wi ki/TA st_ti f , arme d_grou ps_ in_theJ>yrian_Civil_War> ahol több mint 300 csoportról és egységről esik szó, be­ leértve a rezsiméit is. I.ásd Cody Roche részletes tanulmányát, 'Syrian opposition factions in the Syrian Civil War (Szíriái ellenzéki frakciók a szíriai polgárhábo­ rúban), Bcllingcat, 13 August 2016, aki mintegy 350 katonai ellenzéki csoportot különböztet meg. [19] Lásd a Thomas van Linge által készített és Pieter van Ostaeyen által terjesz­ tett térképeket: https://pietervanostaeyen.com/category/maps/ and @arabthomness; and those published by Jusoor fór Studies: http://jusoor.co/. [20] Elérhető: http://www,mediafire.com/convkey/04ed/dpwvtnuqv8aa7qsqzg. JPg

139

al-Nuszra; és végül „Rozsávára”21 a főleg kard északi régióban. Ide tartoznak az YPG és más szervezetek, amelyek a régióban a „Szíriái Demokratikus Erők” ernyője alatt harcolnak. A „lázadó”, az „iszlamista lázadó” és a „dzsihádista” szer­ vezetek a Dzsais al-Fat ernyője alatt m űködtek együtt, első­ sorban Idlib tartományban; mások a „Fát Halab keretében harcoltak az aleppói régióban. Egyes szervezetek tevékenyek voltak m ind a Dzsais al-Fatban, m ind a Fát Halabban; ilyen az A hrar al-Sam, míg némelyik dzsihádista szervezet, mint a Dzsabhat al-Nuszra, csak a Dzsais al-Fatban volt aktív. Az olyan dzsihádisták együttműködését a Szabad Szíri­ ái Hadsereghez hasonló mérsékelt erőkkel, m int amilyen a Dzsabhat al-Nuszra, nyugati országok azért bírálták, mert a Dzsabhat al-Nuszrát terrorista szervezetnek tartották az al-Káidához fűződő kapcsolatai miatt. 2016 júliusában a Dzsabhat al-Nuszra vezetője, Abu M uhamm ad al-Dzsavlani hivatalosan bejelentette, hogy szervezetének többé nincs sem­ milyen kapcsolata egyetlen külső, külföldi szervezettel sem, és attól fogva „Dzsabhat Fát al-Sam” (Front az al-Sam avagy Nagy-Szíria - Levante meghódításáért) néven m űködik to­ vább. Továbbra is dicsérte viszont az al-Káida vezetőségét, és nem m ondta ki határozottan, hogy megszakadtak a kapcsola­ tai az al-Káidával. Akárhogy is, a nyugati országok továbbra is terrorista csoportnak tekintették al-Dzsavlani szervezetét, függetlenül a nevétől. Az ellenzéki katonai csoportok néha ugyanabban a régió­ ban tevékenykedtek, és néha kötelességüknek érezték, hogy gyakorlati okokból együttműködjenek egyazon ernyő alatt, időlegesen vagy hosszabb távon, függetlenül az ideológiai k ü ­ lönbségektől. Ez alkalmanként arra ösztönözte a nyugati or­ szágokat, hogy katonai segítséget ajánljanak fel a szóban forgó szervezeteknek, különösen, ha mérsékeltebb csoportok h ar­ coltak soraikban és szorosan összehangolták tevékenységüket [21] A Rozsává kurd nyelven "Nyugat-Kurdisztánra11 utal.

140

a Dzsabhat al-Nuszrával. De a katonák számára, beleértve az FSA-t is, a helyi viszonyok voltak a legfontosabbak. Számukra ez élet-halál harc lehetett, amelyben nem engedték meg m a­ guknak azt a luxust, hogy ideológiai vagy szervezeti kritériu­ mok alapján különböztessenek meg m inden ellenséget. Az el­ lenzék egy képviselőjének nézőpontjából ez nagyon is érthető a következők miatt: „Magadra maradtál haldokolva, és valaki kezet nyújt feléd - visszautasítanád-e a segítő kezet csak azért, hogy azok kedvére tegyél, akik magadra hagytak?”22 A mérsékeltebb katonai ellenzéknek nyújtott hatékony nyugati segítség hiánya közvetett m ódon a dzsihádisták kezé­ re játszott. Ezzel teret nyertek, hogy domináns játékossá n ő ­ jenek Szíriában. Lister ezzel kapcsolatban 2015-ben az alábbi komor jóslattal állt elő: „Szíria a következő sok évben továbbra is a dzsihá­ disták harciasságának világcentruma lesz, és az ilyen rövidlátó politika nemcsak Szíriát és a szíriaiakat sújtja, hanem az egész világot”.23

A REZSIM KATONAI ERŐI Arról, hogy mi történhetett volna a szíriai forradalom kez­ dete után, különféle forgatókönyvek készültek. Az egyik elmé­ leti lehetőség egy katonai puccs volt, melyet a rezsim magatar­ tását illetően kritikus alavita tisztek hajtottak volna végre, más közösségekhez tartozó szakadár katonákkal együttműködve. Egy ilyen puccs azonban rendkívül kockázatos lett volna, m ert óriási veszélyeket rejtett. Bárki, aki ilyesmit akárcsak fontol­ gatott vagy megosztott másokkal, az azonnali kivégzést koc­ káztatta. És a szíriai rezsimnek m ár évtizedes tapasztalata volt [22] Charles Lister, The Syrian Jihad (A szíriai dzsihád), p. 80, interjú Amdzsád Faiakkal, January 2015[23] Charles Lister, The Syrian Jihad (A szíriai dzsihád), p. 8.

141

abban, hogyan előzzön meg egy katonai puccsot. Akárhogy is, a rezsim kemény magja továbbra is szorosan összetartott.24 Hicham Bou Nassif készített egy tanulm ányt a szakadár szunnita katonatisztek elégedetlenségéről. Ők arra panasz­ kodtak, hogy alavita kollégáik kedvezőbb elbánásban részesül­ tek. Mély megvetéssel szóltak arról, amit módszeres szunnita ellenes diszkriminációnak tartottak a katonai intézmények­ ben, és ami megnehezítette, ha nem éppen lehetetlenné tette számukra a katonai karriert. A meginterjúvolt tisztek szerint „a szunnita tisztek nagyobb diszkriminációt szen­ vedtek el Bassár ei-Aszad alatt, m int az apja idejében. A tisztek fenntartják, hogy Háfez el-Aszad keményebben kézben tartotta a tábornokait, m int Bassár. Míg Háfez el-Aszad képes volt rávenni a katonai elitet arra, hogy legalább az egyenlőség látszatát megtartsa a szíriai tisz­ ti testületen belül, Bassár erre képtelen volt. Bassár alatt a rezsim decentralizáltabb lett, benne sok nagyhatalmú katonai fejessel, akik saját befolyásuk növelésére töreked­ tek, és azon mesterkedtek, hogy elhelyezzék saját alavita híveiket a fegyveres erők különféle egységeinél. Ennek következtében a szunniták körében az utóbbi évtizedben még ritkábbak voltak a magasabb rangokba való előlép­ tetések, m int korábban”.25 Bou Nassif részletes táblázatokat m utat a katonatisztek fe­ lekezeti hovatartozásáról, többek között azt is bemutatja, hogy Bassár el-Aszad uralm a alatt, a szíriai forradalom előestéjéig (2010-11) messze a legtöbben alaviták voltak. Ez önmagában 124] Nikolaos van Dam, ‘Syrian future scenarios* (Jövőbeni szíriai forgatókönyvek), Syria Comment, 27 November 2011; és ‘How to solve or nőt to solve the Syrian crisis’ (Hogyan oldjuk vagy ne oldjuk meg a szíriai válságot), Orient, III—2012, pp. 31-7. [25} Hicham Bou Nassif, ‘ “Second-eláss*: The grievances o f Sunni ofikers in the Syrian armed forces’ ("Másodosztály": szunnita tisztek sérelmei a szíriai fegy­ veres erőkben), Journal o f Strategic Stúdiós, 5 August 2015, p. 11.

nem meglepő, mivel az alavita tisztek befolyása csaknem fél évszázadon át szinte folyamatosan nőtt, de ennek a tábláza­ tokba foglalt dokumentálási m ódja új, részletes, pontos ada­ lék a kérdéshez. A szíriai hírszerzés fegyveres erőket ellenőr­ ző ügynökségeinek m inden igazgatója alavita volt, miként a Köztársaság Gárda, a 4. Páncélozott Hadosztály parancsnokai és a Különleges Erők összes parancsnokhelyettese is.26 Statisz­ tikailag az érintett tisztek 86 százaléka volt alavita, és csak 14 százalék szunnita. Bou Nassif tanulmánya szerint az 1980-as évek elejétől „az alaviták tették ki a katonai akadémia friss végzős évfolyamai­ nak 80-85 százalékát”.27 Ha valaha lesz politikai megoldás a szíriai konfliktusra, az óhatatlanul valamilyen „normálisabb” arányra viszi le az alavitáknak a fegyveres erőkön belüli túlreprezentáltságát (nem feltétlenül pontosan tükrözi majd a szíriai társadalm on belüli arányszámukat, de közelít ahhoz). A Bou Nassif által meginterjúvolt 24 tiszt közül csaknem mindegyik egyetértett abban, hogy a szíriai fegyveres erők har­ ci felkészültsége állandóan hanyatlott, legalább az 1990-es évek óta, és a 2011-es lázongások előestéjére érte el feneketlen mély­ ségét. „A fegyveres erők elhanyagoltsága még problémásabbá vált az alavita különleges harci egységek pazarló kivételezettségének fényében.” Más tisztek azt hangsúlyozták, hogy „a rezsim biztonságáért a Köztársasági Gárda és a 4. Páncélozott Hadosztály felel, míg a n emzetvédelem önmagában teljesen a fegyveres [26] A szíriai fegyveres erők említett 23 parancsnokából a 2011-es felkelés előestéjéig 20 alavita és három szunnita volt. A szíriai hírszerzésnek a fegyveres erőket ellenőrző nyolc igazgatójából valamennyien alaviták voltak. A Köztársasági Gárda és a 4. Páncélozott Hadosztály hét parancsnoka mind alavita volt, A Külön­ leges Erőkés a Különleges Légi Erők hét parancsnokából hat volt alavita, egy pedig szunnita, A légierő és a légvédelem hat parancsnokából hárman alaviták, hárman pedig szunniták voltak. A Különleges Erők 13 paraucsnokhelyettese mind alavita volt. A Különleges Légi Erők hét parancsnokhelyelleséből öl volt alavita és kettő szunnita. [27] Hicham Bou N assif,€ “Second-dass”: The grievances o f Sunni ofíicers in the Syrian armed forces’ ('‘Másodosztály": szunnita tisztek sérelmei a szíriai fegy­ veres erőkben), Journal of Strategic Studies, 5 August 2015, p. 7.

