Éva és Ádám [2 ed.] 9789633738689

Citation preview

MICHAEL GRANT KATHERINC APPLEGATE

é

v

a

é

s

á

d

á

Első kiadás Konyvmolyképző Kiadó, Szeged, 2014

m

Michael Grant & Katharine Applegate írta: Michael Grant - Katherinc Applegate A mű eredeti címe: Eve and Adam Fordította: Felföldi Edit A szöveget gondozta: Egyed Erika A művet eredetileg kiadta: 2013-ban a Square Fish an imprint of Macmillan, 175 Fifth Avenue, New York, NY 10010, USA Copyright © 2012 by Michael Grant and Katherine Applegate Published by arrangement with Feiwel & Friends. All rights reserved. Cover design by Rich Deas A sorozatterv, annak elemei és az olvasókhoz szóló üzenet a borítóbelsőn Katona Ildikó munkája. © Katona Ildikó, 2014 ISSN 2060-4769 ISBN 978 963 373 868 9 © Kiadta a Könyvmolyképző Kiadó, 2014-ben Cím: 6701 Szeged, Pf. 784 Tel.: (62) 551-132, Fax: (62) 551-139 E-mail: [email protected] www.konyvmolykepzo.hu Felelős kiadó: Katona Ildikó Műszaki szerkesztők: Gerencsér Gábor, Zsibrita László Korrektorok: Gera Zsuzsa, Korom Pál Nyomta és kötötte a Kinizsi Nyomda Kft., Debrecen Felelős vezető: Bördős János ügyvezető igazgató Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a mű bővített, tfkcwe rövidített kiadásának jogát is. A kiadó írásbeli engedélye nélkül nem a teljes mű, sem annak része semmilyen formában - akár elektronikusan vagy mechanikusan, beleértve a fénymásolást és bármilyen adattárolást - nem sokszorosítható.

h3i

EVE & ADAM

barátomnak látnokomnak felelős társamnak

h4i

Michael Grant & Katharine Applegate

1. Fejezet $

ÉPPEN EGY ALMA JÁR AZ ESZEMBEN, amikor a villamos elüt, levágja a lábam, összezúzza a bordáimat, a kezemet pedig felismerhetetlen, nedves vörös cafattá változtatja. Az almát a powelli piac egyik standján láttam. Felfigyeltem rá, mert a csábító élénkvörös Macintosh alma annyira furcsán kirítt az unalmas zöld Granny Smith almák tömkelegéből. Amikor az ember éppen meghal - gondolom, miközben sebzett madár módjára repülök a levegőben -, a szeretetre kellene gondolnia. Vagy ha nem a szereteten elmélkedik, akkor lajstromot kellene készítenie a bűneiről, vagy azon kéne tépelődnie, hogy miért is nem a lámpánál ment át az úton. Almára viszont semmiképp nem kellene gondolnia. Mielőtt a járdán landolnék, észlelem a fékcsikorgást és a rémült kiáltásokat. Hallom azt is, ahogy recsegve-ropogva összetörnek a csontjaim. Nem is olyan borzasztó ez a hang, lágyabb, mint ahogy képzeltem. Olyasmi, mint a bambusz szélcsengő a teraszunkon. Lábak erdeje gyűlik körém. Egy biciklis futár izmos vádlijai között éppen ki tudom venni a feliratot a Lady Foot Locker sportcipőbolt oldalán: 30%-OS LEÁRAZÁS CSAK MA.

h5i

EVE & ADAM A szeretetre kellene gondolnom éppen, nem almákra, és tuti, hogy nem egy új Nike cipőre. Innentől viszont egyáltalán nem gondolkodom semmin, ugyanis túlságosan elfoglal, hogy üvöltsék.

$ KINYITOM A SZEMEMET, ELVAKÍT A FÉNY. Tudom, hogy meghaltam, mert a filmekben mielőtt kinyiffannak, mindig átmennek egy ragyogóan fényes alagúton. - Evening? Kislány, maradj velünk! Evening? Remek neved van. Nézz rám, Evening! Kórházban vagy. Kit hívjunk fel? A fajdalom letaglóz, és rájövök, hogy mégsem haltam meg, pedig bárcsak meghaltam volna, akkor talán tudnék lélegezni, és nem kellene üvöltenem. - Evening? Hogy hívhatlak, Eve vagy Evening? Pirosban játszó fehér folt lebeg felettem, mint egy alkonyi felhő. Szurkál, döfköd és mormog. És még egy és még egy. A felhők komolyak, határozottak. Szaggatottan beszélnek, darabosan, ahogy én is darabokban fekszem itt. Életfunkciók. Előkészíteni. Értesíteni. Engedély. Rossz. - Evening? Kit hívjunk fel? - Nézd meg a telefonját! Kinél van az a rohadt mobil? - Nem találták meg. Csak a diákigazolványát. - Aranyom, hogy hívják édesanyádat? Vagy édesapádat? - Apa meghalt - mondanám, de csak fülsértő nyöszörgés jön ki a számon. Nem is tudtam, hogy ilyen jól énekelek, Vicces, mert igazából semmi hallásom. Az iskolai lánykórusban - csakis kegyelemből - három fölét kaptam, erre most itt vagyok, és kidalolom a lelkemet. h6i

Michael Grant & Katharine Applegate Annyira jó lenne most meghalni. Csak apa meg én, csak mi lennénk, nem ez. A2-es műtő kész. Nincs idő. Azonnal, azonnal! Ki vagyok terítve, mint egy kísérleti állat, mégis haladok, repülök előre a vörös és fehér felhők között. Nem is tudtam, hogy tudok repülni. Ma délutánra annyi mindent tudok, amit reggel még nem tudtam. - Evening? Eve? Mondj egy nevet, bogaram! Próbálok visszatérni a reggelhez, amikor még fogalmam sem volt arról, hogy a felhők beszélnek, és hogy megtörténhet, hogy egy ismereden hozza utánam a lábam vértől csöpögő csonkját. Mit csináljak vele!, kérdezte az a férfi. - Anyukám neve Terra Spiker - énekelem. A felhők egy pillanatra elhallgatnak, azután kirepülök a fényes szobából.

h7i

EVE & ADAM

2. Fejezet $

VESZEKEDÉS HANGJÁRA ÉBREDEK. A férfi forr a méregtől, és a nő is totál pipa. Nem látom őket, mert egy ronda zöld függöny takarásában állnak. Próbálom azt csinálni, amit mindig is szoktam, amikor a szüleim veszekednek: bedugom a fülhallgatóimat, és agyzsibbasztásig felnyomom a hangerőt. Most azonban valami nem stimmel. A jobb kezem nem engedelmeskedik, amikor pedig bal kézzel a fülemhez nyúlok, kiderül, hogy a fejemet vastag gézpólya borítja. A kezemből és az orromból hosszú csövek tekergőznek elő. - Az én lányomról van szó - közli a nő -, úgyhogy ha azt mondom, elhagyja a kórházat, akkor el is hagyja! - Kérem, hallgasson rám! Ha elviszi innen, hamarosan már csak a féllábú lányáról beszélhet! A férfi könyörgőre fogja. Rájövök, hogy nem apa az, mert egy: apa sosem volt könyörgős fajta, igazából inkább duzzogós, kettő: apa meghalt. - Nálam százszor jobb a felszereltség, és enyém a pénzen megvehető legjobb egészségügyi személyzet!

h8i

Michael Grant & Katharine Applegate A nő drámaian kifújja a levegőt, ezzel nyomatékosítva a kijelentését. Ez a sóhaj anyám védjegye. - A lánya tizennégy órás műtét után, kritikus állapotban fekszik az intenzív osztályon! Minden valószínűség szerint el foga veszteni a lábát, és maga szállítani akarja? De milyen indokkal? Mert kényelmesebb? Mert a maga ágyneműi sűrűbb szövésűek? Pontosan miért? Tök jól érzem magam, mintha gondtalanul lebegnék, de ez a férfi, aki szerintem orvos lehet, kicsit odavan a lábam miatt, ami éppenséggel nem viselkedik sokkal jobban, mint a kezem. Meg kell nyugtatnom szegényt, anyát pedig rá kell vennem, hogy hagyja őt békén (amikor anya ilyen állapotban vari, legjobb visszavonulót fújni, és rendezni a sorokat), de a torkomon lenyomott cső miatt képtelen vagyok megszólalni. - Semmilyen körülmények között nem engedem, hogy ez a beteg elhagyja a kórházat! - jelenti ki az orvos. Csend. Anyám a fájdalmas hatásszünetek mestere. Végül megkérdezi: - Doktor úr, tudja, mi a neve az új kórházi szárnynak? Hosszabb csend. A hozzám csatolt masinák békésen zümmögnek. - Spiker neurogenetikai részleg - nyögi ki végül az orvos, mint aki hirtelen csatát vesztett, vagy egyszerűen csak lejárt a kávészünete. - A mentőkocsim odakint áll - közli anya. Sakk-matt. - Ugye, meg tudja sürgetni a papírmunkát? - Ha meghal, a maga felelőssége. Valószínűleg nem igazán tetszik nekem az orvos szóválasztása, a gépeim ugyanis úgy elkezdenek szirénázni, mint valami olcsó autóriasztó. - Evening? - szalad oda az ágyamhoz anya.

h9i

EVE & ADAM Tiffany fülbevaló, Bulgari parfüm, Chanel kosztüm. Anyuci laza pénteki kiadásban. - Szivecském, semmi baj - nyugtatgat -, mindent kézben tartok. A remegő hangja azonban elárulja. Anyám hangja sohasem remeg. Próbálom egy milliméternyire elmozdítani a fejemet, és rájövök, hogy annyira talán nem is érzem jól magam. Az autóriasztó sem akar eldugulni. Az orvos a lábamról, vagyis a lábam maradványairól motyog, anya pedig lakkozott körmeit az egyik vállamba mélyesztve a párnámba temeti az arcát. Még az is lehet, hogy sír. Biztosra veszem, hogy oda minden remény, de ekkor a másik vállamon erős szorítást érzek. Egy kéz szorít. A szememmel követem, ahogy a kéz karban folytatódik, majd megjelenik előttem a nyak és a fej is. A kéz egy sráchoz tartozik. - Dr. Spiker - szólal meg a srác -, beteszem a lányát a mentőkocsiba. Anya beleszipog a kórházi hálóingembe. Összeszedi magát, és felegyenesedik. Újra nyeregben érzi magát. - Mi a fenét keresel itt, Solo? - mordul rá a srácra. - Otthon felejtette a telefonját, amikor felhívták a baleset miatt - és a srác felém int a fejével. - Maga után jöttem a Spiker egyik limuzinjával. Nem ismerem a srácot, még névről sem (egyébként most viccen kívül: milyen név már az, hogy Solo?), de biztosan anyának dolgozik. A srác a csövek és a riadalom közepette lenéz rám. A kinézete elég rendezetlen, a haja túlságosan hosszú, és rég borotválkozhatott. Magas, széles vállú, izmos, szökés hajú. Eszméletlenül kék a szeme. Első blikkre hokis vagy szörfös, vagy valami efféle lehet.

h10i

Michael Grant & Katharine Applegate Igazán örülnék, ha levenné rólam a mancsát, hiszen nem is ismer, és egyébként is iszonyúan zavar, hogy alig maradt intim zónám a sok cső meg az infúzió miatt. - Nyugi, Eve! - nyugtatgat, amit idegesítőnek találok. Az első válasz, ami erre eszembe jut, úgy kezdődik, hogy „Menj a...” és egy olyan szóval végződik, amit esélyem sincs kiejteni, mert a „p” betű is benne van. Momentán semmi kedvem új barátokat szerezni. Több fájdalomcsillapító viszont jól jönne. Ráadásul anya Eveningnek hív, a barátaim E.V.-nek, de senki nem nevez Eve-nek. Szóval, még ez is. - Kérem, gondolja át, dr. Spiker... - próbálkozik az orvos elhaló hangon. - Hát, akkor induljon a banzáj! - közli a Solo nevű srác. Körülbelül annyi idős, mint én, tizenegyedikes vagy tizenkettedikes. Ha anyának dolgozik, akkor gyakornok vagy csodagyerek lehet. - Beszáll a mentőkocsiba, dr. Spiker? - Dehogy! Ki tudja, milyen mikroorganizmusokkal lehet tele az a mentőkocsi. Vár a sofőröm - közli anya. - El kell intéznem pár hívást, és nem hinném, hogy a mentőkocsi hátulja lenne erre a legalkalmasabb hely. Találkozunk a laborban. Az orvos sóhajtva megnyom egy gombot, mire a masináim elcsendesednek. Anya puszit nyom a homlokomra. - Mindent elrendezek, cseppet se aggódj! Pislogok, hogy lássa, igazából cseppet sem aggódom. A csepegő morfium gondoskodik a nyugalmamról. Anya megkapja Solótól a telefonját és a táskáját, majd eltűnik a szemem elől, csak a Jimmy Choo cipője sietős kopogását hallom. h11i

EVE & ADAM - Hülye ribanc! - fakad ki az orvos, amikor anyám hallótávolságon kívül kerül. - Nagyon nem tetszik ez nekem. - Semmi gáz! - mondja neki Solo. Semmi gáz. Neked persze semmi, okostojás. Tűnj el! Ne szólj hozzám, és ne merj rólam beszélni! És vedd le rólam a mancsod, rosszul vagyok Az orvos ellenőrzi az egyik infúziós zacskómat. - Aha - mormogja. - Maga orvos? Solo szája sokatmondó és kissé önelégült félmosolyra húzódik: - Csak amolyan lótifuti, doktor úr. Solo felmarkolja a szatyorba tett holmijaimat és a hátizsákomat. Hirtelen beugrik, hogy emelt szintű biológiából van házi: ki kell tölteni egy Mendel első szabályával kapcsolatos feladatlapot. Egy adott organizmuspár szaporodásakor azok utódja véletlenszerűen örökli a két szülő egy-egy allélját. Genetika. Szeretem a genetikát, a szabályokat, a rendet. A legjobb barátnőm, Aislin szerint ez azért van, mert imádom irányítani a dolgokat. Nem esik messze az alma a fájától. Irtó sok házi feladatom van, szeretném mondani, de mindenki céltudatosan sürög-forog. Ráébredek, hogy ha meghalok, akkor a biológia feladatlapom már egyáltalán nem lesz olyan fontos. Azt hiszem, az elhalálozás elfogadható indoknak számít arra, hogy nem csinálom meg a házit. - Kutya bajod sem lesz - biztat Solo. - Nemsokára futhatod a 10 km-es távokat. Próbálok megszólalni. - Heh a hiháha! - motyogom. Hát igen, nem tudom kiejteni a „p”-t ezzel a csővel a torkomban. Aztán elmerengek: honnan tudja ez, hogy szeretek futni? h12i

Michael Grant & Katharine Applegate

3. Fejezet $

SZÓVAL, EZ A FŐNŐK LÁNYA. Fényképen persze már láttam. Az ember nem tud úgy bemenni Terra Spiker irodájába, hogy ne vegye észre a lánya fényképeit. A kedvencem az, amelyiken Eve izzadtan, kipirulva, szívdöglesztő mosollyal az arcán beér a célba. Lenézek a hordágyra. Eve mindkét szeme alatt súlyos zúzódás van, mégis szembetűnő, mennyire hasonlít az anyjára: magas arccsont, nagy, mélyen ülő szemek. Magas és karcsú. Mondjuk, ezzel nagyjából ki is merülnek a hasonlóságok. Terra egy szemét jégkirálynő: rideg szőke haj, számító szürke szemek. Eve viszont... ő teljesen más. A haja napszítta aranyszőke, a szeme meleg barna. Az legalábbis tuti, hogy barna. És jelenleg kissé keresztbe áll. Nincs túl sok hely ezen a keskeny ülésen a mentőkocsi hátuljában. Majdnem lerepülök róla, amikor a mentő szirénázva kisüvít a sürgősségi osztályról. Elvigyorodom. - Taposs bele, haver! - ordítom előre a sofőrnek. Eve hordágyának a másik oldalán ülő orvos lesújtó pillantást vet rám.

h13i

EVE & ADAM Persze nem kellene ennyire élveznem a helyzetet, de akkor is, szirénázva átsüvíteni San Francisco utcáin az elhúzódó autók között? Tok király! Különben is, Eve-nek kutya baja sem lesz. Szerintem. Semmi perc alatt a hídnál vagyunk. A hídnál. A Golden Gate még mindig a csúcs, sosem unom meg. Néha arról ábrándozom, milyen menő lenne szörfdeszkával lecsúszni a kábelen. Persze tuti, hogy óriásit zuhannék, és szörnyethalnék. De előtte megakirály volna! A térdemre könyökölve ülök, próbálom kicsit előrébb hajtani a vállamat. A vállam egész jó, miért is rejteném el? Tudom, hogy Eve is bámul engem. Nincs ezzel semmi baj, én is őt. - Áááá áááá! - ordít fel hirtelen fájdalmában. Nagyon fájhat neki, úgyhogy lehet, hogy abszolút nem is bámul. - Doki, nem tudna segíteni a lányon? - kérdezem. A doki előrehajol, és ellenőrzi az infúziós csövet. A cső meghajlott, ezért nem folyt az infúzió. A doki kiegyenesíti, és fehér ragtapasszal rögzíti. - Egy perc, és máris jobban lesz. - Remek - nyugtázom, és közelebb hajolok Eve-hez, hogy hallja, amit mondok. - Szóltam neki, hogy toljon egy kis morfiumot - mondom hangosan és tagolva. Mintha próbálná felém fordítani a szemét, de nem igazán sikerül fókuszálnia. Egy pillanatra belém hasít, atyaég, mi van, ha tévedek? Mi van, ha mégis meghal?Hirtelen szinte bőghetnékem támad. Nyilván nem kerül rá sor - mármint a bőgésre -, de azért váratlanul elönt a szomorúság. Próbálom elhessegetni az érzést, amennyire tőlem telik, de ha egyszer az ember megpillantja a nagybetűs Halált, a Kaszást, amint ott ül egész közel, hát, elég nehéz leállni. h14i

Michael Grant & Katharine Applegate - Nehogy meghalj nekem, oké? - mormolom. Zavart szeme engem keres, mintha célba akarna venni, de nem igazán sikerül rám irányítania a célkeresztet. Ezért megint odahajolok hozzá, szinte összeér az arcunk, és a fejét magam felé fordítom. Sajnos a másik kezemmel rátámaszkodom a lábára - pont a sérült lábára -, úgyhogy Eve felordít. Az orvos úgyszintén. Ezek után már nem mondhatom el, amit a megnyugtatására terveztem: Nyugi, én már sok mindent láttam, sokat tudok! Anyádnak vannak eszközei. Nem fogja hagyni, hogy meghalj!

h15i

EVE & ADAM

4. Fejezet $

MŰTÉT? MIFÉLE MŰTÉT? Azt mondják, tizennégy órás műtétem volt. De én nem is iga- L zán voltam ott. Valami furcsa tájon bolyongtam álmok, rémálmok I és emlékfoszlányok között... meg közben volt egy kis vásárlás is. Igen, tutira volt benne egy olyan hosszabb álom, amiben Aislin ' és én a belvárosban a Markét Street-i hatalmas Westfield Mail bevásárlóközpontban kószáltunk. Persze ez emlékkép is lehetett, nehéz eldönteni, amikor a véremet telenyomták valamilyen a tudatomat az érzékszerveimtől elválasztó szerrel. A magán-mentőautóval érkező új orvosom köpenyén ez a felirat v olvasható: Dr. Anderson Spiker Biotechnológiai Gyógyszergyár Jobbá tesszük az életét Elegáns fakófekete köpeny. Úgy néz ki benne, mintha inkább a hajamat jött volna melírozni a pulzusmérés helyett.

h16i

Michael Grant & Katharine Applegate Solo továbbra is kitartóan bámul. Nem úgy, mintha hullajelöltre nézne, inkább úgy, mintha antropológus lenne, aki az Amazonas óv erdejének kellős közepén most fedezett fel egy új törzset. Az út kicsit rázós volt a hídon át, de felfedeztem, hogy akár szőrfőzhetek is a fájdalom taraján, érzem, amint átgördül, feltornyosul, majd lecsapódik. Nem is olyan rossz, ha az ember valami másra, bármi másra gondol. Kész csoda amúgy, hogy képes vagyok gondolkodni, hiszen a lábamat nemrégiben levágta a villamos, aztán újra visszaragasztották (valami ilyesmi lehet az orvosi kifejezés). Hálás vagyok a kósza gondolatokért, amelyek elárasztják az agyamat. A) GONDOLAT: Négy fölét kaptam a biológia kiselőadásomra, ami tök gáz, mert lerontja a jegyemet, és lehet, hogy az átlagomat is, ami azt jelenti, hogy soha nem jutok be egy rendes egyetemre, amiből meg az következik, hogy sosem szabadulok a dilis anyám karmai közül. Tudom, hogy a nagy egyetemes dolgok mellett mindez nem számít igazán, főleg most, de nem is ez a lényeg. Tuti, hogy Ms. Montoya azért adott rosszabb jegyet, mert azzal kezdtem az előadást: „A fiúknak is van mellbimbójuk.” Lehet, hogy újat mondtam neki. Kockázatos húzás volt, az biztos, de ez volt a második óránk, én voltam az első előadó, és a Red Bull még csak egy-két agysejtnek adott szárnyakat, úgyhogy azt tettem, amit tennem kellett. Húsz gyerek volt a teremben. Amikor előrementem, hogy az iPademet csatlakoztassam a projektorhoz, a lehetséges negyven szemgolyóból összesen nyolc nézett rám. Miután elmondtam a nyitó mondatomat, harminckilenc szemgolyó irányult felém. Jennifer egyik szemére kancsal, úgyhogy a teljes negyvenet nem értem el. h17i

EVE & ADAM - Miért? - tettem fel a kérdést, majd bemutattam az első diát, amelyen egy fiú felsőteste látszott. Jó kis felsőtest volt, nagyon jó kis felsőtest, és tudtam, hogy ezzel fenntarthatom kilenc hetero lány és egy meleg fiú érdeklődését. Olcsó húzás volt, de a szexet mindig kajálják. így van ez az idők kezdete óta, és így is lesz. Ezen az unalmas kiselőadásos napon az unalmas tizenegyedikes biológiaórámon az unalmas Bay Area Művészeti és Természettudományi Iskolában éppen egy csupasz kemény felsőtestre és az alatta látható domborodó hasizomra volt szükség. Úgy állítottam össze a kiselőadást, hogy ezt a diát még kétszer láthassuk. Ezenkívül mutattam még DNS-molekulákat, egy rövid dinoszauruszos kisfilmrészletet a természetes kiválasztódás bemutatására (mert bizony gyümölcsöző unatkozó srácoknak bemutatni, hogy falja fel az egyik dinoszaurusz a másikat), valamint az elmaradhatatlan grafikonokat, kördiagramokat és egyenleteket, amelyek a P jegy zálogai. A közönség figyelmének fenntartására pedig ott volt a felsőtest. Azt hittem, hogy erre tutira csillagos ötöst kapok. Tévedtem. Oké, kicsit elidétlenkedtem, de akkor is: négyes fölé egy ilyen hasizom után? B) GONDOLAT: Ki kellett segítenem Aislin gennyláda pasiját suli után. Emiatt éppen Aislin legutóbbi kétségbeesett SMS-ét olvastam, amikor megakadt a szemem azon a nem oda passzoló almán. Ezért nem figyeltem, hová lépek, és ezért vagyok most egy mentőkocsiban egy szépségszalonból szalasztott orvossal és egy folyamatosan önelégült képet vágó sráccal.

h18i

Michael Grant & Katharine Applegate C) GONDOLAT: Már megint kihagytam az iskolai bált. (Már volt programom akkorra: rendeznem kellett a zoknis fiókomat, és közben régi Jón Stewartműsorokat nézni a laptopomon.) Aislin szerint nem vesztettem semmit, neki is kár volt erre pazarolni azt a jó kis piát. Bár átvizsgálták a táskákat a biztonsági őrök, Aislinnek sikerült becsempésznie három üveg citromos vodkát. Kicsit aggódom érte. D) GONDOLAT: Nem tudok rájönni, mi a helyzet ezzel a Solo fiúval. Anya saját helyettesének használja? Ez lenne a munkája? E) GONDOLAT: Solo tekintetének van valami távolságtartó, „ne köss belém” villanása. Nehéz lenne lerajzolni, de az arcokat amúgy sem sikerül soha jól elkapnom. A múlt héten alakrajzórán Ms. Franklin megkérdezte, gondoltam-e valaha arra, hogy biológiai tanulmányok helyett művészeti tanulmányokat folytassak. Kértem tőle egy új radírt. F) GONDOLAT: Solónak óceánillata van, amikor közel hajol, és megsimítja a hajamat. G) GONDOLAT: Sok), miután lágyan megsimította a hajamat, hihetetlenül béna dob szólóba kezd az oxigénpalackomon. H) GONDOLAT: h19i

EVE & ADAM Lehet, hogy soha többé nem futhatok.

h20i

Michael Grant & Katharine Applegate

5. Fejezet $

Behajtunk a spiker biotech területére. A vállalatot a Tiburon-félsziget távolabbi felén a Golden Gate híddal szemben kanyargó utakon lehet megközelíteni. Nem igazán király, ahogy fölfelé hajtunk, mert ezen a ponton az út körülbelül hatvan méterrel az óceán felett kanyarog. A Spiker-komplexum inkább függőlegesen helyezkedik el, mint vízszintesen. A fent kanyargó út és a lenti óceán között húzódó meredek lejtőre épült, és hatalmas. A víz felől úgy néz ki, mint egy Smaragdváros és egy nagyvárosi Apple-üzlet keresztezéséből született óriásbébi. A komplexum három masszív oszlop köré épült, amelyekben több lift is van. A közöttük lévő területet egyfajta zikkuratszerű teraszos építmény foglalja el, amelyen tisztások, egész emeletet beborító kertek, homokos röplabdapályák találhatók, és egy medence is helyet kapott. Munkahelynek nyilván kiváló, ha az ember el tud kerülni bizonyos személyeket. Az első számú elkerülendő személy pedig nem más,mint maga a főnökasszony, Terra Spiker, akit vállalat szerte csak Terror Spiker néven ismernek. Szerintem ezzel a nyilvánvaló összefüggéssel számolniuk kellett volna a szüleinek: ha az ember Terrának nevezi a lányát, és felcseperedve

h21i

EVE & ADAM pszichopata bestia lesz belőle, akkor az emberek tutira „Terrornak” fogják hívni. A komplexum elrendezéséből adódóan az alsóbb emeletek nagyobb területűek, a felsők pedig kisebbek. A legalsó emelet, az első szint a legnagyobb kiterjedésű, itt található a ritka betegségek kutatási részlege. Itt azokkal a nem túl népszerű betegségekkel foglalkoznak, amelyeknek a gyógyításából senki sem fog meggazdagodni. Sok mindent mondhatunk Terráról, de meg kell hagyni, nem kis munkát végzett ott lenn, az első szinten. Főleg a gyógyszerek terén, amiknek hála olyan emberek gyógyultak meg, akiket elevenen faltak fel valamilyen paraziták vagy baktériumok, most pedig az első szint munkájának köszönhetően élnek és virulnak. Mert Terra Spiker kijelentette: „Pokolba a nyereséggel, egymilliárd dollárt költünk ennek a betegségnek a leküzdésére!” Miért nem vizsgálja senki komolyabban a Spiker Biotech ügyeit? Amiatt, ami az első szinten történik. Mert a pszichopata bestia egy csomó életet megment. És ugyanakkor miért szeretnék olyan sokan alapos vizsgálat alá vetni Spikert? Amiatt, ami a hetedik és a nyolcadik szinten folyik. Én a negyedik szinten lakom. A szüleim, Isabel és Jeffrey Plissken Terra üzleti partnerei voltak még akkor, amikor minden vagyonuk egy leharcolt IBM számítógép, néhány Petri-csésze és egy álom volt. Nem emlékszem rájuk. Ez van. Mondhatnám, hogy Terra nevelt fel, de az nem fedné a valóságot. Ő nem az anyám, ö csupán lakóhelyet és megfelelő oktatást biztosít nekem, és munkát ad a laborban. Megtűr engem. Még ennyit sem tenne, ha tudná...

h22i

Michael Grant & Katharine Applegate

6. Fejezet $

AZ ACÉLAJTÓ KINYÍLIK, egy túlzottan kivilágított garázsba jutunk. Két férfi és egy nő vár, akiken ugyanolyan köpeny van, mint dr. Andersonon. Díszkíséretet kapok. - Az állapota stabil - közli dr. Anderson -, jól van. A három köpenyes meglepettnek tűnik. Orvosi szaknyelven mormognak valamit, amit képtelen vagyok dekódolni. Áttolnak egy fehér csempés alagúton. Solo ott lépked mellettem. Egy nagy üveglifthez érünk. A csoport tagjai egyenként odaállnak egy falra szerelt lencse elé. - Optikai leolvasó - magyarázza Solo, amikor a zöld fény végigpásztázza. Csak néhányszor jártam anya irodájában. (Szerinte, ha összekeverjük az otthon és a munka világát az olyan, mintha Sprite-ot kevernénk a whiskybe.) A komplexum elképesztően látványos, az Architectural Digest építészeti magazin így jellemezte: „Frank Gehry szteroidos változatban.” Ha a műholdképeket megnézzük, több biztonsági elemet találunk, mint a Pentagonban. Még a biztonsági kapukon is vannak biztonsági kapuk.

h23i

EVE & ADAM Ilyesfajta kiterjedt építményre inkább a Szilícium-völgyben számítana az ember, nem Marin megyében. A Spiker Biotech azonban másmilyen vállalat, szereti mondogatni anya, és gondolom, ezért is döntött úgy, hogy máshol építi fel. Anya a „másmilyen” szót használja, mások azonban ennél rosszabb dolgokat mondanak. A gyógyszergyárak világában a Spiker a Harley Davidson-os rosszfiú, akivel az apák nem engednek el randira. Először ötödikben vettem ezt észre, amikor Ms. Zagarenski kiosztotta azt a levelet, amelyben arra kérte a szülőket, hogy a pálya- választási hét alkalmából beszéljenek az osztály előtt. És mindenki kapott ilyen levelet, csak én nem („Anyukád olyan elfoglalt, kedvesem”). Hát, ekkor esett le a tantusz. Még Danny Rappaport is kapott, pedig mindenki tudta, hogy az apja Mendocino legnagyobb marihuánaültetvényese. A lift felsuhan a hatodik emeletre, az ajtaja kinyílik, és elénk tárul az előcsarnok lélegzetelállító látványa. Márvány, üveg, acél, lépcsőzetes szökőkút. Úgy néz ki, mint a Ritz-Carlton Szálloda, ahová apa elvonult, ha túl sokáig elhúzódtak a veszekedések. Várom, mikor lép elő a concierge, aki hirtelen ott is terem. - Szívem - fogad anya -, isten hozott a birodalmamban! Parfümfelhőbe borít az ölelésével, és odasúgja: - Anyuci mindent helyrehoz. Csapóajtókon keresztül vezet bennünket, majd hirtelen egy kórházban találjuk magunkat. Első osztályú luxuskórházban. Dr. Andersonnak egy egész osztag asszisztens áll rendelkezésére: szakorvosok, ápolók, technikusok, de ha jól látom, csak egy betege van. Döbbenten állapítják meg, hogy milyen jó állapotban vagyok. Mindenki meg akarja szemlélni a szétroncsolt kezemet, ami úgy feldagadt, mint

h24i

Michael Grant & Katharine Applegate egy túlfőzött virsli. Megtudom, hogy a lépem - akármi is az - megrepedt. Az egyik bordámat is elveszítettem. - Nem fog hiányozni - nyugtat meg dr. Anderson. A nap szenzációja azonban a visszaragasztott lábam és a rajta lévő Frankenstein-varratok. Anya (aki mindig apára hagyta a sebtapaszok felragasztását, mert rosszul lett a vér látványától) különös érdeklődést mutat. A hálóingem olyan, mint egy túlméretezett asztalkendő, ami alig takarja a leglényegesebb testrészeket. Ha nem lennék begyógyszerezve, elsüllyednék szégyenemben. Szerencsére Solo az előcsarnokban maradt. - Kész csoda! - lelkendezik egy ápolónő. Nekem borzalmasnak tűnik a sok vér, a genny és a géz, de el kell ismernem, nem érzem magam olyan szörnyen, mint pár órával ezelőtt. A hasogató fájdalom lüktetővé csillapodott. Mikor végre kiveszik a csövet a számból, az első dolog, amit rekedten elsuttogok: - Éhes vagyok. Erre mindenki elismerően felnevet, és megtapsol. Az egyik ápoló, egy idősebb, gondosan nyírt ősz szakállú férfi úgy mutatja be a szobámat, mint egy borravalóra ácsingózó londinerfiú. Wifi! Síkképernyős tévé! Olasz márvány! Melegített törülközőtartó! - Szükséged van még valamire? - kérdezi anya. - A pizsamádat és a köntösödet elhozatom otthonról. Próbálok koncentrálni. - A laptopom. A Titus Andronicus-os pólóm, tudod, a kék. Esetleg egy kis Clearasil krém. - A laptopodra még sokáig nem lesz szükséged. - Nem tudod, hol lehet a telefonom? - krákogom. - Fel kell hívnom Aislint. Az a srác... Solo...? mintha azt mondta volna, hogy valaki leadta.

h25i

EVE & ADAM Kényszeredett mosoly. Anya nem szereti Aislint. Megtűri, de csak annyira, mint azt a házi vadászgörényt, amit sosem sikerült teljesen szobatisztaságra szoktatnom. Azt hiszem, azért nem kedveli Aislint, mert egyszer lehányta mojitóval a hétezer dolláros, teljes testmasszást nyújtó svédmasszázsfotelt, mire az rövidzárlatot kapott. Aislin viszont meg van győződve róla, hogy akkor fordult a kocka, amikor gyógymódot ajánlott anya krónikus fejfájására. Úgy rémlik, mintha valami „lepedőakrobatikát” emlegetett volna neki. - Derek, nézzen utána, hogy Solónál van-e a lányom telefonja! A technikus elviharzik, és pár perccel később megjelenik Solo, kezében egy nejlontáskával. - Valaki leadta a mobilodat - közli. - És a vázlatfüzetedet is. Egy kicsit sáros lett, de semmi komoly. - Kösz! - hálálkodom. Olyan a hangom, mint a dédanyámé az esti mentolos Marlboro után. - Ezt majd én elteszem - közli anya, de Solo valamiért nem ereszti el a vázlatfüzetemet. Anya megrántja, mire a füzet a földön landol. Egy olyan rajznál nyílik ki, amin több hétig dolgoztam az alakrajzórára. Egy valós vagy képzeletbeli személyt kellett lerajzolnunk élő modell vagy fénykép használata nélkül. Bagatell, gondoltam először. De aztán kiderült, hogy nem is olyan könnyű. Sok) lehajol érte, a rajzot bámulja. Befejezetlen férfiarc profilból. Nem emlékezetből csináltam, csak úgy beugrott. Leginkább csak vonalak, szögek, síkok. Óvodás Picasso-rajz. Irtó béna. Solo nézi, majd rám mered. - Érdekes - közli anya rá sem pillantva a rajzra, miután elveszi h26i

Michael Grant & Katharine Applegate Sajótól. Becsapja a vázlatfüzetet, és az egyik asszisztens kezébe nyomja. Anya nem szereti a művészetet, sem az enyémet, sem másét, talán azért, mert apa művész volt. füstin szobrásznak középszerű volt, szereti mondogatni, és itt mindig hatásszünetet tart és megemeli kifogástalanul formázott szemöldökét, csődtömegnek viszont elsőrangú.” - Szóval, művész vagy - állapítja meg Solo. - Jelenleg beteg - feleli anya-, és most pihennie kell. - Jól van - hagyja rá Solo, és anya felé nyújtja a telefonomat. - Ne! - vágok közbe gyorsan. - Megnéznéd először, hogy van-e üzenet? A jelszó 0123. - Feltörhetetlen - mondja Solo, miközben átfutja a leveleimet. - Aislin azt kérdezi: „Mi a franc van veled, kinyiffantál vagy mi az úristen, lécci lécci lécci hívj!” - Nem hívtad fel? - kérdezem anyát. - Biztosan halálra... - Kicsit sok volt a dolgom, drágám! - csattan fel anyám. - Megkérek valakit, hogy hívja fel, és mondja meg neki, hogy jól vagy. Látom rajta, hogy direkt el fogja felejteni. - Megtennéd? - kérdezem Solót. Nem tudom, miért éppen őt szúrtam ki, azon kívül, hogy még mindig a kezében tartja a telefonomat. - Persze, nem gond - érinti meg a telefon képernyőjét. - Megvan, ne aggódj! Fotografikus memóriám van. - Komolyan? - kérdezem tétován. Hirtelen iszonyatos fáradtság tör rám. - De csak az igazán fontos dolgokra - feleli Solo. Egy ideig a lábamat fürkészi, majd feljebb siklik a tekintete. Nem igazán tudom, hogy a kilapított kezemet vagy a cicimet bámulja (szintén elég lapos), de akárhogy is, nem vagyok társasághoz öltözve. h27i

EVE & ADAM Egy pillanatra összetalálkozik a tekintetünk. Odanyújtja a mobilomat anyának, majd az ágyam körül álló rajongótábort megkerülve távozik.7.

h28i

Michael Grant & Katharine Applegate

7. Fejezet $

ÓRÁKKAL KÉSŐBB ÉBREDEK, miután kikecmeregtem a fájdalomcsillapító bódulatából. Sötét van, de a szobámat lágy sárga fény világítja be. Ha jobbra pillantok, akár romantikus étteremben is lehetnék, egy borzasztóan pocsék randin. Elsőként Solóra esik a pillantásom, aki elmélyülten tanulmányozza a régi felcsíptethető kórlap helyett használt iPadet. Nem úgy nézi, mint aki próbál valamit kibogarászni, amiről fogalma sincs. Inkább, mintha ellenőrizne valamit, amire gyanakodott. Meghallja, hogy mocorgok. Az iPadet visszacsúsztatja az ágyam végében lévő nyílásba, és rám mosolyog, mintha az előbb nem csinált volna semmit. Merő ártatlanság. Te fura idegen fiú, még annyit sem tudsz, hogy nincs annál gyanúsabb, mint amikor ártatlan arcot vágsz?, gondolom magamban. Mielőtt bármit is mondhatnék, Solo kisurran az ajtón. Pár pillanat múlva egy ápolónő jön be. Eddig még nem láttam, gondolom, az esti váltás. Lehunyom a szemem, és alvást színlelek. - Nincs most kedvem társalogni. Ellenőrzi a lábamon a kötést. Baromi nagy kötés van rajta. Elkezdi óvatosan levágni a ragtapaszt, a gézt és a rögzítő hálót. Nem fáj, de nem is repesek az örömtől.

h29i

EVE & ADAM - Te jó isten! - kiált fel. Leszedi a sebről a kötést, és az első gondolata az, hogy egy istenséghez fohászkodjon?! Megkockáztatom, és résnyire kinyitom a szemem, hogy megnézzem, mi az a szörnyűség, amit látott. Nem néz rám. A lábamra mered. Nem is igazán rémületnek nevezném, ami az arcára kiült. Inkább csodálkozik. Elérzékenyül. Valami olyasmit lát, amire nem számított, és alig hisz a saját szemének. Inkább mégsem nézek oda. Tudom, hogy valami biztosan irtóra nem stimmel. Vagy esetleg irtóra stimmel.

h30i

Michael Grant & Katharine Applegate

8. Fejezet $

A SPIKER-KOMPLEXUMBAN TÖK JÓ EDZŐTEREM VAN. Mindenkit állandóan piszkálnak, hogy tartsa a formáját. Engem nem kell piszkálni és nem kell edzeni. Egyedül megoldom. A belső pályán futok. Mezítláb, én így szeretem. A talpamnak más a hangja, nem olyan, mint a háromszáz dolláros futócipőknek, amik nyikorognak, amikor az ütéselnyelő gumi a földhöz ütődik. A lábamnak szinte nincs is hangja. Először futok, utána jöhetnek a súlyzók, felülések és a többi. Szeretem a súlyzókat, mert megvan az a tulajdonságuk, hogy velük nincs kamuzás: vagy mellhez emeli az ember a 30 kilós kézi súlyzót, vagy nem. Igen vagy nem. Hát, nemigen. A súlyzók után átmegyek a sötét, áporodott szagú kisterembe, ahol a bokszkörték és bokszzsákok vannak. A hatalmas sportkomplexum többi része makulátlanul tiszta, fényes, és mindenhonnan monitorok bámulnak ránk. A bokszterem viszont... Ez a sport valahogy olyan leharcolt hang*' latot áraszt, még akkor is, ha az ügyeletes lakberendező ragaszkodott hozzá, hogy a ring kötélzete csodás árnyalatú türkizkék legyen. Pete már itt is van, akkor kezdhetjük.

h31i

EVE & ADAM Néha nyomunk pár menetet Pete-tel. Idősebb nálam, talán huszonöt lehet. Sosem kérdeztem. A kockafejűek közül való, szóval, általában jól megértjük egymást. Kockanyelven beszélgetünk, vagyis beszélgetnénk, ha nem lenne tele a szánk nyálas fogvédővel, és nem idegelnénk egymást. Pete nem olyan gyors, mint én, és nálam puhányabb, de biz’ isten, ha behúz egyet, akkor azt megérzi az ember. Megérzi és értékeli. Miközben az agyad szaltót hány a koponyádban, és próbál magához térni. Valahogy imádom ezt. Nyilván baromság élvezni, hogy péppé vernek, de én élvezem. Kapok egy jó nagyot oldalról, amitől úgy érzem, mintha nem is lenne rajtam fejvédő, és a fülem is cseng, de aztán imbolyogva visszajövök belőle. Számomra ez az élet egyik legjobb pillanata. Üss! Nem! Erőből! Úgy, hogy a térdem is beleroggyanjon! És én fogadom az ütést, aztán visszavágok. Királyi Mára végeztem, úszom az izzadságban. Tetőtől talpig csillogó verítékben úszom, lihegek, vigyorgok, és azon töröm a fejem, vajon érezni fogom-e még valaha az arcom bal felét. - Papírkutya - veti oda Pete. - Lekvár - vágok vissza. - Nem szívesen ütök meg kislányokat. - Nyugi, Pete! Folytasd csak, majd rájössz, hogy kell úgy ütni, hogy be is találj. Sértegető rituálénk végeztével időpontot Foglalunk holnaputánra. Pete megcélozza az edzőtermi zuhanyozót, én meg a lakhelyemet. A lakhelyem, a szállásom, a kuckóm. A negyedik szinten van, ahol a Spiker-vállalat a vendégkutatók és a nagykutyák számára tart fenn szobákat. Vannak köztük lenyűgöző szobák. Az én kuckómra nem illik a „lenyűgöző” szó, de nem is rossz. h32i

Michael Grant & Katharine Applegate Mindenesetre sokkal jobb, mint a montanai internátus, ahová Terra kirakott a szüleim halála után. Traumatizált kölyköknek kialakított, szigorú nevelési elveket valló, lovastanya-szerű középiskola volt, ami Distant Drummer Akadémia néven futott. Csakhogy én nem voltam traumatizált kölyök (azt leszámítva, hogy egyik napról a másikra árva lettem), és nem voltam középiskolás. De Terra csinos diagnózist állított fel súlyosan kóros ellenszegülésről. És jókora adományt perkált le nekik Kóros ellenszegülés? Oké, gondoltam, ez menni fog. Nyolc napig jártam oda. Miután kirúgtak, Terra választás elé állított: vagy nála lakom, vagy a Spiker-komplexumban. Mindketten tudtuk, melyiket fogom választani. Csak egy szoba, de elég nagy, hogy elférjen benne egy extra széles franciaágy, egy kanapé, egy tévé, egy íróasztal, egy babzsákfotel és egy főzőfülke. Ha nem nézzük az íróasztalomon álló két bekeretezett fényképet, a hely olyan steril, mint egy szállodai szoba. Nekem tetszik így, Már alig veszem észre a fényképeket. Az egyik a szüléimét ábrázolja egy pódium mellett: anya csillogó, zöld estélyi ruhát, apa szmokingot visel. Valami díjat vesznek át éppen mosolyogva. A másikon én és anya együtt olvasunk egy könyvet. Valamiféle váróteremben ülünk narancssárga műanyag székeken. Nem emlékszem, hol voltunk, és miért. Viszont másra se nagyon emlékszem. A főzőfülke mellett van még egy kis fürdőszoba is. Itt levetkőzöm, beszappanozom magam és lezuhanyozom. Ekkor kezdek a lányon gondolkodni. Mintha nem tudnám, hogy hívják a lányt. Ugyan már, Solo! Tudom, hogy hívják. Eveningnek. A barátainak E.V. Eve. h33i

EVE & ADAM Van egy kis gond ezzel a névvel, hogy Eve. Ha kimondom, egyből beugrik az Edénkért, meg Éva és Adám, akik meztelenek, bár a stratégiai pontossággal elhelyezett bozót ízlésesen eltakarja őket. Csakhogy e pillanatban az elmém nem produkálja a bozótot. Ez tulajdonképpen elég aljas dolog. A lánynak levágta a lábát a villamos. Most jött ki a műtőből. Úgyhogy odaképzelem a bozótot. De valahogy nem marad a helyén a bozót. Ide-oda hajladozik. Aztán el is tűnik. Ez übergáz. Visszalépek a dupla zuhanyfej alá, és forró vizet zúdítok magamra. Lehet, hogy hideget kellene, de azt nincs kedvem. Ez a baj veled, kishaver, mondom magamnak, hogy rohadtul nem mennek azok a dolgok, amikhez nincs kedved. Nem zavar, hogy magamban beszélek. Ugyan ki máshoz beszélnék? A Solo nemcsak a nevem, szólóban is vagyok. Nincsenek barátaim. Illetve pár internetes, de az nem ugyanaz. És még soha nem volt barátnőm. Eve az első lány, akit megérintettem azóta, hogy hat éve ideköltöztem. Hacsak nem számoljuk azt a néhány női kutatót, technikust és adminisztrátort, akikhez véletlenül hozzáértem a folyosón. Néha ezeket is számolom. Normális emberi viselkedésnek számít mindent beleszámítani, amit csak lehet. - Állj le, öreg! - csitítom magamat. - A lány Spiker-vér. Az ellenséghez tartozik. A mikrofonok nem érzékelik, amit a csobogó zuhany alatt mondok. Tisztában vagyok az ilyesmikkel, még ha nem rám tartozik is. Hat éve élek itt, és szívom a komplexum levegőjét. Jól ismerem. A kisujjamban van minden szöglete. És tudom is, mit kezdek ezzel. h34i

Michael Grant & Katharine Applegate Majd ha Eve már elment

h35i

EVE & ADAM

9. Fejezet $

CSAK HÁROM NAP, DE BAROMI HOSSZÚNAK TŰNIK. Az idő relatív. Ha egy órán át nézem, ahogy szárad a festék, azt sokkal hosszabbnak érzem, mintha egy órán át masszíroznak. Most pontosan ez van: Luna, a gyógymasszőr vett kezelésbe. Luna nem nyúl a Lábamhoz. A fejemben a Lábam nagybetűvel jelenik meg, mert mostanában az egész életem a Lábam körül forog. Minden egyes ember, akivel az elmúlt napokban találkoztam, a Lábamról kérdez. Hogy van?: Hogy van a Lábad? A Lábam, köszönöm szépen, a helyén van. A Lábam ott fekszik premier plánban, folyton kitakarva. Bár még mindig annyira be van csomagolva, mintha valami ókori egyiptomi múmiától vettem volna kölcsön. Hogy van a Lábad? Köszönöm, kissé múmiásan. Azt álmodtam, hogy a Lábam nincs meg. Nem volt valami szép álom. Berezeltem. Próbálom félvállról venni, keménynek lenni, mint a

h36i

Michael Grant & Katharine Applegate különleges osztag, de minden viccet félretéve: álmomban komolyan be voltam rézéivé. - Látni szeretném Aislint - mondom anyának. - Aislin egy iszákos lotyó - feleli fel sem nézve a laptopjából. És még egészen diplomatikus volt. Inkább témát váltok: - Mivel foglalkozol? Nagy nehezen leveszi a tekintetét a képernyőről. - A Pamaccsal. Haszontalan projekt az egyik biogyógyszergyárnak - Pamacs? - Oktatószoftver. A 88 715-ös projekt. - Jól hangzik. A kölykök kajálni fogják. - Aha - fordul vissza a képernyőjéhez. - Aislin nem lotyó - közlöm. Az iszákost nem tagadom. - Hónapok óta állandó barátja van. És különben is, a barátnőm, hiányzik. - Beszélgess a masszőrnővel! - javasolja anya, és Lunára mered. Hogy is hívják magát? Beszélgessen a lányommal! Érzem, hogy Luna megremeg. Luna körülbelül ötvenes, nagyon kedves haiti nő. Kedvelem. Nem kínoz meg annyira, mint a többi fizikoterapeuta. Hat gyermek édesanyja. Kettő főiskolás, egy ingatlanügynök San Rafaelben. Mégis mennyi a közös bennünk Lunával? Zéró. - A barátaimat szeretném - erősítem meg. - Pfff. A barátaidat? - kérdezi anyám. - Mióta van több barátod? Csak egyről tudok, az meg egy iszákos ribanc. - Egyedül érzem magam. Legalább más betegek is lennének Az egyetlen velem egykorú valaki Solo. - Ugye, nem beszéltél vele? - kérdezi anya színlelt könnyedséggel.

h37i

EVE & ADAM A könnyedség a melegséghez és a lágysághoz hasonlóan nem szerepel az érzelmi palettáján. - Nem - füllentem, és azon töröm a fejem, miért érdekli. Igazából amióta itt vagyok, mindennap láttam Solót, amint közömbösre igazított arccal elmegy a szobám előtt. Csak egyszer szólt hozzám, amikor közölte, hogy felhívta Aislint, és mondta neki, hogy ne aggódjon. Nyugtalanítóan kék szeme van. Talán nem kellene, mégis megkérdezem: - Egyébként, ki ez a Solo? És miért van itt? Anya elengedi a kérdést a füle mellett. Különféle szelektív hallási technikái vannak, ez a mostani például azt jelenti, hogy valamit rejteget. Azt hiszi, kifürkészhetetlen, és lehet, hogy a talpnyalói számára az is, de nekem tizenhét évem volt arra, hogy a pókerarca mögé lássak. Nem sikerül válaszra bírnom, mert dr. Anderson céltudatosan bemasírozik a szobába. Mindig céltudatosan közlekedik, bár nem sok célja lehet, mert én vagyok az egyetlen páciense. - Hogy van a lábad? - kérdezi. - A Lábam unatkozik - válaszolom. - A Lábam arra kíváncsi, miért nem mehet haza lábadozni. - Még csak három napja vagy itt, Evening! Megbolondultál? - torkol le anya. - Mennem kellene - rebegi Luna félig kérdezve, félig reménykedve. - Maradjon! - utasítja anya. - Nyugtassa meg a lányom! - Engem nem kell megnyugtatni. Aislint akarom. Csinálni szeretnék valamit. - Nem szabad elsietni a dolgot, Evening - kántálja dr. Anderson. Hibátlan fogsora és olyan őszülő halántéka van, mint a Just For

h38i

Michael Grant & Katharine Applegate Men-hajfestékreklámban. - Ez esetben a lábadozást hónapokban kell mérni, nem napokban. - Lemaradok a tanév végéről - kezdem igazán sajnálni magamat. Házi feladatokat és dolgozatokat kell írnom. A francba, kedden bioszból vizsgázom! Az alakrajz feladatomat meg a félévi jegyem felének számítják be. - Úgysem tudsz rajzolni - hűt le anya. - Minden ujjad csupa zúzódás. A kezed kész roncs. - Szünetet tart, gondolatban átlapozza a „Mit kell tudni egy anyának” mappát. - Ugye, jobbkezes? - kérdezi dr. Andersont. Az orvos diszkréten bólint. - Legalább a laptopomat megkaphatnám? Bal kézzel is tudok gépelni. Anya a saját laptopjára pillant. Támad egy ötlete. Szinte látszik, ahogy a fejében felvillan az óriási villanykörte. - Evening, van egy projektem számodra! Ezzel remekül elfoglalhatod magad. - Nem akarok projektet! Aislinnel szeretnék találkozni pár órára. Küldj érte egy autót, és hozasd ide! Luna a hátam alsó részéhez ér, és minden egyes gyógyító nyomása után egyre kevésbé van kedvem anyámmal veszekedni, még ha csak unaloműzésből csinálom is. - Genetikáról szól - anya félreteszi a számítógépét, és az ágyamhoz lép. - Imádod a genetikát. Fizetnék is a munkádért. - Fizetnél? - Miért ne? Egyébként másnak kellene fizetnem a tesztelésért. Mennyit kérsz? Száz dollárt? Ezret? Hölgyeim és uraim, ez itt az édesanyám: Amerika elsőrangú üzletasszonya. Lövése nincs arról, mennyit ér egy dollár. - Tízezer dollárt kérek - közlöm. h39i

EVE & ADAM Dr. Anderson helyeslőén bólint. - Ez jó árnak számít? - érdeklődik anya. A kérdéssel Limához fordul. Ez jó árnak számít? - Asszonyom, hát, nem is... - Mindegy - mordul rá anya, és nyersen leinti. - Lényeg, hogy legyen valami, amivel lefoglallak. - Majd Aislin lefoglal. Ez lesz az ár: Aislin. A pénzt megtarthatod. Anya frissen lakkozott körmei dobolnak. Francia manikűr kétszer egy héten. Öt apró félhold táncol az ágyam rácsán. Sóhajt egyet. Dr. Anderson egy foltot tanulmányoz a sztetoszkópján. - Egyetlen látogatás - rendelkezik végül anya. - És megmotoztatom a barátnődet a biztonságiakkal. Ha bármilyen kábítószert vagy alkoholt találnak nála, elkobozom, őt pedig megveretem az őrökkel. Szerintem csak blöfföl. De amikor másodszor is ránézek, már nem is vagyok olyan biztos benne. Ez a nő egy több milliárd dolláros vállalat vezetője. Ez az épület elég nagy ahhoz, hogy egy kisebb kórház mellett elférjen benne sok-sok más dolog. Tényleg megverethetne valakit az anyám? Elképzelhető. Elmosolyodik, jelezve, hogy csak tréfál. Ebből biztosan tudom, hogy nem tréfál. - Szóval, mi ez a projekt? Kémcsöveket kellene mosogatnom? - Dehogy. Arra vannak itt az olyanok, mint Solo - magyarázza anya. Te Spiker vagy. Kezdek kicsit együtt érezni Solóval. Azt hittem, hogy csodagyerek, de anyám úgy beszél róla, mint valami cselédről.Az olyanok, mint.. Ezekből a szavakból süt a lenézés. h40i

Michael Grant & Katharine Applegate - Remek lehetőség ez arra, hogy megtudd, miféle gondolkodás- módot és kreativitást várunk el itt a Spikernél - fejti ki anya. - Elvezni fogod a kihívást, szívem. Előhívja belőled mindazt a tehetséget, ami tudom, hogy benned rejlik. - Teljesen belelendül. A homlokráncai kisimulnak, a szeme vad izgalommal réved a távolba. Szünetet tart, arra várva, hogy a teljes figyelmemet neki szenteljem. - Azt szeretném, ha megterveznéd a tökéletes fiút. Luna abbahagyja a masszírozást. - Zsírkrétával csináljam? Vagy gyurmával fogok dolgozni? Anya türelmesen mosolyog. - O, azt hiszem, ennél egy kicsivel többet tudunk. Reggel neki is kezdhetsz. Ha megteszed, holnap délutánra idehozatom a kis barátnődet. - Szerintem Aislinnek olyankor táncórája... - Evening. Ha én elküldetek valakiért, akkor az jön.

h41i

EVE & ADAM

10. Fejezet $

- ITT FOGSZ DOLGOZNI. VAGYIS JÁTSZANI. Anya tétovázik, összeráncolja a homlokát. Észreveszi, hogy összeráncolta, és tudja, hogy ettől ráncai lesznek, úgyhogy abbahagyja. - Játék, munka, hívd, aminek akarod! - Lényeg, hogy csináljam. - Pontosan. A kerekes széket Solo tolja, anya pedig mutatja az utat. Az ügyeletes, akinek eredetileg segítenie kellett volna, ma reggel, az utolsó pillanatban gyomorgörcsöt kapott. A helyettesét nem sikerült megtalálni. Egy nanoszekundumra átfut a fejemen, hogy esetleg Solo rendezte így, hogy itt legyen velem. Lehet, hogy ugyanúgy társaságra vágyik, mint én. Solo egy patkó alakú munkaállomáshoz tolja oda a székemet. A lenyűgöző helyiségben égbe szökő mennyezet és alacsony, fekete bőrbútorok fogadnak. Az íróasztal mellett hatalmas fikusz áll. Fehér izzósorfut körbe rajta, talán a rég elmúlt karácsonyi időszakból maradt itt. Furcsa, hóbortos hatása van ebben a tiszta, minimalista környezetben. Nincs időm megcsodálni a berendezést, mert tátva marad a szám, amikor megpillantom a hat méter magas, padlótól a plafonig érő

h42i

Michael Grant & Katharine Applegate monitort. Ekkora képernyőt még életemben nem láttam. Akár egy mozivászon. A monitoron egy DNS-lánc látható. És nem csak valami tizenkettő egy tucat tankönyvi illusztráció. Határozottan nem úgy néz ki, mint az a kettős spirált ábrázoló kezdetleges modell, amit hatodikban hungarocell-golyókból és fogpiszkálókból építettem. (Anyám így kommentálta: Hol élünk, a középkorban?) Ez... ez a dolog lüktet az energiától. Él. - Íme, a projekt - közli anya. - A 88 715-ös. - Ez valódi - mormolom. - Dehogyis, csak szimuláció. Láthatod a DNS-t, egész kromoszómákat láthatsz, még kijjebb húzhatod... - mutatja anya végighúzva az ujját az érintőképernyőn, ami a kerekes székkel egy vonalban található. A falon megjelenő kép eltávolodik. - Most a kromoszómát látod. Ha még kijjebb húzod, a sejtet. Solo rögzíti a tolókocsit, és felkap egy széket. Ásít egyet. Nyilvánvaló, hogy nincs annyira elbűvölve, mint én. - Az a legjobb benne, hogy rengeteg különböző felületet lehet használni - anya duplán megérinti a képernyőt, és elhúzza az ujját. - Ez például legókockákból áll, kisgyerekeknek készült. Látod, milyen a legóból készült DNS? Anya elemében van, lelkesen mesél. Akkor ilyen, amikor nagyon izgatja egy téma. És ez a kis projekt - ez a „pamacs” - semmi az ő valódi munkájához képest, az általa felügyelt, új gyógyszerterápiákkal kapcsolatos munkához képest. Amikor valami számára izgalmassal foglalkozik, napokra, sőt néha hetekre beköltözik a Spiker laboratóriumába. Nemegyszer elmosódott szempillafestékkel, tövig lerágott körömmel és csipától összeragadt szemmel ért haza.

h43i

EVE & ADAM Általában azért, mert a csapata kudarcot vallott. Néha viszont - pont elégszer - azért, mert sikert aratott. - Elemeket építhetsz be vagy távolíthatsz el - folytatja anya. - Érintsd meg, és megláthatod, melyik mit tud. Vagy - megérinti, elhúzza és újra megérinti a képernyőt - az elemeket színes foltként vagy mozaikdarabkaként is megjelenítheted. Bármelyiket is választod, előretekerheted és megnézheted a hatást. - Milyen hatást? - Amit a személyre gyakoroltál. - A micsodára? - A személyre - szépen, tagoltan ejti. - Sze-mély-re. A személyre, akit megalkotsz. Előrehajolok, és a Lábam kissé elcsúszik. - Majdnem úgy mondod, mintha igazi emberről beszélnél. Pislog egyet, és hátrasimít egy eltévedt hajtincset: - Ne légy nevetséges, persze hogy nem igazi. Az törvénybe ütközne, csillagászati összegű büntetést szabnának ki ránk. A kormány biztosan bezáratná a vállalatot, engem pedig lehet, hogy börtönbe csuknának. Engem! - Nem azt akartam... - Nem, nem, nem. Csak arra szolgál, hogy a diákok megtanulhassák, hogyan... - Játsszanak Istent? - fejezem be. Anya csettint az ujjával. - Pontosan, pontosan, pontosan - mélyet sóhajt. - Pontosan. Azt szeretnénk, ha egy átlagos ember, mint például... például ő - szemével Solo felé int megértse, hogy mitől ember... az ember - elutasítóan legyint Bulgari parfümcsíkot húzva maga után. - Mint például ő? - ismétlem. h44i

Michael Grant & Katharine Applegate - Tudod, hogy értem: valaki, aki nem természettudós. - Egyszerű halandó - veti fel Solo. - A tudatlanság relatív - közli anyám még mindig hozzám beszélve. És esetfüggő. Thomasnak, annak a kutatónak, aki leginkább felel ezért a projektért, 169-es az IQ-ja. Közben az egész testét nevetséges tetoválások borítják. És kiváló a természettudományokban. Te, Eve nagyon okosnak számítasz az iskolában, különösen a természettudományokban, mégis nagyon ostobán választod meg a barátaidat. - Ó, a francba! - Micsoda? - Bocs! Csak visszagondoltam 2005-re. Solo szája széle megremeg a visszafojtott mosolytól. - Lényeg, hogy most Istent játszhatsz. - Nem játszhatnék inkább Portalt? - Szoktál portalozni? - kérdezi Solo. - Előfordult már - mondom óvatosan. - Ugye, nem zavar, ha egy lány portalozik? - Egy lány? - összezavarodik. - Igen, tudod, igazából lány lennék. - Észrevettem - feleli. - Nem azt vetted észre, hogy lány- csattan fel anya -, hanem azt, hogy az én lányom. Anyám olyan tekintettel méri végig Solót, ami már számtalan felnőtt férfit és nőt késztetett vinnyogó rettegésre. Anyám teljes harci arzenálja beindul. De Solo nem retteg. Persze úgy tesz, mintha megijedt volna, de csak megjátssza- A napnál is világosabb számomra. Egyáltalán nem ijedt meg, igazából valami mélyebb dolog rejlik a kis színjátéka mögött. h45i

EVE & ADAM - Igen, asszonyom - visszakozik. Jesszusom! Utálja anyámat! Ez döbbenetes. Alig hiszem el, amit a tekintetéből kiolvasok. Tényleg utálja. Persze én is utálom néha anyát, de én a lánya vagyok, ez a dolgom. Meg aztán vannak olyan pillanatok, mint például most is, amikor valahogy egészen bírom. Szeretem legalábbis, ahogy odavan a munkájáért. Akármi zajlik is Solo fejében, gyorsan elrejti. Oldalra kapja a tekintetét, hogy ne nézzen anyára, és amikor visszanéz, a szeme távoli és kifürkészhetetlen, akár a csillagtalan égbolt. Igazán szép szempillája van. Menőbb, mint az enyém. Keresek valami tennivalót. Az érintőképernyő felé nyúlok. A képernyőfalon megmozdulnak az elemek. - Szóval, embert fogok gyártani - állapítom meg. - Csak a külsejéről van szó? - Nem, nem, az olyan lenne, mint egy kifestőkönyv - mosolyog anya, de nem rám, hanem a számítógéppel készített képre. - Ha Istent játszunk, a legnagyobb móka az agy, az elme megalkotása. Távolabb lép, és a kezét összekulcsolja maga előtt. Ez az egyik jellegzetes mozdulata, akkor alkalmazza, amikor kioktatja az alárendeltjeit. - Az emberi faj evolúciójának fordulópontjához érkeztünk - pásztázza anya enyhén rögeszmés tekintettel a képzeletbeli közönséget. - Az evolúció eddig vakon haladt előre. Most mi, az evolúció termékei megmarkoljuk a gyeplőt. Kezünkbe vesszük a kormányrudat. - Most a gyeplőt vagy a kormányrudal? - kérdezem szemtelenül, de anya se lát, se hall.

h46i

Michael Grant & Katharine Applegate - Hamarosan képesek leszünk az új emberfaj megtervezésére és megalkotására. Az evolúció halad tovább, de irányított módon. Hosszú szünetet tart. Nem vagyok teljesen biztos benne, hogy nem tapsra vár-e. - Persze csakis számítógépes szimuláció formájában - teszi hozzá kijózanodva. Nem tudom, mit akart elérni a kiselőadásával, de az tuti, hogy a projekt érdekesnek tűnik. Az érintőképernyő csak rám vár. Hirtelen azt kívánom, bárcsak mindenki lelépne és hagyna játszani. - Azt hiszem... izé. Most egy kicsit szórakozom a szoftverrel próbálkozom. Anya elégedett. Solo... hát, nem is tudom. Tíz perc múlva felnézek, teljesen egyedül vagyok. Nem is vettem észre, mikor mentek ki.

$ ELŐTTEM AZ ELSŐ VÁLASZTÁSI LEHETŐSÉG, ahol döntenem KELL, mielőtt belemerülök az Isten-játék részleteibe: férfi vagy nő? A vészjóslóan rám meredő monitort fürkészem. Arról van szó, hogy nem vagyok gyönyörű. Csinos vagyok, azt elismerem. Csinos. De nem vagyok a fiúk álma. Pomponlány? Nem. Iskolai bálkirálynő? Az sem. Egy modellszerződés legvalószínűbb várományosa? Kizárt. Nem lehet mondani hogy eddigi életemben szúrós bottal kellett visszavernem a fiúk rohamait. Tehát, férfit vagy nőt akarok „teremteni”?

h47i

EVE & ADAM Még annál is rosszabb... nem, talán inkább még annál is jobb... válogatós vagyok. Nem a külső tekintetében, bár már abban is elég finnyás vagyok. Inkább arról van szó, hogy nem tudok úgy tenni, mintha a srác érdekes lenne, ha nem az. Ha infantilis, akkor ezt valószínűleg közlöm vele. Öt perccel a találkozás után. Ha röhejesen kiöltözik és műmájerkedik, erről is felvilágosítom, vagy inkább jó messzire elkerülöm. Ha egy középiskolában végignézzük a fiúválasztékot, és kivesszük belőle azokat, akik a Tökéletes Csajt keresik, meg az összes többi gyerekes, röhejes, unalmas, önző vagy szexmániás srácot, akkor nem sokan maradnak. Nem azért, mert azt hiszem magamról, hogy főnyeremény vagyok. Nem, várjunk csak, ez nem igaz. Igenis, azt hiszem magamról, hogy főnyeremény vagyok. Van agyam, néha vicces is tudok lenni, és csinos vagyok. Nem tudom, mién kellene hosszan randizgatnom olyan srácokkal, akik kétszavas tőmondatokban fejezik ki magukat, és a darabolós horrorfilmeket zabálják. Jó, de ez még mindig nem adja meg a választ arra, hogy férfi vagy nő legyen. Azt sem fogom fel, mién kellene hagynom, hogy a srác tapizzon, ha tudom, hogy a kapcsolatnak semmi jövője. Ennyire nem vagyok kiéhezve a taperolásra. Ezén pontosan háromszor randiztam. Először tizennégy éves koromban. Legutóbb két évvel ezelőtt. Egyszer egy srác meg akart csókolni, de nem hagytam neki. Életemnek ezt a részét Aislinen keresztül, másodkézből tapasztalom meg. Hallgatom a sztorijait, és cl kell ismernem, legtöbbször fantasztikusnak találom őket. Néha inkább döbbenetesnek, de aztán megint fantasztikusnak. h48i

Michael Grant & Katharine Applegate Van, hogy elképzelem, milyen lenne, ha én lennék ő. Ha olyan... kísérletező fajta lennék. Ha olyan „ki a francot érdekel?” típusú lennék. Ha részletes és tájékozott véleményem lenne a csókolózással kapcsolatos kérdésekről. Vagy bármiről. Nekem nincs véleményem a mellszőrzet kontra sima mellkas témáról. Aislin egy egész disszertációt tudna írni róla. Szóval, kit is teremtsek az új isteni szimulációs cuccommal? Férfit vagy nőt? Sóhajtok, fészkelődöm a kerekes székemben. Ugyan kit akarok átverni? Férfi lesz.

h49i

EVE & ADAM

11. Fejezet $

EGYELŐRE

NEM

TUDOK

BEJUTNI

EVE 88715-ÖS PROJEKTHEZ KAPCSOLÓDÓ FÁJLJÁBA. A dokumentum titkosított. Csak fél órája fejezte be a munkát, de már megnéztem a biztonsági kamera felvételét. Látom az arcát, amint feszülten bámulja a képernyőt. És magamat is látom, amint feszülten bámulom... őt. Majd Terrát, aki a szokásos delíriumos önmagát adja, és a világ leigázásáról áradozik. Már jó néhány éve hozzá tudok férni az ilyen felvételekhez (és meg is tudom vágni őket). Nem cikis részeket szoktam kivágni, és csak minimálisan nyirbálom meg a filmet, nehogy lebukjak, amiért beleavatkoztam a biztonsági rendszerbe. Kiakaszt, hogy nem tudom kinyitni Eve munkafájlját. Az új biztonsági protokoll miatt van. Több olyan új cucc van, amihez képtelen vagyok hozzáférni. Persze, ahhoz azért elég információt gyűjtöttem be, hogy az Élelmiszer- és Gyógyszerellenőrző Hivatal hurrikán módjára lecsaphasson erre a kócerájra. Hamarosan lesz annyi is, hogy maga az FBI jöjjön ki. Azt akarom, hogy Terra Spiker sittre kerüljön? A kérdéstől kicsit kínosan érzem magam. Az hétszentség, hogy megszegte a törvényt. Nem is egyet.

h50i

Michael Grant & Katharine Applegate Itt az ideje tanulni kicsit. Bár szombat van, de ellustálkodtam az egész hetet, úgyhogy muszáj utolérnem magam. Nem fog sokáig tartani, soha nem szokott. Az internetes középiskola ablakára kattintok A suli szokásos lógóját egy alvó srác képére cseréltem. Ez azt hiszem, kifejezi a hozzáállásomat. A képernyőn egy Manhattan-tervről szóló óra videofelvétele indul el. Az első atombomba szakállas története. Az ehhez a fejezethez tartozó olvasmány a képernyő jobb oldalán lévő ablakban látható. A szöveg tele van olyan linkekkel, amelyek hanganyagokra, kisfilmekre vagy más szövegekre mutatnak. Az előadó hangja monoton duruzsolásnak tűnik a fülhallgatómban. Rákattintok egy linkre, ami végtelenítve mutatja be az atombomba robbanását. Csevegőablak ugrik fel. Egy olyan gyerek az, akit az internetről ismerek. A srácot vagy lányt, vagy ki tudja, kit, SőrösPatkany7734-nek hívják. SőrösPatkany7734: Mit jelent az, hogy vertikális? SnakePlissken: Dobhatnál legalább egy „Sziát”. Nem tudom, hogy SőrösPatkány eredetileg nem SzőrösPatkányt akart-e írni. Nem szoktam kérdezősködni az internetes ismerőseimtől. Szerintem joguk van annak lenniük, akinek vagy aminek csak akarnak. Az én internetes nevem SnakePlissken. Ennek jó oka van. Ő az egyetlen figura, akinek ugyanaz a vezetékneve, mint nekem: Plissken. Ha beírjuk a Google-ba azt a szót, hogy „Plissken”, őt dobja ki. Engem nem dob ki a Google. Láthatatlan vagyok, szándékosan.

h51i

EVE & ADAM SőrösPatkány7734: Csak nekem van ilyen érzésem, vagy tényleg azt tanítják nekünk, hogyan kell atombombát csinálni? SnakePlissken: A természettudományi része elég egyszerű. A műszaki része viszont gáz. SőrösPatkány7734: Megtennél egy szívességet? Elküldenéd a jövő heti órákról a jegyzeteidet? SnakePlissken: Nyaralni mégy? SőrösPatkány7734: Csak szeretnék. Műtétem lesz. Visszahőkölök. A tanár tovább duruzsol. Felugrik még egy párbeszédablak, és valaki azt kérdezi: „Hogy írják azt, hogy Openhejmer?” Erre kellene válaszolnom, nem SőrösPatkányt kérdezgetnem. Úgy érzem, mintha egy levélbombát bontanék fel. De hogy tehetném meg, hogy ezek után nem kérdezek tovább? SnakePlissken: Milyen műtéted? SőrösPatkány7734: Hidd el, nem akarod tudni. Közlöm vele, hogy dehogynem, pedig dehogy is, és újra felteszem a kérdést. Tüdőátültetés. SőrösPatkánynak cisztás fibrózisa van, ami genetikai betegség. A tüdőátültetés a végső lehetőség, amikor már nincs más remény. SnakePiissken: Basszus! SőrösPatkány7734: Pontosan, úgyhogy jegyzetelj, oké? Még nem nyiffantam ki. SnakePiissken: Mindenképp.

h52i

Michael Grant & Katharine Applegate Mi mást is mondhatnék? Valaki közli velem, hogy haldoklik. Erre mit lehet mondani? Csak annyit, hogy oké, jegyzetelni fogok. Először döbbenek rá, hogy ezek az internetes diákok, akiket csak felhasználónévről és a felugró csevegőablakból ismerek, emberek, akik meg is betegedhetnek. Zavarba jövök, hogy ez eddig soha nem jutott eszembe. - Kicsit egocentrikus vagy, igaz, Solo? - mormogom. Végigülöm ezt az órát és az utána következő környezetismeret- órát is. Utána van egy kis melóm. Ma segítek előkészíteni a vendéglakosztályokat egy konferenciához. Körülbelül havonta egyszer van ilyen esemény. Egy rakás agytröszt és óriás pénzeszsák érkezik repülővel, mi meg vendégül látjuk őket, bemutatjuk nekik a biotechnológia csodáit, és elmagyarázzuk, hogy micsoda nagyszerű befektetés is a Spiker. Vágott virágot teszek ki a szobákba, ellenőrzőm a minibárt és hasonló dolgokat. Azután pár órára be kell ugranom a kávéskocsis fickó helyett, aki esküvőre megy Monterey-be. Nem kötelező ezt a munkát csinálnom. Terra amúgy is megengedné, hogy itt lakjak és csendben elvegetáljak, vagy ilyesmi. De a kulimunka révén bejuthatok helyekre, és én erre gyúrok. Amikor megvagyok a melóval, belépek a rendszerbe, elrejtem a személyazonosságomat, és rákeresek a cisztás fibrózisra. Mert akármekkora szélhámos és sötét alak is Terra, a Spiker csodálatos dolgokat visz véghez. Sok találat van a cisztás fibrózisra. A vállalat már végzett kutatásokat ebben a témában, de minden fájlt áthelyeztek. Méghozzá a 88 715-ös projekthez.

h53i

EVE & ADAM Beírom a Google-ba, hogy „genetikai betegségek”, mire egy listát kapok. Visszalépek a Spiker-adatbázisba, és rákeresek a hemofíliára. Sok fájl. Úgy tűnik, közel járunk egy gén alapú gyógymód feltalálásához. Áthelyezve a 88 715-ös projekthez. Neurofibromatózis. Dettó. Sarlósejtes anaemia. Dettó. Tay-Sachs kór. Dettó. Nem az összes genetikai betegségnél van így, de soknál. Túl soknál, hogy merő véletlen legyen. Fél tucat fontos genetikai betegség, amivel a Spiker eddig foglalkozott, hirtelen átkerült a 88 715-ös projekthez. Miért tennének át ennyi genetikai betegségekről szóló információt egy röhejes iskolai oktatószoftver projektjéhez? Tudom, hogy a 88 715-ös projekt összes költségvetése tizenkétmillió dollár. Ez sok pénz, de a Spikernél aprópénznek számít. A Spikernél minden aprópénznek számít, ami nem éri el az egymilliárdot. Kinyitom a cisztás fibrózis, a hemofília és a többi betegség naplóbejegyzéseit, ami a projekt rövid leírását takarja. Fejben nagyjából összeadom az értékeket: az összes költségvetés több mint huszonnyolcmilliárd dollárra rúg. Milliárd. „Á-R-D”-dal. Huszonnyolcmilliárd dollár hirtelen egy tizenkétmilliós projekt égisze alá kerül? Ez olyan, mintha azt mondanánk, hogy a helyi élelmiszerláncot az utcasarkon üdítőt áruló kissrácok fogják irányítani. Terra Spiker valamiben sántikál. Egyelőre nem tudom pontosan, miben, de rá fogok jönni.

h54i

Michael Grant & Katharine Applegate

12. Fejezet $

- NYAMI, KAVIÁR! - lelkendezik Aislin. Ez az egyik szavajárasa. Késő délutánra jár, Solo épp az előbb lépett be a szobámba, kezében Aislin válltáskájával. Aislinnek nincs önkontrollja. Képtelen befogni, ami a szívén, a száján. - Tessék? - bámul Solo. - Drága, íncsiklandó és nagykanállal enném - búgja doromboló, hajdobáló, csípősimogató hangon, amitől Solo arcára rémült arckifejezés ül ki. Valószínűleg nincs hozzászokva az olyan csajokhoz, mint Aislin. Atyaég, mennyire hiányzott! - Hagyd békén, Aislin! - csitítom szelíden. Mit mondhatnék? Bírom a csajt. Szöges ellentétem. - A, szóval ő a tiéd, E.V.? - kérdezi ártatlanul Aislin. Körülbelül tizenöt centire áll Solótól. - Enyém lehet legalább... a maradék? Aislin magas, magasabb, mint én, pedig én sem vagyok alacsony. Rövidnadrágot visel, ami ha még rövidebb lenne, elmenne bikinialsónak,

h55i

EVE & ADAM úgyhogy szinte kilométeresnek tűnik a lába. A pólója annyira tapadós, mintha ráfestették volna. Menő egyenes, rövid rézvörös haja és mandulavágású szeme van, ami egzotikus, macskaszerű kinézetet kölcsönöz neki. És persze, melle is van, amelyet abszolút szenvtelenül, mégis elsöprő hatással vet be. Oké, én sem vagyok elégedetlen a testemmel, és büszke vagyok magamra, blablabla. Néha viszont mit nem adnék, ha enyém lenne Aislin teste és merészsége. Aislin nem rezei be semmitől. Ez nem igaz. Aislin nem mutatja, ha berezel. - Itt a táskád - motyogja Solo visszahőkölve, tágra nyílt szemmel és kissé remegő hangon. - A biztonságiak... izé - néz rám riadtan. Megvonom a vállam. Nem foglak kimenteni, haver. Lenézek, hogy elrejtsem az arcomra előre kiülő vigyort, mert tudom, mi következik. Aislin elveszi Solótól a táskát, de mielőtt a srác elmenekülhetne, megragadja a csuklóját. Kinyitja a táskát, és ellenőrzi a tartalmát: - Szóval, elvették a laposüvegemet. - Mondtak valami olyasmit, hogy a személyes tulajdonodat távozáskor visszakapod. Ügyes, Solo: összeraktál egy teljes mondatot. - Várj csak! - kiált fel Aislin. Belenyúl a táskába, és igen, kihúz egy nagy csomag óvszert. - Legalább semmi olyat nem vettek el, amire tényleg... szükségem van. Solo furcsa nyerítő hangot hallat, és kimenekül a szobából Aislin teljes szívből kacag. Az ágyam szélére kuporodik, mire közlöm vele: - Hogy te mekkora egy dög vagy! - Naná, tudom. h56i

Michael Grant & Katharine Applegate - Nem is sejted, mennyire hiányoztál - sóhajtom. - Minden hiányzik: a házi feladatok, még az a jellegzetes bűz is a lányöltözőben. - Te kis stréber! A sulinak pár nap múlva úgyis vége. Ősszel az egészet bepótolhatod - veregeti meg Aislin a Lábam. - O, basszuskulcs, bocs! Fájt? - Igazából nem. A fájdalomcsillapítók tényleg hatásosak. - Nincs felesleges adagod, amit megosztanál velem? Mélyet sóhajtok. - Hogy van Maddox? - Kicsoda? - csodálkozik. - Bocs, de teljesen kiment a fejemből a neve, amikor megpillantottam a Borzas Bicepszkirályt. - Solónak hívják. Szélesen, kéjesen elvigyorodik. - Hát persze, hogy szóló, de azért simán be lehetne vonni egy duóba. Elkomolyodik az arca. - Maddox óvadék ellenében szabadlábon van. Ha nem csesz el megint valamit, akkor lehet, hogy megússza közmunkával. - Ha nem csesz el valamit - ismétlem meg. Tudom, hogy gáz, de Aislin gondjai szinte megnyugtatóan hatnak rám, annyira megszokott részei az életünknek. Hatodikban találkoztam vele először. Apa azon a nyáron halt meg, és Aislin remekül elterelte erről a figyelmemet. Már akkoriban szuperdivatos cuccokban járt, és amikor én még csak négy év múlvavettem észre, hogy a fiúk léteznek, másmilyenek, különösek és érdekesek, Aislin már úgy játszott velük, mint a zsákmányát bűvölő kobra. Mindemellett 6 volt az egyetlen, aki meg tudott nevettetni abban a szörnyű évben.

h57i

EVE & ADAM - Ismered Maddoxot - mondja Aislin szemlesütve és félrenézve. Mindig ezt csinálja, amikor el akarja titkolni előlem, hogy valami bántja. Ha Maddoxot leültetik - és valamikor tuti leültetik -, Aislin valószínűleg várni fog rá. Baromira hűséges. Imádom. - Na és, mi jót szoktál itt csinálni? - kérdezi. - Ha segítesz beülni a tolószékbe, megmutatom - felelem. Kis időbe telik, de végül sikerül az óriási lábamat és az összezúzott testemet átemelni a tolószékbe. Jut eszembe: egyáltalán vannak még rajtam zúzódások? - Tolj már oda a tükörhöz! - kérem Aislint. Odatol a padlótól a mennyezetig érő, aranykeretes tükörhöz. Felkészülök a legrosszabbra. Már korábban is láttam a tükörképemet egy fényes berendezés oldalán. Nem néztem ki túl jól. Hatalmas mosómedveszemem volt, vörös orrom és két dudor díszlett a homlokomon, az egyik akkora volt, mint egy pingponglabda. Azóta kerültem a tükröket, de most hitetlenkedve bámulom a tükörképemet. Én vagyok az. - Hűha! - álmélkodom. Hol vannak a sérüléseim? A pingponglabdám? - Tolj csak közelebb! - Nehéz elhinni, hogy majdnem elpatkoltál - állapítja meg Aislin. - Csak pár napja történt. - Ez őrület! - hitetlenkedek. - A szemem tisztára be volt... - matatok körbe az arcomon. - Úgy néztem ki, mint akit elcsapott a vonat. Nem is csoda. Az nem lehet, hogy ennyire... Aislin vállat von. - Persze, de ez nem szokványos kórház, igaz?

h58i

Michael Grant & Katharine Applegate - Ja, egyáltalán nem az. Anya totál be volt gőzölve, hogy kihozzon ide San Franciscóból. Szerintem volt valami a tarsolyában. Amíg a tükörképemen morfondírozom, Aislin körülnéz a szobában. - Bazi nagy síkképernyős tévé, jó kis hifi. Lehet, hogy el kéne üttetnem magam. - Itt volt egy varratom - mormogom, és lefejtek magamról egy ragtapaszcsíkot. - Pont itt az arcomon. Most meg semmi. - Mázlista - konstatálja Aislin. - Nehéz lett volna sminkkel eltüntetni. Kinyitja a szekrényem ajtaját. - Aszta! Primo köntösök. Lenyúlhatok egyet? A szekrényre pillantok. A vázlatfüzetem ott fekszik alig láthatóan a felső polcon. - Figyi, levennéd nekem azt? Anya tuti megkért valakit, hogy dugja el oda. - Említettem már, hogy anyád egy jéghideg bestia? - O, igen, azt hiszem, érintőlegesen említetted. Felmutatom a mobiltelefonomat. - De végül legalább azt megengedte, hogy visszakapjam a telefonomat. Feltöltve, meg minden. Aislin lábujjhegyre állva lehalássza a vázlatfüzetemet. Belelapoz, majd felmutat nekem egy oldalt: - Imádom ezt a srácot. Már ezer éve csinálod. - Csak egy vázlat. Nincs benne mélység. Nincs lelke. - Kit érdekel a mélység! - Nem sikerül megcsinálnom a szemét. - Hmm, az lehet. De szép szája van. Megütögeti az állát a mutatóujjával. - Tudod, egy kicsit hasonlít hogyishívjákra. Szexi srácra. - Solo a neve. h59i

EVE & ADAM - Kellene hozzá test is, mármint a rajzodhoz. Szexi srácnak nincs problémája ezen a területen. Ha jó tanácsra lenne szükséged, szívesen segítek befejezni. Érted, mire gondolok - vigyorog önelégülten. Nem figyelek oda. - Biztosan genetikus. Apa sem boldogult soha az arcokkal. - De ő szobrász volt. - Szobor vagy rajz, ugyanaz a probléma - kibámulok az ablakon a köd borította hullámzó dombokra. - Emlékszem, egyszer megpróbálta lerajzolni anyát. Azt hiszem, pasztellkrétával. Pár próbálkozás után feladta. - Durva lehetett megörökíteni a Sátánt. - Aislin az éjjeliszekrényemre teszi a vázlatfüzetet. - De amúgy, tudsz egyáltalán rajzolni ezzel a mumifikált kezeddel? - Á, dehogy - vizsgálgatom a törött kezemet. - Bár ahogy a dolgok alakulnak, ki tudja? - Na és, hol van a minibár? - Abban a szekrényben, a hűtőben van üdítő. Aislin hátulról, a rövidnadrágja derekából egy laposüveget húz elő. A biztonságiak persze csak a táskájában lévőt találták meg: ugyan ki hord magánál egynél többet? Jói meghúzza az üveget, majd felém nyújtja. - Köhögéscsillapító? Mármint vodka? - kérdezem. Nem szeretném kifejezni a rosszallásom, tényleg nem, mert az zavarja Aislint, és falat húz közénk. - Citromos vodka, köhögéscsillapító, de most tényleg, ki tudja megkülönböztetni? - kérdezi Aislin. - Igazán csábító - mondom -, de nem kérek. - Gyógyszert szedsz. - Meg nem igazán szoktam inni. h60i

Michael Grant & Katharine Applegate . - Sört ittál már. - Nehogy elkapjanak, mert anya eltilt tőlem. Figyuzz, Aislin! Tök egyedül vagyok itt, szükségem van rád. Keménynek mutatja magát, de könnybe lábad a szeme, és megölel - Ne majrézz, senki nem tarthat távol tőled - biztat. - Most keressük meg Mr. Nyomingert! Megmondom neki, hogy csíped. - Kinyírlak, ha egy szót is szólsz! - Vaoo, tolószékben ülve irtó félelmetes vagy. - Először mutatni akarok valami mást. Aislin az ajtó felé irányít. - Micsodát? - Saját pasit kreálok magamnak. Összeráncolja a homlokát. - Pacit, mármint lovat? - Pasit, p-a-s-i-t. - Csupa fül vagyok, kisanyám!

h61i

EVE & ADAM

13. Fejezet $

SZÓVAL, VAN BARÁTNŐJE. Baromira nem ilyen barátnőt képzeltem neki. Érdekes. A folyosó végéről figyelem, ahogy Eve és Aislin a lift felé lavírozik. Aislin teljes gázzal tolja a kerekes széket, Eve meg kacarászik. Tök király, ahogy nevet. Hogy csináljam úgy, hogy ne legyen teljesen nyilvánvaló? Eve nem agyalágyult, ha véletlenül folyton az útjába kerülök, rá fog jönni, hogy meg akarok vele ismerkedni. Muszáj megismerkednem vele legalább egy kicsit. Persze nem mint lány, bár kétségtelen, hogy az. De igazából nem az a lényeg. Ez színtiszta kamu, Solókám. Naná, hogy az is benne van. Miért ne lehetne őszintén bevallani magadnak, hogy az is benne van? Persze, igaz, hogy azért kell megismerkedned vele, hogy megtudd, hasznos lehet-e. De öregem! Solo! Kishaver! Ez nem csak erről szól.Úgy döntök, hogy hagyom. Hagyok egy kis időt Eve-nek és a barátnőjének. Nem szabad azonnal rányomulnom. Ráadásul melóznom is kell. Nézem, ahogy elgurulnak. A francba!

h62i

Michael Grant & Katharine Applegate Nem tetszik, hogy itt vannak. Olyan sokáig elvoltam úgynevezett kortársak nélkül. Van pár figura, akikkel az interneten dumálok. A saját korombeli igazi emberi lények nem is annyira fontosak. Most viszont alig tudok ellenállni a liftbe beszálló, mágnesként vonzó két alaknak. A lift ajtaja bezárul. - A francba! - átkozódom, és visszafogom magam, hogy ne üssek meg valamit. A telefonom üzenetet jelez. Persze melóról lesz szó. Szó sincs arról, hogy a húsz legjobb haveromnak meglenne a számom. Valaki biztosan fánkot akar, vagy az autoklávba kell berakni egy tálca eszközt, vagy egy ottfelejtett cuccot elhozni valamelyik parkolóban álló kocsiból. Elméletileg valamelyik internetes tanárom is lehet, de nem valószínű. Rendben haladok a tanulással, meg sem kell erőltetnem magam. Megnézem a telefonom. Tetkós Tommy kapucsínót és mákos zsemlét kér. Felsóhajtok, és elindulok a lifthez. Megnyomom a 7-es gombot, és felsuhanok a Gyűjtőbe. Ez egy elképesztő méretű terem, ahol az agytrösztök szaladgálnak, óriási, egy légterű helyiség (egy személyszállító repülőgépet is le lehetne parkolni benne), de az egész terület mozgatható munkaállomásokra van osztva. Úgy néz ki, mintha a világ összes unalmas irodájából összegyűjtötték volna a munkaállomásokat- egy paraván, egy íróasztal, egy szék és a többi -, és felállványozták volna, hogy mozgatni lehessen őket. Minden munkaállomáshoz egy villanymotor és négy műanyag kerék tartozik. Csoportokba rendeződnek, szétválnak, majd új csoportokat alkotnak. A szemünkre hagyatkozva sosem derítenénk ki, hol lehet éppen egy adón agytröszt, de van egy alkalmazásunk, ami megmutatja az

h63i

EVE & ADAM aktuális helyzetét. Tudom például, hogy Tetkós Tommy, a félnótás, zseni biokémikus a Berkeley Egyetemről a J7- es területen van. A konyhában fogom a kávés kocsit. Különféle koffeines cuccokkal, organikus gyógyteákkal, zsemlékkel, muffinokkal és müzliszeletekkel van megrakva. Ez általában nem az én melóm, de nem zavar, ha be kell ugranom a szokásos fickó helyett. Ennél jobb módszer nincs arra, hogy kitaláljam, mi folyik a háttérben, mint hogy csicskásnak állok, akire a kutya sem figyel. A kávés srácról mindenki azt gondolja, hogy egy kukkot sem ért abból, ami a számítógépek képernyőjén, a holografikus kijelzőkön vagy akár a néha használt régimódi táblán látszik. Egy olyan helyen, ami tömve van magukat .agytrösztnek gondoló emberekkel, egy gyümölcssalátát osztogató fickó láthatatlan. Fel sem merül bennük, hogy amikor a leveleimet böngészem a telefonomon, igazából fényképezek vagy megnyomom a „hangrögzítés” gombot. Ugyan egészen jó a memóriám, de azért az archiválás sokat segít. Megállók, és nagyot húzok a vizes üvegemből. Karén, az egyik biokémiai kutatóasszisztens lekap a kocsimról egy túrós sütit. - Előléptettek? - kérdezi. Vállat vonok, megyek tovább, nyitva tartom a szemem. Nehéz itt adatot lopni, baromi nehéz, de nem lehetetlen. A legnagyobb problémám az, hogy mi a Spiker Biotechnél nem hjgnálimk internetet. Ez biztonsági okból van így. Az internetre mindenki adatokat tölt fel, az emberek itt tárolják a fényképeiket, a zenéiket, az írásaikat, bármit. A Spiker viszont nem „bármi”, tehát minden Spikerhez fűződő adat szigorúan a belső szerverekre kerül. Nincsenek CD-írók, nincsenek USB-csatlakozók pendrive-ok számára. Így aztán nagyon nehezen tudok adatot lopni. De mégis sikerül... h64i

Michael Grant & Katharine Applegate Van egy fájl az interneten. Olyan erősen titkosítottam, hogy a CIA sem tudná feltörni. Az emberek általában négy-öt karakteres biztonsági kódot használnak. Az én kódom harminckét karakter hosszúságú. Ezzel vigasztalom magam, ahogy Tommy felé közelítek. - Zsemle és kapucsínó ugye? - kérdezem tőle. Tommy kábé harmincas fickó. Mindenhol tetoválások borítják, kivéve a kezét, a nyakát és az arcát. Még a homlokára is ki van varrva gót betűkkel a „Pixies” szó, egy alternatív rockbanda neve. Tommy jó fejnek gondolja magát. Leereszkedően kedves velem, ahogy egy olyan fickó kedves lehet a nála alacsonyabb rendűnek tekintett személlyel, aki mindig is a legokosabbnak számított a teremben. - Mákos? - kérdezi. - Mákos - erősítem meg. Elveszi a kaját, sóhajt, és megcsóválja a fejét. - Hé, kisöreg, találkoztál már a lánnyal? Tudom, melyik lányra gondol, de játszanom kell a hülyét. - Milyen lánnyal? - A gyerekével, a lányával, nem tudom, hogy hívják. - Ja, Evening Spikerre gondol? Igen, találkoztam. Kétkedve néz rám, azt latolgatja, vajon tudok-e felelni a következő kérdésére. Nyilván megfordul a fejében, hogy nem időpocsékoiás-e velem kommunikálni. - Mi a pálya vele? Okos? Buta? Milyen? Vállat vonok, mert én csak egy mezei bunkó vagyok, és a sötét tizenévesek ezt szokták csinálni. - Elég okosnak tűnik, szerintem. Miért? Ingerülten megrázza a fejét. A kérdéseknek csak egy oldalról kellene érkezniük, de ő Tetkós Tommy, és muszáj fenntartani azt a képet magáról, hogy nem egy tahó. h65i

EVE & ADAM - A főnök ráállította egy melóra. Olyasmire, ami az enyém. Lövése sincs róla! A szeme szikrázik, túl sokat mondott, kis híján megkritizálta Terra Spikert. Megint vállat vonok. - Nem haladhat túl sokra. Elég rémes állapotban van. - Az lehet, de úgy sejtem, hogy meglepően hamar talpra fog állni teszi hozzá Tommy magabiztosan. - Remélem - bólogatok, és úgy gondolom, hogy tényleg meglepően hamar talpra fog állni. Kösz, hogy megerősítetted, mákos fickó! - Egyébként a szoftver, amivel játszadozik, nem nagy durranás - fűzi hozzá Tommy. - Csak egy minialkalmazás, amit egy éjszaka alatt összedobtam, amikor csúnyán betéptem. - Terror ma reggel megmutatta neki - magyarázom. - 88 valahányas projekt, ugye? - Az az - Tommy belekortyol a kapucsínójába. - Mondom, hogy egy kalap szar. Véletlen elsült az agyam. - Még egy zsemlét? - kérdezem. - Á, nem. - Akkor később - mondom, és továbbgurulok. Véletlen elsült az agyad! Te tudod, Tommy! Én is tudok egy-két dolgot a 88 715-ös projektről, és sokkal többnek tűnik, mint valami oktatási minialkalmazás, amit füvezés után összedobtál. Több mint egy csillogó-villogó DNS-lánc az óriásmonitoron. Több mint Terra játékszere, amivel lefoglalhatja Eve-et. Annyit már tudok, hogy Tommy és az agytrösztök a suttogva elejtett megjegyzéseikben más néven emlegetik a 88 715-ös projektet. h66i

Michael Grant & Katharine Applegate „Adam-projekt”-nek hívják.

h67i

EVE & ADAM

14. Fejezet $

- MIKOR CSINÁLHATJUK MEG A FÜTYÜ LŐJ ÉT? - kérdezi Aislin az óriásmonitorra bámulva. - A micsodáját!? - Azt. A „micsodáját”. A „Hűha, ez meg micsodáját?” Az izéjét. - A fiús testrészeire gondolsz? - próbálok közömbösnek hatni, de ez nem megy túl jól a „fiús testrészek” kifejezéssel. Viszont zavaromban nem jut eszembe semmi jobb. - Jól hallottam, hogy „fiús testrészeket” mondtál? - kérdezi Aislin, és odahúz egy széket. - Sorban kell haladni. így működik a szoftver - magyarázom. Először az egyszerű testi dolgokról kell dönteni. Ma délelőtt az alak szemén dolgoztam. - Úgy érted, a fiú szemén. - Aislin figyeli, ahogy a billentyűzetet nyomogatom. - Ugye, fiút csinálsz? Bólintok. - Ez az, kisanyám!

h68i

Michael Grant & Katharine Applegate Nyomogatok, kattintgatok. Imádom ezt a szoftvert! Olyan, mintha valami művészit alkotnék, csak a kudarctól való félelem gyomorszorító érzése nélkül. Alkotás a hasznos kis „Törlés” gombocska segítségével. Megnyomom a „Mutasd meg” elnevezésű gombot. A fali képernyőn két hatalmas írisz jelenik meg. Csak az íriszek. Semmi szem- fehérje, semmi más. - Fúj! - ordít fel Aislin. - Ez meg mi a franc!? - Az írisze. Mogyorószínű szemet csináltam neki. - Miért pont olyat? - Fogalmam sincs. Sosem ismertem senkit, akinek ilyen színű szeme lett volna. Talán épp ezért. Bámulatos ez a szoftver. Egy csomó gén határozza meg ezt az egyszerű dolgot, a szem színét. Bele kell dobni őket egyfajta hálózatba. A hálózatban, ami ebben a verzióban úgy jelenik meg, mint egy roppant hosszú gyöngysor, már több „gyöngy” helye be van töltve. De így is rengeteg üres hely van még, ahová én választhatom ki, mit teszek. Felnagyíthatom vagy lekicsinyíthetem a képet. Életnagyságban olyan kicsik, hogy nem is látszanak. Ha felnagyítom őket, két méter átmérőjűre nőnek. Ha a lehető legnagyobbra nagyítom, elérem a nanoléptéket, ahol egyáltalán nincs is színük. Csak hullámos szürke cellák. Aislin a bakancsát az asztalra teszi, és karját a feje mögött összefonva hátradől. - Ettől kiráz a hideg! Csinálj valami kevésbé gyomorforgatót! A szeme fehérjét nagyon fehérre csinálom. - Oké, akkor most a hajszálereket - mondom a menü választékát böngészve. - Csináljuk meg inkább a hasizmát! - Mondtam már, nem hagyja a program. Egyébként meg ez a viccesebb, a részletek kidolgozása. h69i