143

erőkre hárul”. Megjegyezték, hogy „ a ,minden a családban ma rád' taktika Háfez el-Aszad elhunytával nem változott”. A Bas sár el-Aszad alatt magas posztokra kinevezett családtagok nem teljes névsorában ott van fivére, Mahir, a 4. Páncélozott Ha dosztály de facto parancsnoka; unokatestvére Dhu al-Himma Salis, az elnök és családja biztonságáért felelős egységnél; másik unokatestvére, Háfez Mahluf, aki az Általános Hírszerzés 251es egységét vezette, és széles körben őt tekintették a szolgálat valódi vezetőjének; és még egy unokatestvér, Hilal el-Aszad, aki a 4. Páncélozott Hadosztálynál a katonai rendőrség parancsno ka volt; végül el-Aszad sógora, Aszif Savkat, aki 2012-ben be­ következett haláláig a hírszerzői apparátus erős embere volt.28 A rezsimétől gyaníthatóan eltérő m inden nézetet súlyo san büntettek, és a rezsim számos jeles képviselője halt meg gyanús körülmények között, köztük Gázi Kanan tábornok belügyminiszter, a Libanonban állomásozó szíriai csapatok korábbi főnöke (1982-2002) és Szíria Politikai Biztonsági ve zetője, aki a jelentések szerint gyanús körülmények között lett öngyilkos 2005 októberében.29 Ugyancsak gyanús körül mények között hunyt el Musztafa Gazala tábornok (a Szíriai Politikai Biztonság Igazgatóságának szunnita vezetője volt), aki 2015. április 24-én halt meg, miután súlyos sebesülésekkel kórházba vitték.30 2012. július 18-án a Nemzetbiztonsági Irodánál történt p o ­ kolgépes robbantásban meghalt Hisam Ihtijar altábornagy, az iroda igazgatója. Vele együtt meghalt Aszif Savkat, Bassár elAszad sógora, az akkori védelmi miniszterhelyettes, valamint Dawoud Rajiha tábornok, a védelmi miniszter és Radzsiha elődje, Haszan Turkmani tábornok is. A merénylet elköveté 1281 Ugyanott., pp. 14-15. [29] Hazim Szagija, Al-Ba’th al-Suri, Tarikh Mujaz című könyvében (Beirut, 2012), pp. 145-6, megjegyzi, hogy Gázi Kanan tábornokot és Hikmat al-Sihabil, Abd al-Halim Khaddam aleLnökkel együtt kapcsolatba hozták egy Bassár eí-Aszad elleni elvetélt puccskísérlettel. Khaddam, aki olyan ambíciókat táplált, hogy Háfez el-Aszad után ő lesz az államfő, következésképpen száműzetésbe vonult. [30] Arond Lund, 'The death of Rustum GhazalelY (Rusztum Gazaié halála), Syria in Crisis, 30 April 2015. Elérhető: http://camegie-mec.org/dnvan/59953.

144

sét ellenzéki csoportok vállalták magukra ugyan, de ez akkor kétségesnek tűnt, m ár csak azért is, m ert képtelenségnek tar­ tották, hogy bármilyen külső erő ilyen mélyen behatolhasson a rezsim „szívébe”. Későbbi jelentések arról szóltak, hogy a merényletet fizetett bérgyilkosok hajtották végre belső meg­ bízásból.31 Ahogy Áron Lund írta, a szír iái rezsim Bassár el-Aszad alatt ugyanolyan titkolózó maradt, m int az apja idején: „a csa­ ládnak, a klánnak, az üzleti és a hírszerzési elitnek ez a fekete doboza”, lényegében átláthatatlan a Szírián belüli kívülállók, még inkább az országon kívüliek számára.32 Noha a m erény­ let súlyos csapás volt, a rezsim magját nem rázta meg igazán, és a rezsim egyszerűen átcsoportosította néhány legmagasabb beosztású tisztjét. Egyes becslések szerint a szíriai hadseregnek 2011-ben körül­ belül 220 ezer katonája volt, közülük azonban a rezsim csak hozzávetőleg 65 ezer katonára számíthatott.33 A katonai ellenzékkel [31J Michael Weiss and Hassan Hassan, ISIS: Insjde tb e Army of Terrar, c ím ű könyve szerint p, 107, Irúj bizonyíték került elő, amely azt sugallja, hogy ez a m e­ rénylet belső munka lehetett, amit Savkat-ellenes, iráni támogatást élvező kemény­ vonalasok pénzeltek, mert Savkat tárgyalásokat szorgalmazott az el-Aszad-ellenes ellenzékkel11. Furcsának látszik azonban, hogy Irán, a szíriai rezsim egyik fő támo­ gatója lenne egy ilyen művelet mögött. Ehszani szerint az ellenzékhez kapcsoló­ dó valaki volt a Savkat elleni merénylet mögött, és később tájékoztatta a rezsimet, hogy "meg akarták győzni el-Aszad elnököt és tábornokait, hogy politikai megál­ lapodásra kellene jutniuk az ellenzékkel, és el kellene távozniuk Szíriából, mert az ellenzék ugyanolyan bizonyossággal megölheti őket, ahogy merényletet hajtottak végre Savkat ellen". Ehsani2, 'Is Ássad the author o f ISIS? Did Irán bJow up Assef Shawkat?’ (El-Aszad az ISIS okozója? Irán robbantotta fel Aszif Savkatot?), Syria Comment, 5 December 2016. [32] Arond Lund, lMikhail Bogdanov and the Syrian Black Box’ (Mihail Bogdanov c$ a szíriai fekete doboz), Syria in Crisis, 18 Marcii 2014, Elérhető: http:// cárnegie- mec.org/ diwan / 55006? Ian g=e n . [33] Joseph Holliday, As’ad al-Zu bi, Muhammad al-Sabra, Ahmad al-Hariri, Fu ad ‘Aliko, ‘A bd al-Basit Tawil, Muhammad Abbud, Basma Qadmani, Abd al-Majid Hamo, Khalaf Dahud, Muhammad ‘Attur, Nadhir Hakim, Alice Mafraj, Khalíd al-Mahamid,

198

2016 februárjában Mistura létrehozta a Szíriái Nők Tanács­ adó Testületét, azzal a céllal, hogy erősítse a nők szerepét a poli­ tikai folyamatokban. Ez volt az egyetlen olyan tanácsadó testület, amelyben voltak tagok az ellenzékből és a rezsimhez közelálló nők köréből is, így ebben az értelemben egyedülálló volt. Rijád Hidzsáb, a HNC vezetője visszautasitott minden olyan próbálkozást, hogy új tagokkal bővítsék a HNC tárgya­ ló delegációját. Ha például a PYD csatlakozni akart volna a tárgyalásokhoz, akkor a HNC szerint a rezsim küldöttségéhez kellett volna csatlakoznia, m ert a HNC a rezsim szövetsége­ sének tartotta őket. Bassár el-Aszad elnök szerint ugyanis a rezsim látta el fegyverekkel a PYD-et, hogy „harcoljon az IS ellen”.13 Ez a PYD-et a rezsim szövetségesévé tette. De a PYD katonailag is tám adta az FSA-t és a HNC által támogatott más egységeket, egyéb okok mellett már ezért is a HNC ellenségé­ nek tekintették. A Biztonsági Tanácsnak az volt a szándéka, hogy a terve­ zett tárgyalások idejére a felek szüntessék be az ellenségeske­ dést. Közben azonban tovább folytatódott volna a harc az IS, a Dzsabhat al-Nuszra és az al-Kaidéval kapcsolatban álló más csoportok ellen. A rezsim és a katonai ellenzék közötti teljes fegyvernyugvás azonban nem jött létre. Csak lelassult egy vi­ szonylag rövid időre. A Biztonsági Tanács 2254-es számú határozata (2015. de­ cember 18.) felhívást közölt, hogy haladéktalanul biztosítsák a hum anitárius ügynökségek számára a gyors, biztonságos és akadálytalan mozgást egész Szíriában; engedjék eljuttatni az azonnali hum anitárius segítséget m inden szükséget szenve­ dőhöz; bocsássanak szabadon m inden önkényesen fogva tar­ tottat, különösen a nőket és gyerekeket; és követelték, hogy valamennyi fél haladéktalanul szüntessen be m inden tám a­ dást az egészségügyi létesítmények és személyzetük ellen, hagyjanak fel a fegyverek önkényes használatával, beleértve [13] A Komszomolszkaja Pravda interjúja Bassár el-Aszad elnökkel, 2016. ok­ tóber 12.

199

az aknákat, tankokat és a légi bombázásokat is. Üdvözölték az ISSG elkötelezettségét, hogy ezzel kapcsolatban nyomást gya­ korol a felekre, továbbá követelték, hogy minden fél azonnal tegyen eleget a nemzetközi jogból fakadó kötelezettségeinek. A HNC elnöke, Rijád Hidzsáb és az ellenzéki küldöttség ragaszkodott hozzá, hogy az Aszad rezsim előbb tegyen ele­ get az ENSZ Biztonsági Tanácsa 2254. számú határozatának, különösen a 12. és 13 paragrafusnak, amelyek a hum anitári­ us segélyeket, a foglyok szabadon bocsátását, a civilek elleni támadások befejezését érintik, beleértve a rezsim által végre­ hajtott bombázásokat. Az ellenzéki küldöttség megjegyezte, hogy ezzel kapcsolatos követeléseiket ne tekintsék a tárgya­ lások megkezdéséhez szabott előfeltételnek, m ert ezek olyan kötelezettségek, amelyeknek a rezsim a Biztonsági Tanács 2254-es határozata alapján köteles eleget tenni. Rijád Hidzsáb az ENSZ BT 2254-es határozatának végrehajtását úgy tekinte­ né, m int „ígéretet”. A rezsim azonban folytatta a humanitárius blokádokat, nem engedte el a foglyokat, és szünet nélkül bom­ bázta az ellenzéki körzeteket. Ennek következtében csak látszat tárgyalások folytak Mistura ENSZ-különmegbízott közvetítésével, valódi tárgyalá­ sokra nem kerülhetett sor. A szíriai rezsim delegációjának vezetője, dr. Bassár el-Dzsafári kérte, hogy küldöttségét „a Szíriai Arab Köztársaság kor­ mányának” és ne a „rezsimnek” a delegációjaként említsék. A másik oldalon az ellenzéki küldöttség elutasította, hogy ter­ roristának nevezzék őket, és továbbra is „Bassár el-Aszad és a szíriai nép ellen szörnyű bűnöket elkövetők klikkjéről” beszélt. Mindegyik delegáció azt akarta, hogy hivatalos néven nevez­ zék, de az ellenfelek mindkét oldalon megtagadták ezt, már csak azért is, mert az a másik fél valamiféle hivatalos elismerését jelen­ tette volna, amit pedig elutasítottak, függetlenül attól, hogy m in­ den félnek szüksége volt az egymással folytatandó tárgyalásokra. El-Dzsafári bírálta az ellenzéki küldöttség összetételét, ponto­ sabban azt a tényt, hogy az iszlamista Dzsais al-lszlamtól Muham-

200

mad Allust nevezték ki vezető tárgyalónak- Dzsafari bírálta Allust, mivel az azt mondta, hogy az átmeneti időszak csak „Bassár elAszad távozásával vagy halálával” kezdődhet, és nem képzelhető el átmenet, amíg a rezsim és annak vezetője a helyén van. A Dzsais al-Iszlamot á szíriai rezsim terrorista szervezetnek tekintette.14 Rijád Hidzsáb kemény vonalat követett azzal kapcsolatban, hogy a rezsim először köteles végrehajtani az ENSZ BT 2254es határozatát. Lévén Bassár el-Aszad alatt egykor Szíria m i­ niszterelnöke, a HNC-ben talán mindenki másnál jobban fel tudta mérni, m it várhat el és m it nem a rezsimtől. A HNC és a szíriai különmegbízott közötti 2016 márciusi találkozón M uhammad Allus megkérdezte az ENSZ BT ál­ landó tagjait képviselő megbízottat, mit készülnek tenni or­ szágaik, hogy elősegítsék az ENSZ BT 2254-es határozatának végrehajtását, különös tekintettel a 12. és 13. paragrafusra végül is ezek az országok valamennyien aláírták. A válasz az volt, hogy „teljes mértékben" elkötelezettek és „tesznek érte”. Valójában azonban ezek az országok nem voltak képesek ki­ erőszakolni az általuk elfogadott határozat végrehajtását, m i­ vel kizárták a közvetlen katonai beavatkozást. Az ellenzék csak fokozatosan kezdte felismerni, hogy a nyugati és az Öböl-menti országoktól, különösen a Szíria Ba­ rátaitól várt támogatás általában nem volt több politikai és erkölcsi támogatásnál, mely a (lényegesebb) katonai segítségnyújtással együtt sem volt elegendő ahhoz, hogy a rezsimet rákényszerítsék a várt reformokra. Az ellenzék sok tagja arra számított, hogy olyan hatalmas országok segítségével, m int az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország némi h a­ ladást érhetnek el, de a valóság egész mást mutatott. Az érin­ tett országok jóindulata nem volt elég. A pozitív keretű köz­ lemények és nyilatkozatok ritkán jelentenek valódi segítséget. [14] Az ABC News interjúja Bassár el-Dzsafáríval, 2016. március 16. Elérhe­ tő : http://www.abc.net. au/ne ws /2016-03-16/ inter vie w :- dr-bash ar -j aafari, -sy ri an-ambassador- to/7252962.

201

Az ellenzék kezdte elárultnak és magára hagyottnak érezni magát a hamis várakozások miatt, amelyeket, az ő meglátásuk szerint, nyugati támogatóik keltettek. M uhamm ad Allus egy idő után visszavonult a HNC tár­ gyaló küldöttségéből, így tiltakozott amiatt, hogy olyan keve­ set értek el, de tagja m aradt a HNC-nek, ami talán fontosabb volt, m int a tárgyaló küldöttség, amelynek követnie kellett a H N C-ben elfogadott tárgyalási politikát. A rezsim delegációja átnyújtott egy iratot M isturának, e n ­ nek címe az volt, hogy Egy politikai megoldás alapelemei a Szíriái Arab Köztársaságban. A dokum entum nak tíz cikkelye volt, köztük a következők: „Tisztelet Szíria szuverenitásának, függetlenségének, területi integritásának, földje és népe egységének, annak, hogy elfogadhatatlan legcsekélyebb részének a feladása. Dolgozni kell azon, hogy helyreállítsák a megszállt szíriai Golán-fennsíkot az 1967. június 4-ei határvonal mentén, el kell utasítani a közvetlen vagy közvetett beavatkozás bármilyen formáját Szíria belügyeibe. Kizárólag a szíriaiak dönthetnek demokratikus eszközökkel, a szavazóur­ náknál országuk jövőjéről, kizárólagos jogot élveznek politikai rendszerük formájának megválasztására, füg­ getlenül bármely kényszerű formulától, amelyet a szíriai nép nem fogad el. Továbbá, a dokum entum ban azt is rögzítették, hogy Szíria„világi-demokratjkus ország, amely politikai plura­ lizmusra, a jog uralmára, az igazságszolgáltatás füg­ getlenségére, az állampolgári jogok és kötelezettségek egyenlőségére, a szíriai társadalom közösségeinek nem ­ zeti egységének és kulturális sokszínűségének védelmére és az általános szabadságjogok védelmére épül”. Majd hozzáteszi:

202

„A terrorizmus elleni harc, az intolerancia és a szél­ sőségesség, valamint m inden takiiri ideológia elutasítása nemzeti kötelességnek tekintendő, és támogatni kell a hadsereget és a fegyveres erőket a terrorizmus elleni ak­ cióiban”.15 Első ránézésre papíron mindez viszonylag pozitívnak lát­ szott, ám a Szíriái Arab Köztársaság politikai valósága teljesen más volt. A baaszista uralom alatt Szíria sosem volt világi-demokratilcus ország, amely „politikai pluralizmusra, a jog ural­ mára, az igazságszolgáltatás függetlenségére épül”. Ráadásul a rezsim sok fegyveres ellenzéki csoportot minősített „terroris­ tának”. Oroszország, Irán és a Hezbollah katonai erőinek Szírián belüli jelenlétét a rezsim nem minősítette külső beavatkozás­ nak Szíria belügyeibe, m ert azok a damaszkuszi kormány ké­ résére voltak ott. A rezsim javaslata teljesen figyelmen kívül hagyta az ENSZ BT 2254-es határozatát, s emiatt csekély gyakorlati értéke volt a Szíria-közi genfi tárgyalásokon. A „megszállt Golán-fennsík helyreállításával” kapcsolat­ ban M uham m ad Allus utóbb kijelentette, hogy harcosai „nem szándékoznak háborúzni Izraellel... Ha öszszevetjük az arab-izraeli konfliktus folyamán elkövetett emberölésekkel, a szíríai rezsim sokkal több bűnt köve­ tett el. A célunk most az, hogy megszabaduljunk a szíríai rezsimtől”.10 Mivel a legcsekélyebb jele sem volt annak, hogy a rezsim el akarná fogadni az ENSZ BT 2254-es határozatát, a HNC *16 [ 15j hUp://syrianobs érvér, c om / EN/News/30748/ Gcn eva_Regime_Delega tio n_S iá es te p s_Political_Tran siti on_D em and s_Reco very_of_Go Lan; http:/ /www. al hayat. c om / m/ stor v /14620254. [16] The Tower, 3 October 2016. Elérhető: http://www.thetower.org/syrian-reb els-le ader-áss ad -is -the-main-0 enemy-nőt-j s rael /.

203

delegációja azzal fenyegetőzött, hogy távozik és megszakítja a genfi tárgyalásokat, három nappal azok megkezdése után. Mielőtt még erre sor került volna, M istura 2016. február 4-én úgy döntött, hogy átm eneti szünetet jelent be a Szíria-közi tárgyalásokon, m ert még „sok tennivaló m aradt”. De a 2016 áprilisában újra megkezdett tárgyalások sem hoztak semmilyen pozitív eredményt, ezért további értesíté­ sig megint felfüggesztették azokat, új időpont kitűzése nélkül. Az ISSG létrehozott egy akciócsoportot az erőszakos cse­ lekmények megszüntetésére, és egy másikat a hum anitárius segítség elősegítésére, annak érdekében, hogy az ostrom lott térségek lakosai megkaphassák a szükséges ellátást. M indkét csoportot, akárcsak magát az ISSG-t, orosz és amerikai társel­ nökök irányították, de végül a kívánt eredményeket koránt­ sem sikerült elérni, m ert a háború Szíriában ugyanolyan ke­ gyetlenül folytatódott, m int addig. 2017 februárjában és márciusában Genfben a Szíria-közi tár­ gyalásokon újabb két fordulót tartottak. Az ENSZ különmegbízottjának, Misturának a kinyilvánított célja az volt, hogy elősegít­ se az érdemi tárgyalásokat „a kormányzás, egy új alkotmány és a választások” három témájában, ahogy azt az ENSZ BT 2254-es határozatában megfogalmazták A szíri ai rezsim kívánságaival összhangban negyedik napirendként hozzátették a „terrorizmus” témáját „terrorelhárítás, biztonságos kormányzás és bizalomépí­ tő intézkedések” címmel. Mistura szerint valószínűleg egyetlen szíriai delegátus sem támogatta a terrorizmust, ezért nem volt ellenvetése a kérdés megvitatása kapcsán. A gond viszont az volt, hogy m ind az ellenzék, m ind a rezsim tovább vádolta a másikat azzal, hogy „terrorista” és hogy támogatja a „terrorizmust”. To­ vábbá, mindaddig, míg a rezsimnek és az ellenzéknek a legcseké­ lyebb szándéka sem mutatkozott érdemben megosztani a hatal­ mat a másikkal, idő előttinek tűnt mélységükben megtárgyalni a javasolt témákat, talán a bizalomerősítő intézkedések kivételével. Kölcsönös bizalom azonban nem volt. Annál kevésbé bíztak egy­ másban a felek, minél tovább folytatódott Szíriában a háború a

204

maga kegyetlenkedésével. Mint korábban, Genfben később sem folytak közvetlen tárgyalások a szíriai felek között, csak külön megbeszélések alakultak ki Mistura közvetítésével. A rezsim küldöttségvezetője, Bassár el-Dzsafari szerint, az ellenzéki képviselőknek „egyetlen illúzió járt a fejükben, hogy megkapják Szíria kulcsát és a hatalm at”. Naszr al-Hatiri, a HNC vezető tárgyalója felidézte, hogy a tár­ gyalások lényege a politikai átmenet, vagyis a rendszer megvál­ toztatásának követelése volt. A HNC szerint ez „megkívánta Bas­ sár el-Aszadtól és klikkjétől, akiknek kezéhez a szíriai nép vére tapadt, hogy az átmenet előfeltételeként azonnal mondjanak le”. A HNC ellenzéki küldöttsége folyamatosan ismételgette korábbi álláspontját, hogy politikai megoldást csak egy átm e­ neti kormányzó testület létrehozásával érhetnek el, amelyben Bassár el-Aszad semmilyen szerepet sem játszhat, sem az át­ meneti időszakban, sem Szíria jövőjében. Kijelentették továb­ bá, hogy m indaddig nem nyugszanak, míg a Szíriában elkö­ vetett bűnök tetteseit nem állítják bíróság elé. Naszr al-Hariri kifejezte abbéli aggályát, hogy az ellenzék olyan rezsimmel alkudozik, „amelyik nem akar politikai meg­ oldást elérni”. Az ellenzéknek viszont nincs meg a katonai ere­ je ahhoz, hogy a rezsimre kényszerítse politikai akaratát. Valójában m indkét oldal „politikai megoldást” akart, de kizárólag a saját feltételei szerint. Az idő tájt a rezsim és az el­ lenzék álláspontja teljesen összeegyeztethetetlennek látszott, és a holtpont megmaradt, m int azelőtt.

ARABIZMUS VERSUS PLURALIZMUS ÉS KURD NACIONALIZMUS 2016 szeptemberében a HNC bemutatott egy 22 oldalas ja­ vaslatot A 2012-es genfi kommünikén alapuló politikai megoldás végrehajtásának keretei címmel.17 [17] http://etüaf,org/images/reporLs/hnc.gencva2012.pdf1https://ga]lery,niailchimp. com /91f7a2cSb3 9d32 c7ac9968d73/files/HNC_Execu live_Siinmiary_Engüsli.pdf.