EVE & ADAM - Aha - helyesel Aislin minden meggyőződés nélkül. Apró hajszálereket választok, és Aislin helyeslőén bólogat. - Nem szeretnénk, hogy túl könnyen bepirosodjon a szeme Az alkotásomat vizsgálom. - Azt hiszem, nem tetszik az írisz színe. Olyan sárszínű. - Mi a kedvenc szemszíned? - Nincs kedvencem - jelentem ki, mert biztos vagyok benne, hogy nincs. Aislin összeráncolja a homlokát. Kékre cserélem az írisz színét. - Még - utasít Aislin. Megnyomok pár gombot. A szem átható kékre változik, mint egy alpesi tengerszem alkonyati fényben. - Ringó! - A következő a látásélesség - közlöm. - Legyen egy hajszálnyit rövidlátó? - Ne! - közli Aislin határozottan. - Ne legyen szemüveges, még kontaktlencsét se hordjon! Egy pillanatra elgondolkodom. Mindenkinek van valami hibája. Nem ettől leszünk érdekesek? Nem ettől leszünk többek, mint pusztán egymás másolatai? Ha enyhén módosítom a szem alakját és a szemlencsét, egész hátralévő szimulált életében szódásüveg vastagságú szemüveget visel. - Oké, nyertél - választom a tökéletes látásélességet. Később még mindig meggondolhatom magam. - Egyébként, hány éves ez a szem? - kérdezi Aislin. - A szimulátorban az is menő, hogy megválaszthatom a teremtményem korát. Lehet kisbaba, vagy addig öregíthetem, amíg el

h70i

Michael Grant & Katharine Applegate nem éri a csillogó bőrű vámpírok korát - vigyorgok. - De az elég rémisztő lenne. Ha kisbabát alkotnék, az valahogy nagyon közel lenne a valósághoz. Kinek kell egy csecsemő? Később, tíz, húsz vagy inkább harminc év múlva, oké, de nem most. Az a legbiztonságosabb (legalábbis ezt adom be magamnak), ha körülbelül velem egykorúra csinálom. - Nem tudom, hány éves legyen. Talán tizenhét? - Tizennyolc - rendelkezik Aislin. - Jól van, legyen tizennyolc. Néhány gombnyomás, és az írisz színe élesebbé, a szemfehérje, pedig kissé kevésbé áttetszővé válik. A rendszer intézkedésre utasít: A megvalósításhoz vérellátásra van szükség. Hát persze, a vérellátás, de most rögtön szükség van rá? - A számítógép neked villog - mutat Aislin a képernyőre. - A szemnek vérre van szüksége. - Undi. - Megcsinálhatom az egész szívet és keringési rendszert - olvasom a lehetőségeket -, vagy ideiglenesen mesterséges vérellátásra kapcsolhatom. - Legyen a második, az könnyebb - int a fejével Aislin az óriásmonitor felé. A falon megjelenő kép megváltozik. Először nehéz kiszúrni, de még a legjobb speciális effektekben is van valami enyhe mesterkéltség. Már az eddig látott képeket is remeknek találtam, ami viszont most tárul a szemem elé, az valósággal lenyűgöz. Meg mernék esküdni, hogy a két szem - ez a két fehér golyó és a belőlük kiágazó szabadon álló idegvégződések - igaziak. Pontosan ügy néznek ki, mintha áttetsző folyadékban lebegnének. A szembe és onnan kivezető vénák és artériák h71i

EVE & ADAM egy műanyag csőhöz kapcsolódnak, ami az emberi szív ritmusában lágyan lüktet. - Gusztustalan - fintorog Aislin. - De szuper! - lelkesedem. Aislin telefonja csipog, megnézi az üzenetet. - Maddox - közli olvadozó és egyben bocsánatkérő hangon. Ezt a különleges tónust arra tartogatja, amikor le akar koptatni. - Bocs, de le kell lépnem! - Ne már! - kiáltok fel, és elkapom a karját a jó kezemmel.-Csak most értél ide! - Maddox majrézik valami miatt. Tudod, hogy be tud gőzölni - áll föl Aislin, és kinyújtóztatja a tagjait. Tudom, nagyon is jól tudom. És néha tényleg elegem van a srácból, de annál okosabb vagyok, hogy kimondjam, mit gondolok - Figyi, hétvége van. Holnap átjöhetek, és játszhatunk. - Rendben - közlöm ajak biggyesztve -, de ha a srácomon a jó dolgokhoz érek, akkor nélküled csinálom meg. - Sóhajtok. Nem akarok megint egyedül lenni. - Akarod, hogy a limuzin visszavigyen a városba? - Á, nem. Maddox értem jön, minden oké. Tudod, hogy imádlak hajol le hozzám Aislin, és átölel. - Én is imádlak. - Visszatoljalak a szobádba? Az óriási kék szemre bámulok, amely dupla földgolyóként lebeg előttem - Azt hiszem még maradok egy kicsit. Kezdem élvezni. Aislin megáll az ajtóban. - Tudod, mit? - Mit?

h72i

Michael Grant & Katharine Applegate - Annyira örülök, hogy jól vagy! Viszlát, Mr. Szemgolyó! - integet az úszó szemnek. Már majdnem kilép az ajtón, de visszafordul. - Nevet kell adni neki, E.V. - összeharapja az ajkát. - Na, mindjárt töri a fejét és az ujját pattogtatja. - Viszlát, Adam! - kiáltja, és eltűnik az ajtó mögött. Adam. Azt hiszem, ha embert akarok alkotni, akkor szinte muszáj Adamnek neveznem. Annyira azért nem tetszik ez a név. Egész életemben azt erőltettem, hogy az emberek hívjanak „Evening”-nek vagy „E.V.”-nek, bárminek, csak ne „Eve”-nek. Az Eve elkerülhetetlenül az Adám és Évához vezet, ahonnan egyenes az út a tiltott gyümölcshöz és az egész meztelenkedéshez. Ha az ember középiskolás, az ilyen beszélgetések általában rossz irányt vesznek. Kíváncsi vagyok, hogy ez az Adam, azaz Mr. Szemgolyó ugyanilyen indokkal szintén tiltakozna-e az Adam név ellen? Képmutatásnak tűnik, ha belemegyek az „Adam” névbe csak azért, mert a fantáziátlan anyám kizárólag az „Eve” nevet tudta kitalálni nekem. Hívhatnám röviden Ádinak. Vagy Daminak. Vagy ennyi erővel akár Steve-nek is. - Mit csiná... ? - Áááá! - ugrok fel tíz centire a tolószékemben. Felkészülök a hirtelen mozdulatot szükségszerűen követő fájdalomhullámra, de a lábam nem tiltakozik hangosan. Köszönet és hála a fájdalomcsillapítóknak. Solo az, egy kocsit tol. Vajon mióta álldogálhatott mögöttem? - Hé - mormogom -, nem szoktál kopogni? - Nincs ajtó - magyarázza.

h73i

EVE & ADAM - Akkor is adhatnál valami jelet, ha mögém lopózkodsz! Köhöghetnél, vagy valami! - Khm - köszörüli a torkát. Felém tolja a kocsit. - A szemét csinálod? kérdezi a különálló szemet vizsgálva a fejem fölött. - Igen - szeretnék hozzátenni valami szarkasztikus megjegyzést, de semmi nem jut eszembe, mert ahogy megfordulok, észreveszem (hogy nem vettem eddig észre?), hogy az újonnan összerakott szem Solo szeme. - Hogy hívják ezt a színt? - Én... csak... épp meg akarom változtatni. Kipróbáltam a kéket - Bejön neked a kék szem, mi? - Igen, bejön. - Gondoltam, hátha ennél valamit - kap le egy papírzacskót a kocsiról. - Kicsit késő van ebédelni, nem?- A kijelző sarkában az óra 15:17-et mutat. - Miből gondolod, hogy még nem ebédeltem? - kérdezem, miközben a gyomrom hangosan korog. - Megérzés - közli komoly képpel. Mentem az Adamen végzett munkámat, és kijelentkezem. - Gyerünk, nem itt akarunk enni - közli Solo, a beleegyezésemet meg sem várva a zacskót az ölembe pottyantja, és megragadja a tolószékemet. - Mi lesz a kocsiddal? Vállat von. - Mi lenne? Lejjebb megyünk egy szinttel, keresztülvágunk egy folyosón és egy agytrösztök számára kialakított, felnőtteknek szánt játékokkal teli nyitott térségen, majd kijutunk egy hatalmas, öbölre néző teraszra. A Tiburon-félszigetről nem nyílik egymillió dolláros kilátás a városra, de a látvány azért nem rossz. A köd már felszállt, és szépen látszik a Richmond-San Rafael híd. Egy tartályhajó úszik az öbölben, lassan h74i

Michael Grant & Katharine Applegate hasítja a vizet, mint egy vándorló bálna. Ha valahogy átnézhetnék a kiszögellésen az Angel-sziget mellett, láthatnám a várost. Idegesít, hogy nem látom. Hiányzik az otthonom, az iskolám, a városom. Tőlünk húsz méterre, a hallótávolságunkon kívül, négyes csoport majszolja az ebédjét kissé rosszkedvűen egy asztalnál. Kirakjuk a kajánkat egy piknikasztalra: szendvicsek, chipsek, két puding - egy csokis és egy vaníliás. - A büféből? - kérdezem, belepillantok a szendvicsbe, és látom, hogy pulyka és Brie sajt van benne. - Finom a szendvics - közli Solo. - Meg kell hagyni, anyukád jól tartja a dolgozóit. - Igen, azt észrevettem. Tudod, mi hiányzik itt? A dupla húsos állati hamburger. Bólint. - Szereted az In-N-Out-ot? - Leginkább azért kívánom, mert nem juthatok hozzá - vallom be. - A Coldstone fagyi is hiányzik. És furcsa módon sóvárgok a suliban minden második csütörtökön tálalt marhahúsos makaróni után is. És még... á, mindegy. - Folytasd csak! Érdekes megtudni, hogy mi hiányzik a normális életből. Harapok egyet a szendvicsből, és leöblítem egy korty zöldcitrom ízesítésű szénsavas vízzel. - Oké. Hiányzik a Zachary’s. A legjobb pizza San Franciscóban. Hiányzik, ahogy a suliba indulok, és várom a buszt...- Nincs limuzinod? Elfintorodom. - Felajánlotta, mármint anya. - De nem akarsz a suliban limuzinnal megjelenni. - Egyből elkönyvelnének idiótának. h75i

EVE & ADAM - Mondjuk, vannak nálunk olyan gyerekek, akiket limuzinnal hoznak suliba. - Magánsuli? Felnevetek. - Egyszer megpróbáltam rávenni anyát, hogy állami suliba írasson. Gondoltam, jó lenne olyan gyerekekkel találkozni, akiknek nincsen szobalányuk, hanem az anyjuk a szobalány. - Szegény kicsi gazdag lány - jegyzi meg Solo. Most lehet, hogy meg kellene sértődnöm, de a hűvös szellő valahogy kifújja a rossz érzésemet. - Hiányzik a hétköznapi élet, vagy legalábbis, amit én annak nevezek A suli. - De nem mehetsz el a lábad miatt. Olyan furcsán mondja ezt. Nem kérdésként, de nem is igazán kijelentésként. Majdnem, mintha provokálna. - Mennyire fáj? - kérdezi. - Igazából... nem is fáj - felelem. - De ez persze a fájdalomcsillapítók miatt van. A kajáját nézi és rágcsál. Valamit mondani akar, de még gondolkodik rajta. - Láttad már kötszerek nélkül? Láttad már a lábadat? Megrázom a fejem. - Nem... nem - nézek rá összeráncolt homlokkal. Solo a sima vizet kémleli. Honnan szedi, hogy még nem láttam a sebet? - Rákérdeztem, de azt mondták, még mindig túl ronda, és nem akarnak felizgatni. Egy pillanatra sokatmondóan elvigyorodik. - Aha. Eltolom magamtól a szendvicset. - Ki a franc vagy te? h76i

Michael Grant & Katharine Applegate - Solo Plissken. - Nem a nevedet kérdeztem. Ki a csoda vagy? Hogyhogy itt vagy? Nem is vagy elég idős ahhoz, hogy teljes állásban dolgozz egy olyan helyen, mint a Spiker. - Mindig ilyen sokáig tart, mire azt kérdezed, amit tényleg akarsz? Ég az arcom. - Most azt kérdezem. - Anyád gyámsága alatt vagyok. Amikor a szüleim hat éve meghaltak, hát, szóval... megörökölt engem. Egyszerű, mint az egyszeregy. És mégis itt ülök, mint akit fejbe vágtak. - Hat éve a gyámod? És nekem sohasem említette? Egyenesen a szemembe néz. - Nem tudom, miért nem. Hirtelen irtó kényelmetlenül érzem magam. Ez a srác egy csomó olyan dolgot tud, amit én nem. Egy csomó dolgot, amit eddig nem mondott el. Hogy a francba van az, hogy ettől a sráctól kell dolgokat megtudnom az anyámról? Nagy levegőt veszek, próbálok koncentrálni. - Mi történt a szüléiddel? Már megint az a bujkáló vigyor.-Biztonságos kérdés. Vagy talán apránként akarod megközelít^ az igazságot. - Ha nem akarsz válaszolni... - Autóbaleset. Semmi különleges sztori. Semmi rejtély. A nagy. mamámnál történt, nyaralni mentek nélkülem - elhallgat, kortyol egyet az üvegből. - Jó, hogy nem voltam velük. Leszaladtak az útról, legurultak egy töltésen. A kocsi nekiütközött valaminek, és bumm. Hirtelen eszembe jut apa halála. A sürgető kopogtatás az ajtón, a gyászos arcú rendőrök, anya szívet tépő sikolya. h77i

EVE & ADAM Borzasztó lehet mindkét szülőt elveszteni egy szempillantás alatt. - Részvétem - mondom csendesen. - Iszonyú lehetett. Letépek egy darabot a szalvétámból. - Az apukám... ő is meghalt, amikor kicsi voltam. Miért nem költöztél a nagymamádhoz? - Nyolcvanhét éves. Azt hiszi, Roosevelt az elnök. - De miért pont az anyám? Mert olyan kedves és gondoskodó? Felnevet. Tök aranyosan nevet. A francba, bárcsak ne nevetne ilyen aranyosan. Soio egy ideiglenes kilengés az életemben. Nem is az esetem, kivéve a nevetését és talán a szemét. A vigyorgása viszont nem, és a haja sem, amit annyira le kellene nyírni, hogy viszket a tenyerem, hogy kést ragadjak és magam álljak neki. - Anyukád és a szüleim üzlettársak voltak. - Akkor... tiéd a Spiker egy része? Solo megrázza a fejét. - Nem. Anyád kirúgta a szüléimet a vállalatból. Ez nem ér annyira meglepetésként. Valami miatt mégis meghatározhatatlan bűntudatot érzek. Az anyák bűnei, vagy valami ilyesmi. - Szerintem apukád, aki akkor még élt, próbálta kibékíteni őket, de nem sikerült. Egészen addig legjobb barátok voltak. Az őseim meghaltak, mielőtt megváltoztathatták volna a végrendeletüket, amiben édesanyád gyengéd gondoskodására bíznak. - Utálod anyámat - szögezem le. Solo nem válaszol azonnal. Gondolkodik. Az állát a kezére támasztva jól átgondolja a választ. Végül megszólal: - Igazából nem utálom - vigyorog sajnálkozva. - De eléggé pipa vagyok rá. h78i

Michael Grant & Katharine Applegate Még többet, sokkal többet is szeretnék kérdezni Solótól, de a telefonom megcsörren. Üzenet jött. Segítened kell. Gáz van. Tárcsázom Aislint, de nem sikerül hívni. Megnézem a telefonomat: alig van rajta egység. Éppen arra elég, hogy üzenetet küldhessek. - A francba! - mormolom. Aislin bajban van? Nem meglepő. Aislin segítséget kér tőlem? Ez szokatlan. Általában kimászik a csávából, és utána meséli el töviről hegyire a történteket. - Aislin az? - érdeklődik Solo. Újabb űzi. Hol vagy? M-et kergetik a GGP-ben. Odamegyek segíteni. - A francba! - mormolom. - Aislin idióta pasija bajban van. A Golden Gate parkban van, és Aislin azt hiszi, ki tudja húzni a csávából. - Miféle bajban van? - Mármint, hogy bűntett vagy szabálysértés? - dörzsölöm meg a szemem. - Maddoxnál sosem lehet tudni. Visszaírok Aislinnek. VÁRJ! Kiötlők valamit. - Nem tudom, mit csináljak - magyarázom Soiónak. - Nem mehetek ki innen, főleg a Lábammal. Dr. Anderson azt mondta, nem szabad terhelni. - Dr. Anderson egy bábu. Néhány centire minden irányban előre-hátra hajlítgatom a Lábamat. Nem fáj. Egy cseppet sem. Solo helyeslőén biccent. A szemébe nézek. - Ha mondjuk pár órára el kellene tűnnöm, és nem akarnám, hogy észrevegyenek, tudnál segíteni? Idegesítően öntelt kifejezés ül ki az arcára. - Bízd csak rám! h79i

EVE & ADAM

15. Fejezet $

SOLÓNAK ÉRDEKES OLDALÁT FEDEZEM FEL Nem az az elpirulós fiúcska a kórházi szobámból, akinek Aislin bohóckodására elakad a szava. Teljesen kézben tartja a dolgokat, nyugodt léptekkel tolja át a kerekes székemet a renoválás alatt lévő területeken, a használaton kívüli konyhákon és az elsötétített laborokon. Menet közben halkan kommentálja a dolgokat: - Ezt a szobát talán még sosem használták, úgyhogy kikapcsoltam a biztonsági kamerákat... A lépcsőháznak ezen az oldalán rossz a biztonsági kamera... Ennek a felvételét le tudom törölni később, kutya se veszi észre... Az ebben a teremben dolgozó kutató paranoiás, úgyhogy itt nincs kamera... Az infravörös itt ki van kapcsolva, szóval, ha nem kapcsoljuk fel a lámpát... A „Menekülés a Spikerből” című akció hatvan különböző lépésből áll, ezeket Solo mind a fejében tartja. Az épület óriási, de neki a kisujjában van: minden ajtót, szobát és kameraállást ismer. Egy lépcsőhöz érünk- Hogy fogunk ezen lejutni? - kérdezem. - Leviszlek, aztán visszajövök a kerekes székedért. - Nem hinném. - Ki akarsz jutni vagy sem?

h80i

Michael Grant & Katharine Applegate - Nem nézel ki olyan erősnek - kötözködöm, de ez kamu elég erősnek néz ki. Aislintől újabb üzenet érkezik. Maddox bajban van. A helyesírás nem Aislin erőssége. - Hajolj előre! - utasít Solo. Előrehajolok, mire a kezét a hátam mögé csúsztatja. Érzem, hogy a tenyere a melltartóm kapcsát súrolja. - Most felemelem a lábad. - Félek, hogy fájni fog. - Nem fog - közli Solo. Nem tudom, mitől olyan biztos benne. A tenyerét a combom alá csúsztatja, alig hallható nyögéssel felkap és kivesz a kerekes székemből. Az arcom olyan közel kerül az arcához, hogy a haja csiklandozza az arcomat és az orromat, úgyhogy el kell nyomnom egy tüsszentést. Azon filózom, mit ettem ebédre, és nagy lazán miért is nem használtam dezodort ma reggel. Az is érdekel, hogy ez a samponja illata vagy a sajátja. Akármelyik, nekem bejön. Bármi is az (és nem állítom, hogy tudom, mi), furcsa módon lenyűgözőnek találom. Lecipel a lépcsőn, letérdel, letesz a lépcső utolsó előtti fokára, és visszarohan a tolószékemért. Nem fordulok hátra, és nem nézem, ahogy fölszalad a lépcsőn, mert akkor úgy tűnne, mintha a hátsóját vizslatnám, azt pedig soha nem tenném. A farmerja tökéletesen feszül rajta. Solónál aztán nincs semmi lötyögés. Ragaszkodom hozzá, hogy egyedül másszak be a kerekes székembe. Könnyebben megy, mint kellene. Újra belelendülünk, és pár perc múlva egy föld alatti garázsba érünk. Solo megérinti a vállamat. h81i

EVE & ADAM - Itt óvatosnak kell lennünk - figyelmeztet. Egy ajtómélyedésben várakozunk a vakítóan kivilágított csupa beton tér egyik sarkában. - Van kocsid? - kérdezem. - Legalább egy tucat - feleli. - Az a furcsa, hogy mind ugyanolyanok. Elkerített területre mutat, ahol egy csomó elektromos autó áll, mindegyik oldalán a Spiker lógója. Solo megnézi az időt a telefonján. Felpillant, és pár másodperc múlva egy őr halad el. Halljuk a közeledő, távolodó, végül elhaló lépteit. - Oké - közli Solo, és betol a garázsba. Az autók nincsenek lezárva, a „kulcsokat” a műszerfalon tartják. Solo amennyire lehet, hátratolja az anyósülést, én pedig belendítem magam a kocsiba. Solo összecsukja a tolószéket, és a csomagtartóba teszi. Az autó hangtalanul indul. - Tudsz vezetni? - érdeklődöm. - Van hat dollárod készpénzben? - kérdezi Solo az előbbi kérdésemet elengedve a füle mellett. - Nincs nálam a pénztárcám. - Nézz be a kesztyűtartóba, hátha van ott egy rolni negyeddolláros! Térképek alatt turkálva találok két rolnit. - Ügyes. A hídnál készpénzzel kell fizetnünk. A szélvédőre erősített automata fizetőautópálya-jeladóra mutatok. - Aha - konstatálja Solo. - Szedd le, és tedd a kesztyűtartóba! Nem szeretnénk, ha nyomon követnének. Nem örülnék, ha fel kellene törnöm az autópályadíj-rendszert. - A Spiker rendszerét viszont gond nélkül feltöröd, igaz? - kérdezem. Solo szeme bosszankodva, szinte haragosan megvillan. - Biztonsági öv - közli tőmondatban.

h82i

Michael Grant & Katharine Applegate Bekapcsolom az övemet, és a villanymotorok alig hallható zúgása mellett elindulunk a garázson át. Az autó gumija hangosabb a festett betonpadlón. - Hajtsd le a napellenzőt, és húzd le a fejed! - utasít Solo. - Kamerák. Automatikus ellenőrzés van. Solo műanyag azonosító kártyát húz elő a zsebéből. Látom, hogy a fénykép nem őt ábrázolja, a kártyán Wanda Chang neve szerepel. - Vicces, egyáltalán nem nézel ki kínainak - jegyzem meg. Végighúzza a kártyát a leolvasón, mire a kapu felnyílik. Es végtelennek tűnő idő óta először kint vagyok! - Nem fognak rájönni? - kérdezem, és aggódva nézek vissza a vállalat távolodó külső kapujára. Vállat von. - Nem tudom garantálni. Azt tudják, hogy én néha ki szoktam szökni. - Kiszökni? Oké, én is így érzem magam, de ez akkor is valahogy olyan drámainak tűnik. - Mi másnak lehet nevezni, amikor a majom kilóg a ketrecéből? - Te nem vagy majom - magyarázom. - Fura vagy, de ember. - Általában - mosolyodik el enyhén. - De ugye, elvileg elmehetsz? - Aha, csak hát hová is mennék? Nincsen kocsim - bevesz egy éles jobb kanyart -, kivéve, ha így szerzek magamnak. A Spiker meg kint van a világ végén. Húsz perc, mire beérünk a Golden Gate hídhoz, amit szokás szerint ködfátyol borít. Felhívom Aislint, hogy közöljem, úton vagyok, de nem veszi fel. Amikor Aislinék sorházához érünk, üzenetet küldök neki, hogy a ház előtt várom. Egy perc múlva megjelenik, és lerohan a lépcsőn. h83i

EVE & ADAM Zaklatottnak tűnik, az orra vörös, a szempillafestéké elmosódott a szeme körül. Ennek ellenére van ideje, hogy kétszer is megbámulja a volán mögött ülő Solót. - Bocs, de nem tudtam fölvenni, amikor hívtál. Maddoxszal dumáltam. - Aislin becsusszan a hátsó ülésre. Tragikusan felsóhajt, de a hatást rontja, hogy tényleg aggódik, nem csak megjátssza. - Köszi, hogy eljöttél! És még játékot is hoztál az útra - sikerül Solóra mosolyognia. - Milyen rendes vagy. - Oké, mi a baj? - kérdezem. - Maddox, természetesen - magyarázza. - Csapdába esett. - Hol esett csapdába? - A parkban. - És miért esett csapdába? - firtatom. - Pár fickó azt képzeli, hogy Maddox tartozik nekik. A parkban van, ezek meg el akarják kapni. - Miért nem hívja a rendőrséget? - kérdezi Solo. - Az elég… kínos lenne. - Aislin beletúr a táskájába, és egy szájfényt húz elő. Szakértő mozdulattal, tükör nélkül a szájára keni. - Lehet, hogy megmotoznák. - Á - bólint Solo -, szóval, van nála...? - Egy kis fű. El kell adnia, hogy megszerezze a pénzt, amivel Iá tudja fizetni azokat az alakokat, akik üldözik. Solo kifejezéstelen arccal rám bámul. Erőtlenül elmosolyodom, és megvonom a vállam. Ha most megfordulna az autóval, és egyenesen visszavinne bennünket a Spikerbe, nem hibáztatnám. Solo behajt a forgalomba. - Nem értem, anyukád miért gondolja, hogy Aislin rossz hatással van rád - közli. - Szerintem tök vicces csaj. h84i

Michael Grant & Katharine Applegate

16. Fejezet $

A GOLDEN GATE PARKON BELÜL NINCS TÚL SOK ÚT. A park hatalmas, nagyobb, mint a New York-i Central Park. Hosszú szögletes terület, amelynek egyik vége a Haight Streetig - a hippinegyedig - ér, a másik végét pedig a Csendes-óceán mossa. Itt szívsz, ott lebegsz, lehetne mondani. - Maddox hol van pontosan a parkban? - kérdezi Solo, miközben éles kanyart vesz, és majdnem elsodor egy billegő kerékpáron egyensúlyozó idős nőt. - Az egyik tóban - közli Aislin. - Na, persze - morgom az orrom alatt. - Az egyik tóban? - ismétli Solo. A vízben? - Az egyik szigeten. Előveszem a telefonomat. - Rákeresek Google-en a park térképére. Amikor megpillantom a képernyőn a térképet, felsóhajtok. - Rengeteg tó van, legalább húsz, vagy még több. Solo átsüvít a sárga jelzésen. - Van valamelyikben sziget? - kérdezi. Elérjük a park szélét.

h85i

EVE & ADAM - Kicsi vagy nagy sziget? - érdeklődöm Aislintől. - Több tóban is van sziget. Aislin gyorsan dob egy SMS-t, eközben Solo ráhajt a John F. Kennedy Drive-ra, amely egy vonalban fut a park északi szélével. Nincs nagy forgalom. A nap már alig látható, és hosszú árnyékot rajzol a fik alá. - Azt kérdezi, mi számít nagynak?|Éolvassa Aislin a telefonjából. - Remek filozófiai kérdés - jegyzem meg. - Kérdezd meg, mennyi időbe telne neki átgyalogolni rajta! Több percnyi üzenetváltásba telik (Maddox, hogy is fogalmazzunk, nem egy korszakos zseni), mire eldöntjük, hogy a Mallard-tó egyik szigetén van. A GPS-t a műszerfalra állítom. - Forduljon vissza! - utasít egy női hang olyan hangnemben, mintha máris csalódást okoztunk volna neki. Solo lefékez. - Szerintem ez itt nem szabályos. - Forduljon vissza! - rendelkezik a hang. Solo éles fordulatot tesz a kocsival. - Kilencven méter után forduljon jobbra! - közli a hang. - Mit csinálunk, ha odaértünk? - kérdezem Aislint. - Ezek a fickók, akik el akarják kapni Maddoxot... - Most forduljon jobbra! - ...ugye, ezek nem olyan alakok, akiknél fegyver lehet. - Nyolcszáz méter után forduljon jobbra! - Fegyver? - ismétli Aislin, mintha most hallana a szót először. - Hát, lehet, de... - Hoppá! - döbbenek le. - ...akkor mit csinálnak velünk, lelőnek? - próbál nevetni, de nem sikerül. h86i

Michael Grant & Katharine Applegate Aislin előrenyúl a hátsó ülésről, és bekapcsolja a rádiót. A Rancid-tól az Another East Bay Night szól. Ez az egyik kedvencem, függetlenül attól, hogy földrengés is szerepel benne, meg beomló autópályák. (Az a földrengés, amikor még nem születtem meg.) Bár csípem ezt a Számot, odanyúlok, hogy kikapcsoljam. Solo a levegőben elkapja a kezemet, és megállít. Gyors, mint a kígyó. - Jó lesz fedőzenének. Ügy tűnik, mintha hétköznapi srácok lennénk. Lehúzza az ablakokat. A levegő nedves és fenyőillatú. - Forduljon jobbra! - utasít a hang. A tó egészen közel van, de az útról nem látszik. A GPS térképén látjuk. Egyenlő szárú háromszöget formál, amelynek a vastagabbik végén égy kör alakú sziget helyezkedik el. A parkban nincsenek sokan, néhány kocsi áll itt-ott elszórva. De ott, ahol az út a legközelebb hit a tóhoz, három, láthatóan sietősen leparkolt kocsi is áll. - Az ott Maddox nevelőapjának a bátyjának a feleségének a Ford-ja!kiáltja Aislin. A horpadásos, sárgásbarna Ford Fusiont két másik autó - egy kicsicsázott Miata és egy forgó dísztárcsával és hátsó szárnnyal felszerelt Civic - fogja közre. A Miata vezető felőli ajtaja nyitva áll. Senki nem ül benne. Solo lelassít, és megáll az útpadkán. Rengeteg fa és bokor vesz körül bennünket. Meglepően dzsungelszerű ez a hely ahhoz képest, hogy San Francisco kellős közepén vagyunk. Solo leállítja a motort, de a rádió továbbra is szól. - Írj a barátodnak, hogy itt vagyunk! - utasítja Aislint. - Azt írja, nem tud előjönni - jelenti Aislin. Solo feljebb nyomja a zene hangerejét. - Kérdezd meg, hallja-e a zenét? Maddox hallja. h87i

EVE & ADAM - Ha ő hallja, akkor amazok is... Oké, itt jönnek - figyelmeztet Solo. Elégedett arcot vág. - Biztonsági övék bekötve? - Miért? - kérdezem. Két vékony cigarettázó ázsiai fickó tűnik elő a bokrok, kidőlt iák és nedves fű kavalkádjából. Az egyik, a zöld bőrkabátos elég izmos. A másik, a fekete pólós alacsonyabb. Szúrós szemmel néznek, olyan keményfiúsan. Az izmos a kabátja belsejébe nyúl, a mozdulatával azt akarja jelezni, hogy van ott valami. Solo beletapos a gázba. Az autó - a mi autónk, amelyikben ülökegyenesen beleszáll a Miatába a vezető felőli ajtót eltalálva. Az ütközéstől erősen a vállhevedernek csapódom, de a légzsák nem nyílik ki. - Hé! - ordítom. Mi mást is ordítanék, amikor szándékosan belehajtunk egy aU' tóba? A két fickó szájtátva bámul. Az egyiknek kiesik a cigije. - Hűha! Bocsánat! - szabadkozik Solo igen meggyőzően. - Mi a jó fészkes...! - ordítja a bőrkabátos, és a cigijével a levegőt szabdalja. - Ezer bocsánat, nagyon sajnálom! - kiabálja Solo. Előkapja a telefonját, és tárcsázni kezd. - Már pötyögöm is a segélyhívót. Az én saram, egyértelműen az én saram. Kihívom a zsaruidat, hogy bejelentsem. - A zsarukat ne - közli a bőrkabátos az ujjával nemet intve Solo felé. - Muszáj kihívnom őket, tesó - magyarázza Solo. Nem hinném, hogy Solo valaha is használta volna a „tesó” szót, és tuti, hogy többet nem is fogja. De eléri vele, hogy ártalmatlan, és nem túl értelmes suhancnak nézzék. A bőrkabátos pisztolyt húz elő.

h88i

Michael Grant & Katharine Applegate Még sohasem láttam igazi pisztolyt. Szerintem játék pisztoly. Az elmém egy része viszont mégis azt üvölti, hogy igazi, és hogy lelőnek, jaj, kérem, ne, nem akarok meghalni, nem, nem, nem, még ha kívülről szerintem biztosan nyugodtnak is látszom. - Húzzatok innen a búsba! - utasít a gengszter. Ekkor megtudom, mi a jó az elektromos autókban: nem bőg fel a motor, amikor a gázra tapos az ember. És Solo éppen ezt teszi a rükvercbe állított, élesen elfordított kormányú kocsival. Az autó olyan erővel ugrik hátra, mintha megint ütköztünk volna, és egy pillanatra azon töröm az elmém egy zavaros részét, hogy vajon meglőttek-e. Nem, nem lehet: nem dördült lövés. A bal első lökhárító erősen hátralendül, egyenesen neki a bőrkabátosnak. Nem olyan az ütközés, mint az volt, ami simán lenyisszantotta a lábamat. De amikor egy autó neked megy, az mindenképp ijesztő. A bőrkabátos a földre került, csúnyán a földre került, háton fekszik a fűben. Az egyik lába az autó alatt, a pisztolya a fűben a feje mögött. Nem nyúl egyikért sem, próbál felülni. Rosszul teszi, mert Solo kilöki a kocsi ajtaját, és képen találja vele. A bőrkabátos újra padlót fog, és ezúttal nem kel fel egyhamar. Minden olyan gyorsan történik, túl gyorsan ahhoz, hogy az egyes mozzanatokat elemezzem. Homályos képek villannak be, hirtelen ütközések, rázkódások, hangok, kiáltások, fékcsikorgások, a pólós fickó hátraugrása. Kiáltozást hallunk. Két fickó rohan felénk a továbbra is láthatatlan tó felöl. A pólós pasi ordít, de nem tudja, mitévő legyen. A két új jövevény közelebb ér, meglátják a földön fekvő cimborájukat, meg- látnak bennünket és lelassítanak. Ha valamelyiküknél pisztoly lenne, mondom magamban, mostanára már elővette volna. h89i

EVE & ADAM - Írd meg a barátodnak, hogy előjöhet, biztonságban van - utasítja Solo Aislint elképesztően nyugodt hangon. Megfordulok, hogy megnézzem, Aislin jól van-e. Remegő kézzel próbál SMS-t írni. Az autó még mindig hátramenetben van. Solo óvatosan hátragurul vele, amíg a bal első kerék akadályba nem ütközik. Az akadályt a bőrkabátos lába képezi. Solo így szól: - A barátunkért jöttünk. Ha átengeditek, semmi gáz. Ha nem, akkor hátrafelé áthajtok a haverotok lábán. Megjelenik Maddox. Csuromvizes, és a sportcipőjétől a mellkasáig tiszta sár. Avar és gallydarabok lógnak róla, mintha ügyetlenül próbálta volna álcázni magát. Maddox jól néz ki, a maga nagydarab, díjbirkózó módján. Jelen pillanatban viszont, rémült és lucskos állapotában szimplán szerencsétlen. - Pattanj be! - kiabálja Aislin. Solo megvárja, amíg bekapcsolja az övét. - Húzzátok ki innen a haverotokat, és hívjatok mentőt! - utasítja a három dühösen bámuló gengsztert, aztán hozzánk fordul: - Kész vagytok? Ó, igen, totál kész voltunk. Elhajtunk onnan. - Sokkal könnyebb, amikor nem kell görcsölni a biztonsági kamerák miatt - szólal meg Solo. Maddox úgy öleli át Aislint, mint a fuldokló, aki az utolsó mentőövbe kapaszkodik. Aislin pár pillanatig eltűri, azután belebokszol a mellkasába, és eltolja magától,. - Te agyalágyult! - sivítja Aislin. h90i

Michael Grant & Katharine Applegate Nem figyelek rájuk, mert nem tudom levenni a szemem Solóról, aki csendes hozzáértéssel elhajt a helyszínről, behajt a forgalomba, és a Sunset District negyed felé vészi az útját. - Hogy tudtad... - kezdek bele, de nem igazán tudom, hogyan fejezzem be a kérdést. - A patkány, amelyik mindennap a labirintusban futkos, kifejleszt bizonyos technikákat a túlélésre. És én vagyok a főpatkány. Nem tűnik viccnek. Solo próbál úgy tenni, mintha az lenne, de van valami, ami ott fortyog a felszín alatt. Csendben autózunk. Az ülésen legalábbis csend van. Aislin és Maddox viszont felváltva ordítoznak és smárolnak. - Vissza kell vinnem a kocsit - mondja Solo. - Csak kevés időre lehet elhozni. Megfordulok az ülésemen. - Aislin, velem kell jönnöd! - Aislin velem jön - közli Maddox mogorván. Most nem olyan elbűvölő, mint általában. Tényleg elbűvölő, csak gondolom, nem akkor, amikor rémült, sáros és remeg az adrenalin utóhatásától, Tudom, mert én is remegek. Ott nem volt időm megijedni, az egész talán csak egy-két percig tarthatott. Csupán annyi. De most már berezeltem. Be vagyok tojva, és pipa vagyok. - A rohadt életbe, Maddox! - dühöngök. - Mindnyájunkat kinyírathattál volna! - Dehogyis - tiltakozik erőtlenül. - Csak engem ruháztak volna meg iszonyatosan. - Persze, mert az ilyesmi sosem sül el rosszul! - ordítom. - Solo mentette meg a bőrödet, te lúzer! - folytatom, mert már jól belelovalltam magam. - Tűnj el Aislin életéből, és ne húzd le a te szintedre! h91i

EVE & ADAM Aislin az ablakon át az elsuhanó fényeket bámulja. Nem néz rám, és Maddoxra sem. - Nem tudom visszacsempészni őket a Spikerbe - aggályoskodik Solo. - Még az én patkányképességeimnek is van határa. - Aislint be tudom vinni egyenesen a főbejáraton keresztül válaszolom. Solo finoman megrázza a fejét. - Nem fog menni, ha nincs valami magyarázat arra, hogy került oda. Először ki kell tennünk. Előbb mi visszamegyünk, és azután behozhatjuk. - Aislin, kiteszünk a házatoknál - mondom -, vagy ahol csak akarod, de utána fogj egy taxit, és gyere a Spikerbe! Maradj velem egy darabig! Legalább addig, amíg a szüleid visszajönnek Barbadosról. - Belize-ből. Aislin szülei rengeteget utaznak. Folyton csokibarnák. - Figyi, még mindig van pár nap a suliból, és... - A rohadt életbe, Aislin! - kiabálom közbevágva. - Innen is bevihetünk a suliba! - Aranyom - teszi a kezét a karomra. Rám néz azzal a nézésével, amit magamban „bukott angyal” nézésnek hívok. Fáradt, sokat látott, szomorú pillantás, ami azt fejezi ki: Fekete bárány vagyok, elcseszem az életemet, ez a sorsom, és nem igazán tudsz segíteni rajtam. És csak annyit mond, „aranyom”. Mérgesen elfordulok. Megmondom Solónak, hogy tegye ki Aislint és Maddoxot Aislinék házánál. Mi bújik bele egyes emberekbe, és készteti őket arra, hogy önpusztító életet éljenek? A családi életük miatt van? Néha igen. De Aislinnek nem szörnyű a családi élete. A szülei szoktak veszekedni, de sok más gyerek h92i

Michael Grant & Katharine Applegate szülei is veszekszenek. Nem gazdagok, de van elég pénzük, legalábbis arra elég, hogy bejuttassák Aislint a mi sznob magániskolánkba. És arra is, hogy frissen tartsák a barnaságukat. Anyja gyengekezű, kótyagos, jelentéktelen nő. (Szöges ellentéte az én anyámnak. Nincs ember, aki Terra Spikert valaha gyengének nevezte volna.) De Aislinnel nem bánnak rosszul. Tudnék róla, ha igen. Az apja pont olyan, mint Aislin: vicces, elbűvölő és hát, hm, hogy is mondjam, kalandos figura. De imádja Aislint, és ezt Aislin is tudja. Kissé zavaros szülők, nincsenek mindig ott, amikor kellenének, nem tökéletesek. Üdv a klubban! De akkor mégis, mi a helyzet? Az egész csak a DNS-en múlik? Vajon ez a csavart kettős spirál az a mindent eldöntő kód, amit nem tudunk kicselezni? Lenne valami kromoszóma mélyen Aislin sejtjeiben, ami arra ítéli, hogy az egész életét boldogtalanul töltse a Maddoxhoz hasonló lúzerekkel? Viszont Aislinnek legalább van pasija. Juj, ez kegyetlen szúrás volt a saját agyam részéről. Igazából saját magammal vitázom, miközben furikázunk az utcákon, és Aislinék házát keressük. Viszont Aislinnek legalább van pasija. Gáz pasija. Vajon jobb egy gáz pasi, mint a semmilyen? Honnan is tudhatnád? Nem kell sietni. Én nem egy doboz tejszín vagyok, ami hamarosan Lejár. Várhatok, amíg megtalálom a megfelelő személyt. Mármint a tökéletes személyt. A hibátlan személyt. Aki nem létezik. Kitesszük Aislin t. Odaintem az ablakomhoz, és hangosan odasúgom neki - Maddox (dicséretére legyen mondva) úgy tesz, mintha nem hallana -, hogy jöjjön egyenesen a Spikerbe, és maradjon velem. Könyörögve kérlelem, de tudom, hogy csak az időmet pocsékolom. h93i

EVE & ADAM Nézem, ahogy Aislin és Maddox bemegy a házba. Aislin sápadtan integet, majd becsukja az ajtót. A Lábammal a műszerfalba rúgok. - Jaj, néha megőrjít ez a csaj! - Úgy néz ki, mintha a lábadnak már kutya baja lenne - jegyzi meg Solo. - Micsoda? - Igaza van. Teljesen kiment a fejemből, - ja, de most nem ez a legfőbb gondom. Továbbra is a szemembe néz, mintha várna valamire. Hirtelen az a különös érzésem támad, hogy azt fontolgatja, hogy megcsókol. - Ki van zárva - közlöm vele. - Nehogy azt hidd, hogy hirtelen ellenállhatatlanná váltál. Felhúzza a szemöldökét. - Ö, áu hiszed, rád akarok mozdulni? - Nem hittem...- visszakozom. - Ne vetítsd ki rám az érzéseidet - szól közbe Solo. Lélegzetelállítóan hatékony porig alázás. Gőzöm sincs, mit válaszolhatnék rá, bár tűn, hogy három ón múlva (amikor már túl késő lesz) be fog ugrani valami. - Ellenkezőleg, azon filóztam, hogy a dolgok talán kezdenek összeállni benned, ennyi az egész - magyarázza Solo, és közben elindul az autóval. - Persze, ha nagyon rám akarsz ugrani, nem gáz, azt hiszem, nem lennék ellene. - Senki sem fog rád ugrani. - Muszáj, hogy tőled származzon az ötlet - közli lazán. - A fonok lánya vagy. Neked kell megtenned az első lépést. - Akkor ettől nem kell tartanod - biztosítom. Bekapcsolom a rádiót. Hangosra. h94i

Michael Grant & Katharine Applegate

17. Fejezet $

VISSZALOPÓZKODNI SOKKAL EGYSZERŰBB, mint képzeltem, mégis az elmúlt pár órától izgatott, fáradt és zavarodott vagyok. Solo visszatol a klinikára, ahol a főnök lányának eltűnése miatt kétségtelenül mindenki magánkívül van. Szerencsére anya egész nap a gyógyfürdőben volt. Amikor méregtelenítő, fiatalító és öregedés elleni kezeléseken vesz részt, nem lehet elérni. - Csak körbejártam az épületet - nyugtatom dr. Andersont. - Ágyban lenne a helyed - olvassa a fejemre. - Nem vagy olyan állapotban, hogy körsétákat tegyél. Vagy maffiózókat üldözzek, teszem hozzá magamban. Miután sikerült megnyugtatni a személyzetet, Solo a 88 715-ös projekt munkaállomásához tol. Kezdek úgy gondolni rá, mint az „én munkaállomásom”. Az én projektem. A felső világítótestek csak tompa fényt adnak, de az óriási fikuszon lévő karácsonyi izzósor be van kapcsolva. Egy lélek sincs a környéken. Megköszörülöm a torkom. - Köszönöm, hogy segítettél az Aislin-ügyben. - Semmi gond. - Solo zsebre dugja a kezét. - Figyi, nem vagy éhes? Leszaladhatok a büfébe megnézni, mi van még.

h95i

EVE & ADAM - Ne, megvagyok. Túl sok volt az izgalom. - Gondolod, hogy Aislin idejön? - Nem hinném - csóválom a fejem - Maddox vonzerejével nem tudom felvenni a versenyt. Solo elneveti magát, a cipőjét bámulja. - Nincs veled semmi baj, csak épp nem vagy Maddox. Az autóban érezhető feszültség, ahogy látom, elszállt. Jól van, akkor úgy tehetünk, mintha nem történt volna semmi. Bejelentkezem, megnyomok pár gombot, és hirtelen hatalmas kék szempár - Solo szeme - úszik be elénk. - Adam már vár - állapítom meg. - Adam? - Így nevezte el Aislin, de lehetne akár Steve is. Csak munkanév. Solo rögzíti a kerekes székemet a helyén. - Oké, akkor jó éjt! - búcsúzik. - Jó éjt! És kösz még egyszer! Amikor elmegy, furcsán egyedül érzem magam. Különböző gépek finom zúgása hallatszik, de egyébként teljes a csend. A szem lágyan pulzál, és kék holdfényt vetít az íróasztalom fölé. Azt hiszem, Adam arcának többi részével kellene foglalkoznom. Végtére is valahol el kell helyezni ezt a szemet. A képernyőt vizsgálgatom, megnézem, mik a lehetőségeim. A szoftver biztosít némi rugalmasságot. Néhány percig habozom, majd a „kéz”-re kattintok. Fogalmam sincs, miért. Azzal magyarázom magamnak, hogy a Homo sapiensnek nagyon fontos, hogy szembefordítható hüvelykujja van. Az eszközhasználat miatt, meg minden. Ezt mélyen az eszembe véstem.

h96i

Michael Grant & Katharine Applegate Az arc? Az igazából csak kozmetika. A kéz viszont, a kézzel csinálni lehet valamit. A kéz alkot. Már egész jól kezelem a szoftvert. Amikor felvillan a vérellátásról szóló figyelmeztetés, azonnal beugrik, hogyan kell a virtuális kezet az ideiglenes virtuális vérellátásra csatlakoztatni. A szoftver - ugyanúgy, mint a szem esetében - finoman módosítja a látványt, és a kéz hátborzongatóan valódivá válik. A kéz. És a hozzá tartozó cső, amely oda-vissza pumpálja a vért. A kéz valamilyen folyadékban, körülbelül nyolcvan centivel a szem alatt lebeg, ami szintén a semmiben úszik. Van kezem. Szép kéz. És van két szemgolyóm. Csinos szemgolyók. Már csak az arc, a láb, a kar, a váll, a mellkas, a hát és az agy van hátra. Igen! Ennyi az egész projekt. Vagyis pasi. Fészkelődök egy kicsit. Miért nincs kedvem az arcát megformálni? Mert igazából hogy is kell arcot csinálni? Hát, ezért. Részben legalábbis. De van valami más is. Ha van arca, akkor már valaki. Konkrét személy. Adam nem lesz Adam, amíg nincs arca. És addig nem lesz arca, míg nem tervezem meg neki. Az alsó ajkamat harapdálom. Hát, jól van. A szemöldöke. Ne legyen alacsonyan, nem tetszik, ha alacsonyan van. Nem akarom túl magasra sem, csak az átlagosnál magasabbra. Ha szemöldöke van, akkor hajának is kell lennie. Szőke legyen? Barna? Vörös? Rupert Grint vörös hajú. Aranyosan néz ki. Aranyosra akarom csinálni? Nem. Nem Rupert-szerű aranyosra. Kicsit kevésbé aranyosra. Daniel Craig. Ő szőke. Lehet, hogy a való életben aranyos, de a filmekben a szerepei nem azok. A szőkék is lehetnek kegyetlenek. h97i

EVE & ADAM - Hülyeség! - fakadok ki. - Mi a hülyeség? Felugrok. Ezt a hangot nem ismerem. Megpördülök, és egy rendkívül furcsa figurát pillantok meg. Úgy tűnik, mintha az arcán kívül mindenhol tetoválások borítanák. Nem, visszavonom: van egy tetkó a szemöldöke felett is. Apropó szemöldök. - Mi a hülyeség? - kérdezi éles hangon. - Ki maga? - Dr. Holyfield vagyok, a 88 715-ös projekt vezetője. - Ó! - Szeretném tudni, mi a hülyeség. Nem ijedek meg tőle, pedig azt szeretné. Összehúzza a szemöldökét, de nem lehet olyan könnyen rám hozni a szívbajt. Főleg nem egy olyan épületben, aminek a homlokzatán a vezetéknevem olvasható. - A haj. A hajszínen morfondíroztam - magyarázom. Rám mered, mintha nem fogadná el a választ. Mintha valami jobb válaszra várna, amit nem vagyok hajlandó megosztani vele. Állom a tekintetét. Ez sem tetszik neki. Az ő baja. - A hajszín lényegtelen - nyögi ki végül. - Pusztán esztétikai kérdés. Nem ezért végzed ezt a szimulációt. Édesanyád nem azért adta ezt a feladatot, hogy kiválaszd a kedvenc hajszínedet. - Aha, akkor miért adta ezt a „feladatot”? - Gondolom azért, mert le akar foglalni valamivel. - Amikor erre sem kapom fel a vizet, vállat von. - És gondolom azért is, mert tanulságos lehet, hogy hogyan boldogul vele egy hétköznapi ember. - Hétköznapi. h98i

Michael Grant & Katharine Applegate Az eddigi munkámat, a szemgolyókat és a kezet vizslatja. - Miért pont a kézzel és a szemmel kezdted? Mély lélegzetet veszek. Az igazat megvallva a „miérteken” még nem sokat törtem a fejem, de ezt nem szeretném bevallani. Idegesít ez a fickó. A tetoválásoktól eltekintve pont olyan, mint a Spiker sok más eddig megismert kutatója: arrogáns, és odavan a saját IQ-jáért. Ezért mellébeszélek: - Mert az istenek azt akarják, hogy lássák és szolgálják őket. - Az istenek? Vállat vonok olyan stílusban, ami reményeim szerint az ő „én vagyok a világ közepe”-modorának a karikatúrája: - Minek adnak olyan melót, amivel embert lehet teremteni, ha nem akarják, hogy Istennek képzeljem magam? - Ez csak egy szimuláció - közli, és a szeme gyanakvóan összeszűkül. - Oké, akkor én is csak Isten-szimuláció vagyok. A beszélgetés nem úgy alakul, ahogy szerette volna. - Ha valakit Istennek lehet nevezni ebben a folyamatban, akkor az az, aki összerakta a GyDKR-3 szoftvert, és összeházasította a KGM-ekkel. - A micsodát a micsodával? - A gyors DNS-kiválasztó rendszert és persze a kontrollált. megtorpan, rám mered és megveregeti a mellét. - Ez pedig én vagyok. Én terveztem a GyDKR-t, és én fedeztem fel, mire képes - Akkor maga az Isten? Felhorkan: - Az biztos, hogy te nem! Én terveztem a rendszert, te csak használod. - Aha, ahogy egy művész használja a festéket, igaz? - kérdezem ártatlan képpel. - Lefogadom, hogy Da Vinci festékkereskedője meg volt győződve róla, hogy ö a művész.