205

Ez komoly kísérlet volt arra, hogy eljussanak egy részlete­ sebb politikai javaslathoz. A rezsim sosem készített részletes javaslatot, figyelmét alapdolgokra és általánosságokra korlá­ tozta, feltehetően azért, hogy m indent későbbi megbeszélé­ sekre hagyjon. Minimális volt annak az esélye, hogy a rezsim m ajd készen áll a tárgyalásra a HNC dokumentuma alapján, m ár csak azért is, m ert az megint leszögezte, hogy „az Átmeneti Kormányzó Testület létrehozása megköveteli a szíriai nép ellen súlyos bű­ nöket elkövető Bassár el-Aszad és bandája távozását” A doku­ m entum a továbbiakban megállapította: „Sziria az arab világ szerves része, és az állam hivatalos nyelve az arab. Az arab iszlám kultúra termékeny forrása a különböző etnikai hátterű, vallásos hitű szíriaiak intellek­ tuális teljesítményének és társadalmi kapcsolatainak, m i­ vel a szíriaiak többsége arab, követője az iszlámnak és az iszlám előírásainak, amelyek egyértelműen mérsékeltek. Politikai rendszerünk demokrácián, pluralizmuson és olyan állampolgárságon alapul, amely m inden szíriai számára egyenlő jogokat és kötelezettségeket jelent, m in ­ dennem ű bőrszínen, nemen, nyelven, etnikumon, véle­ ményen, valláson vagy ideológián alapuló diszkrim iná­ ció nélkül... A kurd ügyet országos szíriai ügynek fogjuk tekinteni, és lépéseket teszünk etnikai, nyelvi és kulturális jogaik al­ kotmányos biztosításáért... A szíriai állam alkalmazni fogja az ország ügyeinek intézésében a közigazgatási decentralizálást, m inden kormányzóságban és kerületben szerepet adunk a nép­ nek saját helyi ügyeinek az intézésében: gazdasági, kom ­ munális és mindennapi ügyeikben, úgy, hogy az ne le­ gyen ellentétes az ország egységével... A külföldi beavatkozás m inden formájának elejét kell vennünk. Elutasítjuk a rezsim alárendeltségre és köz­

ponti utasítást követő politikáját. M inden nem-szíriai harcost, felekezeti milíciát, fegyveres csoportot, zsoldost, idegen országhoz tartozó katonai vagy félkatonai erőt ki kell űzni Szíria egész területéről.” A HNC Egy politikai megoldás végrehajtási keretei című állásfoglalása valamelyest eltért a kilenc hónappal korábban elfogadott rijádi nyilatkozattól. Ez alkalommal Szíria és az isz­ lám kultúra arab karaktere vált hangsúlyossá és emelkedett ki, megjegyezve azonban, hogy nincs helye az etnikai vagy vallási alapú diszkriminációnak. Rijádban (2015) Szíria arab dim en­ zióját még csak meg sem említették, ahogy az iszlámot sem. Rijádban a kurd kérdésre sem utaltak, most azonban hang­ súlyosan említették m int „országos szíriai ügyet”, amelyért lépéseket kell tenni, biztosítandó az alkotmányban a kurdok etnikai, nyelvi és kulturális jogait. Rijádban pluralista rendszerben megvalósuló dem okráciá­ ról volt szó, amelyben m inden szíriai csoport diszkrimináció nélkül képviselteti magát, ezért egyetlen csoport sem kiemel­ kedőbb a másiknál. A kurdoknak ez jobb formula volt, m ert ők azt akarták, hogy Szíria más etnikai és vallási csoportjaival teljesen egyenlőnek tekintsék őket. A Szíria-közi tárgyalások Szírián kívüli második menete18 folyamán kiderült, hogy több képviselő, akiknek a szervezetei beleegyeztek a rijádi nyilatkozatba, valójában lényeges pon­ tokban nem teljesen tartotta magát a nyilatkozat elveihez és eszméihez. Elutasították például annak a plurális társadalom ­ nak a gondolatát, amelyben m inden szíriai egyenlő, s olyan társadalmat részesítettek előnyben, amely túlnyomórészt arab és muszlim, ugyanakkor tiszteletben tartják a kisebbségeket is. Azt akarták, hogy Szíria kifejezetten az arab és muszlim [18J A Szíria-közi tárgyalások második menetét különböző szíriai ellenzéki személyiségek között szervezték olyan szervezetek, mint a Brookings Center Doha Szalmán Sejkkel (később a Sejk Csoport), a Carter Center, a Center fór Humaniiarian Dialogue és mások Stockholmban, Isztambulban, Zürichben, Genfben, Amszterdamban és másutt.

207

világ része legyen. Másfelől a kurdok egy olyan plurális társa­ dalom rijádi megfogalmazását részesítették előnyben, amely­ ben semmilyen etnikai vagy vallási csoport sem emelkedik a többiek fölé, és amelyben a szíriai identitás elsőbbséget kap más identitásokkal szemben. Emellett, m int ők mondták, az iszlám kultúra nem csak arab. Más etnikai csoportok is fontos szerepet játszanak benne.19 A tárgyalások menetének részvevői szigorúan el akarták vá­ lasztani a vallást és az államot. Egy világi rendszer garantálná a szíriaiak közötti egyenlőséget és semlegességet. Mások ahhoz ragaszkodtak, hogy a (szunnita) iszlám identitásnak legyen köz­ ponti szerepe a szíriai államban és annak alkotmányában. Han­ got adtak annak az elképzelésüknek, hogy a legkevesebb, amit megkövetelhetnek, az, hogy az „új Szíriának” muszlim karaktere legyen. Az iszlám elválaszthatatlan része identitásuknak, érvel­ tek. Nézetük szerint hiábavaló volt a szíriai háború, ha az „új Szí­ riában” legalább iszlám identitásukat nem erősíthetik meg. Mint ugyanennek a Szíria-közi második menetes tárgyalás­ nak a kurd részvevői megjegyezték, Rijádban már megegyez­ tek abban, hogy a demokrácia pluralista rendszeren keresztül fog működni, amelyben valamennyi szíriai csoport képvise­ lethez jut, mindenféle diszkrimináció nélkül. Hangsúlyoz­ ták, hogy m inden Szíriáinak a szíriai identitás legyen az első. Más identitások másodlagosak és alárendeltek. Elutasították a gondolatot, hogy Szíriát kifejezetten egy szélesebb transz­ nacionális identitás, az arab világ részének kellene tekinteni. Arra az arab követelésre, hogy arab és muszlim identitásukat ki kellene emelni, a szíriai kurdok azt mondták, ez esetben n e­ kik is jogot kell kapniuk, hogy egy nagyobb transznacionális egység, jelesül egy több m int 50 milliós nagyobb kurd nem ­ zet részének tekintsék magukat (amely Irakra, Törökországra, Iránra és Szíriára terjed ki). Ahhoz, hogy hivatalosan kifejezzék m inden szíriai egyen­ lőségét, függetlenül etnikai hátterüktől, a kurd részvevők ja­ [19] Például a híres muszlim vezető, Szaláhaddin al-Ajúbbi Tikritből kurd volt.

208

vasolták a névváltoztatást is: a Szíriái Arab Köztársaság ne­ vét Szíriái Köztársaságra, hasonlóan Irakhoz, amelyet Iraki Köztársaságnak hívnak, anélkül, hogy bármilyen etnikai vagy nyelvi csoportra utalnának. Csakhogy a legtöbb arab ellenzéki mozgalom határozottan elutasította ezt a gondolatot. A 2016. szeptemberi új H N C-dokum entum világos jele volt annak, hogy teljesítették az arab iszlamista ellenzék kö­ veteléseit. Függetlenül az ellenzék által elfogadott nyilatkozatoktól és közleményektől, feltehető a kérdés, mi történne ilyen véle­ ménykülönbség mellett, ha ugyanezeknek a feleknek egy na­ pon meg kellene osztozniuk a hatalmon. A Rijádban a HNC-ben képviselt kurd pártok támogat­ ták a közigazgatási decentralizálás gondolatát. Ellenben (a Rijádban jelen nem lévő) kurd PYD egyfajta olyan politikai regionális autonómiára törekedett, amelyet a többi résztvevő, beleértve a rezsimet is, elutasítottak. Azt a fajta autonómiát, amit a PYD követelt, olyan fenyegetésnek tartották, amely aláaknázná a szíriai állam egységét és területi integritását, sőt akár egyfajta szeparatizmushoz vezethet. Ráadásul a lakosság egyes csoportjainak az autonómiáját irreálisnak tekintették, m ert a legtöbb kisebbség tagjai egész Szíriában szétszóródtak. Míg a kurdok Észak-Szíria három földrajzi régiójában több­ séget alkottak, sokan éltek Damaszkuszban (például a Hajj al-Akradban - a kurd negyedben), vagy Aleppóban és más nagyobb városokban, mint Hama vagy Homsz. Alaviták nemcsak az alavita hegyvidéken vagy a latakiai és tartuszi régiókban laktak, de nagy számban vándoroltak be D a­ maszkuszba és más területekre. Damaszkuszban és más váro­ sokban, m int Hama és Homsz léteznek alavita többségű kör­ zetek is. 2015-ben a fővárosban élő alaviták száma közel járt a félmillióhoz.20 A drúzok nyilvánvalóan nem csak a Dzsabal [20] Fabrice Balanche, £Go to Damascus my són’ (Menj Damaszkuszba, fiam), in Michacl Kcrr and Óráig Larkin (eds), 'The Alawis of Syria (A szíriai alaviták) (London, 2015), p. 90.

209

al-Duruzban, és az izmaeliták sem csak Szalámijában és Maszjafban élnek. Több évtizeddel ezelőtt a kurd nemzeti mozgalmak Irakbán, Törökországban, Iránban és Szíriában külön-külön az egyes országokra korlátozódtak. Nem volt világos transznaci­ onális kurd mozgalom, amely összekötötte volna a kurdokat a nemzetközi határokon át. Igazából csak a saját országaik kurd ügyei érdekelték őket.21 Irakkal, Iránnal vagy Törökországgal ellentétben a szíriai kurdoknak nem volt egyetlen földrajzilag kapcsolódó, zöm ­ mel kurdok lakta térségük. Különböző észak-szíriai határtér­ ségek, amelyekben hivatalosan nagy számban kurdok laktak, az 1960-as évektől egyre nagyobb mértékben váltak olyan arabok által lakott térségekké, akik az észak-szíriai határvidék baaszista arabizációs politika részeként kerültek oda. M onda­ nunk sem kell, ennek az arabizációs tervnek a visszafordítása fél évszázaddal később nem kivitelezhető komoly konfliktu­ sok nélkül. A szíriai háború alatt a PYD aktívan részt vett az etnikai tisztogatásban az északi arab lakosság között. Az iraki kurdok továbbra is lelkesíthetik a törökországi, szíriai és iráni kurdokat azon kívánságukban, hogy nagyobb autonóm iát vagy akár függetlenséget vívjanak ki.

TÖBBSÉGEK ÉS KISEBBSÉGEK Az ellenzék iszlamista tagjai a különböző megbeszélése­ ken erőteljesen bírálták a nyugati hatalmak kisebbségek iránti különös figyelmét, m ert úgy vélték, nem fordítottak elegendő figyelmet a szunnita arab többségre. A nyugati országokban valóban megvan a hajlandóság arra, hogy sokkal jobban odafigyeljenek az országok vallási és etnikai kisebbségeire, mint az országok vallási vagy etnikai többségére. [21] A szerző interjúja a Kurd Demokrata Párt vezetőjével, Musztafa Barzaniv a l, Hajj ‘Umran, Iraq, 15 August 1971.

210

Az etnikai és vallási többségek kategóriái azonban különböz­ nek attól, amit politikai többségnek lehetne tekinteni.22 Ami a kisebbségeket és a többségeket illeti, magától értető­ dőnek kellene lennie, hogy egy vallási közösségnél nem csak a létszám a meghatározó. Ha egy diktatúrában olyan emberek uralkodnak, akik egy kisebbséget alkotó népcsoportból valók, könnyen levonják azt a következtetést, hogy akkor ez egyfajta kisebbségi uralom. Másfelől, ha egy diktatúrában olyan nép­ csoportból való emberek uralkodnak, amelyik a lakosságban számszerű többséget alkot, ezt gyakran kényelmesen „többsé­ gi uralomnak” tekintik. Szaddám Húszéin elnök uralm át Irakban például sokan úgy írták le, m int kisebbségi uralmat, m ert ő szunnita arab volt, és a szunnita arabok Irakban kisebbségben vannak. De azt jelenti-e ez, hogy Irakban m ost többségi uralom van, mert az uralkodók m ost főleg a síita többségi közösségből valók? M indkét hatalmi berendezkedést tekinthetjük totalitáriusnak, ezért, szinte definíciószerűen, nem képviselik a lakosság több­ ségét. Ahol totalitárius rezsimekről van szó, ott egyfajta vallási vagy etnikai többséghez tartozni nem szükségszerűen jelenti, hogy a hatalmon lévők azt a többséget képviselik.23 Ha megnézzük az Iszlám Állam példáját, amelyet teljes egészében szunnita arabok uralnak, azonnal tisztázódik, hogy az övék nem „többségi rezsim”, amelyik Szíria szunnita arab többségét képviseli az ellenőrzése alatti területeken (vagy a szunnita arab kisebbséget Irakban). [22] A tudományos irodalomban a kisebbségeket általában úgy határozzák meg, hogy ugyanabban az államban mások uralkodnak fölöttük; általában kul­ turálisan különböznek az uralkodó csoporttól (amelyben a vallás és/vagy a nyelv lehet a leglényegesebb); általában számszerűen kisebbek a domináns csoportnál, de nem mindig; a domináns csoporttal való kapcsolatukban általában el akarják törölni egyenlőtlen státusukat. Lásd: Leonard C. Biegel, Minderheden in bet Midden-Oosten (Kisebbségek a Közel-Keleten) (Amsterdam, 1972), pp. 13-19. [23] Nikolaos van Dam, 'Middte Eastern political dichés: “Takriti* and “Sunni rule” in iraq (Közel-keleti politikai klisék: "takriti" és "szunnita uralom" Irakban; “Alawi rule” in Syria. A critical appraisal' (Alavita uralom Szíriában. Kritikai érté­ kelés, Orient, 21/1 (January 1980).

211

Jasszin al-Hadzs Szaleh szír iái ellenzéki író megjegyezte:

„Szíriában az igazi politikai többségnek nem az arab szunnita többségre kell utalnia, hanem inkább olyan tá r­ sadalmi többségre, amelyik közösségközi”. Szerinte egy „igazságos megoldásnak Szíriában az ország új poli­ tikai többségének létrehozásán kell alapulnia, amelyben a szíriaiak növekvő többsége ismeri politikai képvisele­ tét, és leszámol a kisebbségi, oligarchikus uralommal, cserében lerakja egy új Szíria és egy asszimiláló Szíriái rendszer alapjait. Ez megkívánja az el-aszadista uralom, valamint a Dais és bármilyen szaklista-dzsihádista cso­ port megszűnését, továbbá azt, hogy nemzeti hegemónia nélkül intézményesítsék a kurdok politikai és kulturális egyenlőségét, amely szükséges az állampolgárságon ala­ puló demokratikus Szíria alapjainak lefektetését”.24 M indazonáltal továbbra is az a tendencia, hogy a felek ra­ gaszkodnak azokhoz az érvrendszerekhez, amelyek legjobban megfelelnek saját érdekeiknek.

EGY SZÍRIA-KÖZI KOMPROMISSZUM AKADÁLYAI A rezsimnek a politikai megoldást lehetővé tevő legkisebb kez­ dőlépés megtételéhez is készen kellene állnia valamüyen kompro­ misszumra, ám Genfben ennek a készségnek semmilyen jele nem volt, de még halvány utalás sem történt ilyesmire. A rezsim nem adott kielégítő választ az ENSZ Biztonsági Tanácsának felhívására, hogy engedélyezze, a humanitárius segítség minden szükséget [24] Yassin Al-Haj Saleh, ‘Majoritarian Syria: Justice in conflict resolution (Többségi Szíria: igazság a konfliktus megoldásában), al-Jumhuriya (English), 20 October 2016. Elérhető: http://aljumhuriya,net/en/syrian-revolution/majoritarian - syr ia -jüst íce -in -conflic l -resolu ti on.

szenvedő emberhez való eljuttatását, hogy bocsássa szabadon az önkényesen fogságban tartottakat (többezer ember), szüntesse be a civil célpontok elleni támadásokat és haladéktalanul állítsa le a válogatás nélküli fegyverhasználatot. Valójában ezeknek a teljesíté­ séhez ENSZ BT határozat sem lenne szükséges, hiszen a nemzet­ közi jog értelmében kötelező lépések (mint ahogy ez volt a helyzet 2014 februárjában az ENSZ BT 2139-es határozatával is). Mind­ addig, amíg a rezsim a legapróbb jelét sem adja, hogy kész eleget tenni ilyen kötelezettségeknek, az ellenzék nem lát rá okot, hogy további tárgyalásokba bocsátkozzon. Ha a rezsim nem áll készen arra, hogy akár a legcsekélyebb engedményt megtegye ezeken a pontokon, mire számíthat az ellenzék? Amire az ellenzéknek szüksége lenne, az m inimum egy vi­ lágos jelzés arra, hogy a rezsim kész engedni néhány lényeges pontban. Az igazság szempontjából a volt szír iái miniszterelnök, Rijád Hidzsáb vezette Tárgyalási Főtanács ernyője alatt te­ vékenykedő ellenzék általában helyes álláspontot képviselt, mivel tárgyalásos politikai megoldást keresett, összhangban a 2012-es genfi kommünikével és az idevágó nemzetközi h a­ tározatokkal. De az, hogy igaza van, nem feltétlenül jelenti, hogy a vonatkozó jogokat is sikerül megszereznie. Ami vé­ gül a leginkább számított, azok az eredmények; mivel ezeket nagymértékben a katonai erőegyensúly határozza meg. Ebben az összefüggésben fontos, hogy sem Oroszország, sem Irán, súlyos katonai jelenlétükkel Szíriában, nem akarta elveszíteni Damaszkuszban stratégiai szövetségesüket, ezért továbbra is támogatták az Aszad-rezsimet. A rezsimhez hasonlóan az ellenzék is úgy állt hozzá a kér­ déshez, hogy a győztes mindent visz. A rra a meggyőződésre alapozva tette ezt, hogy az igazság teljes egészében az ő ol­ dalán áll. A Szíria Barátai azonban nem voltak képesek vagy nem akarták olyan mértékig támogatni a szíriai ellenzéket, hogy meg tudják szerezni és egyúttal érvényesítsék azokat a jogokat. 2131

Különböző személyiségek és szervezetek készítettek terveket Szíria politikai jövőjéről, némelyikük a legnagyobb részletesség­ gel. Láttuk, hogy az ENSZ több szíriai különmegbízottja, Kofi Annán, Lajdar Brahimi és Staffan de Mistura is komoly erőfe­ szítéseket tett a politikai megoldás elősegítésére tervek kidolgo­ zásával, és közvetíteni próbáltak a konfliktus fő részvevői között. Az Akciócsoport Szíriáért szövegezte meg a genfi kommünikét (2012), amelyet támogattak az ENSZ Biztonsági Tanácsának ál­ landó tagjai; a Szíria Barátai további ötletekkel álltak elő; a Nem­ zetközi Csoport Szíria Támogatására javaslatokat fogalmazott meg; Oroszország javaslatokkal állt elő; Irán javaslatokkal állt elő; az Egyesült Államok javaslatokkal állt elő; különböző ellenzéki platformok és csoportok terjesztettek elő ötleteket. A Tárgyalá­ si Főtanács megfogalmazta Egy politikai megoldás végrehajtási keretei című dokumentumát és a rezsim javasolt néhány általá­ nos gondolatot. És ott volt a Másnap Projekt, amelyet néhány jól ismert ellenzéki személyiség dolgozott lei; ott voltak a korábbi szíriai nagykövet, Sami Khiyami tervei A kinevezés előnyei egy indoktrinált országban címmel; A Mi vagyunk a Szíria kezdemé­ nyezés a korábbi gazdasági és kereskedelmi minisztertől, Nedal al-Sartól származott; Ide sorolható továbbá az Otthonom Szíria kezdeményezés a korábbi parlamenti képviselőtől, a SOC későb­ bi elnökétől, Rijád Szaiftól; Különböző ellenzéki csoportok ötletei a második tárgyalási menet idején fogalmazódtak meg; és voltak egyéb kezdeményezések is. E tervek legtöbbje azon a feltételezésen alapult, hogy poli­ tikai megoldást kell elérni a rezsimmel folytatott tárgyalások révén. Azonban a rezsim kemény magja nem akart tárgyalni saját távozásáról, ahogy azt az ellenzékiek többsége és sokan mások követelték. A legtöbb félnek világos cél forgott a fejében, de általában nem volt világos terv arra, hogyan érhetik ezt el békés eszközökkel.

214

H O S S Z Ú TÁ V Ú K ILÁ TÁ SO K

M ind a rezsim, m ind az ellenzék számára a tárgyalások jó ötletnek látszottak. De kiderült, hogy az Aszad-rezsim nem veszi komolyan a tárgyalásokat, amennyiben abba beletarto­ zik a valódi hatalommegosztás. Peter Harling szerint: „A szíriaiakat saját téveszméik döntik romba. A magasztos forradalmi illúzió, ami öt év óta még m in ­ dig sokukat hajtja, helyrehozhatatlanul elfajult. Közben másfelől a leginkább "kormányhűeknek" feltételezettek a leikük mélyén felismerték, hogy a rezsim elkövette a jó ­ vátehetetlent és megbocsáthatatlant, és olyan lejtőn zu­ han lefelé, ahonnan nincs visszatérés. Tudják, bár nem képesek beismerni, hogy ami az államból megmaradt, az megtévesztés és csalás. És mégis óriási áldozatokat hoz­ nak továbbra is egy határtalanul korrupt rendszer nevé­ ben. Nyilvávalóan nincs többé visszaút.”25 Bassár el-Aszad szándéka az volt, hogy bárm i áron legyőz­ ze a forradalmat és megnyerje a Szíriáért folyó csatát. És m i­ nél nagyobb az ár, annál inkább folytatja a küzdelmet, m ár csak azért is, nehogy m inden áldozat hiábavalónak bizonyul­ jon. És ez egyaránt vonatkozik m ind a rezsimre, m ind az el­ lenzékre, bizonyára mindaddig, amíg a háború ki nem fárad. A rezsim korábban említett jelmondatát, hogy „vagy Aszad, vagy felégetjük az országot” a legvégső határokig átültették a gyakorlatba. Élet-halál harc folyik, amelyben alig van helye a kompromisszumnak.

[25] Peter Harling, ‘The Syrian trauma' (A szíriai trauma), Synaps, 28 September 2016. Elérhető: http://www.$ynaps.network/the-syriaTi-trauma.

215

KÖVETKEZTETÉSEK

A SZÍRIÁI K O N FLIK TU S A L A P E L E M E I A 2 0 1 1 -E S FO RRA D ALO M ÓTA

Lehet, hogy a szíriai konfliktus nagyon összetett, de külön­ böző alapelemei hasonlóak, még ha - és elég gyakran elke­ rülik is a figyelmet vagy nem vesznek róluk tudomást. Nem haszontalan dolog tehát áttekinteni az alapelemek némelyikét és levonni bizonyos következtetéseket. A kiindulópont az, hogy a szíriai konfliktus élet-halál harc a szíriai rezsim és a különböző ellenzéki csoportok között. A rezsim nem hajlandó tárgyalni a távozásáról, nem kész elfo­ gadni sem a bukást, sem a halálos ítéletet. A fő ellenzéki csoportok viszont sokat nyerhetnek egy olyan politikai megoldáson, melynek keretében egy átmeneti kormányzó testület felállítása formájában megosztoznak a ha­ talm on a rezsim képviselőivel, amint azt a 2012. június 30-ai genfi kommüniké előírja. A genfi kommüniké a következőket tűzte ki: „Egy átmeneti kormányzó testület felállítása, amely olyan semleges környezetet képes kialakítani, amiben le­ bonyolódhat az átmenet. Ez azt jelenti, hogy az átmeneti kormányzó testület teljes végrehajtói hatalmat gyakorol. Ebben benne lehetnek a jelenlegi kormány, az ellenzék és 219

más csoportok tagjai. A testület a kölcsönös egyetértés alapján jön létre.” A „kölcsönös egyetértés" magába foglalja, hogy egy ilyen átm enet csak akkor történhet meg, am ikor a szíriai rezsim is beleegyezik. Az pedig kétséges, hogy ez bekövetkezik-e. A hatalom átadásának egész koncepciója átkos dolog a szíriai rezsimnek, mivel ez előjátéka lehet a bukásának. A rezsim el­ utasítja a politikai tárgyalások révén megvalósuló rendszerváltoztatást. Ezért kompromisszumot kell találni. Eddig egyik oldal sem m utatott semmilyen készséget arra, hogy lényeges engedmé­ nyeket tegyen. Általánosságban a tárgyalásoknak olyan komprom isszum ­ mal kellene végződniük, amelyben egyik fél sem ér el m in ­ dent, amit akar. Ha m indkét tárgyaló félnek az a célja, hogy szinte m indent megszerezzen, amit akar, a másik félnek pedig jóform án semmit sem hagy, ezzel gyakorlatilag lehetetlenné válik a kompromisszum. A fő ellenzéki csoportok időről időre kijelentik, hogy szá­ m ukra elfogadhatatlan a hatalom megosztása Bassár el-Aszaddal és legfőbb támogatóival, akiknek vér tapad a kezéhez. Ezért számukra elfogadhatatlannak látszik olyan kom pro­ misszum, amelyben a szíriai rezsim hatalm a nagyobbik részét megtartaná. A genfi kom m ünikét elfogadó ellenzék számára az a kompromisszum, hogy elfogadják a rezsim azon tagjait az átm eneti kormányzó testületben, akiknek nem tapad vér a kezükhöz. Nézetük szerint egy ilyen átmeneti kormányzó testületnek ki kell zárnia a szíriai rezsim keményvonalas magját, ezt vi­ szont a damaszkuszi rezsim elutasítja. A rezsim szempontjá­ ból az lenne a kompromisszum, hogy ők vonnák be a nemzeti egységkormányba az ellenzék néhány tagját, anélkül, hogy bárm i olyan hatalmat adnának a kezükbe, ami a rezsim pozí­ cióját fenyegetné. Amíg Bassár el-Aszad elnök hatalm on van, 220