h99i

EVE & ADAM - Hmm - néz rám szúrós szemmel. - Biztos jó ilyen gazdag és kiváltságos gyereknek lenni. Mindent ezüsttálcán kínálnak eléd. Remek lehet. Sarkon fordul, és elsétál. Mi a csoda az a KGM? Ezen töröm a fejem. Kontrollált... Eddig jutott, aztán leállította magát. Rákeresek a Google-ben: KGM és „kontrollált”. Egy csomó találatot ad, de egyik sem túl érdekes. - Sötét haj - mondom a semminek. Sötét haja lesz. Megérintem a képernyőt, mozgatom a zselés cukorkákat, a program viszont azt jelzi, hogy hibát vétettem. Először ki kell alakítani a fejbőrt és az egész fejet, és csak azután lehet hajat növeszteni. Fogalmam sincs, hogy kell fejformát választani. Eddig életemben körülbelül három percet agyaltam a fejformákon. Visszatérek a Google-hez, és tanulmányozni kezdem a témát. - Várjunk csak! - motyogom hangosan. - Szóval, ebben mesterkedik anya? Arra próbál rávenni, hogy genetikából diplomázzam? A nem, az túl anyukás lenne, nincs benne elég hátsó szándék. Hmm. Egyébként nem számít. Szeretem csinálni, és arra is jó módszer, hogy kiverjem a fejemből Aislint, Solót és a Lábamat. A következő három órában alig nézek fel a képernyőről. Amikor végre felpillantok, Adam tekint vissza rám. Irtó jóképű lett. Tökéletes az orra. Az arccsontja egy férfimodellé is lehetne. Dús, fényes fekete haja van. A szája... ez az egyetlen dolog, amivel nem vagyok teljesen elégedett. A szája, az ajkai szinte tökéletesek. De egy tökéletes formájú száj valahogy nyugtalanító. h100i

Michael Grant & Katharine Applegate A szeme üres, a tekintetéből nem sugárzik értelem, gondolat vagy tudatosság. Hirtelen rájövök, hogy a dr. Holyfieldnek adott nagymellényű válaszom igaz volt. Tényleg azt akarom, hogy a teremtményem lásson engem. Ehhez pedig agyat kell készítenem Adam számára.

h101i

EVE & ADAM

18. Fejezet $

Hajnali 2:14-kor megcsörren a telefonom. Kikászálódom az ágyból, felállók, hallom, hogy a telefon még mindig csörög. Megfordulok, próbálom felidézni, hol a francban lehet, és mi a francnak csörög. Megtalálom, összevissza nyomogatom, végül fordítva a fejemhez tartom. Hajnali kettőkor nem pattan ki csak úgy az álom a szememből. - Solo. Kikerekedik a szemem. Terror az a maga valójában. Hajnali 2:14- kor. Hirtelen élesen beugrik, hogy egyáltalán nem vagyok felöltözve, és akaratlanul is a biztonsági kamera felé sandítok. Általában nem szokott zavarni, hogy meztelenül járkálok. Először is, a biztonsági felvételek 99 százalékát nem nézi meg senki, csak megy egyenesen a szerverre. Másodszor, azon ritka alkalmakkor, amikor mégis lejátsszák a felvételt, rendszerint egy unatkozó biztonsági őr nézi meg. Szóval, nem szoktam magam túlságosan zavartatni. Kivéve, ha Ő, a Magasságos, a Gonosz Királynő személyesen hív fel az éjszaka közepén. - Igen? - motyogom, mert csak ez jut eszembe. - Szükség van rád. Gyere a déli lifttel a második szintre! h102i

Michael Grant & Katharine Applegate - Mikor? - Azonnal. - Azonnal? - Talán rosszul hallasz? Azonnal! Tétovázok, próbálom működésbe hozni a processzoromat. - Már két másik alkalmazottat is felhívtam, de nem tudták vagy nem akarták felvenni a telefont. Ezek már csak volt alkalmazottak. - Máris indulok - biztosítom. Lenyomom a gombot. - Mi a franc Lehet az? - kérdezem a szobámtól. Mostanra teljesen kiment a szememből az álom, mégis sikerül fordítva felvenni a farmeremet. Hová tettem a pólómat? Nem túl szagos? Van tiszta a szekrényemben? Igen, van egy. Keressük meg a póló elejét! Oké! Jól van. Cipő. Többé-kevésbé fel vagyok öltözve, csipásan, borzasán, zokni, alsógatya és öv nélkül süvítek ki a folyosóra. A bal szememet képtelen vagyok kinyitni, de mindjárt ott leszek. Odaérek a lifthez, és lemegyek vele a másodikra, a központi recepció szintjére. Ide érkeznek először a parkolóból feljövő liftek. Lenyűgözően hatásos, félelmetes terem: négy emelet magas, égbe szökő átrium, amelynek belső terében egy hatalmas, színesen csillogó, finoman lüktető kettős spirál lebeg. A lámpák nincsenek felkapcsolva, csak a liftajtókat és a recepciós púit ívét világítják meg tompa spotlámpák. A recepciónál biztonsági őr ül, meglepődik, hogy itt vagyok. Éppen meg akarja kérdezni,hogy mit keresek itt, de ekkor felhangzik Terra magas sarkú cipőjének kopogása. Az őr fürgén megigazítja a nyakkendőjét, vet rám egy pillantást & feláll. Terra beviharzik.

h103i

EVE & ADAM Most komolyan, hogy tud valaki ennyire tipp-topp lenni az éjszakaközepén? Eve persze említette, hogy egész nap a gyógyfürdőben volt, de most hajnali két óra valamennyi van, és a nő úgy néz ki, mintha most lépett volna le a Dermesztőén Dögös Anyák magazin címlapjáról. Szúrós szemmel méreget, mintha rajtakapott volna valamin. Bűntudatosan elvörösödöm, mert hát elég sok mindenen rajtakaphatott volna, - Az az átkozott fruska - szitkozódik. - Itt van. Ez most komoly? A saját lányát „átkozott fruskának” nevezi? Ez kicsit erős még Terra Spiker szájából is. - Éppen elmélyülten dolgoztam - folytatja Terra. Hajnali kettőkor?, gondolom, de csukva tartom a számat. - És most tessék, láthatod, már nem dolgozom elmélyülten. A lift csenget, az ajtó kinyílik. Egy civil ruhás biztonsági őr érkezik, rögtön fel lehet ismerni a Sötét zsarukat idéző öltönyről és a fülhallgatóról. Meg a pisztolya is kidudorodik a zakója alatt. Szorosan markolja Aislin karját. Majdnem rámosolygok Aislinre, de aztán meglátom. Az orra pont középen felrepedt. Az egyik szeme vörös és dagadt, hamarosan fekete monokli lesz belőle. A nyakán egy vörös csík, egy vállszíj, amit nyilván letéptek, majd sietve összecsomóztak. A fejbőre vérzik egy helyen, ahöl kitépték a haját. Az őr és Aislin kilép a liftből. Az őr méretes öklével még mindig a karját szorítja, mintha veszélyes lenne. - Micsoda meglepetés, hogy látlak, Aislin! - üdvözli Terra olyan hangon, amitől az oxigén is megfagyna. Aislin kivételesen nem talál szavakat. Látszik, hogy sírt. Amint 'meglátja Terrát, összerezzen, és a tekintete továbbsiklik rám. Egy percre h104i

Michael Grant & Katharine Applegate teljesen sebezhetőnek tűnik. Nehéz ezt észrevenni, mert nem az a sebezhető típus. - Meglepődtem, hogy itt talállak. Azon már kevésbé, hogy bajba kerültél - közli Terra. - És még csodálkozol, hogy nem akarom, hogy a lányom veled lófráljon? Nézd csak meg magad! - Hagyja békén! - szalad ki a számon, mielőtt észrevennem. Mindkét biztonsági őr egyszerre kap szívinfarktust. Lélegzetvétel sem hallatszik. Terra hitetlenkedve bámul rám. Aislin szeme derűsen megcsillan. Hálás pillantást vet rám. Terra egyetlenegyszer levegő után kap, majd annyiban hagyja a dolgot. - Aislin nálunk tölti az éjszakát, Solo. Keress neki szobát! - adja ki az utasítást. - De nehogy felébreszd Eveninget! Még mindig lábadozik, és nincs szüksége... erre. Az „erre” szóból csak úgy süt a rosszindulat. - Huszonnégy órát adok - közli Terra Aislinnel manikűrözött ujját felemelve. - És kizárólag azért, mert kivívnám a lányom utálatát, ha nem adnék. Tízlépésnyire eltipeg, megáll, és félig visszafordulva hozzáteszi: - És hívd dr. Andersont a személyi hívóján, Solo! A lány borzasztóan néz ki. Aztán eltűnik. - Szia, Solo! - üdvözöl Aislin szégyenlősen, miután az őr lelép - Menjünk fel Eve-hez! - javaslom. - Ne, ne, hallottad az anyját! - Napersze, Terra elmehet a... felőlem feldobhatja a talpát. Valami rossztörtént veled, nem? És azért jöttél, hogy Eve-vel találkozz, nem velem. Félig nekem támaszkodik. Pia- m cigarettaszag árad belőle. - Te kedves srác vagy. Remélem ezt E.V. is észreveszi. h105i

EVE & ADAM Elengedem a fülem mellett. Nem, nem tüdőm teljesen elengedni a fülem mellett. Olyan, mintha egy nyílvesszővel eltalálták volna a mellkasomat, megriadok, elakad a lélegzetem, és nem tudom... nem tudom, még mi az a másik érzés. Mintha valami ismeretlen dolog hirtelen itt termett és belém költözött volna. Végigkísérem Aislint a folyosón. Nekem dől, és bizonytalanul támolyog, de nem hinném, hogy ez a piától van. Szerintem csak egy hajszál választja el az ájulástól. - Hívtad a zsarukat? - Hosszú - motyogja. - Mert szerintem kellene... A nővérpulthoz érünk. - Eve-hez jöttünk - közlőm. - Vagyis Eveninghez. Az ápolónő talpra ugrik. - Ezt a lányt el kell látni! - Hívja dr. Andersont a csipogóján! - kérem az ápolónőt. - Jól vagyok - integet bágyadtan Aislin. Eve ajtaja nyitva van, de azért kopogok. Még párszor be kell kopognom, mire felébred. - Igen? - szél ki. - Solo vagyok. Itt van velem Aislin. - Szia E.V.! - üdvözli Aislin. - Hogyhogy... gyertek be! Eve úgy néz ki, ahogy én nézhettem ki húsz perccel ezelőtt. Cak az egyik szemét képes kinyitni. A szája bal szegletében kissé kicsordult a nyála. Miért találom ezt szexinek? Most komolyan, a kicsordult nyálat. Felül. Túl kicsi rá a pólója. A haja teljesen a feje egyik oldalára lapul. h106i

Michael Grant & Katharine Applegate Tágra nyilt szemmel bámul. Alig vesz tudomást rólam. Aislin odatámolyog az ágyához, és egyszerűen a karjába omlik. Hosszan ölelik egymást. Az ajtóban állok, a lábamat bámulom. Éppen arra jutok, hogy most már ideje csöndesen kisurrannom, amikor Eve rám pillant Aislin válla felett, összeráncolja a homlokát és a fejével int, hogy jöjjek beljebb. Bejövök. Úgy érzem magam, mintha a legszentebb szentélybe nyernék bebocsátást. Ó, te jó ég! Még sosem jártam lányszobában. Más illata van. Jó illata Valahogy mellbevágó, ahogy erre rádöbbenek. Ez az egész új nekem. Még az is új, hogy elismerjem, hogy új nekem. - Aislin - súgja Eve gyengéden. - Jaj, Aislin. Az ápolónő jelenik meg az ajtóban. - Dr. Anderson már úton van - tájékoztat minket. - Te pedig nem vagy abban az állapotban, hogy éjjeli látogatókat fogadj. - Kérem - mondja Eve Aislin haját cirógatva -, hagyjon magunkra! Az ápolónő a kezét tördeli. - Két perc! - csattan fel Eve, mire az ápolónő visszavonul. Döbbenten állapítom meg, hogy Eve bizonyos dolgokban hasonlít az anyjára. Eddig nem láttam ezt nála, de ha akarja, ugyanolyan parancsoló hangnemet tud megütni. - Szóval? - kérdezi Eve Aislint. Aislin nem néz a szemébe. Eve rám néz. Mielőtt még észrevenném, beszélni kezdek: - Anyukád felébresztett, és mondta, hogy találkozzunk a liftnél. Aislin feljött. Nekem kell éjszakára helyet találni neki. Eve azt is érti, amit nem mondtam el. - Anya mondta, hogy hozd ide Aislint, hozzám? - Nem. Igazából megtiltotta, hogy idehozzam. h107i

EVE & ADAM Eve barátságtalan arckifejezése megenyhül. - Nem mindig azt teszem, amit mondanak - közlöm. - Hát, akkor, koszi! - hálálkodik. Ujjaimmal a hajamba túrok. Tök kócos, még az én mércém szerint is, ami elég alacsony. - Akkor most megyek. - Maradj! - utasít Eve keményen, már megint a Terra-féle stílusban. Összerezzen, lesüti a szemét, elmosolyodik. - Vagyis, kérlek, maradj még, ha nem probléma. Hozok egy széket. ,Persze, nem gond. Reméltem is, hogy megkér. - Mondd már el, Aislin! - biztatja gyengéden Eve. - Odajöttek Maddox lakásához - Aislin reszketve veszi a levegőt. - Én is ott voltam. Dörömbölni kezdtek. Tiszta őrület. Maddoxot fenyegették. Betörték az egyik ablakot, erre valaki biztosan kihívta a zsarukat. Szerencse volt, mert bejutottak. Mármint a maffiózók, nem a rendőrök. Próbáltam... ezért az egyik... - Aislin bokszoló mozdulatot tesz. Lendületesen kezdte a mondandóját, de kezd szakadozottá válni a történet. Szaporán kapkodja a levegőt, mintha az egész dolog újra játszodna. - Az a fickó, szóval megütött, és a földre estem. Belém rúgott... A többi fickó elkapta Maddoxot, és megkötözte. Segítségért kiabált. Próbáltam segíteni. A telefonom. Aztán puff, megint megütöttek. Pisztolyuk volt, ránk fogták. Maddoxra. Azután meghallottam a szirénákat, és kirohantam, kijutottam az ajtón, le a lépcsőn, és a zsaruknak akartam szólni, hogy jöjjenek segíteni. Összezavarodtam, mert megvertek, meg minden. Eve rám néz. h108i

Michael Grant & Katharine Applegate Eve ajtaján kopogás hallatszik. Dr. Anderson az egy ápolónővel, akinél egy kötszerekkel és sebvarró eszközökkel teli tálca van. - Jesszusom! - szörnyülködik az orvos. Vörös selyempizsamában van, és mezítláb. Dr. Anderson átviszi Aislint a szoba jobban megvilágított részere, az íróasztal mellé. Megvizsgálja az orrát oldalról. A seb súlyosnak látszik. Az ápolónő sajnálkozva csóválja a fejét. Az orvos gumikesztyűt húz, és a sebet nyomkodja. - Bizony, kisasszony, ezt mindenképpen össze kell varrni. De először röntgenezzük meg, hogy lássuk, nem tört-e el valami. Aislin nem tiltakozik, mintha gondolatban valahol máshol járna. Az ápolónő és az orvos kitámogatják az ajtón. - Egy perc, és megvagyunk - mondja az ápolónő. - Te maradj csak a helyeden! - figyelmezteti dr. Anderson Eve-t. - Már épp eleget szórakoztál ma. - Nem igazán szórakozás volt - teszem hozzá. Eve összeszorított szájjal próbál elnyomni egy mosolyt. - Elmenjek? - kérdezem Eve-t, amikor kimennek. - Itt már nincs több tennivalóm, gondolom. Eve eligazgatja az ágyneműjét. - Nem gáz, maradj nyugodtan - mondja lazán. Nem tudom megállapítani, hogy most akarja, hogy maradjak, vagy nem. - Lehet hogy támogatásra lesz szükségem, amikor leordítom Aislin fejét. - Oké nem gond - mondom ugyanabban a hangnemben. - Amúgy is totál kiment az álom a szememből. Csendben ülünk. A tükrön „Jobbulást!” feliratú üdvözlőlapok díszelegnek. Mindenhol virágok. A szoba tele van elszórt lányos cuccokkal: sminkkészlet, parfümös üveg és valami azonosíthatatlan selymes világosbarna izé. h109i

EVE & ADAM Aislin visszatér az ápolónő és az orvos társaságában. - Nincs törés - jelenti az orvos. - Azt hiszem, sikerül újra összerakni Miss Frankensteint. Nagyot ásít. - Nővérke, legyen kedves befejezni! Már megint kezd hatni az altató. Aislin letelepszik egy bőrfotelbe, az ápolónő pedig előkészíti az eszközeit. - Figyelj, csillagom! - kezdi Eve kioktató hangon, de észreveszi magat. Látom, hogy ez zavarja, de hát folytatnia kell. Valakinek beszélnie kell Aislin fejével. - Aislin, ennek véget kell vetni! Te is tudod, én is tudom, az egész földkerekség tudja. A végén még komoly bajod esik. - Nem lesz gond - nyugtatja Aislin, de a szavainak nincs ereje, nem hiszi el igazán, amit mond. - Tudom, hogy odavagy Maddoxért - folytatja Eve -, de ez így nem mehet tovább. - Ettől el fogsz zsibbadni - közli az ápolónő. Aislin sír. Nem hinném, hogy a fájdalomtól. Az ápolónő végre távozik. Aislin orra egy kicsit úgy néz ki, mint Eve lába. Csupa-csupa fehér kötszer. Aislin felkel, és megnézi magát a tükörben - Atyaég! Meddig fogok így kinézni?- Látod, az én arcom is milyen gyorsan begyógyult - vigasztalja Eve. - Aislinnek sokkal tovább fog tartani, mint neked - szalad ki a számon. Most már túl késő, hogy visszaszívjam. Egy pillanatra úgy tűnik, senki nem mond rá semmit. - Miért tartana neki tovább? - kérdezi Eve. Úgy tűnik, mintha leszóltam volna Aislint.

h110i

Michael Grant & Katharine Applegate Nem válaszolok. A könyökömet a térdemre támasztva lehajtom a fejem. - Solo! - szól rám sürgetően Eve. - Miért nem válaszolsz? Felsandítok, és a fürdőszoba felé intek a fejemmel: - Odabent - artikulálom hangtalanul. Nagy megkönnyebbülésemre mindketten azonnal felfogják, mit akarok. - Idehoznád a tolószékemet? - kéri Eve. - Próbálj meg felállni! - javaslom. Hitedenkedve ráncolja a homlokát. - Viccelsz? Képtelenség. - Oké, akkor leszek a mankód - vonom meg a vállam. Mintha nehezemre esne. Átkarolom Eve-et, és segítek neki átsántikálni a fürdőszobába. Aislin bizonytalan léptekkel utánunk botorkál. Amikor becsukjuk az ajtót, kicsit helyszűkében vagyunk, de nem túl gáz; a lakosztály és a fürdőszoba is elég tágas. Feltúrom a gyógyszeres szekrényt, majd a bókokat. Előhúzok egy ollót. - Mit csinálsz? - kérdezi Eve. Letérdelek elé. - Melyik könnyebb? Felhúzni vagy lehúzni a nadrágot? - HM - Rájön, mire készülök. Baljós tekintettel letolja a pizsamaalsóját. A pizsamanadrág a bokájánál landol. - Te jó ég, ilyen bugyit hordasz? - szörnyülködik Aislin. - Tök kényelmes. Én nem szólalok meg, csak veszek egy nagy levegőt.

h111i

EVE & ADAM A lábát a bokájától a combja felső részéig vastag gézpólya borítja. Egészen magasan a combja felső részéig. Remegő kézzel, óvatosan elhúzom a kötést a combjától, és hegyével lefelé becsúsztatom az ollót. Aislin a mutatóujjával dörzsölgeti bekötött orrát. - Tudod, most, hogy belegondolok, furcsa, hogy nem gipszelték be a lábadat. - Igazából nem annyira furcsa - magyarázom. - Mit művelsz? - kérdezi Eve, de nem célzatosan. Nem úgy, mint ha le akarna állítani. Bár a hangja remeg kissé. Vágni kezdek. A belső combján lefelé. Elérem azt a részt, ahol a villamos levágta a lábát. Letekerem a kötést, hogy jobban látsszon. Mindhárman a lábára bámulunk. A fürdőszoba fénye minden kétséget kizár. Ahol a lába durván leszakadt - a bőr cafatokban lógott, a csont kettétört, az izom pulykacomb módjára széttrancsírozódott -, csak sima, makulátlan fehér bőr látható.

h112i

Michael Grant & Katharine Applegate

19. Fejezet $

- Még egy sebhely sincs rajta - mormogja Aislin. Egy ideig mindannyian csak bámulunk. Remegő kézzel a lábam t felé nyúlok! Muszáj megtapogatnom, hogy elhiggyem. Még egyenetlenség sincs á bőrön' Nemcsak hogy sima, megszólalásig úgy néz ki, mint á baleset előtt. Lejjebb tolom a kötést. Olyan, mintha egy nagyon szoros cicanadrágot akarnék levenni. Egészen le a térdemig, csak hogy lássam, nem arról van szó, hogy az emlékezetem furajátékot űz velem. - Nem álmodok, igaz? - kérdezem. Solo feláll. Az ollót a fürdőszobaszekrényre teszi. - Napok óta ilyen a lábad. Már a második napon minden rendben volt. A harmadik napon a sebhelyek is eltűnőben voltak. A negyedik napon megvonja a vállát. - Lehetnek különféle variációk; ez nem Valami kőbe vésett dolog. Aislen a saját sérüléseiről elfeledkezve töpreng: - Ez lehetetlen, Vagy mégse? Solo! - szólok oda neki. Tudja a választ, látom rajta.

h113i

EVE & ADAM - Volt valaha olyan sebed vagy horzsolásod a térdeden, ami egy napnál tovább látszott? - kérdezi. - Hm... nem is tudom - visszapörgetem az életem során felrakott ragtapaszokat. - Ki emlékszik arra? - Vágott sebek? Zúzódások? - karba tett kézzel nekidől a mosdókagylónak. - Fogfájás? - Mindig használok fogselymet - védekezem. - Megfázás? Influenza? A szívem hangosan zakatol. Purell kézfertőtlenítőt használok - közlöm halvány mosollyal. - Te hányszor voltál megfázva életedben? Solo megfeszül. Mondani akar valamit, aztán visszafogja magát. - Most rólad beszélünk. - Soha nem beteg - szól közbe gyengéden Aislin. - Szó szerint soha. Még a mensi alatt se görcsöl a hasa. Szúrós pillantást vetek rá. Engesztelőén emeli fel a kezét. - Ez az igazság! - Oké, én vagyok a megtestesült egészség. Szerencsés vagyok állapítom meg. Óvatosan a combomhoz érek. Solo a fejét rázza. - Ennyire szerencsés ember nincs. - Várj csak! Megvan! - kiáltok fel győzedelmesen. - Amikor úgy kétéves lehettem, szívműtétem volt - közlöm furcsán megkönnyebbülve. - A szívbillentyűvel volt valami gond. Születési rendellenesség. De korrigálták. Disznószövettel. Aislin a homlokát ráncolja. - Amilyen... a szalonna is? h114i

Michael Grant & Katharine Applegate - Nem műtéti úton korrigálták - közli velem Solo. - Dehogynem. Hiszen élek, virulok. Sosem voltam jobban. A körmömet rágva töprengek. - És különben is, honnan tudod, hogy mi történt velem kétéves koromban? Solo a cipőjét bámulja. - Nem volt sok időd hátra, Eve - magyarázza. - Kevés esély volt a szívátültetésre. Bizonyos szinten meg lehet érteni, miért csinálták. Kétségbe voltak esve. Megragadom a karját. - Mit akarsz ezzel mondani? - GMO vagy - érinti meg Solo a kezemet, mire meglazítom a szorításomat a karján. - Genetikailag módosítottak. Kétéves korodban történt. Rajta van a kartonodon. Várja, hogy megemésszem az információt. Hagyom, hadd várjon. Nem tudom megemészteni. - A műtéted után két nappal már teljesen felépültél - folytatja Solo. - Az orvosok valószínűleg azt hitték, csoda történt. Igazából a Logan-szérum hatását látták. Valószínűleg anyukád vagy apukád adta be az injekciót. - Logan-szérum - ismétlem gépiesen. - Királyi - lelkesedik Aislin. - Én is kaphatok belőle? - Senki nem kaphat belőle - feleli Solo. - Sosem hagyta jóvá sem az Élelmiszer- és Gyógyszerellenőrző Hivatal, sem a kormány. - De miért nem, ha ennyire... - kezdek bele, de ekkor Aislin lába kissé meginog. Sikerül megtartania magát, de látom, hogy az éjszaka eléggé megártott neki. h115i

EVE & ADAM - Egy kis vizet kérek - mondja vékony kislányhangon. Engedek neki a csapból egy pohárral. Aislin hirtelen összecsukok, de Solónak sikerül elkapnia. Könnyedén fölemeli. Aislin nem vesztette el az eszméletét, csak az álom és az ébrenlét közötti furcsa állapotban van. Solo felteszi az ágyamra. Párnát teszek a feje alá, lehúzom a bakancsát, és ráterítek egy takarót. Intek Solónak, hogy jöjjön vissza velem a fürdőszobába. A Lábam meglepően jól hajlik, de a kezem továbbra is remeg. Becsukom a fürdőszoba-ajtót. - Először is, ugye, azért vagyunk itt, mert itt nincsenek biztonsági kamerák? - Igen. - Ez a szer… - a mosdócsappal játszadozom, nem akarok Solóra nézni. - Ez a gyógyító szérum. Miért nem kap belőle mindenki? Miért nem engedi anya vagy a Spiker... - Mert illegális. Nem az előírásoknak megfelelően gyártották le. A rövidebb utat választották. Kihagyták az emberen végzett teszteléseket. Most megint elő kell állítaniuk az egészet, úgy kell tenniük, mintha most fedezték volna fel, és megfelelő módon tesztelniük kell. Ez több évbe telik. Kényszerítem magam, hogy ránézzek. Más is van, látom a szemében. Látom, hogy ki akarja provokálni, hogy rákérdezzek, szinte ég a vágytól, hogy elmondhassa. Éppen emiatt állítom le magam. Nem akarok többet hallani. Most nem, még nem. Az egy dolog, hogy anya néha kibújik a szabályok alól. í. iában vagyok. Mindig is a senki földjén helyezkedett el, amikor ed. | kai ügyekről volt szó. h116i

Michael Grant & Katharine Applegate Az viszont teljesen más, hogy szemrebbenés nélkül megszegte a I törvényt. És mindezt azért, hogy megmentse az életemet Olyan dolognak tűnik, amit akár említhetett is volna, mondjuk valamelyik nap reggelizés közben: Melegíts magadnak gofrit, Evem, és ne feledkezz, el a természettudományi házi dolgozatodról! Ja, és most, hogy szóba került a természettudomány, képzeld kétéves korodban apa és én genetikailag módosítottunk. Légy szíves, a tányérodat tedd majd a mosogatóba! Solo tudja, hogy nem akarom tudni. Élesen felnevet. Kinyitja! fürdőszoba ajtaját, és átvág a szobámon. - Most Lelépek. Hulla vagyok. Ha anyukád kérdezi, Aislin egyedül talált ide. A hátsó zsebéből elővesz egy beléptető kártyát. - Ez nyitja a 14-es lakosztályt. Az lesz a szobája. Elveszem tőle a kártyát. Most ugye, meg kellene köszönnöm. Sokat kockáztatott azzal, hogy Aislint idehozta. De valahogy nem jön a szó a számra. Csak annyit mondok: „Jó éjt”, mire eltűnik. Aislin horkol.

$ BÁRMI IS TÖRTÉNT. ÉN ALSZOM. - akkor is, ha Aislin keze keresztben fekszik az arcomon. Még akkor is, ha a fejemben furcsán részletes emlékképek kavarognak arról, ahogy a földre ejtem a pizsamámat, Soio pedig a legkevésbé sem szexi alsóneműmmel szemezik, miközben előttem

h117i

EVE & ADAM térdel. Emlékszem a bizsergő érzésre, ami elfogott, amikor Solo óvatosan babrált a belső combomon. Mindezek ellenére alszom. Egy' kórházról álmodom, de nem erről itt, a Spikerben. És nem is a sürgősségi osztályról. Ez a kórterem jóval korábbról, a múltamból való. Látom anyát. Látom apát. Néha szoktam apával álmodni, anyával soha. Ebben az álomban azonban együtt vannak, suttogva beszélnek. Anya kezében injekciós tű van. Apa beleegyezően bólint. Mindketten sírnak. Arra ébredek, hogy Aislinnek iszonyatosan bűzlik a lehelete. Hányásszagú. Remélem, a fürdőszobában adta ki magából. Feltápászkodása, és látom, hogy a vécékagyló tele van. Hát, inkább az, mint az ágy. A kötésem szabadon lengedezik. Vagy végig levágom, vagy próbálom eltitkolni vétkes ismereteimet a menetrend szerinti következő átkötözésig. Ekkor döbbenek rá, amire már korábban rá kellett volna jönnöm: mind benne vannak. Az orvosok, az ápolók. Tudják, hogy a sérülés meggyógyult. Mind benne vannak. Mind szerepet játszanak, és eltitkolják előlem az igazságot. Emiatt volt anyának annyira sietős, hogy kijuttasson a kórházból, és biztonságban átkerüljek a Spikerbe, Egy nap alatt kiderült volna a titkom. És mi lett volna anyával, ha kiderül, hogy megszegte a törvényt? Több törvényt is? A szobában sötét van, de az óra 8:42-t mutat. Ilyenkor általában már fenn szoktam lenni. Kicsit kómás vagyok az alváshiánytól, a fejemben pedig képek és szófoszlányok kavarognak. Aislin véres arca. A hajdani korház álombéli emléke. Solo szavai: GMO vagy. Genetikailag h118i

Michael Grant & Katharine Applegate módosítottak. A szörnyű sérülés helyének valószerűtlen tapintása az ujjaimon. Ama legélesebb emlékem az, hogy Solo a fürdőszoba padlóján térdel. A fürdőszobába megyek. Aislin csendesen hortyog. Felveszem az ollót, amivel Solo levágta a lábamról a kötést Ügyetlenül felnyiszálom a kötést a jobb karomról és kézfejemről. Begörbítem összezúzott ujjaimat, meglendítem a szétroncsolt karomat és behajlítom a törött könyökömet. Mintha soha nem történt volna semmi. Genetikailag módosítottak. Ne gondolj rá! Jó forró vízben lezuhanyozom. El sem hiszem, mennyire jólesik. Leírhatatlan érzés egyenesen állni az éles vízsugár alatt, és csodálatos érzés két kézzel hajat mosni. Megtörölközöm, tiszta ruhát veszek, igazi farmert, aminek két szára van. Azután odanyúlok - a jobb kezemmel, nem is mással - a vázlatfüzetemért és a ceruzámért. Ne gondolj rá! Ne gondolj rá! Az alakrajz-órára készített befejezetlen vázlathoz lapozok. A ceruza simán, biztosan áll az ujjaim között. A ceruzahegy halk suttogása a papíron zene füleimnek. Húzok pár véletlenszerű vonalat, csak hogy belejöjjek a ritmusba. Ne gondolj rá! Megvizsgálom a rajzomat. Még mindig tök gáz. Valami hiányzik belőle. Energia, szikra, lélek. Még hogy alakrajz? Egy frászt! Ez inkább csendélet. Itt van például a szeme. A szeme totál gáz. Egyáltalán nem olyan, mint amilyet anya szoftverével gyártottam.

h119i

EVE & ADAM Adam szeme ígéretesen lüktet. Ez a szem viszont... hát, csak egy csomó grafitszemcse újrahasznosított faterméken. Né gondolj rá! Elkezdem kiradírozni a bal szemét, de ekkor hirtelen felrémlik előttem a rajzterem falán lógó szamárfüles plakát: „A kreativitás nem gátolja, hogy hibákat kövessünk el. A művészet megmutatja, mit érdemes belőlük megtartani.”1 Így üres oldalra lapozok, kitépem, és rövid üzenetet írók Aislinnek. A papírt á párnája mellé teszem. Lerúgta magáról a takarót, úgyhogy fölhúzom, és az állá alá gyömöszölöm. Az arca olyan, mint egy túlérett szilva, lilásfekete és dagadt. A vázlatfüzetemet egy fiókba rejtem, majd Adam biztonságába menekülök.

1

Idézet: Scott Adams: A Dilbert-elv címűkönyvéből(Ford.:Klein Balázs

h120i

Michael Grant & Katharine Applegate

20. Fejezet $

LETELEPSZEM A MUNKAÁLLOMÁSOMHOZ. Egy napsugárnyaláb szeli át a termet. A karácsonyi izzás fikusz egyik levelét a billentyűzetemre hullajtottá. Amikor megjelenek, több dolgozó is felnéz, majd gyorsan visszatemetkezik a monitorába. Bepötyögöm a jelszavamat. Újra két kézzel és tíz ujjal gépelek Adam testet ölt. Jóképű srác ez az Adam. Nagyon is jóképű. Úgy tűnik, a többi dolgozónak is ez a véleménye. Szinte hipnotizálva. bámulják a lebegő alakot - Én is ilyen melót szeretnék - mormogja valaki. Feléjük pillantok, erre pontosan egyszerre minden tekintet viaszatér a saját monitorára. Végül is Terra Spiker lánya vagyok szemkontaktustól szó sem lehet. Terre Spikeré, aki nyilvánvalóan bármire képes. Megropogtatom a jobb kezemen az ujjaimat. A tökéletes, fájdalommentes ujjaimat. Meg akarták menteni az életemet. És tényleg meg is mentették. Ha nem találtak volna kibúvót, nem kerülik meg az Élelmiszer- és Gyógyszerellenőrző Hivatalt, akkor most nem lennék itt. Vajon nem tenném meg ugyanezt valakiért, akit szeretek? Aislinért?

h121i

EVE & ADAM De. Gondolkodás nélkül. Jó, de eltitkoltam volna előle, hogy végül valami idegentől tudja meg? Solo nem idegen, tiltakozik elmém egy része. De persze, mégis. Gyakorlatilag semmit sem tudok róla azon kívül, hogy utálja anyát. Kattintgatok. A monitorra összpontosítok. Észreveszem, hogy Adam szeme (ami valóban pont olyan színű, mint Solóé, de ez tényleg csak véletlen) nem olyan életszerű, mint ahogy emlékeztem. A tekintete kifejezéstelen, akár a vázlatom pasijának Csak a nagy űr, a nagy semmi. De azért Adamben mégis van valami, nem is tudom... lehetőség. Ez nem olyan, mint a művészet. Tudom, hogy lehet orvosolni a problémát. Az agy genetikai alkotóelemeinek megtervezése másmilyen eszköztárral történik Nem olyan egyszerű, mint az alkotás első lépései: tegyük ide ezt a gént, és varázsütésre kék szemet, sötét hajat vagy tüdőt kapunk Átfutom az utasításokat. Játékos, felhasználóbarát szöveg tájékoztat arról, hogy a gének ugyan meghatározhatják az agy alapvető jellegét , de a működését már más is befolyásolja. Az agy működése a tapasztalatoktól is függ. Az elemek közötti kölcsönhatások azonban még genetikai szinten is annyira árnyaltak és szövevényesek, hogy pontosan soha nem lehet tudni, mi lesz az eredmény. Az agy több milliárd vezetékből álló kusza gombolyag, amelynek egyes részein kevesebb a vezeték, máshol viszont olyan sűrű, hogy a csatlakozók szinte összeolvadnak, és egyszerű vezetékhálózatnál sokkal magasabb rendűt hoznak létre.

h122i

Michael Grant & Katharine Applegate Megvakarom a csuklómat, mert rajta maradt egy darabka ragtapasz és viszket. Az egész testem feszül az idegtől, mint amikor napokig nem tudok elmenni futni. Lássuk csak, lehet, hogy épp ez a baj. Nem, mondom magamban, nem ez a baj. Az a baj, hogy így vagy úgy, de anya elé kell állnom, és meg kell mondanom neki, hogy tudom az igazat. Ne gondolj rá! Még ne! Beállíthatnám, hogy Adamnek zseniális IQ-ja legyen. Összehúzhatnék bizonyos ikonokat, és hihetetlenül bonyolult agyat dolgozhatnék ki neki. Olyat, amelyik elképesztő részletességű információt képes befogadni és óriási mennyiségű adatot képes feldolgozni. Másfelől viszont lehet, hogy így olyan okos teremtményt hoznék létre, aki csak a hozzá hasonló észlényekkel tudna kapcsolatot teremteni. Potenciális barátai, iskolatársai, szerelmei körét az emberi faj egy százalékának tízezred részére redukálnám. Lehet, hogy boldogtalanná tenném. Talán inkább átlagos fiút kellene létrehoznom. Széles körből válogathatná a barátait és a lehetséges szerelmeit. Viszont a suliban keményebben kellene tanulnia. Nem hullana minden olyan könnyen az ölébe. Talán boldogabb lenne. És attól, hogy átlagosra tervezem, még nem biztos, hogy az lesz. Beolthatnám művészi érdeklődéssel. Felkészíthetném a természettudományos életre. Humanitárius hajlamot kódolhatnék belé. Félénkké és óvatossá tehetném. Akkor valószínűleg tovább élne, de lehet, hogy nem találná meg, amit keres, és amire szüksége van.

h123i

EVE & ADAM Merésszé és vakmerővé tehetném. Úgy meg lehet, hogy rövidebb ideig élne. Bűnöző lenne belőle, vagy nagy kreatív gondolkodó. Ez nem az az egyszerű, élvezetes művészi munka, amit az arc és a test megalkotása jelentett. Nem vagyok vallásos, de kezdek együtt érezni Istennel. Megajándékozza az embert egy általában jól használható, termékeny aggyal, ami elég okos ahhoz, hogy nevet tudjon adni az állatoknak, és mi jön ezután? A tiltott alma sztori. Nem olyan könnyű, mint amilyennek látszik. Próbálóm felidézni a számomra ismerős elméket. Aislin. Mi a fészkes fene játszódhat le az agyában? Nem olyan okostojás, mint én, talán ezert is kerül bajba. Ugyanakkor, ha összeadjuk, hogy kinek mennyi igazi örömben, hülyéskedésben volt része, Aislin halma akkora lenne, mint egy toronyház az én háromszintes sorházam mellett. Es mi a helyzet anyával? Briliáns. Nagyra törő. Gátlástalan. GMO vagy. Genetikailag módosítottak. Meg mindig a fülembe cseng, ahogy Solo kiejti: GMO. Mintha valami hétköznapi szó lenne, ami benne van az értelmező kéziszótárban. Amikor ezt mondta, úgy beszélt, mint egy orvos, aki közli a pácienssel, hogy gyógyíthatatlan betegségben szenved. Ha belegondolok, ez tök vicces, mert hát, szuperképességem van. Hihetedenül gyorsan és tökéletesen meg tudok gyógyulni. Képregényhős lehetnék. És észre sem vettem. Nem lehetek túl nagy ész, ha eddig nem esett le. - Gyönyörű ez a srác! Megfordulok, és az Adamre mutató Aislint pillantom meg. Katasztrofálisan néz ki. A fél arca tiszta zúzódás. A varratokat fedő, szívárgó vérrel átitatott géz mostanra rozsdabarnára száradt. Ö nem GMO. h124i

Michael Grant & Katharine Applegate - Hogy érzed magad? - kérdezem. Nem kelek fel, hogy megöleljem, pedig azt hiszem, ezt kellene tennem. De nem teszem. Nem válaszol. Tátott szájjal bámul. - Vegyél feleségül, Adam! Nem baj, ha nincs meg minden testrészed. Szeretlek - Ja, egész jól sikerült az arca - mondom fakó hangon. - Na, de tényleg, hogy vagy? Aislin próbálja összeszedni a gondolatait. - Rohadtul másnapos vagyok Azonkívül, mintha rám esett volna egy páncélszekrény - mosolyog, az arca megrándul és látom, hogy kicsorbult az egyik foga. Hétéves koromban elvétettem az ugrást a gerendán, és kitört egy fogam. Utána visszanőtt. Hogy a csodába nem találtam ezt furcsának? Nem szólok Aislinnek megremeg az alsó ajka, majdnem elsírja magát. Felállok hátratolom a székemet és átölelem. Miért nem akaródzik megölelni? Miért érzem úgy, mintha a bőrömet smirglivel lecsiszolták volna, és most mindenre túl érzékeny lennék? - Segítenem kell Maddoxnak - motyogja Aislin a nyakamba borulva. Eltolom magamtól, és kartávolságnyira magam elé tartom. - Maddox drogdíler, ráadásul még idióta is. Lenyúlta más dílerek pénzét, miatta sebesültél meg. Ellép tőlem. - Mit csináljak? Hagyjam, hogy kinyírják? - Mi lenne, ha felhívnád a zsarukat? Felsóhajt. - Le fogják sittelni. - Lehet. Toppantok egyet, anyámat utánozva. h125i

EVE & ADAM - De Aislin, most komolyan! Mi mást tehetnél? Aislin lerogyik a székembe. A haja a választéknál összetapadt a vértől. - Nem tudom. Már semmit sem tudok. - Mennyivel tartozik? - kérdezem. - Én nem pénzt kérek tőled, E. V. - Mennyivel? - kérdezem kemény, cinikus hangon. Utalom magam, hogy így beszélek. Aislin a körmeit vizsgálgatja, majd kiböki: - Kilencezer dollárral. Várom, hogy Aislin tiltakozzon, hogy nem kell neki, nem kéri a pénzt. De valójában kell neki, úgyhogy nem tiltakozhat. Nem akarom megtenni. Nem is kellene. De ha ez segít megmenteni Aislint Maddoxtól, vagyis önmagától... - Ha megteszem, ha segítek most az egyszer, akkor összeszeded magad? Keresel egy olyan pasit, aki jobban bánik veled? Lezárod ezt az őrültséget Maddoxszal? Aislin szipogva bólint. Igazság szerint ez nem tok pénz. A legtöbb embernek sok, anyának viszont semmi. Az az egyetlen gond ezzel, hogy anya nem ad csakúgy pénzt: ő megvásárolja a dolgokat. Ha segítséget kérek, akkor tartozni fogok neki. Ám engem csak egyszer lehet megvásárolni, úgyhogy jól fel kell vernem az árat. Előveszem a telefonomat, és üzenetet küldök anyának. Aislin felnéz Adamre. - Hiányzik még pár része. - Az agyán dolgozom - mondom szórakozottan. - Miért?

h126i

Michael Grant & Katharine Applegate - Ez is a szimuláció része - magyarázom. - Agyat kell neki készíteni. Azt próbálom eldönteni, hogy szuperokos vagy csak okos legyen. Aislin egy pillanatra elgondolkodik. - Tudnád kedvesre csinálni? Csipog a telefonom. Anya egy óra múlva tud fogadni az irodájában. - Egy óra múlva - jelentem fásultan, magyarázat nélkül. Olyan furcsa. Napokig vágytam Aislin társaságára, most meg azt szeretném, hogy lelépjen. Ha érzi is, nem mutatja. - Nézhetem? - kérdezi Adamre mutatva. Odahozok egy másik széket. Lehuppan. Komoran ülünk mindketten. - Látod ezeket a gumicukrokat? Az van, hogy ez itt egy génkészlet, ami egy fickóé volt, aki ezektől a génektől tök okos lett. De itt egy másik készlet. Meg még egy. Amiktől szintén okos lett valaki. És a tudósok úgy sejtik, hogy ezektől a készletektől lettek okosak ezek az emberek. - Hogyhogy nem tudják? - Mm senki nem tudja biztosan. Nincs külön okos gomb. Olyan, mintha az okosságot különböző ízekben gyártanák: okos vanília, okos csokoládé, okos málna. Aislin nagy szemekkel bámul. - Úgy érted, dekódolták igazi emberek DNS-ét. És kitalálták, hogy mitől lettek okosak? Kiknek a DNS-ét vizsgálták? - Gőzöm sincs - vonom meg a vállam. - A program nem adja meg a nevüket. - Lehetne Einsteiné vagy Stephen Hawkingé? - Lehetne. - Hát... ez elég gáz, nem? Olyan embert csinálni, aki olyan, mint valaki más? - Ez csak szimuláció - válaszolom. - Igazából nem tudnak ilyet csillálni. h127i

EVE & ADAM Aislin rám néz. A tekintete átható. Elkapom a szemem. - Csak azért, mert velem megtették... - kezdem, de nem tudom, hogyan fejezzem be a mondatot. - Meg fogod kérdezni anyukádat? - A kilencezerről? - Arról, hogy... hogy is mondta Solo...? GMO vagy-e. Előrenyújtom az eddig a Lábamnak nevezett végtagomat. - Lássuk csak! Tudok járni, a kötszereim meg eltűntek. Gondolom, elő fog jönni a téma. Egy ideig csendben ülünk, közben lazán válogatok az agyi konfigurációk között. A köztünk lévő feszültség fokozatosan feloldódik. Nem akarom, hogy távol legyünk egymástól Aislinnel. Szükségem van rá. Csak ő van nekem. És neki is szüksége van rám, még ha ezt nem is mindig veszi észre. - Formázzuk meg először az izmait, és utána jöhet az agya! - javasolja Aislin. - Tudod, ez nem teljesen genetikus, edzenie is kell. - Csak rakd össze, és majd én megdolgozom - közli megvillantva korábbi magabiztos, kihívó pillantását. - Agy nélkül? Aislin felsóhajt. - Jobb is, ha nincs neki!

h128i

Michael Grant & Katharine Applegate

21. Fejezet $

ANYA IRODÁJA EGÉSZEN HIHETETLENÜL NÉZ KI. Nem mondhatnám, hogy visszafogott. Ez itt Las Vegas, bébi! De van valami nagyon szenvtelen, sőt rideg, hipermodern hangulata. A hatalmas szobát egy tíz méter magas vízesés uralja. A víz különböző szögben álló kőlapok sorozatán át folyik lefelé. A kőlapok nagyon lassan, első látásra szinte észrevehetetlenül lassan változtatják a dőlésszögüket, így a víz mindig új alakzatban folyik. Az íróasztala - ha egyáltalán illethetjük ilyen prózai elnevezéssel - egy ék alakú, csiszolt, rozsdamentes acéllap, ami a megfelelő helyen vízszintes, de utána a bal oldalon élesen felperdül, mintha egy égbe röppenő repülő és egy szike pengéjének kombinációját látnánk. A mennyezetről apának közvetlenül a halála előtt készített szobrai lógnak. Főleg fémmel dolgozott, de néha fával és üveggel is. A szobrok nem mozognak, sodronykötélre felfüggesztett statikus alkotások. Apa „légi műtárgyak”-nak nevezte őket, olyan szobroknak, amelyek természetes formákat - felhőket, fákat, madarakat - idéznek fel. A kedvencein egy acélból és plexiüvegből készült villámszerű alakzat. Van egy álló szobor is, amit mindig imádtam: a padlótól a mennyezetig érő, absztrakt vörösfenyő fa.

h129i

EVE & ADAM Fogalmam sincs, hogy anya, aki utálja a művészetet, apa művésze- 1 tét pedig kifejezetten utálta, miért ragaszkodott ezekhez a tárgyak- I hoz, és főleg, miért állította ki őket. Egyszer megkérdeztem, és azt I felelte, hogy a belsőépítészének kellett valami mesterkélt rondaság, 1 amivel ki tudta tölteni a teret. A szoba totál félelmetes. Azt sugallja, hogy te senki vagy, én pedig minden. Ám az egész szokatlan nagysága és grandiozitása ellenére továbbra is anya uralja a teret. Nem olyan iroda ez, ahol az ember giccses családi fotókra számítana, de teljesen oda nem illő módon az íróasztaltól jobbra eső falon mégis ott találunk egy ezüstkeretes tárlatot. A legtöbb kép engem ábrázol, néhány apát. Egy képen mindhárman rajta vagyunk a klasszikus „boldog család a tengerparton”-beállításban. Emlékszem arra a napra, szép nap volt. Elég erős szél fojt, és túl hideg volt, hogy a víz közelébe merészkedjünk. Sárkányt eregettünk, ami végül orral a hullámokba fúródott. Négy-, talán ötéves lehettem. Akkorra már módosítottak. Már réges-rég végrehajtották a változtatást. - Szia, Evening! - üdvözöl anya hűvösen. - Szia! Pillantása a lábamra téved. Megrebben a tekintete, de csak alig. - Látom, jobban van a lábad. - Több mint jobban. Tökéletes. A szemembe néz. Elhatározom, hogy nem én leszek az első, aki elkapja a tekintetét. Elkapom a tekintetemet. - Mikor szándékoztad elmondani? - kérdezem. - Mit?

h130i

Michael Grant & Katharine Applegate - Hogy az egyik genetikai kísérleted vagyok? - Hosszú csend következik. Hallom a víz lágy csobogását és az acél fogaskerekek kattogását anya fejében. Vagyis csak a vizet, de mind- Szeretném tudni, hogy jutottál erre a következtetésre - érdeklődik. Feláll, megigazítja az egyébként is tökéletesen rendezett kosztümjét, és kilép az ítélet íróasztala mögül. Mint már sokszor anya előtt, most is ellenállhatatlan késztetést érzek arra, hogy hátralépjek, de ellenállok. - Világos, mint a nap - közlöm. - Anyámnak olyan biotechnológiai vállalata van, ami nem a törvénytiszteletéről híres. Anya közelebb lép. - Jobban szeretnéd, ha fájna? Ha sebhelyek tarkítanának? Ha életed végéig sántítanál? - Ezenkívül még mit tettél velem? Most már nagyon közel áll. - Mit tettem veled? Úgy érted, milyen egyéb nagyszerű adománnyal ruháztalak fel? - Én... - Mi mással tettem jobbá az életedet mások életénél? Milyen más módon védtelek még meg? Nehezen lélegzem, anyám rendíthetetlensége és magabiztossága fojtogató. Feleletre nyitom a számat, de kiszáradt a torkom. Tényleg akarom tudni a választ? - Pontosan miért jöttél, szívem? - Szükségem van kilencezer dollárra. - A semmirekellő barátnődnek? Úgy hallom, rád talált tegnap este. Vagy ezt Solónak köszönjem meg? Megrémülök. Nem buktathatom le Solót. Megbízott bennem.