ő a fő döntéshozó a rezsim oldaláról, ha tárgyalásokra kerül sor. Az ellenzék azt mondja, hogy az ő céljuk Aszad elnök és rendszerének megbuktatása.1 Ez a nyílt követelés eddig lehe­ tetlenné tette a valódi tárgyalásokat Aszad rezsimjével. „Normális” körülmények között a tárgyaló felek nem tár­ gyalnak a saját felszámolásukról, kivéve, ha valamit nyerhet­ nek egy ilyen eredménytől; de Szíria esetében az ellenzék azt akarta, hogy a rezsim vezetőségének kemény magja tűnjön el a tárgyalások végére (és az átmeneti időszak kezdetére), kilá­ tásba helyezve azt is, hogy bíróság elé állítsák őket, ahol nagy valószínűséggel halálbüntetés vár rájuk. Ez a követelmény ir­ reálisnak bizonyult. Az a feltételezés, miszerint a szíriai rezsim készen áll majd a komoly tárgyalásokra, ha egyszer megfelelő nyomás alá he­ lyezik, logikusnak látszik, de valószínűleg megalapozatlannak fog bizonyulni, amikor valósággá válnak a tárgyalások. A re­ zsim számára a tét (csaknem) az, hogy m indent vagy semmit. Ami a hatalmat illeti, legfeljebb bizonyos kozmetikai változá­ sokat fog elfogadni. A rezsim akaratát ezért csak katonai vere­ ség törheti meg, ami után a (rezsimmel folytatandó) tárgyalá­ sokra többé már nem lesz szükség. Az ellenzék további felfegyverzése sem fogja meghozni a kívánt eredményt, ha csak a rezsim nyomás alá helyezése a cél. Csak a rezsim katonai veresége hozhat igazi politikai át­ menetet vagy rendszerváltást. A rezsim megdöntését követő helyzetet pedig feltehetően rendkívül nehéz lesz kézben tar­ tani, mert előfordulhat, hogy a hatalmat egészen más csopor­ tok szerzik meg, m int azok a mérsékelt világias csoportok, amelyeket eredetileg a nyugatiak és más országok támogattak. Nem elképzelhetetlen egy radikálisan totalitárius iszlamista alternatívája az Aszad-rezsimnek, tekintettel az iszlamista és dzsihádista ellenzéki csoportok dominanciájára, valamint az iszlamista irányzat erősödésére más ellenzéki csoportok köré­ ben. A háború további radikalizálódáshoz vezetett. Ügy néz [J | Interjú Rijád Hidzsábbal, A1 Jazeera, 30 SepLember 2016.

ki, nem vár szép jövő Szíriára a hatalm on Bassár el-Aszad el­ nökkel, de Sziria Aszad nélküli jövőbeni kilátásai sem látsza­ nak ígéretesnek. M indennek ellenére meg kell hozni a politikai döntéseket és lépni kell Szíria jövője érdekében. 2013-ban, amikor egyes jelentések szerint a rezsim vegyi fegyverekkel hajtott végre támadásokat Damaszkuszhoz kö­ zeli ellenzéki körzetek ellen, várható volt, hogy az Egyesült Államok közvetlen katonai akciót indít, ugyanis Obama ame­ rikai elnök előzetesen figyelmeztetett, hogy a vegyi fegyverek használata „teljes mértékben elfogadhatatlan”, hogy annak „következményei” lesznek, és Aszadot „el fogják számoltatni”. Ilyen katonai akciókra azonban nem került sor, jóllehet azok megrázkódtatták volna a rezsimet és kibillenthették volna az egyensúlyából. Ha ezeket az akciókat korlátozott büntetésnek szánták volna, anélkül, hogy azok a rendszer megdöntését eredményezték volna, akkor a rezsim m inden valószínűség szerint ismét talpra állt volna, és életben maradását győze­ lemnek könyvelte volna el (ahogy azt megtette 1967-ben, azt követően, hogy Izrael katonai győzelmet aratott felette).2 Egy átfogó katonai intervenció Szíriában szintén nem lett volna bölcs dolog, tekintettel a lehetséges súlyos következmé­ nyekre (amint az Irakban történt az amerikai-brit katonai in­ tervenció után 2003-ban, és Líbiában 2011-ben, csakúgy, mint Afganisztánban). Másfelől katonai beavatkozással fenyegetőz­ ni, még ha csak burkoltan is, majd nem végrehajtani azt - ez erősen aláásta az Egyesült Államok és általában a nyugati or­ szágok szavahihetőségét. Ráadásul azt a benyomást keltette a rezsimben, hogy bárm it megúszhat, szinte m inden baj nélkül. Obama utódja, Donald Trump elnök más vonalat követ. Nem sokkal azután, hogy a szíriai rezsim a jelentések szerint vegyi fegyvereket használt 2017 áprilisában az Idlib tartó[2] Lásd: Bente Scheller, The Wisdom o f Syriás Waiting Game: Fóréign Policy under the Assads (Szíria kivárásos játszmájának bölcsessége: külpolitika az el-Aszadok alatt) (London, 2013), pp. 209-17.

222

mányban fekvő Han Sejkun ellen, Trump elnök gyorsan rea­ gált egy korlátozott cirkálórakéta-támadással az al-sajrati légi támaszpont ellen, ahonnan állítólag végrehajtották a tám adá­ sokat. A kinyilvánított cél annak megakadályozása volt, hogy a szíriai rezsim „bármikor újból vegyi fegyvereket használjon”. M ind a szíriai rezsim, m ind Oroszország tagadta felelősségét a vegyi fegyverek használatáért, ugyanakkor azt állították, hogy a szíriai légierő eltalált egy, az ellenzékhez tartozó helyi ve­ gyifegyver-raktárt. Az amerikai támadás komoly feszültséget eredményezett Oroszország és az Egyesült Államok között. A rezsim nem kész végrehajtani az ellenzék által követelt drasztikus reformokat, mert az a bukásához vezethetne. Ez az egyik oka annak, hogy a rezsim nem volt hajlandó továbbmen­ ni egy „nemzeti egységkormány” megalakításánál, amelyben benne lenne néhány olyan ellenzéki személy, aki számukra el­ fogadható. A fő ellenzéki csoportok a maguk részéről vissza­ utasították, hogy a rezsim vagy a nemzetközi közösség olyan politikai megoldást erőltessen rájuk, amelyet igazságtalannak tartottak. A jelenlegi rezsim hatalmának meghosszabbítása, annak összes szélsőséges igazságtalanságaival, továbbra is el­ fogadhatatlan számukra. Ezért rendkívül nehéz, ha nem ép­ pen lehetetlen, olyan kompromisszumot találni, amely m ind­ két fél számára elfogadható. A rezsim ellenőrzése alatt álló térségekben élő (nem fel­ tétlenül kormányhű) szíriaiak közül sokan nacionalista ala­ pon elutasítanak bármilyen megoldást, amelyet idegen erők varrnának a nyakukba, s azzal érvelnek, hogy Szíria sorsát és jövőjét egyedül a szíriaiaknak kell eldönteniük.3 A politikai rendezés elérése érdekében m inden érintett felet be kell vonni, különösen azokat, amelyek hatalmat gya­ korolnak Szírián belül. (Az Iszlám Államot és az al-Káidához kapcsolódó szervezeteket, m int a Hajat Tahrir al-Sam, [3] Nour Samaha, 'Survival is Syrias strategy (A túlélés Szíria stratégiája), Rcport Syxia, The Century Foundation, 8 February 2017* Hasonló okokból egy új szíriai alkotmányról szóló különböző külföldi (benne orosz) szövegjavaslatot is elutasítottak eredete miatt.

ki kell zárni, m indenesetre ezek a szerveztek nem is készek tárgyalni.) Az az előfeltétel, mely szerint Bassár el-Aszadot ki kell zárni a rendezésből, és nem játszhat semmilyen szerepet a jövő Szíriájában, egyértelműen akadálya minden politikai rendezésnek, m ár csak azért is, m ert Aszadnak, amíg hatal­ m on van, együtt kellene működnie bármely megoldás kidol­ gozásában. Ha előfeltételként azt követelik, hogy mondjon le elnöki pozíciójáról, nyilván nem fog együttműködni, és eluta­ sít egy ilyen opciót. Törvénytelennek nyilvánítani egy idegen államfőt (vagy azt mondani, hogy elvesztette legitimitását) és a rezsimjével elérendő politikai megoldás előfeltételeként követelni a le­ mondását, egyedülálló és eleve kudarcra ítéltetett. Annak ki­ jelentése, akár megalapozott, akár nem, hogy Bassár el-Aszad elnök illegitim, csak a konfliktus elhúzódásához járul hozzá. A nyugati álláspont csupán ábrándra épül, amíg feltételezi, hogy Aszad saját kezdeményezésből otthagyja elnöki pozíci­ óját (ami a helyzet alapos ismeretét nélkülöző, a szíriai való­ ságot illetően képtelen feltételezés). Semmilyen megbízható értesülés nem volt arról, hogy Aszadnak valaha szándéka lett volna lemondani az elnöki tisztségről és távozni. Annak kijelentését, hogy Bassár el-Aszad a szíriai véres események nyomán elvesztette legitimitását, sok fél tarthatta erkölcsi alapon igazságosnak, de ha a reálpolitika hivatkozási alap lehet, akkor ez irreális, legalábbis, ha a politikai megol­ dás a cél. Végül is Aszad Szíria nagyobbik részében hatalm on volt, és várhatóan még hosszú ideig marad, hacsak: meg nem döntik a rezsimjét, vagy, ki nem neveznek vagy jogilag intéz­ ményes úton meg nem választanak egy utódot. De ha lenne is utódja Aszadnak, az még m indig nem jelentené, hogy megol­ dódik a konfliktus. Az elnök illegitimmé nyilvánítása kétértelműséget és félreérthetőséget terem tett a politikai folyamatban. Különös volna tárgyalásokat kezdeni egy olyan személyiséggel, akit hivata­ losan törvénytelennek nyilvánítottak. Ugyanakkor a nyugati

224

országok (helyesen) támogatták az ENSZ megfelelő szíriai különmegbízottjainak védnöksége alatt folyó genfi Szíria-közi tárgyalásokat. Ezáltal támogatták a szíriai ellenzéki csoportok tárgyalásait egy olyan elnökkel, akit, hasonlóan az ellenzék­ hez, illegitimnek nyilvánítottak. Kitartottak amellett is, hogy Aszad elnököt a Nemzetközi Büntető Bíróság elé kell állíta­ ni. Lévén ez utóbbinak a kilátásai nagyon valószínűtlenek, az ilyen ellentmondások nem hasznosak a konfliktus politikai megoldása szempontjából. A rezsim a maga részéről a rijádi tárgyaló küldöttségek tagjait tekintette terroristáknak, akikkel ezért nem akartak tárgyalni. Az Aszad elnök távozásához való ragaszkodás komoly aka­ dályt képezett a konfliktus megoldásának keresésében. Olyan alternatív személyek, akik átvehették volna Szíria vezetését, egyértelműen azonosítható jelöltek hiányában a távolban sem látszottak. Akiket mégis név szerint említettek, mint az ak­ koriban tábornoki rangban lévő Ali Habib és Dawoud Rajiha - rögtön diszkvalifikáló dtak a rezsim szemében, ha éppenség­ gel egy ilyen kívülről jött javaslat nem a „halál csókját” jelen­ tette számukra.4 Gyakran figyelmen kívül hagyták azt a tényt is, hogy Bassár el-Aszad és legnagyobb hatalmú híveinek a távozása önmagá­ ban nem eredményezné a konfliktus megoldását. Az ellenzék azt követelte, hogy az egész véres kezű vezetőség távozzon. Ez véres kezűnek nevezhető személyek százait, ha nem éppen ez­ reit érintette volna, ha az alacsonyabb rangúakat is (például a biztonsági szolgálatokat) beleértjük. Ezek az emberek feltehe­ tően hevesen védenék pozícióikat és érdekeiket. Hogyan le­ [4] 2011. április 29-én ellenzéki személyiségek kiadtak egy nyilatkozatot, mondván, hogy 1,az egyetlen intézmény, amelyben megvan a képesség az átmeneti időszak vezetésére, a katonaság lenne, különösen a mostani védelmi miniszter, Ali Habib tábornok és a vezérkari főnök, Dawoud Rajiha, Souria Houria, 30 April 2 0ÍL Radzsihát 2012 júliusában merényletben megölték, Habib halálát 2011 au­ gusztusában jelentették be, de az ellenzék állítása szerint elhagyta az országot. A jelentések szerint Habib akkor elfogadható volt az ellenzéknek, mert feltehetően ellenezte a békés tüntetők elleni erőszak alkalmazását

225

hettek volna, azaz lennének készek szabad akaratukból távoz­ ni, ha ez súlyos büntetést vagy kivégzést vonna maga után? Ha pedig távoznának, azt is el kellene dönteni, ki lépjen a helyükbe és milyen intézményeket kellene megreformálni vagy felszámolni. A sok biztonsági szervezetet (nem kevesebb, m int 15) az ellenzék szerint minimálisra kellene csökkenteni és teljesen át kellene szervezni. A tiszti testületek alavita túlsúlyával ugyancsak foglalkozni kellene a megoldás részeként. Sok nyugati és más országbeli politikus módszeresen alá­ becsülte a rezsim hatalmát. Ez részben saját vágyálmainak következménye volt, részben pedig a rendszer ismeretének hiányából fakadt, mely rendszer képes volt elegendő tapaszta­ latot összegyűjteni fél évszázad alatt ahhoz, hogyan maradjon hatalmon a leggátlástalanabb módon. Helyi híveket neveztek ki érzékeny kulcspozíciókba, felszámolták (megölték vagy b e­ börtönözték) azokat, akiket akárcsak meggyanúsítottak azzal, hogy a rezsim ellenfelei, és hosszú ideig folyamatosan növel­ ték saját hatalmukat. A rezsim vezetőivel azonos régiókból, azonos tágabb családokból és vallási közösségekből származó bizalmasok (különösen alaviták) kivételezett bánásm ódban részesültek, bár a szóban forgó emberek sem úszták meg a barbár leszámolást, ha kiderült, hogy ellenzik a rezsimet, vagy ilyesmivel gyanúsították meg őket. E téren a szíriai rezsim több módon is hasonlított Szaddám Húszéin iraki baaszista rezsimjéhez. Másfelől kevés hasonló­ ság akadt azoknak az országoknak a hatalmi berendezkedésé­ hez, amelyekben az úgynevezett Arab Tavasz összefüggésében forradalom zajlott le, m int Egyiptom, Líbia és Tunézia. Azok a várakozások, hogy M ubarak egyiptomi elnök és Kadhafi líbiai vezető rezsimjeinek bukása után a szíriai rezsimnek is össze kell omlania, teljesen megalapozatlanok voltak. Ez azonban a szíriai forradalom korai szakaszában nem akadályozta meg az ellenzéket abban, hogy ihletet merítsen a térség más orszá­ gaiban zajló forradalmi fejleményekből. És e tekintetben bá­

;226

torították őket nyugati országok is. A szíriai rezsim azonban sok vonatkozásban másmilyen volt, meglehetősen egyedi volt hatalmi struktúráját illetően, különbözött azoktól az alavita kisebbség túlsúlya és az erős felekezeti, regionális és tágabb családi kapcsolatok hálózata révén is. Mivel az elnyomó hatalmi intézmények, m int az elit kato­ nai egységek, a biztonsági szolgálatok, a Sabbiba és a rezsim más szervezetei világosan azonosíthatóak voltak erős alavita irányultságuk alapján (noha ezekben az intézményekben is voltak nem-alaviták), a szíriai háborúnak óhatatlanul pusztító felekezeti jelleget kellett öltenie. El kellett vezetnie az alaviták és szunniták közötti polarizációhoz (amit ugyancsak bátorí­ tottak iszlám ista és dzsihádista körök, a szíriai történelem ben nem először, figyelembe véve alaviták legyilkolását az 1970-es évek végén és az 1980-as évek elején, ami az 1982-es hamai vérengzéshez vezetett). Ennek következtében sok alavita kötelességének érezte a rezsim támogatását, attól félve, hogy erőszakos támadás fe­ nyegeti őket a szunnita túlsúlyú iszlamista ellenzéki csopor­ tok részéről az „utolsó ítélet” napján. A fentiekből következik, hogy bármilyen politikai megol­ dásnak komolyan számolnia kell a felekezeti problémákkal (amelyek sokkal régebbiek, m int a szíriai forradalom). A szíriai háború egyértelműen távháború jellegét öltötte azzal, hogy különböző országok (különösen az Egyesült Ál­ lamok, Törökország, Szaúd-Arábia, Katar. Nagy-Britannia és Franciaország) beavatkoztak Szíria belügyeibe az ottani fegyveres szervezetek és más ellenzéki csoportok támogatása révén Oroszországnak és Iránnak stratégiai érdekei vannak Szíriában, és ők is láthatóan jelen vannak katonailag. Nem akarják cserbenhagyni a rezsimet, m ert az stratégiai szövet­ ségesük elvesztését is jelentené, amelybe elég sokat fektettek. Bassár el-Aszadot magánszemélyként Oroszország és Irán számára talán kevésbé fontosnak tekinthető, ha távozása nem járulna hozzá a rezsim összeomlásának elősegítéséhez. Ezt

227

nem kockáztathatják ezek az országok, emiatt Szíria, Aszaddal hatalmon, jelenleg is fontos stratégiai-gazdasági terület m ind Moszkva, m ind Teherán számára. Ráadásul Aszad tá­ vozása nagy valószínűséggel azonnal az egész rezsim távozá­ sához vezetne. Sokszor megmutatkozott, hogy a Nyugat Szíriához való kötődése vágyálmokon alapult, és hogy a reálpolitikával szemben elsőbbsége volt az ideológiának, a demokratikus és erkölcsi eszményeknek. Sok nyugati politikus nem számolt annak valós lehetőségével, hogy Bassár el-Aszad hosszabb ideig hatalm on marad. Láthatóan meg voltak róla győződve, hogy Aszad diktatórikus rezsimje békés tárgyalások útján fel­ váltható demokráciával, m ert ők ezt tartották indokoltnak és jobbnak Szíria számára. De a realitások egész másnak bizonyultak, és sok nyugati politikus nagyon nehezen ismerte be, ha egyáltalán megtette, hogy korábbi álláspontja elham arkodott és irreális volt, m ert ez tekintélyvesztést jelentett volna számukra. Az ellenzék nyugati és regionális támogatása általában túl kevés, túl kései és elégtelen volt ahhoz, hogy az ellenzéknek komoly esélye legyen a rezsim legyőzésére. Nyugati és régi­ óbeli országok ismételten hamis várakozásokat keltettek az ellenzékben, hogy érkezik a meghatározó segítség, s ezzel is hozzájárultak a háború felerősödéséhez, ahelyett, hogy a konfliktus megoldását segítették volna. Az erkölcsi támoga­ tást nem követte elégséges anyagi vagy katonai támogatás vagy hatásos politikai nyomásgyakorlás. A Damaszkuszhoz fűződő kapcsolatok megszakítása után a nyugati országok nem ren­ delkeztek megfelelő eszközökkel a szíriai rezsim befolyásolá­ sára. Csak Oroszországnak és Iránnak voltak eszközei, hogy bizonyos mértékig megtehessék ezt, bár az ő lehetőségeik a rezsim befolyásolására ugyancsak korlátozottak voltak. Az ellenzékiek (hasonlóan nyugati támogatóikhoz) nyil­ vánvalóan nem látták (vagy nem akarták látni), hogy vára­ kozásaik m iért nem voltak reálisak, figyelembe véve a katonai

•'228

erőegyensúlyt a terepen, valamint azt, hogy a nyugati orszá­ gok valójában mekkora (korlátozott) támogatást készek nyúj­ tani. Az érintett nyugati országok támogató szándékaik mel­ lett a gyakorlatban nem voltak m indig őszinték az ellenzék előtt annak tisztázásában, hogy lehetőségeik a helyzet hely­ színen történő befolyásolására sokkal korlátozottabbak, m int amit nyilatkozataik sejttettek. Igazából a nyugati országok csak mérsékelt akarattal és korlátozott eszközökkel foglalkoz­ tak Szíriával, de nem voltak készek ehhez igazítani céljaikat, aminek következtében abban a helyzetben sem lehettek, hogy elérjék azt, amit állításaik szerint akartak. Az ellenzék a nyugati országok által magára hagyottnak és elárultnak érezte magát, de kevés alternatív lehetőségük m a­ radt, ha maradt egyáltalán. Mivel a nyugati országok nem nyújtottak elegendő segít­ séget az ellenzéknek, megnőttek az esélyek arra, hogy Orosz­ ország és Irán felülkerekedjen. A 2015 szeptemberében meg­ kezdett orosz katonai beavatkozás még tovább rontotta az ellenzék kilátásait. A katonai ellenzéknek nyújtandó erőteljesebb támogatás szükségszerűen a háborús cselekmények felerősödéséhez és elhúzódásához vezetne, de nem feltétlenül vezetne a rezsim vereségéhez. Sok függött attól, milyen mértékig készek a távháborúban érintett külföldi országok még mélyebbre taszítani Szíriát a háborúba, amiben már nyakig benne volt. A „reális” megoldásokkeresésének koncepciója ellentm on­ dásosnak és érzékenynek bizonyult. A konfliktus különböző oldalain helyet foglaló felek hajlamosak voltak saját helyze­ tüket és szempontjaikat tekinteni „reálisnak", de nem m indig vették számításba, hogy nézeteiket a gyakorlatban meg lehet-e valósítani vagy sem, akár tárgyalások, akár katonai akciók ré­ vén. E vonatkozásban sok múlott a katonai erőegyensúlyon, és hogy melyik oldal lesz erősebb a másiknál, melyik képes külföldi támogatói segítségével érvényesíteni akaratát. 229