h131i

EVE & ADAM - Magától talált oda hozzám - közlöm és itt is marad, amíg csak kedve tartja. Büszke vagyok rá, hogy ezt magabiztos hangon elő tudtam adni. - Szóval, ezek a követeléseid - állapítja meg minden kérdő hangsúly nélkül -, kilencezer dollár és egy lakosztály az agyalágyult kebelbarátnődnek. Nem látom értelmét, hogy Aislin jellemzése miatt kötözködni kezdjek. Most nem ennek van itt az ideje. - Igen. - Legalább még egy hétig itt kell maradnod - közli pillanatnyi gondolkodás után. - A látszat kedvéért. - Oké. Mélyet sóhajt, félrehajtja a fejét, és fürkésző tekintettel néz, mintha most látna először. - Rendben. - Rendben? - Rendben. - Egyéb? - Semmi egyéb. Ó, nagyon okos, rendkívül okos. - Van még valami? - kérdezi elégedett képpel. Tudja, hogy túljárt az eszemen. Tudja, hogy most vette meg a hallgatásomat és beleegyezésemet, és mindezt aprópénzért. Szóval, így lett belőle milliárdos.

h132i

Michael Grant & Katharine Applegate

22. Fejezet $

Helyre kell hoznom a dolgot . Ökölbe szorított kézzel megállók a folyosón. A szívem kalapácsként dörömböl a mellemben. Tetkós Tommy mákos zsemléje készen áll. Ami ezután történik, az létfontosságú lesz. Ha elcseszem... - Szia, Solo! Szinte kiugróm a bőrömből ijedtemben. Ben az, az egyik kutatóasszisztens. - Hol van hogyishívják? - kérdezi. - A kávés fickó. - Jackson. Ételmérgezést kapott az esküvőn. Legalábbis ezt adta be próbálok mosolyogni. - Én helyettesítem. - Gondolom, jobb, mint a suli. - Kicsivel. Ben elvesz egy fankot, és már majdnem elindul, de aztán bűntudatos vigyorral felkap még egyet. - Nagy projekt. Kell a szénhidrát. Annyira kóma vagyok, mint akit fejbe vágtak. Nem tudom, képes vagyok-e megcsinálni. Az elmúlt egy órában úgy tologattam ezt az idióta kocsit, mint egy zombi, muffinokat meg teát osztogattam, és közben

h133i

EVE & ADAM egyszavas tőmondatokban válaszolgattam a kérdésekre. Inkább csak odamorogtam valamit. Túl keveset aludtam, és. túl sok adrenalint kaptam. De itt az idő. Meg akartam várni, hogy Eve elmenjen, de tegnap este, amikor elmondtam neki az igazat arról, hogy miért gyógyult meg olyan gyorsan, és megláttam az arcát... valahogy, nem is tudom... Nem lesz már itt sokáig, és úgy érzem, joga van megtudni az egészet. De az is lehet, hogy csak arra vágyom, hogy valakivel együtt csináljuk ezt. Elhessegetem a gondolatot. Nem, ez nem az én stílusom. Tommy felé gurulok. - A zsemlés fiú - mondja fel sem nézve a képernyőről. Használja a számítógépét. De máskor nem juthatok bele. Majdnem olyan hosszú alfanumerikus jelszót adott meg, mint amit én is használok, és retinaleolvasással is megtámogatta. Feltörés- biztos, kivéve, ha van egy szuperszámítógépem, tíz évem és nálam van Tommy jobb szemgolyója. - Itt a zsemle - mondom neki. Látom a képernyőjét, éppen fantasy focit játszik. Gondolom, jobb, mint a pasziánsz. - Mit szólsz a Jets új hátvédjéhez? - kérdezi. Az ő értelmezésében az egálitartanizmus azt jelenti, hogy a sportról beszélget velem. Fogalmam sincs a sportról, és rohadtul nem is érdekel. - Hát, nem sokat. Zsemle? - Nem Zsemlének hívják, hanem Jibrilnek - adja elő óriási viccét, amin persze nevetek. A nevetésemet erőltetettnek, hisztérikusnak találom. - Tedd csak le - közli, mint aki máris rám unt. A zsemlét a billentyűzete mellé teszem. h134i

Michael Grant & Katharine Applegate - Kapucsínót? - Aha, tedd csak... Nem is kell megjátszanom, hogy kiöntöm a kávét. Csak úgy megtörténik. Persze tervben volt, de most csak úgy megtörténik. - Aááááááá! A kávé az ölébe, a lábára és a karjára ömlik. Tommy vadul hátralendül, amitől az utolsó pár ujjnyi kávé is rázúdul. - Te balfék! - rikoltozza. Felpattan, hátrálva söprögeti a ruháját, eközben én sűrűn elnézést kérek, és szalvétáért nyúlok. Dühösen eltol, és irtózatosan szentségei. Elmegy? - A rohadt életbe, át kell öltöznöm! Elmegy? El. Morogva elrohan, és bekapcsolva hagyja a munkaállomásár. Amint eltűnik a színről, azonnal belépek Remeg minden tagom. Évek óta hekkelem a Spiker rendszereit, de ez most egy egyéni munkaállomás. olyan cuccok vannak, amik sokkal személyesebbek és titkosabbak a főszerver anyagainál. Beütöm az Adam-kódot, és láss csodát: benn vagyok. A problémát az adatok átmásolása jelenti. Nincs USB-meghajcó. És wifi? Elvileg nincs. A Spikerben biztonsági okokból nincs wifi, de lássuk csak igen, attól a lehetőség még megvan rá. Bekapcsolom Tommy wifijét, és rákeresek az egyeden aktív kapcsolatra. A neve „snakep”. Azaz Snake Plissken, majdnem névrokonfickó a Menekülés New Yorkból című filmben. Az egyetlen másik Plissken, akihez kötődöm. A fájlok egymás után másolódnak át a telefonomra. Mennyi időm lehet? A vállam fölött bűntudatosan hátrasandítok. Egyik kezemmel a kiömlött kávét törölgetem a székről, hátha valaki néz. h135i

EVE & ADAM A másik kezemmel viszont a billentyűket püfölöm (erős- ám az ütésem), és azt keresem, mit rejtegethet Tommy. Szerencsére beképzelt, és tutira veszi, hogy senki sem tudja feltörni a számítógépét, úgyhogy a fájlokat nem védte le külön jelszóval. Van egy nagy fényképekkel teli fájl. Biztosan pornó vagy ilyesmi. Azért megnyitom, jól jöhet még, ha tudom, mire gerjed Tommy. Hát, ha ezeket valaki pornóképeknek nevezi, akkor nagyon-na- gyon furcsa ízlése van. Megnyitom a többi képet. Eláll a lélegzetem. Plexiüveg tartályok hosszú sorait látom. Vannak köztük függőleges henger alakúak és vízszintes téglalap alakúak is. Minden tartályban valami rémség úszik. Egy teljesen kifejlett, halványzöld színű disznó. Egy szőrtelen kiskutya, aminek a két saját füle mögött két emberi fölszerű képződmény látszik. Egy lány, egy emberlány, akinek két arca van: az egyik a rendes helyén, a másik viszont a hátán, kilapítva. - Úristen! - .csúszik ki a számon hangosan. Bezárom a fájlt. Egy-két gombnyomás, és újra a fantasy focis alkalmazás jelenik meg. És Tetkós Tommy is megjelenik melegítőben, amit valószínűleg a Spiker fitneszközpontjában szokott hordani. - Na, húzzál el a francba a számítógépemtől! - mordul rám. - Csak letöröltem róla a kávét...- És a játékosaim után kémkedsz! - A szeme veszélyesen összeszűkül, - Wilma Petrov küldött rám? Az a szemét dög már régóta próbálja kitalálni a csapatom összeállítását, hogy aztán... De ki fogom nyírni! - Nem - mentegetőzöm, és igyekszem olyan látszatot kelteni, hogy azt higgye, pocsékul füllentek. h136i

Michael Grant & Katharine Applegate - Wilma! - mennydörgi át a termen. - Szemét csaló vagy, Wilma! Hátrébb húzódom, és hirtelen rájövök, hogy bekapcsolva felejtettem a wifijét. Ha észreveszi... Tommy megmarkol, és nem is túl gyengéden: - Ide figyelj, kölyök! Ha legközelebb Wilma meg akar venni, gyere csak hozzám! Kétszer annyit fizetek, mint ő, ha péntekre megmondod, kik a játékosai. Világos? - Világos. Elhúzok a helyszínről. Most pedig nincs más hátra, mint hogy kitaláljam, mihez kezdjek egy olyan titokkal, ami sokkal, de sokkal nagyobb, mint amilyennek képzeltem. Le kell törölnöm magam a Tommy számítógépénél készült videofelvételről. A lopott adatokat a telefonom helyett, amit bármikor átkutathatnak, valahol máshol kell biztonságba helyeznem. Aztán pedig össze kell állítanom a reményeim szerint Terra Spikert leleplező irományt, és eljuttatni Eve-nek. Muszáj megértenie, miért kell ezt megtennem.

h137i

EVE & ADAM

23. Fejezet $

MÁSNAP REGGEL MADDOX MEGKAPJA A PÉNZT, és én is kicsikartam a saját feltételemet Aislintől: velem marad addig, amíg a szülei haza nem érnek. E-mailben értesítették, hogy egy héttel meghosszabbítják az utazásukat (Áruba), és azt szeretném, ha biztonságban lenne. Csak arra az esetre, ha Maddoxra esetleg még mindig vadásznának. Aislin meglepően könnyen beadta a derekát. Lehet, hogy a csaj végre tanul a korábbiakból? Talán észreveszi, mennyire gáz, hogy Madoxszal jár? Vagy csak sajnálja a mutáns barátnőjét? Tok mindegy, nekem mindenképpen jó. Fogalmam sincs, hogy juttatta el anya a pénzt Maddoxnak. Megmondtam a nevét, mire azt mondta, ennyi elég lesz. Vannak talpnyalói, akik mást sem csinálnak, mint a parancsait teljesítik és a szeszélyeit lesik. Kék M&M’s csokigolyó? Nem probléma. Bikini gyanta? Mikor és hová parancsolja? Kilenc lepedőt lepasszolni egy béna drogkereskedőnek? Már el is van intézve. Reggel 6:30-kor Maddox ezt az üzenetet küldte Aislinnek: +van t lé. Király vagy!

h138i

Michael Grant & Katharine Applegate Felhívtam a suliban az igazgatóhelyettest, hogy Aislin kisebb balesetet szenvedett. Egy-két varrat, nem nagy ügy. Nem biztos, hogy elhitte, de így a tanév vége felé a tanárok elég lazán veszik a dolgokat, hacsak nem valamilyen bűntettről van szó. Ezenkívül épp most építették újjá a tornatermet anya gigantikus adományából. Dr. Anderson és a személyzete úgy döntött, hogy nem tesz megjegyzést a kötésektől megszabadított lábamra és kezemre. Tegnap este, amikor anya elintézte, hogy Aislin és én megkapjuk az egyik vendéglakosztályt, dr. Anderson még segített is átvinni a hervadt virágokkal teli vázáimat. Kicsit lehangoltnak tűnt. Azt hiszem, örült neki, hogy igazi betege van, főleg, hogy biztos lehetett benne, meg is tudja gyógyítani. - Hol van a Borzas Bicepszkirály? - érdeklődik Aislin, amikor leülünk a munkaállomásom elé. H Azt mondtad, a kávés kocsival melózik, igaz? Nem ártana nekem egy kis koffein vagy valami másfajta izgatószer. Próbál kétértelműen vigyorogni, de a fájdalomtól nem jön neki össze. - Mostanában nem láttam. - Akkor úgy néz ki, be kell érnünk Adammel- vakarja meg Aislin az orrát. - Bedilizek ezektől a varratoktól. - Ja, tudom, miről beszélsz. - Honnan tudnád, te, Bionikus Nőci? - kérdezi Aislin. Csak viccel, de éles pillantást vetek rá. - Túl korai? Bocs! - veregeti meg a vállamat. - Vissza a melóhoz! Fejezzük be álmaim pasiját! Adam jelenleg egy jóvágású, sűrű fekete hajú fej, ami szimulált környezeti folyadékában lebeg.

h139i

EVE & ADAM Kiderült, hogy a szoftvernek van egy érdekes funkciója, amit eddig nem vettem észre. Nem csak öregíteni és fiatalítani lehet az alkotást, hanem az életmódját is be lehet állítani. A következő órában Aislinnel a vállával, a mellkasával és a hasával bíbelődünk. Gördülősávokat használva próbáljuk ki, milyen hatása van a különféle választásainknak. Nagyobb vagy kisebb étvágyú? Többet vagy kevesebbet edz? Nagy tanulságokat lehet levonni a genetika korlátairól. Adamnek genetikailag izmos mellkasa és kocka hasa van, de ha túl édesszájúra és közben nem túl mozgékonyra állítjuk be, akkor a pocakja kigömbölyödik. - Nézzük meg, mi történik, ha teljesen elengedi magát - javasolom. Elgördítem a sávot, mire Adamnek szinte cicije nő. - Nagyobb az övé, mint a tiéd! - visítja Aislin. Nagyon gyorsan visszagörgetem a sávot. Jól az eszembe vésem: majd ha már a végső simításokat végzem Adam agyán, ne felejtsem el, hogy egy kis hiperaktivitás nem árt neki. Esetleg pár csomó olyan gén, amitől a szabadba vágyik. Hegyikerékpározzon, teniszezzen, aerobikozzon vagy ilyesmi. Esetleg fúrhatna, mint én. Aislin a kísérteties Adoniszként a levegőben lebegő Adammel szemezik. A terem sarkában két titkárnő sugdolózva vihog. Valaki elismerően füttyent. - Szerintem itt az ideje, hogy szembenézzünk a tényekkel - közli Aislin. - A fiús részek következnek. - Még nincs kész a lába. - Jaj, értem már! Körbelőjük a célpontot. Először az uncsi részek aztán végén a legjava. - Oldalba bök. - Pont, mint a szerelmi életed, nem? A végére hagyod a javát. Vagy legalábbis sokkal későbbre. - Minek rohanni... - Vagy még sokkal, sokkal későbbre, szegény kicsim. h140i

Michael Grant & Katharine Applegate - A lába! - kiáltok fel. Nem akarok kiabálni, de így sikerül. - Oké, legyen a lába - egyezik bele Aislin. - Rövid, tömzsi? - Nem - tiltakozom. - Bár kipróbálhatnánk. Végül is, mit akarok? Eltüntetni minden tökéletlenséget? - Naná! - De ki dönti el, mi a tökéletes? Aislin vállat von, mintha valami baromságot kérdeztem volna. Lehet, hogy az is. De inkább vitatok meg filozófiai kérdéseket, mint hogy itt üljek a legjobb barátnőmmel, és olyan dolgokat tervezzek, amiket igazából még sosem, izé... láttam. Csak rajzokon, egészség- tanórán. Meg véletlenül egy-egy képen a Google-ben. - Ugyan már, Aislin, mindenki egy kicsit szabálytalan a maga egyedi módján, nem? Senki nem tökéletes. - Most viccelsz? - Dehogy - bizonygatom. - Oké. És ezt pont te mondod, aki nem akart randizni Finnian Lenzerrel, mert túl szőke volt a haja. - Tulajdonképpen albínó - közlöm. - Nem mintha ez gond lenne. - Tolne Talbert túl alacsony volt, John Hanover túl sovány, Lorenzónak meg, akinek most nem rémlik a vezetékneve, vicces volt a képr, Carolt is elhajtottad, mert nem vagy leszbikus. - Arról nem tehetek - mentegetőzöm. - Mit gondolhatott Carol? Minden srácot lapátra tettél. Nyilván azt hitte, hogy az ő csapatában játszol. - Nem vonzódom a csajokhoz. - De a srácokhoz azért igen, ugye? - Tudod, hogy igen! - Elméletben, de gyakorlatban annyira nem. h141i

EVE & ADAM - Válogatós vagyok. - Azt mondtad, nem járnál Taddel. Miért? Mormogok valamit. Aislin tölcsérként a füléhez teszi a kezét. - Tessék? Mit mondtál? Hogy nem akartál Taddel járni, mert...? - Mert Tadnek hívják! - csattanok fel mérgesen. - Hogy járhatnék Tad nevű sráccal? Tiszta röhej a neve. - És Chet? - Chet? Járjak valakivel, akit Chetnek hívnak? Hol élünk, 1952- ben? Ma már senkit sem hívnak Chetnek. - Hm, hm. - Lábat kell terveznem - közlöm fagyosan. - Legyen rövid és görbe - javasolja Aislin. - Tudod, hogy nem fogom olyanra csinálni. - Tudom hát! - közli Aislin diadalmasan. - Hosszú, izmos lábat tervezel neki. Az életmódsávot meg egészen az atlétikabajnokig fogod gördíteni. - Nem is. A végén persze pontosan ezt teszem. Adam hosszú lábat, izmos combot és jól kidolgozott vádlit kap. Adam most három különálló darabból áll: a két láb, a törzs és a fej. A három rész között látható egy bizonyos, hogy is mondjam, üres terület - A felfedezésre váró földrész - skandálja Aislin a narrátorok hanghordozásával. - Kér valaki muffint? Solo jelenik meg a kávés kocsival. - Épp ez járt a fejemben - inti oda Aislin Solót.

h142i

Michael Grant & Katharine Applegate A hosszú, hosszú másodpercek alatt jól átgondolhatom, melyik az égőbb: Adam óriási képe a hiányzó részekkel, vagy Adam az említett részekkel együtt? - Hogy érzed magad, Aislin? - érdeklődik Solo. Nem néz felém. - Most már jobban - feleli Aislin, és tetőtől talpig végigméri Solót, majd elvesz egy képviselőfánkot. - Hallottam, hogy kiköltöztél a kórházi részlegről - mondja Solo, és végre rám néz. - Nincs értelme, hogy ott maradjak - közlöm határozottan. Természeti csoda vagyok, te is tudod. - Ja, persze. Én még egy napig a kajás kocsival melózom - folytatja Solo, mintha csak azt mondtam volna, hogy letört a körmöm. Gondoltam, benézek hozzátok és megkérdezem, kértek-e valamit. Chipset? Snickerst? - szünetet tart, és a félkész Adamet vizsgálja. - Hot dogot? Aislin komoly képpel előrehajol. - Nincs valami méretesebb dolog a hot dognál? Mondjuk szafaládé? Kolbász? Vagy egy rúd szalámi? - kérdezi a kezével mutogatva a méreteket. Solo totál elvörösödik. Sikerült ugyan egy kétértelmű poént lenyomnia Aislinnek, de utána elveszett. - Szégyenlős a fiú - közli velem Aislin, mintha Solo ott sem volna. Nem is tudom, nem kellene Adamet szégyenlősre tervezni? Olyan cuki. - Kérek egy szendvicset. Nem szalámisat - jelentem ki - pulykásat. Solo lekap egy pulykás szendvicset a kocsiról, felém nyújtja és előránt egy szalvétát. A szalvéta a földön landol. Automatikusan érte nyúlok, de Solo fürgén megelőz. Felkapja a szalvétát, és odanyújtja nekem.

h143i

EVE & ADAM Amikor megfogom, megragadja a kezem, és a szalvétán kívül valami mást is a kezembe nyom. Egy apró, pár centi hosszú, kemény, négyszögletes tárgyat. Egymásra nézünk. Solo feláll. - Előző este láttam, hogy van egy laptop a szobádban - mondja halkan. - MacBook Pro. Kicsit retró, ugye? Még van USB-meghajtója. Most már tudom, mit csempészett a kezembe: egy pendrive-ot. Előhúzhatnám, szólhatnék neki és visszaadhatnám. Leállíthatnám, akármiben sántikál. A szalvétát összegyűröm az ölemben, hogy Aislin ne lássa, mit csinálok. Lenézek, és megállapítom, hogy tényleg egy pendrive. Egy apró Apple-lógó van rajta. Mielőtt bármit is mondhatnék, vagyis mielőtt Aislin bármit mondhatna, Solo kimenekül a teremből. Aislin figyeli, ahogy kimegy, és közben tapasztalt szemmel, élvezettel vizsgálja a hátsóját. - Ha te nem mozdulsz rá, E.V., akkor én lehet. Remegő nyugtalanságot érzek a mellemben. Fogalmam sincs, mi lehet azon a pendrive-on, de azt tudom, hogy valami titok. És a titok egy olyan fiútól származik, aki utálja anyámat. Csak egy kicsit kell még kibírni, és hazamehetek. Ezzel biztatom magamat. Addigra lejár az anyával kötött egyezség. És megszabadulok Solótól. - Pisilnem kell - jelenti be Aislin. - Mindjárt jövök. Amint kilép a teremből, előveszem a szalvétából a pendrive-ot, és megvizsgálom. Semmi különös, mégis félek tőle. Visszacsomagolom, és a pulcsim zsebébe dugom.

h144i

Michael Grant & Katharine Applegate A tündöklő és lélegzetelállítóan gyönyörű Adam ott lebeg előttem. Az én befejezetlen mesterművem. Hirtelen irtózatos nyughatatlanság tör rám, San Francisco ködös, meredek utcáira vágyom. Ki akarok végre jutni innen. Rohanni akarok, amíg az agyam teljesen ki nem kapcsol, míg a lábam össze nem csuklik a kimerültségtől. Mielőtt még berezelnék, gyorsan a képernyőre pillantok, és véletlenszerűen kiválasztok pár lehetőséget. Nem gondolkodom, csak csinálom. Aislin éppen akkor ér vissza, amikor a Módosítások alkalmazása gombra kattintok. Zümmögő hang, egy villanás, és már kész is van. A tökéletes férfi, akinek egyetlen porcikáját sem - szó szerint egyetlenegyet sem - kell a képzeletre bíznunk. Félrehajtott fejjel, hunyorítva nézem a művemet. - Na, mit szólsz? Aislin elismerő füttyöt ereszt meg. - Kisanyám, csípem a stílusodat! - közli.

h145i

EVE & ADAM

24. Fejezet $

BELEDUGOM A PENDRIVE-OT A SZÁMÍTÓGÉPEMBE. Az asztalon felugrik az ikon, csak rá keli karcin tanom. Csak rá kell kanin tanom. Késő van. Aislin csendesen hortyog. úgy tettem, mintha aludnék, hogy ő is lefeküdjön. Most a fürdőszobában a lehajtón vécétetőn ülök pizsamaalsóban és pólóban. A lámpafény elég borzasztó ilyenkor késő éjjel. Semmi nem marad előtte titokban. Az ikon az Apple logót ábrázolja. Egy kattintás az egérrel vagy egy érintés a képernyőn, ennyi az egész. Csak hát az van, hogy ha valamit megtudok, akkor már nem lehet visszacsinálni. Ha egyszer tudom, akkor tudom. Ha pedig tudok valamit, akkor lehet, hogy cselekednem kell. Ha pedig cselekszem Túl sokat gondolkodsz, mondom magamnak Túl sokat görcsölsz. De mégis... Miért esik olyan nehezemre? Nem azért jöttem ide, hogy megnézzem, mit rejteget Solo pendrive-ja? Nem ezért ülök itt ezen a kemény vécéfedélen az éjszaka közepén? Mutatóujjam a képernyő felé lendül. Megérintem. A fájl megnyílik. Három másik fájl van benne. Az egyik videofájl.

h146i

Michael Grant & Katharine Applegate A másik kettőben mintha dokumentumok vagy fényképek lennének. A videó címe: „1”. Mélyet sóhajtok. Megkeresem a fülhallgatómat. A furdőszobapadión esett Bedugom a gépbe, a végett pedig a fülembe. A videón Solo látható, előre-hátra hintázik a lábán, idegesnek tűnik. - Eve! Én vagyok az, Solo. Akaratlanul is elmosolyodom. Mintha nem tudnám, hogy ő az, ha nem mondja. - Fogalmam sincs, hogy megnézed-e ezt a videót. Gőzöm sincs, mit lépsz rá. Sosem voltál benne a tervben, de most... itt vagy. És azt hiszem, most már benne vagy. Most már. Úgy tűnik, mintha elvesztené a fonalat. A kamera félé nyúl, mintha ki akarná kapcsolni, de meggondolja magát. - Azért vagy benne, mén az vagy, aki. Azelőtt nem ismertelek. Vagyis tudtam, hogy létezel, tudtam rólad, de aztán hús-vér alakban is megjelentél. És megkedveltelek. A földet bámulja. - Tökre megszerettelek. - Elhallgat, egyik lábáról a másikra áll. Tökre… Idegesen a bezárt ajtóra pillantok, mintha valaki kihallgathatna. De csak én hallom. Csak én érzem. - Egyébként, te is Spiker vagy, mint ő. Úgyhogy most kitálalok neked. Hosszú szünet. Mintha önmagával viaskodna, mintha bánná az egészet. - Úgy érzem, megérdemlőd, hogy mindent megtudj. Megköszörüli a torkát, a kamera felé nyúl, mire a videó végétéi. 1 Nyakig benne vagyok a dologban. Rákattintok az első fájlra Egytucatnyi különálló dokumentum van benne, az elsők költségvetési táblázatnak tűnnek.

h147i

EVE & ADAM Nem nagyon érdekelnek a költségvetések, és igazából gőzöm sincs, hogy kell az ilyen táblázatokat olvasni. Lehet, hogy hihetetlenül értelmes információk vannak benne, de tutira nem én vagyok az, aki ezeket előbányássza. Csalódott vagyok. De azért folytatom a dokumentumok átnézését. A következő dokumentumban a 88 715-ös projekt leírása olvasható. A 88715-ÖS PROJEKT ELSŐ SZAKASZA: EGYESÍTJÜK A SPIKER VÁLLALATON

BELÜL

FEJLESZTETT

ÚJ

ÉS

BEÉRŐFÉLBEN

LÉVŐ

TECHNOLÓGIÁKAT, ILLETVE A VÁLLALATON KÍVÜL FEJLESZTETT EGYÉB TECHNOLÓGIÁKAT. LÉTREHOZÁSA, FOLYAMATÁT

A CÉL EGY EGYSZERŰSÍTETT FELHASZNÁLÓI FELÜLET

AMELY OLYAN

A

GÉNSEBÉSZET

SZINTRE

RENDKÍVÜL

EGYSZERŰSÍTI,

HOGY

ÖSSZETETT BÁRMELY

MÉRSÉKELTEN INTELLIGENS GÉPKEZELŐ KÉPES LEGYEN EGY TELJESEN KIFEJLETT EMBERI EGYED LÉTREHOZÁSÁRA.

A 88 715-ÖS PROJEKT MÁSODIK SZAKASZA: A FENTI TÖKÉLETESÍTETT FELHASZNÁLÓI FELÜLETET BEKAPCSOLJUK A RENDSZERBE, ÉS MEGKEZDJÜK AZ EMBERI EGYEBEK GYÁRTÁSÁT. Az oldalra meredek. A szöveg arról a programról szól, amit Adam megalkotására használtam, vagyis használok. Egy emberek tervezésére szolgáló szimulációs programról. Egy dolog viszont nem stimmel: itt szó sem esik „szimulációról”. Megnyitom a másik fájlt. Egy halom fénykép van benne. Egy disznó képe. A teste teljesen zöld. Egy kiskutya képe, aminek emberi füle van. Egy üres tekintetű férfi képe, akinek a mellkasán több réteg bőr lóg, mintha a testéből vitorlák nőnének ki. És van egy lány (te jó ég!), akinek az egyik arca a... óriási hengerek sora látszik, mindegyikben valamilyen élőlény. h148i

Michael Grant & Katharine Applegate Látok egy... Felfordul a gyomrom. A fényképek végeláthatatlanul hömpölyögnek. Egy teljesen aránytalan tehén, aminek akkora tőgye van, hogy ha nem a tartályban úszna, hanem a földön állna, a lába nem érne le a földre. És egy másik hatalmas tartály, amiben valami (valaki?) lebeg. Látom a haját, a sötét haját, ami hínárként örvénylik, a kezét, a lábát, de csak ennyit tudok kivenni belőle, mert egy szélesen mosolygó alak pózol a tartály előtt. A tetkókkal kivarrt tudós az. A számítógép nagy csattanással lezúg az ölemből. Megpördülök, letérdelek, felcsapom a vécétetőt, és kiadom a felkavarodott gyomrom csekély tartalmát. Öklendezem. Nem tudom abbahagyni. Jaj, ne, ne, ne! Az anyám... Te jóságos ég! Aislin bedörömböl az ajtón. - Mi van veled? Minden oké? Tovább öklendezem. Aislin felnyomja a zárat. Nem túl nehéz. Át kell lépnie rajtam, hogy bejusson. Kezét megnyugtatásképpen a tarkómra teszi. Aislinnek nagy tapasztalata van a rókázás terén. - Próbálj meg csak az orrodon keresztül lélegezni - javasolja segítőkészen. Leül a kád szélére, hogy kivárja a végét. Hallom, hogy felveszi a laptopomat. Próbálok tiltakozni, de nem bírok megszólalni. - Ne hadakozz ellene, csak lazulj el! - tanácsolja Aislin. - Ez... Hirtelen elnémul. Meglátja a képeket. - Úristen! - kiáltja. - Jaj, ne! Ez meg mi a frász? Jaj... jaj, ne! Nem, nem! De persze a „nem” nem a megfelelő válasz. h149i

EVE & ADAM

25. Fejezet $

MÉG ÉBREN VAGYOK, AMIKOR VALAKI DÖRÖMBÖL AZ AJTÓMON. Nem mintha az alvás szóba jöhetne. Annyira fel vagyok pörögve, hogy nem tudok sokáig egy helyben maradni. És ha egy pillanatra is lehunyom a szemem, a Tommy számítógépén látott borzalmas képek peregnek a szemem előtt. A dörömbölés egyre erősebb. Felkapok egy bokszeralsót. Egy pillanatra felmerül bennem, hátha Eve az. Mostanra valószínűleg már megnézte, mi van a pendrive-on, amennyiben szándékában állt egyáltalán megnézni. Lehet, hogy egyszerűen csak bevágta a következő kukába. Megint felmerül bennem, rosszul tettem-e, hogy megosztottam vele, amit megtudtam. Nem. Eve olyan, mint én. Tudni akarná. - Nyisd ki azt a rohadt ajtót! A jókora adag tiszta adrenalin lökettől teljes riadókészültségbe kerülők. Tommy az. Tudja.

h150i

Michael Grant & Katharine Applegate Nincs más választásom. Nincs hová futni, innen most nincs Ki nyitom az ajtót. Két biztonsági őr ront be: az egyik idősebb, őszes hajú, a másik fiatal, jár edzeni, már láttam a fitneszteremben. Aztán megjelenik maga Tommy. Bűzlik az izzadságtól és a fűtől. A nyakán, a halálfejes tetkója alatt kék ér lüktet. - Belemásztál a fájljaimba, igaz?! Ravasz fiú vagy. Leöntöttél kávéval, rányomultál a gépemre és bekapcsoltad a jó öreg wifit. Okos. Vajon ahhoz is elég okos voltál, hogy feltöltsd az internetre? Vagy még mindig a számítógépeden tárolod? Nem válaszolok. Tommy odalép az íróasztalomhoz, azon van a laptopom és a táblagépem is. Ledobja magát a székbe, és nyomkodni kezdi a táblagépet. A gép négyjegyű kódot kér. - Mi a jelszó? - Egy, kettő, három, négy - mondom neki, és örülök, hogy ilyen nyugodt a hangom. Tommy kételkedik, de azért beüti. Dühösen néz rám. - Milyen aranyos! Külön biztonsági szoftvert telepítettél. Vállat vonok. - Egy négyjegyű számkódot túl könnyen fel lehet tömi, úgyhogy egy kicsit felturbóztam. - Ide a kódod. Megrázom a fejem. - Tudod, zsemlét fiú, már az is elég gáz, hogy bekapcsolva felejtetted a wifit - közli Tommy -, de az is elkerülte a figyelmedet, hogy a munkaállomásomat három különböző biztonsági mikrokamera figyeli. Tommy rosszallóan csóválja a fejét. - Rendkívül felületes. - Mit mondhatnék? Amatőr vagyok. h151i

EVE & ADAM - Na, bökd már ki a kódot! - mordul rám Tommy, és jelentőségteljes pillantást vet az egyik biztonsági őrre. Egy fél pillanat múlva jókora pofon csattan az arcomon. Fáj, de hát bokszolok, ennél sokkal nagyobbat is kaptam már. - Oké - mondom nekik. - Ne bántsanak! A kód FG6H8D55IMSU1LQWVFOP7FD34MHUTDLK. Tommy folyamatosan gépeli, ahogy mondom. - Mennyi ez, basszus, harminc karakter? - Harminckettő. - Kicsit paranoiásak vagyunk, nem? A táblagép képernyőjén egy felnyújtott középső ujj rajza jelenik meg. Tommy szitkozódik. Rájött, mit csináltam. A képernyő elsötétül, a táblagépen lévő összes adat letörlődött és újraíródott. Egy megfelelő eszközökkel és képzett személyzettel felszerelt labor persze még mindig meg tudná menteni az adatok egy részét, de ez napokba, talán hetekbe telne. És még akkor is csak az adatok töredékét tudnák kinyerni. - A laptopom jelszavát is akarja? - kérdezem. Tommy felpattan a székből, a táblagép még mindig a kezében van. Oldalról úgy fejbe vág vele, hogy az üvege ripityára törik. Aztán a két kezébe véve újra teljes erőből lecsap vele, ezúttal a fejem tetejére. Pár másodpercig nem vagyok egészen magamnál. Nem vesztem el teljesen az eszméletemet, de nem is vagyok működőképes. A fiatalabbik őr visszahúzza Tommyt, mielőtt még súlyosabb sérüléseket okozhatna:- Hé, hé, hé, dr. Holyfield! - csitítja az őr. Még sohasem láttam Tommyt így kikelve magából. Nem lep meg, de furcsa módon roppant érdekes megfigyelni, hogy egy ilyen intelligens ember képes magából kivetkőzve őrjöngeni. Köpköd, szitkozódik, és úgy nekifeszül az őrnek, hogy a karján a tetoválások kinyúlva eltorzulnak. h152i

Michael Grant & Katharine Applegate Meglepően sokáig tart, mire sikerül lecsillapodnia. Az őr végül elengedi. Tommy remegő kézzel járkál fel-alá. Megrázza magát, megigazítja az ingét. - jól van, jól van - mormogja. Úgy látom, lenyugodott, de ekkor előrelendül, és egy szép, kemény balegyenest visz be nekem. Elered az orrom vére. Az őrök nyugtalankodnak. Odalépnek, hogy leállítsák, de Tommy fölemelt kézzel hátralép. - Megérdemelte a kis gennyláda! Az orromból ömlik a vér, és a fejemről is patakokban folyik, majd összegyűlik a szemem körül. Még mindig próbálok magamhoz térni. - Kinek szóltál erről? - faggatózik Tommy. - Senkinek - mondom, de hibát követek el, mert túl gyorsan bukik ki belőlem a felelet, és erre felfigyel. - Senkinek, mi? Hogy hívják ezt a „senkit”? Fenyegetően közelít, és nem hiszem, hogy az őröknek sikerül leállítaniuk, ha újra be akar mosni egyet. - Magukat itt most durva dologba rángatják bele - közlöm a biztonsági őrökkel. - Nem hiszem, hogy annyi fizetést kapnának, hogy megérje belekeveredni egy súlyos bűncselekménybe. Egymásra néznek. Érzékeny pontra tapintottam. - Lépjenek le most azonnal! - javaslom. - Még nincs túl sok a számlájukon. Hagyhatjuk... Durr! Tommy újra bemos egyet, és ez már rohadtul fáj. - Hűha! - vizsgálja meg az eredményt. - Ez holnapra nagyon ronda lesz. De persze - közelít egyre jobban -, pár nap múlva már kutya bajod sem lesz, igaz?

h153i

EVE & ADAM - Dr. Holyfield, nyugodjon már le, a srácnak igaza van - próbálkozik a fiatalabbik őr. - Minden fel van véve, nagyeszűek - közli Tommy. - Mind a ketten rajta vannak a videón, és nagyjából én vagyok az egyetlen, aki ezt letörölheti onnan. Szóval, máris nyakig benne vannak. De a zsemlés fiúnak igaza van, nincsenek túl jól megfizetve, ezért adok mind a kettőjüknek, mondjuk, öt lepedőt. - Fejenként - dörmögi az idősebbik őr. Tommy rám vigyorog, az egyik ujjával letörli a vért a homlokomról, az ujját szájába veszi és lenyalja. - Áll az alku! - közli Tommy. Hát, ennyi az egész. Az életemet tízezer dollárért megvásárolták.

h154i

Michael Grant & Katharine Applegate

26. Fejezet $

EGY CSENGŐT ÉS EGY GOMBOT LÁTOK. Egy ideig csak bámulom őket. Késő van, és nem akarom, hogy Solo valami rosszra gondoljon, hogy így a szobájához jövök, és alig van rajtam... mi is van rajtam? Bár már késő, azért lenézek, és konstatálom a dolgokat: egy alvásra használt rövid tréningnadrág és egy póló, melltartó nuku, mert így szoktam aludni. A sportcipőm fűzője lóg, mert épp csak belebújtam kifelé menet. Magammal kellett volna hoznom Aislint. Ajánlkozott is, de valahogy nem tűnt jó ötletnek. A dolog anyáról szól, tehát rólam. És Solóról. Didergek, de nem a ruházatom lengesége miatt. Megnyomom a csengőt. Nem nyit ajtót. Újra megnyomom. Semmi. Ráfekszem a csengőre, és jó sokáig nem szállók le róla. Rohadtul nem érdekel, ha alszik is, keljen fel és engedjen be! Az ajtó kivágódik. - Egy férfi, nem is egy, több férfi - ront ki rajta. Az egyik a falhoz ken. Megbotlom, és a padlóra zuhanok. Ekkor egy harmadik alak nyomul ki az ajtón, és keményen rátapos a nemrég még sérült lábamra. Sok szobája tárva-nyitva. Itt valami nem stimmel, borzasztóan nem stimmel. Solo nincs a három alak között.

h155i

EVE & ADAM Feltápászkodom, és berohanok a szobába. Nagy hülyeség, először valószínűleg segítséget kellene hívnom, vagy ilyesmi. Túl késő, mire eszembe jut, Solo egy székben ül. Először a vért látom meg. Azután a köteleket. - Csukd be az ajtót! - mondja rekedtes hangon. - Reteszeld be! Bereteszelem, és visszarohanok hozzá. Letérdelek elé, és felnézek az arcába. - Borzalmas, mi? - kérdezi. Nincs rajta más, csak bokszeralsó. A vér kis patakokban csorog a vállára es onnan a mellkasára. - Hozok segítséget - mondom, bár sejtem, hogy ez nem tetszik majd neki. - Ne! Itt nincs segítség. Csak, azért zavarodtak meg mert nem számítottak rád, - Körbetapogat a szájában a nyelvével, felszisszen, és a következő pillanatban kiköpi az egyik fogát. - Bocs! Berohanok a fürdőszobájába, a kéztörlőt jéghideg vízbe mártom és visszafutok, óvatosan feliratom a vért a fejéről. Duma vörösük a fehér törülközőn. Nem végzek túl alapos munkát, mert jó sűrű a haja. Letörlöm a vért az arcáról is. A homlokáról, a szeméről és a szájáról is, visszamegyek kiöblíteni a törülközőt. Miközben folyik a víz, az ágyam száguld, lefékez, aztán újra nekiiramodik, mint egy baromi gyors autót egy pocsék sofőr vezetne. Visszaviszem a rózsaszínné változott törülközőt, és megpróbálom letörölni a vért a nyakáról és a melléről is. - Több vérre számítok - azt mondják, a fejsérülések iszonyúan véreznek -, de alig egy kis szivárgást látok. h156i

Michael Grant & Katharine Applegate A törölgetéssel a bokszere felső széléig haladok. Felnézek rá, és kicsit megrémülök. Körülbelül hat különböző dolog zavar. Nem láttam ennyi vért azóta, amióta a Powell Streeten ömlött belőlem. Sosem löktek még a földre, és nem sodortak el. Sosem értem még hozzá fiú testéhez. Sosem térdeltem még olyan fiú előtt, akin bokszeralsón és köteleken kívül nem volt semmi. Kötelek? - Még mindig meg vagy kötözve! - Aha, észrevettem. Talpra ugróm, izgatott, rémült és kába vagyok. Próbálom kicsomózni a kötelet, de az ujjaim felmondják a szolgálatot. - A komód fiókjában találsz egy svájci bicskát. Az összecsavart zoknik alatt meg is találom. Nagyon-nagyon óvatosan (mivel nem bízom a remegő kezemben) elvágom a köteleit. Feláll, megfordul és a szemembe néz. - Megnézted a fájlokat? Én viszont nem akarok most erről beszélni, mert annyira borzasztó és bonyolult dolgokról van szó, és Solo pedig olyan közel van Hozzám. - Te... - kezdi Solo. Ö is elhallgat. Pár centire vagyunk egymástól. Ha előrehajolok, az orrom a nyakgödréhez ér. Most valahogy még közelebb vagyunk egymáshoz. Ő kifújja a levegőt, én meg beszívom. Még közelebb van. A mellem a hasa felső részéhez ér. Solo megremeg. Én is.

h157i

EVE & ADAM Reszkető ujjaival az arcomhoz ér. Nagyot nyelek. A keze vérfoltos, és most már a tarkóm is véres, mert a kezét a hajam alá csúsztatja, és már nem is centiméterekre vagyunk egymástól, hanem milliméterekre. Szaporán veszi a levegőt, és én is. Erőtlen hangok törnek elő a szánkból, mintha mindketten mindjárt meghalnánk, de még nem most rögtön. Az ajka csigalassúsággal közelít ez enyémhez. Az ajka egymillió év múlva az ajkamhoz ér. Az agyam valamelyik része boldogan nyugtázza: ez egy csók. Ó igen, ez határozottan csók. Évek, évtizedek, évmilliárdok múlva szétválunk, Solo pedig így szól: - Most el kell tűnnünk.

h158i

Michael Grant & Katharine Applegate

27. Fejezet $

Elrohanunk a szobámhoz, lihegve berontunk, és verésről, őrültekről és elrejtőzésről hadoválunk Aislinnek. - Ki kell jutnunk innen! - fejezem be a történetet. Aislin fürkészően néz rám. - Véres a szád. - Micsoda? - érzem, hogy bosszankodva elpirulok. - Biztosan megvágtam. - Persze, bár ez nem a te véred, szivi - állapítja meg. Solóhoz fordul. - Gondolom, akkor már elkéstem nálad? - Ööö... - Hová menekülünk? - érdeklődik Aislin. Abszolút nem ideges, csak kíváncsi. Mintha az, hogy menekülnünk kell anyám és a hibbant talpnyalói dől, teljesen normális, mindennapos tevékenység lenne. - Csak el innen - közli Solo. Megtapogatja a fej sebét, és elfintorodik Nálad van még a pendrive? Beletúrok a táskámba, és előveszem az apró, Apple-logós pendrive-ot Mind a hárman a tenyeremben lévő eszközt bámuljuk. Olyan kicsi, olyan veszélyes, olyan borzalmas.

h159i

EVE & ADAM - Jól van - biccent Solo -, akkor nagyon vigyázz rá! Gyorsan felkapok egy farmert, elfordulok és felveszek egy melltartót meg egy pólót. Csak ekkor veszem észre, hogy a tükör előtt állok. - Nem nézett oda - biztosít róla Aislin. Titokzatoskodó hangon hozzáteszi: - Tényleg nem nézett oda. - Nagyon jó a perifériás látásom - kacsint Aislinre Solo véráztatta szemével. - Mi lesz Adammel? - kérdezem. A gondolat a semmiből jött elő hirtelen. - Hogyhogy mi lesz Adammel? - kérdez vissza Aislin. - Azért lépünk le, hogy mentsük a bőrünket, te meg egy szoftver miatt görcsölsz? - Csak gondoltam... - kezdek bele, de itt elakadok. Solo sürgetni kezd: - Tommy nem hülyeségből szerezte a doktori címét. Megleptük, beleköptünk a levesébe. Visszajön. Talán csak perceink vannak hátra. - Anya nem bántana engem - mondom, de még sajat magam is kételkedem ebben. - És mi a helyzet Solóval? - kérdezi Aislin. - ö nem a saját fia. Aislin fura képet vág. - Ugye, nem vagy az? - Istenem, hála az égnek! - húzza el a száját Solo. Későn jut eszébe, hogy ez nekem hogy eshet. - Mármint hogy... Legyintek. - Húzzunk el innen! - adom ki a jelszót, de valami miatt még megállók, és felkapom a vázlatfüzetemet. Kitépem a befejezetlen alakrajzot, összehajtom és a farmerzsebembe gyömöszölöm.

h160i

Michael Grant & Katharine Applegate Mind a hárman kirohanunk a folyosóra. Tök olyan, mint egy akciófilm, de röhejesnek tűnik. Most komolyan, anya elől menekülök? Ugyan már! Anya elől, aki kísérleti egeret csinált belőlem, és aki rémségek kamráját üzemeltet. Azok a képek Rengeteg kép. Hogyan egyeztessem ezt össze anyámmal? Az a baj, hogy nem is olyan nehezen. Nem mintha valaha is szívélyes, gondoskodó, ölelgető, simogató típus lett volna. Gátlástalan bestia, ez az igazság. Kanyargó, leszőnyegezett folyosókon rohanok végig, és közben próbálok valami szép gondolatot előásni anyámról. Hirtelen ráébredek - kétségtelenül kicsit groteszk helyszínen és körülmények között -, hogy elég elhanyagolt gyerek voltam. A garázs felé tartunk, pontosan úgy, mint a korábbi „szökésünk” alkalmával. Csak most sokkal több vesztenivalónk van. Már nem olyan vicces, mint akkor. Beszállunk a liftbe. Egy ideig megy lefelé, aztán megáll. Nem nyílik ki az ajtó. Solo nincs meglepve, bólint. - A nyomunkban van. Előveszi a telefonját. - Ez csak egyszer fog működni, egyetlenegyszer. Tommy azonnal visszavág. Somokat üt be a telefonba. A negyedik és az ötödik emelet között vagyunk. A garázst figyeltetni fogja, és ha ott bekerít minket, nagyon könnyen végez velünk. A lift meglódul. - Visszamegyünk fölfelé - jegyzi meg Aislin. - Igen, amikor az ajtó kinyílik, rohanunk - közli Solo tömören. h161i

EVE & ADAM - Hová? - kérdezem. - Csak maradjatok mellettem! Aliit megáll, kisüvítünk az ajtón. - Erre, erre! - kiáltja Solo. Tizenöt métert rohanunk egy hosszú folyosón, ekkor Solo lihegve megáll egy iroda előtt, és beüt néhány számot a beléptetőbe. Az ajtó kinyílik, belül sötét van. - Ez az iroda egy olyan fickóé, aki hónapok óta táppénzen van magyarázza Solo. Aislin a villanykapcsoló felé nyúl. - Ne! - rázza meg a fejét Solo. - Ne kapcsold fel! Az irodában a San Francisco-öbölre nyíló kilátáson kívül nincs sok látnivaló. A Golden Gate hídon vastag felhőréteg ül. Nem túl sok csillag látszik, a hold csak meghatározhatatlan irányból származó ezüstös ragyogásként érzékelhető. Solo kihúz egy irattartó fiókot. - Próbálta már valamelyikkőtök a sziklamászást? A kezében egy jókora tekercs kötelet tart. - Én igen - jelentkezik Aislin. Rámeredek, tuti, hogy csak viccel, de máris átvesz Solótól egy hosszú hevedert és pár fémkarikát. A hevedert átveti a lába között, hurokban előrehúzza és a karikához kapcsolja. - Mi van? - kérdezi, amikor látja mindkettőnk ámulatát. - Nem csak bulizni szoktam. Apám párszor elvitt a Tahoe-tóhoz sziklamászása. Kimegyünk az erkélyre. A Spiker épülete jobbra alattunk csillog, mint egy hatalmas fénydekoráció a fekete víz és a láthatatlan sziklák fölött. Solo az erkély korlátjához erősíti a kötelet, a kötélcsomót pedig ledobja az erkélyről.

h162i

Michael Grant & Katharine Applegate Tökéletesen választotta meg a helyet. Ez a komplexum egyik kilátópontja, ahonnan teraszok beékelődése nélkül egyenes út vezet lefelé. A kötélcsomó a sötétségbe zuhan. Vajon leért a földre? Nem lehet tudni. Csak remélhetem, hogy Solo jól tervezte el a dolgot. - Jól van, Aislin, te mégy először - közli Solo. Segít neki átmászni a korláton. - A pereccsomó esetleg megcsavarodhat, úgyhogy légy óvatos! Döbbenten konstatálom, hogy Aislin érti, miről beszél. Profi módon ellenőrzi a kötelet és a karabinert, majd rám kacsint. Kihajolok, és lélegzetvisszafojtva figyelem, ahogy leereszkedik. Nem vagyok oda a magasságért. Valahogy ugrálva halad lefelé az épület oldalán, a lába hol erkélykorlátnak, hol ablaktáblának ütközik. Ezekről rugaszkodik el, és újabb pár métert ereszkedik. Végül eltűnik a szemem elől. - Nem esett baja? - kérdezem. Sok) a csomóra mutat. - A kötél laza. Leért, kikapcsolta magát és kutya baja. Most te jössz! - Fogalmam sincs, hogy kell csinálni - tétovázom. Most, hogy tényleg át kellene másznom a korláton, és egyetlen kötélről függeszkedve hátra kellene dőlnöm, komoly kétségeim támadnak a tervvel kapcsolatban. - Figyi, engedd, hogy... - Nem vagyok béna! - vágok közbe. - Bármikor, erőlködés nélkül megverlek tíz kilométeren. - Nem kétlem. - Csak tudod, nem szeretem a magas helyeket. Legalábbis nem szeretek leesni róluk. - Majd én leviszlek - ajánlkozik Solo. h163i