„Helyesnek” vagy „igazságosnak” lenni, ami az elveket il­ leti, általában annyit tett, mint „realistának” lenni a mellettük állók oldalán, még ha a gyakorlatban ezek az elvek megvalósíthatatlanoknak mutatkoztak is, tekintettel a m indent eldön­ tő katonai erőegyensúlyra. Másfelől figyelembe kell venni, hogy a tárgyalások folya­ m án a kiinduló álláspontok nem szükségképpen ugyanolya­ nok, m int azok, amelyek e tárgyalások eredményeként ala­ kulnak ki, legalábbis, ha a felek kompromisszumot akarnak elérni. A rezsim azt akarta, hogy az ellenzék „csökkentse el­ várásait” valamilyen jelentéktelen szintre, míg az ellenzék azt akarta, hogy a rezsim egyezzen bele önnön eltűnésébe. Különböző alkalmakkor nyugati politikai vezetők olyan lé­ pésekre szólítottak fel, amelyekről előre tudhatták, hogy nem hajtják végre őket, m ert az a rezsimmel és fegyveres híveivel való katonai konfrontációt jelentette volna. Ez vonatkozik re­ püléstilalmi övezetek, biztonsági zónák és hum anitárius fo­ lyosók létesítését szorgalmazó nyugati felhívásokra. Az ilyen felhívások aláásták a nyugatiak erejére és befolyására való hivatkozások hitelességét. Ugyanez elmondható az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsának egyhangúlag elfogadott ha­ tározatairól is, hiszen nem tudták megvalósítani őket. Rész­ ben a katonai erő hiánya miatt, részben azért, m ert egyre in­ kább tudatosodott, hogy egy nagyarányú katonai beavatkozás tovább ronthat a helyzeten. A katonai erő alkalmazására való készség hiánya pedig indokoltnak látszott a lehetséges ka­ tasztrofális következmények miatt. Az ENSZ BT határozatait következésképpen nem hajtották végre, ami a szíriai ellenzék körében a „nemzetközi közösség­ be” vetett bizalom további csökkenéséhez vezetett. A „nyomásgyakorlás” koncepciójának alkalmazása fölös­ leges volt a szíriai konfliktusban. Ha felmerül a kérdés, m i­ lyen konkrét eszköz létezett valójában a másik fél nyomás alá helyezésére, kiderül, hogy ezek meglehetősen korlátozottak

230

voltak. A nyugati országoknak hiányoztak a megfelelő kap­ csolataik a damaszkuszi rezsimmel, ezért nem voltak képesek nyomást gyakorolni rájuk a meggyőzés vagy a rábeszélés esz­ közeivel. Ilyen közvetlen kapcsolat hiányában egy harmadik, közvetítő felet kellett felkérni közvetítésre, például Oroszor­ szágot vagy Iránt. Az ezen országokhoz fűződő kapcsolatokat más kérdések árnyékolták be, például Ukrajna kérdése vagy Irán nukleáris képessége és regionális ambíciói. És mivel m ind Oroszországnak, m ind Iránnak megvoltak Szíriában a maguk érdekei és céljai, nem voltak hajlandók a nyugati országok különféle utasításait követni. Hasonló okokból meglehetősen korlátozott volt az Egyesült Államok befolyása Oroszországra és Iránra. Miközben egyetlen nyugati ország sem volt kész a közvet­ len katonai beavatkozásra Szíriában a rezsim ellen, rengeteg közvetett katonai beavatkozás történt olyan országok részéről, amelyek fegyvereket szállítottak a harcoló ellenzéki csopor­ toknak és pénzzel támogatták őket. Ezt tették az Egyesült Ál­ lamok, Szaúd-Arábia, Katar, az Egyesült Arab Emírségek, Tö­ rökország, Nagy-Britannia, Franciaország és mások, A rezsim oldalán ott volt Oroszország és Irán, valamint libanoni szö­ vetségesének, a Hezbollahnak a katonai jelenléte. A 2015-ben megkezdett orosz katonai beavatkozás még rizikósabbá tette a nyugati katonai beavatkozás esélyét Szírián belül, m ert az közvetlen katonai konfrontációhoz vezethetett volna Orosz­ országgal. A Védelmi Felelősség elve alapján, melyet 2005-ben fogad­ tak el az ENSZ tagországai, Szíriában is felmerül a lakosság fenyegetettsége, ahogy Líbiában történt, amikor Kadhafi a líbiai lakosság egy részét fenyegette. Ám a Líbiában történt beavatkozás e tekintetben katasztrófának bizonyult, részben azért, m ert a líbiai rezsim megdöntését nem követte komoly „utógondozás”. Szíriában egy ilyen utógondozás a beavatkozó hatalmakat arra kötelezte volna, hogy legalább egy évtizedig vagy tovább az országban maradjanak, anélkül, hogy garancia 231

lett volna rá, hogy az országból való kivonulásuk után a hely­ zet javulni fog. Ezért nem volt sem politikai szándék, pláne nem katonai kapacitás, hogy érvényesítsék a Védelmi Felelős­ ség elvét Szíria esetében. Általában a katonai beavatkozások inkább több m int keve­ sebb járulékos problémát okoztak, amelyekről kiderült, hogy roppant nehéz megoldani őket, és óriási ember veszteséggel járnak. Ugyanakkor egy olyan változat, melyben Aszad lenne a je­ lenlegi szíriai háború egyedüli győztese, még mindig nem je­ lentené a történet végét. Mert elkerülhetetlennek látszik, hogy egy napon elérkezik a számonkérés az ellenzéki erők vagy a rezsim ellenségeinek az oldaláról a rezsim és támogatói által elkövetett rémtettekért. Ezért a rezsim és az ellenzék közötti komoly tárgyalások tűntek/tűnnek messze a legjobb megol­ dásnak mindkét fél számára. Ezzel kapcsolatban m inden le­ hetőséget meg kellene ragadni, de eddig nem tették. Politikai megoldásra lenne szükség, nem katonaira. M ind­ addig, amíg az érintett felek nem készek a kölcsönösen elfo­ gadható feltételekre épülő tárgyalásokra, nyilvánvalónak lát­ szik, hogy megpróbálják katonai eszközökkel kierőszakolni saját feltételeik és elképzeléseik teljesülését. Ez volt a helyzet a régió csaknem valamennyi országában, m ind a múltban, m ind a m odern időkben. Ennek ismeretében várható volt, hogy a szíriai fejlemények tovább sodródnak a katonai „meg­ oldás” irányába. Nincs olyan sok választási lehetőség: 1. A háború megha­ tározatlan ideig folytatódik, további halált és pusztulást hoz­ va. 2. Győz a rezsim, folytatja diktatúráját és a súlyos elnyo­ mást. (Ezzel kapcsolatban sok függ attól, hogy a nyugati és az Öböl-m enti országok, amelyek az ellenzéket támogatták, elfogadnak-e ilyen de facto helyzetet, vagy mégis tovább tám o­ gatják az ellenzéket, hogy megpróbálják elősegíteni a rend­ szerváltást.) 3. Győz az ellenzék, annak lehetőségével, hogy maga hoz létre egy iszlamista diktatúrát. (Ez esetben sok m ú ­ 232

lik azon, hogy a szíriai rezsim fő szövetségesei készek-e vagy sem eltűrni ennek bekövetkezését.) 4. Egy új kombináció, amelyben az ország (időlegesen vagy véglegesen) elkülönült térségekre szakad, ahol különféle, de általában többé-kevésbé autoriter frakciók uralkodnak. 5. Politikai kompromisszum, amely kedvezőbbnek látszik m inden egyéb lehetséges fejle­ ménnyel szemben. Fontos feladat m inden Szíriában elkövetett háborús bűn­ tett dokumentálása, és ezt nem szabad elhanyagolni. A politi­ kai megoldás keresésének azonban elsőbbséget kell élveznie. Először politikai megoldás szükséges, utána jöhet az igazság­ szolgáltatás; ez nem történhet fordítva. A genfi kommüniké (2012) szerint szükség van a kor­ mányzati intézmények folyamatosságára és a képzett személyi állományra. Ezen intézmények némelyike, különösen a had­ sereg és a biztonsági ügynökségek tele van a rezsim híveivel. Az állami intézmények és a rezsim támogatói olyan mértékig összefonódnak, hogy a „rendszerváltozás” m indenek előtt azoknak az állami intézményeknek az összeomlásához vezet­ het, amelyeken mindig is m úlott a rezsim hatalomban m ara­ dása (mint a hadsereg és a biztonsági szolgálatok, a védelmi és a belügyminisztérium), hacsak a rezsim nem hajlandó teljes együttműködésre, ami kétséges. Abban az esetben, ha eltávo­ lítják a rezsimet, a fő állami intézményeket, amelyek a rezsim hatalmához kötődnek, nem lehet teljesen érintetlenül megtar­ tani, sok idő kell hozzá, hogy alapos átszervezés után ismét teljes kapacitással működjenek. A szíriai háború alatt az emberek és szervezetek a szélső­ séges körülmények hatására egyre inkább radikalizálódtak. Néhány meglévő szövetség mérsékeltből radikálisabbá vált. Míg a nyugati országok eredetileg csak békés, és különösen a feltehetően világias ellenzéki erőket támogatták, később ki­ terjesztették ezt a támogatást különféle iszlamista csoportok­ ra, m int az A hrar al-Sham és a Dzsais al-Iszlam, mivel ezek a

233

szervezetek is aláírták a Tárgyalási Főtanács rijádi nyilatkoza­ tában (2015) megfogalmazott eszmét a politikai megoldásról. Kétséges azonban, hogy azok a szervezetek, amelyek aláírták a rijádi koncepciókat, készek volnának-e a gyakorlatba is átül­ tetni őket, ha meg tudnák ragadni a hatalmat. A rijádi eszmék megvalósítása csak akkor lenne lehetséges, ha ugyanazok a nyilatkozatot aláíró csoportok hajlandók lennének a hatalom megosztására, amennyiben erre alkalom nyílik. Egyes nyugati országok, pragmatikus alapon és az Iszlám Állam elleni harc kényszerűségében katonai szövetségeket kötöttek radikális erőkkel, m int a kurd PYD, amelyeket más helyzetben elutasítottak volna. Amíg nem születik politikai kompromisszum, a szíríai há­ borúnak folytatódnia kell, és amíg ki nem izzadják a politikai megoldást, addig Szíria különböző befolyási övezetekre oszt­ ható. 2016 novemberében Bassár el-Aszad kijelentette: azt ter­ vezi, hogy legalább 2021-ig elnök marad, amíg véget nem ér a harm adik hétéves ciklusa, és hogy kizár m inden politikai változást a háború megnyerése előtt,5 Ha komolyan vesszük ezt a nyilatkozatot, márpedig szerintem komolyan kell ven­ ni, ez azt jelenti, hogy a belátható jövőben valószínűleg nem lesznek érdemi tárgyalások a rezsim és az ellenzék között, és hogy a fejlemények tovább haladnak egy katonai megoldás felé, hacsak (mind külföldi, m ind hazai) fő támogatóinak nem sikerül meggyőzniük Aszadot néhány szükséges engedmény megtételéről. Folytatódniuk kell a komoly erőfeszítéseknek egy politikai megoldás eléréséért. Csodák csak akkor történnek, ha az ember hisz bennük.

[5] New York Times, 1 November 2016.

234

Vége

Nyomta és kötötte Belvárosi Nyomda Zrt 1101 Budapest, Albertirsai u.10., 13-as épület www.belvarosinyomdazrt.hu