EVE & ADAM - Az ki van zárva! - Eve, nincs sok időnk. Tommy a nyomunkban van. Mondtam, hogy nem hülye. Anyukád pedig nemsokára ideküldi a biztonságiakat, már ha eddig meg nem tette. Másodperceink vannak hátra. Kissé előrehajol, hogy a szemembe nézhessen. - Ne félj, nem foglak leejteni. - Öt kilométeren is lenyomnálak - erősködöm. - Mássz át a korláton! Gyorsan átmászom, mielőtt még jobban berezelnék. Erős, hideg szel fuj. Durván tudatosul bennem, hogy ha a lábam megcsúszik, pár másodpercem lesz ordítani, mielőtt becsapódom a földbe. Lehet, hogy genetikailag módosítottak, de kétlem, hogy a fizikai gyógyulási képességeim a halálból való felépülésre is kiterjednének. Solo könnyedén átlendül a korláton. A kötelet a beillőjéhez hurkája. Magabiztosan hátradől. - Mássz fel rám! - utasít. - Hogyan? - Kucsold a kezed a nyakam köré, a lábadat pedig a derekam köré! Próbálj úgy fogni, hogy ne fojts meg! A teste ferdén áll az épülethez képest. Az egyik keze szabad, a másikkal a húzókötelet fogja. Minden létező kezemmel a korlátba kapaszkodva szembefordulok vele. Közelebb húzódik, a testét a testemhez nyomja. A könnyebbik dolog az, hogy a kezemmel a nyakába kapaszkodjak. A nehezebbik, hogy a lábamat is Solo köré fonjam. Röhejes az egész. Lassan hátra kell dőlnie, hogy felvegye a súlyomat. Erősen belekapaszkodom a lábammal. A fejemmel nem tudok mit kezdeni, úgyhogy Solót bámulom. O mellettem elnézve a kötelet figyeli. - Minden oké, Eve? - kérdezi. h164i

Michael Grant & Katharine Applegate - Miért hívsz állandóan Eve-nek? - kérdezem, mert nincs kedvem azzal foglalkozni, hogy mennyire oké vagy nem oké minden. - Gőzöm sincs. Egyszerűen csak jól hangzik - mondja Solo, aztan ereszkedni kezdünk. Zuhanunk, aztán lassítunk, és lágyan elrugaszkodunk, amitől nekinyomulok Solónak Megint zuhanás és elrugaszkodás. Zuhanás, lassítás, nekinyomulás. Zuhanás, lassítás, nekinyomulás. - Látod? - mondja Solo félúton megállva. - Nem is olyan kemény. Eltelik pár pillanat, mire rájövök, hogy a leereszkedésről beszél. Hirtelen irtó hülyén, horkantva felnevetek Neki is leesik, elvigyorodik, félrenéz, aztán megint elrugaszkodunk és zuhanunk Igazság szerint most már nem is annyira sietős, hogy leérjek Egy utolsó ereszkedés és földet érünk Aislin odalent vár. Sötét van, úgyhogy nem látom túl jól az arcát, de tisztán hallom, amint csúfolódva, tettetett felháborodással méltatlankodik: - Ez nem igazság! Senki sem közölte velem, hogy így is le lehet jönni.

h165i

EVE & ADAM

28. Fejezet $

GAZBAN ÉS SZIKLÁK KÖZT ÁLLUNK, körülöttünk csenevész fák. A talaj olyan meredek, hogy senki nem fordított túl nagy energiát a terület rendezésére. A terep az épület alapjától a vízig szinte függőleges. - Van ott egy lépcső! Csak sikerüljön odajutnunk, mielőtt elvágnák az utunkat - magyarázza Solo, és előremutat. - Erre! Vigyázzatok a faágakra, lehet, hogy visszacsapódnak utánam. Nincs messze, talán csak 30 méterre, de baromira vigyázni kell, nehogy elveszítsük a talajt a lábunk alól. Az élen Solo halad, utána Aislin, én pedig hátul sereghajtóként. Próbálunk minél kevesebb zajt csapni, de a lépcső nyikorog, és a csendben a lélegzetvételünk is borzasztóan hangosnak tűnik. Kiderül, hogy egy rozoga falépcsőről van szó, ami valószínűleg már a Spiker-komplexum építése előtt is itt volt. Sötét van, de a víz visszatükröz némi holdfényt, így bár a lépcsőfokokat nem latom, a korlátot viszont igen. - Mi lesz, ha leérünk? - suttogom. - Van ott egy csónak - súgja hátra Solo. Röhejes, de valamennyire azt reméltem, hogy úszva kell menekülnünk. Remekül úszom. Könnyen benne lehetnék az úszócsapatban, csak nincs kedvem suli előtt minden reggel a hidegvízben

h166i

Michael Grant & Katharine Applegate ázni Szeretnék valamivel felvágni, ha már ennyire béna voltam a leereszkedésnél. - Jön valaki! - suttogom kicsit hangosabban, hogy Solo és Aistin is meghallja. Zseblámpák erős fénye hasít a sötétbe. Három, majd négy fénysugarat látok, az egyik éppen rám irányul, megvilágítja a karomat és a fél arcomat, és elvakítja a jobb szememet. - Ott vannak! - kiáltja egy férfihang. A lépcső tetején állnak, nem is próbálnak csendben lenni, ledübörögnek utánunk. A lámpáik fénye vadul cikázik. Már közel járunk a vízhez, egy fiából készült stéget és két kisebb nyitott motorcsónakot pillantok meg. Az egyik fácsónak, a másik Zodiac stílusú gumicsónak. Két csónak rosszabb, mint egy. Egy csónak: menekülés. Két óénak: üldözés. Solo beugrik a facsónakba. - Oldjátok d! - kiabálja Aisünnek és nekem. Aidán csak néz. - Mi van? Én viszont a felkötél felé ugrok, ami egy cölöphöz van kikötve. Aislin rájön, mit csinálok, és az orrkötelet kezdi rángatni. Indítómotor hangját hallom. - Kapjátok el őkét, kapjátok el, kapjátok el! - ordítja valaki Egy vagy inkább két alak ér a stéghez: két díjbirkózó méretű fickó robog felénk. Solo hirtelen elkap, maga felé ránt, úgyhogy nagyot perdülve a csónakba zuhanok, és a térdemet a csónak ülésébe verve d taknyoké Beletenyerelek a csónak alján összegyűlt pár centis hideg vízbe.

h167i

EVE & ADAM Aislin elugrik a stégről, és lendületesen mellénk huppan, amitől a csónak kicsit elsiklik a stégtől. A motor beindul, hangosan felbőg, gázolajszagot érzek. Az első üldözőnk utánunk ugrik. Ácsénak már több mint fél méterre van a stégtől, és kezd felgyorsulni. A fickó elvéti az ugrást, és arccal a csónakunk oldalának esik. A másik három alak lefékez. Solo felkap egy narancssárga mentőmellényt, és az elmerülő férfi felett kavargó vízre hajítja. - Hé! Szedjék ki a haverjukat, különben megfullad! - kiabálja oda. A motor felzúg, mi pedig belesüvítünk az éjszakába. - Veszítenek pár percet, amíg kihúzzák a vízből, de nemsokára itt lihegnek a nyomunkban - állapítja meg Solo. - Melyik csónak a gyorsabb? - kérdezem. - Kitűnő kérdés! - mondja Solo. - Fogalmam sincs. A köd - ami az öbölben teljesen megszokott - újra eltakarja a holdat. A tejszerű fény elhalványul. Akár téglafalba is ütközhetnénk itt a vízen, azt sem látnánk meg. - És most? - kérdezi lihegve Aislin. Solo kormányoz. A kormány túl alacsony neki, ezért szinte guggolnia kell. Nem kifejezetten elegáns és csábító póz. A haja lobog a szélben, kivéve azon a részen, ahol a vértől összeragadt:.Nyomorúságos, szedett-vedett társaság vagyunk. Aislinnek még mindig fekete monoklija van, Solónak pedig... most, hogy elnézem, a szétvert arca máris jobban néz ki. De nem ártana neki egy zuhanyozás. A vállam fölött hátranézek a sziklák fölé tornyosuló óriási Spikerkomplexumra. Pár irodában ég a villany, máshol sötét van. Közel s távol ez a legvilágosabb építmény. Furcsa módon valami visszahúz oda. h168i

Michael Grant & Katharine Applegate Mindenhol máshol sötét van. A Spiker száraz, biztonságos és tele van kajával. Ezzel szemben itt? Itt azt sem tudjuk, merrefelé vegyük az irányt. - Kiköthetünk az Angel-szigeten - szól hátra Solo túlkiabálva a motor hangát. - Ott kempingezőkön meg pár területfelügyelőn kívül semmi sincs. Csak nincs, nálunk hálózsák és sátor. A másik lehetőség, hogy továbbmegyünk a városba. A Bay Area területén több város is található, de „a várós csakis San Franciscot” jelentheti. A szülővárosomat. Meresztem a szememet, de sűrű köd takarja el előlem, egy árva fényt sem látok. Messze mögöttünk, a stégen, zseblámpák fénye táncol. - Van egy ötletem - közlöm. - Vannak zseblámpáink? - Nézd meg abban a ládában! - javasolja Solo. Halászfelszerelések, vizes üvegek és mentőmellények között turkálva végül találok egy zseblámpát. Kipróbálom a láda mögött, működik. Jó kis vízálló lámpa. Felkapom az egyik mentőmellényt, és a pántját a lámpa köré tekerem. Rászorítom, ahogy csak tudom. Aztán felkapcsolom a lámpát, a mellényt meg vízre bocsátom. A csónak sodrában bukdácsol, majd magával ragadja a Colden Gate híd felé hömpölygő árapály. - Okos! - jegyzi meg Solo. - Meglátják a fényt, és azt gondolják, mi vagyunk azok - magyarázom. - Az emberek mindig a fény felé mennek, nem? Senki nem felel. Mindannyian tudjuk, hogy ez nem így van: az emberek néha egyenesen a sötétség felé tartanak. - Nem csípem a kempingezést - közlöm. - Menjünk a városba!

h169i

EVE & ADAM

29. Fejezet $

- ÉS MOST? - KÉRDEZI AISLIN, amikor kikötjük a csónakot a Fishermans Wharf rakpartnál. - Ennél tovább nem gondoltam ki igazán a tervet - ismerem el. A rakpart még alszik, de pár óra múlva kezdenek beérkezni a hajók. Aztán megjelennek a korán kelő turisták, akik tejeskávéra és croissantra vadásznak Most viszont a kikötő még csak a tengerparti éttermek és bezárt ajándékboltok ködbe burkolt szellemvárosa. A kirándulóhajók és a kompok nyikorogva himbálóznak a mólók mellett. A rozsdamentes- acél asztalokat - amelyekre nemsokára zúzott jég, és egy halom rák meg hal kerül - még vízhatlan ponyva borítja. Egy magányos, hajléktalan fickó jól megpakolt Safeway bevásárlókocsit tol megáll, belekukkant az egyik kukába, észre sem vesz bennünket. Egy rendőrautó halad el mellettünk, és felkavarja maga körül a párát A rendőr sem vesz rólunk tudomást Eve és Aislin várakozóan néz rám. Vállat vonok.

h170i

Michael Grant & Katharine Applegate - Azt nem kalkuláltam bele a terveimbe, hogy két lány is lesz velem. - Jellemző - közli Aislin vontatottan. - A pasik folyton két csajra vágynak, de hogy meg is tervezzék a dolgot? Ugyan már! - Valahogy biztonságosan fel kell töltenünk az adatokat - mondom. Ha felkerülnek a YouTube-ra és az Imgur.com-ra pár Redditre mutató linkkel, akkor már biztonságban leszünk. - És utána mi lesz? - kérdezi Eve. Megköszörülöm a torkomat, és erőnek erejével a szemébe nézek. - Az FBI, az Élelmiszer- és Gyógyszerellenőrző Hivatal és még egy csomó más hivatal megtalálja, és akkor behatolnak. - Behatolnak. Nem kérdés, megállapítás. - Mehetnénk hozzánk - veti fel Aislin bizonytalanul. Eve a fejét rázza - Az lesz az első hely, amit anya megnéz. - És mi lenne az utolsó, szerinted? - kérdezem. Eve alaposan átgondolja a kérdést. Látom, hogy eszébe jutott valami, de összehúzza a szemöldökét, mint aki nem teljesen biztos a dolgában. - Tudok egy helyet - közli végül. - Gyertek! Jó ideig gyalogolunk az Embarcaderón, a félsziget északkeleti partja mentén vezető úton. Balra cölöpökön álló hatalmas raktárépületek húzódnak. Néhányat turistalátványossággá alakítottak. A többi inkább a célnak alárendelt egyszerű építmény. Jobbra villamossínek láthatók, azon túl pedig szinte teljesen a ködbe vesznek San Francisco dombjai és égbe nyúló épületei. Csak a felső harmadát tudom kivenni a köd fölé magasló Cott- torony art deco betonépítményének. A torony egy Lillie Cott nevű szivarozó, tűzoltómániás, szerencsejátékos nő hagyatékából épült, aki a húszas években, amikor az előbbieket - még San Franciscóban is tilos volt egy h171i

EVE & ADAM nőnek, leborotválta a fejét, hogy pasinak nézzék. Mindig is imádtam a sztoriját. Bírom a lázadókat. Lefordulunk az Embarcaderóról, és a leglepukkantabb raktár mellett haladunk tovább, ami mélyen benyúlik a vízbe. Egy darabka dü- ledezo, hullámlemez falú történelem. A végén találunk egy kis ajtót, aminek a lakatja csupa pókháló és rozsda. Eve megáll, és bizonytalan kézzel a lakathoz nyúl. - Lehet, hogy találok valamit, amivel leverhetjük - mondom neki. Eve nem felel. Mélyet sóhajt, a vizet szegélyező korláthoz lép, letérdel és addig matat, amíg a kezébe nem akad egy hínárba csavarodott foszladozó zsinór. Felhúzza. A végén egy úszó himbálózik, ami még nyálkásabb, mint a zsinór. Az úszó teteje lecsavarható, de Eve nem elég erős hozzá. Nincs más hátra, nekiveselkedem. Nem nagyon akar kinyílni, de végül sikerül Leszednem a tetejét. Az úszóban egy kulcs van. Eve kipróbálja. Nyitja a lakatot. Eve benyomja az ajtót, és mi Aislinnel a pókhálókat elsöpörve utánalépünk. Eve talál egy kapcsolót. A magasban lógó magányos villanykörte alig ad valami világosságot. Nagy szabad térben állunk, de a helyiség nem üres. Óriási alakok ágaskodnak felénk, mint valami múltba kovült teremtmények. A villanykörte pukkanva kialszik. Mindhárman megugrunk ijedtünkben. Eve előveszi a telefonját, és rávilágít vele egy hosszú asztalra. Munkapad, de igazából csak pár összeszögelt furnérlemez. Eve az egyik fiókban matat, előhúz egy csomagot és a fogával kinyitja. Tompa reccsenést hallok. Világító rudakat talált. Az egyik kéken világít, a másik zölden. h172i

Michael Grant & Katharine Applegate A világítás nem lett sokkal jobb, de a szemem lassan hozzászokik, úgyhogy látom, hogy a teremben elszórtan álló alakzatok absztrakt szobrok. Vannak köztük természeti formák, például fák, meg azt hiszem, virágok, még felhők is, de a legtöbb szobor valamilyen állatra hasonlít. Mellettem egy sima fehér kőből kifaragott, háromméteres, medvére emlékeztető szobor magasodik. Eve mellett egy ugró tigris (vagy talán oroszlán) alakját sikerül kivennem. Mégse, szerintem kifejezetten tigrisnek néz ki. Hét vagy nyolc ilyen furcsa állatalak van a teremben. Egyik szobor sem néz ki pontosan valaminek, de valahogy mind kifejező, lehet tudni, hogy mi lehet az. - Már régóta nem jártam itt. Amióta meghalt - mondja Eve. Leül a padlóra, és átlapoz egy rakás, dominó módjára a falnak támasztott vásznat. Majdnem megkérdezem, hogy ki halt meg, de világos, hogy Aislin tudja. Kezét Eve karjára téve azt mondja: - Bárcsak ismertem volna az apádat. - Apukád szobrász volt? - kérdezem. - Aha - mondja Eve, akinek már ezt az egyetlen szót is csak elcsukló hangon sikerül kimondania. - Festett és rajzolt is, de főleg szobrászkodott. Megtalálom a világító rudas csomagot. Meghajlítok egyet - ez is kék -, és felfedezem vele a helyiséget. Van valami megindító ebben a helyben, valahogy olyan, mint egy szentély. - Nem fogja sejteni anyukád, hogy ide jöttél? - szólok vissza Evének egy sólyom- vagy sasszerű szobor mögül. A szobor a tetőgerendáról láncon lóg le, és úgy néz ki, mintha nem örülne a leláncolásnak. - Anya arra sem emlékszik, hogy apa egyáltalán élt - közli Eve. h173i

EVE & ADAM - Hogy halt meg? - Autóbaleset érte Tiburonban. Tizenegy éves koromban. A szívem nagyot ugrik. - Hol? Tiburon... Eve most tizenhét... Egyből kiszámolom. Eve vállat von, nem túl fontos ez a részlet. - A Paradise Roadon, a Tiburonhoz vezető mellékúton. Kanyargós, kétsávos út... ismered. - Igen, ismerem. Helyükre kerülnek a darabkák. A teljesen váratlanul felbukkanó darabkák. A közös történetünk Eve-vel sokkal messzebbre és mélyebbre nyúlik, mint sejtettem. Szóval, ezért fogadott be Terra Spiker: bűntudatból. A férje ölte meg a szüléimet. Hat évvel ezelőtt egy ködös éjjelen valaki megpróbálta megelőzni a szüleim kocsiját. A sofőr valószínűleg szembejövő autót észlelhetett, mert hirtelen hátrafelé farolt, nekiment a szüleimnek, és lesodorta a kocsijukat az út széléről. A két autó szikláknak és fáknak ütközve, mindenfelé sarat hányva lezuhant. Az utasok többször a műszerfalnak, a kormánynak és a kocsi tetőnek vágódva mind szörnyethaltak. Legalábbis rémálmomban néha ezt látom. Nem lehetett tudni, hogy a szüléimét előzni próbáló fickó részeg volt-e. A járművek kigyulladtak, és több órája égtek, mire valaki észrevette, és hívta a 911-es segélyhívó számot. A szüléimét a fogászati adatok alapján azonosították.

h174i

Michael Grant & Katharine Applegate Terra sosem mondott erről semmit. És más sem. Talán összerakhattam volna a dolgokat, ha elolvasom a baleseti jegyzőkönyvet, ha kicsit kutatok. De semmiről nem akartam tudni. Az egyik pillanatban a szüleim még éltek, a másikban már nem. Lezártam a dolgot. Kizártam a világot. - Veszélyes az az út - mondom. Hirtelen a terem másik végében akad dolgom.

$ AZ EGYIK PISZKOS ABLAK ELŐTT JÁRKÁLOK, átgondolom a dolgokat. Annyi az egész, hogy nyilvánosságra kell hoznom a pendrive-on lévő összes adatot. Ha ez megvan, akkor biztonságban vagyunk. Csak egy a bökkenő: egy bazi nagy szobrokkal teli hatalmas raktárépületben dekkolunk, ahol nincs wifi. Nincs semmilyen internetkapcsolat. A telefonjainkon persze van internet, de a pendrive-ról képtelen vagyok fájlokat áttenni a telefonra. Számítógépre van szükségem, mégpedig valami régimódi típusra, aminek az USB-meghajtójához tudnék csatlakozni, és feltölthetném a fájlokat. A francba! Egy közkönyvtár vagy FedEx-iroda vagy ilyesmi kellene, csakhogy most reggel 4:30 van. Nincs mit tenni, aludni kell. Hullafáradt vagyok. Az adrenalin hatása elmúlt. Még érzem a zúzódásokat és az összevert arcomat, de sokkal jobban vagyok, mint ahogy lehetnék. Szegény Aislin valószínűleg még mindig sokkal rosszabbul érezheti magát. h175i

EVE & ADAM - Szerintem próbáljunk meg aludni! - javaslom. Van egy süppedős kanapé, egy matrac és a sarokban egy szék. Tévé is van, bekapcsolom. Valaki ugyan fizeti a villanyszámlát, de a kábeltévé díját már nem. Állítgatok a tévén egy kicsit, és behozom a helyi csatornákat. Nincs adás, de a hideg fény megnyugtató. - A szék az enyém - közli Aislin -, és a kanapé is, úgyhogy meg kell osztoznotok a matracon. Ja, és nagyon mélyen alszom. Bármilyen zajt csaphattok, meg sem hallom. - Édes vagy - közli Eve. - Enyém a szék, én vagyok a legkisebb. Kinyújtózom a kanapén. Pár órája Eve-vel csókolóztam. Megvoltam győződve róla, hogy őrülten szerelmes vagyok belé. Még most is őrülten szerelmes vagyok belé. De valami megváltozott. Itt vagyok annak a férfinak a műtermében, aki megölte a szüléimet. Eve apjának, Terra Spiker férjének a műtermében. Azé a Terráé, aki szörnyű dolgokat művelt. Eve-vel, velem és egy csomó más emberrel. Túlságosan gázos az előtörténetünk. Túl bonyolultak a dolgok. Mégis, mit gondoltam, mi lesz, ha elmondom az igazat? Ez nem igazán az a „boldogan élünk, míg meg nem halunk” helyzet. - Nem tudok aludni - mondja halkan Eve. Nem tudom biztosan, kihez beszél, Aislinhez vagy hozzám. Vagy csak magában. - Folyton a... lányt látom magam előtt. Senki sem kérdezi, milyen lányra gondol. Pontosan tudjuk. - Bárcsak sosem mutattad volna meg! - mondja Eve, és most már biztos, hogy hozzám beszél. Felkönyökölök. - Hogy boldog tudatlanságban élj? - kérdezem. - Szívességet tettem neked, Eve. h176i

Michael Grant & Katharine Applegate - Szívességet? - Ő az anyád, jogod van tudni, milyen. Kötelező! - Azért, mert a lánya vagyok, még nem vagyok felelős azért, amit csinált - száll vitába Eve. - Te felelős vagy a szüleidért? Nem válaszolok. Egy pillanat múlva hallom, hogy hirtelen levegőért kapkod. - Ó, te jó ég! Ne haragudj, Solo! Kiment a fejemből. Annyira fáradt vagyok, azt sem tudom, mit beszélek. - Semmi gond. - Csak, tudod, ő az anyám. Azt hittem, hogy ismerem, hogy tudom, mire képes, és aztán... - Ja, az élet tele van meglepetésekkel - nyugtázom. Visszafekszem, hangosan sóhajtok. A könyökömmel eltakarom a szememet, és úgy teszek, mintha elaludnék.

h177i

EVE & ADAM

30. Fejezet $

Kinyitom a szemem. Látok valamit. Egy képet. Egy ismerős képet. Már azelőtt a fejemben volt, hogy most megláttam volna. Beugrik. Egy lány képe. A kép lassan egy másik képre vált. Ugyanaz a lány van rajta, de most egy medence partján áll egy másik lánnyal. Azután ez a kép visszavált az eredetire. Eszembe jut a lány neve. Evening. Eveningnek hívják. Egyenes háttal ülök a székben. Egy képernyőt nézek. Miért? Mikor ültem be ebbe a székbe? Hogy kerültem ide? Hol voltam azelőtt? Bizonytalanul a fejemhez nyúlok. Vastag kötés van rajta, drótokat érzek, több tucat drót áll ki a fejemből és fut valahová. Ez normális? Több ezer embert ábrázoló kép van a fejemben, de egyiknek sincs kötés és drótok a fején. Még egy kép Eveningről. Szeretem Eveninget.

h178i

Michael Grant & Katharine Applegate Hogy honnan tudom? Egyértelmű. így van. Szeretnem kell. Ő hozott létre. A fejemben mozgó- és állóképek mutatják Eveninget, amint éppen meghozza a létemet hamarosan meghatározó döntéseket. Az ő szemén keresztül látom magamat kezdetlegesnek, félkésznek és késznek. Látom, hogy ő választotta ki a hajamat és az arcomat. Tudom, hogy ő formázta meg a mellkasomat. Ő tervezett nekem tökéletes, izmos lábat. Tökéletes vagyok. Adam vagyok. Tökéletes vagyok Evening számára. Az arcomnak képtelen lesz ellenállni. A bőrömhöz alig várja majd, hogy hozzáérjen. És én is alig várom majd, hogy őhozzá érjek. Ő tervezte a testemet. Azt akarja, hogy a társa legyek. Persze hogy azt akarja. Senki nem mondta, mégis tudom. Magam is tudok következtetéseket levonni. Igazából most veszem észre, hogy senki nem mondott nekem semmit. Senki nem beszélt hozzám. Csak úgy... megérkeztem... ide, ebbe a székbe. A semmiből jöttem semmikor. Ruha van rajtam, ezért nem látom az Evening tervezte tökéletes lábamat és a művészien szimmetrikus bicepszemet, sem a kemény hasizmomat. - Hogy kerülök ide? - kérdezem. Most szólaltam meg először. Kutatok az emlékeimben. Ez igaz lehet? Biztosan beszéltem már valamikor valakivel, de az emlékeimből nem bukkan fel ez a valaki. Most születtem. Ezt döbbenten állapítom meg. Most jöttem a világra. Az emlékezetemben viszont az áll, hogy ez nem így történik. Az emlékezetemben valamiféle méh, anya és ráncos, ordító csecsemő képe jelenik meg. h179i

EVE & ADAM Az én esetemben ez nem így van. Teljesen felnőtt vagyok. Nem egy gyenge, gondoskodásra szoruló kisbaba. Erős vagyok, magas vagyok és szeretem Eveninget. - Mindig is itt voltál - mondja egy hang. Egy nőt látok magam előtt. Magas, gyönyörű, ragyogó nő. - Nincs olyan, hogy mindig - közlöm. - Semmi sem tart örökké. - A semmi örökké tart - feleli rá a nő. Próba elé állít. - Nem, amíg valami létezik, a semmi lehetetlen. Valójában a semmi az, ami nem tarthat örökké. A semmi átadja a helyét a valaminek. Az ősrobbanás előtti semmi kitörlődött. A semmiből valami lett. A nő bólint. - Jól van. Nagyszerűen elsajátítottad az anyagot. Az értelmi képességeid láthatóan remekül működnek. Úgy beszélsz, mint egy elsőéves egyetemista, aki túl komolyan veszi az első filozófiaóráját, de nem baj. Eveningnek tetszeni fog. - Mégis szeretném tudni, hogyan jöttem létre - mondom. - Vedd úgy, hogy az egész egy rejtély - magyarázza Terra Spiker. Mint az ősrobbanás: az egyik pillanatban nincs semmi, a másikban ott a világegyetem. - Evening hozott létre. - Így van. Most pedig megkeresed és idehozod. A kedvedért vissza fog jönni. - Hol van? Terra Spiker hosszú ideig nem válaszol. Talán nem is hallott meg? De látom, hogy gondolkodik. A homloka összeráncolódik. A szeme elkeskenyedik. Úgy néz ki, mint a fejemben a gondolkodást ábrázoló képek. - Van egy ötletem, hol lehet - közli végül. h180i

Michael Grant & Katharine Applegate - És mi lesz, ha nem akar velem jönni? - Ó, dehogynem akar - mondja Terra Spiker. - Ez minden teremtő sorsa: beleszeretnek a teremtményükbe.

h181i

EVE & ADAM

31. Fejezet $

Szürke, nyomott, pokolian hideg napkelte köszönt ránk - tipikus San Franciscó-i reggel az év bármelyik szakában. A köd nem olyan sűrű, és már nem száll olyan alacsonyan, mint tegnap éjjel. Talán később még el is oszlik. Solo bármelyik pillanatban felébredhet. Ha felébred, el fogja kérni a pendrive-ot, és aztán keresünk egy helyet, ahol feltölthetjük a fájlokat. Ami utána jön, még elképzelni is borzasztó. Látom, amint anya manikűrözött kezére fényes bilincset csatolnak. Látom, amint a Spikert elözönlik a szövetségi ügynökök, jelszavakat követelnek, majd a számítógépeket laborokba szállítják, ahol feltörik őket, és kiszedik belőlük a titkos adatokat. Látom anyát a rács mögött, narancssárga kezeslábasban. Utálja a narancssárgát. Látom anyát a bíróságon. Persze kiváló ügyvédek látják el a védelmét, de a saját lánya terhelő bizonyítékkal szolgál ellene. Végül valamiféle egyezséget kell aláírnia. Elveszti a vállalatot. A rémségek véget érnek.

h182i

Michael Grant & Katharine Applegate De véget ér az első szinten folyó munka is. A projektek, amelyek millióknak hozhatnak gyógyulást, és tízezrek életét menthetik meg. A döntésem következményeként Afrikában gyerekek halhatnak meg. Sok ebbe belegondolni. Arra kell koncentrálnom, ami igazán számít. Módosítottak, felhasználtak, mint egy kísérleti nyulat. GMO vagyok, ahogy Solo mondta. Genetikai kísérlet. Ehhez a kísérlethez pedig szörnyű bűntetteket hajtottak végre, rémálomba illő borzalmakat hoztak létre. Lehunyom a szemem, és a tartályukban úszó szörnyeket látom. Elhessegetem a képet, és a tekintetemet apa festményeire irányítom, amelyek összedobált halomban hevernek a fal mellett. Nem rossz képek, egyik-másik kifejezetten menő. Csendéletek, tájképek, néhány sietve felvázolt portré. A legtöbbjük szénrajz. Egykét vízfestmény is akad. Az egyik rólam készült kisbabakoromban. Pufók arcom és egy fogam van rajta. Az utolsó vászonnál lebénulok. Anyát ábrázolja. Az a pasztellrajz, amivel apa próbálkozott, aztán félbehagyta. Látszik, hogy sok energiát fordított rá, sokat javítgatta. Érzem, ahogy anya tekintetével, a mosolyával bajlódik. A mosoly sosem volt anya erősségeMégis van valami lágy esendőség a szemében, valami kedves báj a szájában. Ezt a rajzot olyasvalaki készítette, aki nagyon szerette anyát. Feltétlen szeretettel. Visszagondolok a végtelen veszekedésekre és a jeges hallgatásokra. Lehetséges, hogy az egész felfokozott dráma ellenére szerették egymást? Talán apa látott anyában valamit, amit én nem látok? A farmerem zsebéből előhúzom a saját rajzomat. El maszatolódott, ahol összehajtottam. Összehasonlítom anya portréjával, a vonásokat él a

h183i

EVE & ADAM fokokat vizsgálom, mintha képzeletbeli ceruzát mozgatnék a rajzom felett. - Mit csinálsz? Aislin odajön hozzám. Még mindig tiszta seb és zúzódás, de a maga óvatos vagány stílusában gyönyörű. A hidegben összehúzza magát, és a fejét a villámra fekteti. - Menjünk ki! - súgom oda neki. - Nem akarom felébreszteni Solót. Elvigyorodik. - Biztos? Élénk szél fúj, és halszag terjeng. Lenézek a vízre. Egy oroszlánfóka bámul vissza ránk reménykedve. Nyilván reggelire vár. Szerintem az öbölbeli oroszlánfókák már egyáltalán nem is fognak halat, csak várják a maradék hamburgereket és chalupákat2 . - Nincs nálam semmi - mutatom oda neki az üres tenyeremet. Az oroszlánfóka fürgén besiklik a vízbe, és eltűnik. - Aludnod kellene - mondom Aislinnek. - Ja. Kellene. De nem nagyon mennek nekem ezek a muszáj- dolgok. - Azt észrevettem - mosolyodom el. - Te szoktál muszájból dolgokat csinálni. - Tényleg? - kérdezem őszintén, mert nem biztos, hogy tudom rá a választ. - Tök rémisztőek voltak azok az izék. Ott a számítógépen - mondja puhatolózva Aislin. Figyeli, hogyan reagálok. - Ja, mint egy horrorfilmben. - Mit fogsz csinálni? Nagyot sóhajtok. 2

Chalupa. Eredetielg kukorica lisztből készült, néha hajó alakúra formált hússal, zöldségekkel és sajttal töltött tortilla szerű mexikói étel. Amerikanizált változatát a Taco Bell gyorsétterem lánc kínálja.

h184i

Michael Grant & Katharine Applegate - Fogalmam sincs. Szerinted általában azt teszem, ami helyes. De mi a helyes? Aislin elneveti magát. - Ez komoly? Engem kérdezel? A szemébe nézek. - Tudod, Aislin, nem mindig érték egyet azzal, amit teszel, de jó embernek tartalak. Mélyen legbelül jő ember vágy. Megszorítja a kezemet, de nem hisz nekem. - Mondd, Aislin! Mit csináljak? Visszhangképpen az én sóhajomra ő is nagyot sóhajt. - Nem könnyű a család ellen fordulni - mondja. - Anyám megérdemli jelentem ki - ha tényleg ó a felelős. Aislin kicsit keserűén felnevet. - Emlékszel, amikor apának volt az a szeretője, Lamey és anya kirúgta? Egy időre. De aztán visszafogadta. Anyának pedig egyértelműen alkoholproblémája van, de apa akkor is szereti. És annak ellenére, amiket műveltem, engem sem dobtak ki. - Azt sem tudják, éppé® hol vagy- jegyzem meg. - Ugyan már, Aislin, a saját családidat hozod fel példának? Durva és meggondolatlan szöveg. Rögtön tudom, ahogy kiejtem a számon. - Igazából tudják, hol vagyok - közli Aislin kimérten. - Vagy legalábbis azt, hogy hol voltam. Mondtam nekik, hogy átköltöztem hozzád Tiburonba. Nem én tehetek róla, hogy már nem vagyok ott. Világos, hogy rá kellene hagynom, de hullafáradt vagyok, és teljesen összezavarodtam. Meg még ezerféle remek kifogásom van. - Jajj, bocs, hogy a saját problémáim bekavartak abba, hogy kihúzzalak a szarból!

h185i

EVE & ADAM Tessék, most döftem bele a kést a barátságunkba. Pont ez nem akartam tóba az életben lenni: a kőgazdag szemét csaj. Utálom magam. Azonnal utálom, nem is kell gondolkodnom róla. Ki szeretném vágni a nyelvemet, de már túl késő. Hosszú csend. Aislin ad rá időt, hogy visszavonjam, de nem vonom vissza. Nem tudom miért, hacsak azért nem, mert annyira utálom magam, hogy úgy érzem, megérdemlőn, hogy pipa legyen rám. Elindul befelé. Én meg csak állok a korlátot szorítva, és azt gondolom, mennyire igazságtalan, hogy magamat utálom, amikor igazából anyát akarom utálni. Az ajtó újra kinyílik. Aislin jön ki rajta, kezében a táskája. Elmegy mellettem. Én meg... én meg nem szólok semmit, annyira be vagyok csavarodva. Nem szólok semmit. Valahogy totálisan elegem van. Túl sok már ez nekem. Úgy érzem, hogy borzasztóan szeretnék sírni, és egyszerűen képtelen vagyok megbirkózni egy újabb válsághelyzettel. Hallom a cipője kopogását távolodni a mólón, aztán eltűnik Elem az önsajnálat. Hát nem látja, hogy arra lenne szükségem, hogy velem maradjon? Nem tudja, min mentem keresztül? Majdnem meghaltam, rájöttem, hogy anyám bűnöző, és elmenekültem se eszelős alkalmazottja elől, aki az életemre tört. Vagyis Solo menekült d, és minket is magával hozott. Vajon száz százalékig biztos, hogy igaz, amit mondott? Nem is ismerem őt. Egyetlen csóktól még nem leszünk örökké kebelbarátok (még egy ilyen csóktól sem).Naná, te szemét dög, az igaz kebelbarátod épp most lépett le. Hegem van abból, hogy folyton Aislint kell istápolnom. Hirtelen azon tűnődőm, vajon Solo nem csak manipulálni akar-e. Végül is én az h186i

Michael Grant & Katharine Applegate informatikához. Lehet, hogy azok a fényképek mind hamisak. Lehet, hogy csak anyának akar ártani valami jói kidolgozón csalással. Eléggé utálja őt ehhez. Lehet, hogy egyszerűen csak taxit kellene fogni, visszamenni a Spikerbe és szólni anyának... Nem, tudom, hogy ez baromság. Napok alatt meggyógyultam, amikor hónapokig kellett volna lábadoznom- Ez tutira igaz. És az ösztöneim azt súgják, hogy azok a képek is valódiak voltak. Önkéntelenül is újra megjelennek előttem, mint valami borzalmas diavetítés. A disznó, a lány és a tetovált dilinyós a szörnyekkel teli teremben. A tetovált fickó. Most ugrik be, hogy ugyanez a fickó rontott ki Solo szobájából. Lehet, hogy ő a rossz fiú. Lehet, hogy ó a hunyó, anya pedig ártatlan. Bármilyen rosszul hangzik is, még mindig sokkal jobb lenne, mint a másik verzió. Tartozom anyának annyival, hogy lehetőséget adjak neki a kimagyarázkodásra. Igaz? Megtorpanok. Fogom a telefonomat, és felhívom. Kikapcsoltam a nyomkövetése, hogy ne tudjon megtalálni. Nincs semmi kockázat. Meg kell adnom anyának a lehetőséget. Lehet, hogy jéghideg bestia, de akkor is az anyám. És ha nem tud magyarázatot adni? Akkor odaadom a pendrive-ot. A raktárépületben sincs sokkal melegebb, de legalább egy kicsivel. Odamegyek a táskámhoz. Solo nincs a kanapén. Biztosan... biztosan... hol a csudában lehet? - Solo! Semmi válasz. - Solo? h187i

EVE & ADAM Ekkor leesik a dolog. Lassan, alaposan, majd egyre kétségbeesettebben kutatok a táskámban, hogy kiderüljön, amit már amúgy is tudok: eltűnt a pendrive. És Solo is.

h188i

Michael Grant & Katharine Applegate

32. Fejezet $

Ismerem a kompot, pedig még sohasem jártam itt. A sofőr a mólónál tett ki. Van nálam egy tárca, amiben pénz van, meg hitelkártya és telefon. A telefonom mindenre képes, még a kérdéseimre is válaszol. Tisztában vagyok ezekkel a dolgokkal. Azt is tudom, hol kell jegyet venni a kompra, és hogy kell felszállni rá. Tudom előre, hogy fog kinézni a hajóállomás az öböl túloldalán. Az öblöt is ismerem, pedig nem kellene. A komp Tiburonból indul, ami spanyolul cápát jelent. Nem tudok spanyolul, de tudom, hogy ezt jelenti ez a szó. Pár perccel korábban érek ki. A mólónál van egy kávézó tele kora reggeli ingázókkal. Vajon szeretem a kávét? Nem tudom. Terra Spiker szerint jól elsajátítottam az anyagot. Az értelmi képességeim remekül működnek. A testem is működik. Azt viszont még senki nem közölte velem, mit szeretek és mit nem. Csak annyit tudok, hogy szeretem Evening Spikert, fontos nekem. Ő teremtett. Bemegyek a kávézóba. Tudom, hogy kell rendelni. Úgy érzem, mintha már rendeltem volna életemben, pedig nem. Ez elgondolkodtató.

h189i

EVE & ADAM A pulthoz érek. Egy nő veszi a rendeléseket. Tágra nyílik a szeme, a pupillája hatalmasra nő, nehezen nyel. - Mit parancsol? A hangja elakad. - Kávét szeretnék. Egy kapucsínót. - Még valamit? Süteményt? - Nem, nem kérek süteményt. - Három dollár tíz cent lesz. Kiszámolom a pénzt. A kávémra várok. Az emberek bámulnak. Néhány férfinak nem tetszem, néhánynak igen. Minden nőnek tetszem. Van, amelyik úgy tesz, mintha nem venne észre, de azért rám pillant, majd elkapja a tekintetét. Egy pár érkezik a rendelésre várók közé: egy talán húsz év körüli férfi és egy talán kissé fiatalabb lány. A lány rám néz, és tárva marad a szája. A fiú közénk áll, és eltakarja a lányt. A lány kilép a fiú takarásából. Kissé elmosolyodik. Az alsó ajkát harapdálja. Elkészül a kávém. Elveszem, és megköszönöm. - Ugyan! Én köszönöm! - válaszol a pincérnő. Az ablakon keresztül látom, hogy a komp kiköt. Elindulok. Egy férfi kinyitja nekem az ajtót. Észreveszem, hogy az emberek követnek. Nem teljesen egy vonalban állnak mögöttem. Laza csoportot alkotva tartanak lépést velem. Közel jönnek, de nem túl közel. Másokat elsodornak. Engem nem. A nap előbukkan az erdő borította Angel-sziget mögül. A várost köd takarja előlünk, ezt onnan tudom, mert sok mindent tudok a környékről, pedig még sosem jártam erre. Eszembe jut valami. Átgondolom, tudom-e, mi van innen keletre. Egy Berkely nevű városig jutok. Odáig részletes adataim vannak minden egyes utcáról, ott viszont a fejemben lévő térkép elmosódik. h190i

Michael Grant & Katharine Applegate Tudom, hogy valahol messzebb van egy Chicago nevű város, és egy másik, amit New Yorknak neveznek. És az Európa nevű hely is arra van. Tudok néhány dolgot ezekről, de elég keveset. Érdekes. Nem kaptam teljes körű oktatást. Rengeteg információm van arról, hogyan keressem meg Eveninget, de minden másról alig valami. A komp korlátjának támaszkodva állok kint a hajó orrában. Sós vízpermet csap fel, ami hamar benedvesíti az arcomat. Egy fiatal nő áll mellém. - Elnézést, biztosan sokszor megkérdezik, de nem fotómodell véletlenül? - Nem - válaszolok. Kíváncsivá tesz. - Miért gondolja, hogy az vagyok? A fiatal nő bánatosan megrázza a fejét. - Biztosan tudja. - Sok dolgot nem tudok, amit kellene. - Életemben nem láttam még ilyen gyönyörű férfit, mint maga! - Tényleg? - körülnézek, és két, kórusban bólogató lányra esik a tekintetem. - Ó, köszönöm! - mondom. - Modell lehetne vagy filmsztár - közli a fiatal nő. - Vagy reklámfilmekben, promóciókban szerepelhetne, vagy... A nő megvonja a vállát. - Bármit megvennék tőle! - helyesel egy középkorú anyuka két gyerekkel. - Bármit! Kényelmetlenül érzem magam attól, amit mondanak. Behúzom a vállárnál, és kissé lehajtom a fejemet. A vizet bámulom, és nem nézek a hátam mögé, amíg ki nem kötünk San Franciscóban. Terra Spiker három helyet adott meg, ahol Eveninget kereshetem. Az első a családi házuk. Elég messze van egy Sea Cliff nevű h191i

EVE & ADAM városnegyedben. Tudom, hogy mehetek gyalog, vagy többféle busszal, vagy leinthetek egy taxit. Csak egy taxit látok, azon is ég a „Foglalt” jelzés. Gyalog kell tehát mennem, vagy buszra szállni, hacsak... A taxi három sávot átszelve mellém kanyarodik, és lehúzza az ablakát. - Fuvar kellene? - kérdezi a sofőr.

h192i

Michael Grant & Katharine Applegate

33. Fejezet $

MAGAMON KÍVÜL VAGYOK. A telefonom megvan, de Solo száma nincs meg. Rákeresek a telefonomban, hol lehet pénzért számítógépet használni. Megnézem az odavezető utat, és sietve elrohanok. Ez így túl gyors. Nem hagyhatom, hogy Solo megtegye. Vagy mégis? A fénymásolószalon zárva van. Csak két óra múlva nyit ki. Kétségbeesetten nézek körbe. A pénzügyi negyedben vagyok - törpe az óriások lába előtt. Az egyik irányban a Transamerica Pyramid, a másikban a Bank of America épülete. Ez utóbbi felé indulok, habozok, megállók, azt kívánom, bárcsak természetfeletti képességeim lennének. Minden irányban alaposan szétnézek, de semmi. Senkit sem látok, csak egy hajléktalan öregasszony jön felém a bevásárlókocsiját tolva, és azt motyogja: - Mondtam neki, hogy jól van. Mondtam neki, hogy jól van. Skizofrénia, genetikai betegség. Az egyik olyan szörnyű kór, amit megfelelő tudással gyógyítani lehetne. Ha tudnánk, hol vannak a betegségért felelős genetikai kódok, és helyettesíthetnénk őket. Vajon akkor is meg akarna gyógyulni ez az elmebeteg hajléktalan, ha tudná, hogy ennek egy alagsornyi szörny és torzszülött az ára?

h193i

EVE & ADAM Ne hülyéskedj már, mondom magamnak, persze, hogy meg akarna gyógyulni. Nincs olyan, aki ne akarna. Hová mehetett Solo? Ráébredek, hogy szinte akárhol lehet. Nem kell arra várnia, hogy kinyisson a könyvtár vagy a nyomtatószalon. Hetven emelet magasságban mindenhol számítógépek vesznek körül. Solo a maga „solós módján lehet, hogy máris talált egy nyitva felejtett irodát, vagy beügyeskedte magát egy biztonsági őr háta mögött. Van rá esély, hogy a végzetes adatok már futótűzként terjednek az interneten. Ez nem az ő döntése. A mi döntésünk. - Akkor cseszd meg, Solo! - fakadok ki keserűen. - Fordulj fel, és dögölj meg! Tisztában vagyok vele, hogy a mondat felesleges ismétlést tartalmaz Lógó orral visszaindulok a mólóra a raktárhoz. Egy fánküzletnél megállók. Bemegyek, és azt bizonygatom magamnak, hogy csak kávét veszek. Egy tucat fánkkal távozom, némelyik még annyira friss, hogy forró. Kettőt elpusztítok az úton hazafelé. A móló nincs messze. Az ajtó nyitva van, pont úgy, ahogy hagytam. Félig abban reménykedem, hátha Aislin azóta visszajött. Szeretném, ha azzal piszkálna, hogy édességgel vigasztalom magam. Másrészről azt sem venném zokon, ha Solo jött volna vissza Akkor leordíthatnám a fejét, és aztán valószínűleg több napig csókolóznék vele. Bekapok még egy fánkot. Amint belépek, észreveszem, hogy nem vagyok egyedül. A felkelő nap besüt a magas ablakokon, és megvilágítja az állatias vadsággal rám meredő szobrok tetejét. Meg a bent alak fél arcát is. Meglát. Nem mozdul. h194i

Michael Grant & Katharine Applegate - Evening? - kérdezi. - Adam - szólalok meg.

h195i

EVE & ADAM

34. Fejezet $

A BANK OF AMERICA ÉPÜLETÉNEK huszonhetedik emeletén találok egy nagy ügyvédi irodát. Még nincs ügyfélfogadás, de az ilyen helyeken keményen hajtják az ügyvédeket. Egy ideges fiatal nő igyekszik befelé. A kulccsal ügyetlenkedik, végül sikerül elfordítania, kivágja az ajtót és besiet. Az ajtó visszalendül, és kis híján becsukódik, de nem elég gyorsan. Éppen sikerül becsúsztatnom a sportcipőm orrát, és nyitva tartanom. Várok három percet, hogy az ügyvéd biztosan beérjen a saját irodájába, aztán besurranok. Homályos lámpafény, üres recepciós pult és leszőnyegezett folyosók fogadnak. Próbálom kitalálni, merre mehetett az ügyvéd. Ügy sejtem, balra, úgyhogy én jobbra megyek Pár iroda zárva van, a többi tárvanyítva. A számítógépek elég újnak tűnnek de azért találok egyet, amelyiknek van USB-csadakozója. Bemegyek az irodába, és becsukom magam mögött az. ajtót. Szép kilátás nyílik a California Streetre. A számítógépet jelszó védi. Kipróbálom a legalapvetőbb változatokat: 1234. QWERTY. YTREWQ, ami ugyanaz visszafelé. JELSZÓ. És még pár másikat. Akárkié is a számítógép, nem annyira agyalágyult. Elég

h196i

Michael Grant & Katharine Applegate agyalágyult viszont ahhoz, hogy a jelszót felírja az íróasztalvédő lap szélére. Megnézem, mennyi az idő, és bedugom a pendrive-ot. Lassú a feltöltés, nagyon lassú, mert rengeteg nagy felbontású kép van benne. Innentől pofonegyszerű lesz. Csak annyi a dolgom, hogy a fájlt egy tucat e-mailhez csatoljam, amelyeket a CNN, a New York Times, a két pártoldal, különböző kongresszusi tagok, az Anonymous hekkercsoporthoz tartozó ismerősök és az FBI kapnak meg. Begépelem a címeket. Minden címzett tudni fogja, meg ki kapta meg a dokumentumokat, szóval, nem lesz esély az ügy eltussolasára. Csak a „Küldés” gombot kell megnyomnom. Csak meg kell nyomnom. A „Küldés” gombot. Az utána következő dolgok nem egy nap alatt fognak megtörténni. A világ nem forog ilyen gyorsan. Viszont pár napon vagy heten belül az FBI rá fog szállni Terra Spikerre. A Kongresszusban meghallgatásokat tűznek napirendre. Dokumentumokat és fájlokat foglalnak le. Végül valószínű, hogy Terra, Tetkós Tommy és talán sok más dolgozó csuklóján is csattan a bilincs. Mozdulatlanul ülök, és a képernyőt bámulom. Bűncselemény történt. Több bűncselekmény. Ebből egy-kettő talán már nem is bűntény, hanem gaztett. Gonoszság. De persze, nem áltathatom magam, nem tehetek úgy, mintha ez lenne az egyetlen indítékom. Dühös vagyok Terra Spikerre, mert ilyen életre kárhoztatott. Mert a szüleim halála után úgy bánt velem, mint bármelyik alsóbb rendű alkalmazottjával. Mert ha nem is fogolyként, de fogolyszerűen tartott a Spiker Biotech elzárt világában. h197i

EVE & ADAM Mert ugyanazt tette velem, mint Eve-vel. - Tedd meg! - biztatom magamat. Káosz és őrület. Engedjük szabadjára! Hogy is van az az idézet? Kiáltja: pusztítás? Rákeresek a Google-ben. „…uralkodói hangon kiállja: pusztítás! megoldván a harc ebeit” 3 , olvasom. Aztán megtudom, hogy Shakespeare idejében a „pusztítás szót kiáltva kapták meg a jelet a katonák, hogy gyújtogathatnak, fosztogathatnak és megbecsteleníthetik az asszonyokat. Szóval, talán nem éppen ilyesmin kéne gondolkodnom. Shakespeare ezt a kifejezést két másik darabjában is használta. Biztosan bejött neki. Az egyik valamilyen áztatott mezőről szól. Persze véráztatottról. A harmadik egy olyan darabból van, amiről sosem hallottam. „Miért kiáltasz pusztulást, ha szép lassan célt érhetsz?”4 , olvasom hangosan. A képernyőn vibráló szavakra meredek. Most viccelsz, Solo? Mire vársz? Egész életedben erre a pillanatra készükéil. Oldd el a harc ebeit! Vagy… Szép lassan érj célt! Csak elméletben, de arról kezdek filózni, hogy jelen pillanatban mit is fedne az, hogy szép lassan érjek célt. Mi lenne az a lépés, ami nem egészen a harc ebeiről szólna? 3

Shakespeare Julius Cesar harmadik felvonás II. szín (Vörösmarty Mihály fordításában) Shakespeare Corionlis harmadik felvonás I. szín (Vörösmarty Mihéóály fordításában) 4 Shakespeare Corionlis harmadik felvonás I. szín (Vörösmarty Mihéóály fordításában)

h198i

Michael Grant & Katharine Applegate Elönt az idegesség. Hirtelen ingerültnek és zaklatottnak érzem magam. Minden az agyamra megy. Ugyan már; Solo? Egy Google-találat, és leállsz? Egy Google-találat és egy csók. Ez a teljes igazság. Ettől lettem ideges és határozatlan, és ezért keresek valami kifogást arra, hogy miért ne menjek el totálisan a harci ebek felé. Harcos vagyok. Én magam vagyok a harci eb. Több évem ráment... és most minden elszántságom elszáll egy csók és egy Shakespeare-idézet miatt? Nem csak egy csók volt. A kötélen való leereszkedés, aztán... Hát, igen, már a gondolatára is kicsivel szaporábban lélegzem. Nem beszelve minden egyébről, ami erről beugrik (pontosan tudom, mi ugrik be róla). Bármi legyen is ennek az emléknek a hozadéka, ha az ujjamat a „Küldés” gombra nyomom, mindez mar tutira csak emlék marad. Örökre. Az a baj, hogy érzem az összekulcsolt lábait magam körül, érzem a csókja ízét, és képzelődöm. A képzelet pedig rohadtul tud játszani veled, és rohadtul megkínoz, és egyszerűen képtelen vagy leállítani. A képzeletem szabadon nyargal mindenfele mámorító es izzasztó helyen. És nem csak erről van szó, nem csak az izzasztó vagy mámorító dolgokról. Arról is szó van, hogy úgy érzem, az életem egy lézersugár, ami éppen tükörnek ütközött, és most irányt változtat, hirtelen elkanyarodik, éles fordulatot vesz, meg minden. És hogy kezdem azt hinni, hogy amit mostanáig az egész rohadt életemről gondoltam, az lehet, hogy nem is úgy van. Lehet, hogy minden, ami történt velem, azért volt, hogy eljussak eddig a pontig. Csakhogy ez a pont nem az a veszedelmes e-mail, ami a jobb kezem mutatóujja alatt várja, hogy elküldjék, hanem, valami totálisan váratlan dolog, ami paff. Solo történetét egészen másmilyenre írja át, mint amilyennek gondoltam. Igazság és bosszú kontra Eve. h199i

EVE & ADAM A kezem visszarándul, mintha a billentyűzet hirtelen forró tűzhellyé változott volna. Zihálok. A kezemet bámulom. A kezem döntött. A kezem szerint idióta vagyok. A kezem szerint csak egy totális elmeháborodott választaná a bosszút a szerelem helyett. Azt hiszem, a kezemnek igaza lehet. Így vagy úgy, a döntést nem egyedül kell meghoznom. Szükségem van Eve-re.

h200i

Michael Grant & Katharine Applegate

35. Fejezet $

- EVENNING, SZÓLÍT MEG ÚJRA ADAM. Bólintok. Jó nagyot, mert a hangom biztosan elcsuklana. Itt van. Pedig nem lehet itt. Igazi. Pedig nem lehet igazi. A valóságban valahogy magasabb. A szeme most élettel teli, elképesztően élettel teli. Adam kíváncsi és nyugtalan. Ismer engem, ebben biztos vagyok. Tudja, ki vagyok. Ő a leggyönyörűbb férfi, akit életemben láttam. Egész életemben. Akárhol. George Clooney, Johnny Depp és Justin Timberlake, mindannyian csak Adam kevésbé jóképű legjobb haverjai lehetnének. Vajon a nevemen kívül mást is tud mondani? Persze már ez is remek. Tetszett, ahogy a nevemet mondta. Szeretném, ha újra kimondaná. - Kerestelek - mondja. - Hm! - válaszolom rendkívül értelmesen. - Anyád küldött, hogy megtaláljalak. Ez nyilván igaz. Meglep a mondat őszintesége.

h201i

EVE & ADAM - Nem baj, hogy ezt elmondtad? - Nem tudom. Nem vonja meg a vállát, nem mosolyog, nem hajtja félre a fejét Úgy látom, semmi mesterkéltség nincs benne. Nincsenek tanult mozdulatai vagy szokásai. Annyira furcsa, hogy itt látom magam előtt, hogy teljesen megkukulok egy álomalak. Egy vázlatfüzetbe firkált valami, ami életre kelt. Szeretnék hozzáérni, hogy lássam, tényleg valódi, és nem csak a kimerült agyam furcsa játéka. Egyébként is szeretnék hozzáérni. Azért mert... csak úgy. És szerintem meg is érinthetném. Azt hiszem, megengedné. Azért gondolom ezt, mén valamilyen lehetetlen módon ő az enyém. Vajon tudja ezt? - Tudod, ki vagyok? - kérdezem. Nem arra. vagyok kíváncsi, hogy tudja-e a nevem, hanem arra, tudja-e ki vagyok, mi vagyok Tudja-e, mi a szerepem az életben. Ilyesmit már nemegyszer hallottam anyám szájából: Tudja maga, ki vagyok én? A „ki” szót erősen megnyomja, a „vágyok én”- nál pedig kétkedőn fel viszi a hangot. Én nem így, de ugyanilyen értelemben kérdezem, őrület, hogy ez egyáltalán eszembe jutott, de a srác minden nagy- saeriuégr ellenére valamilyen értelemben az enyém, és szeretném, ha ezzel tisztában lenne. Az enyém vagy, Adam. Honnan a fenéből jutnak egyáltalán eszembe ilyen gondolatok? - Te vagy a tervezőm - közli Adam. - A tökéletes párod vagyok. A lelki társad. - Te tudsz erről az egészről? Először bizonytalanodik el. Nem félénk, csak elgondolkodik. h202i

Michael Grant & Katharine Applegate - Nem hinném, hogy bármilyen egészről tudnék, Evening. Szeretném megkérni, hogy ne mondja állandóan a nevemet, mert ahányszor kimondja, beleborzongok. És nem akarok borzongani. Nem akarom, hogy a lábam elgyengüljön tőle. Nem szólok egy szót sem, erre folytatja: - Kaptam némi információt. Úgy tudom, ez a technika még nyers, ezért csak a dolgok egy részét ismerem. Az agyam további átalakuláson megy keresztül. Vannak ismereteim, de nincs tapasztalatom. - Ezzel nem is nagyon különbözöl a legtöbb sráctól - közlöm. Ezt okoskodó beszólásnak szánom. Viccnek. Vajon van humorérzéke? Én terveztem neki. Legalábbis, olyan kódokat is építettem bele, amelyek segítségével kifejlesztheti a humorérzékét. De vajon van-e elég tapasztalata ahhoz, hogy felismerje, ha valaki viccel? - Olyanra terveztél, hogy különbözzek a legtöbb sráctól - mondja Adam. Ez akár félig-meddig szellemes visszavágás is lehetne. Mindenesetre annak veszem, mert nem hiszem, hogy valaha is tudnék olyan sráccal járni, akinek nincs humorérzéke. Járni vele? Álljunk csak meg, kisanyám! Álljon csak meg szépen a menet... Na jó, nem. Magammal vitatkozom, magamat szidom. Én vagyok itt a főnök, igaz? Eszembe ne jusson, hogy mást lássak Adamben, mint egy nagyon érdekes kísérlet eredményét, ö az én csillagos ötös természettudományi házi dolgozatom. Az agyam racionális része azt mondja, hogy ez az ember, ez a teremtmény (bármi legyen is Adam), egy két lábon járó bűncselekmény. Nem számít, hogy valódi vagy nem valódi, természetes vagy mesterséges. Adamnek nem kellene itt lennie. Valaki életet lehelt belé, és kiküldte a nagyvilágba, ez pedig egyáltalán nem volt helyes. h203i

EVE & ADAM Viszont akármennyire próbálom, nem tudom megállni, hogy ne reagáljak rá, amikor fél méterre áll tőlem. Nem hiszem, hogy bármilyen nemű - vagy éppenséggel nemtelen - ember el tudna lenni nulla reakcióval mellette. Adam egy műalkotás. Legalábbis, szerintem. - Jól van - közlöm leginkább azért, hogy mondjak valamit, mert egyébként csak bámulnám tetőtől talpig meg vissza, es az udvariatlanság. - Mit mondott anyám, mit csinálj, ha megtaláltál? - Azt mondta, kérjelek meg, hogy gyere vissza. - Ennyi az egész? Nincs kifogás vagy magyarázat? Csak jöjjek vissza? Semmi mást nem mondott? - Mondott még dolgokat, amiket szerintem nem szeretne, ha elmondanék neked. Ezek inkább észrevételeknek tűntek. Szegény fiú, azt hiszi, hogy ezt annyiban hagyom. - Észrevételeknek? - Megállapításoknak. Incselkedően félrehajtom a fejem, ő is ugyanúgy félrehajtja, de aztán leállítja magát. Olyanra terveztem, hogy ne hagyja magát befolyásolni. Tőlem kapta ezt az individualista vonást. - Emlékszel ezekre a megállapításokra? Anya megállapításaira? - Igen. Ezeket hallottam életemben először. - Kérlek, mondd el nekem! - Rendben. - Kicsit összehúzza a szemöldökét, ahogy próbál visszaemlékezni. - Makacs kis bestia, na jó, én is az vagyok, ezt tőlem örökölte. Azt hiszi, nem tartozik nekem semmivel, hogy nem kapott tőlem semmit. Mindig is az apjáért volt oda. Nagy kár, mert az apja meghalt, úgyhogy csak én maradtam neki. Most pedig eltűnik Solóval, azzal az alattomos kígyóval, sejthettem volna. Sejtettem is, igaz? h204i

Michael Grant & Katharine Applegate Tudtam, hogy távol kell tartanom őket egymástól, erre én, bolond, engedtem, hogy összefussanak. Esküszöm, eltaposom azt a kis férget, azok után, amit érte tettem, befogadtam, amikor azok a kétszínű, gonosztevő szülei... és vajon mit gondol Eve, ki miatt halt meg az apja? - Micsoda? - tartom fel a kezem. - Akarod, hogy megismételjem? Lehet, hogy kifelejtettem néhány szót. Nincs fotografikus memóriám. De ezt úgyis tudod. - És ezután mit mondott? - Ennyi volt. Idegesnek látszott... - Szinte mindig ideges - szakítom félbe. - De ezután leállította magát, és azt mondta: „Neked ezt nem kell tudnod. És nehogy Eveningnek elmondj belőle bármit is. - Akkor miért mondtad el? Elmosolyodik. Ezt eddig nem csinálta. Tök szép fogsort terveztem neki. Tökéleteset. Ezt a mosolyt viszont nem én terveztem, egyáltalán nem. Ez a mosoly, ez valami alkímia, valami varázslatos kölcsönhatás a nem is tudom, mik között, de ó, igen. Ösztönök. Borzongás. Melegség. Meg az egész testemet átjáró érzés, hogy szeretnék minél közelebb húzódni hozzá, és hirtelen nagyon nehéz arra koncentrálnom, hogy pipa vagyok. Keményen megrázom a fejem, és felidézem Adam utolsó mondatát, hogy újra magamra találjak. Akkor miért mondtad el, ha anya azt mondta, ne mondd el? - Nem vagyok gép, Evening. Ember vagyok, és te szabadnak terveztél. Te terveztél annak, igaz? - Igen, igen. Én terveztem volna szabadnak? Ő aztán nem felelős semmiért. Igen, én terveztem szabadnak. Azon gondolkodom, még milyennek terveztem.

h205i

EVE & ADAM A laborban Aislinnel töltött nap élesen megjelenik a szemem előtt. Aislin szemérmetlenül bámult, én pedig jóval puritánabbnak tettettem magam, mint amilyen igazából vagyok, mert ez hozzátartozik az Aislinnel való viszonyomhoz. Adam is megjelenik az emlékezetemben. Látom az önállóan lebegő szemgolyókat. Sokkal jobban néznek ki most a fej eben. Latom az általam tervezett mellkast, a hasizmot. Eszembe jut minden egyes döntésem. Nyugtalanító érzés. Adam itt van, valódi és gyönyörű. Én terveztem gyönyörűre. Es ezért akarná Solo tönkretenni az anyámat? Vajon ez a fiú, ez az ember, az 6 létezése tényleg bűntény lenne? Miféle tébolyult, gonosz világegyetem az, amelyben ez a műalkotás (az én műalkotásom) bűnténynek minősül? Megcsörren a telefonom. Hallom, hogy csörög, de nem érdekel túlzottan. Aztán látom, hogy már több nem fogadott hívás is van. - Elnézést! - mondom. Valami miatt úgy érzem, hogy Adammel formálisan kell viselkednem. Nem tudom, milyen szabályok érvényesek erre a helyzetre. Még sosem álldogáltam és csevegtem a saját lehengerlőén vonzó alkotásommal. Próbálom elő kotorni a táskámból a telefonomat, de nem találom. Nem szeretném (nem is tudom) levenni a szememet Adamről. Újra elnézést kérek, amiért elfordítom róla a tekintetemet. Hogy is vetemedhetek arra, hogy ne bámuljam elbűvölve? Hogy merészelek lepillantani a táskámban uralkodó kuplerájra? Megtalálom a telefont. Üzenetet kaptam. Maddoxot meglőtték. SF-i Központi Kórház. Lécei, gyere! Szégyellem, de habozom. Az jár a fejemben, hogy kit érdekel Maddox és Aislin, most Adammel beszélgetek! h206i

Michael Grant & Katharine Applegate De valahogy a lelkem mélyéről előtör a jobbik énem, és erősködik, hogy oda kell mennem. Majd megkérem Adamet, hogy jöjjön velem. Nem! Várjunk csak, ki is hozott létre kit? Nem azért terveztem ezt a fickót, hogy visszaváltozzam ugyanazzá a bátortalan, tépelődő, félénk lánnyá, aki általában vagyok. Ebben a kapcsolatban én vagyok a főnök. Igaz? Kérdezem magamtól. Igaz? - Adam! - szólok oda neki. - Gyere velem!

h207i

EVE & ADAM

36. Fejezet $

NEM TELJESEN OLYAN, AMILYENNEK GONDOLTAM. Külsőre igen. Külsőre tudom, hogy Evening a fiatal női szépség megtestesítője. Ennél biztosabban semmit sem tudok. Ezt alapigazságként kaptam. De nem egészen úgy beszél, ahogy vártam. És nem pontosan úgy viselkedik, ahogy gondoltam. Az információim szerint makacs, nehezen kezelhető, naiv, nagyon okos, nagyon tehetséges, a világon minden lehetőség nyitva áll előtte. Ez a mondat megmaradt a fejemben: a világon minden lehetőség nyitva áll előtte. Ez előtt a lány előtt a világon minden lehetőség nyitva áll. Bármi lehet belőle. Mindent meg tud csinálni, amit csak akar. Mindent! De elfecsérli az életét, mert folyton azzal a narkós, semmirekellő, lotyó barátnőjével lóg. Most, hogy beszéltem Eveninggel, elismerem, hogy intelligens. Azt nem tudom, hogy a világon minden lehetőség nyitva áll-e előtte. Valami eszembe jut. - Ez a valaki, akit most megmentünk, nem a narkós, semmirekellő, lotyó barátnőd?

h208i

Michael Grant & Katharine Applegate Éppen az Embarcadero felé futunk végig a mólón. Evening megtorpan. - Micsoda? - kérdezi összehúzott szemmel. - Ezt meg honnan veszed? Mielőtt még válaszolhatnék, félbeszakít egy kézlegyintéssel. - Hagyjuk! Van egy sejtésem. Továbbfutunk. Éppen elérünk egy trolibuszt, ami beáll a megállóba. Felugrunk a trolira, aztán percekig türelmetlenül várunk, mert a sofőr kiszáll, és megvizsgálja a járművet. - Nem kell elhinni, amiket anya mondott neked - mondja Evening. Elönt a rémület. - Evening, de hát igazából mindent anyádtól hallottam, amit tudok. Ha tényleg semmit nem kell elhinnem, amit mondott... Egymás mellett ülünk. A combja és a válla hozzám ér. Felém fordul, én is felé fordulok, és ettől az arcunk nagyon közel kerül egymáshoz. - Én... - kezdi Evening, aztán elcsuklik a hangja. A szemhéja leereszkedik, mintha elálmosodott volna. Lassan, lassan közelebb hajol. Hirtelen elkerekedik a szeme. Úgy látom, mintha ijedten nézne, amikor elhúzódik. - Muszáj átülnöm valahová máshová - mondja sietősen. - Miért? - Csak úgy, muszáj! Nem mozdul. - Hová? - Tessék? - a szemhéja megint félárbocra ereszkedik. - Ja, igen. Ide, erre az első ülésre. Felkell de a trolibusz éppen akkor rándul egyet. Hogy nehogy előreessen az ülések közé, a jobb kezemmel elkapom a derekát. Evening

h209i

EVE & ADAM kicsit lejjebb csúszik, a kezem pedig ennek köszönhetően feljebb siklik, aztán megáll, mert feljebb már nem mehet. A trolibusz gázt ad, a centrifugális erő (tévedés, mert igazából a lendület) hatására pedig Evening visszaesik rám. Csak kerten vagyunk a buszon. Próbál ugyan felállni, de nem igyekszik túlságosan, és még azután is ülve marad egy kicsit, hogy a trolibusz már nem is fékez. - Ó, jaj! - sóhajtozik. Újra felsóhajt, de most hosszú szünetet tart közben. - jaj! Azután, mintha nem is hozzám, hanem valaki máshoz beszelne, így szól: - Gyerünk, felkelni! Azonnal felkelni, és odébb menni! Ezt nem! Helytelen. Úgyhogy, felkelni! Hirtelen erőtejes mozdulattal, koordinálatlanul ellöki magát (amit furcsán élvezetesnek találok), és feláll. Bizonytalanul támolyog, pedig a trolibusz tökéletesen egyenletesen halad. Nagy lendülettel ledobja magát az előttem lévő ülésre. Hosszan kifújja a levegőt, beletúr a hajába, és megint mintha nem igazán hozzám beszélne: - Jól van, jól van. Meg tudom csinálni. Eszembe jut, mit mondott az anyja. - Mindent meg tudsz csinálni, amit csak akarsz - mondom neki. - Áááá! - vinnyogja Evening Húsz perc múlva a kórházhoz érünk.

h210i

Michael Grant & Katharine Applegate

37. Fejezet $

A SÜRGŐSSÉGI OSZTÁLY BEJÁRATA egy betontömbbe vágott keskeny fotocellás ajtó. Felette vidám rózsaszínű felirat: „Sürgősségi osztály”. A feliratot kék plüssmackó díszíti. Azt hiszem, ezt a bejáratot kizárólag mentőknek tartják fenn, de úgy döntök, nem érdekel. Besurranunk egy hordágy mögött, amin egy vadul hadonászó részeg fekszik, aki azt kiabálja, hogy „Tisztítótűz! Tisztítótűz!”, ezért ránk senki nem figyel. Egészen addig, amíg meg nem látják Adamet. A hordágy kacsázni kezd, mert a két beteghordó fickó szájtátva bámulja. Egy orvosnő jön ki, cigarettára gyújt, beleszív, de itt megakad. A füst kigomolyog a szájából, mert elfelejtette leszívni. A részeg öregfickó - olyan hatvan év körüli, alighanem csavargó abbahagyja a kiabálást, és zavarodottan bámul. - Elnézést - szólalok meg. Senki nem vesz rólam tudomást. Most már kezd kicsit idegesítő lenni. Attól még létezem, hogy Adam mellett állok. Nem valószínű, hogy bárki megállítana, amikor a hordágy mellett belépünk a sürgősségi osztály forgalmas betegellátó részlegére. Ápolónők sürögnek-forognak, orvosok őgyelegnek, mindenki lestrapáltnak tűnik.

h211i

EVE & ADAM Nincs annyi kiabálás és dráma, mint a tévésorozatokban, és a világítás is sokkal rosszabb. Lehet, hogy az orvosok a szerelmi életükről folytatnak belső monológokat, de sokkal valószínűbbnek tűnik, hogy mind azt várják, hogy legyen már vége a műszakjuknak. Adam miatt megáll a részlegen az élet. Azon görcsölök, nehogy véletlenül meghaljon valaki, amíg az egészségügyi személyzet leáll, és őt bámulja. - Hol találjuk Maddox Menlow-t? - kérdezem. Megint úgy tűnik, mintha nem jött volna ki hang a számon, úgyhogy elkiáltom magam: - Aislin! Merre vagy? - E.V.? Fehér függöny libben hátra, és az egyik kezelőből Aislin feje bukkan elő. Odarohanok hozzá. Egymás nyakába ugrunk, aztán az agyra nézek. Maddox sehol. - Hol van Maddox? - kérdezem. - Épp most vitték el megoperálni. - Jaj, ne! - kiáltok fel. - Mennyire súlyos? Aislin rám emeli karikás szemét. - A hasán találta el a lövés. Az... fogalmam sincs. Rengeteg vér volt. Nem tudom, miért, de valahogy azt hittem, hogy ha Maddoxot megjöttek, akkor a lábát vagy a vállát érte a golyó vagy ilyesmi. Erre nem számítottam, hogy életveszélyes sérülése is lehet. Tisztára hülyének érzem magam. - Ugyanazok az alakok voltak? - kérdezem. Aislin zavartan a lábát nézegeti. - Az a helyzet, hogy nem adta oda nekik a pénzt, a kilencezer dollárt. Cuccot vett rajta. El akarta adni, kifizetni azokat a fickókat, és megtartani belőle valamennyit. h212i

Michael Grant & Katharine Applegate Bár a fejemben élénk képek élnek a hasba lőtt Maddoxról, nem tehetek róla, de hirtelen elönt a méreg. Azt a pénzt tőlem kapta. És én nem arra adtam, hogy még több füvet áruljon. Az ágyra támaszkodom. - Elkapták a fickókat? Aislin a fejét rázza. - Oké, tudom - mondja könnybe lábadó szemmel. - Tudom, milyen alak. És végre rájöttem, hogy tényleg ki kell rúgnom. De nem most, amikor lehet, hogy kinyiffan, oké? - Persze - adok neki igazat, de nem igazán hiszek benne, hogy Aislin akar sebesülten, akár gyógyultan kirúgná Maddoxot. Vissza fog menni hozzá, mindig visszamegy. Hirtelen ram szakad az egész dolog sorsszerűsége. Aislin lefog csúszni a lejtőn Maddoxszal vagy egy hozzá hasonlító másik idiótával. Ezzel szemben mi az én nagyszabású tervem? Segítek Solónak tönkrevágni anyámat? És aztán mi lesz? Hajléktalanként csavargók a városban, nyomomban a gyönyörű alkotásommal, és mindenhol leállítjuk a forgalmat? Ráébredek (és Adamet okolom azért, mert elterelte róla a figyelmemet), hogy Solo már biztosan sikerrel járt. A végzetes adatok már valószínűleg úton vannak. Anya sorsa megpecsételődött. De hagyjuk az én életemet, korholom magamat, mostAislinről van szó. - Gyerünk, igyunk egy csésze kávét! - javaslom. Aislin a kabátujjába szipog. A sürgősségi osztályról átkísérem a büféhez.Éppen a kávémat szürcsölöm, amikor felrémlik, hogy valahol elhagytam Adamet. - Nem lesz semmi baja - mormogom. - Hát, nem tudom - nyögi Aislin szerencsétlen hangon. h213i

EVE & ADAM Azt gondolja, hogy Maddoxról beszélek. Aztán viszont azonnal miattam aggódik a drága. - Mi a helyzet Solóval? Megtörtént a dolog? Most az egyszer tudom, hogy Aslin nem a szexre gondolt, amikor azt kérdezte, megtörtént-e a dolog. - Fogta a pendrive-ot, és lelépett - közlöm. - Ó! Nem tudja, mit mondjon, de nem is baj, a helyében nekem sem lenne halvány lövésem sem, mit gondoljak bármiről is. Hogy miért imádom Aslint? Mert még akkor is rám gondol, amikor az egész élete romokban hever. Még akkor is velem foglalkozik. Én nem vagyok olyan jó barát, mint ő. - Akkor... anyukád? - kérdezi végül. Vállat vonok. A gyomrom kavarog, a fejem szédeleg. Adammel édelegtem, és közben az agyam teljesen kikapcsolt. Mi van velem? Solo éppen anya tönkretételén munkálkodik, én meg Adamről ábrándozom. De hát annyira... tökéletes! Teljesen összezavarodtam. - Aislin - fordulok hozzá valamit el kell mondanom. Valamit, vagyis valakit szeretnék megmutatni. - Oké, van nálad papírzsepi? Kihúzok pár szalvétát a szalvétatartóból. - Az még várhat - mondom neki. - Mindjárt meglátod Hirtelen leül valaki az asztalunknál lévő egyik üres székre. Ez elég bunkó dolog, úgyhogy hűvös pillantást küldök a betolakodó felé. Jóképű huszonéves ázsiai srácról van szó. Nem mosolyodik el. Zöld bőrkabátot visel. Pár másodpercig eltart, mire rájövök, hogy már láttam valahol. A Golden Gate parkban. Aislin arca holtsápadtra válik. h214i

Michael Grant & Katharine Applegate - Tűnj el innen, te rohadék! - mordul rá. A fickó minimális érdeklődést mutatva ránéz, de egyáltalán nem zavartatja magát. Összefonja a karját az asztalon, és előrehajol. - Feltételezem, hogy a hölgyek egyikének sincs felesleges tizenkétezer dollárja, igaz? - Kilencezer - javítom ki. - Annyi volt, de a kamatok elég magasak - vonja meg a vállát szinte együtt érzőén. - Az alapkamat igenis alacsony - közlöm a tőlem telhető leglekezelőbb hangon. Döbbenetesen nagy hülyeség, hogy ezt mondom, de a fickó gond nélkül veszi a lapot. - Mi nem a jegybank vagyunk, mi magasabb kamattal dolgozunk. Látja rajtam a meglepetést. - Igen, tudom, gengszter vagyok, így nyilván sötét és műveletlen is. Van ebben igazság, én is ismerek ilyen alakokat. Ugyanakkor jelzem, már csak három kredit hiányzik az üzleti diplomámhoz. - Akkor lehetne annyi eszed, hogy más munkát találj - vágok vissza. Elneveti magát, de csak olyan visszafojtott nevetéssel. - Nyilván, ha anyukám milliárdos lenne, akkor biztos én is így gondolkodnék. Van fogalmad róla, mekkora a munkanélküliség a velem egykorú srácok körében? Fogalmam sincs. Neki viszont úgy sejtem, hogy van. - Nincs nálam pénz - közlöm vele. - Az csak idő kérdése - feleli rá. - Maddox megszerezte a lóvét, igaz? És csak tőled kaphatta. Jól mondom? Ennek a kedves barátnőjének itt nincs egy vasa sem, úgyhogy a lé tőled származott. Vállat von, és hátradől.

h215i

EVE & ADAM - Eredj és szerezz még!. Tizenkét rongy Terra Spikernek annyi, mint nekem egy negyeddolláros. Szűk farmerjából aprópénzt kotor elő, talál egy negyeddollárost. A mutató- és a hüvelykujja közé csípve elénk tartja. - Anyukádnak ennyi tizenkét lepedő. - Anyámnak... - kezdek bele. - Maddoxnak viszont tudod, mi a tizenkét lepedő? Az élete. Pont annyi. Maga az élet. Érdekes, hogy a srác sötét szeme egyáltalán nem hideg es érzéketlen. Inkább jóindulatúnak tűnik. Szinte mintha érdekelné Maddox sorsa. Lehet, hogy érdekli is. Lehet, hogy nem akarja kinyírni Maddoxot. A ki nem mondott kérdésemre válaszolva így szól: - Utálom, ha a dolgok úgy végződnek. Tudjátok, hogy szeretem? Ha hogy végződnek a dolgok? Ma este találkozunk - SMS-ben megírom a helyszínt -, és ti átadtok nekem tizenháromezer dollárt egy zacskóban. - Tizenkettőről volt szó! Ha kamataink óránként emelkednek. Ma estére már tizenháromezer lesz. Elindul kifelé, mire utána kiáltok: - Nem is tudod a számomat! - Dehogynem - mondja vissza sem nézve. Aislin egy szót sem szól. Nem is kell. A negyeddolláros névtelen fickó már elintézte a dolgot. - Hogy a csudába... - kezdek bele. - Ne! - vág közbe Aislin, és kezét a karomra teszi. - Tudod, mit? Ne is foglalkozz vele! Már többet is segítettél, mint kellett volna. Túl sokat. Tényleg. Ez már nem a te problémád. - Te vagy a legjobb barátnőm! Persze hogy az én problémám is! Hálásan néz rám, aztán előrepillant. Szó nélkül felkel. A pénztárnál egy orvos áll kezében egy szelet pitével. h216i

Michael Grant & Katharine Applegate Én is odamegyek Aislinnel az orvoshoz. - Maga az az orvos, aki Maddoxot kezelte - mondja Aislin megrántva az orvos köpenye ujját. - Mi van vele? Az orvos aggodalmas arcot vág, nem tűnik elégedettnek. - Még mindig a műtőben van. El fog tartani egy ideig. Akár órákig is. - Órákig? - ismétlem. - Két golyót kapott. Szilánkok vannak a gerincében, megsérült a maja, es jelentős belső vérzése van. Ha egyáltalán túléli, akkor is ott van még az a probléma, hogy a vastagbele átfúródott, ami azt jelenti, hogy a testébe mindenféle baktérium került. - De életben marad - mondja Aislin. - Lehet - közli az orvos. Lehet? Aislinre nézek azt várva, hogy teljesen összeomlik. Az arca nem mutat érzéseket, a szeme viszont elárulja az igazságot. És az igazság megdöbbentő. Talán nem kellene hüledeznem, de mégis. Az orvos szörnyű egyszavas bejelentésére, miszerint Maddox lehet - de még inkább valószínű -, hogy meghal, Aislin szeme felcsillan. Csak egy szempillantásig tart, de tudom, hogy láttam. Aislin félig-meddig azt szeretné, hogy Maddox egyszerűen csak patkoljon el, 6 pedig felszabaduljon. Furcsa módon, de ez dönti el számomra a kérdést. Megszerzem a pénzt, mert a legjobb barátnőm nem érezheti úgy egész hátralévő életében, hogy akkor rúgta ki a barátját, amikor az a legszerencsétlenebb állapotban volt. Ha rajtam múlik, Maddox életben marad. Utána Aislin kirúghatja ezt a balféket.

h217i

EVE & ADAM

38. Fejezet $

SAN FRANCISCO UTCÁIT JÁROM, zsebemben maga a végítélet. A szívemet jeges rémület markolja. Szeretnék újra a Spikerben lenni és zsemlét osztogatni. Az hétszentség, hogy Tommy utánam jön, és levadász. Beleköptem a levesébe, és azzal, hogy meglógtam előle, valószínűleg annyira feldühítettem, hogy bútorokat dobál. De nem találhat meg, úgyhogy egyelőre biztonságban vagyok. Vajon rájön, hogy a végzetes adatok nálam vannak? És eszébe jut, hogy esetleg haboztam, és nem küldtem el őket senkinek? Vajon mit lép? Nyilván Terrához rohan, és figyelmezteti, hogy befellegzett a rémségek cirkuszának. Miért nem repesek az örömtől erre a gondolatra? ]a, tudom, miért: Eve miatt. Eve mindent elcseszett, felforgatta az életemet, belemászott a gondolataimba és totálisan összezavart. Muszáj találkoznom vele. Hogy helyrerakjam magam. Ha most újra megpróbálkoznék azzal a csókkal, valószínűleg már semmilyen hatással nem lenne rám. Semmilyen rossz hatással, úgy éltem, semmilyen kellemes hatással, ami azt jelenti, hogy valószínűit kg egyáltalán semmilyen hatással nem lenne rám.

h218i

Michael Grant & Katharine Applegate Ez aztán a zavaros gondolatmeneti Azt hiszem, addig nem tudok teljesen tisztán gondolkodni, amíg ezt a tételt nem igazolom. A második, számomra semmit, de semmit nem jelentő csók tételét. Úgy döntök, hogy felrúgok a járdán egy szemeteszsákot. Meg amúgy is. Amúgy is találkoznom kell vele. Látnom kell, mit csinál, és tudnom kell, mi a véleménye arról, mit kéne tennem. Meg kell szereznem az engedélyét. Igen, az engedélyét. Nem, nem is, mert nem a főnököm. Emlékszem, egyszer az ajtóból néztem, ahogy azzal a szimulátorral dolgozott (nem is szimulátor volt, de ez csak később derült ki), és amire nagyon emlékszem, hogy a haja valahogy oldalra hullott, és alig bírtam megállni, hogy ne menjek oda, és ne csókoljak bele hátulról a nyakába. Tuti, hogy visszafordult volna, és behúzott volna nekem. Vagy mégsem. Megszaporázom a lépteimet. Az út lejt, úgyhogy jól haladok. Elképzelhető, hogy még nem vette észre, hogy leléptem a pendrive-val? Esélytelen. A francba! Miért léptem le? Mert begyulladtam. Pedig sosem szoktam begyulladni. Már látszik az Embarcadero. Egyre nagyobb a forgalom, a trolibuszok sivítva suhannak el mellettem. Két meleg öregfickó sétálgat kézen fogva, mellettük egy kiskutya pórázon. Egy hajléktalan ürge fémdobozok után kutat a szemétben. Egy üzletasszonyt látok szürke kosztümben és tornacipőben. Lehet, hogy az az ügyvéd, akinek igénybe vettem az irodáját. Átnyomakodom egy ingázók alkotta kisebb tömegen, és céltudatosan haladok a mólón álló raktárépület felé, ahol terveim szerint megfogom

h219i

EVE & ADAM Eve-et, és kicsókolom belőle a szuszt. Nem. Először megkérdezem tőle, hogy tönkretegyem-e az anyját és a családi vállalkozását, vagy ne. A móló szélénél megállók. Valami nem stimmel. Érzem. De már túl késő, mert két alak áll mögöttem fenyegető közelségben. - Pisztoly van nálunk! Hátrafordulok, hogy szembenézzek velük. Dr. Chen és dr. Anapura. Két agytröszt. Chen a negyvenes éveiben jár. Borzasztó ijedten pislog a stílusosnak gondolt szemüvege mögül. Anapura egy nálam körülbelül tizenöt évvel idősebb nő. Hosszú, befont haja majdnem leér a... szóval, nagyon hosszú. - Maguknál rohadtul nincs pisztoly - közlöm velük. Chen jelentőségteljesen és idegesen a kabátja alatt kidudorodó dologra mutat. Anapura a kabátjából egy hajlakknak tűnő dolgot húz elő. De nem hajlakk. Lefúj vele, mire zseniális módon annyit kiáltok, „Hé! , aztán a világ forogni kezd velem.

$ NEM MONDHATNÁM, hogy volt elképzelésem arról, hol fogok felébredni, de ahol most ébredezem, az tuti, hogy nem a kikötői raktár. Nincs penészszag, és a cölöpöket verdeső vizet sem hallom. Van valami ismerős a levegő zamatában. Újra a Spikerben vagyok. Erős kezek ragadnak meg. A fejemen csuklya van. Lábra állítanak, és előretolnak. Levették a cipőmet. Mezítláb állok a szőnyegen, a kezem össze van kötve a hátam mögött. Úgy érzékelem, hogy legalább három-négy ember állhat körülöttem. h220i

Michael Grant & Katharine Applegate Átmegyünk egy ajtón. - Mi... - szeretnék mondani valamit. Kábult agyam csak most veszi észre, hogy a számat szigetelőszalaggal beragasztották. További ajtók. Lift. Lefelé megyünk. Kiszállunk a liftből, átmegyünk egy bezárt ajtón (hallom, amint beütik a számkombinációt), majd újabb lift következik. Megint lefelé megyünk. Hová a csudába megyünk még lefele? Ilyen mélyen már nincs is semmi. Úgy ismerem a Spiker területét, mint a saját tenyeremet. Nincs másik lift. Nincs alsó alagsor. De mégis van. A lift megáll, engem pedig kilöknek. Megbotlom és valami kemény, merev dolognak ütközöm, valami falféle, de nem, mégsem az. Érzem, amikor elsiklik az arcom mellett: egy acél tartóoszlop. Valaki lekapja a csuklyát a fejemről. A megvilágítás nem túl erős, a vakolatlan betonmennyezeten, a magasban ősrégi neoncsövek lógnak. Egy nagy teremben vagyunk, akkora lehet, mint egy középiskolai tornaterem. Mindenütt különböző alakú és méretű tartályok sorakoznak. Álló és vízszintes hengerek, óriási acélszegecses akváriumok. Több tartályban is valamilyen dolgot vagy lényt látok. A legközelebbiben egy gorillaszerű képződmény található. Teljesen le van borotválva, vagy még rosszabb, szándékosan szőrtelenre tervezték. Ügy néz ki, mint egy ráncos, lógó izmú, öreg testépítő, akinek medvecukorszínű a bőre. Nem él, legalábbis remélem, hogy nem, mert baromi szorosan be van préselve az álló hengerbe. Négy férfit és egy nőt számolok össze. Dr. Chen, dr. Goid, Martina, aki doktoranduszhallgató,

h221i

EVE & ADAM és egy Suilivan nevű fickó, aki a könyvelésen dolgozik. Dr. Anapura az egyetlen nő. A hiányzó hatodik személy a hátam mögött áll. - Solo Plissken - szólal meg sajnálkozó hangon Tetkós Tommy. Felmérem a velem szemben állókat. Chen és Anapura keménynek mutatkozik. A többiek ijedtnek és bizonytalannak tűnnek. - Plissken? - ismétli meg Martinez. - Úgy, mint...? - Nem tudtad? - csodálkozik Tommy. - Haver, lemaradsz a szaftos pletykákról. Előjön a hátam mögül, úgyhogy most már látom. - Igen, Plissken, úgy, mint dr. Jefffrey Plissken és kedves neje, Isabel. Három hatalmas, úttörő jelentőségű, Nobel-dijat érő tanulmány szerzői. Tommyra bámulok. Letépi a ragasztószalagot a számról. - A szüleimét hagyja ki ebből! - kiáltom az első lélegzetemmel. - Ez csak egy lótifuti! - tiltakozik Martinez. - Ő rakja be a dolgokat az autoklávba. Tommy rám néz, mintha nekem kellene magyarázattal szolgálnom. - Úgy néz ki, hogy egész jó a felfogása - közli Tommy. - A szüleinek, azt hiszem, átlagban olyan 170-es IQ-ja lehetett. Persze volt némi regresszió az átlag felé, úgyhogy nem hiszem, hogy a zsemlés fiú elérné azt a tartományt, de azért van sütnivalója a srácnak. Nem igaz, Solo? Pofátlanul közel hajol. Élvezi, hogy a legénysége előtt parádézhat. Keményen előrebólintok, és lefejelem. Nem találom el, de azért hátra kell ugrania. Sajnos, ez nem elég ahhoz, hogy letörjem a diadalmas hangulatát. - Hogy talált meg? - kérdezem. -Tudod, Solo, néhány érdekes módosítást hajtottak rajtad végre Gondolom, tisztában vagy vele, hogy ugyanolyan gyógyulási képességekkel rendelkezel, mint a kis barátnőd. Nyilván tisztában vagyok vele. h222i

Michael Grant & Katharine Applegate - Nem a barátnőm - közlöm. Tiszta dilinyós vagyok, hogy ezt nem hagytam annyiban. - Még nem kaptad le a kicsikét? Nem egy szépségkirálynő, de ennivaló példány, és jó kis teste van. - Én elkapnám egy körre - veti oda dr. Chen. Dr. Anapura közbevág: - Elég a hím soviniszta szövegből, doktor! Tommy bepöccen a megjegyzéstől, de folyutja: - Az embereim nem voltak olyan messze tőletek. Ügyesen elhúztátok a csíkot a ködben, de a fiúk megtalálták, hol kötöttetek ki. I itták, hogy az Embarcaderón kelet felé tartotok. Tudom, merre van Austin Spiker műterme. Összeraktam a kettőt. Gratulálhatsz! - Eve-et viszont nem sikerült elkapnia - ingerlem. - Hm. Még nem. Ott volt, de elment. A saját biztonsága érdekében muszáj megtalálnunk. Szóval, nyisd ki a szád! Hol van? - Nem zavarná nagyon, ha azt mondanám „menjen a búsba”? Elvigyorodik. - Nagyjából erre számítottam. Semmi gond. Nálunk van a pendirive-od, és pár órán belül azt teszed, amit akarunk, például idehozod alanyt. - Megvernek? - Nem, kiónozni fogunk. Egy teljesen új Solót gyártunk magunknak. A Plissken-eljárásnak köszönhetően az emlékeidet átmásoljuk, módosítjuk és beültetjük a klónba. - Majd az megmondja nekünk. - Plinken-eljárás. Nagyon megtisztelő. - Ja, nem rólad neveztük el, zsemlés fiú, hanem azokról a zsenikről, akik feltalálták a folyamatot és magát a gyorsított klónozási eljárást. Hagyja, hogy megemésszem az információt. A szeme várakozóan csillog. h223i

EVE & ADAM Pislogok, és elfordítom a fejem, pedig nem is akarom. - Így van, kis Plissken. Ez az igazság. Terra Spiker? Üzletasszonynak csillagos ötös, tudósnak viszont négyes alá. A Spiker-Plissken Biovállalatban, ahogy azt eredetileg hívták volna, a szüleid végezték az agymunkát. Sajnálkozva csettint a nyelvével. - Szegények, csalódottak lennének, ha látnának Ők képesek voltak a tudományt mindenek elé helyezni. Tudták, hogy az erkölcsi korlátoknak nincs jelentősége. A többiek buzgón bólogatnak. Igazhitűek Hűséges követők. De nem Terra Spiker, hanem a saját szüleim hűséges követői. - Ők tisztában voltak is, milyen nyereségre lehet szert tenni ezzel a hatalommal - folytatja Tommy. - Atyaég, el sem merem képzelni! Az ő munkájuk és persze a volt tanítványuk által tervezett felület révén embereket készíthetünk megrendelésre. Tudod, menynyit fogunk kaszálni ezért? Te jóságos Atyaúristen, Solo! A semmiből tudunk embereket gyártani. Pontos másolatokat tudunk készíteni. Vagy az emberek maguk készíthetik el a teremtményüket annyi idősre, amilyenre akarják, és akármilyenre beprogramozhatják. Bizonyos összegért Istent játszhatnak. - És eltörölhetnénk minden gyűlölködést, gonoszságot és genetikai betegséget - teszi hozzá dr. Chen. - Persze, persze, megmentjük a világát, meg minden. És közben keresünk pár milliárd dollárt. Tommy elutasítóan legyint. - Jobbá tesszük a világot - szól közbe dr. Anapura. - Jól van, tök mindegy, csak hagyjátok már, oké? - sóhajt fel Tommy. Hallom Tommy hangját, tudom, mit mond, de nem tudok napirendre térni afelett, amit a szüléimről mondott. h224i

Michael Grant & Katharine Applegate - Az én szüleim... - mondom, de nem tudom befejezni a mondatot. - Zseniálisak voltak! Fiatal istenek voltak! - lelkendezik Tommy. - Terra rájött, hogy mivel foglalkoznak, hogy kiléptek az elméleti keretek közül, és leállította őket. Megsemmisítette a munkájukat! Letörölte a merevlemezeiket, elégette a tanulmányaikat. - Terra megsemmisítette a munkájukat - ismétlem. Tommy vadul hadonászik. - Micsoda gaztett! Aztán utánuk küldte Austint, és tudjuk, hogyan végződött a dolog. Megrázom a fejem. Nem. Nem tudom, hogy végződött a dolog. Éppen belekezd a mesélésbe, de ekkor dr. Gold, aki elment valami szemüvegtörlőt keresni magának, valahonnan a tartályok mögül előrekiabál: - Hé, dr. Holyfield! Hol van a lány fiúja? Tommy értetlenül rám mered. Én is ugyanolyan értetlenül bámulok vissza. - Mi a francról hadoválsz, Gold? Dr. Gold visszaballag. Nem aggódik, inkább csak kíváncsi. - Az az alany, Adam. Nincs a helyén.

h225i

EVE & ADAM

39. Fejezet $

EVENING ELTŰNT. Kis idő eltelik, mire rájövök. Eközben orvosi vizsgálatot végeznek rajtam. Egy Johanna nevű orvos potenciális rendellenességet figyelt meg, ezért meg kell vizsgálnia a szívverésemet. Ehhez le kell vennem az ingemet. Egy hordágyon fekszem, a függöny be van húzva körülöttünk, de más orvosok és az ápolók - Adélé, Laura, Stephanie és Steve - is beözönlenek asszisztálni. - Hány éves? - érdeklődik Adélé. - Az attól függ - felelem. - A látszólagos vagy a tényleges életkoromra gondol? - Csak azt szeretném tudni, hogy betöltötte-e a vizsgálathoz szükséges törvényes kort? - magyarázza Adélé, a többiek pedig idegesen nevetgélnek. Adélé összevonja a szemöldökét. - Egyébként mennyi is a törvényes kor? - Tizennyolc - tájékoztatja valaki. - Nem hinném, hogy már betöltötte a tizennyolcat. Vagy igen - kérdezi dr. Stephanie. - A tizennyolc órát - mondom segítőkészen. - Attól függ, honnan számoljuk. - Tizennyolcnak néz ki - mondja Steve, az ápoló. A függöny szétcsapódik. Evening az egy másik lánnyal.

h226i

Michael Grant & Katharine Applegate Az emlékeimben láttam már ezt a lányt. Aislinnek hívják. - Ezt nem hiszem el! - bámul Evening mérgesen dr. Adele-re, aki leengedi a sztetoszkópját, és motyog valamit, amit nem hallok. - Ez... te jó ég, te vagy az! - Aislin valahogy meglepettnek tűnik. - Gyere, Adam, menjünk! - mondja Evening. - Te vagy az - ismétli meg Aislin. - Igen, én vagyok - mondom. Az a gyanúm, hogy ez valami viccféle lehet. - Adam vagyok. Adam... Feltűnik nekem, hogy nem tudom, mi a vezetéknevem. Minden orvosnak van vezetékneve, látom a névtáblájukon. Úgy látszik, az embereknek van vezetéknevük. Én is ember vagyok, tehát nekem is kellene, hogy legyen. Terra Spiker viszont ezt az információt nem táplálta be a fejembe. - Induljunk! - sürget Evening türelmetlenül. Én viszont bénultan állok. Szörnyű dolog. Furcsa dolog. Emberek vesznek körül, és mindegyiknek van vezetékneve. Hogy merészeltek létrehozni, és még nevet sem adni? - Mi a vezetéknevem? - kérdezem. - Micsoda? Kit érdekel? - csattan fel Evening. - Mennünk kell! Egy másik orvos jelenik meg. Eveningre mered. Lenéz a lábára felnéz az arcára. Felismeri. - Te Evening Spiker vagy - állapítja meg. - Igen. Ööö, jó, hogy, ööö... Ugye, maga kezelt? - Tudsz járni? - Tudok - feleli Evening. - Segítség nélkül? - Igen, ööö, most mennem kell. - Látni szeretném a lábadat - mondja az orvos. - A, ez csak egy láb. h227i

EVE & ADAM - Légy szíves, mutasd meg a kedvemért! - Szégyenlős vagyok - kéreti magát Evening. - Mutasd meg a lábad! Légy szíves! Evening felsóhajt. - Azt hiszem, már úgyis mindegy. Minden kiderül. Megpróbálja felhúzni a nadrágszárát, de nem sikerül, úgyhogy kigombolja, és letolja a farmerét. Szép lába van. Nagyon sportos, formás. De nem tudom, ez a férfi miért akarja olyan nagyon megnézni. - Úristen! - suttogja az orvos. Evening felsóhajt. - Vége a mutatványnak - közli, és felhúzza a nadrágját. - Most már mennünk kell. Erősen megragadja a kezemet, és maga után húz. Egy váróteremben nagy tömegen furakodunk keresztül. Gyerekeket látok, akik a szüleikkel ülnek. Vannak nekem szüleim? Nincsenek. Ez bánt. Akkor is bánt, ha Evening magával húz. Tudom, mondták, hogy más vagyok, tehát nem lepődöm meg. Az a gond, hogy nem egyszerűen csak más vagyok, hanem egyedi is. Ez elvileg talán jó dolog, de nem túl jó érzés. - Vezetéknevet akarok! - közlöm, amikor kijutunk az épületből. - Most más dolgunk van - mondja Evening, és elrohanunk, hogy elérjük a buszt. Leülünk. Az emberek tátott szájjal bámulnak. Kezdem megszokni. - Nem tetszik ez nekem - közlöm, és így is van. Valahogy furcsán rosszul érzem magam. Aislin odaszól a mellettünk lévő üléssorból: - Nekem mindig is tetszett az Allbright vezetéknév. h228i

Michael Grant & Katharine Applegate - Adam Allbright? - Egyébként engem Aislinnek hívnak. - Igen, tudom. Aislin nagyon hivatalos stílusban kinyújtja a kezét. Mosolyog. Szép a mosolya. Más, mint Eveningé, de szép. Valaki nemrég megütötte, az arcán zúzódásnyom van, és látom az ujjak nyomát. Kezet fogok vele, és újra kipróbálom a nevem: - Szia, Adam Allbright vagyok. Adam Allbright, örvendek. Evening oda-vissza nézeget rám és Aslinre. Megkérdezem tőle, hívhatom-e magam Albrightnak. - Annak nevezed magad, aminek akarod. - Adam Albright - közlöm. - Ez vagyok én.

h229i

EVE & ADAM

40. Fejezet $

AISLIN NEM LOCSOG ÖSSZEVISSZA. Ez egy ideig fel sem tűnik. Érthető, a barátja a kórházban az életéért küzd. De én jó ideje ismerem Aislint. Aislin minden szeme elé kerülő vonzó hímnemű egyednek megjegyzi az arcát és a formáit. Aislin nemcsak hogy megnézi a srácokat, és elhelyezi őket egy egyszerű „cuki / nem cuki”,bináris rendszerben, hanem részletekbe is belemegy. Elképesztő részletekbe. Ha éppen nem látja a részleteket, akkor a látható dolgok alapján kikövetkezteti a többit. Ha mutatok neki egy férfinyakat, le tudja írni a pasi felsőtestét. Ha mutatok neki egy bicepszet, meg tudja mondani, milyen a pasi combja. Ha mutatok neki egy combot, akkor már nem is akarom tudni, mennyi mindent ki tud következtetni. Ez az ő furcsa zsenialitása. De Aislin egyáltalán nem is néz Adamre. Lehet, hogy túl sok neki a dolog. Lehet, hogy csak túl sok a feldolgozandó esemény. Mindenesetre majdnem szégyenlősnek tűnik. Aislin. Szégyenlősnek.Ez megkönnyebbülés nekem. Nem szeretném, ha le kellene állítanom. Adam az enyém.

h230i

Michael Grant & Katharine Applegate A telefonomon lévő alkalmazás szerint erről a buszról leszállva elérhetünk egy másik buszt, ami a Golden Gate hídon át visszamegy Tiburonba, de az út elég sokáig fog tartani. Fogjak inkább taxit? Sietős ez nekem? Ahhoz, hogy Aislinnek megszerezzem a pénzt, szembe kell néznem anyával, ami azt jelenti, hogy végül mindent el kell mondanom neki. Képes vagyok erre? - Mi a francba keveredtem? - kérdezem félhangosan. - Nem tudom - válaszolja Adam. Meghozom a döntést: nem sietős ez nekem. Muszáj újra emlékeztetnem magam, miért vagyok dühös anyámra. Biológiai kísérletnek használt. Ja, és hála neki, még mindig van két jól működő lábam. Hála neki, újra futni fogok. Hála neki, egy csomó, borzasztó nyomortanyán haldokló ember nem hal meg. Vagyis persze végül meghal, de mi is mind meghalunk Viszont nem most, ebben a pillanatban, valami ronda betegségtől. Mert anya létrehozta a Spiker Biotechet. Hirtelen az összes borzalmas fénykép eszembe jut. Túl nagy ár a lábamért. De vajon túl nagy ár volt-e a számtalan élet megmentéséért? Egyáltalán, van valami kapcsolat a kettő között? Nem tudta volna anya az egyiket a másik nélkül véghezvinni? Leszállunk a helyi járatról, és felszállunk a Marin megyébe induló buszra. Nincs kedvem tovább gondolkodni. Aislin egyedül ül. Adam velem. Alig ér hozzám, de az az érintkezésünk (öt négyzetcentiméter a vállánál, tizenöt a combjánál) szikrázik az elektromosságtól. - Szomorú vagy? - kérdezi. - Hogy szomorú vagyok-e? - mindjárt lerázom valami könnyed, viccelődő, ironikus válasszal. De az ő arcával nehéz viccelődni. h231i

EVE & ADAM És ott a szeme is. Solo szeme néz vissza rám, legalábbis, ugyanolyan hihetetlenül kék szeme van. Adam szemében viszont van valami más. Az ő szeme komoly és végtelenül őszinte. - Azt hiszem, ideges vagyok, vagy ilyesmi - mondom. - Anya egész életemben olyan tökéletes, lehengerlő típus volt. De hát, találkoztál vele. - Nem ismerek sok embert - mondja. - Nem igazán tudom, mit gondoljak róla. - Akkor fogadd el a véleményem - javaslom. - Mint a lelki társam véleményét? Szóval, mégiscsak van humorérzéke. Amit én programoztam belé. Nem gonosz. Aranyos, ironikus. Pont, amilyennek terveztem. - Szóval, anya számomra annyira magasan felettem állt, hogy még a piedesztál is alacsony lett volna neki. Olyan volt, mintha a fellegekben járná, én meg csak egy hétköznapi halandó lennék, jóval alatta. - És apád is volt? - Apához sokkal közelebb álltam, ő volt a közvetítő köztem, a kis Evening Spiker és a mindenható Terra-anya között. Ilyen volt a leosztás. Én beszélek apával, apa meg anyával. Aztán apa meghalt, és ez mind... Van olyan család, ahol ez talán közelebb hozza az embereket. De nálunk nem. Anya továbbra is elérhetetlen magasságokban maradt. - Fent a fellegekben. - Igen, átvitt értelemben. Ugye, érted? - Igen. Tudom, hogy az emberek nem járnak a fellegekben. Lehet, hogy ezt viccnek szánja. Fogalmam sincs. Odafordulok hozzá. A busz hátsó részében ülünk. Magas ülések vannak előttünk, senki nem lát minket. Aislin szundikál. - Mi a francot fogok kezdeni veled? - kérdezem Adamet. - Kezdened kell velem valamit? Én döntöm el, mit kezdek magammal. Nem igaz? - kérdezi, mint aki nem teljesen biztos ebben. h232i

Michael Grant & Katharine Applegate Kibújok az egyenes válasz alól: - Azt nem tudom, én mit fogok kezdeni magammal. Mi lesz, ha tényleg letartóztatják anyát? A nagymamámnál lakjak? - Muszáj vele laknod? - Nem tudom, kész vagyok-e arra, hogy a saját házamban lakjak mondom. - Szabadság - közli meglepően sürgető hangsúllyal. - Felelősség - vágok vissza. - Ezek együtt járnak? - Úgy hallottam - felelem. Gyönyörű szemével (próbálom elfelejteni, amikor a szeme még szabadon, különállóan lebegett) a szemembe néz. Ezt a szemet ő sosem látta szabadon, különállóan lebegni. Szerencsére. Előnyben vagyok vele szemben. Mindenre emlékszem vele kapcsolatban. Lehet, hogy látszólag a lelkembe lát, én viszont tuti, hogy tényleg belelátok az övébe. - Ez azt jelenti, hogy felelős vagy értem? - kérdezi Adam. - Akarod, hogy felelős legyek? Összeráncolja a szemöldökét. A szemében pillanatnyi rémület villan meg. Ez meglep. Hogy eshetett ilyen gyorsan gyermeki naivitásba egzisztenciális pánikba. - Nem tudom, mi vagyok - mondja. - Adam Allbright vagy - közlöm vele, és próbálok rámosolyogni. - Gyönyörűnek talállak, de... - abbahagyja a mondatot. - Sokkal jobban tetszik a gyönyörűs rész, mint az, ami a „de” után jöhet - csacsogok könnyedén. Mi mást is tehetnék, amikor a világ leggyönyörűbb fiúja ül mellettem, több centiméternyi testfelülete hozzám ér, és esküszöm, édesnek tűnik a lehelete a számban? h233i

EVE & ADAM Viccelődöm. - Akarod, hogy azt mondjam, gyönyörű vagy? - kérdezi. Nyugtalannak tűnik. - Ki ne szeretné a bókokat? - kérdezem. - De ez nem bók. Ezt érzem. Úgy érzem, hogy te vagy a leggyönyörűbb... Ekkor a busz zöttyen egyet, ahogy felhajt a Golden Gate hídra. Jaj, most meg közelebb vagyok, és Adam nem húzódik el. Én próbálok elhúzódni, de aztán mégsem. Képtelenség elhúzódni. Megcsókolom. Adam nem csókol vissza. A szája olyan, amilyenre terveztem. A karja alatt benyúlva átölelem a testét, az általam tervezett testét, az általam programozott kemény izmokat. Adam levegőért kapkodva elhúzódik. Homályos a tekintete. - Nem tudom, mit csináljak. Én persze pontosan tudom, mit csináljon. Biológia, emberek. Evolúció. Mindannyian csak állatok vagyunk, igaz? Nem így van? Nem így van? Megérintem az állát. Tökéletes. Finom rajzolatú enyhén gödrös áll. Mintha Michelangelo formázta volna Pontosan olyan, amilyennek akartam. - Csókolózni pofonegyszerű - magyarázom, és hirtelen tökre örülök, hogy Aislin alszik, és nem hallja, amit mondok. - Akármit csinálsz, tökéletes lesz. Csókolózunk. Pontosan olyan, amilyennek akartam. Amikor levegőén kapok, odafordulok megnézni, hogy Aislin alszik-e még. Elvörösödöm, amikor rájövök, hogy teljesen ébren van, és bennünket néz. h234i

Michael Grant & Katharine Applegate Várom, hogy megtapsoljon, vagy tegyen valami csipkelődő, kétértelmű megjegyzést, de csak bólint. Szinte sóvárogva mosolyog. Adam hátrafordul. O is elvörösödik. Biztosan én programoztam belé ezt a finom szégyenlősséget. - Helló, Aislin! - köszönti. - Helló! - köszön vissza Aislin. - Nagyszerű időnk van - közli Adam, és mielőtt még megkérdezhetném, hogy „mi a franc folyik itt?”, béna, első randevút idéző csevegést folytatnak. Hirtelen ötödik keréknek érzem magam, úgyhogy elvonulok, és leülök a busz elejébe. Adam utánam jön, de mondom neki, hogy maradjon, és beszélgessen Aislinnel. Nem tudom miért. így tűnik helyesnek. Volt valami érdekes abban a csókban. Olyan volt, mint egy csodálatosan kivitelezett, de érzelmek nélkül játszott gitáron. Nem volt... tökéletes.

h235i

EVE & ADAM

41. Fejezet $

- TERRA! - ORDÍT FEL TOMMY. - Szerinted. - kezdi dr. Chen levegőért kapva. - Szerinted, rájött? - Ki más engedhetné szabadon Adamet!? - dühöng Tommy. - De miért tett volna ilyet? - kérdezi dr. Gold. - Azt sem tudta, hogy létezik. - Nyilván tudja, hogy létezik, doktor - közli Martinez enyhe gúnymosollyal kísérve a „doktor” szót. - Különben, hogy engedhetné szabadon? Dr. Anapura látja, hogy Tommy arca elsötétül a méregtől - különösen a „Pixies” feliratú tetoválás alatt -, és védekezőén felkiált: - Én ellenőriztem! Terra nem járt idelent azóta, hogy Plisskenék meghaltak! És nincs más kamera azon kívül, ami a feltételezett szimulációt mutatta! - Várjunk csak! - szólalok meg, de egy lélek sem figyel rám. - Úristen, rájött! - jajgat dr. Chen, és egyik lábáról a másikra áll, mint a gyerek, aki fél a fogorvosi vizsgálattól. - Elintézzük Terrát - morogja dühösen Tommy.

h236i

Michael Grant & Katharine Applegate - Elintézzük? Elintézzük Tarát?- Dr. Chen már majdnem sír, és látom, hogy a rettegés kezd átterjedni a többiekre is. Sulii van a könyvelésről halálsápadtan motyogja: - Én kerülök pácba, mert én helyeztem át a forrásokat. Én csoportosítottam át a pénzt az első szint projektjeitől az Adam-projekthez - közli űzött vadként zihálva. - Le fognak csukni! Rács mögé kerülök! Mit mondok a feleségemnek? - Én nem bírom ki a börtönt! - nyöszörög dr. Chen. - Én intellektuel vagyok! - Fogjátok már be! - torkollja le őket Tommy. - Egy középkorú nőtől vagytok így betojva? Egyetértés van abban, hogy igenis rettegnek Terra Spikertől. - Hé! - ordítok fel. - Hé! Mi a csoda ez, valami bábszínház, amit itt előadnak a kedvemért? Mintha nem Terra Spiker lenne az egész dolog mögött? Tommy villámló szemmel felém fordul: - Tudod, úgy látszik, tényleg nem vagy olyan okos, mint a szüleid. A szüleid? ők zsenik voltak! Majd ha bekerülsz a tartályba, esedeg megemelhetjük az IQ-dat pár ponttal, hogy lépést tarthass velük. A tartályba? Nem tudom biztosan, hogy ez mit jelenthet, de van egy sejtésem. Még a korlátozott IQ-m ellenére is. De nem ez a lényeg, nem ezért nézek Tommy szemébe, és firtatom tovább a kérdést: - Ide figyeljen, dr. Holyfield! Árulja már el! - Belemásztál a számítógépembe. Egészségedre, kölyök! De nem tudtál meg belőle túl sokat, igaz? - Menekülnöm kell! - jajveszékel dr. Chen. - Kuangtung tartományban vannak rokonaim! Tommy könyörtelen arckifejezéssel közelebb hajol hozzám.

h237i

EVE & ADAM - Te ostoba kis senki. Istenként néztem fel a szüleidre. Terra Spíker letartóztatással fenyegette őket. Terra Spiker kitúrta őket a vállalatból. Milliárdos lehetnél, kölyök! Milliárdos! - Miért fenyegette meg őket? - kérdezem, de már amúgy is ki' találtam. - Azt hiszed, Adam volt az első ember, akit gyártottunk? A tökéletes egyedet először ki kellett kísérletezni. Plisskenék csináltak egy fiú csecsemőt. Gólemnek neveztük el. Meghalt, mert kisebb hiba csúszott a genetikai konstrukciójába. - A záróizma a homlokán volt - közli dr. Anapura. - Nem szenvedett - nyugtat meg dr. Gold. - Tulajdonképpen halva született. - Képtelenség - suttogom. - Nem olyan könnyű ám Istent játszani - magyarázza Tommy, és az arca elsötétül egy pillanatra. Talán egy emlék, vagy sajnálkozás. - Nem mindig sikeres az eredmény. Viszont Plisskenék mellesleg kifejlesztették a Logan-szérumot, amitől olyan gyorsan meggyógyulsz, amikor így csinálok... Tommy ököllel az arcomba vág. A közönsége levegő után kapkod. - A kis Eveningnek szívrendellenessége volt - folytatja Tommy. - A műtét nagyon veszélyes lett volna, és Plisskenéknek volt rá gyógyszerük, amit a kutatásuk melléktermékeként állítottak elő. Terra eladta. a hallgatását a gyógyszerért, de megpróbálta rávenni őket, hogy lépjenek ki. Rájuk parancsolt, hogy hagyják abba a munkájukat. - Azt akarja mondani, hogy a szüleim szörnyetegek voltak? kérdezem. Semmilyen érzelmet nem akarok kimutatni.

h238i

Michael Grant & Katharine Applegate Képtelen vagyok rá, nem akarom, nem vagyok hajlandó. Egyre világosabb a kép, és nem igazán tetszik. Lehet, hogy Tommy hazudik, csak hogy szórakozzon velem. De mégsem. A többiek is bólogatnak. Mind ismerik a sztorit, csak én nem. Én vagyok a bolond. - Amit idelent látsz, az mind az ő munkájuk, az övék... és az enyém. Ó, tudom, hogy működik a kis agyacskád, Solo, te zsemlés fiú. Tudom mennyire földhözragadt vagy és alkalmatlan. Hála az égnek, a szüleid már nem élnek, mert belehalnának a szégyenbe! A szüleim szörnyetegek voltak. Terra Spiker pedig... nem igazán tudom, micsoda. - Nézzétek! Mindjárt elbőgi magát - csúfolódik Tommy. - Dr. Anapura, Martinez, Sullivan! Rakjátok be a tartályba! Lássuk, hátha egy kicsit kezelhetőbbé tudjuk alakítani. - Mi lesz Spikerrel? - firtatja dr. Gold. - Most azonnal elintézzük - közli Tommy. Ellenállok, de meg vagyok kötözve. És ami még rosszabb, legyőztek. Még sohasem győztek le. Még amikor bokszolok, és jól megruháznak, akkor sem fekszem le, akkor sem ismerem el a vereséget. Most •viszont úgy érzem, mintha kibeleztek volna, mintha szőröstül-bőröstül kifordítottak volna. Ellenállok, de bizonyos szempontból úgy érzem, megérdemlőn, hogy bedobjanak egy tartályba. Címeres ökör voltam! Mindent el- baltáztam! Szörnyetegek fia vagyok, és majdnem tönkretettem Terra Spikert, aki... még most, amikor elhurcolnak, sem tudom ésszel felérni... Terra Spiker nem a világ legrosszabb embere.

h239i

EVE & ADAM

42. Fejezet $

AZ UTAZÁS HÁTRALÉVŐ RÉSZE, HOGY IS MONDJAM, KÍNOS. Én, az alkotó egyedül ülök, az alkotásom pedig szégyenlősen beszélget Aislinnel, és Aislin is szégyenlősen beszélget vele. Én, az okostojás most elég idiótának érzem magam. Anyára gondolok, aki nemsokára a szövetségi börtönbe kerül. A bosszúszomjas fiúra gondolok, aki ezt a sorsot szabta ki rá. Arra gondolok, hogy Adam minden lehetséges szempontból Solo felett áll. És azt kívánom, bárcsak Solo itt lenne velem. A busz a Spiker területétől másfél kilométerre tesz ki bennünket. Egy ideig együtt mászunk a meredek, kanyargós kétsávos úton, és félreugrálunk, nehogy az arra járó BMW-k eltapossanak. Aislin és Adam együtt baktat. Természetesnek tűnik, hogy én kicsivel előttük gyalogoljak. Az egyik beláthatatlan kanyarból egy Porsche száguld elő, és majdnem elüti Adamet. Látom a sofőr arcát. A szája hatalmas O-vá kerekedik. A szeme kiguvad. Csikorogva fékez. Az autó majd száz méterre megáll. Kigyullad a tolatólámpa, és a kocsi visszatolat felénk.

h240i

Michael Grant & Katharine Applegate Megáll. A soför letekeri az ablakot. Ismerősnek tűnő, jellegtelen, középkorú férfi ül a volán mögött. A sofőr és a kocsi semmilyen szinten nem illik össze. - Ő az! - kiáltja a férfi, és Adamre mered. - Maga kicsoda? - kérdezem. - Sullivan vagyok a könyvelésről. Én... - motyogja zavartan, és úgy szorongatja a kormányt, mint a Prérifarkas, aki legújabb, szántalpas rakétájába kapaszkodik. - Nagyon vigyázzatok! - figyelmeztet végül. Ezek megőrültek! Tiszta őrültek! - Kik az őrültek? - Mindannyian - nyögi ki nagy nehezen. - Azok a tudósok. Mind elmeháborodott! - Miről van szó? - kérdezem. Az ajtóra teszem a kezemet, és próbálom maradásra bírni, de ijedten hátrahőköl. - Semmi közöm az egészhez! - kiáltja. - Csak pénzeket tettem innen oda. Én nem teszek embereket tartályokba, vagy... vagy akármit is terveznek. Sebességbe teszi az autót, és egy utolsó rémült pillantást vetve ránk, elszáguld az úton. - Sietnünk kell - mondom. - Ti ketten gyertek, amilyen gyorsan csak tudtok, én előrefutok. - Én is tudok futni - ajánlkozik Adam. Persze hogy tud. Csodálatos lába van, hihetetlen állóképessége, tüdőkapacitása, minden, amit csak terveztem neki._ Aislin viszont futás címén inkább botladozik és dülöngél - magyarázom. Aislin vág egy „hát igen, ez van jelentésű grimaszt. - Adam, vigyázz Aislinre! - mondom, és kilövöm magam.

h241i

EVE & ADAM A baleset óta először futok. Nem voltam benne biztos, hogy valaha még sor kerül rá. Az izmaim kiestek a gyakorlatból, de meglepetésemre a légzésem egyenletes és könnyed. Jobb lenne, ha farmer helyett rövidnadrág lenne rajtam, de így is jólesik. Sőt nagyon jól. A Paradise Drive-hoz érek, és magam mögött hagyom a keresztutcákat és a hazakat. Az út elkanyarodik, az egyik oldalon fák vannak, a másikon üres hegyoldal. Jobb, bal, jobb, bal. Erősen rákapcsolok. Az ismerős ritmus megnyugtat. Előttem jobbra egy hatalmas fenyőfa kettétört csonkja látszik. A tarkómon feláll a szőr. A törött csonk viharvert és szürke. Már jó ideje, hogy a fa kitört. Pontosan hat éve. Ismerem ezt a helyet. Körülbelül tizenhárom éves koromban egy- szer rákényszerítettem magam, hogy eljöjjek ide. Megtapogattam a fa éles szilánkjait. A fa még mindig kapaszkodott az életbe, de tud- tam, hogy ki fog pusztulni. Egyszer elég volt. Most így gyalogosan elkerülhetetlen a hely. A torkom elszorul, könnyed légzésem pedig már a múlté. Ezen a helyen halt meg apa. Ennek a fonák ment neki a kocsija, amikor lerepült az útról. Azon a lejtőn zuhant le a kocsija. Tovább szeretnék futni, de a lábam nem engedelmeskedik. Lelassítok és gyalogolok. Teljesen leállók. A földre kuporodom, és bőgök.Erre nincs idő. Erre nincs idő. Nagyokat szipogva újra futni kezdek, gyorsabban, mint azelőtt. A lábam jár, mint valami dugattyú.

h242i

Michael Grant & Katharine Applegate

$ A SPIKER FŐÉPÜLETE NEM IGAZÁN LÁTSZIK AZ ÚTRÓL. Csak a legfelső emelete. A meredek kocsibejárón képtelenség futni. Óriási, fékező léptekkel haladok lefelé, miközben keményen küzdők a gravitációval. Közelítek a föld alatti garázs bejáratához. Anya csillogó fehér Mercedes kabriója a kijelölt helyén áll. Még sosem nyitotta le a tetejét. Visszanézek, hogy lássam, milyen messze lehet mögöttem Adam és Aislin. Be vagyok rézéivé. Úgy rohantam ide, mintha lenne valami tervem. Életemben először szeretném, ha lenne nálam valamilyen fegyver. Körülnézek a garázsban valami fegyverszerűséget keresve. Az agyamban képzeletbeli párbeszéd pörög. Szia, anyai Solo és én elárultunk. Egyébként, hogy vagy? Szép ez a blúz. Jut eszembe, kellene még egy kis készpénz. Anya, amíg a dutyiban ülsz, lakhatok a házban egyedül? Légyszi! Már elég idős vagyok! Anya... nemár! A bejárat közelében találok egy tűzoltó készüléket. Leveszem a tartójáról. Meglepően nehéz. Hogy várhatják el, hogy ezeket valaki használ)?' A készülék mérete, súlya és fémes csillogása viszont megnyugtatóan hat rám. Felmegyek a lifttel. Be kell ütnöm valami kódot, hogy anya irodájába juthattak. Zavarodon elmém érdekes módon kidobja a kódot. Még most is (amikor félek, fáradt vagyok és ezerszer jobban össze vagyok zavarodva, mint eddigi életemben bármikor; amikor Solo, Adam, Aislin, a maffiózó és a rettegő könyvelő, Mr. Sullivan nyugtalanító montázsa, és h243i

EVE & ADAM a pendrive-on tárolt borzalmas képek peregnek a szemem előtt; és amikor mindezek egyvelege tornádóként kavarog a fejemben) van felesleges energiám arra, hogy idegeskedjek. Miért? Mert meg fogom zavarni anyát. Anya nem szereti, ha megzavarják. Lábujjhegyen odalopakodok az irodájához. A külső irodája, ahol az asszisztensei szoktak ülni, tárva-nyitva áll. A számítógépek nincsenek bekapcsolva. A lámpák nem égnek. Az anya irodájába vezető kapuzat - túl pompás és nagyszabású ahhoz, hogy ajtónak nevezzük - csukva van. Rátapasztom a fülemet. Elmosódó hangokat hallok. Nem barátságos, inkább dühös hangokat. Ez persze teljesen szokványos Terra Spiker irodájában. A tuzolto készülékem egy virágtartónak ütődik, erre ösztönösen felszisszenek, de nem hinném, hogy az ordítozás közepette valaki is meghallaná. - Hé! Megpördülök. Egy férfi és egy nő áll mögöttem. A nő alacsony, sötét bőrű, metsző tekintete és irtó hosszú hajfonata van. A férfiról csorog a veríték, minden irányban elég nagy termetű, a névtábláján az áll: DR. MARTINEZ. Rájuk meredek, ők is rám bámulnak. Úgy tűnik, senki sem tudja, mi a helyzet. - Anyámhoz jöttek? - kérdezem. - És te? - kérdezi a nő. - Tűz van? - kérdezi a férfi. - Ja, ez! - pillantok le a kezemben lévő tűzoltó készülékre. -Ez... A férfi felém ugrik. Nagydarab fickó, és nyilván nem túl gyors. Hátraugrom előle, és nagy zajjal az ajtónak esem, ő pedig tőlem jobbra a falnak csapódik. h244i

Michael Grant & Katharine Applegate - Martinez! - kiáltja a nő. - Kapd el! - Kapjon el? - ismétlem döbbenten. Micsoda? Kapd el? Ez úgy hangzik, mint egy képregényben. - A főnök lánya - tiltakozik Martinez. - A főnököt valószínűleg ki fogjuk nyírni - közli a nő tökéletesen visszafogottan, hangjában egy árnyalatnyi hisztériával. Ez Martineznek nem újdonság, de úgy tűnik, kínosan érinti a dolog. Erről nem kellett volna előttem beszélni. Előrelendül. Én nekifeszülök az ajtónak. Az ajtó zárja enged, hátratántorgok. Elejtem a tűzoltó készüléket. A készülék kicsit gurul, majd megáll. Majdnem elesek, de sikerül visszanyernem az egyensúlyomat, aztán hátrafordulok, és a következő jelenetet látom magam előtt. Anya irodája ugyanolyan extrém, mint mindig. A vízesés ugyanúgy folyik. Apa furcsa óriási szobrai ugyanúgy drótokon lógnak le a lehetetlenül magas mennyezetről. Anya az íróasztala mögött áll hétköznapi öltözékében: londoni tervezőjétől rendelt, mérték után szabott kosztümjében, karján húszezer dolláros órával, nyakában olyan gyémánt nyaklánccal, ami többet ér, mint száz guatemalai család egész élete során megszerzett ösz- szes munkabére. Szokás szerint Bulgari illatot áraszt. A cipőjét nem látom, de száz százalékig biztos vagyok benne, hogy nem valami leharcolt Nike edzőcipő van rajta. - Evennig, nem túl szerencsés az időzítésed - közli a szokásos jégcsapmodorában. Tommy tetovált tudós is itt van. Még egy ázsiai fickó és egy középkorú kockafej van a szobában. Tommynál pisztoly van. A többieknél, ha jól latom, nincs fegyver. Nem tudok másra figyelni, csak a pisztolyra. Vicces, hogy egy pisztoly mennyire leköti az ember

h245i

EVE & ADAM figyelmét, mellette minden más valahogy háttérbe szorul, a pisztoly viszont teljesen előtérbe kerül. Hirtelen együtt érzek Maddoxszal. Szörnyű lehetett látni, hogy ráfogják a pisztolyt, és nézni, ahogy meghúzzák a ravaszt. Beugrik, hogy Aislin és Adam nem sokkal van lemaradva mögöttem, de egyiküknél sincs pisztoly. Nem tudnak segíteni, csak rontanak a helyzeten. Hol van Solo? Sullivan magyarázott valamit a tartályokról. Megremegek. Solo meghalt? - Tommy, Tommy, Tommy, ugye, látja, hogy nem fog ez magának összejönni? - közli anya olyan lekezelő hangon, amitől egy középkori báró is paraszttá zsugorodott volna. - Eddig összejött, ribanc! - közli Tommy, de még maga is elszörnyed, ahogy ezt kimondja. A szobában tíz fokkal lejjebb esik a hőmérséklet. Mindenki viszszafojtja a lélegzetét. - Hiba volt, hogy megbíztam magában - sajnálkozik anya. - Hiba volt azt hinnem, maga igazi tudós - vág vissza Tommy. - Van különbség Gregor Mendel és Doktor Frankenstein között mondja anya. - Na persze - vigyorog gúnyosan Tommy. - Hozzuk fel egyenesen Frankensteint! A hasonlata ugyanolyan gyenge, mint a tudománynak való elkötelezettsége. - A tudomány a tanulásról szól, dr. Holyfiekt - közli anya. - Amit maguk csinálnak, az nem a tanulásról, hanem a pénzről és a hatalomról szól. - Miért nem jön elő mindjárt azzal a szakállas viccel, hogy „Istent játszunk”?

h246i

Michael Grant & Katharine Applegate Lazán tartja a pisztolyt, és beszéd közben azzal gesztikulál. Próbálja összeszedni a bátorságát. Azért vitatkozik, mert még nem szedte össze a bátorságot a lövéshez. Nem! Nem! Nem akarom, hogy lelője anyát! Senki nem bánthatja! Szeretem anyát. Még az is lehet, hogy ő is engem. És a fenébe is, anya annyira menő! Nem csoda, hogy Tommy képtelen meghúzni a ravaszt. Anya érinthetetlen. Olyan hideg és tökéletes - mégis gyönyörű -, mint apa szobrai. Anya figyelmesen hallgatja Tommy kérdését, és bólint, mintha elgondolkodna rajta. Lassan, határozottan megkerüli az íróasztalt. Most már a teljes alakja látható. Megnyertem a saját kis magánfogadásomat: Prada cipő van rajta. Odalép Tommy elé. Majdnem ugyanolyan magasak, de anyának valahogy sikerül úgy kinéznie, mintha egy fejjel magasabb lenne. Tommy meglengeti a pisztolyt, de nem áll készen arra, hogy lelője, és láthatóan kényszerítenie kell magát, hogy ne lépjen hátra. - Maga nevetséges, alkalmatlan kisember - közli anya. - Akarja hallani, milyen Istent játszani? Én már játszottam ilyet. Hadd osszam meg magával! Van egy lányom, aki majdnem meghalt, és a kezemben volt a gyógyszer. Csak intenem kellett... azaz beinjekciózni egy DNS-módosítást hordozó vírussal... és tudtam, hogy nem hal meg. A férjem és én... - elcsuklik a hangja, de csak egy pillanatra, úgyhogy nem hiszem, hogy bárki más észrevenné. - A férjem és én azt kérdeztük magunktól, helyesen cselekszünk-e. „Játszhatunk-e Istent”, és megmenthetjük-e a lányunk életét egy nem tesztelt kezeléssel. Egy olyan kezeléssel, amit akkor még nem lehetett tesztelni, mert a felfedezése során áthágtam néhány szabályt. h247i

EVE & ADAM - Remek önéletra... - vág közbe Tommy. - Fogja be! - utasítja anya, és a férfi szót fogad. A tűzoltó készülékre pillantok, aztán apa szobraira. Ott a toronymagas, mennyezetig érő vörösfenyő fa. Mellette valami sólyomszerű, alig felismerhető alakzat, ami leginkább a sebesség és a ragadozó jellem drámai kifejezésének tekinthető. Csőre négy méterrel a padló felett lebeg a fejünk felett. A lebegő csőrtől csupán egy méterre lóg a csillogó acél és plexiüveg villám. A villám hegye mintegy bosszúálló stílusban anya feje felé irányul. Persze ha anya feje arrébb hajlana, a villám Tommy fejére mutatna. - Úgyhogy alkalmaztam a kezelést - folytatja anya. - A társaim - a szót kegyetlen hangsúllyal ejti ki - azt mondták, rendben, de akkor ők is alkalmazzak a fiukon. A fiú, megjegyzem, tökéletesen egészséges volt, de közölték, hogy ha nem engedem, akkor nyilvánosságra hoznak mindent, és tönkretesznek. Ezért beleegyeztem. Azt hitték, most megfogtak - erőltetetten mosolyog. - És úgy tűnik, sikerült is nekik. Meghajoltam a zsarolásuk előtt, ami nem túl istenszerű, igaz? - A tudomány jegyében tették - kotyog közbe a töpörödött fickó. - Persze, zseniálisak voltak - ismeri el anya. - Zseniálisak. És amikor megcsinálták azt a zöld malacot, rájuk hagytam, mert nagyszerű felfedezések előszobájának tekintettem. De minél többet dolgoztak, annál jobban befészkelt a fejembe, hogy talán nem is olyan zseniálisak, mint amilyennek képzelik magukat - szünetet tart. - Aztán megalkották azt a nyomorult undorító kisgyereket. Ekkor rájöttem, hogy ide vezetett az én Isten-játékom. - Áhá! - fuvolázza Tommy. - A kis mutánstól felfordult a gyomra? Az erkölcsi aggályai viszont nem akadályozták meg abban, hogy szabadon engedje a lánya kis természettudományi projektjét, ugye? h248i

Michael Grant & Katharine Applegate - Ki kellett engednem - közli anya. - Teljesen kifejlett élő és érző emberi lény. - Aki vissza tudja csalogatni a lányát - vág vissza Tommy. - Az is benne volt - ismeri el anya. - Hagyjuk a dumát! Végül is ebből gazdagodott meg. - Tévedés. Ez igazából egy vagyonomba került. Nem, dr. Holyfield, a gazdagságomat egy egyszerű szabadalomnak köszönhetem, ami felgyorsította az influenza-oltóanyagok előállítását. Minden egyes adag oltóanyag előállításakor huszonegy cent üti a markomat. Egymilliárd vakcina évente szép summát hoz. Idétlenül felnevetek. Fogalmam sincs, miért. - A maga neve alatt nincs is szabadalom - szól közbe a hajfonatos nő. Nincs. A férjem nevén van. Ez vicces. Nekiajándékoztam a születésnapjára, de nem hinném, hogy értékelte volna - mondja kissé sóvárgó hangon. - Talán azért, mert csak a lajstromszámát adtam meg. Szerintem soha nem keresett rá. Anya elmosolyodik, a mosolya csak nekem szól. - Tudják, művész volt. Nem úgy gondolkodott, mint egy tudós. Szerencsére van egy lányunk, aki mindig is képes volt ötvözni a kétfajta gondolkodásmódot. Szentséges ég! Itt helyben elbőgöm magam. Tommy arca megkeményedik. Nem tetszik neki, ahogy anya rólam beszél. Idegesíti. Kinyújtja a kezét. A pisztolyt egyenesen anya mellének szegezi. - Hagyja békén! - avatkozom közbe. - Te ostoba kis senki! - fordul felém Tommy. - Hát nem tudod, hogy ő nyírta ki az apádat? Vad pillantást vetek anyára. Összerezzen. h249i

EVE & ADAM - Igaz. Ez is az Isten-játék része volt - ismeri be anya. - Anya! - tör fel a zokogás a torkomból. - Én küldtem őt Plisskenék után - mondja, és körülbelül ezer éve először ér hozzám. A kezét a kezemre teszi. Nem húzom el. - Butaságot mondtam neki. Azt mondtam: „Austin, meg kell állítanod őket. Bármi áron.” Tommy magában szórakozik. Élvezi ezt a részt. - Az az agyalágyult apád meg szó szerint vette - közli. - És még a tudósokra mondják, hogy nem értik az emberi finomságokat. Nem tudtam, hogy Plisskenék mire képesek - magyarázza anyám. - Akkor tettem ki őket a vállalatból. Letartóztatással fenyegettem meg őket. Feldúltak voltak, pont, mint ez a tetovált majom itt - manikűrözött kezevel Tommy felé int. - Labilis lelkiállapotban voltak. Féltettem a fiukat. Ezért küldtem utánuk az apádat. Esett az eső aznap este... és láttad az utat. Apád utolérte őket, és szörnyű baleset történt. Mindkét autó lezuhant a lejtőn. Utánuk jöttem a biztonságiakkal... Borzasztó nagy tűz volt. Mind meghaltak, mire odaértem. - Figyelj, anya! - kezdem, de a hangom megint remegve elcsuklik. - Segítettem Solónak. Mindent szétküldött. Minden Adómról szóló dokumentációt. És a többit is. Anya nem lepődik meg. - Gondoltam, hogy valami ilyesmiről lesz szó. Hát, ha így áll a dolog, akkor dr. Holyfield, maga és a szánalmas kis bandája csak az idejét vesztegeti, nemde? - Nincs rá bizonyíték, hogy bármit is szétküldött volna - közli Tommy. - Pár perccel ezelőtt ellenőriztük, de semmi nem került fel az internetre. Abban a nehéz helyzetben vagyok, hogy egyszerre két ellentétes dologban reménykedem. Ha Solo szétküldte az információt, és Tommy ezt felfedezi, nem lesz oka rá, hogy bármi súlyosabb dolgot kövessen el: h250i

Michael Grant & Katharine Applegate a játszmának vége. Ha viszont elküldte, akkor nagy valószínűséggel Tommyval együtt anyát is letartóztatják. De miért nincs szétküldve az információ? Hol a csudában van Solo? - Úgy állítjuk be, mintha öngyilkosság lett volna- mondja Tommy töprengő arccal. Körülnéz az irodában, aztán csettint az ujjával. Gyilkosság öngyilkossággal kombinálva! Először megöli a lányt, aztán magát. - Miért tennék ilyet? - kérdezi anya. Tommy cimborái mind zaklatottnak és gondterheltnek tűnnek, de egyik sem tiltakozik. - Összeveszett a lányával - közli Tommy. - Mindenki tudja, hogy utálja magát. - Ez nem igaz! - ordítom. - A lány rájött az igazságra - vigyorodik el Tommy. - Arra, hogy kísérleti nyúlnak használta a gyógyító gén teszteléséhez. Tommy meg van elégedve ezzel a megoldással. Szúrós szemmel anyára mered. - És ha már az igazság kiderítésénél tartunk: hogy szerzett tudomást a mi kis... foglalatosságunkról? - Nem csak magának vannak titkos biztonsági kamerái, Thomas felelt anya, és finoman elmosolyodik. Tommy kissé lelombozódik. - Kapjátok el a lányt! Dr. Gold és Martinez előrelép, hogy megragadjon. Elvetődöm, majdnem mintha elájulnék. Martinez keze dr. Gold karjával viaskodik, én pedig eközben kisiklom a kezük közül. Vadul megragadom a tűzoltó készüléket. Ügyetlenül próbálom felemelni, túl nehéz, Martinezt viszont sikerül elgáncsolnom vele.

h251i

EVE & ADAM Nagy lendülettel az íróasztalnak esik. Még mindig egyetlen fegyveremet próbálom megragadni. A fogantyút nem tudom elkapni, de sikerül középen felnyalábolnom a készüléket, és kétségbeesett erőfeszítéssel hátralendítem. Dr. Gold has tájékára célzok. Elvétem, de eltalálom a térdét. - Aááá! Áááá! Aú, ez fájt! Jaj, de fáj! - Bocsánat! - mentegetőzöm, mert nem tudok tisztán gondolkodni. Aztán jobb fogást találok a tűzoltó készüléken, és vadul meglendítem. Elvetem a célt, amitől elvesztem az egyensúlyomat, és elvágódom. - Kapjatok mar el, idióták! - üvölti Tommy. - Anapura, segíts nekik! - Doktor. Anapura! - csattan fel a nő. - Próbál elkapni. Tudom, hogy buta közhely azt állítani, hogy minden tudós kocka- fejű vagy dilinyós, de ha mondjuk, egy csapat focistával állnék szemben, azok tuti, hogy már rég kinyírtak volna. - Mi a franc folyik itt!? - kiáltja valaki. Aislin az. A kiáltása mindenkit megzavar, így el tudok siklani dr. Anapura mellett. Ledobom a tűzoltó készüléket, mert csak lelassít, és már tudom is, mit kell tennem. A szemem sarkából látom, hogy Adam is itt van. Aislintól várja a további utasítást. Aislin, amilyen kis futóbolond, egyik kezével elkapja Tommy hajit, és úgy tépi, mintha párnát akarna vele tömni. - A rohadt életbe! - ordítja Tommy. Felmászom a vörösfenyő szoborra. Nem is annyira könnyű. Azt hinné az ember, hogy könnyű felmászni egy túldíszített Eiffel-toronyra emlékeztető összefont acélszalagokból álló valamire, de mégsem. Megcsúszom, lehorzsolom a térdem, és csak az segít rajtam, hogy Anapura és Martinez teljesen megzavarodik attól, amit csinálok. És attól h252i

Michael Grant & Katharine Applegate is, hogy dr. Gold sebesült térdét tapogatva riadt pávián módjára rikoltozik, és fájdalmában körbe-körbe ugrál. Egyre feljebb kapaszkodom. - Vigyázz! - kiáltja Aislin éppen jókor, mert majdnem beverem a fejem az egyik „ág”-ba. Most már magasan vagyok, egészen magasan. De ez semmi ahhoz képest, amilyen magasról Solóval együtt leereszkedtünk. - Kapd el azt a fickót! - utasítja Aislin Adamet. Adam viszont, ahogy messziről ki tudom venni, bénultan áll. Hoppá, a bátorság! Minden mást terveztem neki, de úgy tűnik, erről elfeledkeztem. Tommynak elege lesz a káoszból. A pisztoly csövét anya mellének szegezi. Tudom, mire gondol anya: a csillagászati összegű tisztítószámlára. - Most megdöglesz, szemét ribanc! - mondja Tommy. Adam visszahátrál, Aislin viszont ráordít Tommyra: - Veszed le a mancsodat a szemét ribancról, te baromarcú! Elérem az acél vörösfenyő legfelsőbb ágait. Megfordulok, a bokám kicsavarodik, és félig ráesek, félig ráugrok a villám vastagabbik végére. - Anya! - kiáltom. A villám előrelendül. A vége éppen anya tarkója felé tart. A villám fogazott hegye előrelódul. Néhány centire van attól, hogy gondosan beállított frizuráján keresztül beleálljon anya fejébe. A lehető legutolsó pillanatban viszont anya egyszerűen oldalra kapja a fejét. A villám elsüvít mellette, és megáll. A hegye beleáll Tommy homlokába, éppen a Pixies tetoválás alatt. Tök jó banda, de páncélnak nem alkalmas.

h253i

EVE & ADAM Tommy úgy eldől, mint egy liszteszsák. A pisztoly végigcsúszik a padlón. Adam lehajol, és felveszi. Egy pillanatra elgondolkodik, aztán odaadja Aislinnek. Tommy bandájának többi tagja azonnal rá akar ugrani Aislinre, de ő előretartja a pisztolyt, és így szól: - Nem véletlenül adta ide nekem a pisztolyt. Én aztán gond nélkül lepuffantom magukat. Egy ideig előre-hátra himbálózom a villámszobron. Nem szeretnék lezuhanni róla, amíg még mozog. Mostanában volt elég bajom a lábsérülésekkel. Anya - aki még csak meg sem izzadt, és akinek eddig egy haja szála sem görbült más irányba az arra kijelölt helyéről - odainti Adamet: - Vedd le Eveninget! Adam leszed a villámról. Tökéletes testéhez simulva érek földet, a szám centiméterekre van a tökéletes ajkától Adam tökéletes. - Solo! - szólalok meg. - Meg kell keresnünk Solót!

h254i

Michael Grant & Katharine Applegate

43. Fejezet $

Amíg a biztonsági őrök megbilincselik Tommy csapatát, Tommy földön elterülő testére pillantok. A kórházban láttam elég alvadt vért, úgyhogy már nem vagyok olyan kényes gyomrú, mint régebben. Az agyvelő látványát a padlón viszont még mindig nem jól viselem. Adam odanéz, és gyakorlatilag elájul. Aislin támogatja, miközben jelentőségteljesen rám pillant. - Hát, igen, nem helyeztem túl sok hangsúlyt a bátorságra - ismerem el -, de kedves, jó szándékú, aranyos srác lesz. - Rosszabb is lehetne - nyugtázza Aislin. - A Maddox-féle zűrt még el kell intéznünk - mondom. - Ki kell cseréltetnem ezt a szőnyeget - mormogja anya. - Kézi csomózású kasmír selyemszőnyeg. Kár érte. - Talán nem ez a legalkalmasabb pillanat - súgja oda nekem Aislin. - Mindent a maga idejében: Solón a sor - közlöm. - Tudom, hol tarthatják - mondja anya. Anya halad az élen (mert mindig ő halad az élen), Aislin, Adam és én pedig próbálunk vele lépést tartani.

h255i

EVE & ADAM A szobában sötét van. Anya felkapcsol néhány kapcsolót, és íme, Solo ott lebeg Adam régi tartályában. - Solo - suttogom. Teljesen fel van öltözve, nyilvánvalóan nincs eszméleténél, és egy halom drót áll ki belőle. Anya egy vibráló monitort tanulmányoz. - A kijelző szerint van szívverése és normális az agytevékenysége jelenti. - Életben van. Kiszedhetjük a tartályból. - Hála az égnek! - kiáltok fel. - Azelőtt itt laktam - mondja Adam Aislinnek vékony hangon. - Tudom, szivi - veregeti meg a karját Aislin. Anya egy emelőkarra teszi a kezét. - Tudod, Evening - mondja huncut tekintettel -, most lenne alkalom egy kis... igazításra. Aislin összedörzsöli a kezét. - Most fel van lógatva. Csinálhatnál pár kisebb módosítást. Igaz? - Pszichológiait - javasolja anya. - Fizikait - ajánlja Aislin. - Tudod. A tudomány nevében, meg minden. - Néhány óra alatt, pár kiigazítással kellemesebb fickóvá faraghatnád győzköd anya. - A férfiak néha annyira... nem együttműködőek. Megrázom a fejem. - Szedjük ki azonnal! - Utolsó lehetőség - ajánlja fel anya. - Tudod, milyen válogatós vagy néha. - Most rögtön! Egy órába telik, mire Solót kiemeljük a tartályból, és leszedjük róla a drótokat. Csak akkor ébred fel, amikor visszavisszük a szobájába. Tetőtől talpig átlátszó ragadós nyálka borítja. Éppen betakargatom, amikor gyönyörű szeme kinyílik. h256i

Michael Grant & Katharine Applegate - Élek! - állapítja meg. - Úgy tűnik, igen - helyeslek. Meglátja anyát, mire a szeme elkerekedik a félelemtől. Aztán elfordul. - A francba! - Igen, még mindig itt vagyok - közli anyám szárazon. - Nem úgy értettem - mondja Solo visszafogott hangon. - Én... - Tőnkre akartál tenni - mondja anya. - Nem tettem meg - közli egyszerűen. - Meg akartam tenni, és meg is tehettem volna. - Miért nem tetted meg? - kérdezem. Vállat von. - Már nem csak róla és rólam volt szó. Te is bejöttél a képbe. Őt tönkre tudtam volna tenni, de téged nem. - Ez kedves - állapítja meg anyám olyan hangon, mint amikor azt akarja, hogy a másik a sarokba bújjon. - Tommy mesélt a szüléimről - mondja Solo. - Fogalmam sem volt ezekről. Nem tudtam, mivel foglalkoztak, kik voltak. Azt hittem... azt hittem, maga egy szívtelen, gátlástalan, manipulatív, rideg bestia. - Ez mind igaz is - bólogat anya. - Hát, akkor, jól van - mondja bizonytalanul Solo. Szegény Solo. Azt hiszem, félig-meddig valami olyasmire vár, mint a tévéműsorok szívmelengető összeborulásai. De bennünket nem ilyen fából faragtak. Solo meglátja Aislint. Rámosolyog. Aztán észreveszi Adamet. - Atyaég! - pislog. - Te vagy az! - Adam vagyok. Adam Allbright - mutatkozik be Adam. Solo hozzám fordul. h257i

EVE & ADAM - Akkor itt a tökéletes pasid. Vállat vonok. - A tökéletes nem igazán felel meg nekem. - Most viccelsz? - néz hitetlenkedve. Újra Adamre néz. - Basszus, Eve, ez a pasi bámulatos! - Nekem a kicsit kevésbé bámulatos jön be. Kétségbeesetten próbálok minél romantikusabb szöveget nyomni, miközben anyám is a szobában van. Solo persze az egészet tönkrevágja. - Nézz mar rá! - magyarázza Solo. - Teljesen heteró vagyok, de még én is elkapnám egy körre! - Kösz! - mondja Adam. - Engem akarsz helyette? - kérdezi Solo. - Begolyóztál? - Ügy tűnik - közlöm. - Eveningnek túl tökéletes vagyok - kezdi magától magyarázni Adam. - De nem baj. Aislinnek nem vagyok túl tökéletes - mosolyog szégyenlősen Aislinre. Solo igyekszik felülni, de még kába. Az ágya szélére ülök, és segítek neki felülni. Eközben átkarolom a hátát. Kisimítom a szeméből a nedves haját. A háta nem olyan kidolgozott, mint Adamé, és a haja sem olyan szép. Viszont emlékszem, milyen volt Adammel csókolózni. És arra is emlékszem, milyen volt Sóiéval. És tudora, melyiket szeretném megismételni. Na jó, mind a kettőt. De inkább Solóval. Solo a szemembe néz. Gyönyörű szeme van. Ugyanolyan lélegzetelállítóan kék, mint Adamé. De Solo szemében van valami, amit egyszerűen nem találtam Adamében. - Nem bánnád, ha valamikor mostanában lerajzolnálak? - kérdezem.

h258i

Michael Grant & Katharine Applegate - Nem bánnád, ha valamikor mostanában megcsókolnálak? - kérdezi Solo. - Tiszta nyálkás vagy a tartálybeli folyadéktól - világosítom fel. - Le kellene zuhanyoznod. - Igazad van - húzza végig mutatóujját a csuklómon. Hátranézek, és látom, hogy anya, Adam és Aislin már mind kiosontak a szobából. Egyedül vagyunk. - Odasegíthetlek a zuhanyhoz, de utána egyedül kell boldogulnod mondom neki. Erőtlenül kinyújtja a kezét, és a rajta lévő nyálkát a hajamba törli. - Most már neked is zuhanyoznod kell - vet rám egy kétértelmű pillantást. - Ugyan már, gyenge vagy, mint egy kismacska - ugratom. Megcsókol, én meg nyálka ide vagy oda, visszacsókolom. Aztán beugrik, hogy Solo nagyon gyorsan felépül. Úgyhogy odakísérem a zuhanyhoz.

h259i

EVE & ADAM

Köszönetnyilvánítás Köszönetemet fejezem ki a következő elkötelezett, tehetséges és egyszerűen minden téren csodálatos embereknek, akik segítettek az Éva és Adám létrehozásában: Holly West segédszerkesztő; Rich Deas művészeti vezető; Ashley Halsey belső tervező; Dave Barrett vezető szerkesztő; valamint Nicole Moulaison kiadásvezető. Külön köszönet Jean Feiwelnek, akitől az eredeti elképzelés származik, és aki előre beleegyezett az együttműködést követő házassági tanácsadás finanszírozásába.

h260i